Az élelmiszerbankoknak köszönhetően tavaly 1,8 millió tonnával csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása

Az élelmiszerbankok “dupla hasznot” hajtanak a társadalomnak: amellett, hogy élelemmel látják el az egyre nagyobb számú rászorulókat, értékmentő munkájukkal a klímaváltozás hatásait is mérsékelni tudják.

A világszerte több mint ötven ország élelmiszerbankjait tömörítő Global Foodbanking Network (GFN) közelmúltban kiadott éves hatásjelentése szerint a nonprofit hálózat tagszervezetei tavaly több mint 1,7 milliárd adag ételt osztottak szét közel 40 millió rászoruló között. Az így megmentett élelmiszer nagy része termelőktől és nagykereskedőktől származott; a hatékony redisztribúciónak köszönhetően a GFN a becslések szerint cca. 1,8 tonnával csökkentette a globális széndioxid-kibocsátást. (A GFN a European Food Banks Federation-nel, a FEBA-val is szorosan együttműködik, amelynek egyik tagja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület; a szervezet külső kapcsolatokért felelős igazgatójával, Nagygyörgy Andrással nemrég a Hello Nonprofit is interjút készített – a szerk. )

A jelentésből egyértelműen kiderül, mekkora szükség van az élelmiszerbankokra: a szervezet tavaly közel annyi embernek nyújtott segítséget, mint 2020-ban, a Covid-19 járvány nyomán kirobbant súlyos élelmiszer-ellátási problémák idején. Azért, hogy teljesíteni tudják a növekvő igényeket, a GFN számos tagszervezete döntött úgy, hogy “mezőgazdasági értékmentésbe” kezdenek, és egyenesen a termelőktől veszik át a kidobásra ítélt, de fogyasztásra teljesen alkalmas termékeket.

A GFN kezdeményezése jól példázza, hogyan tudnak az élelmiszerbankok “dupla hasznot hajtani” a társadalomnak: amellett, hogy komoly szerepet játszanak az éhezés visszaszorításában, segítő tevékenységük révén a klímaváltozás hatásait is enyhíthetik. “Mindig lesz feleslegesen kidobott étel” – hangsúlyozza Emily Brad Leib, a Harvard Law School élelmiszerjoggal foglalkozó fakultásának alapítója. Mint mondja, minél több az elpazarolt élelmiszer, “annál nagyobb szükség van az élelmiszerbankok és ételmentő kezdeményezések bővítésére, fejlesztésére”.

Minden harmadik falat

Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (United Nations Environment Programme – UNEP) friss elemzése szerint 2022-ben a globálisan megtermelt élelmiszer közel 13 százaléka ment veszendőbe azalatt az idő alatt, amíg eljuthatott volna termelőktől a kiskereskedőkig, és a kereskedők, az éttermek, illetve a háztartások is elpazaroltak további 19 százalékot. A pazarlás megdöbbentő mértékűvé vált az elmúlt években: az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (Food and Agricultural Organization of the United Nations – FAO) 2011-ben kiadott jelentésében azt írta, csak a háztartások napi egymilliárd adag ételt pocsékolnak el, és a világszerte megtermelt élelmiszer közel egyharmada – minden harmadik falat étel – veszendőbe megy.

Az elképesztő élelmiszer-pazarlásnak globális léptékű hatásai vannak. Ha élelmiszert dobunk ki, feleslegesen terheljük a környezetet azzal a károsanyag-kibocsátással, ami a megtermelése, a feldolgozása és a szállítása során keletkezik. Ráadásul a hulladéklerakókban felhalmozott bomló élelmiszer nagy mennyiségű metánt is termel, ami húsz éves időtávon mérve közel nyolcvanszor akkora üvegházhatást generál, mint a széndioxid. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatalának (United States Envioronmental Protection Agency – EPA) tavaly kiadott jelentése szerint az amerikai szemétlerakókban keletkező metán 58 százaléka a kidobott élelmiszerek bomlása miatt termelődött. Becslések szerint világszinten az üvegházhatású gázok 8-10 százaléka az élelmiszerhulladék miatt kerül a légkörbe; ennek a kibocsátásnak a csökkentése alapvető feltétele annak, hogy elérhessük a közösen meghatározott klímacélokat.

Hatékony új módszer lehet a “virtuális élelmiszerbakolás”

A GFN jelentésének szerzői hangsúlyozzák, az élelmiszerbankok különleges szerepet játszhatnak ezeknek az emisszióknak a visszaszorításában: minél több ételt mentenek meg és juttatnak el a rászorulókhoz, annál jobban védik a bolygót is. “A tagjaink nagyon nagy erőfeszítéseket tettek az újraelosztási kapacitásuk növeléséért. Azt hiszem, ez volt a legnagyobb kihívás a számunkra: hogyan reagáljunk a folyamatosan növekvő igényekre, szervezetként hogyan tudunk még több utánpótlást begyűjteni” – mondta Lisa Moon, a GFN elnök-vezérigazgatója.

A megoldás végül a termelőkkel való szorosabb együttműködés lett, az élelmiszerbankoknak sikerült megoldaniuk, hogy a lehető legtöbb “felesleges élelmiszert” mentsenek meg a szemétlerakókból. (A GFN definíciója szerint a felesleges élelmiszer olyan emberi fogyasztásra tökéletesen alkalmas termék, amely valamilyen okból nem értékesíthető – például a “csúnya”, “selejtesnek” tekintett zöldségek, amelyek külsejük miatt nem kerülhetnek a boltok polcaira – a szerk.)

A GFN szakértői a redjsztribúciós láncot is lerövidítették – sokszor például úgy, hogy magát az élelmiszerbankot, mint közvetítőt kivették az egyenletből. Ilyenkor az élelmiszerbankok egyenesen a termelőkhöz irányították a felhasználókat (pl.: a jótékonysági konyhák önkénteseit), akik maguk mentek el a felajánlott termékekért ahelyett, hogy azok előbb a raktárakba majd az újraelosztási központokba kerültek volna. A szervezet ezt a megoldást “virtuális élelmiszerbankolásnak” nevezi.

Ennek az újfajta megközelítésnek – a “mezőgazdasági értékmentésnek” – köszönhető, hogy tavaly a GFN által újra elosztott élelmiszerek legnagyobb részét, közel 40 százalékát már a zöldségek és gyümölcsök tették ki. Moon szerint ez az arány bármikor tovább növelhető, egyelőre “csak a felszínt kapargatják”, ennél jóval több friss terméket lehetne megmenteni.

Hasonló cikkek