Leszakadó régiók

Kategória

Kategória
  • B Corpok itthon és a világban
  • Digitalizáció
  • ESG
  • Jógyakorlatok
  • Környezeti ügyek
    • Biodiverzitás
    • Környezetszennyezés
  • Lakhatás
  • Nonprofitoknak
  • Partnerek
    • Szakértőink
    • Szerzőink
  • Sikersztorik
  • Társadalmi ügyek
    • Egészség
    • Leszakadó régiók
    • Oktatás
    • Társadalmi diverzitás
  • Társadalmi vállalkozás
  • Vállalatoknak

Címkék

Címkék
  • #civilek
  • #digitalizáció
  • #társadalmi vállalkozás
  • #Tippek/ jó gyakorlatok
  • adománygyűjtés
  • adománytaxi
  • ashoka
  • b corp
  • b lab
  • B-corp
  • bbm
  • brandépítés
  • chatgpt
  • civil szervezet
  • civilek
  • civilszervezetek
  • civl szervezetek
  • corporate citizenship
  • CSR
  • csr platform
  • design thinking
  • digitalizáció
  • e-learning
  • earthbound eco sneakers
  • edukáció
  • egészségügy
  • érdekvédelem
  • ESG
  • ételmentés
  • etikus működés
  • fejlesztés
  • fejlesztzés
  • felzárkóztatás
  • fenntarthatóság
  • fenntarthatság
  • fogyasztás
  • forprofit
  • forptofit
  • fundraiding
  • fundraising
#Leszakadó régiók #Társadalmi ügyek

”A társadalomnak egyre több ügyet, rászorulót kell támogatnia” – Egyéves az Adománytaxi webshopja, a TAXITURI.hu

A vidéki adományútjairól, jótékonysági vásárairól és egyéb, a társadalmi érzékenyítést, közösségépítést támogató programjairól ismert szervezet tavaly a Scale Impact kétéves komplex fejlesztési programjának keretében indította el minőségi ruhákat kínáló webshopját. A projekt a Jófogás.hu, a Shoprenter és a FoxPost közreműködésével indult, a befolyó bevételekből a szervezet működését finanszírozzák. Egy évvel ezelőtt, 2023. április 1-én indult az Adománytaxi Alapítvány minőségi ruhákat kínáló webshopja, a TAXITURI.hu. A 2015-ben, a szíriai háború miatt kirobbant menekültválságot kísérő civil összefogás nyomán indult szervezet évek óta szervezi a különböző hátterű emberek megismerkedését támogató vidéki útjait; az egésznapos programok során közösségi vásárokat, gyerekfoglalkozásokat és családlátogatásokat is tartanak, céljuk, hogy a közösségépítés és a társadalmi érzékenyítés eszközeivel szolidárisabbá, fenntarthatóbbá tegyék a magyar társadalmat. Az Adománytaxi közösségi vásárain segítő szándékú felajánlóktól érkező használt ruhákat, játékokat, háztartási kisgépeket és egyéb, a mindennapi életükhöz szükséges termékeket vásárolhatnak a hátrányos helyzetű településeken élő emberek. Ezeket a termékeket jelképes ötven-kétszáz forintos áron árulják: az eladásokból származó bevételekből helyi partnereiket – jobbára civil szervezeteket és érdekvédelmi tömörüléseket – támogatják. Fotó: Adománytaxi/TAXITURI “A TAXITURI program 2017-ben indult. A mai napig járunk olyan eseményekre, fesztiválokra, ahol az adományozóinktól származó különleges, egyedi ruhadarabokat értékesítjük – mondja Horn Tamás szociológus, az Adománytaxi alapítója és kuratóriumi elnöke. – A beérkező adományok kilencvennyolc-kilencvenkilenc százalékát a vidéki közösségi vásárainkon áruljuk; a maradék egy-két százalék az, amit – magasabb áron – ezeken a kitelepüléseken adunk el, hogy az így befolyt bevétellel is támogatni tudjuk az alapítvány működését. Ezeknek a ruháknak az eladására jött létre a TAXITURI.hu is: egy webshop, amelyet a Scale Impact és a Jófogás.hu között létrejött kétéves fejlesztési megállapodásnak köszönhetően tudtunk elindítani.” ”Egy civil szervezet azért indít vállalkozást, hogy finanszírozni tudja a működését” A TAXITURI az Adománytaxi “vállalkozói lába”: egy olyan bevételtermelő tevékenység, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a szervezet függetleníteni tudja magát a különféle pályázatoktól, dotációktól. Ennek a tevékenységnek biztosított új felületet, forrást a webshop is. “Egy civil szervezet többek között azért indít vállalkozást, hogy finanszírozni tudja az alapműködését” – hangsúlyozza Horn. Ezt a fundraising munkát erősíti a TAXITURI.hu is. “A Scale Impact mentorai sokat segítettek az üzletfejlesztésben; a Jófogás.hu pedig az informatikai háttér kialakításában, illetve a szolgáltatást beharangozó kommunikációs kampányban nyújtott komoly támogatást nekünk. A saját online piacterükön belül egy TAXITURI-boltot is létrehoztak, ahol a mi termékeinket forgalmazzák, és ezzel hozzájárulnak a bevételeink növekedéséhez.” A szervezet webshopjának fejlesztését, népszerűsítését más cégek is támogatják: köztük a Shoprenter.hu, amely a webshop felületét adta, és a FoxPost, amely ingyenesen biztosítja az alapítvány számára a csomagautomaták használatát. Részben nekik is köszönhető, hogy a TAXITURI-program “online inkarnációja” máris jelentős részben járul hozzá a szervezet működéséhez. “A webshop egy év alatt közel kétmillió forintos bevételt termelt, ami az Adománytaxi évi harminc-harmincöt millió forintos működési költségvetését figyelembe véve nem kis eredmény” – hangsúlyozza Horn. "Örömmel segítjük a TAXITURIT-t és a hozzá hasonló civil szervezeteket – egyesületeket, alapítványokat –, mert számunkra is fontos a társadalmi felelősségvállalás, aminél külön öröm, ha ezeket a programokat az alaptevékenységünkkel tudjuk támogatni" – tette hozzá Rab Máté, a Shoprenter Kft. ügyvezetője. Olyan szolgáltatást nyújtanak, amire szinte minden háztartásnak szüksége van Az Adománytaxi alapítója büszke arra, hogy a működésükhöz szükséges forrásoknak már egy látható részét tudják ebből a vállalkozásból előteremteni. “Ezek kezelése és szétosztása komoly fejtörést okoz a szervezeteknek: mind a begyűjtés, mind a raktározás nehezen kezelhető logisztikai feladat – fejtegeti. – Már csak azért is, mert sokan »lomtalanításnak« tekintik az adományozást; szerencsére nekünk hosszú évek edukációs munkájával sikerült elérnünk, hogy a támogatóink jó minőségű, hordható, viselhető tételekkel keressenek meg minket. Arra is nagy figyelmet fordítunk, hogy mindig csak annyit gyűjtsünk, amennyit el tudunk vinni; de így is havonta legalább egy tonna adomány továbbadását, elosztását, értékesítését kell menedzselnünk." Fotó: Adománytaxi/TAXITURI Az Adománytaxi “specialitása” az, hogy házhoz mennek a felajánlott termékekért, így könnyítve meg az adományozást a támogatóik számára. “Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy jó ideje nem kell meghirdetnünk az adománygyűjtő túráinkat – mondja Horn Tamás. – Organikusan, szájról-szájra terjed a hírünk; az emberek értékelik, hogy miközben rászorulóknak segítünk, olyan – ingyenesen elérhető – szolgáltatást is nyújtunk, amire szinte minden háztartásnak szüksége van; mert szinte minden háztartásban termelődnek olyan megunt, lecserélt termékek, amiket önerőből nehéz lenne hasznosítaniuk.” Horn szerint sosincs “adományhiány”. "Ez a fogyasztói társadalom sajátossága. A háztartások folyamatosan akkumulálják a »felesleges javakat«, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy összegyűjtsük, és a megfelelő helyre juttassuk el a felesleget.” ”Fontosak az olyan együttműködések, mint a Scale Impact fejlesztési programja” Az Adománytaxi “kemény magját” egy hatfős stáb adja. "Van, aki teljes állásban dolgozik nálunk, van, aki projektmunkában. A TAXITURI.hu webshop projektmenedzsere például külsős, ha úgy tetszik, »alvállalkozóként« segít a munkánkban – mondja a szervezet alapítója. – Emellett rengeteg önkéntes és pro bono szakember is dolgozik velünk: az ő hozzájárulásuk nélkül nem tudnánk ilyen szinten működtetni a szervezetet.” Munkájukat a társadalmi felelősségvállalást fontosnak tartó cégek is nagyban támogatják. "A fenntarthatóság a FoxPost számára nem csupán az előírások és sztenderdek követését jelenti, hanem egy olyan szemléletet, amely természetes működésünk, stratégiánk része – monjta Bengyel Ádám, a FoxPost Zrt. társalapító vezérigazgatója. – Vállalati felelősségünk kiterjed mindazokra, akiket lehetőséghez segítünk logisztikai megoldásainkkal, vállalati működésünket pedig úgy építjük fel, hogy a társadalmi, gazdasági és környezeti felelősség beépüljön a mindennapjainkba. Ezzel is a fenntartható fejlődést és a jövő nemzedékek lehetőségeit segítjük elő. Fontosnak tartjuk, hogy magyar cégként, és felelős vállalatként időről időre kiálljunk jelentős társadalmi ügyek mellett. Elsősorban ott segítünk, ahol szakmailag a leginkább tudunk – korszerű és egyszerű logisztikai megoldást nyújtunk civil kezdeményezésekhez, például adománygyűjtések folyamatait leegyszerűsítve. Célunk olyan valós társadalmi ügyek felkarolása, ahol a logisztikai megoldás nélkül nem, vagy csak nagyon nehezen valósulhatna meg egy adott kezdeményezés." Horn azt mondja, annak ellenére, hogy az elmúlt években jelentős, széles körű társadalmi ismertségre és elismertségre tettek szert, komolyan meg kell küzdeniük azért, hogy biztosítani tudják a tevékenységük finanszírozásához szükséges forrásokat. “Ez egy paradox jelenség: az olyan össztársadalmi tragédiák, megpróbáltatások, mint amilyen a szíriai menekülthullám, a COVID-járvány, az ukrajnai háború vagy az elmúlt években tapasztalható inflációs válság volt, ugyan kedveznek a társadalmi felelősségvállalás terjedésének, de ugyanakkor komoly terhet is rónak a nonprofit szervezetekre – érvel a szakember. – A társadalomnak egyre több ügyet, rászorulót kell támogatnia, és hiába terjed a részvétel, az adományozás kultúrája, ha azoknak is egyre nagyobb nehézségekkel kell megküzdeniük, akik érzékenységüknél, felelős gondolkodásuknál fogva szívesen vesznek részt a leszakadó rétegek megsegítésében. Többek között ezért is annyira fontosak az olyan együttműködések, amelyek – mint a Scale Impact fejlesztési programja – amellett, hogy hasznos tudással, szakértelemmel segítik a hozzák hasonló szervezeteket, a fejlesztéseiken és a partneri együttműködéseken keresztül a mindennapi működésükhöz is hozzájárulhatnak.”
#Leszakadó régiók #Nonprofitoknak #Oktatás #Társadalmi diverzitás #Társadalmi ügyek

”A szegregáció az ország teljesítményére is rossz hatással van” – Interjú Berényi Eszter oktatásszociológussal

A kilencvenes évek vége-kétezres évek eleje óta folyamatosan romlik a magyar gyerekek tanulmányi eredménye. A PISA-teszteken is rendre gyenge eredményeket produkálunk: a szakember szerint nem kis részben azért, mert az egyre erősödő szegregáció és a tanárhiány miatt sok kisdiák az alapvető készségeket sem tudja elsajátítani. A felmérések siralmas képet festenek a magyar kis- és középiskolások tanulmányi eredményéről. A legutóbbi, 2022-es PISA-felmérés szerint matematikából és szövegértésből is sokat romlott a hazai diákok teljesítménye; jelenleg a középmezőnyben vagyunk, de ez valószínűleg csak annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány miatt alaposan bezuhant az OECD-országok átlaga. Berényi Eszter oktatásszociológus, az ELTE Társadalomtudományi karának oktatója szerint a romló teljesítmény legfontosabb okai a tanárhiány és az egyre súlyosabbá váló iskolai szegregáció. "Az elmúlt években nagyon megerősödött a szegregáció, egyre több olyan település van, ahol többségében mélyszegénységben élő romák laknak – mondja a szakember. – Ez nem újkeletű dolog; a rendszerváltás után sok, korábban az államszocializmus gyáraiban, téeszeiben dolgozó roma vesztette el a munkáját: ez a tömeges munkanélküliség ágyazott meg a nagyobb városokban a hajléktalanságnak, és annak, hogy a cigány népesség jelentős részének leszakadó kistérségek szegregátumaiba, cigánytelepeire kellett visszahúzódnia. Olyan körülmények közé, amelyek nem teszik lehetővé, hogy versenyképes oktatást biztosítsanak a gyerekeiknek, akiknek így egyre inkább olyan »csupacigány« iskolákba kell járniuk, amelyekben már hosszú évek óta súlyos problémát jelent a forrás- és szaktanárhiány, így nem képesek átadni a diákoknak azokat az alapvető ismereteket és képességeket, amelyek a továbbtanuláshoz és – hosszabb távon – a sikeres elhelyezkedéshez, egzisztenciaépítéshez, a többségi társadalom keretein belüli érvényesüléshez, az integrációhoz kellenének.” Évtizedek óta komoly probléma Berényi Eszter hangsúlyozza: a szegregációnak sok évtizedes hagyománya van Magyarországon. “A hatvanas-hetvenes évekig az oktatáspolitika egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy a roma gyerekek nemigen jártak iskolába – fejtegeti az oktatásszociológus. – Ennek elsősorban kulturális okai voltak; az intézményes tanulás sokáig a középosztály kiváltsága volt, a javarészt súlyos mélyszegénységben és a többségi társadalométól eltérő családmodellben élő cigányság másfajta oktatási modellben képezte a saját gyerekeit: apáról fiúra örökítették az olyan jellegzetesen »cigány szakmákkal« kapcsolatos tudást, mint a fa- és fémművesség, a vályogvetés, vagy éppen a zenélés.” A szakember szerint amikor a hatvanas-hetvenes évek egalitárius oktatáspolitikájának köszönhetően végül megjelentek az iskolákban a roma gyerekek, szinte azonnal berobbant a szegregáció. “Ekkor kezdődött el az, amit osztályok közötti szegregációnak nevezünk. A legtöbb iskolában egy-egy évfolyamon belül párhuzamos osztályokat alakítottak ki, volt “A”, “B” és “C” osztály: az utóbbiba kerültek azok a – többségükben roma származású – gyerekek, akiket a tanárok a »futottak még« kategóriába soroltak – állítja Berényi. – Ekkoriban indították az első »kisegítő osztályokat« is: ezekbe az enyhe szellemi fogyatékosnak minősített gyerekeket tették – és a tapasztalat azt mutatta, hogy a roma gyerekeket előszeretettel sorolták ebbe a kategóriába. Nem feltétlenül direkten a származásuk miatt: inkább azért, mert, mivel a cigány családokban nem volt hagyománya annak, hogy intézményes keretek között taníttassák a gyerekeket, sokuknak hiányoztak az alapvető készségeik is ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani jobb, középosztálybeli körülmények közül jövő társaikkal. Ráadásul akkoriban még nem számoltak az olyan enyhe képességzavarokkal, mint a diszlexia, a diszgráfia, vagy az ADHD, így azokat a gyerekeket, akik tanulási nehézségekkel küzdöttek, a gyógypedagógusok, iskolapszichológusok szinte automatikusan az »enyhe értelmi fogyatékosok« közé sorolták.” A “szeretetteli szegregáció” romboló hatásai Berényi szerint a szegregáció problémájával érdemben csak a rendszerváltás után kezdett el foglalkozni a szakma. “Ez a kérdés igazából csak a kétezres évek elején ütötte át az oktatáspolitikai véleményformálók ingerküszöbét, részben azért, mert bár már a nyolcvanas években voltak komolyabb romakutatások, de a szélesebb szakmai és társadalmi közvéleményt nem igazán érdekelte ez a téma.” Mint mondja, a szegregáció kérdése a rendszerváltás után, a demokratizálódó oktatási rendszerrel vált igazán láthatóvá. “A szabad iskolaalapításnak köszönhetően az állam mellett más fenntartók – egyházak, alapítványok – is megjelentek a »piacon«. Ennek és a szabad iskolaválasztásnak köszönhetően egyre érezhetőbbé vált a szegregáció; az új iskolák megjelenése jelentősen erősítette a diákok, tanintézmények közötti megkülönböztetést, nem véletlen, hogy ma már sok olyan falu, község, kisváros van, ahol az iskolai szegregáció sokkal erősebb, mint a roma és nem roma lakosságot elválasztó települési szegregáció.” Az oktatásszociológus szerint az iskolák egyházi kézbe adásának különösen káros következményei voltak. “Ez az elmúlt tíz-tizenkét évben nagyban hozzájárult az iskolai szegregáció erősödéséhez – és szerintem ezt már az egyházi fenntartók sem tagadják. Ezt támasztja alá Balog Zoltán volt »emberminiszter« elhíresült bon-motja is a »a szeretetteli szegregációról«, amit 2013-ban annak a törvénymódosításnak a kapcsán sütött el, amely lehetővé tette, hogy Magyarországon újra törvényessé tette a csak és kizárólag roma diákokat oktató iskolák elindítását.” Mint mondja, annak ellenére az egyházi iskolákban nem az a jellemző, hogy roma diákokat oktatnának. “A trend az, hogy ezeket az – az állami iskoláknál gyakran jóval előnyösebb helyzetben lévő, több pénzből, nagyobb forrásokból gazdálkodó, nagyobb autonómiával bíró – iskolákat gyakorlatilag »megszállják« a tehetősebb, középosztálybeli szülők, akik abban bíznak, ha egyházi intézménybe járatják a gyerekeiket, jobb oktatást, nagyobb tudást kapnak – magyarázza. – Ez aztán indirekt módon tovább táplálja a szegregációt.” Berényi Eszter úgy látja, szükség lenne a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek felzárkóztatására. “Sajnos, a túlterhelt tanároknak sokkal könnyebb homogén osztályokat tanítaniuk, nem jut erejük, idejük arra, hogy a lemaradozó gyerekekkel külön foglalkozzanak. A megoldás talán az a »streamingnek« nevezett módszer lenne, amivel az Egyesült Államokban már jó ideje kísérleteznek, amikor egy osztályon belül úgy osztják el a gyerekeket, hogy a képességeiknek megfelelő oktatást kapják: a gyenge matekosok a gyenge matekosokkal tanulnak együtt, egy olyan tanár felügyelete mellett, aki külön figyelmet fordít a felzárkóztatásukra, a gyenge angolosok a gyenge angolosokkal és így tovább – miközben az olyan tantárgyakat, amikben erősek, a többi »haladó szintű« diáktársukkal együtt tanulják. Így nem szegnegálódnak, mégis megkapják azt a plusz fejlesztést, amire szükségük van.” A szegregációnak nem csak az egyén, hanem a társadalom szintjén is súlyos következményei vannak Az elmúlt években már a budapesti iskolákban is egyre komolyabb gondot okoz a szaktanárhiány. Főleg nyelv-, matematika- és informatika-tanárból van kevés; de ez a tendencia már évtizedek óta érezteti a hatását a vidéki iskolákban. “Nagy gond, hogy a tanárhiány miatt a hátrányos helyzetű gyerekek épp azt a tudást nem kapják meg, ami segíthetne nekik kitörni a származásuk, családi körülményeik miatti »társadalmi karanténból« – húzza alá az oktatásszociológus. – Az utóbbi időben sokat cikkeznek arról a lapok, hogy már több budapesti iskolában is a szülőket kérik meg arra, hogy tartsák meg a matek- vagy az informatikaórát, mert nincs elég tanár. Ez elszomorító; de sajnos Ózd környékén vagy egy zsákfaluban még ennél is rosszabb a helyzet, hiszen ezeken a helyeken az alacsony iskolázottság miatt olyan szülőt is nehezen találhatnak az iskolák, aki alkalmas lenne ezekre a feladatokra.” Baranyi Eszter szerint a jobb anyagi helyzetben lévő családoknak még megvannak a lehetőségei arra, hogy ideig-óráig orvosolják az iskolarendszer leromlásával kapcsolatos problémákat. “A magyar iskolarendszer régóta erősen támaszkodik a szülői részvételre, nem véletlen, hogy arra is van példa, hogy ők dobják össze a pénzt egy-egy szaktanár fizetésére. Igen ám, csakhogy egy olyan iskolában, ahová javarészt szegény, munkanélküli vagy épp közmunkán, idénymunkán tengődő családok gyerekei járnak, még ez a megoldás sem jöhet szóba: nekik marad az alacsony színvonalú, hézagos képzés, a szegregált oktatás” – húzza alá. A szegregációnak nem csak az egyénre, hanem a társadalomra és az ország gazdasági teljesítményére nézve is negatív hatásai vannak. “Ha a kellő oktatás híján tömegek szorulnak ki a munkaerőpiacról, az egyrészt komoly kiadásokat jelent az államnak – hiszen kénytelen valamilyen módon segélyezni, támogatni őket –, másrészt pedig jelentős bevételkiesést is jelent, mert a munkanélküliek nem termelnek GDP-t, nem fizetnek adót, járulékokat, és így nem tudnak hozzájárulni az ország gazdasági teljesítményéhez sem” – emeli ki a szakember.
#Leszakadó régiók #Nonprofitoknak #Társadalmi diverzitás #Társadalmi ügyek #Társadalmi vállalkozás

”Jó látni, mekkora örömöt szerzünk ezeknek az embereknek” – Az Adománytaxi olaszliszkai adományútján jártunk

Az Adománytaxi évek óta szervezi a különböző hátterű emberek megismerkedését támogató vidéki útjait. Az egésznapos programok során közösségi piacot, gyerekfoglalkozásokat, családlátogatásokat rendeznek, céljuk, hogy a szociális ellátás, a közösségépítés és a társadalmi érzékenyítés elemeit ötvözve tegyenek egy szolidárisabb, fenntarthatóbb társadalomért. A múlt héten Olaszliszkára látogattak, ahova mi is elkísértük őket. Az olaszliszkai városháza kultúrterme zsúfolásig tele, jó száz-százötven helyi lakos válogat a hosszú asztalokon felhalmozott ruhák, játékok, ágyneműk, használati tárgyak között. Férfiak, nők, az anyjuk karjába, szoknyájába kapaszkodó gyerekek nyüzsögnek a teremben; ölszám hordják a megvásárolni kívánt portékát a “kasszához”: a kijárat mellett felállított asztalok mögött az Adománytaxi Alapítvány önkéntesei kétségbeesett igyekezettel próbálják tartani az iramot a lelkes vevőkkel. “Megszoktuk már, hogy mindenhol sok a kuncsaft, de megmondom őszintén, ekkora rohamra nem készültünk fel. Sem testben, sem lélekben” – mondja homlokát törölgetve Fenyő Péter csapatvezető, a szervezet önkéntese. Pedig van gyakorlata az ilyen közösségi piacok szervezésében, társaival együtt már számos hasonló jótékonysági akcióban vett részt. Fenyő Péter, az Adománytaxi önkéntese (Fotó Hello Nonprofit) Az alapítvány vidéki útjai során hátrányos helyzetű településeket keres fel, hogy segítő szándékú felajánlóktól származó, javarészt használt, de azért még használható, jó minőségű, olcsón megvásárolható termékeket vigyen az ott élőknek. Most is egész teherautóra való árut fuvaroztak a Bodrog folyó partján fekvő községbe. “Ezek a vásárok mindig eseményszámba mennek. Nem csoda, az ilyen kis településeken nincs se pláza, se nagyobb bolt, ráadásul sokan azt sem engedhetik meg maguknak, hogy felutazzanak Miskolcra vásárolni" – mondja Kiss Judit, aki Fenyőhöz hasonlóan rutinos önkéntes. Kiss hangsúlyozza: nem ajándékba adják, hanem jelképes áron, 50-100-200 forintért értékesítik az összegyűjtött adományokat. “Ezeknek az embereknek fontos, hogy ne azt érezzék, alamizsnát hozunk – hangsúlyozza. – Boldogok, hogy ők is »fogyasztók lehetnek«, jó látni, mekkora örömöt szerzünk nekik.” Sokan vásároltak (Fotó: Hello Nonprofit) Elkél a támogatás Az eladásokból befolyó pénzzel helyi partnereiket – jobbára civil szervezeteket, érdekvédelmi tömörüléseket – támogatják, akik fejlesztésekbe, programokba forgatják a bevételt. Most például gyereknapot szerveznek – ezt szavazta meg a közösség. “Liszkán sok a gyerek. A kicsik nagyon fognak örülni a felhajtásnak, így már megengedhetjük magunknak, hogy édességet osszunk, ugrálóvárat béreljünk, szórakoztató programot szervezzünk nekik. Talán még cukorágyúra is futja majd” – mondja mosolyogva Orsós Péter, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetője. "Talán még cukorágyúra is futja" – Orsós Péter, a helyi roma önkormányzat vezetője (Fotó: Hello Nonprofit) Az Adománytaxi évek óta szervez ehhez hasonló adományutakat. Céljuk, hogy lehetőséget nyújtsanak a különböző hátterű embereknek a találkozásra. “Ilyenkor nem csak közösségi piacot szervezünk, hanem gyerekfoglalkozásokat is tartunk, családokat látogatunk, és arra is lehetőségünk van, hogy személyesen elbeszélgessünk a partnereinkkel” – sorolja Fenyő. Itt, Olaszliszkán különös jelentősége van a segítő szervezetek munkájának: a cirka ezerötszáz lakosú község lakóinak jó hetven százaléka roma, ráadásul sokuk munkanélküli. “Főleg idénymunka jut, ráadásul a Szögi-gyilkosság óta (2006-ban Szögi Lajos tiszavasvári tanárt egy félreértés miatt olyan súlyosan megvert egy csapat romának mondott helybéli, hogy a férfi belehalt a sérüléseibe – a szerk.) rossz híre van a helyi cigányságnak, sokan panaszkodnak, hogy hiába próbálnak elhelyezkedni, ha meghallják, hol élnek, nem tartanak rájuk igényt” – mondja Orsós Péter. Sok a gyerek (Fotó: Hello Nonprofit) Beteg gyerekekkel, segítség nélkül A családlátogatások évek óta fontos részét képezik az Adománytaxi vidéki útjainak, mi is ellátogattunk két sokgyerekes, rendkívül rossz körülmények között élő helyi családhoz. “Nehéz sorsú famíliák ezek, az egyikben két beteg gyereket nevelnek, a másikban nyolcan szoronganak egy alig harminc négyzetméteres, roskatag kis házban” – magyarázza Orsós. Mint mondja, a községben “sokan élnek súlyos szegénységben”; a helyzetet tovább rontja, hogy az alkohol mellett az olcsó szintetikus drogokat is egyre többen használják.  Az önkormányzattól nem kapnak segítséget (Fotó: Hello Nonprofit) Az általunk meglátogatott családok láthatóan valóban nehéz körülmények között élnek. Olaszliszkán sok a romos, düledező ház, a szegénység mellett a pár évvel ezelőtti “nagy árvíz” is komoly pusztítást végzett. Első vendéglátóink otthona sem kivétel: az apró, egyszobás lakást ugyan megpróbálták a magunk módján kicsinosítani, de pénz, források híján nem sok sikerrel, a falakról szinte folyik a nélkülözés. “Nem könnyű így. A nagyobbik lányom beteg, már betegen született, mindkét szemére vak, egyfolytában rohamai vannak, és komoly tanulási nehézségekkel küzd" – mutat a szoba végében felállított ágyon kucorgó, láthatóan ijedt gyerekre az édesanya. Mint mondja, az önkormányzattól nemigen kapnak segítséget. “Szerettem volna kijárni, hogy felvihessem a falubusszal Miskolcra, a kórházba, de kerek perec megtagadta a polgármester úr. Azt mondta, az nem ilyesmire van; hát mégis mire, ha nem arra, hogy kontrollra vihessem a beteg gyerekemet?” Ennek ellenére keményen tartja magát. “Nem könnyű sors ez, de amit tudunk megteszünk.” Elunta a cicaharcot (Fotó: Hello Nonprofit) A másik család is nehezen él. A kis ház előtt szemtelen macska incselkedik egy kajla fülű, drapp-fehér kiskutyával, a blöki hamar elunja a cicaharcot, és inkább hozzánk szalad egy kis simogatásért. Rendezett külsejű, fiatal családanya fogad minket a kertkapuban. “Jöjjenek be, üljenek le, megkínálhatom magukat egy kapucsínóval?” – invitál kedvesen. A hajlék szűkös, az asszony azt mondja, nyolcan laknak harminc négyzetméteren. “Nagy a család – nevet. – A férjem most nincs itthon, a Balatonnál van hetes munkában; a fiaim is hiányoznak: egyikük hegesztőnek tanul, a másikuk panzióüzemeltetésből képezi magát. De úgy is kell, mindig mondjuk nekik, hogy az iskola fontos, »Nem nekem tanulsz, hanem magadnak!«” Adománytaxi: az adományozás inkább eszköz, mint célAz Adománytaxi megszületését a 2015-ös menekültválság inspirálta. “A segítő tömeg tenni akarása megindító és egyben inspiráló volt. Láthatóvá vált, hogy milyen sokan, sokféleképpen szeretnének és tudnak segíteni, ahogy az is, ha adományozásról van szó, hihetetlen lehetőségeket rejt a főváros” – írják az alapítvány honlapján. A szervezet még abban az évben elkezdte az adománygyűjtés és a vidéki utak szervezését, miközben a társadalmi érzékenyítésre és a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt fektettek. 2017 óta működnek bejegyzett civil szervezetként, ma már számos programjuk, köztük az Adományút mellett a TAXITURI jótékonysági Second hand vállalkozás is fut. A szervezet tevékenysége a szociális ellátás, a közösségépítés és a társadalmi érzékenyítés előnyeire építkezik. “Missziónk eléréséhez az adományozás inkább eszköz, mint cél” – hangsúlyozzák. 
#Leszakadó régiók #Nonprofitoknak #Oktatás #Társadalmi diverzitás

”Ezek szegregált sorsok, szegregált életek, szegregált lelkek”– Interjú Szénási Szilviával, az Uccu Alapítvány ügyvezető igazgatójával

Magyarországon egyre súlyosabb problémát jelent a munkaerőhiány, a tavalyi év harmadik negyedévében közel nyolcvanezer betöltetlen álláshely volt az országban. Az áldatlan helyzetet a kormány vendégmunkások behozatalával próbálja orvosolni; pedig itthon is vannak komoly tartalékok: a felmérések szerint a társadalom közel egytizedét kitevő romák húsz százaléka munkanélküli. Új cikksorozatunkban a hazai roma kissebséget érintő problémákkal foglalkozunk. Magyarországon – a fejlett országok jelentős részéhez hasonlóan – komoly gondokat okoz a munkaerőhiány, a KSH legutóbbi, a tavalyi év harmadik negyedévére vonatkozó adatai szerint közel nyolcvanezer betöltetlen álláshely van az országban. Munkaerőpiaci szakértők szerint félő, hogy ez a mutató csak tovább romlik majd; annál is inkább, mivel tavaly márciusban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági Évadnyitóján maga Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be: az iparpolitikai célok eléréséhez a következő egy-két évben közel ötszázezer új munkavállalóra lesz szükség. A hiányzó munkavállalók pótlását vendégmunkások felvételével próbálják megoldani; a gombamód szaporodó “humánerőforrás-kölcsönző” cégek főként a Fülöp-szigeteken, Mongóliában, Indonéziában és Kirgizisztánban toboroznak. Pedig itthon is vannak komoly tartalékok, a felmérések szerint a lakosság közel egytizedét kitevő “roma kötődésű” emberek húsz százaléka munkanélküli. “Vidéken rengeteg olyan munkanélküli roma ember él, akik, ha megfelelő képzést, támogatást, lehetőséget kapnának, minden gond nélkül betölthetnék az üres álláshelyeket – mondja Szénási Szilvia, a közösségfejlesztéssel, illetve a roma és nem roma fiatalok közötti párbeszéd, tapasztalatcsere ösztönzésével, előmozdításával foglalkozó Uccu Alapítvány ügyvezető igazgatója. – Sajnos, a hazai cégek többsége elzárkózik attól, hogy munkát adjon nekik: egyrészt azért, mert a döntéshozóikban is élnek azok a tudatlanságból, tájékozatlanságból, előítéletekből táplálkozó sztereotípiák, amelyek a társadalom nagy részét jellemzik – másrészt pedig azért, mert a romák kultúráját sokan összekeverik a »szegénység kultúrájával«. Félnek, idegenkednek tőlük, nem csoda, hogy – különösen a kistelepülésen élő romák esetében – a többségnek nemigen van más lehetősége, mint az, hogy jelentkezzen azokra a közmunka-programokra, amelyek egyfajta modern jobbágyságba taszítva őket, csak a szegénységet és a kiszolgáltatottságot konzerválják." ”A HR-es közli velük, hogy nincs felvétel, aztán mehetnek amerre látnak” Szénási Szilvia szerint ugyan eleinte számos szakember bízott abban, hogy a közmunka jó alapot, ugródeszkát jelent majd a nyílt munkaerőpiacra való belépéshez, ám ez sajnos tévedésnek bizonyult. “A közmunka valójában csak arra jó, hogy röghöz kösse, függő viszonyban tartsa az embereket, amelyből szinte lehetetlen kilépni – vélekedik. – Ráadásul az iskolapadból frissen kikerülő fiataloknak még ez a lehetőség sem adatik meg, többnyire fel sem veszik őket, mert mivel huszonöt éves korig mindenkinek jár a személyi jövedelemadó-jóváírás, többe kerülne a foglalkoztatásuk, mint idősebb társaiké." Az Uccu munkatársai nemrég egy Nyíregyháza melletti kistelepülésen jártak, ahol roma nőknek tartottak munkaerőpiaci képzést. “Megdöbbentő élmény volt látni, hogy annak ellenére, hogy szinte mindegyiküknek van iskolai végzettsége, szakképesítése, egyikük sem talál munkát – idézi fel az Uccu vezetője. – Van köztük eladó, cukrász, varrónő – egy sor piacképes végzettséggel rendelkező, okos és helyes nő, akik szeretnének dolgozni, előrejutni, hozzájárulni a család anyagi biztonságának megteremtéséhez, mégis kénytelenek otthon maradni a gyerekekkel, mert nem tudnak elhelyezkedni. Megrázó volt a felismerés: nekik nem arra van szükségük, hogy segítsünk önéletrajzot vagy motivációs levelet írni, mert el sem jutnak odáig, hogy bekérjék tőlük a papírjaikat. Legtöbbször már a nevük vagy a fényképük alapján kiszórják őket, a HR-es közli velük, hogy »nincs felvétel«, aztán mehetnek, amerre látnak.” Fontos a roma és nem roma fiatalok közötti párbeszéd A vidéki kistelepülésen élő roma emberek számára a társadalmi mobilitás lehetőségei alapvetően korlátosak. “Annak, aki egy nagyobb város közelében lakik, elméletben lenne rá lehetősége, hogy munkát találjon. De romaként ez így is nagyon nehéz, mert a »többség« azt gondolja, mi máshogy élünk, gondolkodunk, működünk, mint ők: nekünk nem fontos, hogy stabil és biztonságos körülményeket teremtsünk a családunknak, jobb lehetőségeket biztosítsunk a gyerekeinknek. Pedig ez tévedés: ugyanúgy szükségünk van az értelmes elfoglaltságra, a kihívásokra, a biztos és kiszámítható keresetre – a munkára –, mint bárki másnak. Tény, hogy köztünk is vannak olyanok, akik nem akarnak dolgozni, de ez nem egy »rasszjegy«; a közhiedelemmel ellentétben a romák között sincs több »mihaszna munkakerülő«, mint a többségi társadalom tagjai között” – hangsúlyozza Szénási. Szénási Szilvia (Fotó: Hello Nonprofit) A szakember szerint a közvéleményben a mai napig tartja magát a hangoskodó, gyerekeket potyogtató, lusta “lókupec cigány” képe. “Sok szülő a gyerekeiben is ezt az alapvetően hibás és megtévesztő képet plántálja el, nem véletlen, hogy akárhányszor egy új iskolában tartunk beszélgetést, olyan, mintha elölről kellene kezdenünk a munkát." Ennek ellenére a diákokkal sokkal könnyebben megtalálják a hangot, mint a felnőttekkel. "Általában nyitott, okos és érdeklődő fiatalokkal találkozunk, akik ha segítünk nekik, hamar ráébrednek, hogy tele vannak a társadalom által beléjük táplált hamis félelmekkel, sztereotípiákkal, transzgenerációs előítéletekkel.” Az Uccu ügyvezetője szerint ezért is fontos, hogy minél fiatalabb korban párbeszédet kezdeményezzenek a roma és nem roma gyerekek között. “A felnőttekben már nagyon átírni a beidegződéseket” – hangsúlyozza. Diplomával is nehéz elhelyezkedniük Magyarországon egyre több roma fiatal szerez diplomát, de általában nekik sem könnyű az elhelyezkedés. “Egyre többen tanulnak tovább, ma már minden túlzás nélkül beszélhetünk egy erős roma értelmiségi rétegről – hangsúlyozza Szénási Szilvia. – De hiába a papír, ők is nehezen boldogulnak; igaz ugyan, hogy Budapesten van néhány olyan nyitottabb szemléletmódot képviselő nagyvállalat, amelyek hajlandók munkát, lehetőséget adni nekik, de azért közel sem ez a jellemző – húzza alá. – Jó néhány olyan tanult, jó kvalitásokkal rendelkező, nyelveket beszélő roma fiatalt ismerek, akik hosszú ideje hiába kilincselnek a cégeknél.” A fővárosban tanuló roma egyetemisták jó része vidékről költözik a fővárosba. “Nincsenek könnyű helyzetben, a többségük kénytelen dolgozni az egyetem mellett, hogy el tudja tartani magát. Otthonról nem, vagy csak nagyon ritkán tudják pénzzel támogatni őket: még annak ellenére is, hogy a szüleik mindent megtesznek azért, hogy elvégezhessék az iskolát, és diplomásként könnyebb életük legyen. Sajnos sokszor ez a »könnyebb élet« is csak puszta ígéret, elérhetetlen álom marad; szokás mondani, hogy aki tanul és keményen dolgozik, az boldogul, de a valóságban ez közel sem ilyen egyszerű: egy roma fiatalnak akkor is nehéz bejutnia a munkaerőpiacra, ha nem nyolc általánost vagy szakmunkásképzőt végzett, hanem egyetemet. Ma mindenki az »önmegvalósítás fontosságát« hangsúlyozza, azt mondják, bármit elérhetsz, csak akarnod kell. De arról már elfeledkeznek, hogy az önmegvalósítás egyik alapfeltétele a stabil és kiegyensúlyozott élet, a biztos egzisztencia és a társadalmi-szociális beágyazottság – ami bizony gyakran hibádzik.” Kettészelt falvak A felmérések szerint a mélyszegénységben élő cigánygyerekek túlnyomó többsége szegregált iskolába jár, ami alapvetően behatárolja a továbbtanulással és munkavállalással kapcsolatos lehetőségeiket. “Az oktatáshoz való jog alapjog, de a szegregátumokban élő gyerekek számára ez elérhetetlen. Mostanában sokat beszélünk a tanárhiányról, cikkek garmadája jelenik meg arról, hogy már a fővárosi elitiskolákban is a technikatanár tartja a matekórákat, az angolszakos oktatja a magyar irodalmat, az informatikaórákat meg már meg sem tartják, mert csapatostul mondanak fel a pedagógusok. Tény, hogy nehéz a közoktatás helyzete, de ez korántsem újkeletű dolog, csak épp most ért el a városi középosztályhoz; a szegregált iskolák már évtizedek óta súlyos szaktanárhiánnyal küzdenek. Nincs, aki tanítsa a leszakadó térségekben, hátrányos helyzetű közösségekben élő gyerekeket, akik így óriási, sokszor szó szerint behozhatatlan hátrányból indulnak.” Sokan el sem tudják képzelni, mekkora elszigeteltségben élnek a szegregátumokban lakó vidéki romák. “Jártunk olyan faluban, ami szó szerint ketté van választva: az egyik felében laknak a romák, a másikban a nem romák. A két fél között szinte semmilyen együttműködés, kapcsolat, átjárás nincs, a szegregátumban élők többsége legfeljebb akkor találkozik a többségi társadalom tagjaival, ha bemegy az önkormányzathoz ügyet intézni. Ezek szegregált sorsok, szegregált életek, szegregált lelkek. Sok kistelepülésen olyan áttörhetetlen előítéletekből épített falak mögött élnek, hogy esélyük sincs arra, hogy a helyi kisközértben, kiskocsmában, dohányboltban dolgozhassanak.” A “munkaerőpiaci bevándorlás” is a romákat sújtja Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a közelmúltban megjelent hírek szerint egyre több romát szorítanak ki a munkaerőpiacról a vendégmunkások. “Nemrég arról cikkezett a sajtó, hogy a Continental makói gyárából ötven tapasztalt dolgozót, köztük roma nőket küldtek el, miután betanítatták velük a – többségükben Indonéziából érkezett – utódaikat. Nem véletlenül, mivel a vendégmunkások olcsóbban dolgoznak, mint a magyarok, a munkaadók számára kevesebb költséget jelent a foglalkoztatásuk – fejtegeti az Uccu ügyvezetője. – Megint azt látjuk, amit a rendszerváltás idején: a szegény, alulképzett romák isszák meg a levét a nagy gazdasági-társadalmi változásoknak, csak annyi a különbség, hogy míg a kilencvenes évek elején a privatizációval együtt járó gyárbezárások, most a »munkaerőpiaci bevándorlás« miatt vesztik el a munkájukat." Szénási hangsúlyozza, szeretnék felvenni a kapcsolatot a nagyvállalatokkal, hátha közös erővel enyhíteni tudnak az állástalan romák egyre súlyosabbá váló helyzetére. “Talán meg tudunk állapodni egy-két céggel; de sajnos ez is csak »felületi kezelés« lehet, a valódi változást az hozhatná el, ha alapvetően át tudnánk alakítani a többségi társadalom romákkal kapcsolatos megítélését. Hatszáz éve itt élünk, együtt, ebbe a szűkös kis medencébe zárva, mégis csak nagyon kevesen tudják, milyen komolyan hozzájárultak a hagyományaink, a szokásaink, a népművészetünk az ország kultúrájához, hogyan táplálta, építette, gazdagította egymást az itt élő cigány és nem cigány emberek együttműködése. Sajnos a roma kultúra máig nem épült be a széles körben elfogadott kulturális mátrixba, pedig akinek nem énekelt még szomorúszemű cigánylány lovári nyelven, az nem is élt igazán.” A valódi társadalmi súlyuknak megfelelő roma reprezentációra lenne szükség Az Uccu ügyvezetője szerint a legnagyobb baj az, hogy hazai közéletben, médiában nem vagy csak elvétve, többnyire negatív példaként jelennek meg a roma emberek. “Nagy szükség lenne olyan cikkekre, televíziós és rádióműsorokra, sorozatokra, amikben a romákkal, az ő értékeikkel és problémáikkal is komolyan foglalkoznak – fejtegeti. – Persze, most is van olyan nagy kereskedelmi tévében futó szappanopera, amiben roma karakterek is szerepelnek, de ők többnyire csak a »libatolvaj cigány« sztereotípiáját erősítik. Roma származású szakemberekre: műsorvezetőkre, híradósokra, reklámmodellekre lenne szükség – olyan emberek fel- és bemutatására, akik hitelesen tükrözik, milyen sokszínű, gazdag, értékekkel teli a mi világunk is. De ehhez az kéne, hogy közös erővel és elhatározással kitárjuk végre azokat a bizonyos »kiskapukat«, hogy a kisebbségi közösségekhez tartozó embereknek is lehetőséget adjunk a megszólalásra és a megmutatkozásra. Mert a miénk egy valóban sokszínű, gyönyörű kultúra, olyan, világszinten is ismert és elismert művészekkel, alkotókkal, gondolkodókkal, mint Bari Károly, Choli Daróczi József, Orsós József, Orsós Teréz, vagy Balázs János. És még számtalan kiváló, formátumos karakter, zenészek, képzőművészek, irodalmárok, szociológusok, aktivisták – cigány emberek, akik jobbá, szebbé, teljesebbé tették a közös kultúránkat.” Cikksorozatunk következő részében a roma fiatalok oktatásával, továbbtanulási és érvényesülési lehetőségeivel foglalkozunk.