CSR

A szakember szerint fontos megérteni, hogy a CSR és az ESG nem a jótékonykodásról szól. A vállalatoknak is alapvető, nyereségre, fenntarthatóságra, válságállóságra váltható érdeke, hogy szociális és környezeti ügyekkel foglalkozzanak, és ezzel maguk mellett tartsák legfontosabb stakeholdereiket: az ügyfeleiket és a munkavállalóikat. Az elmúlt években sokat hallottunk a CSR-ról, az ESG-ről, a B Corp vállalatokról, a “purpose-ről” és az “impactről”. De vajon miért fontos egy cég számára, hogy a társadalmi felelősségvállalással foglalkozzon, hogy súlyos összegeket, értékes munkaórákat fektessen abba, hogy szociális vagy környezeti szempontból fenntarthatóbbá, élhetőbbé tegye a saját lokális és globális közegét? “A cégek működésének sikeressége ma már nem csak üzleti, hanem fenntarthatósági kérdés is. Ahogy egy vállalat vezetésének fel kell mérnie a mindenkori üzleti folyamatokat, a piaci helyzetet, a költségeit, a potenciális ügyfelei, vásárlói körülményeit és fogyasztási szokásait – tehát azt, hogy adott feltételek mellett, adott ráfordítással, egy jól megfogalmazott stratégia mentén haladva milyen bevételekre tud szert tenni –, úgy azt is számításba kell vennie, hogy milyen szociális és környezeti hatásokat gyakorol a tevékenysége a szűkebb és tágabb közegére – magyarázza Lévai Gábor, a kiemelt társadalmi hasznosságú szervezetek fejlesztésével, valamint a civilek, a vállalatok és a szakemberek közötti párbeszéd és együttműködés előmozdításával foglalkozó nonprofit, a Scale Impact társalapítója. – Ahogy gyorsul a világ, úgy válnak egyre nagyobbá azok a kilengések, amelyek a társadalmi és környezeti folyamatokat alakítják: gondoljunk csak a növekvő szociális egyenlőtlenségekre, az oktatási rendszer túlterheltségére, a nyugati társadalom elöregedésére és az ezekből adódó munkaerőhiányra – vagy a globális felmelegedésre, az egyre kínzóbb vízínségre, a biodiverzitás csökkenésére, amelyek mind-mind hatással vannak a vállalati szektorra is.” Lévai szerint ezek a negatív változások nem csak közvetett, hanem közvetlen módon is befolyásolják a vállalatok működését. ”Ahogy nő az elszegényedés, úgy lesz egyre vékonyabb az a réteg, amely megengedheti magának, hogy megvásárolja a cégek által kínált termékeket és szolgáltatásokat. Ahogy szűkülnek a tudáshoz, az oktatáshoz való szabad hozzáférés lehetőségei, úgy csökken a jól képzett, »hadra fogható« munkavállalók száma. Ahogy egyre kezelhetetlenebbé válik a felmelegedés, a vízhiány, a biológiai sokszínűség elapadása, úgy fogynak a természeti erőforrások is; nem véletlen, hogy ma már számos olyan nehezen nélkülözhető alapanyagból hiány van, mint a chipgyártáshoz nélkülözhetetlen ritka földfémek vagy éppen a homok: ezeket az egyre növekvő fogyasztás mellett csak egyre nagyobb nehézségek árán tudjuk előteremteni. Az üzleti kockázatokat ma már nem tudjuk elkülöníteni a társadalmi és környezeti kockázatoktól. Ezzel pedig a cégeknek is számolniuk kell: olyan stratégiákat kell kialakítaniuk, amelyek lehetővé teszik, hogy felismerjék, kezeljék és ha lehet, proaktívan elébe menjenek azoknak a – sokszor éppen a saját tevékenységéből is adódó – negatív folyamatoknak, amelyek veszélyeztethetik a működésüket.” A CSR nem filantrópia Lévai hangsúlyozza, hogy a társadalmi és környezeti felelősségvállalás nem jótékonykodás. “Sajnos, a fenntartható jövőbe ölt pénz és energia csak hosszabb távon térül meg, ezért a vállalatok nem mindig látják át, milyen előnyeik származhatnak abból, ha az oktatásba, a szegénység enyhítésébe vagy a környezet megóvásába invesztálnak – fejtegeti. – De szerencsére azért ez is változóban van, ahogy egyre több információ áll rendelkezésre a cégek működésével, folyamataival és azok pozitív, illetve negatív hatásaival kapcsolatban, úgy nő az elvárás a ügyfelek és a munkavállalók részéről: ha az egyén vagy az állam nem tesz, vagy nem tud tenni egy szociális vagy környezeti probléma megoldásáért, a vállalatoknak kell magukra vállalniuk ezt a terhet. Ami, ha jobban belegondolunk, nekik is elemi érdekük, hiszen a felelős gazdálkodással érdemben javíthatnak a társadalmi megítélésükön, és könnyebben megszólíthatják a potenciális munkavállalókat is, így versenyelőnybe kerülhetnek a konkurenseikkel szemben. Pláne, ha sok versenytárs nyüzsög a piacukon, vagy olyan, speciális tudással rendelkező, hiányszakmákban jártas munkavállalókat szeretnének magukhoz csábítani, akiket más cégek is szívesen levadásznának. Ahogy ebből is látszik, a CSR nem filantrópia, hanem egy nagyon is józan üzleti érdekek és stratégiai meggondolások hajtotta megközelítés.” Lévai szerint a KKV-knak hasonló módon kell a társadalmi felelősségvállaláshoz viszonyulniuk, mint a nagyvállalatoknak – annál is inkább, mivel Magyarországon egyre több az olyan multinacionális vállalat, amely a beszállítóitól is elvárja ezt. "Az autógyárak országa vagyunk, nálunk gyártat az Audi, a Mercedes és most már a BMW is, a német beszállítói törvény pedig szigorúan megköveteli, hogy a cégek a beszerzéseik során is figyelembe vegyék a fenntarthatósági szempontokat – húzza alá. – Ráadásul a KKV-k általában a saját szűkebb közösségükben aktívak, ahol óhatatlanul előtérbe kerül, hogy kiveszik-e a részüket a közös ügyek intézéséből: foglalkoznak-e a helyi focipálya füvesítésével, az iskola tantermeinek kimázolásával, a rászorulók támogatásával. Mivel a környezetükben élők jobban rálátnak a működésükre, szorosabb kapcsolatot kell kiépíteniük velük, mint egy nagyvállalatnak. A munkavállalókról már nem is beszélve – mivel ők általában kisebb fizetést, kevésbé versenyképes juttatásokat tudnak adni a dolgozóiknak, mint egy multi, fontos, hogy jó viszonyt ápoljanak velük, és valódi tartalommal töltsék meg »gondos munkaadó« szerepkörét.” Így neveld a stakeholdered A szakember szerint a cégek társadalmi felelősségvállalásával kapcsolatos legfontosabb feladata, hogy meghatározzák, kik azok a számukra fontos szereplők, stakeholderek, akiknek a szempontjait mindenképp figyelembe kell venniük a stratégiájuk kialakításakor. “Első lépésként el kell dönteniük, hogy milyen csoportokat szeretnének megszólítani, mert nem mindegy, hogy az ügyfeleiket, a potenciális munkavállalókat vagy a befektetőket szeretnék maguk mellé állítani – hangsúlyozza Lévai. – Azt is érdemes figyelembe venniük, hogy melyek azok a problémakörök, amelyek passzolnak az iparágukhoz, a tevékenységi körükhöz, a területi elhelyezkedésükhöz: nyilván egy olyan gyártónak, amely jelentős károsanyag-kibocsátással, hulladékszennyezéssel dolgozik, érdemes a környezetvédelemre vagy az újrahasznosításra, egy kiskereskedőnek vagy szolgáltatónak a nehéz anyagi helyzetben lévő emberek támogatására, vagy az olcsón, széles körben elérhető termékek és szolgáltatások piacra dobására, egy építőipari vállalatnak a lakhatási problémák orvoslására, a munkaerőhiány enyhítésére, vagy a környezetterhelés csökkentésére fókuszálnia. Ezután már a maguk egyedi preferenciái és a problémák valós súlya alapján könnyen eldönthetik, melyek azok a konkrét ügyek, amelyeket felkarolhatnak, milyen megoldásokat tudnak adni az adott problémákra, illetve azt, hogy egyedül, saját erőforrásból is hatékonyan meg tudják oldani azokat, vagy partnereket – versenytársakat, ügyfeleket, önkormányzatokat, nonprofit szervezeteket – is be kell vonniuk.” Lévai szerint a cégeknek olyan együttműködő partnereket kell keresniük, akiknek valóban fontos az az ügy, amit képviselni szeretnének. “A hiteles nonprofit szervezetek különösen jó társak lehetnek a számukra, hiszen ők lényegükből adódóan elkötelezettek az általuk képviselt problémákkal szemben, hitelesek és így a velük együtt dolgozó vállalatokat is hitelesebbé tehetik. Megóvnak a greenwashing és a social washing vádjától: annak gyanújától, hogy az adott vállalat csak »falból«, olcsó PR-fogásként foglalkozik egy szociális vagy környezeti problémával.” Sokszor állami feladatokat is át kell vállalniuk Lévai úgy látja, a cégek bizonyos ügyekben az állami szférával is együttműködhetnek, ha társadalmi felelősségvállalásról van szó. “De ez nehéz feladat, mert általában nem könnyű eligazodni abban, hogy az állami szférán belül pontosan kivel is kellene partneri együttműködést kötni, hogy melyek azok a szereplők, intézmények, döntéshozó szervezetek, amelyek illetékesek az adott ügyben, hogy nekik milyen lehetőségeik vannak a probléma megoldására, és hogy mennyire torzítja az eredményt ez a folyamat.” A Scale Impact társalapítója kiemeli: a társadalmi felelősségvállalást fontosnak tartó vállalatoknak és civil szervezeteknek számos állami feladatot kell magukra vállalniuk. “De ez nem magyar sajátosság, az amerikai ellátórendszer például alapból arra van berendezkedve, hogy egy csomó szociális ügyet az NGO-k vagy a piaci szereplők oldanak meg, ha úgy tetszik önkéntes alapon. Ilyen az egészségügy, az oktatás, a lakhatás és még sorolhatnám. Nálunk ez azért más, mert mi a »gondoskodó állam« ideájából indulunk ki. Megszoktuk, hogy a szociális problémák kezelése a közigazgatás feladata; éppen ezért okoz komoly nehézséget az az elmúlt években tapasztalható folyamat, hogy az állam szépen-lassan kivonul a nagy ellátórendszerekből, és fokozatosan a fizetős egészségügy, a tandíjas iskolák felé tereli a polgárokat. Sajnos, ezeket nem minden társadalmi réteg tudja megfizetni, így egyre több az olyan csoport, akik ellátatlanok maradnak. De ez sem hazai sajátosság,, mindenhol vannak olyan rétegek, amelyek kiszorulnak a »normális élet« különböző területeiről – ezért is fontos, hogy a non-profit szektor, a vállalatok vagy ezek együttműködése részt tudjon venni az ellátásukban. A lemaradó rétegekben is komoly üzleti potenciál rejlik Lévai leszögezi: a vállalatoknak is előnyös lehet, ha a lemaradó csoportokat megpróbálják felzárkóztatni, fogyasztóként, munkavállalóként bevonni a piaci körforgásba. “Ez egy közgazdaságtani alapvetés, ha kevés az ügyfél vagy a munkavállaló, meg kell nézni, hol lehet újakat találni. Nem véletlen, hogy ma már számos cég foglalkozik kifejezetten az alacsony keresetű fogyasztóknak szánt termékek, szolgáltatások fejlesztésével és forgalmazásával, és egyre nagyobb hangsúlyt kap a leszakadó rétegek oktatása, edukálása is. Az üzleti szférának megvan az ereje ahhoz, hogy jó irányba mozdítsa el a társadalmi és környezeti folyamatokat – más kérdés, hogy a cégek csak a közvélemény nyomásának, elvárásainak hatására vagy a haszon reményében fognak cselekedni. A társadalmi felelősségvállalás üzleti döntés, és annak is kell lennie.” A szakember szerint fontos, hogy a cégek minél behatóbban, körültekintőbben és nyitottabban viszonyuljanak a szociális és környezeti változásokhoz. “Vegyék észre, hogy megvan a képességük, erejük arra, hogy érdemben reagáljanak ezekre a változásokra – amihez persze felvilágosult, »360 fokos« szemléletmód kell. Minél inkább hajlandók meglátni, hogy milyen externáliák alakítják az érdekeltjeik életét, hétköznapjait, annál valószínűbb, hogy nem csak a tulajdonosi szempontokat veszik figyelembe a döntéseik meghozatalakor” – fejtegeti.”Együtt többre mehetünk” Komoly problémát jelent, hogy ma Magyarországon sokszor még a nemzetközi nagyvállalatok sem fordítanak kellő pénzt és energiát a társadalmi felelősségvállalásra. “Tavaly a WHC Csoporttal közösen kiadtunk egy közel ötven hazai közepes és nagy cég HR-vezetőinek bevonásával készült felmérést, amelyből kiderült, hogy az érintett vállalatok átlagosan az árbevételük 0,01 százalékánál kevesebbet költenek a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos feladatokra – mondja Lévai. – Fontos tanulság az is, hogy csak igen kevés cégnél van dedikált szakember erre a területre: jellemzően havi pár órát szánnak a CSR-aktivitás szervezésére.” A Scale Impact vezetője hangsúlyozza, ma már Magyarországon is számos tapasztalt, magasan képzett szakember foglalkozik CSR-rel, ESG-vel és a nonprofit szervezetek fejlesztésével. “Van kihez fordulni segítségért, stratégiaépítési tanácsadásért, konkrét akciótervek kidolgozásáért” – mondja.
A szakember szerint a legnagyobb probléma nem a szaktudás hiánya, hanem az, hogy alig van olyan független szervezet, felület, adatbázis, amely pontos és megbízható információkkal szolgálna azokról a hazai nonprofit szervezetekről, amelyek hatékonyan, jól és átláthatóan működnek. “Jelenleg az egyetlen ilyen publikus kezdeményezés az Etikus Adománygyűjtők Önszabályozó Testülete, amelynek mintegy 50 nagyobb civil szervezet a tagja, de a kisebb, kevésbé felkapott nonprofitokról ők sem tudnak kellő információt adni – hangsúlyozza. – Így nehéz eldönteni, kik azok, akiket érdemes támogatni, ami nagyon megnehezíti a cégek – különösen a kisebb szervezeti háttérrel és szűkösebb erőforrásokkal rendelkező KKV-k – CSR-tevékenységét.”. Lévai azt reméli, hogy a Hello Nonprofit elindulásával jelentősen javulhat ez az áldatlan állapot. “A Hello Nonprofit legfontosabb célja, hogy összekapcsolja a nonprofit és forprofit szcéna szereplőit, hogy a szakemberek bevonásával hidat építsen e között a két, a negatív társadalmi és környezeti hatások enyhítésében egyaránt érdekelt fél között; hogy segítséget nyújtson a mindannyiunkat érintő problémák orvoslásában. Együtt többre mehetünk.”