A nagykibocsátók közül Kína, India, Oroszország, az Egyesült Államok és az EU sem adott le új NDC-t. Félő, hogy nemzeti vállalások hiányában a közelgő COP 30-on is kisebb lesz a nyomás rajtuk, hogy növeljék a kibocsátás-csökkentésért tett erőfeszítéseiket.
A közelmúltban járt le a határidő, ameddig a Párizsi Klímamegállapodásban résztvevő feleknek be kellett volna nyújtaniuk az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó legújabb terveiket. A 194 aláíróból alig tizenöt (kevesebb, mint nyolc százalékuk) tartotta magát a deadline-hoz: pedig fontos lenne, hogy az országok – ahogy azt az egyezményben is vállalták – ötévente új javaslatokkal álljanak elő, ha szeretnék közös erővel 1,5-2 fok alatt tartani a globális felmelegedést.
Ezek a “nemzeti szinten meghatározott hozzájárulások” (nationally determined contributions – NDC) elengedhetetlenek ahhoz, hogy megérthessük, az egyes országok milyen erőfeszítéseket kívánnak tenni a klímaváltozás megfékezéséért. Az NDC-kben megfogalmazott vállalások között általában olyan kormányzati törekvések szerepelnek, mint a kibocsátás-csökkentést, a megújuló energiahordozókra való átállást, vagy a klímaadaptációt szolgáló fejlesztések – például az árvizek és erdőtüzek ellen is védelmet biztosító vizes élőhelyek helyreállítása vagy nagyvárosok “klímarezisztenssé” alakítása.
Fontos, hogy minden egyes új NDC-nek a korábbiaknál szigorúbb kibocsátás-csökkentést kell előirányoznia; ahogy az is, hogy kiderüljön belőlük, az egyes országok hogyan, milyen eszközökkel próbálják mérsékelni az éghajlatváltozás hatásait a következő tíz évben. A rendszert úgy tervezték hogy a klímaváltozás elleni küzdelem fokozatos erősítését, “felpörgetését” szolgálja.
Az NDC-k hiányában a COP 30-on is kisebb előrelépés várható
Doug Specht, a University of Westminster oktatója a The Conversation-ön megjelent cikkében felhívja a figyelmet arra, hogy a legújabb NDC-ket idén februárban, alig kilenc hónappal az ENSZ következő éghajlat-változási konferenciája, a brazíliai Belémben megrendezésre kerülő COP 30 előtt kellett volna benyújtaniuk az aláíróknak. “Ha az országoknak nincsenek olyan átfogó nemzeti fejlesztési céljaik, amelyek alapján elszámoltathatók lehetnének, kisebb lesz a nyomás rajtuk, hogy tovább növeljék az erőfeszítéseiket – figyelmeztet Specht. – Ráadásul annak megállapítása is nehezebb lesz, hogy az egyes országoknak mennyi pénzre van szükségük a dekarbonizáció és a klímaadaptáció folytatásához – és ebből mennyi áll rendelkezésre.”
A szakértő hangsúlyozza: annak ellenére, hogy az aláírók a határidő lejárta után is benyújthatják – és néhány bizonyára be is fogják nyújtani – az NDC-iket, az eddigi, igencsak lesújtó eredmény azt mutatja, sokan nem tartják igazán fontosnak ezt. “Ami igencsak rosszat sejtet a legrosszabb klímakövetkezmények elkerülése szempontjából.”
Vannak előremutató példák is
Az Egyesült Arab Emírségek, Nagy Britannia, Svájc és Ecuador mellett csupán egy maroknyi kisebb ország – mint Andorra vagy a Marshall-szigetek – adta be időben az NDC-jét.
Brazília, a COP 30 házigazdájaként ugyan vállalta, hogy 2035-ig a 2005-ös szinthez képest 59-67 százalékkal csökkenti a kibocsátását, de sajnos ez aligha tartható, tekintetbe véve, hogy a korábbi 2025-re ígért vállalásaikat sem tudták teljesíteni.
Japán még ambiciózusabb vállalásokat tett: 2035-ig hatvan, 2040-ig pedig 73 százalékkal tervezik csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását a 2013-as szinthez képest. Az előző NDC-jükben még 46 százalékos kibocsátás-csökkentést terveztek 2030-ig; az ázsiai szigetország a ritka jó példák egyike, amelyek azt példázzák, hogy a “felpörgetéses” megközelítés valóban működhet.
Ahogy Nagy-Britanniáé is: ők azt ígérik, hogy 2035-ig az 1990-es szint “legalább 81 százalékával” csökkentik a kibocsátásukat; ezt a vállalást a független tudományos szakértők is “kompatibilisnek” találták azzal a céllal, hogy 1,5 fok alatt tartsuk a globális felmelegedést.
Az Egyesült Államok korábban hasonlóan ambíciózus célokat fogalmazott meg. Az előző vezetés vállalta, hogy 2035-ig a 2005-ös szinthez képest 61-66 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok nettó kibocsátását; igen ám, csakhogy jött Donald Trump, aki hivatalba lépése után azonnal (immár másodjára) kiléptette országát a Párizsi Megállapodásból, és így meglehetősen bizonytalanná vált, hogy a világ egyik legnagyobb szennyezője valóban hajlandó lesz-e érdemben elköteleződni a klímaváltozás elleni harc mellett.
A nagykibocsátók is késlekednek
Specht kiemeli: a világ legnagyobb kibocsátói közül jó néhány, köztük Kína, India és Oroszország, nem nyújtotta be az NDC-jét.
India a Párizsi Egyezmény aláírásakor azt ígérte, 2030-ig a 2005-ös szinthez képest 35 százalékkal csökkenti majd a kibocsátását. A független szakértők az azóta benyújtott vállalásai közül mindegyiket “elégtelennek” minősítették. “Az ország legújabb költségvetésében alig különített el többletforrásokat az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésére és a klímaadaptációs intézkedésekre” – hívja fel a figyelmet a tudós.
Kína 2015-ben szintén nagy ígéreteket tett, eredeti terveik szerint 2030-ig 65 százalékkal akarták csökkenteni az üvegház-hatású gázok kibocsátását a 2005-ös szinthez képest. Nem így alakult: a Párizsi Megállapodás aláírása óta a globális széndioxid-kibocsátás növekedésének több mint kilencven százalékáért ők a felelősek. 2022-ben az USA-val folytatott klímatárgyalásaikat is felfüggesztették: a két ország közötti gazdasági verseny komoly exportkorlátozásokhoz és vámháborúhoz vezetett, ami jelentősen megdrágította az olyan zöld technológiák árát, mint például az elektromos autók, és így bizonyosan hozzájárult a fosszilis tüzelőanyagok kivezetésének elodázásához.
Oroszország 2019-ben csatlakozott a Párizsi Klímamegállapodáshoz. A kritikusok már az első NDC-jét is “súlyosan elégtelennek” találták, és 2020-as vállalásukban sem fogalmaztak meg komolyabb célokat. Mindössze annyit vállaltak, hogy maximalizálják a fosszilis erőforrások kitermelését, és 20235-ig elsüllyesztenek néhányat az Északi-sarkvidéken működő tengeri olajkútjaik közül.
A ritka nyersanyagokra fájhat a foguk
Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy miközben az USA nem adott be újabb NDC-t, Trump elnök szemet vetett az ukrajnai és grönlandi ásványkincsekre, újra felpörgette az amerikai olajkitermelést, és alaposan visszavágta a nemzetközi éghajlatkutatás finanszírozását.
Adta magát az esély, hogy Amerika kiesésével az Európai Unió vállalja magára a klímaváltozás elleni harc globális vezetőjének szerepét. Sajnos, egyelőre ez is várat magára: az EU, amely eddig egységes gazdasági és politikai blokként az egyes tagországok mellett saját vállalásokat is tett, szintén azok között van, akik nem nyújtották be határidőre az NDC-jüket.
Specht szerint az, hogy a Párizsi Klímamegálalpodásban résztvevő országok túlnyomó többsége nem nyújtott be új kibocsátáscsökkentéi terveket, arra utal, hogy. Klímaváltozással kapcsolatos globális együttműködés korszaka véget ért. A legnagyobb és legerősebb nemzetek világszerte komoly erőfeszítéseket tesznek katonai és diplomáciai erejük, jelenlétük növelésére, különösen azokat az országokat “kerülgetik”, ahol komoly tartalékok vannak az elektromos járművek gyártása és a széndioxid-mentesítés szempontjából fontos ásványkincsekből. A kutató úgy látja, az, hogy ezek a “globális játékosok” nem adták be az NDC-jüket, valószínűleg nem a saját zöld törekvéseik visszafogására, hanem inkább arra utalhat, hogy így próbálják meg leplezni, hogy más országok erőforrásainak elhappolására készülnek.
by 
