Környezetszennyezés

Kategória

Kategória
  • ESG
  • Jógyakorlatok
  • Nonprofitoknak
  • Sikersztorik
  • Társadalmi ügyek
    • Egészség
    • Leszakadó régiók
    • Társadalmi diverzitás
  • Társadalmi vállalkozás
  • Vállalatoknak

Címkék

Címkék
  • #civilek
  • #társadalmi vállalkozás
  • adománygyűjtés
  • adománytaxi
  • befektetés
  • brandépítés
  • civil szervezet
  • civilek
  • civl szervezetek
  • CSR
  • design sprint
  • egészségügy
  • ESG
  • fejlesztés
  • fundraising
  • google
  • healing communications
  • impact
  • jótékonyság
  • kkv
  • kommunikáció
  • környezetvédelem
  • mi
  • nomnprofit
  • nonprofit
  • olaszliszka
  • service design
  • társadalmi hatás
  • társadalomtudatosság
  • tréning
  • vállalatok
  • vállaltok
#Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Társadalmi ügyek

Két év alatt több mint 175 ország kibocsátásával terhelte meg a környezetet az orosz-ukrán háború

Egy friss jelentés szerint az orosz invázió két év alatt legalább 175 millió tonna széndioxidnak megfelelő üvegházhatású gázzal szennyezte a légkört. A harcok mellett a tüzek, a repülőjáratok elterelése, a kényszerű migráció és a támadásokban megrongálódott olaj- és földgázvezetékek is komoly problémát okoznak. Az Initiative on Greenhouse Gas Accounting of War (IGGAW) kutatócsoport közelmúltban publikált jelentése szerint a 2022 februárjában kirobbant orosz-ukrán háború két év alatt több szennyezőanyaggal terhelte meg a környezetet, mint 175 ország teljes kibocsátása. Szakértők szerint a háború az emberéletek és a gazdasági kár mellett a klímaváltozás hatásait is jelentősen súlyosbítja. A háború a harcok mellett a nagy kiterjedésű tüzek, a kereskedelmi repülőjáratok elterelése, a megtámadott területekről eredő menekülthullámok, és az energetikai infrastruktúrát – elsősorban a kőolaj- és földgázvezetékeket – ért támadások okozta szivárgások miatt is szennyezi a környezetet. Az újjáépítés karbonlábnyoma is jelentős lesz: a számítások szerint nagyobb károsanyag-kibocsátással járhat, mint maga a háború. Kilencvenmillió autó éves kibocsátása A harcok miatt légkörbe jutó szennyezőanyagok között a széndioxid mellett jelentős mennyiségű dinitrogén-oxid és kén-hewafluorid is van – utóbbit a legpotensebb üvegházhatású gáznak tartják. A háború alatt keletkezett kibocsátás mennyisége egészen elképesztő: kilencvenmillió benzinüzemű autót kellene egy éven keresztül megállás nélkül járatnunk ahhoz, hogy ekkora mértékű szennyezést produkáljunk. A jelentés szerzői megjegyzik: a háborúzó országok mindezidáig nem tartották számon, mekkora klímaköltsége van a hadviselésnek – és általában a hadseregek fenntartásának. A hivatalos adatokat már csak azért is nehéz megismerni, mert sok esetben hadititoknak számítanak, és a kutatók csak ritkán juthatnak el a frontvonalakra. Azt, hogy milyen gazdasági ára van a háborúk okozata kibocsátásnak, érdemben eddig senki sem vizsgálta. Márpedig komoly ára van: a részben a német és svéd kormányok támogatta IGGAW számításai szerint az orosz kormánynak a háború első két éve után csak a klímakárok után 32 milliárd dollárt kellene fizetnie Ukrajnának. Az ENSZ közgyűlése az Európai Bizottsággal (EB) közösen úgy döntött, hogy Oroszországnak jóvátételt kell fizetnie Ukrajnának a háború miatt. Ennek összegébe a klímakárokat is beleszámítják: a jelenlegi számítás szerint minden tonna, a harcok következtében kibocsátott üvegházhatású gáz 185 dollárnyi társadalmi kárt okoz. Globális méretű probléma Lenard de Klerk, az IGGAW-csoport vezető kutatója szerint Oroszország nem csak Ukrajnát, hanem a globális klímahelyzetet is veszélybe sodorja a háborúval. “Ez a »karbon-konfliktus« jelentős, és világszerte éreztetni fogja a hatásait. Oroszországnak fizetnie kell azért, hogy ekkora károkat okoz: nem csak Ukrajnának, hanem a többi országnak is, amelyek kénytelenek lesznek elszenvedni a klímakárok hatásait.” Az IGGAW jelentésének készítői a világon elsőként becsülték meg egy háború klímaköltségét. Elemzésük szerint: A kibocsátás harmada közvetlenül a harci cselekményekből származik. Második harmada a háború lezárultát követő újjáépítés során fog keletkezni. A harmadik harmada pedig a támadások miatt kitört tüzek, a kereskedelmi légijáratok átirányítása, az energetikai infrastruktúrát ért károk és a menekülthullám miatt termelődik meg.
#Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Társadalmi diverzitás #Társadalmi ügyek

Mi az a “degrowth”, és tényleg megmenthetjük-e a bolygót a kapitalizmus újragondolásával?

Újító szemléletű közgazdászok egy csoportja szerint itt az ideje a “demokratikus alapokon szerveződő globális gazdaság” felépítésének: a profit helyett a társadalmi és ökológiai hasznot hajtó beruházásokra kell fókuszálnunk, hogy kivédhessük a klímaváltozás legsúlyosabb hatásait. Egyre többet hallani egy új, a globális kapitalizmus és a gazdaság újragondolását szorgalmazók körében gyorsan népszerűvé váló fogalomról, a “degrowthról”. A kormányok és a gazdasági szereplők szinte kivétel nélkül a gazdasági növekedést tartják a prosperitás legfontosabb indikátorának: a választásokra készülő politikusoktól a befektetőket, részvényeseket meggyőzni igyekvő vállalatvezetőkig mindenki “töretlen gyarapodásról” beszél. Kérdés, hogy lehetséges és kívánatos-e ez egyáltalán; számos ökológiai gazdaságtannal és klímaváltozással foglalkozó szakember szerint a növekedés hajszolása helyett a jelenlegi rendszer ésszerűsítése és a fogyasztás visszafogása lenne a valódi megoldás. “Ez nem csak rossz közgazdaságtan, hanem tudománytalan is – mondja Jason Hickel gazdaságantropológus, a Less Is More című könyv szerzője. – Az embereknek meg kell érteniük, hogy a »növekedés« nem egyenlő a társadalmi haladással.” Hickel a “post-growth” vagy degrowth-mozgalom egyik vezéralakja. Támogatói szerint a gazdasági siker valójában nem mérhető a bruttó hazai termék (GDP) nyers adataival: ahhoz, hogy valóban sikeres globális gazdaságot építsünk, a szabályozott formában vissza kell fognunk a növekedést a legnagyobb széndioxid-kibocsátást produkáló “karbon-intenzív” országokban és iparágakban. “A növekedés egyszerűen szólva az aggregált termelés növekedését jelenti, piaci árakban mérve – magyarázza az antropológus. – Eszerint, ha a GDP-növekedést vesszük alapul, egymillió font értékű könnygáz előállítása pontosan ugyanakkora értéket teremt, mint egymillió font értékű megfizethető lakhatásé vagy egészségügyi ellátásé.” Hickel szerint, ha a GDP-növekedés helyett a társadalmi fejlődést, a “közös jót” vennénk alapul, nem az aggregált termelést növelnénk, hanem olyan termékek és szolgáltatások előállítására koncentrálnánk, amelyek szükségesek ahhoz, hogy javítsunk az emberek életkörülményein, és elérjük az ökológiai céljainkat – miközben csökkentjük a növekedést a nagykibocsátású országokban és szektorokban. “Minden alkalommal, amikor egy politikus azt mondja, hogy támogatja a gazdasági növekedést, meg kell kérdeznünk tőle: pontosan milyen és kinek az érdekeit szolgáló növekedésre gondol” – húzza alá. Fenntarthatóbb termékekre és szolgáltatásokra van szükség A Hickel és társai által képviselt degrowth-filozófia ellenzői többnyire azzal érvelnek, hogy a gazdaság “lesoványítása” társadalmi feszültségeket szülne: növelné a munkanélküliséget, csökkentené az adóbevételeket, és így óhatatlanul a közszolgáltatások folyamatos elsorvadását okozná. Mindez – érvelnek – csak tovább fokozná azokat a nehézségeket és nyomort, ami ma is terheli a marginalizált közösségeket. A degrowthista közgazdászok szerint a "károgók" tévednek: ők úgy látják, egy átgondolt, tervszerű reorganizáció az emberek jelentős többségének hasznára válna. Véleményük szerint a városi terepjáróktól a fegyvereken és a fast fashion ruhadarabokon át a nagyipari eszközökkel előállított marhahúsig valamennyi olyan termék termelését vissza kellene fognunk, amelyek forgalmazása ugyan nyereséges a tőke számára – de szociális és környezeti szempontból destruktív. Ezek helyetti inkább olyan termékekbe, szolgáltatásokba és ágazatokba kellene fektetnünk, amelyek – mint az egészségügy, a közösségi közlekedés, a megújuló energia, a megfizethető lakhatás, vagy a megújuló mezőgazdaság – ugyan a szó klasszikus értelmében kevésbé “profitábilisak”, de jóval fenntarthatóbbak. ”Ez a katasztrófa receptje” Hickel szerint az olyan gazdag országokban, mint Nagy-Britannia, “abszolút magas az aggregált termelés”. “De ez a termelés jórészt olyan területekre koncentrálódik, amelyek a tőke szempontjából nyereségesek – és a magas státuszú fogyasztókat szolgálják –, ahelyett, hogy a hétköznapi polgárok jólétét javítanák. Így aztán a kiemelkedő termelés ellenére is sok a nélkülöző. Több mint négymillió gyerek él szegénységben, elég körülnézni az utcán, hogy lássuk, mekkora a nyomor.” A közgazdász-antropológus szerint tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a gazdag országok “a közelében sincsenek annak”, hogy teljesítsék a Párizsi Megállapodásban lefektetett vállalásaikat, így a jelenlegi tempó mellett a legjobban teljesítő gazdaságoknak is több mint kétszáz évre lesz szükségük ahhoz, hogy nullára csökkentsék a károsanyag-kibocsátásukat. “Ez a katasztrófa receptje. Sokkal hatékonyabb intézkedések kellenek a klímaváltozás megfékezéséhez. A gazdag országoknak csökkenteniük kell az energiafelhasználásukat, és jelentős állami beruházásokra van szükség a megújuló energiaforrások fejlesztéséhez” – fejtegeti. Hickel szerint annak ellenére, hogy a megújulók sokkal olcsóbbak, mint a fosszilis energia, a magánbefektetők még mindig a szükségesnél kevesebb tőkét ölnek a kiaknázásukba, mert nem hoznak akkora nyereséget, mint kőolaj vagy a földgáz. “Állami beruházásokra van szükség, és olyan szabályozásra, ami visszafogja a fosszilis energiába való befektetést, és ösztönzi a zöld átállást. Ez egy alapvető iparpolitikai tény, amit ha tetszik, ha nem, el kell fogadnunk.” Észak dél ellen Miközben a degrowth-mozgalom meglehetős elfogadottságra és népszerűségre tett szert az észak félteke közgazdászai és ökológusai között, a déli féltekén élő kollégáik közül sokan szkeptikusan fogadják a megállapításaikat. Úgy látják, Hickelék ötletei csak az olyan fejlett gazdaságokban valósíthatók meg, amelyek már ma is képesek arra, hogy kielégítsék a lakóik alapvető igényeit. A fejlődő országokban más a helyzet: ezekben továbbra is szükség van a felpörgetett fejlődésre és növekedésre, hogy ellensúlyozhassák évszázadok kizsákmányolásának hatásait. Morena Hanbury Lemos brazil ökológus-közgazdász szerint lassan ez is megváltozik. Az Universitat Autònoma de Barcelona tudósa úgy látja, míg kezdetben a degrowth-mozgalom elsősorban a kényszeres növekedés Európában, illetve a “globális északon” tapasztalható negatívumaira fókuszált, ma már univerzálisabb megoldásokon dolgoznak. “Az anti-imperializmus alapjai mindig is megvoltak, de számos ember munkájának köszönhetően az elmúlt években előtérbe is kerültek. Mindez azt jelenti, hogy délen is egyre több ember figyel fel az ebben rejlő lehetőségekre” – mondja. Lemos szerint egyre több poszt-növekedéspárti szakember ismeri fel: számos déli országban szükség van olyan újfajta, fenntartható növekedési modellekre, amelyek lehetővé teszik az emberek alapvető szükségleteinek kielégítését, és hogy az északi gazdasági expanzió mindig is a – jellemzően déli – emberek kizsákmányolására és a nyersanyagok lerablására épült. “Ami északon a »degrowth«, az délen a »delinking«: a kialakult gazdasági függőségektől való elszakadás, függetlenedés – magyarázza. Mint mondja, ideje lenne, hogy a szegényebb országok kitörjenek végre a globális gazdasági rendszer csapdájából, abból az “alárendelt viszonyból”, amit a fejlett országok tőkéseinek való megfelelés jelent. ”Ácsoljunk mentőtutajt magunknak” A degrowth-ideológia növekvő népszerűsége ellenére sokan attól tartanak, hogy globális kapitalizmus “újrahuzalozása”, és az elitek érdekeivel való megküzdés nem lesz könnyen-gyorsan végigvihető feladat. James Medway közgazdász, a Macrodose Podcast házigazdája például arra figyelmeztet, hogy az egyre súlyosabbá váló klímaváltozás miatt nincs időnk “harminc éven belül megvalósítani kívánt utópiákat építeni”: ehelyett inkább olyan azonnal megtehető, praktikus lépésekben kellene gondolkodnunk, amik hosszabb távon vezetnek el a kívánt változásokig. “Ma nem az a kérdés, hogyan építsük meg a tökéletes társadalmat, hanem az, hogy hogyan ácsoljunk mentőtutajt magunknak” – hangoztatja. Medway szerint egy megfelelően feltőkésített, globális megállapodások szerint koordinált adórendszer segítségével “elkezdhetnénk orvosolni az egyre nagyobbá váló társadalmi egyenlőtlenség és az ökológiai pusztítás káros hatásait”. Mint mondja, minél súlyosabbá válnak a klímaváltozás negatív hatásai, annál sérülékenyebbek lesznek az olyan, a létfenntartáshoz szükséges piaci rendszerek is, mint az élelmiszertermelés, az energetika, vagy a vízellátás – ezek rendbetételéhez állami beavatkozásra lesz szükség. “Olyan közösségi hatóságokat kell felállítanunk, amelyek elkezdhetik átalakítani ezeket a rendszereket, amelyek klímaállóbbá tehetik őket, és ezzel megalapozhatják egy olyan fenntartható társadalom építését, amilyet szeretnénk.” A termelés visszafogása önmagában nem elég Hickel szerint balgaság azt állítani, hogy a növekedés tervezett, célzott visszavágása fantazmagória lenne. “Az a fantazmagória, ha azt hisszük, hogy a mai, szociális és ökológiai szempontból is kudarcos gazdasági rendszer egyszer csak varázsütésre megoldja majd a krízist” – hangoztatja. Ennek ellenére egyetért azzal, hogy a déli féltekén további növekedésre van szükség, és azt is elismeri, hogy a gazdaság “összezsugorítása” önmagában nem elég a problémák megoldásához. Hickel úgy látja, olyan biztos megélhetést szavatoló “garantált munkahelyekre” lenne szükség, amelyeket az emberek életminőségének javítását és a kibocsátás csökkentését célzó állami beruházások révén hozunk létre. Mint mondja, az olyan gazdag országokban, mint Nagy-Britannia vagy az Egyesült Államok ez könnyen megoldható lenne, hiszen megvan a kellő pénzügyi függetlenségük ahhoz, hogy finanszírozzák az ilyen befektetéseket. “Minden olyan kormány, amely kellő monetáris szuverenitással rendelkezik, képes arra, hogy közvetlenül mozgósítsa a közjavak termelését, egyszerűen azáltal, hogy közpénzt szán rá – érvel. – Ahogy Keynes is rámutatott (John Maynard Keynes angol matematikus-közgazdász, a modern makroökonómia megteremtője – a szerk.): lényegében mindent, amit a termelő kapacitás szempontjából meg tudunk tenni, finanszírozni is tudunk.” Hickel szerint átgondolt gazdaságpolitikával az infláció is kivédhető, “egyszerűen vissza kell skálázni a felesleges termelést”. Radikális gazdasági demokrácia kell Hickel úgy látja, újfajta “radikális gazdasági demokráciára” lenne szükség. “Sokunk olyan demokratikus politikai rendszerekben él, amelyek lehetővé teszik, hogy időről-időre magunk válasszuk meg a képviselőinket. De ha a közgazdaságról, a termelési rendszerekről van szó, szóba sem kerül a demokrácia” – húzza alá. Érvelése szerint a termelés “túlnyomórészt a tőke irányítása alatt áll, a nagy befektetési cégek, kereskedelmi bankok, óriásvállalatok és az elitek döntik el, mit termelünk, hogyan hasznosítjuk a kollektív munkaerőnket és forrásainkat, és hogyan osztjuk el az általunk termelt javakat.” Hickel szerint ha a munkavállalóknak és a fogyasztóknak nagyobb beleszólásuk lenne abba, hogy mit termeljünk, nagyon másképp állnának a dolgok. “Több empirikus kutatás is bizonyítja, hogy demokratikus keretek között az emberek a közösségi és környezeti célokat preferálják” – hangoztatja. Kérdés, hogy míg a politikusok és a nagybefektetők jelentős része továbbra is az örökkön növekvő GDP-t tartja a legfontosabb szempontnak, hogyan lehet egy olyan, a globális gazdaságot alapjaiban megreformáló változást elindítani, amilyet a “hickeliánusok” szeretnének. Mit tehetünk azért, hogy elkerüljük a klímaváltozás legsúlyosabb következményeit? “A jó hír az, hogy ezek az elképzelések elképesztően népszerűek az állampolgárok között – bíztat Hickel. – Egyre több felmérés mutatja, hogy az emberek többsége olyan gazdaságot akar, amely a jólét és nem a növekedés, a tőkefelhalmozás köré szerveződik.” A gazdaságantropológus tisztában van azzal, hogy a degrowth-szemlélet széles körű elterjesztéséhez meg kell küzdeniük “az uralkodó osztály tagjaival, akik óriási hasznot húznak a fennálló status quo-ból”. De szerinte nem reménytelen a helyzet: az első lépés az lehet, ha “jó kapcsolatokat építünk ki a környezetvédők és a szakszervezetek között, és így olyan »környezettudatos munkásosztályt« alakítunk ki, amelynek megvan a befolyása hozzá, hogy jó irányba billentse a mérleg nyelvét.” “Olyan nagy tömegbázissal rendelkező mozgalmat kell létrehoznunk, ami elég erőteljes ahhoz, hogy komoly változásokat érjen el. Ez a feladatunk” – összegez.
#Egészség #Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Lakhatás #Társadalmi ügyek

Tavaly ötvenezer ember halt meg az extrém hőhullámok miatt Európában, a legszegényebbek a legveszélyeztetettebbek

Spanyol kutatók szerint az alacsony jövedelmű rétegek rossz lakhatási körülményeik és egészségügyi helyzetük miatt sokkal inkább megszenvedik a hőhullámok hatását, mint a tehetősebbek. Fontos lenne, hogy a döntéshozók termék helyett közszolgáltatásként tekintsenek a klimatizálásra. A globális felmelegedés okozta extrém hőhullámok az elmúlt években több tízezer ember életét követelték Európa-szerte. Évről-évre nő az áldozatok száma; spanyol kutatók szerint az átlagosnál alacsonyabb jövedelemből élő rétegnek a legkiszolgáltatottabbak. “Nincs ebben semmi különös. A hőhullámokat sokkal nehezebb átvészelnie annak, akinek egy légkondicionálás nélküli szobán kell megosztoznia három másik lakóval, mint annak, aki egy medencés, klimatizált villában él” – nyilatkozta a The Guardian-nek Julio Díaz Jiménez, a madridi III. Károly Egyetem egészségügyi karának professzora. Jimenez egy kutatócsoport tagjaként 2020-ban elsőként publikált tanulmányt arról, hogy milyen hatással vannak a nyári hőhullámok a Madrid tizenhét kerületében lakók egészségére. Mindössze három olyan kerületet találtak, ahol a meleg jelentősen növelte a mortalitást – ezek a spanyol főváros legszegényebb negyedei voltak. A kutatócsoport később egész Spanyolországra kiterjesztette a vizsgálatát. “Hasonló eredményekre jutottunk – emelte ki a professzor. – Amikor a hőség egészségügyi hatásairól van szó, a legfontosabb tényező az egzisztenciális helyzet.“ A hőség a gyerekeket is veszélyezteti A kutatók szerint az alacsony keresetűek elsősorban azért vannak jobban kiszolgáltatva a hőhullámoknak, mert nem engedhetik meg maguknak a megfelelő színvonalú lakhatást: sokan olyan túlzsúfolt, rossz szellőzésű lakásokban laknak, amelyek kevés védelmet kínálnak a kánikulával szemben. Egy részük az egészségügyi szolgáltatásokhoz is korlátozottan fér hozzá, így könnyen előfordulhat, hogy nem kap megfelelő kezelést olyan krónikus betegségeire, amelyek hatásait felerősítheti a hőség; míg mások olyan munkahelyeken – például a mezőgazdaságban vagy az építőiparban – dolgoznak, ahol folyamatosan ki vannak téve az extrém melegnek. A hőség a gyerekek egészségét is veszélyezteti. A Save the Children gyerekvédelmi szervezet adatai szerint Spanyolországban minden harmadik gyerek hűtetlen lakásban él, ami “komoly befolyással lehet” több mint kétmillió kiskorú mentális és fizikai egészségére. A hűtés, mint közszolgáltatás Az Egyesült Államokban már régóta foglalkoznak a hőstressz és a szegénység összefüggéseivel: ahogy a National Public Radio és a University of Maryland 2019-es közös kutatásából is kiderült, az alacsony jövedelmű emberek által lakott területeken jó eséllyel nagyobb a hőség, mint a gazdagabb környékeken. Annak ellenére, hogy Európát jóval nagyobb mértékben sújtja a globális felmelegedés, mint a világ többi részét, itt még alig készült hasonló kutatás – emelte ki a The Guardian-nek nyilatkozva Jamina Saheb, a párizsi Sciences Po kutatója, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change – ICCP) legutóbbi jelentésének vezető szerkesztője. A kutató egy idén augusztusban megjelent kutatásra hivatkozva azt mondta: tavaly Európában közel ötvenezer ember halálát okozta a széndioxid-szennyezés fűtötte felmelegedés. “Itt az ideje, hogy megkongassuk a vészharangot. Nem engedhetjük, hogy a hőség emberéleteket követeljen” – emelte ki. Az elmúlt években kontinens-szerte megszaporodtak a hőhullámok. “A globális felmelegedés embereket öl meg – húzta alá Saheb. – A kérdés az, hogy hány emberéletbe kerül, mire a döntéshozók és a szakemberek is belátják, hogy a nyári energiaszegénység valós probléma.” A szakértő szerint az egyetlen megoldás a légkondicionálás közművesítése lenne. “Garantálnunk kell a hűtéshez való jogot, nem szabad termékként tekintenünk a légkondicionálásra, hiszen ezzel csak tovább növeljük a társadalmi egyenlőtlenségeket” – hangoztatta. Betonteknőkbe szorult városlakók Saheb véleményét Alby Duarte Rocha, a Berlini Műszaki Egyetem kutatója is osztja. Rocha nemrég egy kutatócsapat tagjaként Berlintől Budapestig tizennégy európai városban vizsgálta meg, milyen hatással van az életminőségre a klímaváltozás az alacsony és magas jövedelműek által lakott lakóövezetekben. A kutatás egyértelműen alátámasztotta: a “zöld gentrifikáció” miatt a szegényebb rétegek gyakran kiszorulnak az egészségesebb körülményeket biztosító zöldövezeti területekről, és aszfaltkatlanba zárva kell leélniük az életüket. Ez kiszolgáltatottabbá teszi őket a hőhullámok ártó hatásainak is, hiszen a vegetáció hűtőhatásai nélkül konstans forróságban kell átvészelniük a nyarakat. Rocha szerint a döntéshozóknak és a politikusoknak olyan közszolgáltatásként kellene tekinteniük a hűtésre, mint a tömegközlekedés vagy az utcák takarítása. Ahogy a zöldítésre is: az új közparkok létesítésére és a zöld homlokzatok kiépítésére. Mint mondja, ezek az intézkedések apró, de fontos lépést jelentenének a “környezeti igazságtalanság” orvoslása felé. “Fel kell tennünk magunknak a kérdést, miért azokkal a csoportokkal fizettetjük meg a klímaváltozás árát, akik a legkevésbé tehetnek róla.”
#Jógyakorlatok #Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Sikersztorik #Társadalmi ügyek

Az élelmiszerbankoknak köszönhetően tavaly 1,8 millió tonnával csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása

Az élelmiszerbankok “dupla hasznot” hajtanak a társadalomnak: amellett, hogy élelemmel látják el az egyre nagyobb számú rászorulókat, értékmentő munkájukkal a klímaváltozás hatásait is mérsékelni tudják. A világszerte több mint ötven ország élelmiszerbankjait tömörítő Global Foodbanking Network (GFN) közelmúltban kiadott éves hatásjelentése szerint a nonprofit hálózat tagszervezetei tavaly több mint 1,7 milliárd adag ételt osztottak szét közel 40 millió rászoruló között. Az így megmentett élelmiszer nagy része termelőktől és nagykereskedőktől származott; a hatékony redisztribúciónak köszönhetően a GFN a becslések szerint cca. 1,8 tonnával csökkentette a globális széndioxid-kibocsátást. (A GFN a European Food Banks Federation-nel, a FEBA-val is szorosan együttműködik, amelynek egyik tagja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület; a szervezet külső kapcsolatokért felelős igazgatójával, Nagygyörgy Andrással nemrég a Hello Nonprofit is interjút készített – a szerk. ) A jelentésből egyértelműen kiderül, mekkora szükség van az élelmiszerbankokra: a szervezet tavaly közel annyi embernek nyújtott segítséget, mint 2020-ban, a Covid-19 járvány nyomán kirobbant súlyos élelmiszer-ellátási problémák idején. Azért, hogy teljesíteni tudják a növekvő igényeket, a GFN számos tagszervezete döntött úgy, hogy “mezőgazdasági értékmentésbe” kezdenek, és egyenesen a termelőktől veszik át a kidobásra ítélt, de fogyasztásra teljesen alkalmas termékeket. A GFN kezdeményezése jól példázza, hogyan tudnak az élelmiszerbankok “dupla hasznot hajtani” a társadalomnak: amellett, hogy komoly szerepet játszanak az éhezés visszaszorításában, segítő tevékenységük révén a klímaváltozás hatásait is enyhíthetik. “Mindig lesz feleslegesen kidobott étel” – hangsúlyozza Emily Brad Leib, a Harvard Law School élelmiszerjoggal foglalkozó fakultásának alapítója. Mint mondja, minél több az elpazarolt élelmiszer, “annál nagyobb szükség van az élelmiszerbankok és ételmentő kezdeményezések bővítésére, fejlesztésére”. Minden harmadik falat Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (United Nations Environment Programme – UNEP) friss elemzése szerint 2022-ben a globálisan megtermelt élelmiszer közel 13 százaléka ment veszendőbe azalatt az idő alatt, amíg eljuthatott volna termelőktől a kiskereskedőkig, és a kereskedők, az éttermek, illetve a háztartások is elpazaroltak további 19 százalékot. A pazarlás megdöbbentő mértékűvé vált az elmúlt években: az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (Food and Agricultural Organization of the United Nations – FAO) 2011-ben kiadott jelentésében azt írta, csak a háztartások napi egymilliárd adag ételt pocsékolnak el, és a világszerte megtermelt élelmiszer közel egyharmada – minden harmadik falat étel – veszendőbe megy. Az elképesztő élelmiszer-pazarlásnak globális léptékű hatásai vannak. Ha élelmiszert dobunk ki, feleslegesen terheljük a környezetet azzal a károsanyag-kibocsátással, ami a megtermelése, a feldolgozása és a szállítása során keletkezik. Ráadásul a hulladéklerakókban felhalmozott bomló élelmiszer nagy mennyiségű metánt is termel, ami húsz éves időtávon mérve közel nyolcvanszor akkora üvegházhatást generál, mint a széndioxid. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatalának (United States Envioronmental Protection Agency – EPA) tavaly kiadott jelentése szerint az amerikai szemétlerakókban keletkező metán 58 százaléka a kidobott élelmiszerek bomlása miatt termelődött. Becslések szerint világszinten az üvegházhatású gázok 8-10 százaléka az élelmiszerhulladék miatt kerül a légkörbe; ennek a kibocsátásnak a csökkentése alapvető feltétele annak, hogy elérhessük a közösen meghatározott klímacélokat. Hatékony új módszer lehet a “virtuális élelmiszerbakolás” A GFN jelentésének szerzői hangsúlyozzák, az élelmiszerbankok különleges szerepet játszhatnak ezeknek az emisszióknak a visszaszorításában: minél több ételt mentenek meg és juttatnak el a rászorulókhoz, annál jobban védik a bolygót is. “A tagjaink nagyon nagy erőfeszítéseket tettek az újraelosztási kapacitásuk növeléséért. Azt hiszem, ez volt a legnagyobb kihívás a számunkra: hogyan reagáljunk a folyamatosan növekvő igényekre, szervezetként hogyan tudunk még több utánpótlást begyűjteni” – mondta Lisa Moon, a GFN elnök-vezérigazgatója. A megoldás végül a termelőkkel való szorosabb együttműködés lett, az élelmiszerbankoknak sikerült megoldaniuk, hogy a lehető legtöbb “felesleges élelmiszert” mentsenek meg a szemétlerakókból. (A GFN definíciója szerint a felesleges élelmiszer olyan emberi fogyasztásra tökéletesen alkalmas termék, amely valamilyen okból nem értékesíthető – például a “csúnya”, “selejtesnek” tekintett zöldségek, amelyek külsejük miatt nem kerülhetnek a boltok polcaira – a szerk.) A GFN szakértői a redjsztribúciós láncot is lerövidítették – sokszor például úgy, hogy magát az élelmiszerbankot, mint közvetítőt kivették az egyenletből. Ilyenkor az élelmiszerbankok egyenesen a termelőkhöz irányították a felhasználókat (pl.: a jótékonysági konyhák önkénteseit), akik maguk mentek el a felajánlott termékekért ahelyett, hogy azok előbb a raktárakba majd az újraelosztási központokba kerültek volna. A szervezet ezt a megoldást “virtuális élelmiszerbankolásnak” nevezi. Ennek az újfajta megközelítésnek – a “mezőgazdasági értékmentésnek” – köszönhető, hogy tavaly a GFN által újra elosztott élelmiszerek legnagyobb részét, közel 40 százalékát már a zöldségek és gyümölcsök tették ki. Moon szerint ez az arány bármikor tovább növelhető, egyelőre “csak a felszínt kapargatják”, ennél jóval több friss terméket lehetne megmenteni.
#B Corpok itthon és a világban #Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Vállalatoknak

Leszerződött a Shellel, megfosztották a B Corp-minősítésétől a világ egyik legnagyobb PR-cégét

A több mint 10 ezer munkavállalalót foglalkoztató, több nagy divízióval rendelkező, és világszerte több mint száz kreatív ügynökséget futtató Havas ellen a Clean Creatives kezdeményezett vizsgálatot. Az indoklás szerint a cég azzal, hogy leszerződött az olajvállalattal, “megsértette a B Corp-mozgalom alapértékeit”. Több hónapos vizsgálat után a B Corp-minősítéseket odaítélő B Lab megfosztotta a környezetileg és társadalmilag felelős cégeknek járó védjegytől a francia Havas PR-vállalat négy ügynökségét: a Havas Londont, a Havas Lemz-t, a Havas New York-ot és a Havas Immerse-et – írja a Fast Company. A Havas a világ egyik legnagyobb PR-cége, amelynek több mint 10 ezer munkavállalója, több divíziója és száznál több kreatív ügynöksége van. A B Lab azután döntött az érintett ügynökségek minősítésének visszavonása mellett, miután egy kreatívipari érdekvédelmi tömörülés kifogásolta, hogy a cég egyik divíziója, a Havas Media szerződést kötött a világ egyik legnagyobb olajcégével, a Shellel. Mint az indoklásban írták, ez “nem egyeztethető össze a B Corp-mozgalom alapértékeivel”. (A Fast Company megjegyzi, hogy a Shellel együttműködő Havas Mediának korábban sem volt B Corp-minősítése; most, hogy a négy ügynökségtől megvonták azt, a konglomerátum többi tagja sem pályázhat már a certifikációra – a szerk.) “Annak ellenére, hogy a B Corp minősítést kapott ügynökségek közvetlenül nem nyújtottak szolgáltatásokat az ügyfélnek, a Havas szervezeti felépítése és a széles körben ismert név használata a B Lab szabályai szerint azt feltételezi, hogy a cégcsoport egészének meg kell felelnie az elvárásoknak; ezért indítottunk vizsgálatot” – írta a lapnak a B Lab szóvivője. “Az ügynökségeknek nem szabad olyan cégekkel együtt dolgozniuk, amelyek tönkreteszik a bolygót” A Havas elleni vizsgálatot a környezeti és társadalmi fenntarthatóság iránt elkötelezett PR- és marketing-szakembereket tömörítő Clean Creatives kezdeményezte. A mozgalom tagjai szerint elfogadhatatlan, hogy kreatív ügynökségek olajcégekkel működjenek együtt. “Az ügynökségeknek nem szabad olyan cégekkel együtt dolgozniuk, amelyek tönkreteszik a bolygót” – írta közleményében Duncan Meisel, a Clean Creatives ügyvezetője, hozzátéve, köszönettel tartoznak a B Lab-nak azért, mert “helyes döntést hoztak, és megfosztották a minősítéstől azokat az ügynökségeket, amelyek a fosszilis üzemanyag-szennyezőket népszerűsítették.” A Clean Creatives idén októberben 27 B Corp-minősített kommunikációs és reklámügynökséggel közösen küldött panaszlevelében kérte a B Lab-et, hogy vizsgálják meg a Havas piaci gyakorlatát. “A Havas mindvégig együttműködött a B Lab-bal a vizsgálat során, és tudomásul vette a döntésünket; mindazonáltal úgy döntöttek, nem teszik meg a minősítésük megtartásához szükséges lépéseket” – írta a B Lab szóvivője. Öt másik ügynökség minősítését is vizsgálják A Havas szóvivője megerősítette, hogy négy érintett ügynökségük elvesztette a B Corp-státuszát, ugyanakkor sietett leszögezni, hogy a vállalat “továbbra is ugyanolyan elkötelezett a fenntarthatóság iránt, mint korábban”. Mint írta, a cégcsoport nemrégiben nyerte el a piaci szereplőket fenntarthatósági szempontból rangsoroló EcoVadis aranyérmét, és valamennyi ügynökségük karbonlábnyomát monitorozzák. A Clean Creatives öt másik, különböző olajtársaságokkal együttműködő B Corp-minősített ügynökség ellen is vizsgálatot kezdeményezett: az Edittel, a SEC-kel, a Total Media-val, az MSQ-val és a – szintén a Havas-flottába tartozó – Tinkle Communications-szel kapcsolatos panaszt kilencven napon belül bírálják el.
#Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Lakhatás #Társadalmi ügyek

Szakértők szerint itt az ideje, hogy az EU felkészüljön a klímamenekültek fogadására

A pusztító aszályok, hőhullámok, viharok és más, a globális felmelegedéssel együtt járó extrém természeti jelenségek miatt emberek tíz- és százmilliói veszíthetik el az egzisztenciájukat. Egy friss tanulmány szerint, ha el akarjuk kerülni a világméretű humanitárius krízist, át kell gondolnunk a menekültek jogállását szabályozó genfi konvenciót. A klímaváltozás nem csak környezeti, hanem emberi jogi kérdés is. A globális felmelegedés katasztrofális hatásai már ma is érezhetők: világszerte egyre több térségből érkeznek jelentések pusztító aszályokról, árvizekről, erdőtüzekről, tájfunokról és más extrém időjárási jelenségekről. A klímaváltozásnak komoly szociális hatásai vannak, amelyek paradox módon nem a legnagyobb kibocsátónak számító, fejlett iparral rendelkező országokban – hanem épp ellenkezőleg, a jóval kisebb karbonlábnyommal bíró, szegényebb országokban éreztetik leginkább a hatásukat, ezzel is tovább mélyítve a súlyos társadalmi egyenlőtlenségeket. A klímaváltozás cseppet sem “demokratikus" folyamat, hiszen éppen azokat az embereket, közösségeket sújtja leginkább, akik a legkiszolgáltatottabbak – és akik a legkevésbé tehetnek erről a mindannyiunkat érintő problémáról. Ők azok, akiket Theodota Nantsou, a WWF Görögország stratégiai vezetője és Konstantinos Vlachopoulos, a Görög Menekültügyi Bizottság kutatója a Social Europe-on megjelent közös cikkükben a klímaváltozás “láthatatlan áldozatainak”neveznek. ”Bibliai mértékű exodusra” készülhetünk A klímaváltozás még viszonylag alacsony átlaghőmérséklet-emelkedés mellett is világszerte emberek tíz- és százmilliónak megélhetését veszélyeztetheti. A szakemberek szerint a következő években tömeges klímamigrációra kell számítanunk: ahogy António Gueterres ENSZ-főtitkár fogalmazott “biblia mértékű exodusra” készülhetünk. Közelmúltban megjelent közös jelentésükben a WWF Görögország és a Görög Menekültügyi Bizottság szakértői azt írják, az Európai Uniónak fel kell készülnie a közelgő bevándorlási hullám fogadására, és olyan egységes jogszabályi keretet kell teremtenie, amely megfelelő védettséget biztosít a klímakatasztrófák elől menekülő tömegeknek. Nantsou és Vlachopoulos szerint az EU-nak ezekre az emberekre is ki kell terjesztenie a menekültjogot, és ezzel “humanitárius alapelveihez híven” példát mutatnia a világ fejlett országainak. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change – IPCC) 2023-as jelentése szerint már az ipari forradalom előttihez viszonyított 2-4 fokos globális átlaghőmérséklet-emelkedés is elkerülhetetlenül nagyarányú menekülthullámhoz vezethet: akár egymilliárd, főként Afrikában, Ázsiában lés Észak-Amerika egyes területein élő ember kényszerülhet rá, hogy a klímaváltozás miatt elhagyja az otthonát. A szakértők felhívják a figyelmet: ezek az emberek nem jobb lehetőségeket, stabilabb egzisztzenciát keresve döntenek majd a költözés mellett, hanem puszta kényszerűségből, azért, mert a lakóhelyükön olyan katasztrofálissá válnak a körülmények, ami már a puszta túlélésüket fenyegetheti. A genfi konvenció kiterjesztését javasolják A genfi konvenció értelmében a “migránsok” és a “menekültek” más jogi elbírálás alá esnek, jelenleg csak azok részesülnek nemzetközi védelemben, akik “faji, vallási okok, nemzeti hovatartozásuk, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozásuk, vagy politikai meggyőződésük” miatt kénytelenek elhagyni a lakóhelyüket. Nantsou és Vlachopoulos szerint itt az ideje, hogy a döntéshozók újragondolják ezt a szabályozást, és azokra is kiterjesszék a nemzetközi menekültstátuszt, akiknek a klímaváltozás extrém hatásai miatt kell elmenekülniük a lakóhelyükről; ezzel megelőzhetővé válna, hogy globális méretű humanitárius krízis alakuljon ki. A szakértők kiemelik, egyes európai országokban – köztük Cipruson, Olaszországban és Finnországban – már ma is jogszabály tiltja, hogy kiutasítsák azokat, akik környezeti katasztrófák miatt voltak kénytelenek elmenekülni a hazájukból. Mint írják, ez az a jogi szemléletmód, amit egységesíteni és európai szinten is adaptálni kellene. A jelentés szerzői szerint a genfi egyezmény kiterjesztését az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezetnek (IOM) kellene kezdeményeznie. Ezt követhetné az EU-s szintű szabályozás megváltoztatása, amely az ukrán-orosz háború elől menekülő emberek átmeneti befogadását szabályozó, 2022-ben elfogadott keretrendszerre épülhetne. Mint írják, kiemelten fontos, hogy a klímamenekültek számára is biztosítsák a tanuláshoz, munkavállaláshoz, szociális és egészségügyi ellátáshoz való jogot. “A klímakrízis okozta veszteségek és károk enyhítése a fejlett országok kötelessége és morális felelősége” – írják a jelentés szerzői, hozzátéve: a várható "klíma-exodus" csak komoly nemzetközi összefogással lehet kezelhető.
#Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Nonprofitoknak #Társadalmi ügyek #Vállalatoknak

”Nem szabad a hétvégi legénybúcsús turizmusra alapozni” – Interjú Adriány Csengével, az Innotime Hungary fenntartható turizmussal foglalkozó szakértőjével

Egy friss kutatás szerint a megfelelő fejlesztésekkel néhány éven belül duplájára nőhet a Budapestre látogató turisták száma. Kérdés, hogy lehet-e kezelni a megnövekedett forgalmat, van-e valódi esély arra, hogy a magyar főváros elkerülje a Barcelonához hasonlóan népszerű turistaparadicsomok sorsát, és a lakói számára is élhető, környezeti szempontból is fenntartható város maradjon. A McKinsey & Company kutatócég idén júliusban közzétett jelentése szerint átgondolt és következetesen végigvitt fejlesztésekkel 2030-ra a jelenlegi duplájára nőhet a Budapestre érkező turisták és az általuk itt töltött vendégéjszakák száma. A Budapest Awaits: Fulfilling the city’s tourism potential című kutatásban azt írják, ezzel egyidejűleg az idelátogatók költése is jelentősen, akár két-háromszorosára nőhet; a magyar főváros egyedi lehetőségeit kamatoztató “turisztikai reneszánsz” 23-49 ezer új munkahelyet teremhet és éves szinten 1,5-2 százalékkal növelheti a hazai GDP-t. A szakértők szerint a jelenlegi évi 3,2 millióról 2030-ra “konzervatív becslés szerint” ötmillióra, progresszív becslés szerint pedig akár 7 millióra nőhet az idelátogató utazók száma. Ezzel a vendégéjszakákat tekintve is felzárkózhatnánk az európai listavezetőkhöz: Bécshez, Prágához, Berlinhez, Milánóhoz, Lisszabonhoz vagy Barcelonához. Szép törekvés; kérdés, hogy hogyan lehet egy ilyen mértékű turisztikai fejlesztést környezeti szempontból is fenntartható módon megoldani, ráadásul úgy, hogy közben az itt élők számára is élhető maradjon a város. Egyre többen szeretnének fenntarthatóan utazni Adriány Csenge, az Innotime Hungary Kft. szakértője szerint az utazással óhatatlanul együtt járó környezetkárosítás, károsanyag-kibocsátás ellenére is van fenntartható, pontosabban mérsékelten környezetszennyező turizmus. “Ha a »fenntartható turizmusról« beszélünk, akkor tulajdonképpen a »low-impact turizmusról« beszélünk: az utazásna olyan formáiról, amelyek során a turisták a súlyosan környezetszennyező légi vagy közúti közlekedés helyett inkább az alacsony kibocsátású közlekedési formákat – köztük a közösségi közlekedést, a kerékpározást, vagy a túrázást – választják" – mondja. Adriány Csenge szerint a turizmus környezetbarátabbá tételéhez az kell, hogy mind az állami szervek, mind a vállalkozók, mind a fogyasztók megértsék, mennyire fontos, hogy a fenntarthatóságot szem előtt tartva gondolkodjanak. Lévén keresleti piacról van szó, a legfontosabbak, persze, maguk a turisták. “Ma már bárki dönthet úgy, hogy környezetkímélő módon utazik, hogy olyan helyekre látogat el, ahol a fejlesztések és a szolgáltatások terén is komolyan veszik a fenntarthatóságot, ahol a helyi lakosok, vállalkozók által előállított termékeket vásárolhatják meg, ahol valódi betekintést nyerhetnek az ott élők kultúrájába – sorolja. – Nem kell messzire menni, a szomszédos Szlovéniában például közel tíz éve indították el a Slovenia Green-programot, aminek köszönhetően ma már a vendégéjszakák közel kilencven százalékát fenntartható desztinációkban töltik a turisták." A szakember úgy látja, a fogyasztók részéről is egyre nagyobb az igény, hogy fenntartható módon utazhassanak. “Az emberek többsége ma már Magyarországon is azt mondja, szeretne környezetbarátabb módon kikapcsolódni – fejtegeti – Igaz, ebből a szempontból még kicsit »kétlelkűek« vagyunk, az igazán elkötelezett környezetvédőkön kívül alig találni valakit, aki komolyan utánanézne annak, hogy hova, milyen feltételekkel és milyen módon utazhat el, ha kímélni szeretné a bolygót.” Az Innotime Hungary fenntartható turizmus szakértője szerint éppen ezért fontos, hogy az önkormányzatok, a szállásadók, a helyi szolgáltatók aktívan kommunikáljanak a potenciális fogyasztóikkal. “Fel kell hívni a figyelmüket arra, milyen fenntartható utazási, kikapcsolódási lehetőségeket tudnak kínálni a számukra, mert akkor nagyobb valószínűséggel fogják azt választani” – emeli ki. Repülő helyett vonat Adriány Csenge szerint annak ellenére, hogy a Covid-járvány utáni “bosszú-turizmus” már véget ért, továbbra is túlterhelt az európai légiforgalmi rendszer. “Az elmúlt hetekben-hónapokban sorra jöttek a hírek a törölt járatokról, a komoly késésekről. Ez is azt támasztja alá, hogy muszáj csökkentenünk a légi közlekedés arányát” – hangsúlyozza. Adriány a Stay Grounded nevű globális aktivista szervezettel is együttműködik. “Ők azért lobbiznak, hogy világszerte növeljék a fenntartható közlekedés, azon belül is elsősorban a vasúti közlekedés részarányát. Ez már csak azért is fontos, mert ha nem kínálunk nekik élhető alternatívát, az emberek továbbra is repülővel fognak utazni – mondja. – Ezt csak úgy lehet ellensúlyozni, ha más, hasonlóan kényelmes, gyors és persze megfizethető utazási módokat ajánlunk nekik – vagy pedig úgy, ha az államok közös döntéssel szigorítanak a szabályozáson, és keményen visszafogják a légijáratok, a repülőutak számát.” A szakember kiemeli: a komoly lobbierővel bíró légitársaságoknak értelemszerűen nem áll érdekében a repülés korlátozása. “Ennek ellenére vannak bíztató tendenciák, az elmúlt években például Franciaországban és Spanyolországban is jelentősen csökkentették a belföldi légjáratok számát. És ezzel párhuzamosan komolyan támogatták a magán-vasúttársaságokat, ami szintén jótékony hatással bír, hiszen versenyhelyzetet teremt, aminek köszönhetően jelentősen csökkenhetnek a vonatjegy-árak – olcsóbbá és így népszerűbbé válhat a vasúti közlekedés.” Fontos szerep jut a “helyi őrülteknek" Adriány korábban Hollandiában, a fenntartható úticélok, vállalkozások támogatásával és certifikációjával foglalkozó Green Destinations munkatársaként dolgozott, ma ő a nemzetközi szervezet magyarországi képviselője. “Azután csatlakoztam hozzájuk, miután Portugáliában elvégeztem egy fenntartható turizmussal foglalkozó mesterszakot. Nagyon szimpatikusnak találtam őket, mert tiszta és átlátható fenntarthatósági elveket képviselnek, és egy olyan, a Global Sustainable Tourism Council által kidolgozott szabvány alapján minősítik a turisztikai desztinációkat Ausztráliától Brazíliáig, amit a világon mindenhol elismernek – mondja. – Rengeteg tapasztalatot szereztem náluk, és egy idő után úgy gondoltam, ezt a programot érdemes lenne itthon, a hazai adottságokra igazítva is megcsinálni.” A szakember és kollégái az Innotime Hungary-nál elsősorban komplex, fenntartható alapokon nyugvó desztinációfejlesztéssel foglalkoznak. “Dolgozunk önkormányzatokkal, régiókkal, nemzeti parkokkal és vállalkozókkal is – magyarázza. – Ez egy nagyon komplex, szerteágazó feladatkör: igyekszünk a turisztikai célpontok mellett a hozzájuk kapcsolódó helyi hálózatokat is fejleszteni, megerősíteni, a helyi termelőket, vendéglátósokat, kezdeményezéseket is bevonni, becsatornázni a közös munkába. Ez sajnos nem mindig egyszerű feladat: az önkormányzatok például csak különféle projekteken keresztül – mint amilyen például egy látogatóközpont felépítése vagy egy termálfürdő korszerűsítése – tudnak igazán hatékonyan forrásokra pályázni – ilyenkor sajnos előfordul, hogy »a gombhoz kell varrnunk a kabátot«, nem az a legfontosabb kérdés, hogy milyen világmegváltó ötlettel állunk elő, hanem az, hogy hogyan lesz pénz a fejlesztésre.” Az Innotime Hungary szakemberinek célja, hogy profi módon, a szakmai szempontokat a lehető leginkább szem előtt tartva segítsék az ügyfeleiket az útcélok fejlesztésében. “Mi képviseljük azt a szakmaiságot, ami ahhoz kell, hogy hatékonyan tudjanak szolgáltatásokat, programokat, infrastruktúrát fejleszteni – lehetőleg úgy, hogy az adott település, régió egyedi értékeit, különlegességeit is kihangsúlyozzák – mondja Adriány. – Ha van egy termálfürdőjük, hogyan vegyék rá a vendégeket, hogy a közeli múzeumba is elmenjenek; ha van egy szép arborétumuk, hogyan tudják felkelteni az érdeklődést a közeli strand iránt is. Igyekszünk holisztikus szempontból vizsgálni a turizmus kérdését, nem csak egy-egy helyszínre, attrakcióra koncentrálva, hanem az adott település, környék egyébb értékeire is kiterjesztve kidolgozni a fejlesztési javaslatainkat. Fontosnak tartjuk azt is, hogy felvegyüli a kapcsolatot a helyi vállalkozókkal, hogy közösen gondolkozva, ötletelve együtt találjuk ki, milyen új termékekre, szolgáltatásokra lehet igény az odautazó turisták részéről, milyen irányokban és milyen módokon érdemes terjeszkedniük, milyen új vállalkozásokat érdemes elindítaniuk.” Mint mondja, a desztinációk fejlesztésében fontos szerep jut a “helyi őrülteknek”. “Folyamatosan keressük azokat a lelkes, a saját településük, környékük iránt elkötelezett embereket, akik jó helyismerettel, beágyazottsággal bírnak, és nem félnek bátor és újító ötletekkel előállni. Ez már csak azért is fontos, mert végső soron az a cél, hogy a turisták minél több időt töltsenek egy-egy helyen.” Az igényes turistákat kell megszólítanunk A szakember szerint alapvetően nem ördögtől való elképzelés, hogy növelni kellene Budapest turisztikai látogatottságát. “A valódi kérdés az, hogy milyen turistákat tudunk megszólítani. A fenntartható turizmus egyik legfontosabb alapfeltétele, hogy olyan embereket, szegmenseket célozzunk meg, akiket valóban érdekel az a hely, ahova elutaznak, akik nyitottak és kíváncsiak arra, hogy milyen történelemmel, hagyományokkal, szokásokkal bír az az ország, ahova ellátogatnak – hangsúlyozza. – Az is fontos, hogy ha lehet, rávegyük őket, ne csak egy-egy hétvégére, hanem hosszabb időre jöjjenek el hozzánk, és ha már itt vannak, a fővároson kívül más helyeket, településeket, látványosságokat is felkeressenek. Az igényes, minőségi élményekre vágyó utazókat kellene megszólítanunk; nem szabad tovább erősíteni Budapest »elprostituálódását«, nem szabad a hétvégi legénybúcsús turizmusra alapozni a helyi gazdaságot.” Adriány szerint az is fontos lenne, hogy a döntéshozók a budapestieket is bevonják a turisztikai fejlesztésekkel kapcsolatos döntéshozatalba. “A közösségi tervezés, stratégiaformálás fontos dolog. Ha elhanyagoljuk, itt is az fog történni, mint Barcelonában, ahol a helyiek már a fenébe kívánják a turistákat: mert túlzsúfolttá válik a város, az egekbe szöknek az árak, mert kiszorulnak a saját tereikből."
#Környezeti ügyek #Környezetszennyezés

Új globális rekord: A 2023-ban megtermelt áram 30 százaléka megújuló forrásból származott

A napenergia aránya 23 százalékkal, a szélenergiáé tíz százalékkal nőtt az energiamixben. A fosszilis tűzelőanyagokkal fűtött erőművek energiatermelésének növekedése visszaesett; szakértők szerint a tavalyi év fordulópont volt az energetikai szektor szennyezőanyag-kibocsátása terén. Az Ember nemzetközi think tank friss felmérése szerint 2023-ban már a világszinten megtermelt elektromos energia harminc százaléka megújuló forrásból származott. Ez új rekord – ami a szakértők szerint az energetikai szektor károsanyag-kibocsátása szempontjából is fordulópontot jelenthet: míg a napenergia aránya 23, a szélenergiáé pedig tíz százalékkal nőtt az energiamixen belül, a fosszilis tüzelőanyagokkal működő erőművekből származó energiatermelés növekedése jelentősen visszaesett, alig 0,8 százalék volt. Az Ember ötödik éve készíti el Global Electricity Review című jelentését. A kutatás elkészítése során 215 ország – köztük a nyolcvan legnagyobb energiaelhasználó – adatait elemezték; olyan földrajzi és gazdasági régiók adatait is figyelembe vették, mint Afrika, Ázsia, az Európai Unió és a G7 országok. A hat legnagyobb széndioxid-kibocsátó adatait külön is elemezték, ők együtt az energetikai termelésből származó károsanyag-kibocsátás 72 százalékáért felelnek. Egyre fontosabbá válik a nap- és szélenergia Az Ember kutatói szerint a nap- és szélerőművek robbanásszerű elterjedése “új, az eddiginél jóval tisztább korszakot” nyithat az energiatermelésben. “A világ fordulóponthoz érkezett, a nap- és a szélenergia ma már nem csak arra alkalmas, hogy lelassítsa a szennyezőanyag-kibocsátás növekedését, de a fosszilis tüzelőanyagokat használó erőművek visszaszorulását is felgyorsíthatja” – írják. A szakértők hangsúlyozzák: a megújuló energiaforrások áramtermelésben betöltött szerepét jelentősen korlátozta, hogy az elmúlt évek szárazságai komolyan visszavetették a vízerőművek energiatermelését – a kieső kapacitást több ország kénytelen volt szénerőművekben előállított elektromossággal pótolni. Ennek ellenére optimisták, mint írják, az előrejelzések szerint több, mint valószínű, hogy 2023-ban tetőzött a fosszilis energiát hasznosító áramtermelő erőművek okozta károsanyag-kibocsátás. Bíztató tendenciák 2023 volt az első olyan év, amikor a megújuló forrásokból származó elektromos energiatermelés globális szinten harminc százalék fölé ugrott. Ez elsősorban a nap- és szélerőművek elterjedésének volt köszönhető: ezek 2000-ben még csak a globális energiatermelés 0,2, 2023-ban azonban már 13,4 százalékát biztosították. Az Ember jelentése szerint Kína tavaly élen járt az új nap- és a szélerőművek rendszerbe állításában, előbbiek esetében 51, utóbbiakéban hatvan százalékkal járultak hozzá a globális kapacitásnövekedéshez. A kutatók szerint ha az atomerőművek termelését is figyelembe vesszük, tavaly a világ áramszükségletének negyven százalékát alacsony széndioxid-kibocsátású forrásokból biztosítottuk. Ennek is köszönhető, hogy az energetikai szektor CO2-kibocsátása rekordszintre süllyedt, 12 százalékkal volt alacsonyabb, mint a “csúcsévként” nyilvántartott 2007-ben.
#Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Társadalmi ügyek

Párizs 2024: Fenntarthatóvá lehet-e tenni egy, az olimpiához hasonló monstre eseményt?

Az idei párizsi játékokat “minden idők legzöldebb olimpiájaként” harangozták be. Tény, hogy a rendezők sokat tettek azért, hogy visszavágják az esemény karbonlábnyomát, de sok szakértő mégis úgy látja, nem több és a nagyvállalatok és az elit érdekeit kiszolgáló, felesleges és pazarló rongyrázásnál. A 2024-es Párizsi Olimpiát “minden idők legzöldebb olimpiai játékaiként” hirdetik – és az első olyanként, amely már megfelel a 2015-ben, szintén a francia fővárosban aláírt klímaegyezményben lefektetett elvárásoknak. Az Olimpiai Rendezőbizottság (Organising Committee for the Olympic Games – OCOG) illetékesei már 2021 óta szeretnének környezetbarát játékokat rendezni; egy ideig arról is szó volt, hogy az idei rendezvény teljesen karbonsemleges lesz – de ezt később szép csendben elengedték. Adja magát a kérdés: lehet-e egyáltalán fenntartható olimpiát rendezni? Ezt a témát járja körül a The Conversation-ön megjelent cikkében Anna de Bortoli, a kanadai kormány net-zéró tanácsadó testületének és az Iceberg Data Lab tudományos testületének tagja. Fele sem igaz? A 2024-es Párizsi Olimpiát – legalábbis papíron – fele akkora üvegházhatású gáz-kibocsátással bonyolítják le, mint a 2016-os riói vagy a 2012-es londoni játékokat. Ez első hallásra meggyőzően hangzik – igaz, némileg árnyalja a képet, hogy a maga 3,5 millió tonna széndioxidnak megfelelő kibocsátásával mind a riói, mind a londoni a valaha volt legkörnyezetszennyezőbb olimpiák közé tartozott. Ráadásul a szakértők közül korábban többen is kritizálták a szervező Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) a kibocsátás kiszámításához használt módszertan miatt, ami végül arra sarkallta őket, hogy egy egységes karbonlábnyom-számítási keretrendszert is kidolgozzanak. Az előzetes tervek szerint az idei olimpia maximális karbonlábnyoma 1,58 millió tonna széndioxidnak megfelelő kibocsátás lehet. “Ambíciózus célkitűzés – írja de Bortoli –, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a 2020-as Tokiói Olimpia – amelyet a pandémia ideje alatt, helyszíni nézők nélkül bonyolítottak le – megrendezése is kétmillió tonna CO2-ekvivalens szennyező anyagot termelt.” Transzparens adatokra van szükség A szakember szerint az olimpiákhoz hasonló magaesemények által termelt szennyezés általában három fő forrásból származik, ezek: A résztvevők és a nézők utaztatása (előbbieké akár a teljes kibocsátás negyedét, utóbbiaké kb. 9 százalékát teszi ki) Az olimpiai létesítmények felhúzása (ezek közül a később is használni kívánt épületek felépítése általában a kibocsátás 25 százalékát, az ideiglenes épületek és energiarendszerek – pl.: generátorok – telepítése pedig 8-8 százalékát teszi ki) A rendezvény lebonyolítása (catering, szállás, logisztika, biztosítás stb., ami a maradék 25 százalékért felel) De Bortoli hangsúlyozza: az idei olimpia pontos kibocsátási számait csak a rendezvény után ismerhetjük meg; egyelőre azt sem tudjuk biztosan, hogy pontosan mennyi és milyen forrásból származó építőanyagot használtak fel az építkezések során, ahogy azt sem, hogy hány néző látogat el a helyszínekre (utóbbit jelenleg 13 millió főre teszik). Mint írja, a párizsi olimpia “karbonegyenletének” legnagyobb ismeretlenje a közlekedés: a megnövekedett légiforgalom mellett, a fenyegető vasúti sztrájkok és a párizsi metróvonal bővítésének elhúzódása is jelentősen növelheti a kibocsátást. Ahogy az is, hogy az olimpia kedvéért egy új autópálya-csomópontot is átadtak, ami hosszútávon jelentősen növelheti a forgalmat a francia fővárosban és környékén. A NOB azt ígéri, hogy az olimpia pontos karbonlábnyomát még idén ősszel nyilvánosságra hozzák. De Bortoli azt reméli, hogy átlátható és ellenőrizhető módon teszik majd közzé a számokat, amelyeket így független third party-k is auditálhatnak majd. Zöldkarikás játékok? Az idei olimpia szervezői számos olyan módszert bevetettek amelyek révén visszavághatják a szennyezőanyag-kibocsátást – igaz, hogy, ahogy a szakértő írja, egyik módszer sem teljesen hibátlan. 
Elsőként az infrastruktúra-fejlesztést káros hatásait igyekeztek minimalizálni. A játékok 26 helyszínének 95 százaléka már meglévő vagy ideiglenesen felállított építmény, ráadásul az újonnan felhúzott létesítményeket is úgy tervezték meg, hogy alacsonyabb legyen a kibocsátásuk, mint egy átlagos épületé. “Az új, ökidizájn szempontok szerint felépített helyszínek jó példája a vízisport-központ épülete, amelyet favázra építettek fel, a tetőt napelemekkel borították, a nézőtér székeit pedig újrahasznosított műanyagból készítették” – sorolja de Bortoli. Mint írja, az újrahasznosított műanyag használata ugyan nem különösebben lényeges tétel a létesítmény karbonlábnyoma szempontjából – lévén relatíve jóval kisebb a tömege, mint a többi felhasznált anyagnak: fémnek, betonnak stb. –, de “a műanyaghulladék mennyiségének csökkentése és a beruházás helyi gazdaságra gyakorolt pozitív hatásai miatt így is dícséretes kezdeményezés”. A szakértő a 14 500 olimpikon és kilencezer paralimpikon befogadására tervezett olimpiai falut is a jó példák között említi: a Párizs északi peremén felállított komplexum karbonlábnyoma az előzetes tájékoztatás szerint harminc százalékkal kisebb, mint egy hasonló volumenű átlagos beruházásé. “Azért itt is van egy kis bökkenő: az előzetesen megállapított benchmark – négyzetméterenként egy tonna CO2 – a vonatkozó tanulmányok szerint jóval magasabbnak tűnik, mint a 2022-ben felhúzott európai épületek teljes életciklusukra számított négyzetméterenként 210 kilogrammos átlagos karbonlábonyoma” – hívja fel a figyelmet. De Bortoli azt is aggályosnak tartja, hogy a NOB nem közölte, csak az építkezés alatt kibocsátott, vagy az esetleges további felhasználás során keletkező szennyezőanyagok mennyiségéét is figyelembe vették-e a benchmark kiszámításakor. Az olimpia energiaigényét elvileg teljes mértékben megújuló források – nap- és geotermikus erőművek, biodízellel működő generátorok stb. – biztosítják. A catering is fenntarthatóbb lett: a nézőknek kínált ételek 75, a kiszolgáló személyzetnek és az önkénteseknek felszolgáltaké pedig ötven százalékban vegetáriánus lesz, ráadásul a felhasznált élelmiszerek negyedét is helyi termelőktől szerzik be. Az OCOG a kármentésre is hangsúlyt fektet: ígéreteik szerint a következő években jelentős erdőtelepítési és erdőmegóvási programokat, megújuló energetikai beruházásokat finanszíroznak majd Franciaországban és másutt, hogy ellentételezzék a játékok kibocsátását. Az olimpiákhoz hasonló “megarendezvények” nem csak problémát, hanem lehetőséget is jelenthetnek De Bortoli hangsúlyozza: a nemzetközi kutatói közösség rendkívül megosztott azzal kapcsolatban, hogy ki lehet-e “zöldíteni” az olimpiákhoz hasonló monstre eseményeket. Sokan úgy gondolják, hogy már a puszta méreteik miatt sem lehetnek fenntarthatók, csupán azért van szükség rájuk, hogy a nagyvállalatok és az elit érdekeit, szórakozását szolgálják. Mások viszont úgy látják, remek lehetőséget biztosítanak az innovációra: a fenntartható fejlesztések kidolgozására és a fenntarthatóság eszményének népszerűsítésére. A szakember szerint az idei olimpia várható karbonlábnyoma 13-16 millió nézővel számolva nagyjából 1,6 millió tonna széndioxidnak megfelelő kibocsátás lehet. Ez fejenként 100-125 kilogramm CO2-ekvivalens szennyezés, ami “relatíve kis mennyiség, figyelembe véve, hogy egy átlagos európai évente 7,8 tonnának megfelelő kibocsátást termel”. Igen ám, csakhogy – hívja fel a figyelmet a szerző – ahhoz, hogy a párizsi klímaegyezményben kitűzött 1,5-2 fok alatt tudjuk tartani a globális felmelegedést, drasztikusan, nagyjából évi két tonnára kellene csökkentenünk a bolygó összes lakójának karbonlábnyomát. “Méltányos lenne, ha a kibocsátás legnagyobb részéért felelős fejlett országok oroszlánrészt vállalnának annak csökkentésében is” – húzza alá. De Bortoli úgy látja, itt lenne az ideje, hogy újragondoljuk az olimpiákhoz hasonló, nagy volumenű eseményeket, és összhangba hozzuk azokat a globális klímacélokkal. “Mi több, a játékok komoly segítséget nyújthatnak abban is, hogy felgyorsítsák az őket befogadó régiók energetikai- és klímaátállását, előmozdítsák a városi terek regenerációját. A rendező városok felhasználhatnák az ilyen magarendezvények teremtette lehetőséget arra, hogy energiahatékonyabbá tegyék az épületeiket, megújuló forrásokra támaszkodó energetikai infrastruktúrát építsenek ki, vagy vonzóbbá tegyék a hétvégente vidékre menekülő lakosok számára a városokat."
#Környezeti ügyek #Környezetszennyezés

Amerikai elnökválasztás: Kamala Harris lehet a zöld forradalom apostola?

A Joe Biden visszalépésével elsőszámú esélyesé előlépő demokrata párti jelölt régóta a fenntartható gazdaság egyik fő támogatója az Egyesült Államokban. Főügyészként több olaj- és gázkitermelő céget is sikerrel perelt; 2016-ban még az Obama-adminisztrációt is bíróság elé vitte, mert engedélyezték a frackinget a kaliforniai partvidéken. Az elmúlt hetek komoly hullámokat vetettek az amerikai közéletben. Joe Biden, az Egyesült Államok regnáló demokrata párti elnöke egy, a fő kihívójával, Donald Trump volt elnökkel, a republikánusok visszatérésre készülő jelöltjével rendezett tévévitában nyújtott megosztó teljesítménye után bejelentette: nem indul újra az elnökségért, helyette inkább Kamala Harrist, jelenlegi alelnökét támogatja. Ha megválasztják, Harrisnek egy, a klímaváltozás hatásainak enyhítése szempontjából rendkívül elkötelezett elnök örökségét kell továbbvinnie. Biden – aki maga is fennen hirdette, hogy sokat tett a környezet védelméért – nagyon komoly vette a fenntarthatóságot: visszaléptette az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezménybe, átverte a törvényhozáson az Inflation Reduction Act (IRA) nevű törvényt, amely jelentős kormányzati forrásokat delegált a megújuló energiaforrások kitermelésének és a “klímatechnológiának” a fejlesztésére, és még számos hasonló kezdeményezést jegyzett. Az elemzők szerint az idén leköszönő elnök példaértékű munkát végzett az Egyesült Államok gazdaságának fenntartható pályára állításában. Harris folytathatja a Biden-elnökség klímapolitikáját A szakértők valószínűnek tartják, hogy ha megválasztják, Kamala Harris is hasonlóan “klímpozitív” politikát képvisel majd. Harris 2004 és 2017 között előbb San Franciscó-i, majd kaliforniai főügyészként is bizonyította, hogy fontosnak tartja a környezeti fenntarthatóság és a társadalmi igazságosság elvét. “Főügyészként is nagyon komoly figyelmet fordított a környezetszennyezéssel kapcsolatos ügyekre” – mondta róla Scott Wiener szenátor, a kaliforniai klímatörvény megalkotója. Harris főügyészként nyíltan nekiment az olaj- és gáztársaságoknak, autógyártóknak és más kiemelten környezetszennyező tevékenységet folytató cégeknek: többek között a BP-től, a Chevrontól ész Volkswagentől is több tízmillió dolláros kártérítéseket perelt ki. 2016-ban még az Obama-kormányzatot is perbe fogta, amiért engedélyezték, hogy “rétegrepesztéses” (fracking) technológiával olajat bányásszanak a kaliforniai partvidéken. Mi több, meg is nyerte a pert, ami az amerikai franking-tevékenység komoly újraszabályozásához vezetett. Harris szenátorként, elnökjelöltként és alelnökként is harcosan kiállt a klímaváltozás elleni harc mellett. Ő volt az egyik közismert amerikai politikus, aki támogatta a “Green New Deal” megkötését, elnöki kandidánsként ígéretet tett arra, hogy adminisztrációja 10 billió dollárt fog fordítani a klímasemlegesség elérésére, karbon-adót fog bevezetni, és véget vet a fosszilis tüzelőanyagok bányászatának Amerikában. Nem csak a politikai erőviszonyok múlnak az idei választáson Komoly track record – igaz, egyes elemzők attól tartanak, hogy Harris “zöld elkötelezettsége” sebezhetővé teheti a közelgő amerikai választásokon. A fosszilis tüzelőanyagok és a fracking kivezetése rövid távon számos munkahelyet sodorhat veszélybe, ezért félő, hogy ezeket az ígéreteket a jobboldal politikai ütőkártyaként használja majd az alelnök ellen a kampányban. Mint írják, valószínű, hogy Harris visszafogja majd a környezetszennyező iparágakkal szembeni retorikáját a választás előtt, hogy szélesebb szavazóréteget szólíthasson meg – különösen az olyan energiatermelés szempontjából kiemelten érdekelt csatatérállamokban, mint például Pennsylvania. “Kamala Harrist sokan támadhatják majd a fracking-ellenes politikája miatt… ez a téma komoly befolyással lehet az elektorárusra egy olyan államban, ami az elnökválasztás szempontjából évek óta döntő szavazatokat szállít” – nyilatkozta Christopher Borick, a pennsylvaniai Muhlenberg College kutatója. Az elnökválasztási küzdelemben a klímaváltozással és energiapolitikával kapcsolatos álláspontok fontos vízválasztót jelenthetnek. Eric Beightel, a Biden-adminisztráció egyik vezető tisztségviselője szerint Trump visszatérése a Fehér Házba “katasztrofális lehet a tiszta energiára való átállással kapcsolatos vágyainkra és reményeinkre nézve”. Tim Mohin, a Boston Consulting Group klíma és fenntarthatósági szakembere hangsúlyozza: az idei amerikai elnökválasztás nem csak politikai szempontból lehet fontos, jelentős hatással lehet arra is, hogy folytatódnak-e a Joe Biden által elkezdett környezetvédelmi reformok.
#Környezeti ügyek #Környezetszennyezés

Ha a jövő üzleti vezetőin múlna, a kritikus határérték alatt tudnánk tartani a globális felmelegedés mértékét

Idén májusban százötven, a világ kilenc vezető üzleti iskolájából érkezett hallgató részvételével rendezték meg az év végi bakui COP29 klímakonferenciát “lemodellező” klímastratégiai szerepjátékot a budapesti Corvinus Egyetemen. A szimuláció érdekes tanulságokkal szolgált: úgy fest, ha a jövő szakemberein múlna, elkerülhetnénk a mindannyiunkat fenyegető klímakatasztrófát. Idén májusban közel százötven nemzetközi hallgató részvételével rendezték meg a Budapesti Corvinus Egyetemen a CEMS Model UNFCCC klímastratégiai szerepjátékot, amelynek keretében a résztvevő diákok az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményét (United Nations Framework Convention on Climate Change – UNFCCC) aláíró 53 országot, illetve négy civil szervezetet képviselve modellezték a COP 29 klímakonferenciát, amelyet az azerbajdzsáni Bakuban tartanak majd az idei év végén.  Fotó: Polgár-Podonyi Krisztina A budapesti rendezvényt Dr. Botos Barbara, az Energiaügyi Minisztérium Európai Uniós Ügyekért és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságának  klímaügyekért és klímadiplomáciáért felelős utazó nagykövete nyitotta meg, aki beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás elleni harcban minden nemzetnek közös felelősséget kell vállalnia, szem előtt tartva a gazdasági növekedés fenntartható határait. Botos Barbara (Fotó: Bielik István) Az utazó nagykövet szerint a klímaváltozást befolyásoló döntéseket alapvetően gazdasági érdekek mozgatják. Konszenzus csak minden érintett fél számára elfogadható kompromisszumok révén jöhet létre; a bakui COP29 pedig várhatóan a pénzügyi vállalások miatt lehet majd fontos. Mint mondta, az országok kibocsátás-csökkentéssel kapcsolatos vállalásai még messze vannak attól, ami a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5°C alatt tartásához szükséges lenne, pedig – mivel a következő öt év döntései határozzák meg a következő ezer év klimatikus viszonyainak alakulását – fontos lenne, hogy minél inkább visszafogjuk az ember által okozott felmelegedést. A tavaly Dubaiban elfogadott célok között szerepel a megújuló áramtermelési kapacitások megtriplázása (négyezer helyett 12 000 terrawattra), és 2030-ig az energiahatékonyság megduplázása, nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy mindezt csak a szociális szempontok figyelembe vételével lehet fenntarthatóan megoldani, ezért a döntéseknél figyelembe kell vennünk az energiaátmenet szociális vetületeit, köztük a munkanélküliség alakulását is. (A fosszilis erőforrások kitermelésének csökkentése például csak Brazíliában több millió bányászt és a családtagjaikat érintheti, ezért fontos, hogy átképzésekkel, új munkahelyek, karrierlehetőségek biztosításával segítsük őket – a szerk.).  Az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását globálisan évi két tonna/fő szintre kellene szorítanunk, hogy tartani tudjuk az 1,5°C-os célkitűzést. Magyarország jelenlegi éves ÜHG-kibocsátása fejenként hat tonna, az Egyesült Királyságé 17 tonna, az Egyesült Arab Emírségeké pedig ötven tonna – miközben az afrikai kontinens átlaga alig 0,2 tonna. A Corvinuson rendezett szimuláció egy innovatív, kilenc európai egyetem részvételével rendezett kurzus záróeseménye volt. A kurzust a CEMS (The Global Alliance in Management Education) Master in International Management mesterképzés keretében rendezték meg. A résztvevő hallgatók átfogó ismereteket szerezhettek a klímaváltozásról, az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményének működéséről, a tárgyalásokat meghatározó szempontokról, érdekekről és formai keretekről. A kurzus magyar vezetői, Dr. Zsóka Ágnes akadémiai fejlesztésekért felelős rektorhelyettes és Dr. Széchy Anna egyetemi docens kiemelték: a Budapesti Corvinus Egyetemen a fenntarthatósági és környezet-gazdaságtani, valamint környezetpolitikai témák oktatása Dr. Kerekes Sándor kezdeményezésének köszönhetően már a kilencvenes években a közgazdaságtani és üzleti képzés részévé vált.  Fotó: Bielik István A CEMS vezető üzleti iskolák, multinacionális vállalatok és civil szervezetek globális szövetsége, amely közös nemzetközi menedzsment-mesterképzést is indított. A budapesti rendezvényre kilenc egyetemről – Budapestről, Barcelonából, Bergenből, Rotterdamból, Varsóból, Stockholmból, Dublinból, Kölnből és St. Gallenből – érkeztek küldöttségek; a hallgatók feladatát különösen izgalmassá tette, hogy nem a saját országuk színeiben kellett részt venniük a szimulációban: egy Írországban mesterképzését végző indiai hallgató például Brazíliát képviselte, egy lengyel egyetemen tanuló japán diák Németországot, egy spanyol egyetem képzésén résztvevő chilei fiatal pedig Oroszországot. A szimulált tárgyalások során a hallgatók feladata az volt, hogy személyes elkötelezettségüket félretéve érveljenek a rájuk kiosztott országok fosszilis tüzelőanyagok kitermelésével és felhasználásával kapcsolatos nézőpontja és politikája mellett. Fotó: Bielik István A  COP elnökségét két volt hallgató, Adele Grundmann (South Pole - vezető fenntarthatósági tanácsadó, Németország) és Weza Bombo (EY – fenntarthatósági tanácsadó, Africa Association – alapító és elnök, Svájc) képviselte. Grundmann hangsúlyozta: mivel a kormányokkal sokszor a velük együtt dolgozó szakértőket is lecserélik a választások után, a klímaváltozás elleni harc kulcstényezője az üzleti szereplők bevonása lehet.  Fotó: Bielik István A Climate Action Tracker tavaly decemberi adatai szerint a 2023-as évet 1,3°C melegedéssel zártuk. Azt, hogy a Párizsi Egyezményben kitűzött 1,5°C-hoz képest milyen elköteleződést ért el a CEMS delegáció ebben a tanévben, a tizennyolc oldalas záródokumentum gyors elemzését követően Dr. Steve Kennedy egyetemi docens (Rotterdam School of Management, Erasmus University) értékelte. A professzor kiemelte: a valós egyezményekhez képest a hallgatók sokkal több erőteljes, kötelező vállalást jelentő terminológiát alkalmaztak. Ugyan a fosszilis tüzelőanyagok tekintetében kissé elmaradt a hétvégi konszenzus a korábbi COP eredményekhez viszonyítva, és a megújuló energiák tekintetében is valamivel ambiciózusabb célkitűzésekre van szükség az 1,5°C-os cél eléréséhez, a kibocsátás-csökkentés terén viszont kimagaslóak voltak a szimulált eredmények a dubaji COP28 képest.
#Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Társadalmi ügyek

Tényleg az idei minden idők legzöldebb futball-Eb-je?

Az UEFA állítja, mindent megtettek azért, hogy a korábbiaknál fenntarthatóbbá tegyék a 2024-es Európa-bajnokságot. Egy friss jelentés szerint nem sok sikerrel: a torna karbonlábnyoma 500 ezer tonna szén-dioxid körül lehet, ráadásul több nehézsúlyú környezetszennyezőnek számító cég – köztük az európai csapatokat is előszeretettel szponzoráló olajvállalatok és a tavalyi "palackbotrány" főszereplője, a Coca-Cola – is a főtámogatók között van.  Közeleg a németországi foci-Eb döntője, az e hét vasárnap rendezett találkozón Spanyolország válogatottja mérkőzik majd a szerdai holland-angol meccs győztesével. A kontinens idei legnagyobb sporteseménye rajongók millióit vonzotta, az Európai Labdarúgó-Szövetség (UEFA) saját adatai szerint már a torna megkezdése előtt 2,3 millió jegyet adtak el. Az UEFA büszkén hirdeti, hogy az Euro 2024 minden idők legzöldebb EB-je: a szervezet adaptív mérkőzésszervezéssel, smart mobility-megoldásokkal, folyamatos karbonlábnyom-mérésekkel és egy, a négyhetes rendezvény negatív környezeti hatásait enyhíteni hivatott hétmillió eurós “klímaalappal” is igyekezett fenntarthatóbbá tenni a rendezést. Kérdés, hogy milyen hatásfokkal: igaz ugyan, hogy a rajongók jelentős része a Deutsche Bahn szerelvényeivel utazgatott a helyszínek között Gelsenkirchentől Lipcséig, Düsselforftól Berlinig, és a stadionokban vegán ételt is árultak, de az Öko-Institute nevű környezetvédelmi think tank becslése szerint az egész hónapos sportünnep karbonlábnyoma így is 500 ezer tonna szén-dioxid körül lehet, ami több mint kétszer akkora, mint a Covid-járvány miatt egy évvel elhalasztott Euro 2020 217 ezer tonnás kibocsátása. Csúcsszennyezők a szponzorok között Az UEFA “zöldítési törekvéseit” komolyan aláaknázni látszik, hogy az EB-t több, erősen szennyező iparágakban utazó cég és állam is támogatja. Az egyik főszponzor az angol szakzsargonban csak “petrostate-ként” emlegetett közel-keleti olajemírség, Katar, amelynek turisztikai ügynöksége, a Visit Quatar program keretében régóta azon van, hogy fellendítse a hosszútávú légiközlekedési és a térség egyik fő transzport hub-iává tegye az országot. Az UEFA az EB nyitómeccsén hosszabbította meg szponzori szerződését a Quatar Airways légitársasággal; ráadásul a 2023-as "palackbotrány" miatt sokat kritizált Coca-Cola is a főtámogatók között van. A nemzetközi futball régóta jó kapcsolatokat ápol az olyan nagy, multinacionális olajcégekkel, mint a Chevron, a Shell, a Castrol vagy a Petrobas. A fosszilis tüzelőanyagok kitermelésére és kereskedelmére szakosodott vállalatok a klubfutballt is előszeretettel támogatják, egy, a közelmúltban felröppent – igaz, azóta részben cáfolt – hír szerint a magyar focirajongók egyik kedvenc csapatát, az FTC-t is a világ legnagyobb földgázkitermelőjének számító orosz Gazprom szponzorálhatja. A nemzeti válogatottak támogatásáspa a nagy autógyártók is beszálltak: Fossil Free Football nevű holland aktivistacsoport jelentése szerint az idei Eb-n a Mercedes-Benz és a Volkswagen is pénzeli a holland, a dán, a francia, az olasz és a német válogatottat. A Squadra Azzurrával az ENI is megállapodást kötött; az olasz energetikai cégóriást azzal vádolják, hogy lobby- és greenwashing-eszközökkel igyekezett kiterjeszteni piaci befolyását – annak ellenére, hogy a szakértők már az 1970-es években felhívták a cég vezetőinek figyelmét arra, milyen hatással lehet az olajkitermelés felpörgetése a klímaváltozásra. ”Miért tűrjük el, hogy emberek milliói előtt népszerűsítsék ezt a szennyezést?” Peter Crisp, a Fossil Free Football szakértője szerint az olajcégek szponzorrációját is úgy kellene kezelni, ahogy a dohányipari vállalatokét. “Régebben normálisnak tekintették, hogy dohányipari cégek hirdessenek a sporteseményeken. Aztán lassan, idővel kialakult egy konszenzus arról, hogy a dohányzás ártalmas és a közösségre nézve is káros, ezért nem szabad ilyen rendezvényeken népszerűsíteni” – magyarázza. A szakember szerint az emberek nagy része tisztában van azzal, hogy a fosszilis üzemanyagok használata káros a bolygónkra, a jövőnkre, az életmódunkra nézve. ”A többségünk tudja, hogy a klímaváltozást okozó szennyezés ártalmas, társadalmi szinten káros, és veszélybe sodorja a jelenünket és a jövőnket. Miért tűrjü, hogy emberek milliói előtt népszerűsítsék ezt a szennyezést?”