2020 és 2023 között több mint duplájára nőtt a B Corp minősítést szerzett cégek száma.
A kutatások szerint a nonprofit szervezetek vezetői épp olyan “éhesek”, mint a versenyszférában dolgozó társaik,
A 33. Zöld Országos Találkozót május 24-26. között tartják Nagykovácsiban. A szervezők azt remélik, az
Szijártó Adrienn, az Impact Training alapító-trénerének öt tippje a sikeres előadásokhoz. A téma nem elég:
A szakember szerint ma már az üzleti vállalkozások is egyre inkább felismerik, milyen hasznos lehet
A 2022 őszén indult fejlesztési program máris látványos sikereket hozott, a környezeti neveléssel foglalkozó civil
“Ez az ESG és fenntarthatóság nem az ilyen belvárosi, unatkozó fiatalok hóbortja?” Ezt a kérdést soha
Tavaly decemberben szerezte meg a Danone öt regionális leányvállalata a B Corp minősítést. De mit
Az Y és Z generáció tagjai egyre nagyobb fontosságot tulajdonítanak annak, hogy a környezeti- és
A december 22-én kihirdetett ESG-törvény szerint a nagyvállalatoknak ESG, vagyis környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontból
25 éve vagyok jelen befektetés-szakmai területen, és több mint tíz éve foglalkozom etikus befektetésekkel, illetve
A társadalmi felelősségvállalást fontosnak tartó civilek, cégek és szakemberek új, interaktív platformja nem csak érdekes