”Ezek szegregált sorsok, szegregált életek, szegregált lelkek”– Interjú Szénási Szilviával, az Uccu Alapítvány ügyvezető igazgatójával

Magyarországon egyre súlyosabb problémát jelent a munkaerőhiány, a tavalyi év harmadik negyedévében közel nyolcvanezer betöltetlen álláshely volt az országban. Az áldatlan helyzetet a kormány vendégmunkások behozatalával próbálja orvosolni; pedig itthon is vannak komoly tartalékok: a felmérések szerint a társadalom közel egytizedét kitevő romák húsz százaléka munkanélküli. Új cikksorozatunkban a hazai roma kissebséget érintő problémákkal foglalkozunk.

Magyarországon – a fejlett országok jelentős részéhez hasonlóan – komoly gondokat okoz a munkaerőhiány, a KSH legutóbbi, a tavalyi év harmadik negyedévére vonatkozó adatai szerint közel nyolcvanezer betöltetlen álláshely van az országban. Munkaerőpiaci szakértők szerint félő, hogy ez a mutató csak tovább romlik majd; annál is inkább, mivel tavaly márciusban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági Évadnyitóján maga Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be: az iparpolitikai célok eléréséhez a következő egy-két évben közel ötszázezer új munkavállalóra lesz szükség. A hiányzó munkavállalók pótlását vendégmunkások felvételével próbálják megoldani; a gombamód szaporodó “humánerőforrás-kölcsönző” cégek főként a Fülöp-szigeteken, Mongóliában, Indonéziában és Kirgizisztánban toboroznak. Pedig itthon is vannak komoly tartalékok, a felmérések szerint a lakosság közel egytizedét kitevő “roma kötődésű” emberek húsz százaléka munkanélküli.

“Vidéken rengeteg olyan munkanélküli roma ember él, akik, ha megfelelő képzést, támogatást, lehetőséget kapnának, minden gond nélkül betölthetnék az üres álláshelyeket – mondja Szénási Szilvia, a közösségfejlesztéssel, illetve a roma és nem roma fiatalok közötti párbeszéd, tapasztalatcsere ösztönzésével, előmozdításával foglalkozó Uccu Alapítvány ügyvezető igazgatója. – Sajnos, a hazai cégek többsége elzárkózik attól, hogy munkát adjon nekik: egyrészt azért, mert a döntéshozóikban is élnek azok a tudatlanságból, tájékozatlanságból, előítéletekből táplálkozó sztereotípiák, amelyek a társadalom nagy részét jellemzik – másrészt pedig azért, mert a romák kultúráját sokan összekeverik a »szegénység kultúrájával«. Félnek, idegenkednek tőlük, nem csoda, hogy – különösen a kistelepülésen élő romák esetében – a többségnek nemigen van más lehetősége, mint az, hogy jelentkezzen azokra a közmunka-programokra, amelyek egyfajta modern jobbágyságba taszítva őket, csak a szegénységet és a kiszolgáltatottságot konzerválják.”

”A HR-es közli velük, hogy nincs felvétel, aztán mehetnek amerre látnak”

Szénási Szilvia szerint ugyan eleinte számos szakember bízott abban, hogy a közmunka jó alapot, ugródeszkát jelent majd a nyílt munkaerőpiacra való belépéshez, ám ez sajnos tévedésnek bizonyult. “A közmunka valójában csak arra jó, hogy röghöz kösse, függő viszonyban tartsa az embereket, amelyből szinte lehetetlen kilépni – vélekedik. – Ráadásul az iskolapadból frissen kikerülő fiataloknak még ez a lehetőség sem adatik meg, többnyire fel sem veszik őket, mert mivel huszonöt éves korig mindenkinek jár a személyi jövedelemadó-jóváírás, többe kerülne a foglalkoztatásuk, mint idősebb társaiké.”

Az Uccu munkatársai nemrég egy Nyíregyháza melletti kistelepülésen jártak, ahol roma nőknek tartottak munkaerőpiaci képzést. “Megdöbbentő élmény volt látni, hogy annak ellenére, hogy szinte mindegyiküknek van iskolai végzettsége, szakképesítése, egyikük sem talál munkát – idézi fel az Uccu vezetője. – Van köztük eladó, cukrász, varrónő – egy sor piacképes végzettséggel rendelkező, okos és helyes nő, akik szeretnének dolgozni, előrejutni, hozzájárulni a család anyagi biztonságának megteremtéséhez, mégis kénytelenek otthon maradni a gyerekekkel, mert nem tudnak elhelyezkedni. Megrázó volt a felismerés: nekik nem arra van szükségük, hogy segítsünk önéletrajzot vagy motivációs levelet írni, mert el sem jutnak odáig, hogy bekérjék tőlük a papírjaikat. Legtöbbször már a nevük vagy a fényképük alapján kiszórják őket, a HR-es közli velük, hogy »nincs felvétel«, aztán mehetnek, amerre látnak.”

Fontos a roma és nem roma fiatalok közötti párbeszéd

A vidéki kistelepülésen élő roma emberek számára a társadalmi mobilitás lehetőségei alapvetően korlátosak. “Annak, aki egy nagyobb város közelében lakik, elméletben lenne rá lehetősége, hogy munkát találjon. De romaként ez így is nagyon nehéz, mert a »többség« azt gondolja, mi máshogy élünk, gondolkodunk, működünk, mint ők: nekünk nem fontos, hogy stabil és biztonságos körülményeket teremtsünk a családunknak, jobb lehetőségeket biztosítsunk a gyerekeinknek. Pedig ez tévedés: ugyanúgy szükségünk van az értelmes elfoglaltságra, a kihívásokra, a biztos és kiszámítható keresetre – a munkára –, mint bárki másnak. Tény, hogy köztünk is vannak olyanok, akik nem akarnak dolgozni, de ez nem egy »rasszjegy«; a közhiedelemmel ellentétben a romák között sincs több »mihaszna munkakerülő«, mint a többségi társadalom tagjai között” – hangsúlyozza Szénási.

Szénási Szilvia (Fotó: Hello Nonprofit)

A szakember szerint a közvéleményben a mai napig tartja magát a hangoskodó, gyerekeket potyogtató, lusta “lókupec cigány” képe. “Sok szülő a gyerekeiben is ezt az alapvetően hibás és megtévesztő képet plántálja el, nem véletlen, hogy akárhányszor egy új iskolában tartunk beszélgetést, olyan, mintha elölről kellene kezdenünk a munkát.” Ennek ellenére a diákokkal sokkal könnyebben megtalálják a hangot, mint a felnőttekkel. „Általában nyitott, okos és érdeklődő fiatalokkal találkozunk, akik ha segítünk nekik, hamar ráébrednek, hogy tele vannak a társadalom által beléjük táplált hamis félelmekkel, sztereotípiákkal, transzgenerációs előítéletekkel.” Az Uccu ügyvezetője szerint ezért is fontos, hogy minél fiatalabb korban párbeszédet kezdeményezzenek a roma és nem roma gyerekek között. “A felnőttekben már nagyon átírni a beidegződéseket” – hangsúlyozza.

Diplomával is nehéz elhelyezkedniük

Magyarországon egyre több roma fiatal szerez diplomát, de általában nekik sem könnyű az elhelyezkedés. “Egyre többen tanulnak tovább, ma már minden túlzás nélkül beszélhetünk egy erős roma értelmiségi rétegről – hangsúlyozza Szénási Szilvia. – De hiába a papír, ők is nehezen boldogulnak; igaz ugyan, hogy Budapesten van néhány olyan nyitottabb szemléletmódot képviselő nagyvállalat, amelyek hajlandók munkát, lehetőséget adni nekik, de azért közel sem ez a jellemző – húzza alá. – Jó néhány olyan tanult, jó kvalitásokkal rendelkező, nyelveket beszélő roma fiatalt ismerek, akik hosszú ideje hiába kilincselnek a cégeknél.”

A fővárosban tanuló roma egyetemisták jó része vidékről költözik a fővárosba. “Nincsenek könnyű helyzetben, a többségük kénytelen dolgozni az egyetem mellett, hogy el tudja tartani magát. Otthonról nem, vagy csak nagyon ritkán tudják pénzzel támogatni őket: még annak ellenére is, hogy a szüleik mindent megtesznek azért, hogy elvégezhessék az iskolát, és diplomásként könnyebb életük legyen. Sajnos sokszor ez a »könnyebb élet« is csak puszta ígéret, elérhetetlen álom marad; szokás mondani, hogy aki tanul és keményen dolgozik, az boldogul, de a valóságban ez közel sem ilyen egyszerű: egy roma fiatalnak akkor is nehéz bejutnia a munkaerőpiacra, ha nem nyolc általánost vagy szakmunkásképzőt végzett, hanem egyetemet. Ma mindenki az »önmegvalósítás fontosságát« hangsúlyozza, azt mondják, bármit elérhetsz, csak akarnod kell. De arról már elfeledkeznek, hogy az önmegvalósítás egyik alapfeltétele a stabil és kiegyensúlyozott élet, a biztos egzisztencia és a társadalmi-szociális beágyazottság – ami bizony gyakran hibádzik.”

Kettészelt falvak

A felmérések szerint a mélyszegénységben élő cigánygyerekek túlnyomó többsége szegregált iskolába jár, ami alapvetően behatárolja a továbbtanulással és munkavállalással kapcsolatos lehetőségeiket. “Az oktatáshoz való jog alapjog, de a szegregátumokban élő gyerekek számára ez elérhetetlen. Mostanában sokat beszélünk a tanárhiányról, cikkek garmadája jelenik meg arról, hogy már a fővárosi elitiskolákban is a technikatanár tartja a matekórákat, az angolszakos oktatja a magyar irodalmat, az informatikaórákat meg már meg sem tartják, mert csapatostul mondanak fel a pedagógusok. Tény, hogy nehéz a közoktatás helyzete, de ez korántsem újkeletű dolog, csak épp most ért el a városi középosztályhoz; a szegregált iskolák már évtizedek óta súlyos szaktanárhiánnyal küzdenek. Nincs, aki tanítsa a leszakadó térségekben, hátrányos helyzetű közösségekben élő gyerekeket, akik így óriási, sokszor szó szerint behozhatatlan hátrányból indulnak.”

Sokan el sem tudják képzelni, mekkora elszigeteltségben élnek a szegregátumokban lakó vidéki romák. “Jártunk olyan faluban, ami szó szerint ketté van választva: az egyik felében laknak a romák, a másikban a nem romák. A két fél között szinte semmilyen együttműködés, kapcsolat, átjárás nincs, a szegregátumban élők többsége legfeljebb akkor találkozik a többségi társadalom tagjaival, ha bemegy az önkormányzathoz ügyet intézni. Ezek szegregált sorsok, szegregált életek, szegregált lelkek. Sok kistelepülésen olyan áttörhetetlen előítéletekből épített falak mögött élnek, hogy esélyük sincs arra, hogy a helyi kisközértben, kiskocsmában, dohányboltban dolgozhassanak.”

A “munkaerőpiaci bevándorlás” is a romákat sújtja

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a közelmúltban megjelent hírek szerint egyre több romát szorítanak ki a munkaerőpiacról a vendégmunkások. “Nemrég arról cikkezett a sajtó, hogy a Continental makói gyárából ötven tapasztalt dolgozót, köztük roma nőket küldtek el, miután betanítatták velük a – többségükben Indonéziából érkezett – utódaikat. Nem véletlenül, mivel a vendégmunkások olcsóbban dolgoznak, mint a magyarok, a munkaadók számára kevesebb költséget jelent a foglalkoztatásuk – fejtegeti az Uccu ügyvezetője. – Megint azt látjuk, amit a rendszerváltás idején: a szegény, alulképzett romák isszák meg a levét a nagy gazdasági-társadalmi változásoknak, csak annyi a különbség, hogy míg a kilencvenes évek elején a privatizációval együtt járó gyárbezárások, most a »munkaerőpiaci bevándorlás« miatt vesztik el a munkájukat.”

Szénási hangsúlyozza, szeretnék felvenni a kapcsolatot a nagyvállalatokkal, hátha közös erővel enyhíteni tudnak az állástalan romák egyre súlyosabbá váló helyzetére. “Talán meg tudunk állapodni egy-két céggel; de sajnos ez is csak »felületi kezelés« lehet, a valódi változást az hozhatná el, ha alapvetően át tudnánk alakítani a többségi társadalom romákkal kapcsolatos megítélését. Hatszáz éve itt élünk, együtt, ebbe a szűkös kis medencébe zárva, mégis csak nagyon kevesen tudják, milyen komolyan hozzájárultak a hagyományaink, a szokásaink, a népművészetünk az ország kultúrájához, hogyan táplálta, építette, gazdagította egymást az itt élő cigány és nem cigány emberek együttműködése. Sajnos a roma kultúra máig nem épült be a széles körben elfogadott kulturális mátrixba, pedig akinek nem énekelt még szomorúszemű cigánylány lovári nyelven, az nem is élt igazán.”

A valódi társadalmi súlyuknak megfelelő roma reprezentációra lenne szükség

Az Uccu ügyvezetője szerint a legnagyobb baj az, hogy hazai közéletben, médiában nem vagy csak elvétve, többnyire negatív példaként jelennek meg a roma emberek. “Nagy szükség lenne olyan cikkekre, televíziós és rádióműsorokra, sorozatokra, amikben a romákkal, az ő értékeikkel és problémáikkal is komolyan foglalkoznak – fejtegeti. – Persze, most is van olyan nagy kereskedelmi tévében futó szappanopera, amiben roma karakterek is szerepelnek, de ők többnyire csak a »libatolvaj cigány« sztereotípiáját erősítik. Roma származású szakemberekre: műsorvezetőkre, híradósokra, reklámmodellekre lenne szükség – olyan emberek fel- és bemutatására, akik hitelesen tükrözik, milyen sokszínű, gazdag, értékekkel teli a mi világunk is. De ehhez az kéne, hogy közös erővel és elhatározással kitárjuk végre azokat a bizonyos »kiskapukat«, hogy a kisebbségi közösségekhez tartozó embereknek is lehetőséget adjunk a megszólalásra és a megmutatkozásra. Mert a miénk egy valóban sokszínű, gyönyörű kultúra, olyan, világszinten is ismert és elismert művészekkel, alkotókkal, gondolkodókkal, mint Bari Károly, Choli Daróczi József, Orsós József, Orsós Teréz, vagy Balázs János. És még számtalan kiváló, formátumos karakter, zenészek, képzőművészek, irodalmárok, szociológusok, aktivisták – cigány emberek, akik jobbá, szebbé, teljesebbé tették a közös kultúránkat.”

Cikksorozatunk következő részében a roma fiatalok oktatásával, továbbtanulási és érvényesülési lehetőségeivel foglalkozunk.

Hasonló cikkek

#Oktatás #Társadalmi ügyek

Az MI és az immerzív technológiák a tanulást is forradalmasíthatják

A mesterséges intelligencia mellett a kiterjesztett valóság és virtuális valóság technológiák is komoly szerepet játszhatnak a jövő “személyre szabott” felsőoktatásában. A modern informatika az élethosszig tartó tanulás megkerülhetetlen eszköze lehet. Nader Jalili, az SMU Lyle School of Engineering dékánja szerint a mesterséges intelligencia (MI), a kiterjesztett valóság (Augmented Reality – AR) és a virtuális valóság (Virtual Reality – VR) megoldások jelenthetik a felsőoktatás jövőjét. “Ezek a feltörekvő technológiák alapvetően átalakíthatják a személyre szabott tanulás és oktatás gyakorlatát, és nagyban javíthatják a tanulási élményt” – írja a The Times Higher Education-ön megjelent cikkében. Jalili szerint a perszonalizált oktatás az akadémia munka “szent grálja”, és ahhoz, hogy valóban személyre szabott képzést nyújthassunk a diákoknak, ezeket a fejlesztéseket is be kell építenünk a tananyagba, illetve a tanulási élménybe. "Képzeljünk el egy személyre szabható virtuális avatárt, akivel és akitől a tanulók szabadon, a saját tempójukban tanulhatnak. Egy ilyen, az MI-ra és a deep learning-re (a neurális hálózatok mintájára létrehozott gépi tanulási módszer – a szerk.) támaszkodó virtuális asszisztens képes lehet arra, hogy rugalmasan alkalmazkodjon az egyes diákok igényeihez, elvárásaihoz, személyiségéhez, tanulási szokásaihoz, miközben minden egyes leckével intelligensebbé válik. Ahhoz, hogy kapcsolatba léphessen ezzel az avatárral, a tanulóknak csak egy megfelelő kapacitású számítógépre és egy VR-headsetre van szüksége, ennyi elég ahhoz, hogy bármikor beléphessen a virtuális környezetben való tanulást lehetővé tévő immerzív tantermekbe” – érvel az SMU Lyle School dékánja. Új lehetőségek a felsőoktatásban Jalili szerint az MI számos területen új lehetőségeket nyithat az oktatásban: Élethosszig tartó tanulás: a ChatGPT-hez hasonló rendszerek folyamatosan gyűjtik az egyes tudományterületekkel kapcsolatos új információkat, és így a tudás kifogyhatatlan kincsesbányáját jelenthetik a felhasználóik számára. Bármikor bárhonnan elérhető oktatás: a felhőalapú informatikai rendszerek lehetővé teszik, hogy a tanulók földrajzi és fizikai megkötések nélkül tanulhassanak. A kollaboratív munka támogatása: az MI-alapú megoldások segítséget nyújthatnak abban, hogy az egymástól távol élő, tanuló diákok között is termékeny viták, együttműködések alakulhassanak ki. Személyre szabott képzés: az MI-technológia alkalmas lehet arra, hogy a diákok tanulási mintáit, preferenciáit, erősségeit elemezve fejlessze a nekik szánt tananyagokat. Adaptivitás: az okos algoritmusok képesek lehetnek arra, hogy folyamatosan kiértékeljék egy-egy diák aktuális tudásszintjét, és megtalálják azokat a területeket, amelyeken nagyobb támogatásra, segítségre van szükségük. Narratív oktatás: az új technológiák olyan vonzó storrytelling-módszerekkel támogathatják a tanulási élményt, ami könnyebbé teszi a felhasználóik számára az információk befogadását és elsajátítását. Esélyegyenlőség az oktatásban: az új technológiák “demokratizálhatják” az akadémiai képzést, és a jelenleginél jóval több – köztük nehéz körülmények között élő – diák számára tehetik hozzáférhetővé a felsőoktatást. Frontális vs. személyre szabott képzés Jalili három lehetséges forgatókönyvet is felvázol azzal kapcsolatban, hogy az MI és az immerzív technológiák hogyan forradalmasíthatják az oktatást a következő években. Az első elképzelés lényege a diákok egyedi képességeinek, tempójának, lehetőségeinek figyelembe vétele az oktatás folyamatának megtervezése során. A dékán kiemeli: a hagyományos frontális oktatás keretei között nagyon nehéz minden egyes hallgató egyéni lehetőségeit és elvárásait figyelembe véve megtervezni a kurrikulumot, hiszen “ha a lassan tanuló diákokat is érdemben be akarjuk vonni az oktatásba, az órák könnyen unalmassá válhatnak gyorsabb gondolkodású társaik számára. De ha túl gyorsan haladunk, könnyen elveszíthetjük a lassabb gondolkodású diákokat.” Mint írja, a személyre szabott MI-avatárok ebben is komoly segítséget jelenthetnek, hiszen lehetővé tehetik a tanárok számára, hogy minden diáknak a saját tempójában “adagolják” az átadni kívánt tudást. “Ha az AR-megoldásokat is integráljuk a képzésbe, lehetővé tesszük a tanulók számára, hogy összeállíthassák a saját kurzusaikat, és a jelenleginél nagyobb beleszólásuk legyen abba, hogy hogyan, milyen szakirányok, tudásklaszterek, ismeretelméleti kérdések mentén fejlesszék a saját kompetenciáikat. Ebben az esetben az oktatóknak már nem is annyira az egyes diákokat, hanem inkább az avatagokat, a “virtuális házitanítókat” kellene felkészíteniük, amelyek aztán a gépi tanulás lehetőségeinek köszönhetően folyamatosan finomhangolják a munkájukat az egyes tanulók igényei szerint. Idén ősszel az SMU Lyle School of Engineering a gyakorlatban is tesztelni fogja ezt az architektúrát, egy pilotprogram keretében tesztelik majd, hogy hogyan lehet a mérnöki képzésükre járó diákok egyes kurzusait személyre szabni AR-eszközök segítségével. Gamifikáció és történetmesélés Jalili hangsúlyozza: a diákok már ma is aktívan használják az MI-alapú szolgáltatásokat; a ChatGPT különösen népszerű a köreikben – legyen szó adatgyűjtésről, háttérkutatásról, vagy komplett esszék megírásáról. A szakember úgy látja, ezek az eszközök évről-évre kifinomultabbak lesznek, és megvan bennük a lehetőség arra, hogy a gamifikáció és a modern storrytelling módszereivel a jelenleginél jobban, könnyebben, mélyebb imprinttel adják át az információkat a hallgatóknak. “A narratív MI az egyik leghatékonyabb képzési megközelítés, mert – ahogy ezt számos tanulmány is alátámasztja – az emberi agy úgy van »huzalozva«, hogy a történeteket sokkal inkább magáévá tegye, mint az elszigetelt információkat” – érvel. Ha egy diákot egy immerzív környezetben oktatunk, és így a képzési folyamat “főszereplőjévé” tesszük, sokkal inkább érdekeltté tehetjük a saját fejlődésében, sokkal kompetitívebbé, elkötelezettebbé, motiváltabbá tehetjük a “konkurens diáktársakkal“ szemben, mint egy hagyományos nagyelőadói környezetben. A szakember szerint az edukációs és narratív játékok bevetése megkönnyítheti a tanárok számára, hogy bevonják a diákjaikat az oktatási folyamatba. Totálisan testbeszabott tanulási élmény Jalili szerint az, hogy a virtuális oktatás – legalábbis elméletben – teljesen testreszabható, sokkal vonzóbbá teheti a tanulást a diákok számára, mint a jelenlegi felsőoktatási gyakorlat. Mint írja, mivel a VR-környezetben “minden egyedi igények szerint optimalizálható” – a virtuális tanulószobáktól az MI-oktató személyiségén és megjelenésén át az interakciókig –, sőt, a “digital twin” technológia segítségével a diákok másokat is meghívhatnak a saját óráikr:, ezek a modern edukációs technológiák olyan hátteret biztosíthatnak a felhasználóknak, amelyben igazán otthon érzik magukat. A VR-alapú oktatás számos széles körben használt tananyag-formátum – köztük az oktatóvideók, hanganyagok, tankönyvek, cikkek stb. – integrálását lehetővé teszi, ami megint csak befogadhatóbbá teszi a diákok számára a képzést.
#Digitalizáció #Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Nonprofitoknak #Társadalmi ügyek

A virtuális influenszerek lehetnek a klímaváltozás elleni harc fő szószólói?

A mesterséges intelligencia lassan az online influenszereket is leválthatja. Az új MI-technológiákat lényegüknél fogva “natív” módon használó virtuális véleményvezérek – némiképp paradox módon – komoly szerephez juthatnak a bolygó, vagy legalábbis a megszokott életvitelünk megmentéséért folytatott harcban. A klímatudatos szemléletmód terjesztése, népszerűsítése a 21. század egyik legfontosabb kihívása. Annak ellenére, hogy a globális felmelegedés és az azzal járó természeti katasztrófák – aszályok, áradások, erdőtüzek, pusztító szuperviharok: az egész feje tetejére állt időjárási rendszer – hatásait mindannyian a saját bőrünkön érezzük, még mindig nagy számban vannak “klímaváltozás-szkeptikus” emberek: olyanok, akik akkor sem lennének hajlandók elismerni, hogy komoly baj van kicsiny planétánkkal, ha a kaliforniai bozóttüzek már Arnold Schwarzenegger patióját nyaldosnák. Ilyen korban élünk; az informatika, és azon belül is elsősorban az internet és a közösségi média fejlődése nagymértékben demokratizálta a kommunikációs folyamatainkat – de közben nehezebbé is tette a tájékozódást: minél több a hírforrás, a tartalomgyártó, minél könnyebb nagyszámú követőtábort építeni a social media platformokon keresztül, annál nehezebb eligazodni az egymásnak gyakran homlokegyenest ellentmondó információk áradatában. Annál nehezebb megértetni az embertársainkkal, hogy ha nem lépünk, szó szerint kifüstölhetjük magunk alól a bolygót - de legalábbis azokat a klimatikus körülményeket, amelyek között, mi, a mára nyolcmilliárdosra duzzadt emberi faj még képesek lennénk hosszú távon megmaradni ezen a bolygón. Natalie Sauer, a The Conversation szakírója szerint a megoldás paradox módon éppen abban a technológiai fejlődésben rejlik, ami – ahogy azt fentebb vázoltuk – legalább részben a problémát okozza. Sauer szerint a klímaváltozás elleni harc fő szószólói a virtuális influenszerek lehetnek: azok a mesterségesen létrehozott online perszónák, amelyek – mint a világ legismertebb virtuális karakterének számító Lu do Magalu (14,6 millió követő a Facebookon, 6 millió az Instagramon, 1,3 millió a Twitteren és ugyanannyi a Tiktokon, plusz több mint 2,6 millió Youtube-feliratkozó), vagy Barbie – igen a Mattel-féle, “akinek” színes hétköznapjaiból nemrég álomgyári blockbustert forgattak Margot Robbie és Ryan Gossling főszereplésével (14,6 millió követő a Facebookon, 2,2 millió az Instagramon, közel 320 ezer követő a Twitteren, 440 ezer havi rendszerességgel visszatérő hallgató a Spotifyon és 11,1 millió feliratkozó a YouTube-on) – egyre nagyobb népszerűségre – és így befolyásra tesznek szert a közösségi médiahasználók körében. A klímaváltozás elleni harc digitális nagykövetei lehetnek Sauer szerint a virtuális influenszerek ideális médiumai lehetnek a klímaváltozással kapcsolatos üzenetek terjesztésének: mivel nincs magánéletük, kisebb a valószínűsége, hogy megosztó botrányokba keveredjenek, és nem mellesleg, a karbollábnyomuk is kisebb, mint egy hús-vér véleményvezéré. Ráadásul – lévén komputer-generálta virtuális személyiségek – nincsenek előítéleteik, szabad akaratuk, így az általuk megosztott tartalmakat is könyebb szinkronba hozni a kormányzati, illetve a klímaváltozás hatásai ellen küzdő nonprofit szervezetek által terjeszteni kívánt üzenetekkel. A szakértő szerint a virtuális influenszerek tökéletes nagykövetei lehetnek a klímaváltozás elleni harcnak – igaz, megvannak a maguk korlátai is. Sauer a University of Sheffield szakembereivel közösen végzett kutatásaira hivatkozva azt írja, a felhasználók jelentős része pozitívan áll hozzá ahhoz, hogy virtuális influenszerek is részt vegyenek a klímaváltozással kapcsolatos polémiában, és környezettudatos üzeneteket közvetítsenek. Főleg akkor, ha érthetőbb, befogadhatóbb, “humánusabb” hangnemben teszik ezt, mint a tudományos közösség képviselői, akik hajlamosak kevésbé közérthető szakzsargonban értekezni a témáról. A kutatás eredményei szerint azok az emberek, akik nem bíznak a tudósokban és a szakemberekben, különösen fogékonyak a virtuális influenszerek által közvetített üzenetekre. High-end divatmárkákkal működnek együtt Sauer öt virtuális influenszert is említ azok között, akik hatékonyan küzdhetnek a klímaváltozással kapcsolatos közönnyel és szkepticizmussal szemben. Miquela Sousa (más néven Lil Miquela) az egyik leghíresebb közöttük: közel 2,5 millió követője van az Instagramon. Miquela, aki több híres divatmárkával, köztük a Pradával és a Calvin Klein-nal is együttműködik “aktivistaként” működik a közösségi oldalakon. Az avatárjai nagyon élethűek, “emberszerűek”, ami a kutatások szerint nagyban hozzájárul ahhoz, hogy hatékonyan kommunikálja a fenntarthatósággal kapcsolatos üzeneteket. Noonoouri is nagyon népszerű virtuális véleményvezér, aki közel 454 ezer követőt mozgat meg az Instagramon. MI-zenészként szerepel a social média közéletben, emellett elkötelezett vegánnak vallja magát, akinek mindene a fenntartható divat. A kutatók érdekes összefüggésre bukkantak a tevékenysége elemzése során: mint kiderült a virtuális infulenszereknek akkor van igazán nagy hatásuk a fenntarthatósággal kapcsolatos disputában, ha egy ismert márkával, az ő esetében például a Vivienne Westwood divatmárkával működnek együtt. A 240 ezer Instagram-követővel büszkélkedő Shudu.Gram a “világ első digitális szupermodellje” már a Vouge-ban és a Cosmopolitanban is szerepelt, és olyan márkákkal működött együtt, mint a szuperluxus Balmain. Több posztjában is hitet tett a fenntartható divat mellett; Miquela Sorsához hasonlóan ő is a “human-like” digitális személyiségek közé tartozik. A Fondation de France francia kormányszervezet által bemutatott Bee_nfluencer az első “virtuális méhecske”, akinek egyetlen célja és feladata, hogy megmentse Franciaország pusztuló méh-populációját. 225 ezer követően van az Instagramon, üzeneteiben többek között a reciklálás fontosságára, a növényvédőszerek okozta pusztításra, a fenntartható mezőgazdasággal kapcsolatos lehetőségekre és kihívásokra hívja fel a figyelmet. Vida.Kit – egy, a University of Sheffield kutatói által életre hívott fiatal “zöld influenszer” – eddig 8700 követőt toborzott az Instagramon. A feladata, hogy oktassa és tájékoztassa a gyerekeket és a fiatal felnőtteket a klímaváltozás okozta problémákkal és a fenntartható életvitellel kapcsolatban; Vida egy kispajtást is kapott: Hank, a macska fontos szerepet játszik abban, hogy “gazdája” megbízhatóan és hatékonyan adhassa át az általa kommunikálni kívánt üzeneteket. Komoly problémát jelent az átláthatóság hiánya Sauer elismeri: annak ellenére, hogy az elmúlt években nagyon népszerűvé váltak, sokan továbbra is hiteltelennek tartják a virtuális influenszerek üzeneteit – különösen akkor, ha szocio-politikai témákkal kapcsolatban hallatják a hangjukat. Sokan azt kifogásolják, hogy nem tudni, ezek a szereplők MI által generált posztokat, esetleg egy reklámügynökség vagy politikai think tank gondolatait népszerűsítik. A szakértő szerint az átláthatóság hiánya komolyan veszélyeztetheti a virtuális megmondóemberek hitelességét. “Annak ellenére, hogy a virtuális influenszerek használatának számos előnye van a hirdetők számára, fontos, hogy tudják, hogyan vethetik be őket igazán hatékonyan. A virtuális influenszerek klímatudatos viselkedésre buzdító tevékenységének kutatása még mindig gyerekcipőben jár  – a legtöbb itt idézett kutatás az elmúlt néhány hónapban készült” – írja. A virtuális influenszerek izgalmas új hangot vihetnek a klímaváltozás elleni harcba. A fiatal, elszigetelt, de közben változást akaró tömegek az eddigi információink alapján fogékony célcsoportot jelentenek a számukra; mivel a tradicionális média egyre kevésbé tudja megszólítani őket, ezek az innovatív kommunikációs eszközök kulcsszerepet játszhatnak a bolygónk megmentéséért vívott küzdelemben.
#Jógyakorlatok #Nonprofitoknak #Vállalatoknak

”Az erőszakmentes kommunikáció nagyobb hatékonyságot, jobb teljesítményt és működést, stabilabb szervezeti struktúra kiépítését teszi lehetővé” – Interjú Pataki Anna coach-csal, EMK-trénerrel

Az EMK eszközeit ma már Magyarországon is számos nonprofit és forprofit szervezetben alkalmazzák. Marshall Rosenberg módszerének célja, hogy minden érintett fél számára elfogadható, az alapvető szükségleteiket figyelembe vevő, empatikus kommunikációs helyzetet teremtsen egy csoporton, közösségen belül. Az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) filozófiáját és módszertanát Marshall Rosenberg amerikai klinikai szakpszichológus dolgozta ki. Az EMK célja, hogy az emberek nagyobb empátiával, nyitottabban, érthetőbben tudjanak kommunikálni egymással, és lehetőség szerint minden fél számára kedvező “nyertes-nyertes“ viszonyt alakítsanak ki. “Egy gyerekneveléssel kapcsolatos workshopon találkoztam először az erőszakmentes kommunikáció fogalmával. Rögtön éreztem, hogy ez sokkal több egyszerű kommunikációs technikánál: egy mélyebb gondolkodásmód, életszemlélet, amely mögött komoly filozófiai alapvetések vannak – mondja Pataki Anna coach, mediátor, üzletviteli tanácsadó és EMK-tréner. – A hozzá tartozó eszköztár elsősorban arra szolgál, hogy kézzelfoghatóvá tegye ezt a mögöttes világlátást, és segítsen annak gyakorlásában, alkalmazásában.” Pataki Anna (Fotó: Hello Nonprofit) Marshall az EMK kidolgozásánál sok különféle forrásból merített. ”Nagyban épített a Mahatma Gandhi-féle felfogásra: nem véletlenül, hiszen ő is az erőszakmentesség ideáját hirdette. Ahogy a nagy világvallások tanításaira is: egyik kedvenc anekdotája szerint, amikor Izraelben tartott workshopot, a résztvevők azt mondták neki, »ez az alkalmazott Tóra«, amikor egy arab faluban, azt, hogy »ez az alkalmazott Korán«, amikor egy keresztény közösségben, akkor pedig azt, hogy »ez az alkalmazott Biblia«.” A tréner hangsúlyozza: ahogy Ghandi, úgy az EMK is tágan értelmezi az erőszakmentességet. “Nem csak a fizikai erőszakról van szó, Marshall filozófiája mindent »erőszaknak« tekint, amit nem szívből mondunk vagy teszünk – akár magunkkal, akár mással.” A konfliktusok a rendszerből fakadnak Annak ellenére, hogy az erőszakmentes kommunikáció sokak számára elvont, ezoterikus megközelítésnek tűnhet, nagyon is praktikus gyakorlati alkalmazásai is vannak. “Az EMK-t és annak módszereit, eszközkészletét gyakorlatilag bármilyen közösségen belül alkalmazhatjuk, ahol fontosak az emberi interakciók: a családtól a párkapcsolaton át a munkahelyekig – mondja Anna. – Marshall abból indul ki, hogy a világon minden embernek hasonló alapszükségletei vannak. Köztük fizikaiak – mint az élelem, a folyadékbevitel, vagy a napfény –, és lelkiek – mint az, hogy egy közösséghez tartozzunk, hogy megértsenek és elismerjenek minket, hogy örömöket és kihívásokat éljünk meg, hogy biztonságban érezzük magunkat. Az EMK szerint csak olyan megoldások lehetnek minden érintett számára fenntarthatók és előremutatók, amik valamennyiük szükségleteit figyelembe veszik – mert ha csak egy érdekelt fél szempontjait is figyelmen kívül hagyjuk, annak hosszabb távon az egész közösség fizeti meg az árát. Ez a szemlélet nagyban eltér a megszokott, vitákra építkező »kinek-van-igaza« megközelítéstől: nem azt vizsgálja, hogy ki van domináns helyzetben, vagy hogy kinek az érvei megalapozottabbak, hanem azt, hogy hogyan lehet olyan helyzetet teremteni, ami mindenki számára kielégítő, amitől mindenkinek kiegyensúlyozottabb és örömtelibb lesz az élete.” A tréner elismeri, hogy az erőszakmentes kommunikáció széles körű alkalmazása szétfeszítené a jelenleg elfogadott társadalmi és gazdasági rendszerek kereteit. “De ez is az egyik célja. Már csak azért is, mert ugyan az EMK-t elsősorban a személyek közötti, illetve csoportokon belüli kommunikációban szoktuk használni, de a legtöbbször az egyes emberek közötti konfliktusok is a rendszerből fakadnak, azokból a társadalmi-gazdasági konstrukciókból születnek, amelyekben élnek, dolgoznak.” Szükségletek és megoldási stratégiák Anna hangsúlyozza, nagyon fontos, hogy az emberek szükségleteit és az azok kielégítését lehetővé tévő megoldási stratégiákat szétválasszuk egymástól. “Csak hogy egy példát mondjak, lehet, hogy valaki nagyon szeretne egy munkát, feladatot, de hiányoznak a kompetenciái annak ellátásához. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy ennek ellenére rábízzuk a szóban forgó feladatot, hanem az, hogy megvizsgáljuk, milyen alapszükségletét – mint az anyagi biztonság, a megbecsülés, a csoporthoz való tartozás – szeretné kielégíteni azzal, hogy pályázik, és milyen megoldási stratégiákkal – például egy másik, hozzá illő pozíció felajánlásával – tudjuk kielégíteni ezt a szükségletet. Az alapvető szükségletek kielégítésére számtalan különféle megoldást találhatunk, amelyek közül az adott körülmények között választhatunk: lehetőleg olyan módszert, ami nem csak a kérdéses személy, hanem valamennyi vele együttműködő, dolgozó ember szükségleteit figyelembe veszi.” Anna szerint fontos distinkciót tenni az erőszakmentesség és a konfliktuskerülés, a gyengeség között. "Az erőszakmentesség nem jelent erőtlenséget – sőt az erő használata fontos része az EMK-nak. De nem mindegy, hogy hogyan – védelemre vagy büntetésre – használjuk az erőnket – emeli ki. – Ha grabancon kapom az úttestre kiszaladó gyerekemet, hogy elrántsam egy arra hajtó autó elől, akkor védelemre használom az erőmet. Ha utána fel is pofozom, akkor büntetésre.” Az EMK alkalmazásával a szervezetek hatékonysága is sokat javul A szakember több civil szervezettel – köztük a Humusz Szövetséggel, a Bábozd Zöldre Egyesülettel és a Hópárduc Alapítvánnyal –, számos üzleti vállalkozással és a PAF Közhasznú Alapítványon keresztül állami egészségügyi intézményekkel is együtt dolgozik coachként, illetve EMK-trénerként. “Vannak olyan témák, kihívások, amik szinte minden szervezetben megjelennek, attól függetlenül, hogy milyen szektorban működik – fejtegeti. – Ilyen például az, hogy hogyan tudunk erőszakmentes módon visszajelzéseket adni a főnökeinknek, kollégáinknak; hogy hogyan fogadjuk a visszajelzéseket; hogy hol és hogyan húzzuk meg a határainkat; hogy hogyan fogalmazzuk meg kritikamentesen, ha valami nem tetszik – vagy épp hogyan fejezzük ki a köszönetünket és hálánkat.” Mint mondja, ezek kivétel nélkül fontos kérdések, amelyek megválaszolása nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy egy-egy szervezet dolgozói elkerüljék a kiégést, ami komoly fluktuációhoz, és ezen keresztül az adott cég, nonprofit működésének, hatékonyságának romlásához, széteséséhez vezethet. “Az EMK eszközeinek használata nagyobb hatékonyságot, jobb teljesítményt és működést, stabilabb szervezeti struktúra kiépítését teszi lehetővé – vélekedik. – Sajnos, ma még a legtöbb szervezet fókuszából hiányzik a jó együttműködéshez szükséges empátia, pedig több kutatás is igazolja, hogy ott, ahol kellő hangsúlyt fektetnek az egymással együttműködő emberek közötti megértő és nyitott kommunikáció kialakítására és ápolására, a hatékonyság is nagyon sokat javul.”