A GreenDependent Intézet a közelmúltban mutatta be a másfélfokos életmóddal kapcsolatos négyéves kutatási projektjének eredményeit. A lakosság, a szakemberek és a döntéshozók bevonásával készült kutatásban arra keresték a választ, hogy mennyire ismerik az emberek a klímaváltozással kapcsolatos problémákat, és hogy hogyan tudnak úgy fejlődni, változtatni az életmódjukon, hogy megfeleljenek a Párizsi Megállapodásban kitűzött céloknak.
A fenntartható életformák, termelési módszerek és fogyasztási szokások kutatásával, kidolgozásával és népszerűsítésével foglalkozó GreenDependent Intézet februárban tette közzé legújabb, az Európai Unió Horizon 2020-as kutatás-fejlesztési projektje által támogatott kutatásának eredményeit. Az EU Másfélfokos Életmód projekt keretében arra keresték a választ, hogy az európai társadalmak, illetve az EU különböző régióiban élő emberek hogyan tudnak úgy fejlődni, változtatni a saját életmódjukon, hogy megfeleljenek a 2015-ös Párizsi Megállapodásban kitűzött 1,5 fokos klímaváltozási küszöbértéknek.
“A négyéves projektben hét ország tíz szervezete – egyetemek, kutatóintézetek és kutatással, illetve különféle akcióprogramok kidolgozásával, implementálásával foglalkozó nonprofit szervezetek – vettek részt. Köztük olyanok is, amelyek tevékenysége nagyon hasonlít a GreenDependent Intézetéhez: mint a Lettországban működő Green Liberty, a németországi Hot or Cool Institute, vagy a szintén németországi székhelyű »zöld think-tank«, az Adelphi” – magyarázza Vadovics Edina, a GreenDependent Intézet szakmai vezetője. Mint mondja, a résztvevő szervezeteket igyekeztek úgy kiválasztani, hogy a kontinens különböző régióit reprezentálják. “A résztvevők között voltak svéd, holland, spanyol és német egyetemek, és egy finn szervezet is.”
A nagymintás adatgyűjtés helyett inkább a műhelymunkát preferálták. “Elsősorban olyan, a személyes találkozásra épülő módszereket alkalmaztunk, amelyek, mint a lakosság és szakértők részvételével megrendezett »thinking lab-ek«, lehetőséget teremtettek arra, hogy mélységében megismerhessük az egyes társadalmi és szakmai csoportok tagjainak véleményét, tapasztalatait. Az így kapott információk és statisztikai adatok alapján aztán különféle modelleket is készítettünk, igyekeztünk előre vetíteni, hogy az egyes életmód-lehetőségeknek milyen hosszabb távú konzekvenciái, klímahatásai lehetnek.”
Előnyök, hátrányok, lehetőségek
Vadovics hangsúlyozza: azon voltak, hogy a lakossági műhelyeken a lehetőségekhez mérten leképezzék a kutatásban résztvevő országok lakosságának társadalmi-szociális összetételét. “Igyekeztünk lakóhely, iskolázottság, kereseti szint, társadalmi státusz, kor és nem szempontjából heterogén csoportokat összeállítani. A szakértők esetében is hasonlóan jártunk el, olyan »vegyes műhelyeket« szerveztünk, amelyekre számos különböző tudományág és kutatási terület képviselőit meginvitáltuk – a közlekedésmérnököktől és várostervezőktől az újrahasznosítással foglalkozó szakembereken át a dietetikusokig. Arra is figyeltünk, hogy ne csak kutatókat, szakembereket hívjunk meg, hanem cégvezetőket, szakpolitikusokat, az államigazgatásban dolgozó döntéshozókat és persze nonprofit szervezetek és a média képviselőit is.”
Az adatgyűjtés szempontjából kiemelten fontosak voltak a lakossági thinking lab-ek. “Az elsőben azt vizsgáltuk, mennyire elfogadottak a másfélfokos életmód-lehetőségek: például az, hogy az autó helyett tömegközlekedéssel, kerékpárral, vagy gyalog közlekedjenek, húsmentesen étkezzenek, vagy energiatakarékos fűtési megoldásokat válasszanak. A másodikban azt, hogy ezek közül az életmód-lehetőségek közül melyek azok, amelyek a legvonzóbbak a számukra: milyen előnyeit, illetve hátrányait látják a fenntarthatóbb életvitelnek. A harmadikban pedig azt, hogy azok, akik már valamilyen szinten a magukévá tették ezt a szemléletmódot – például vegánok vagy autómentesen élnek – milyen pozitív, illetve negatív változásokat, milyen visszacsapó, tovagyűrűző hatást tapasztaltak. A műhelymunkát mélyinterjúkkal is kiegészítettük: ezeket szintén olyan résztvevőkkel készítettük, akik már »kislábnyomos életmódot« folytatnak.”
A GreenDependent Intézet a szakértők számára is három thinking labet szervezett. “Ezeken arra kerestük a választ, hogy véleményük szerint mekkora az elfogadottsága a lakosság körében a másfélfokos életmód-lehetőségeknek, és hogy hogyan lehetne a backcasting módszerét alkalmazva egy »másfélfokos társadalmat« felépíteni; milyen intézkedésekre, programokra, együttműködésre lenne szükség ahhoz, hogy fenntarthatóvá tegyük a közösségeinket. Ezt a kérdéskört aztán egy másik szakértői műhelyen tovább gombolyítottuk: ott szektoronként, életmód-területenként vizsgáltuk meg, hogy az olyan területeken, mint a lakhatás, az élelmiszer-fogyasztás, vagy közlekedés milyen változásokra, összefogásokra, hálózatokra lenne szükség.”
A GreenDependent Intézet szakmai vezetője kiemelte, nagyon örültek annak, hogy az általuk megkeresett cégek, minisztériumok, szakmai és civil szervezetek magas szinten képviseltették magukat a projektben. “A szakértőknek két Deplhi-műhelyt is rendeztünk, ahol arról beszélgettünk, milyen szakpolitikai intézkedésekre lenne szükség a másfélfokos életmód eléréséhez. Itt számos, a szakirodalom alapján kiválasztott témát, javaslatot átrágtunk, megvitattuk például, hogy milyen hatásai lennének annak, ha ingyenessé tennénk a tömegközlekedést, csökkentenénk a munkaidőt, vagy széles körű szigetelési, energetikai korszerűsítési programot indítanánk.”
Az autót letennék, de a húsról nem szívesen mondanának le
Vadovics Edina szerint a magyar lakosság meglepően jól tájékozott azzal kapcsolatban, hogy milyen életmódbeli változtatásokra lenne szükség a klímaváltozás hatásainak enyhítése és a saját karbonlábnyomuk csökkentése érdekében. “Sokan tisztában vannak a szelektív hulladékgyűjtés, a húsmentes étrend vagy az autómentes életmód fontosságával. Meglepő módon azt viszont már a döntéshozók közül is kevesen tudják, hogy melyik életmódbeli változásnak mekkora a jelentősége: például azt, hogy az autózásnak van a klímaváltozás szempontjából a legnagyobb szennyező hatása, ezért kifejezetten fontos, hogy aki csak teheti, környezetbarát módon közlekedjen – vagy ha már mindenképpen kocsiba kell szállnia, váltson kisebb és elektromos autóra, vagy válassza a carsharing-szolgáltatásokat, vagy ossza meg akár a saját autóját.”
A GreenDependent Intézet szakértői egy innovatív játékot, a “Kislábnyomos Klíma-kirakót” is bevetették a lakosság klímatudatosságának felmérése érdekében. “Ez segített abban, hogy kiszámoljuk a karbonlábnyomukat, és különböző választási lehetőségeket kínáljunk nekik azzal kapcsolatban, hogyan tudnák tovább csökkenteni azt – magyarázza a szakmai vezető. – Meglepő módon sokan hajlanak arra, hogy az autózás helyett fenntarthatóbb közlekedési módokra váltsanak – ahogy arra is, hogy kevesebbet és energiatakarékosabb módon fűtsenek, energiatakarékos izzókat, háztartási berendezéseket vásároljanak. Az általunk felvázolt életmód-stratégiák közül a legkevésbé elfogadottak egyike egyértelműen a növényi alapú étrendre való átállás volt: arra ugyan viszonylag sokan nyitottak, hogy kevesebb állati eredetű élelmiszert fogyasszanak, arra viszont már nagyon kevesen, hogy teljesen vegán életmódra álljanak át.”
Azzal is sokan tisztában vannak, hogy a repülés milyen komoly szennyezéssel jár. “De ez Magyarországon nem szerepel a legnagyobb karbonlábnyom-csökkentő tényezők között, tekintetbe véve, hogy a felmérések szerint a lakosság több mint negyven százaléka még azt se nagyon tudja megengedni magának, hogy elmenjen egy egyhetes nyaralásra – pláne repülővel” – emeli ki Vadovics Edina. A szakember hozzáteszi: ennek ellenére nem lehet elhanyagolni a repülés negatív hatásait, hiszen: “Már egyetlen tengerentúli repülőúttal túlléphetjük a fenntartható karbonlábnyomunk méretét.”
Státusz és tudatosság
A kutatásból az is kiderült, hogy a magyar lakosság harmada karbonlábnyomát tekintve fenntarthatóbban él, mint más országok lakói. “Vannak köztük tudatos zöldek is; de a nagy részük kényszerűségből él így, azért, mert a rossz anyagi körülményei miatt energiaszegénységben él – fejtegeti, hozzátéve: társadalmi szempontból üdvös lenne, ha a magyarok (is) elismernék, megbecsülnék azokat, akik klímatudatosan gondolkodnak. “Ma jellemzően a nagy karbonlábnyommal rendelkező dolgok – a nagy autó, a nagy ház, a repülős nyaralás vagy a steakvacsora – számítanak státuszszimbólumnak. De vannak azért jó példák is: olyan emberek, háztartások, közösségek, amelyek környezeti, illetve klímaszempontból példamutatóan élnek. Ráadásul úgy, hogy ez saját bevallásuk szerint nem hogy nem ront, hanem egyenesen javít az életminőségükön.”
A szakember elismeri, hogy egy ilyen, a széles társadalmi rétegeket érintő szemléletváltáshoz állami támogatás és akarat is kellene. “Fontos lenne, hogy országos edukációs és tájékoztató programokat indítsanak, adókedvezményt nyújtsanak a klímatudatos állampolgároknak, támogassák a közösségi közlekedést, a carsharinget, az ingatlanok energiahatékonyabbá tételét. A hús áfájának növelése és a zöldség-gyümölcs áfájának csökkentése is komoly ösztönző lehetne – sorolja. – A résztvevők közül többen felvetették, milyen érdekes, előremutató kezdeményezés lenne, ha bevezetnék a »lakossági karbonkvótát«: a kis lábnyomon élőket megjutalmaznák, vagy akár azt is lehetővé tennék a számukra, hogy a vállalatokhoz hasonlóan eladhassák a felesleges karbonkreditjeiket azoknak, akik többet fogyasztanak. Erre egyébként kidolgozott terv is van, a Magyar Természetvédők Szövetsége több környezetvédő szervezettel együttműködésben már letett egy ilyen javaslatot az asztalra.”
A cégek és a fogyasztók közös felelősségvállalása a kulcs
Vadovics Edina szerint annak ellenére, hogy az elmúlt években egyre gyakoribbá vált a greenwashing, és számos cégről kiderült, hogy kommunikációs trükkökkel, kampányokkal próbálta a fogyasztókra hárítani a szennyezőanyag-kibocsátás felelősségét, a lakosságnak valóban komoly szerepe van abban a klímaváltozás negatív hatásainak enyhítésében. “Mind a cégek, mind a fogyasztók elkötelezettségére, részvételére szükség van. Ha megpróbáljuk egymásra tolni a felelősséget, az nem lesz célravezető. Mindenkinek ki kell vennie a részét a másfélfokos életmódért vívott harcból; igaz, nem egyenlő mértékben. Egy nagyvállalatnak nyilván komolyabb lehetőségei, eszközei vannak e téren, mint egy átlagfogyasztónak: az, hogy kinek mekkora a hatalma, milyen erőforrásai vannak, mennyi tudással, ismerettel rendelkezik, mind-mind befolyásolja a felelőssége mértékét.”
A szakmai vezető szerint a fogyasztók is tudják kényszeríteni a cégeket és a döntéshozókat a változtatásra. “Ez egy oda-vissza ható folyamat: ha a lakosság normái, elvárásai, fogyasztási szokásai megváltoznak, megváltozik majd a vállalatok, politikusok gondolkodásmódja is. Ahhoz viszont, hogy a lakosság szemlélete megváltozzon, olyan infrastruktúrára, pénzügyi támogatásra, ösztönzőkre, termékekre és szolgáltatásokra van szükség, amelyek megalapozhatják és elősegíthetik ezt a változást.” Ennek ellenére egyetért azzal, hogy a greenwashing valóban komoly problémát jelent. “Sokan magát a karbonlábnyom-mérést is elutasítják, mondván: azt eredetileg egy cég találta ki azért, hogy a fogyasztókra tolja a felelősséget (a “carbon footprint” fogalmát a brit BP olajcég PR-esei vezették be a köztudatba; a vállalat egy ideig online karbonlábnyom-számlálót is üzemeltetett, a szerk.); ez így igaz, mára mégis rendkívül fontos mérőszámmá, indikátorrá vált, ami nagyon jól használható arra, hogy nagy pontossággal megmérjük egy fogyasztó, háztartás, cég, önkormányzat, vagy akár egy egész ország klímahatását.”
A növekedésre alapozott társadalom és gazdaság paradigmája
Vadovics Edina szerint az, hogy tavaly az ENSZ Kopernikusz Intézetének mérései szerint a globális átlaghőmérséklet-emelkedés már több mint másfél fokkal meghaladta az iparosodás előtti szintet, önmagában még nem ok az elkeseredésre. “Ez valóban aggasztó, de fontos megjegyezni, hogy a Párizsi Megállapodás keretében lefektetett módszertanok, vagy az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change – Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, a szerk.) mérési metodikája nem egyes éveket, hanem évtizedes tendenciákat vizsgál. Ezzel együtt fontos figyelmeztetés, hogy tavaly átléptük másfél fokos határt: bíznunk kell benne, hogy ez csak még nagyobb motivációt jelent majd arra, hogy az eddiginél fenntarthatóbb módon éljünk.”
A GreenDependent Intézet szakmai vezetője elismeri, hogy az aktuális gazdasági és politikai trendek nem a fenntarthatóbb jövő irányába mutatnak. Az Egyesült Államok új kormányának klímaváltozás-tagadó politikája, a Kína, Kanada és Európa ellen indított trumpi “vámháború”, a versenyképesség és a folytonos gazdasági növekedés kényszere tovább súlyosbíthatja a klímaváltozás negatív hatásait. “Sajnos valóban úgy tűnik, hogy a legnagyobb politikai és gazdasági szereplők nem tartják igazán fontos prioritásnak a klímavédelmet. Az IPCC és más szervezetek elemzései is azt mutatják, hogy az eddigi kibocsátás-csökkentési célok, és az azokhoz kapcsolódó akciótervek nem lesznek elegendők a másfél, vagy akár a kétfokos cél betartásához: ehhez nagyobb elköteleződésre, ambiciózusabb programokra lenne szükség. Magyarországon sem túl bíztató a helyzet, bár egyes minisztériumok, szakpolitikai szervezetek képviselői fontosnak érzik a problémát, a politikai csúcsvezetés körében nincs meg a kellő érdeklődés, nyitottság a helyzet érdemi javítására.”
Mint mondja, a szakértőkkel készített interjúk és a közös műhelymunka során azonosítottak hét olyan kulcsfontosságú struktúrát, amelyek alapvetően hátráltatják, akadályozzák a fenntartható életmódra való átállást. ”Ezek közül a legfontosabb a folytonos növekedés, a növekedésre alapozott társadalom és gazdaság paradigmája. Az, hogy más, az emberi elégedettség és jólét mérésére alkalmasabb mutatók helyett ma is a versenyképesség és a GDP növelését tartjuk a legfontosabbnak. Alapvetően más narratívára lenne szükség – és itt nem valami teljesen elvont, légből kapott dologra gondolok: nem véletlen, hogy Bhutánban már hosszú évek óta a GDP helyett a GNH-t (Gross National Happiness – “bruttó nemzeti boldogság”, a szerk.) tartják a társadalom szempontjából meghatározó mérőszámnak. Az EU-nak is van »Beyond GDP« programja, sőt, már itthon is készült ezzel kapcsolatos tanulmány. Egy másik nagy probléma a szakpolitikák összehangolásának hiánya. Van számos kisebb-nagyobb program, amelyek az energiahatékonyság javítását vagy a megújuló energia használatát támogatják, de az egységes, a másfélfokos életmód-szemléleten alapuló állami, kormányzati kezdeményezések sajnos hiányoznak. Pedig erre lenne igazán szükség: egy olyan stratégiára, amely a fenntartható életvitellel összefüggő valamennyi területet fejleszteni kívánja – a lakhatástól az energiafogyasztáson és mobilitáson át a táplálkozásig és a szabadidő eltöltéséig.”
Kiemelt szerephez jutnak az önkormányzatok, a cégek és a nonprofit szervezetek
A GreenDependent Intézet szakmai vezetője szerint mivel Magyarországon a kormány nem vállal komolyabb szerepet a fenntartható életvitelre való átállás támogatásában, ez a feladat egyre inkább az önkormányzatokra hárul. “Ezen a szinten nagyobb a mozgástér; igaz, mivel az önkormányzatok jó része forráshiányos, nekik sincs könnyű dolguk, ha a fenntartható életvitelt ösztönző programokat akarnak indítani – magyarázza. – De azért vannak biztató fejlemények: Budapest tavaly Klímaügynökséget alapított (Ámon Adával, a Budapesti Klímaügynökség vezetőjével tavaly júniusban mi is interjút készítettünk, a szerk.), és deklarált célja, hogy 2030-ra klímasemleges »okos várossá váljon«; Miskolc és Pécs is csatlakozott az EU 100 klímasemleges város kezdeményezéséhez; és vannak olyan kistelepülések is, amelyek – mint Kóspallag, ahol ökológiai és permakultúrás elveken alapuló biogazdaságot alapított a polgármester, vagy Nagypáli, ahol megújuló energiaforrásokra építkező ökofalut építenek – igazán előremutató fejlesztéseket indítottak. De a nonprofit szervezetek és felelősen gazdálkodó, a környezeti-társadalmi értékteremtést fontosnak tartó cégek is sokat tehetnek, és sokan már tesznek is. Én személy szerint ebben látom most a legnagyobb lehetőséget: az önkormányzatok, a civilek és a vállakozások összefogásában.”
Vadovics úgy látja, a bankok, pénzintézetek is sokat tehetnek azért, hogy közelebb kerüljünk a fenntartható életmódhoz. „Ők nagyon nagyot tudnának lendíteni a helyzeten: részben a zöld hitelezéssel, részben pedig a felelős befektetésekkel – azzal, hogy milyen cégeket, iparágakat támogatnak. Ugyan ezzel a témával nem foglalkoztunk részletesebben a kutatásunkban, de személy szerint úgy látom, hogy nálunk a zöld hitelezés még gyerekcipőben jár. Vannak ugyan olyan bankok, amelyek ilyen konstrukciókat kínálnak, de ezek még kevésbé ismertek.”
A szakember az edukáció fontosságát is hangsúlyozza. “A megfelelő színvonalú oktatás, képzés az egyik legfontosabb alapfeltétele lenne a másfélfokos életmódra való átállásnak – fejtegeti. – Az ezzel kapcsolatos ismereteket az óvodáktól az egyetemekig az oktatás valamennyi szintjén tanítani kellene, és nem csak választható tantárgyként, hanem a kurrikulum részeként. A formális mellett az informális oktatás is komoly szerepet játszhat ezen a területen: annál is inkább, mivel a lakosság és a szakemberek is úgy látják, hogy sokszor sajnos nagyon nehéz hozzájutni a megfelelő információkhoz, tudáshoz.” Mint mondja, ennek ellenére vannak fontos, előremutató kezdeményezések. “Ott van az Ökoiskola Hálózat, az Iskolakert-hálózat és még számos olyan képzés, műhely, tábor, amit nonprofit, szervezetek, iskolák, vagy cégek működtetnek. Mivel a klímaválság egy nagyon sürgető probléma, az is fontos lenne, hogy a felnőttek oktatására is komoly hangsúlyt fektessünk.”
by 
