A kilencvenes évek vége-kétezres évek eleje óta folyamatosan romlik a magyar gyerekek tanulmányi eredménye. A PISA-teszteken is rendre gyenge eredményeket produkálunk: a szakember szerint nem kis részben azért, mert az egyre erősödő szegregáció és a tanárhiány miatt sok kisdiák az alapvető készségeket sem tudja elsajátítani.
A felmérések siralmas képet festenek a magyar kis- és középiskolások tanulmányi eredményéről. A legutóbbi, 2022-es PISA-felmérés szerint matematikából és szövegértésből is sokat romlott a hazai diákok teljesítménye; jelenleg a középmezőnyben vagyunk, de ez valószínűleg csak annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány miatt alaposan bezuhant az OECD-országok átlaga. Berényi Eszter oktatásszociológus, az ELTE Társadalomtudományi karának oktatója szerint a romló teljesítmény legfontosabb okai a tanárhiány és az egyre súlyosabbá váló iskolai szegregáció.
„Az elmúlt években nagyon megerősödött a szegregáció, egyre több olyan település van, ahol többségében mélyszegénységben élő romák laknak – mondja a szakember. – Ez nem újkeletű dolog; a rendszerváltás után sok, korábban az államszocializmus gyáraiban, téeszeiben dolgozó roma vesztette el a munkáját: ez a tömeges munkanélküliség ágyazott meg a nagyobb városokban a hajléktalanságnak, és annak, hogy a cigány népesség jelentős részének leszakadó kistérségek szegregátumaiba, cigánytelepeire kellett visszahúzódnia. Olyan körülmények közé, amelyek nem teszik lehetővé, hogy versenyképes oktatást biztosítsanak a gyerekeiknek, akiknek így egyre inkább olyan »csupacigány« iskolákba kell járniuk, amelyekben már hosszú évek óta súlyos problémát jelent a forrás- és szaktanárhiány, így nem képesek átadni a diákoknak azokat az alapvető ismereteket és képességeket, amelyek a továbbtanuláshoz és – hosszabb távon – a sikeres elhelyezkedéshez, egzisztenciaépítéshez, a többségi társadalom keretein belüli érvényesüléshez, az integrációhoz kellenének.”
Évtizedek óta komoly probléma
Berényi Eszter hangsúlyozza: a szegregációnak sok évtizedes hagyománya van Magyarországon. “A hatvanas-hetvenes évekig az oktatáspolitika egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy a roma gyerekek nemigen jártak iskolába – fejtegeti az oktatásszociológus. – Ennek elsősorban kulturális okai voltak; az intézményes tanulás sokáig a középosztály kiváltsága volt, a javarészt súlyos mélyszegénységben és a többségi társadalométól eltérő családmodellben élő cigányság másfajta oktatási modellben képezte a saját gyerekeit: apáról fiúra örökítették az olyan jellegzetesen »cigány szakmákkal« kapcsolatos tudást, mint a fa- és fémművesség, a vályogvetés, vagy éppen a zenélés.”
A szakember szerint amikor a hatvanas-hetvenes évek egalitárius oktatáspolitikájának köszönhetően végül megjelentek az iskolákban a roma gyerekek, szinte azonnal berobbant a szegregáció. “Ekkor kezdődött el az, amit osztályok közötti szegregációnak nevezünk. A legtöbb iskolában egy-egy évfolyamon belül párhuzamos osztályokat alakítottak ki, volt “A”, “B” és “C” osztály: az utóbbiba kerültek azok a – többségükben roma származású – gyerekek, akiket a tanárok a »futottak még« kategóriába soroltak – állítja Berényi. – Ekkoriban indították az első »kisegítő osztályokat« is: ezekbe az enyhe szellemi fogyatékosnak minősített gyerekeket tették – és a tapasztalat azt mutatta, hogy a roma gyerekeket előszeretettel sorolták ebbe a kategóriába. Nem feltétlenül direkten a származásuk miatt: inkább azért, mert, mivel a cigány családokban nem volt hagyománya annak, hogy intézményes keretek között taníttassák a gyerekeket, sokuknak hiányoztak az alapvető készségeik is ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani jobb, középosztálybeli körülmények közül jövő társaikkal. Ráadásul akkoriban még nem számoltak az olyan enyhe képességzavarokkal, mint a diszlexia, a diszgráfia, vagy az ADHD, így azokat a gyerekeket, akik tanulási nehézségekkel küzdöttek, a gyógypedagógusok, iskolapszichológusok szinte automatikusan az »enyhe értelmi fogyatékosok« közé sorolták.”
A “szeretetteli szegregáció” romboló hatásai
Berényi szerint a szegregáció problémájával érdemben csak a rendszerváltás után kezdett el foglalkozni a szakma. “Ez a kérdés igazából csak a kétezres évek elején ütötte át az oktatáspolitikai véleményformálók ingerküszöbét, részben azért, mert bár már a nyolcvanas években voltak komolyabb romakutatások, de a szélesebb szakmai és társadalmi közvéleményt nem igazán érdekelte ez a téma.”
Mint mondja, a szegregáció kérdése a rendszerváltás után, a demokratizálódó oktatási rendszerrel vált igazán láthatóvá. “A szabad iskolaalapításnak köszönhetően az állam mellett más fenntartók – egyházak, alapítványok – is megjelentek a »piacon«. Ennek és a szabad iskolaválasztásnak köszönhetően egyre érezhetőbbé vált a szegregáció; az új iskolák megjelenése jelentősen erősítette a diákok, tanintézmények közötti megkülönböztetést, nem véletlen, hogy ma már sok olyan falu, község, kisváros van, ahol az iskolai szegregáció sokkal erősebb, mint a roma és nem roma lakosságot elválasztó települési szegregáció.”
Az oktatásszociológus szerint az iskolák egyházi kézbe adásának különösen káros következményei voltak. “Ez az elmúlt tíz-tizenkét évben nagyban hozzájárult az iskolai szegregáció erősödéséhez – és szerintem ezt már az egyházi fenntartók sem tagadják. Ezt támasztja alá Balog Zoltán volt »emberminiszter« elhíresült bon-motja is a »a szeretetteli szegregációról«, amit 2013-ban annak a törvénymódosításnak a kapcsán sütött el, amely lehetővé tette, hogy Magyarországon újra törvényessé tette a csak és kizárólag roma diákokat oktató iskolák elindítását.”
Mint mondja, annak ellenére az egyházi iskolákban nem az a jellemző, hogy roma diákokat oktatnának. “A trend az, hogy ezeket az – az állami iskoláknál gyakran jóval előnyösebb helyzetben lévő, több pénzből, nagyobb forrásokból gazdálkodó, nagyobb autonómiával bíró – iskolákat gyakorlatilag »megszállják« a tehetősebb, középosztálybeli szülők, akik abban bíznak, ha egyházi intézménybe járatják a gyerekeiket, jobb oktatást, nagyobb tudást kapnak – magyarázza. – Ez aztán indirekt módon tovább táplálja a szegregációt.”
Berényi Eszter úgy látja, szükség lenne a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek felzárkóztatására. “Sajnos, a túlterhelt tanároknak sokkal könnyebb homogén osztályokat tanítaniuk, nem jut erejük, idejük arra, hogy a lemaradozó gyerekekkel külön foglalkozzanak. A megoldás talán az a »streamingnek« nevezett módszer lenne, amivel az Egyesült Államokban már jó ideje kísérleteznek, amikor egy osztályon belül úgy osztják el a gyerekeket, hogy a képességeiknek megfelelő oktatást kapják: a gyenge matekosok a gyenge matekosokkal tanulnak együtt, egy olyan tanár felügyelete mellett, aki külön figyelmet fordít a felzárkóztatásukra, a gyenge angolosok a gyenge angolosokkal és így tovább – miközben az olyan tantárgyakat, amikben erősek, a többi »haladó szintű« diáktársukkal együtt tanulják. Így nem szegnegálódnak, mégis megkapják azt a plusz fejlesztést, amire szükségük van.”
A szegregációnak nem csak az egyén, hanem a társadalom szintjén is súlyos következményei vannak
Az elmúlt években már a budapesti iskolákban is egyre komolyabb gondot okoz a szaktanárhiány. Főleg nyelv-, matematika- és informatika-tanárból van kevés; de ez a tendencia már évtizedek óta érezteti a hatását a vidéki iskolákban. “Nagy gond, hogy a tanárhiány miatt a hátrányos helyzetű gyerekek épp azt a tudást nem kapják meg, ami segíthetne nekik kitörni a származásuk, családi körülményeik miatti »társadalmi karanténból« – húzza alá az oktatásszociológus. – Az utóbbi időben sokat cikkeznek arról a lapok, hogy már több budapesti iskolában is a szülőket kérik meg arra, hogy tartsák meg a matek- vagy az informatikaórát, mert nincs elég tanár. Ez elszomorító; de sajnos Ózd környékén vagy egy zsákfaluban még ennél is rosszabb a helyzet, hiszen ezeken a helyeken az alacsony iskolázottság miatt olyan szülőt is nehezen találhatnak az iskolák, aki alkalmas lenne ezekre a feladatokra.”
Baranyi Eszter szerint a jobb anyagi helyzetben lévő családoknak még megvannak a lehetőségei arra, hogy ideig-óráig orvosolják az iskolarendszer leromlásával kapcsolatos problémákat. “A magyar iskolarendszer régóta erősen támaszkodik a szülői részvételre, nem véletlen, hogy arra is van példa, hogy ők dobják össze a pénzt egy-egy szaktanár fizetésére. Igen ám, csakhogy egy olyan iskolában, ahová javarészt szegény, munkanélküli vagy épp közmunkán, idénymunkán tengődő családok gyerekei járnak, még ez a megoldás sem jöhet szóba: nekik marad az alacsony színvonalú, hézagos képzés, a szegregált oktatás” – húzza alá.
A szegregációnak nem csak az egyénre, hanem a társadalomra és az ország gazdasági teljesítményére nézve is negatív hatásai vannak. “Ha a kellő oktatás híján tömegek szorulnak ki a munkaerőpiacról, az egyrészt komoly kiadásokat jelent az államnak – hiszen kénytelen valamilyen módon segélyezni, támogatni őket –, másrészt pedig jelentős bevételkiesést is jelent, mert a munkanélküliek nem termelnek GDP-t, nem fizetnek adót, járulékokat, és így nem tudnak hozzájárulni az ország gazdasági teljesítményéhez sem” – emeli ki a szakember.
by 
