„Már nem vagyunk a vizek országa”

A Hungarian Sustainability Professionals (HSP) Network 2025. június 4-én tartotta szezonzáró eseményét Vízió a vízről címmel, amelynek központi témája a vízbiztonság volt.

Bevezető előadásában Horányi Tibor, az Alba Natura Civil Alapítvány elnöke kijelentette: „vízválság van”, ezért stratégiákat kell kidolgoznunk az adaptációra. Saját helyi példájából indult ki, hiszen az Alba Natura egy Velencei-tavi szervezet, amely Gárdonnyal és térségével foglalkozik. Felidézte, hogy 2021-ben történelmi rekordot döntött az alacsony vízszint, és tömeges halpusztulással kellett szembenéznie a helyieknek.

Horányi Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy a víz olyan problémát jelent, amely egyaránt hat az önkormányzatra, a vállalkozókra és a lakosságra. Bevezető előadásában kitekintett a parajdi sóbánya esetére, ahol nem tudták hatékonyan megelőzni a katasztrófát, illetve kitért az ipari vízhasználat által felvetett problémákra (Paks 2. hűtése, az épülő BYD gyár várható vízfogyasztása).

Helyi problémák – helyi válaszok

Az Alba Natura elnöke hangsúlyozta: a helyi problémákat helyben kell kezelni, a vállalatok együttműködő bevonásával. Ugyanakkor jelezte, hogy saját tapasztalata szerint, bár a vállalatokban megvan a hajlandóság, hogy vízügyi megoldásokban támogassák az önkormányzatokat, ezeknek az együttműködéseknek a koordinálása egy ellátandó feladat.  

Horányi Tibor jó példákat is hozott azzal kapcsolatban, hogy a vállalatvezetők elköteleződése döntő szempont a tekintetben, hogy a vállalatok hogyan tekintenek a vízügyi vonatkozásokra. Példaként említette a DENSO Gyártó Magyarország Kft. támogatásával Székesfehérváron létesített japánkertet.

Van ára a víznek?

Az esemény második részében kerekasztal-beszélgetés keretében ismertünk meg különböző vízgazdálkodási és – biztonsági szempontokat. A Litkai Gergely (jogász, humorista, fenntarthatósági menedzser, a HSP Network tanácsadó testületének tagja) által moderált beszélgetés kezdetén Magyar-Ábel Ágnes, a Víz Koalíció részéről néhány elgondolkodtató kérdést tett fel a közönségnek. Többek között azt tippelhették meg a jelenlévők, hogy hány csőtörés van egy évben Magyarországon, a kitermelt ivóvíz hány százaléka folyik el, illetve hány év a vízvezetékek átlagos élettartama.

A panelbeszélgetés kiindulópontja az a kérdés volt, hogy mennyibe kerül az ivóvíz. Horányi Tibor hangsúlyozta: nem a víz valós árát fizetjük meg. Ugyan az évek során sok fejlődés mutatkozik e tekintetben, de általános igazság, hogy amit olcsónak gondolunk, azt nem megfelelő körültekintéssel kezeljük. Hozzátette: el kell kezdeni az árszabályozási rendszer felülvizsgálatát, még ha népszerűtlen is az intézkedés.

Magyar-Ábel Ágnes az árkérdés kapcsán arról beszélt, hogy mivel az ivóvíz ára 0,25 százaléka az átlagbérnek, ezért társadalmi szinten pazaroljuk vizet: hiszen nincs értéke. Nem vesszük figyelembe, hogy a hatósági ár feltehetően nem tükrözi a kitermelés valódi árát, tekintve, hogy a kitermeléshez energia kell, miközben a közelmúltban jelentősen nőttek az energiaárak.

Kisgyörgy Bence, a Viziterv Environ projektvezetője felvetette, hogy a víz kapcsán – szemben a kőolajjal – nincsenek adataink arról, hogy mennyi az értéke kitermeletlen formában. Kitért a vízzel összefüggő ökoszisztéma-szolgáltatások értékének felmérésére, amivel kapcsolatban a WWF Magyarország munkáját emelte ki. Kisgyörgy Bence úgy fogalmazott: „amíg nem tudjuk, hogy mennyi van és mibe kerül, addig nem lesz hatékony szemléletváltozás”.

Kiss Zoltán, a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft. Komondor Szuperszámítógép projektjének infrastruktúráért felelős vezetője sávos megoldást javasolt: aki pazarlóan használja a vizet, fizessen többet. Saját munkája kapcsán kifejtette: a szuperszámítógépnél a víz erőforrás, a hűtési technológiában azonban zárt körben folyik, így nem használ friss vizet. Felidézte: sokáig a víz elpárologtatásával oldották meg a számítógépek hűtését, ez azonban egyértelműen vízpazarló gyakorlat, amit ki lehet küszöbölni az új technológiák alkalmazásával.

A legnagyobb kockázat

A beszélgetés második rész a víz hiányának az ára körül forgott. Magyar-Ábel Ágnes szerint a legnagyobb vízkockázatot az jelenti, ha elfogy a víz, de szintén jelentős kockázat is, ha emberi fogyasztásra alkalmatlanná válik a víz. Kitért a vizes infrastruktúra javítására és fejlesztésére, ami ugyan a tavalyi évben nagyságrendi előrelépést mutatott, de ezek a fejlesztések elsősorban az épülő gyárakhoz kapcsolódtak, nem a lakossági vízhasználathoz. A vízszegénység várható növekedése  kapcsán Horányi Tibor felvetette, hogy az Alaptörvény rendelkezik arról, hogy mindenkinek joga van az ivóvízhez. Kisgyörgy Bence azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyan a szabályozás szerint a lakossági igények megelőzik az ipari igényeket, a valóság mást mutat.

Napjaink legjelentősebb problémáját jelenti a mobiltelefonok gyártása, amiről Kiss Zoltán elmondta, hogy több mint 12 ezer liter víz szükséges egyetlen készülék előállításához. Mivel ultratiszta vízre van szükség, ezért a gyártás során keletkezett szennyvizet nem lehet újrahasznosítani, a tisztítása igen költséges.

Víziók és megoldások

A problémás területek áttekintését követően a vízbiztonsági megoldások felé fordult a beszélgetés. A vállalatok előtt álló lehetőségek kapcsán Kisgyörgy Bence arról beszélt, hogy vízgyűjtőterület szintjén érdemes tájékozódni az adott vállalat tevékenységéről, és ebben segít a https://vizeink.hu portál. Kisgyörgy hozzátette: a vízhasználat nagyon fontos a fenntarthatósági szabványok és jelentések terén (a GRI és az ESRS is kiemeli), de csak akkor kell erről jelenti, ha az adott vállalat kockázatnak tekinti. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a vízügyi hatóságok is érintettnek (stakeholder) tekinthetők, és vállalati oldalról is lehet közös gondolkodást, együttműködést kezdeményezni.

Horányi Tibor hangsúlyozta, hogy a zöld infrastruktúrának már a tervezés szintjén meg kell jelennie. Nemcsak környezeti, hanem gazdasági előnyökkel is szolgál, hiszen például nem tűzi a nap a telephelyet, az esővizet meg lehet fogni, kevesebb lesz az energiafogyasztás stb. Kiss Zoltán a Debreceni Sportuszoda példáját idézte fel, ahol a szuperszámítógép által termelt hőt átvezetik a medencetérbe, és ez biztosítja a medencetér fűtését. Hozzátette: ez egy gyorsan megtérülő beruházás volt, és sikeresen zárták a pilot évet.

Magyar-Ábel Ágnes kiemelte, hogy támogatni kellene a szürkevíz-technológia kiépítését, hiszen fontos lenne, hogy ipari célokra felhasználható legyen a tisztított kommunális szennyvíz. Horányi Tibor hozzátette: meg kell tudnunk oldani a szennyvíz visszahasználatát, ehhez költségvetésre és innovációra van szükség.  

Az AI vízlábnyoma

A szakmai beszélgetés egyik legkurrensebb témája a mesterséges intelligencia (AI) vízlábnyoma volt. A szakértők egyetértettek abban, hogy a mesterséges intelligencia használata mára megkerülhetetlen, de értelmes célokra lehet és kell használni. Elhangzott, hogy sokkal több energiába került, ha a Google helyett az AI-nak tesszük fel a kérdéseinket, és valóban energiapazarló gyakorlatnak tekinthető, ha puszta beszélgetésre használjuk. Ugyanakkor érdekes fejlemény, hogy a Google DeepMind képes volt 40 százalékkal csökkenteni a saját hűtés- és vízigényét. A „temporal load shifting” gyakorlata pedig azt célozza, hogy időben akkorra tolják el a számításokat, amikor kevesebb energia felhasználásával megoldható a szuperszámítógépek hűtése (pl. éjszaka).

A beszélgetés végén Magyar-Ábel Ágnestől hangzott el az az elszomorító, de egyben figyelmeztető mondat, miszerint „már nem vagyunk a vizek országa”. Hozzátette: az a 20. századi vívmányunk, hogy folyik a csapból a víz, nem biztos, hogy velünk marad a 21. században is.