Társadalmi diverzitás

#Társadalmi diverzitás #Társadalmi ügyek

Idén is lesz Pride Hónap: Így kerülheted el a szivárványmosdatást

Június 22-én 29. alkalommal rendezik meg a Pride felvonulást Budapesten. Az LMBTQ+ közösségek ünnepét az elmúlt években sok cég próbálta felhasználni arra, hogy “szivárványosra mossa” a márkaimidzsét, és a mozgalom népszerűségét meglovalva növelje az eladásait a Pride Hónap alatt. Közeleg a Pride Hónap: június hosszú évek, évtizedek óta az LMBTQ+ csoportok egyenlő bánásmódért folytatott harcának megünnepléséről szól. Ahogy az elmúlt években mindig, Budapesten is számos különféle rendezvénnyel emlékeznek meg a szexuális vagy nemi identitásuk miatt negatív megkülönböztetést elszenvedő emberek és polgárjogi csoportok harcáról. A Budapest Pride hónapot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány június 7-22. között számos programmal – köztük egy, a Városháza Parkban rendezett kiállítással, képzésekkel, workshopokkal, női focikupával, “élő könyvtár” beszélgetésekkel, queer piknikkel, dokumentumfilm-vetítéssel és színházi előadással – készül az idei fesztiválra. A rendezvénysorozat csúcspontja a Pride Felvonulás lesz, az évről-évre tízezreket vonzó "march-on" a Podmaniczky utcától a Vajdahunyad váráig sétálhatnak majd a résztvevők. Fotó: Dávid Imre Vannak, akik valóban támogatják a mozgalmat A Pride Month az LMBTQ+ emberek jogaiért küzdő érdekvédelmi csoportok ünnepe. De közben – sajnos – a greenwashinghoz és a social wahshinghoz hasonlóan kártékony marketingkampányok, a rainbow washing (szivárványmosdatás – a szerk.) bacchanáliája is: ilyenkor számos kisebb-nagyobb cég, márka kap az alkalmon, hogy a mozgalom népszerűségét kihasználva időszakos akciókkal népszerűsítse a termékeit, szolgáltatásait. “Ez egy hamis és kizsákmányoló gyakorlat” – mondta Cathy Renna, a National LGBTQ Task Force kommunikációs igazgatója a Goodhousekeeping.com-nak nyilatkozva. Júniusban sok cég, vállalat szivárványosra festi a márkakommunikációját. De nem minden szervezet él vissza azokkal a lehetőségekkel, amiket a LMBTQ+ mozgalom népszerűsége jelent. Vannak olyan vállalatok is, amelyek, mint a TEVA vagy az Abercombie & Fitch valóban elkötelezettek a mozgalom támogatása mellett: ez a két cég az elmúlt évben jelentős összegekkel támogatta a The Trevor Project nevű, a saját nemi és szexuális identitásukkal nehezen megküzdő fiatalok számára létesített lelki segélyvonalat. Fotó: Dávid Imre A Nike is jelentős forrásokat ölt az LMBTQ+ érdekvédelmi szervezetek finanszírozásába: a gyártó a Be True sportcipővonal piacra dobása mellett 625 ezer dollárral támogatta a “másság” elfogadása mellett kardoskodó szervezeteket; de a meleg identitását nyíltan felvállaló Tim Cook vezette Apple is komoly összegeket költött az LMBTQ+ csoportok támogatására. A rainbow washing ártalmas A greenwashinghoz és a social wahshinghoz hasonlóan a rainbow washingnak is az a célja, hogy a fogyasztók egy részében hamis képet alakítson ki egy cégről, márkáról. “A vállalatok közül sokan használják az LMBTQ+ szervezetek jelképeit a márkakommunikációjukban – miközben a valóságban nem kötelezik el magukat ezek mellett az ügyek mellett. Nem hajlandóak LMBTQ+ identitású munkavállalókat foglalkoztatni, nem áldoznak az érdekvédelmi szervezetek anyagi támogatására” – emelte ki Liz Amer, a Rainbow Parenting című könyv szerzője. Fotó: Dávid Imre A rainbow washing ártalmas: mert eltereli a figyelmet a Pride Hónap valódi jelentéséről: a hátrányos megkülönböztetés elleni kiállásról. “Ha a mi sokszínű közösségünket szimpla »piacnak« bélyegzik, az marginalizálja azokat az embereket, akik amúgy is komoly képviseleti deficittel küzdenek” – hangsúlyozta Cathy Renna. Mint mondta, a szivárványmosdatás megerősíti az LMBTQ+ emberekkel szembeni negatív sztereotípiákat a többségi társadalom tagjaiban, ami csak tovább fokozza a kitaszítottságukat. Hogy lehet elkerülni a szivárványmosdatást? Lola Mendez, a Goodhousekeeing.com szerzője szerint az LMBTQ+ közösségeket támogatni kívánó fogyasztóknak megvan a lehetőségük arra, hogy elkerüljék azt, hogy bedőljenek a rainbow washing marketingpropagandának. Az egyik lehetőség az, hogy közvetlenül a közösség tagjai közé tartozó kereskedőktől, gyártóktól vásároljanak, a másik pedig az, hogy alaposan utánanézzenek annak, hogy az a cég, amelyik a mozgalom támogatásával hirdeti magát, valóban költ-e arra, hogy segítse ezeket a sokszor nehéz helyzetben élő embereket. Fotó: Dávid Imre “A felajánlások jól tükrözik, hogy egy vállalat valójában mennyire elkötelezett a közös ügyünk mellett – hangoztatta Liz Amer, hozzátéve: annak sem árt utánanézni, hogy a kérdéses szervezetek milyen politikai oldalakat támogatnak. – Ha szivárványos zászlót teszel a lógódra, de közben az ultrakonzervatív politikai pártok kampányára is költesz, valószínű, hogy nem vagy igazán elkötelezett a másságukat felvállaló emberek mellett" – érvelt.

#Egészség #Nonprofitoknak #Oktatás #Társadalmi diverzitás

”Minden gyereknek szüksége van a rendszeres, kortárs közösségben történő fejlesztésre”

Nyolc éve két lelkes szülő kezdeményezéséből született – ma már hét súlyosan-halmozottan sérült gyerek oktatásáról gondoskodik. A Völgyzugolyház Alapítvány remek példája annak, hogy az elkötelezett civilek a helyi önkormányzatokkal és oktatási intézményekkel összefogva képesek az állami ellátórendszert feladatait is átvállalni. Somlai Zsuzsanna a saját bőrén tapasztalta meg, milyen nehéz ma, Magyarországon egy súlyosan-halmozottan sérült gyereket nevelni. Fia, a tizennégy éves Nimród születését követően súlyos idegrendszeri károsodást szenvedett: segítség nélkül sem járni, sem enni nem tud, beszéd- és alvászavarai vannak, és rendszeres epilepsziás rohamok gyötrik. “Egy ilyen gyereket nevelni nagy kihívás és nagy felelősség. Teljes figyelmet követel; olyan feladat, ami tulajdonképpen lehetetlenné teszi, hogy az ember »normális életet« éljen: munkát vállaljon, baráti társaságokba járjon – úgy éljen, ahogy a hozzá hasonló korú felnőttek” – mondja Zsuzsanna a Hello Nonprofitnak nyilatkozva. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy kevés az olyan, megfelelő oktatást, fejlesztést, szolgáltatásokat nyújtó intézmény, ahol el lehet helyezni egy ilyen nehezen ellátható gyereket. “Az állami intézmények túlzsúfoltak és alulstafírozottak, nincs megfelelő kapacitásuk az összes halmozottan sérült gyerkőc ellátására – magyarázza Zsuzsa. – Nimródot legfeljebb egy olyan intézménybe adhattam volna be, ahol egész nap fektetik, nem is álmodhattunk volna arról, hogy érdemi fejlesztést kapjon.” A nyolcadik tanévüket kezdték Zsuzsanna úgy döntött, kesergés helyett inkább megoldást keres erre a nehéz, sok sorstársát gúzsba kötő problémára. 2016-ban egyik szülőtársával, Horváthné Borbély Katalinnal közösen megalapították a Völgyzugolyház Alapítvány a Kacifántosokért nevű szervezetet, amelynek célja, hogy oktatást, fejlesztést és nappali ellátást nyújtson a súlyos-halmozott fogyatékossággal élő iskoláskorúak számára. Ma már egy, a 17. kerületi önkormányzattól kapott épületben hét gyerek heti húszórás oktatásáról gondoskodnak, munkájukban a rákosmentei Gyurkovics Tibor Általános Iskola és a kilencedik kerületi Dió Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon – mindkettő az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények (EGYMI-k) közé tartozik – is közreműködik, akik utazó pedagógusokat küldenek a Zugolyda Suliba. Az alapítvány saját forrásból gyógytornászt, gyógy masszőrt és gyógypedagógiai asszisztenseket is foglalkoztat. “Hamarosan lesz egy AAK-s szakemberünk is (az AAK, vagyis az augmentatív és alternatív kommunikáció a gyógypedagógia egyik speciális területe, amelynek célja a beszédképtelenség kompenzálása, és az azzal együtt járó intellektuális, szociális és érzelmi nehézségek enyhítése – a szerk. ), aki kommunikációs szempontból igyekszik majd továbbfejleszteni a gyerekeinket” – mondja Zsuzsanna. Fotó: Völgyzugolyház Alapítvány Az évek során a Völgyzugolyház Alapítvány egy olyan magánkezdeményezésből született, fontos szolgáltatásokat kínáló kezdeményezéssé vált, amely tulajdonképpen állami feladatokat vesz át – hiszen törvény mondja ki, hogy tizenhat éves koráig minden Magyarországon élő gyereknek joga és kötelessége, hogy iskolába járjon –, miközben számos, rendkívül súlyos problémákkal megküzdeni kénytelen gyerek és szülő számára is pótolhatatlan segítséget nyújt. “Ez a nyolcadik tanévünk, büszkék vagyunk rá, hogy tulajdonképpen önerőből, civil kezdeményezésként el tudtuk érni, hogy a helyi önkormányzat és néhány EGYMI-s iskola segítségével fent tudjuk tartani ezt az intézményt” – mondja Zsuzsanna. A súlyosan-halmozottan sérült gyerekek minőségi oktatása sokszor csak minimális óraszámban valósul meg A Völgyzugolyház alapítója hangsúlyozza: minden gyereknek szüksége van a rendszeres, kortárs közösségben történő fejlesztésre. “Amikor elkezdtük ezt a munkát, még nálunk, a gyerekszobában folyt az oktatás. Szerencsénk van, hogy az önkormányzat a rendelkezésünkre bocsátotta ezt az épületet” – emeli ki. Mint mondja, sokat segített az, hogy nagy elszántsággal és önbizalommal, nyitottan fordultak az illetékes szervek felé. “Mi találtuk ki azt a kísérleti modellt, amivel meg tudtunk keresni egy intézményvezetőket, hogy a segítségüket kérjük.” Ezzel a hozzáállással sikerült elérniük, hogy a Zugolyda suliba járó gyerekeket tanító pedagógusokat az alapítvánnyal együttműködő anyaintézmények utazó pedagógusként biztosítsák – ami nagy segítség a számukra, tekintve, hogy a többi szakember bérét, díjazását nekik kell előteremteniük. Márpedig ez nem könnyű feladat, hiszen ezeknek a speciális igényű gyerekeknek az ellátása – az etetéstől a pelenkázáson át a mozgatásukig – komoly stábot igényel. Zsuzsanna szerint a súlyosan-halmozottan sérült gyerekek minőségi oktatása sajnos sokszor csak minimális óraszámban valósul meg. “Az iskolaköteles korú gyerekek jó kétharmada nem kapja meg a heti minimum 20 óra fejlesztő oktatást, ők otthoni ellátásba kényszerülnek a szüleikkel, akik csak súlyos érzelmi és anyagi áldozatok révén tudják biztosítani a fejlesztésüket” – magyarázza, hozzátéve: ezek a számok nem légből kapottak, néhány évvel ezelőtt Márkus Eszter egyetemi docens, az ELTE Gyógypedagógiai Módszertani és Rehabilitációs Intézetének oktatója is publikált egy tanulmánykötetet ebben a témában. Zsuzsanna azt mondja, tény, hogy a súlyosan-halmozottan sérült gyerekek oktatásátért felelős intézmények mindent megtesznek azért, hogy az adott körülmények között és a rendelkezésükre álló lehetőségeken belül ellássák ezeket a kiemelt figyelemre szoruló gyerekeket, de ez sajnos nem elég. "Az általános pedagógushiány mellett a gyógypedagógusok utánpótlása is nehézségekbe ütközik” – állapítja meg. Hosszú várólisták vannak Somlai Zsuzsanna és Horváthné Borbély Katalin az alapítvány kurátoriaként ingyen, önkéntes munkában menedzselik a szervezet működését. Szerencsére, az elmúlt években egy lelkes kis csapatot is sikerült maguk köré építeniük. “Most már fizetett alkalmazottunk is van – mondja Zsuzsanna. – Többek között ez tette lehetővé, hogy a hozzánk járó gyerekekkel heti öt nap, napi hat órában foglalkozzunk. Komplex fejlesztést kapnak, és közösségben, a sorstársaik között tölthetik a napjaikat, ami nagyon megnyugtató érzés a számunkra. Én is szabadabban dolgozhatom – persze, csak bizonyos keretek között, hiszen bármikor kaphatok egy telefont, hogy gond van, és akkor ugranom kell.“ Fotó: Völgyzugolyház Alapítvány A Völgyzugolyház nagy népszerűségnek örvend, számos súlyos akadályozottsággal élő gyereket szeretnének itt elhelyezni a szüleik. Sajnos, a kapacitásuk egyelőre nem elég ahhoz, hogy mindenkit fogadhassanak. "Van egy hosszú várólistánk, onnan választjuk ki az új gyerekeinket, ha üresedés van – fejtegeti Zsuzsanna. – Arról, hogy ki csatlakozhat a csoporthoz, a szakemberek, a pedagógusok döntenek: természetesen Nyolc éve két lelkes szülő kezdeményezéséből született – ma már hét súlyosan-halmozottan sérült gyerek oktatásáról gondoskodik. A Völgyzugolyház Alapítvány remek példája annak, hogy az elkötelezett civilek a helyi önkormányzatokkal és oktatási intézményekkel összefogva képesek az állami ellátórendszert feladatait is átvállalni.szigorúan szakmai alapon, ilyenkor azt mérlegelik, hogy milyen problémái vannak egy adott gyereknek, megvan-e a kellő szaktudásuk ahhoz, hogy megfelelően ellássák, hogyan tud beilleszkedni ebbe a közösségbe.” Zsuzsannáék elsősorban pályázatokból és adományokból finanszírozzák a szervezet működését. “Vannak vállalati szponzoraink is, de épp az idén határoztuk el, hogy igyekszünk még szorosabb együttműködéseket kiépíteni az üzleti szférával. Bízunk benne, hogy találunk olyan donorokat, támogatókat, akik elég fontosnak találják majd a kezdeményezésünket ahhoz, hogy anyagilag is segítsék a munkánkat.”

#Leszakadó régiók #Nonprofitoknak #Oktatás #Társadalmi diverzitás #Társadalmi ügyek

”A szegregáció az ország teljesítményére is rossz hatással van” – Interjú Berényi Eszter oktatásszociológussal

A kilencvenes évek vége-kétezres évek eleje óta folyamatosan romlik a magyar gyerekek tanulmányi eredménye. A PISA-teszteken is rendre gyenge eredményeket produkálunk: a szakember szerint nem kis részben azért, mert az egyre erősödő szegregáció és a tanárhiány miatt sok kisdiák az alapvető készségeket sem tudja elsajátítani. A felmérések siralmas képet festenek a magyar kis- és középiskolások tanulmányi eredményéről. A legutóbbi, 2022-es PISA-felmérés szerint matematikából és szövegértésből is sokat romlott a hazai diákok teljesítménye; jelenleg a középmezőnyben vagyunk, de ez valószínűleg csak annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány miatt alaposan bezuhant az OECD-országok átlaga. Berényi Eszter oktatásszociológus, az ELTE Társadalomtudományi karának oktatója szerint a romló teljesítmény legfontosabb okai a tanárhiány és az egyre súlyosabbá váló iskolai szegregáció. "Az elmúlt években nagyon megerősödött a szegregáció, egyre több olyan település van, ahol többségében mélyszegénységben élő romák laknak – mondja a szakember. – Ez nem újkeletű dolog; a rendszerváltás után sok, korábban az államszocializmus gyáraiban, téeszeiben dolgozó roma vesztette el a munkáját: ez a tömeges munkanélküliség ágyazott meg a nagyobb városokban a hajléktalanságnak, és annak, hogy a cigány népesség jelentős részének leszakadó kistérségek szegregátumaiba, cigánytelepeire kellett visszahúzódnia. Olyan körülmények közé, amelyek nem teszik lehetővé, hogy versenyképes oktatást biztosítsanak a gyerekeiknek, akiknek így egyre inkább olyan »csupacigány« iskolákba kell járniuk, amelyekben már hosszú évek óta súlyos problémát jelent a forrás- és szaktanárhiány, így nem képesek átadni a diákoknak azokat az alapvető ismereteket és képességeket, amelyek a továbbtanuláshoz és – hosszabb távon – a sikeres elhelyezkedéshez, egzisztenciaépítéshez, a többségi társadalom keretein belüli érvényesüléshez, az integrációhoz kellenének.” Évtizedek óta komoly probléma Berényi Eszter hangsúlyozza: a szegregációnak sok évtizedes hagyománya van Magyarországon. “A hatvanas-hetvenes évekig az oktatáspolitika egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy a roma gyerekek nemigen jártak iskolába – fejtegeti az oktatásszociológus. – Ennek elsősorban kulturális okai voltak; az intézményes tanulás sokáig a középosztály kiváltsága volt, a javarészt súlyos mélyszegénységben és a többségi társadalométól eltérő családmodellben élő cigányság másfajta oktatási modellben képezte a saját gyerekeit: apáról fiúra örökítették az olyan jellegzetesen »cigány szakmákkal« kapcsolatos tudást, mint a fa- és fémművesség, a vályogvetés, vagy éppen a zenélés.” A szakember szerint amikor a hatvanas-hetvenes évek egalitárius oktatáspolitikájának köszönhetően végül megjelentek az iskolákban a roma gyerekek, szinte azonnal berobbant a szegregáció. “Ekkor kezdődött el az, amit osztályok közötti szegregációnak nevezünk. A legtöbb iskolában egy-egy évfolyamon belül párhuzamos osztályokat alakítottak ki, volt “A”, “B” és “C” osztály: az utóbbiba kerültek azok a – többségükben roma származású – gyerekek, akiket a tanárok a »futottak még« kategóriába soroltak – állítja Berényi. – Ekkoriban indították az első »kisegítő osztályokat« is: ezekbe az enyhe szellemi fogyatékosnak minősített gyerekeket tették – és a tapasztalat azt mutatta, hogy a roma gyerekeket előszeretettel sorolták ebbe a kategóriába. Nem feltétlenül direkten a származásuk miatt: inkább azért, mert, mivel a cigány családokban nem volt hagyománya annak, hogy intézményes keretek között taníttassák a gyerekeket, sokuknak hiányoztak az alapvető készségeik is ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani jobb, középosztálybeli körülmények közül jövő társaikkal. Ráadásul akkoriban még nem számoltak az olyan enyhe képességzavarokkal, mint a diszlexia, a diszgráfia, vagy az ADHD, így azokat a gyerekeket, akik tanulási nehézségekkel küzdöttek, a gyógypedagógusok, iskolapszichológusok szinte automatikusan az »enyhe értelmi fogyatékosok« közé sorolták.” A “szeretetteli szegregáció” romboló hatásai Berényi szerint a szegregáció problémájával érdemben csak a rendszerváltás után kezdett el foglalkozni a szakma. “Ez a kérdés igazából csak a kétezres évek elején ütötte át az oktatáspolitikai véleményformálók ingerküszöbét, részben azért, mert bár már a nyolcvanas években voltak komolyabb romakutatások, de a szélesebb szakmai és társadalmi közvéleményt nem igazán érdekelte ez a téma.” Mint mondja, a szegregáció kérdése a rendszerváltás után, a demokratizálódó oktatási rendszerrel vált igazán láthatóvá. “A szabad iskolaalapításnak köszönhetően az állam mellett más fenntartók – egyházak, alapítványok – is megjelentek a »piacon«. Ennek és a szabad iskolaválasztásnak köszönhetően egyre érezhetőbbé vált a szegregáció; az új iskolák megjelenése jelentősen erősítette a diákok, tanintézmények közötti megkülönböztetést, nem véletlen, hogy ma már sok olyan falu, község, kisváros van, ahol az iskolai szegregáció sokkal erősebb, mint a roma és nem roma lakosságot elválasztó települési szegregáció.” Az oktatásszociológus szerint az iskolák egyházi kézbe adásának különösen káros következményei voltak. “Ez az elmúlt tíz-tizenkét évben nagyban hozzájárult az iskolai szegregáció erősödéséhez – és szerintem ezt már az egyházi fenntartók sem tagadják. Ezt támasztja alá Balog Zoltán volt »emberminiszter« elhíresült bon-motja is a »a szeretetteli szegregációról«, amit 2013-ban annak a törvénymódosításnak a kapcsán sütött el, amely lehetővé tette, hogy Magyarországon újra törvényessé tette a csak és kizárólag roma diákokat oktató iskolák elindítását.” Mint mondja, annak ellenére az egyházi iskolákban nem az a jellemző, hogy roma diákokat oktatnának. “A trend az, hogy ezeket az – az állami iskoláknál gyakran jóval előnyösebb helyzetben lévő, több pénzből, nagyobb forrásokból gazdálkodó, nagyobb autonómiával bíró – iskolákat gyakorlatilag »megszállják« a tehetősebb, középosztálybeli szülők, akik abban bíznak, ha egyházi intézménybe járatják a gyerekeiket, jobb oktatást, nagyobb tudást kapnak – magyarázza. – Ez aztán indirekt módon tovább táplálja a szegregációt.” Berényi Eszter úgy látja, szükség lenne a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek felzárkóztatására. “Sajnos, a túlterhelt tanároknak sokkal könnyebb homogén osztályokat tanítaniuk, nem jut erejük, idejük arra, hogy a lemaradozó gyerekekkel külön foglalkozzanak. A megoldás talán az a »streamingnek« nevezett módszer lenne, amivel az Egyesült Államokban már jó ideje kísérleteznek, amikor egy osztályon belül úgy osztják el a gyerekeket, hogy a képességeiknek megfelelő oktatást kapják: a gyenge matekosok a gyenge matekosokkal tanulnak együtt, egy olyan tanár felügyelete mellett, aki külön figyelmet fordít a felzárkóztatásukra, a gyenge angolosok a gyenge angolosokkal és így tovább – miközben az olyan tantárgyakat, amikben erősek, a többi »haladó szintű« diáktársukkal együtt tanulják. Így nem szegnegálódnak, mégis megkapják azt a plusz fejlesztést, amire szükségük van.” A szegregációnak nem csak az egyén, hanem a társadalom szintjén is súlyos következményei vannak Az elmúlt években már a budapesti iskolákban is egyre komolyabb gondot okoz a szaktanárhiány. Főleg nyelv-, matematika- és informatika-tanárból van kevés; de ez a tendencia már évtizedek óta érezteti a hatását a vidéki iskolákban. “Nagy gond, hogy a tanárhiány miatt a hátrányos helyzetű gyerekek épp azt a tudást nem kapják meg, ami segíthetne nekik kitörni a származásuk, családi körülményeik miatti »társadalmi karanténból« – húzza alá az oktatásszociológus. – Az utóbbi időben sokat cikkeznek arról a lapok, hogy már több budapesti iskolában is a szülőket kérik meg arra, hogy tartsák meg a matek- vagy az informatikaórát, mert nincs elég tanár. Ez elszomorító; de sajnos Ózd környékén vagy egy zsákfaluban még ennél is rosszabb a helyzet, hiszen ezeken a helyeken az alacsony iskolázottság miatt olyan szülőt is nehezen találhatnak az iskolák, aki alkalmas lenne ezekre a feladatokra.” Baranyi Eszter szerint a jobb anyagi helyzetben lévő családoknak még megvannak a lehetőségei arra, hogy ideig-óráig orvosolják az iskolarendszer leromlásával kapcsolatos problémákat. “A magyar iskolarendszer régóta erősen támaszkodik a szülői részvételre, nem véletlen, hogy arra is van példa, hogy ők dobják össze a pénzt egy-egy szaktanár fizetésére. Igen ám, csakhogy egy olyan iskolában, ahová javarészt szegény, munkanélküli vagy épp közmunkán, idénymunkán tengődő családok gyerekei járnak, még ez a megoldás sem jöhet szóba: nekik marad az alacsony színvonalú, hézagos képzés, a szegregált oktatás” – húzza alá. A szegregációnak nem csak az egyénre, hanem a társadalomra és az ország gazdasági teljesítményére nézve is negatív hatásai vannak. “Ha a kellő oktatás híján tömegek szorulnak ki a munkaerőpiacról, az egyrészt komoly kiadásokat jelent az államnak – hiszen kénytelen valamilyen módon segélyezni, támogatni őket –, másrészt pedig jelentős bevételkiesést is jelent, mert a munkanélküliek nem termelnek GDP-t, nem fizetnek adót, járulékokat, és így nem tudnak hozzájárulni az ország gazdasági teljesítményéhez sem” – emeli ki a szakember.

#Leszakadó régiók #Nonprofitoknak #Társadalmi diverzitás #Társadalmi ügyek #Társadalmi vállalkozás

”Jó látni, mekkora örömöt szerzünk ezeknek az embereknek” – Az Adománytaxi olaszliszkai adományútján jártunk

Az Adománytaxi évek óta szervezi a különböző hátterű emberek megismerkedését támogató vidéki útjait. Az egésznapos programok során közösségi piacot, gyerekfoglalkozásokat, családlátogatásokat rendeznek, céljuk, hogy a szociális ellátás, a közösségépítés és a társadalmi érzékenyítés elemeit ötvözve tegyenek egy szolidárisabb, fenntarthatóbb társadalomért. A múlt héten Olaszliszkára látogattak, ahova mi is elkísértük őket. Az olaszliszkai városháza kultúrterme zsúfolásig tele, jó száz-százötven helyi lakos válogat a hosszú asztalokon felhalmozott ruhák, játékok, ágyneműk, használati tárgyak között. Férfiak, nők, az anyjuk karjába, szoknyájába kapaszkodó gyerekek nyüzsögnek a teremben; ölszám hordják a megvásárolni kívánt portékát a “kasszához”: a kijárat mellett felállított asztalok mögött az Adománytaxi Alapítvány önkéntesei kétségbeesett igyekezettel próbálják tartani az iramot a lelkes vevőkkel. “Megszoktuk már, hogy mindenhol sok a kuncsaft, de megmondom őszintén, ekkora rohamra nem készültünk fel. Sem testben, sem lélekben” – mondja homlokát törölgetve Fenyő Péter csapatvezető, a szervezet önkéntese. Pedig van gyakorlata az ilyen közösségi piacok szervezésében, társaival együtt már számos hasonló jótékonysági akcióban vett részt. Fenyő Péter, az Adománytaxi önkéntese (Fotó Hello Nonprofit) Az alapítvány vidéki útjai során hátrányos helyzetű településeket keres fel, hogy segítő szándékú felajánlóktól származó, javarészt használt, de azért még használható, jó minőségű, olcsón megvásárolható termékeket vigyen az ott élőknek. Most is egész teherautóra való árut fuvaroztak a Bodrog folyó partján fekvő községbe. “Ezek a vásárok mindig eseményszámba mennek. Nem csoda, az ilyen kis településeken nincs se pláza, se nagyobb bolt, ráadásul sokan azt sem engedhetik meg maguknak, hogy felutazzanak Miskolcra vásárolni" – mondja Kiss Judit, aki Fenyőhöz hasonlóan rutinos önkéntes. Kiss hangsúlyozza: nem ajándékba adják, hanem jelképes áron, 50-100-200 forintért értékesítik az összegyűjtött adományokat. “Ezeknek az embereknek fontos, hogy ne azt érezzék, alamizsnát hozunk – hangsúlyozza. – Boldogok, hogy ők is »fogyasztók lehetnek«, jó látni, mekkora örömöt szerzünk nekik.” Sokan vásároltak (Fotó: Hello Nonprofit) Elkél a támogatás Az eladásokból befolyó pénzzel helyi partnereiket – jobbára civil szervezeteket, érdekvédelmi tömörüléseket – támogatják, akik fejlesztésekbe, programokba forgatják a bevételt. Most például gyereknapot szerveznek – ezt szavazta meg a közösség. “Liszkán sok a gyerek. A kicsik nagyon fognak örülni a felhajtásnak, így már megengedhetjük magunknak, hogy édességet osszunk, ugrálóvárat béreljünk, szórakoztató programot szervezzünk nekik. Talán még cukorágyúra is futja majd” – mondja mosolyogva Orsós Péter, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetője. "Talán még cukorágyúra is futja" – Orsós Péter, a helyi roma önkormányzat vezetője (Fotó: Hello Nonprofit) Az Adománytaxi évek óta szervez ehhez hasonló adományutakat. Céljuk, hogy lehetőséget nyújtsanak a különböző hátterű embereknek a találkozásra. “Ilyenkor nem csak közösségi piacot szervezünk, hanem gyerekfoglalkozásokat is tartunk, családokat látogatunk, és arra is lehetőségünk van, hogy személyesen elbeszélgessünk a partnereinkkel” – sorolja Fenyő. Itt, Olaszliszkán különös jelentősége van a segítő szervezetek munkájának: a cirka ezerötszáz lakosú község lakóinak jó hetven százaléka roma, ráadásul sokuk munkanélküli. “Főleg idénymunka jut, ráadásul a Szögi-gyilkosság óta (2006-ban Szögi Lajos tiszavasvári tanárt egy félreértés miatt olyan súlyosan megvert egy csapat romának mondott helybéli, hogy a férfi belehalt a sérüléseibe – a szerk.) rossz híre van a helyi cigányságnak, sokan panaszkodnak, hogy hiába próbálnak elhelyezkedni, ha meghallják, hol élnek, nem tartanak rájuk igényt” – mondja Orsós Péter. Sok a gyerek (Fotó: Hello Nonprofit) Beteg gyerekekkel, segítség nélkül A családlátogatások évek óta fontos részét képezik az Adománytaxi vidéki útjainak, mi is ellátogattunk két sokgyerekes, rendkívül rossz körülmények között élő helyi családhoz. “Nehéz sorsú famíliák ezek, az egyikben két beteg gyereket nevelnek, a másikban nyolcan szoronganak egy alig harminc négyzetméteres, roskatag kis házban” – magyarázza Orsós. Mint mondja, a községben “sokan élnek súlyos szegénységben”; a helyzetet tovább rontja, hogy az alkohol mellett az olcsó szintetikus drogokat is egyre többen használják. Az önkormányzattól nem kapnak segítséget (Fotó: Hello Nonprofit) Az általunk meglátogatott családok láthatóan valóban nehéz körülmények között élnek. Olaszliszkán sok a romos, düledező ház, a szegénység mellett a pár évvel ezelőtti “nagy árvíz” is komoly pusztítást végzett. Első vendéglátóink otthona sem kivétel: az apró, egyszobás lakást ugyan megpróbálták a magunk módján kicsinosítani, de pénz, források híján nem sok sikerrel, a falakról szinte folyik a nélkülözés. “Nem könnyű így. A nagyobbik lányom beteg, már betegen született, mindkét szemére vak, egyfolytában rohamai vannak, és komoly tanulási nehézségekkel küzd" – mutat a szoba végében felállított ágyon kucorgó, láthatóan ijedt gyerekre az édesanya. Mint mondja, az önkormányzattól nemigen kapnak segítséget. “Szerettem volna kijárni, hogy felvihessem a falubusszal Miskolcra, a kórházba, de kerek perec megtagadta a polgármester úr. Azt mondta, az nem ilyesmire van; hát mégis mire, ha nem arra, hogy kontrollra vihessem a beteg gyerekemet?” Ennek ellenére keményen tartja magát. “Nem könnyű sors ez, de amit tudunk megteszünk.” Elunta a cicaharcot (Fotó: Hello Nonprofit) A másik család is nehezen él. A kis ház előtt szemtelen macska incselkedik egy kajla fülű, drapp-fehér kiskutyával, a blöki hamar elunja a cicaharcot, és inkább hozzánk szalad egy kis simogatásért. Rendezett külsejű, fiatal családanya fogad minket a kertkapuban. “Jöjjenek be, üljenek le, megkínálhatom magukat egy kapucsínóval?” – invitál kedvesen. A hajlék szűkös, az asszony azt mondja, nyolcan laknak harminc négyzetméteren. “Nagy a család – nevet. – A férjem most nincs itthon, a Balatonnál van hetes munkában; a fiaim is hiányoznak: egyikük hegesztőnek tanul, a másikuk panzióüzemeltetésből képezi magát. De úgy is kell, mindig mondjuk nekik, hogy az iskola fontos, »Nem nekem tanulsz, hanem magadnak!«” Adománytaxi: az adományozás inkább eszköz, mint célAz Adománytaxi megszületését a 2015-ös menekültválság inspirálta. “A segítő tömeg tenni akarása megindító és egyben inspiráló volt. Láthatóvá vált, hogy milyen sokan, sokféleképpen szeretnének és tudnak segíteni, ahogy az is, ha adományozásról van szó, hihetetlen lehetőségeket rejt a főváros” – írják az alapítvány honlapján. A szervezet még abban az évben elkezdte az adománygyűjtés és a vidéki utak szervezését, miközben a társadalmi érzékenyítésre és a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt fektettek. 2017 óta működnek bejegyzett civil szervezetként, ma már számos programjuk, köztük az Adományút mellett a TAXITURI jótékonysági Second hand vállalkozás is fut. A szervezet tevékenysége a szociális ellátás, a közösségépítés és a társadalmi érzékenyítés előnyeire építkezik. “Missziónk eléréséhez az adományozás inkább eszköz, mint cél” – hangsúlyozzák.

#Nonprofitoknak #Oktatás #Társadalmi diverzitás

”A közoktatás rendbetételéhez először a szülőket kell megtanítani az összefogásra” – Interjú Miklós Györggyel, a Szülői Hang Közösség alapítójával

A Szülői Hang 2016-ban, a “kockásinges” tiltakozások idején alakult néhány lelkes, a közoktatásért és a tanárok és diákok helyzetének jobbításáért tenni akaró szülő kezdeményezéséből. Közösségi oldalaikon keresztül ma már közel 1,9 millió embert érnek el; mégis nehéz körülmények között, folyamatos forráshiánnyal küzdve kell dolgozniuk. A Szülői Hang Közösség 2016-ban, az oktatási rendszer kormányzati átszabása ellen tiltakozó “kockás inges” tüntetéssorozat nyomán indult. Az évek során alaposan kinőtték magukat: ma már két Facebook-oldalukon közel nyolcvanezer követőjük van, és 2023-ban több mint 1,9 millió embert értek el a bejegyzéseikkel, akcióikkal. Mindezt komolyabb támogatás, dotáció és szponzorok nélkül, kizárólag a saját munkájukra és – amióta tavaly szeptemberben létrehozták az alapítványukat – egyéni adományozók felajánlásaira támaszkodva érték el. “Miután 2016 jaunárjában Pilz Olivér több, a miskolci Hermann Ottó Gimnáziumban tanító kollégájával együtt nyílt levélben hívta fel a figyelmet arra, milyen komoly problémákat okoz a közoktatásban a központosítás és az annak nyomán kialakult kaotikus állapotok – az állandó eszközhiány, a taníthatatlan tananyagokkal telerakott NAT (Nemzeti Alaptanterv – a szerk.), a pedagógusok megnövekedett munkaterhei és az azokhoz társuló alacsony bérek –, országos tiltakozási hullám indult el – mondja Miklós György, a Szülői Hang Közösség alapítója. – A tüntetéseken, demonstrációkon a pedagógusok mellett sok diák és szülő is részt vett; ekkor alakult meg a Tanítanék mozgalom, ekkor indult el egy szegedi anyuka, Puskás Krisztina kezdeményezésére a “Nem leszek suliban” akció, és ekkor döntöttünk úgy mi is pár lelkes tüntetésre járó szülőtársammal, hogy létrehozzuk a Szülői Hangot. Egy platformot, ahol megoszthatjuk egymással a véleményünket, kétségeinket, kérdéseinket és javaslatainkat az oktatás helyzetével, problémáival kapcsolatban – hiszen azok nemcsak a tanárokat, hanem a diákokat, a gyerekeinket is érintik, végső soron az ő bőrükre megy a játék.” ”Laikus civilekként” indultak A Szülői Hang honlapját gyorsan összerakták. “Az egyik tüntetés után leültünk hárman egy kávézóban, és megpróbáltuk kitalálni, mivel támogathatnánk a közoktatás »megreparálását«, hogyan járulhatnánk hozzá ahhoz, hogy a kormány átgondolja a sebtében, valódi egyeztetés nélkül bevezetett, rossz reformokat. Mind egyetértettünk abban, hogy kell egy olyan felület, ami alkalmas arra, hogy tájékoztassuk, információval lássuk el a szülőket: tudatosítsuk bennük, milyen problémákkal kell közösen szembenéznünk – magyarázza Miklós György. – Addigra rájöttünk, azok a gondok, nehézségek, amiket a saját gyerekeinknél tapasztalunk, nem egyediek, hanem országos szintűek. Szerettünk volna egyfajta hídszerepet betölteni a szülők, a tanárok és a közvélemény között – de arról, hogy hogyan vágjunk bele, akkor még fogalmunk sem volt. Nem volt köztünk tanár; én például kutatómérnökként dolgozom egy nagy távközlési cégnél, és bár elvégeztem pár oktatással foglalkozó kurzust az egyetemen, soha nem dolgoztam pedagógusként. Egyszóval »laikus civilekként« vágtunk bele ebbe a vállalkozásba: elindítottuk a weboldalt meg a Facebook-oldalunkat, és menet közben próbáltuk kitalálni, hogy hogyan, milyen irányba haladjunk tovább.” A Szülői Hang alapítói folyamatosan tartották a kapcsolatot a tüntetések, megmozdulások szervezőivel. "Addigra megalakult a Civil Közoktatási Platform, aminek az volt a célja, hogy összehangolja a különféle pedagógus, diák- és szülőszervezetek működését. Ugyan akkor még hivatalosan nem voltunk tagjai ennek a fórumnak – csak néhány hónappal az indulás után léptünk be –, de jó kapcsolatot ápoltunk velük, és a magunk eszközeivel mi is igyekeztünk népszerűsíteni, propagálni a pedagógusokat támogató megmozdulásokat. Akkoriban komoly tüntetések voltak, sokakat felháborított, hogy a KLIKK irányítása alatt álló, még a mostaninál is centralizáltabb rendszer mennyire működésképtelen volt: nem volt se kréta, se vécépapír, még a legkisebb beszerzéseket is a központnál kellett kérvényezniük az iskoláknak – és akkor a minősíthetetlenül rossz tananyagokról, a szabad tankönyvválasztás ellehetetlenítéséről, a pedagógusok egyre tarthatatlanabbá váló helyzetéről még nem is beszéltünk. Kiderült, hogy dilettánsok vezetik az oktatásügyet.” A szülők véleményét próbálják közvetíteni A Szülői Hang elindulására a sajtó is hamar felfigyelt. “Rájöttünk, hogy egy szimpla Facebook-oldal nem elég, ha valódi hatást szeretnénk elérni a szülők körében, meg kell próbálnunk bevonni őket a munkákba, valamilyen módon aktivizálnunk kell őket. Kitettünk néhány, az egyentankönyv-rendszerrel és a nyelvoktatással kapcsolatos online kérdőívet a felületeinkre; őszintén szólva magunk is meglepődtünk, milyen sokan töltötték ki őket, arról már nem is beszélve, hogy az így készült anyagokra a média is felkapta a fejét. Először a HVG közölt egy összegzést az egyik kutatásunkról, aztán az ATV reggeli műsorába és az RTL Híradójába is behívtak minket. Jó érzés volt, hogy valódi publicitást kaptunk, hogy országos tévék stúdiójában, élő adásban beszélhetünk a kezdeményezésünkről.” Miklósék egy-egy szakértő bevonásával maguk állították össze a kérdőíveket, és az azokból készült elemzéseket is ők írták. “Miután rájöttünk, hogy a sajtó – legalábbis annak a »függetlennek« mondott része – érdeklődik az iránt, amit csinálunk, tudatosan kezdtünk építkezni. Alaposabban végiggondoltuk, milyen, a számukra is valóban fontos témákról kérdezzük meg a szülőket, felvettük a kapcsolatot a nagyobb médiumokkal, sajtóanyagokat küldtünk ki – magyarázza Miklós. – A sajtóvisszhangnak köszönhetően egyre több embert tudtunk megszólítani, egyre többek véleményét tudtuk kikérni és megosztani a közvéleménnyel. Persze, nem voltak meg az eszközeink ahhoz, hogy olyan felméréseket készítsünk, mint egy profi közvéleménykutató cég, de azért elég alapos, előbb több száz, aztán több ezer válaszadó bevonásával készült, fajsúlyos anyagokat tudtunk letenni az asztalra. Fontosnak éreztük, hogy ahelyett, hogy csak a saját mondókánkat szajkóznánk, igyekezzünk rendszerezett és érthető módon megfogalmazni és közvetíteni a szülők véleményét. Odafigyeltünk arra is, hogy a számokat szöveges véleményekkel is alátámasszuk, mert rájöttünk, hogy így könnyebben értelmezhetőek a kutatásaink, és valóban jól felfoghatóvá válik, mit gondolnak a szülők a közoktatás állapotáról. Arról nem is beszélve, hogy míg a számokba mindig bele lehet kötni, egy jól megalapozott véleményt már sokkal nehezebb megcáfolni, eltagadni, idézőjelbe tenni.” Nem csak a nagyvárosi értelmiséget szeretnék megszólítani Miklóst és társait meglepte, milyen sok szöveges választ kaptak. “Először azt hittük, kevesen veszik majd a fáradtságot arra, hogy hosszú, kifejtő válaszokkal bíbelődjenek, de szerencsére tévedtünk, a kitöltők közel fele megírta a véleményét a kérdések kapcsán. Ezeket összegyűjtöttük, és attól fogva következetesen használtuk is az általunk kiadott anyagokban. Úgy láttuk, működik a dolog, mert ettől kezdve szinte minden kutatásunkat lehozta a sajtó." A Szülői Hang alapítója hangsúlyozta: annak ellenére, hogy igyekeztek jó kapcsolatot ápolni a médiával, soha nem volt saját PR-esük, sajtósuk. “A Civil Közoktatási Platform végig mögöttünk állt, tőlük kaptunk pár kontaktot, így összeállíthattunk egy újságíró-címlistát is, amit máig használunk, bővítgetünk, de profi kommunikációs szakemberünk nem volt; szerencsére, enélkül is be tudtunk kerülni a hírekbe. A Szülői Hang célja, hogy minél szélesebb rétegeket szólítson meg. Nem csak azokra az átlagnál tájékozottabb, többnyire a nagyvárosi értelmiség köreiből kikerülő szülőkre “lőnek”, akik amúgy is sokat foglalkoznak a közoktatás helyzetével. ”Szerencsére, sokféle ember csatlakozott hozzánk, hiszen nem csak a nagyvárosokban, hanem a kistelepüléseken is vannak olyan lelkiismeretes, okos emberek, akiket őszintén érdekel, mi történik az iskolákban, milyen oktatást kapnak a gyerekeik – húzza alá. – Persze, a tagjaink többsége az aktívabb, kritikusabb gondolkodású emberek közül kerül ki, de azért elég vegyes a társaság. És sajnos elég gyakran változik is; szerettünk volna egy igazán stabil közösséget felépíteni, de sokan vannak, akik csak egy-egy akció, kezdeményezés erejéig csatlakoznak hozzánk.” Mint mondja, bízik abban, hogy a munkájuk valós hatással van a közvéleményre. “Hisszük, hogy sokaknak felnyithatjuk a szemét. Persze, vannak olyanok is, akiket nem tudunk elérni: a kormányhoz közeli médiumok közönségét például aligha tudjuk megszólítani, ők legfeljebb egy-egy lejárató, karaktergyilkos cikkben találkozhatnak a nevünkkel. Ezeknek a sajtótermékeknek a szerkesztőit már meg keressük; felesleges házhoz menni a pofonért – mert bizony kaptunk már, az olyan médiumok, mint a Magyar Hírlap, a Magyar nemzet meg a többi propagandatermék, ha foglalkozik is velünk, csak azért, hogy hiteltelenítse, amit csinálunk. Az elmúlt években voltunk már »Soros-bérencek«, »az ellenzék szekértolói« és » a tankönyvkiadók lobbistái« is. Igaz, mivel mi nem vagyunk annyira szem előtt, mint a nagyobb szervezetek, csak kisebb füleseket kapunk, de azért kaptunk és kapunk bőséggel – és nem csak a propagandasajtóban, hanem a közösségi oldalainkon is. Ez van, lassan beláttuk, az, hogy közéleti szerepet vállalunk, az ezzel jár." A közoktatás javítása hosszútávú befektetés Az elmúlt években a Szülői Hang csapata is bővült. “Nem vagyunk nagyok, jelenleg huszonnégy-huszonöt önkéntessel dolgozunk, és ezek között is sokan vannak olyanok, akik csak alkalmanként tudnak besegíteni a munkánkba. Sajnos komoly erőforrás-problémákkal küzdünk, nehéz olyan embert találni, akiknek kedve és lehetősége lenne önkéntes munkát vállalni. A legtöbb szülő reggeltől estig dolgozik, hogy kitermelje, ami a család fenntartásához kell. Kevés a szabadidejük; ráadásul, ha azt a keveset a közoktatás színvonalának javítására fordítják, nemigen számíthatnak arra, hogy rövid távon komoly sikerélményeik lesznek. Ez egy nehezen megtérülő befektetés. Amikor idestova nyolc évvel ezelőtt megalapítottuk a Szülői Hangot, még azt hittük, ha keményen és elkötelezetten dolgozunk, talán már a mi gyerekeink is élvezhetik majd ennek a befektetésnek a hozadékait, de hamar be kellett látnunk, hogy ez egy naiv elképzelés volt: olyan küzdelmet vállaltunk, amiből a mi gyerekeink aligha profitálhatnak. Ettől függetlenül kitartunk, mert úgy érezzük, nemes ügyért küzdünk, és a munkánkkal talán mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egyszer, a ma még nem igazán látható jövőben valóban jó, a diákok érdekeit szem előtt tartó oktatási rendszere legyen az országnak. Ez egy frusztráló, sziszifuszi küzdelem. Mégis kötelességünknek érezzük, hogy megvívjuk; lelkiismeretes, felelős európai polgárként szeretnénk hozzátenni mi is a magunkét ahhoz, hogy elérjük ezt a célt.” Miklós hangsúlyozza: a nehézségek ellenére sikerélményeik is vannak. “Jó látni, hogy egyre fejlődik, bővül a közösségünk, hogy egyre szervezettebben, hatékonyabban tudunk dolgozni. Ahogy azt is, hogy számos olyan téma és ügy van, amit be tudtunk vinni a köztudatba, sőt olyanok is, amikben a tájékoztatás mellett konkrét segítséget is tudunk nyújtani a szülőtársainknak” – mondja. Példaként a köznevelési törvény 2019-es módosításában szereplő “kötelező beiskoláztatást”, pontosabban “az iskolaérettség megállapításának új eljárásrendjét” említi, amelynek értelmében ha egy szülő nem vagy nem megfelelően kérelmezi az Oktatási Hivatalnál, hogy a gyereke halaszthasson, hatéves korában kötelező elkezdenie az iskolát. “A központosított kérvényezési eljárással nagyon megnehezítették a szülők és a gyerekek helyzetét – mondja. – Megint hoztak egy törvénymódosítást, aminek semmi értelme – de legalábbis hasznos dolog még nem sült ki belőle. Miután bevezették, senki sem látta át, hogy működik a rendszer. Minket ostromoltak a szülők, hogy segítsünk értelmezni az új jogszabályt, megírni a halasztási kérelmeket. Végül úgy döntöttünk, indítunk egy külön ennek a témának dedikált Facebook-csoportot; pillanatok alatt ezrek csatlakoztak hozzá, máig is nagyon sikeresen működik, már több mint 24 ezren vagyunk benne.” ”Aki nekünk segít, a gyerekei jövőjébe invesztál” A Szülői Hang Közösség 2023 szeptemberében hozta létre az alapítványát. “Kénytelenek voltunk, hiszen súlyos forráshiánnyal küzdünk, módot kellett találnunk arra, hogy támogatást kérhessünk a mindennapi működésünkhöz. Nálunk csupa önkéntes dolgozik, sokszor a saját zsebünkből kell finanszíroznunk a költségeinket. Most, hogy alapítványi formában működünk, legalább fogadhatjuk az egyéni felajánlók mikroadományait; de nagy szükség lenne a nagyobb donorokra, támogatókra is – hangsúlyozza Miklós. – Sajnos, nehéz ilyet találni, hiszen – ahogy korábban is mondtam – ez egy hosszútávú, nehezen megtérülő befektetés, aminek csak évek-évtizedek múltán látszik majd a haszna.” Miklós úgy látja, a legfontosabb az lenne, hogy a szülők megértsék, alapvető szükségük van a közös, szervezett érdekvédelemre. “A pedagógusokkal szemben nekünk nincs »szakszervezetünk« – hangsúlyozza. – Pedig közös erővel létrehozhatnánk: ha minden szülő csak egy kicsit belerakna a pénzéből, idejéből, energiájából, együtt bármit elérhetnénk. Ehhez azonban az kellene, hogy tudatosítsuk bennük, mit jelent az érdekvédelem, milyen oktatásra lenne szüksége a gyerekeinknek, hogyan intézik az ügyeiket egy valóban demokratikus ország polgárai. Meg kellene értetnünk velük, hogy aki nekünk segít, az a gyerekei jövőjébe invesztál. A közoktatás rendbetételéhez először a szülőket kell megtanítani az összefogásra.”

#Jógyakorlatok #Nonprofitoknak #Sikersztorik #Társadalmi diverzitás

”A jogi képviselet azoknak is jár, akik nem tudnak ügyvédet fogadni” – Interjú dr. Kalota Ágnessel, az Utcajogász alapítójával

A rászoruló embereknek ingyenes jogsegélyszolgálatot nyújtó Utcajogász alapítója szerint az állam elengedte a rászorulók kezét. Különösen igaz ez a lakhatási problémákkal küzdőkre, akik komolyan vehető szociális bérlakásprogramot, valódi támogatás híján könnyen lehetetlen helyzetbe kerülhetnek. Cikksorozatunkban a hajléktalansággal és a lakhatási szegénységgel kapcsolatos problémákkal foglalkozunk. Az Utcajogász Egyesület 2010 óta nyújt ingyenes, küszöb nélküli jogsegélyszolgálatot a rászorulóknak. Az induláskor még az A Város Mindenkié (AVM) jogi munkacsoportja voltak, de ma már önálló szervezetként működnek. “Ahogy egyre több önkéntes csatlakozott hozzánk, apránként »leváltunk« az AVM-ről, de azért ma is van közöttünk együttműködés – mondja dr. Kalota Ágnes ügyvéd, az egyesület egyik alapítója. – A fő tevékenységünk a jogi tanácsadás: péntekenként délután három és öt óra között személyes ügyfélfogadást tartunk a budapesti Blaha Lujza téren, de telefonos ügyfélszolgálatunk is van, és az e-mailes megkeresésekre is igyekszünk gyorsan, hatékonyan válaszolni.” Az Utcajogász elsősorban hajléktalan és lakhatási szegénységben élő embereknek igyekszik segíteni. “Vannak közöttünk ügyvédek, jogtanácsosok, ügyvédjelöltek, doktoranduszok és joghallgatók is. De egy dologban feltétel nélkül egyetértünk: a jogi képviselet azoknak is jár, akik egzisztenciális problémáik miatt nem tudnak ügyvédet fogadni” – hangsúlyozza Kalota Ágnes, hozzátéve: társaival együtt egy olyan jövőt szeretne, amelyben érvényesül a szociális biztonsághoz való jog, mindenki esélyt kap a méltó lakhatásra, és senkit nem érhet hátrány azért, mert szegény. Precedensértékű ügyeket visznek Az Utcajogász az ingyenes jogi tanácsadás mellett konkrét ügyeket is vállal. “A lakhatással, hajléktalansággal és az ellátórendszerrel kapcsolatos rendszerszintű problémákkal is foglalkozunk. Beadványokat írunk, stratégiai pereket indítunk, próbáljuk jogi eszközökkel jobbá tenni a rendszert” – sorolja a jogász. Mint mondja, annak ellenére, hogy társaival együtt pro bono dolgoznak, nagyon szigorúan szűrik a hozzájuk jelentkező jogászokat. – Csak hozzáértő, elkötelezett munkatársakkal dolgozunk. Olyanokkal, akiknek megvan az elszántsága és a munkabírása ahhoz, hogy a megfelelő színvonalon végezzék ezt az embert próbáló, és igen sok munkaórát felemésztő tevékenységet.” Blaha Lujza téri ügyfélfogadáson hajléktalanságot, lakhatási nehézséget megtapasztalt segítők is jelen vannak. “Fontosnak tartjuk, hogy az érintettek is részt vegyenek a munkánkban. Ők sok olyan problémát meg tudnak oldani, amihez mi nem lennénk elegek: segítenek az ügyfelek menedzselésében a személyes tanácsadásunkon, figyelik, hogy melyik ügyfél a következő a sorban, és ők segítenek azoknak is, akik nem jogi tanácsért fordulnak hozzánk, hanem például arra kíváncsiak, hogy van-e ételosztás a környéken vagy melyik hajléktalanszállón találnak még szabad férőhelyet" – magyarázza Kalota. Mint mondja, igyekeznek minden hozzájuk fordulónak segíteni, de sajnos idő és erőforrás híján jellemzően csak olyan peres ügyeket tudnak elvállalni, amelyeknek rendszerszintű, stratégiai jelentősége lehet. “A legfontosabb, hogy olyan témákat, rendszerhibákat vessünk fel és állítsunk a figyelem középpontjába, amelyek alapvetően befolyásolják a nincstelen, hajléktalan emberek mindennapjait. Precedensértékű ügyekkel foglalkozunk.” Több, mint jogsegélyszolgálat Kalota azt mondja, ugyan a hazai igazságszolgáltatási rendszerben az angolszász országokkal ellentétben nincs “precedensjog”, de azért fontos, a gyakorlati jogalkalmazásra is hatást gyakoroló változásokat lehet elérni egy-egy megnyert perrel. „Nálunk is figyelembe veszik a korábbi ítéleteket, a sikerrel végigvitt ügyek stabil hivatkozási alapot jelenthetnek az ügyvédek számára. Több olyan megnyert perünk is van, ami ebben az értelemben »precedenst« teremtett: az egyiknél egy indokolatlan bilincselés, a másiknál pedig egy elmaradt szociális juttatás miatt mentünk bíróságra. Utóbbi, amelyből végül személyiségi jogi per lett, különösen nagy sikert jelentett, hiszen Magyarországon nekünk sikerült először elérnünk, hogy a bíróság mondja ki: van az a szintje a szegénységnek, ami már az emberi méltósághoz való jogot sérti” – érvel. Mint mondja, minden jel arra mutat, hogy az elmúlt évek válsághelyzetei – mint a Covid-járvány vagy az elmúlt években súlyossá váló infláció – komoly szociális válságot indukált az országban. “A tavaly évben közel kétszer annyi lakhatással kapcsolatos üggyel kellett foglalkoznunk, mint egy évvel korábban. Nagyon sok a végrehajtás; országosan évente közel háromezer család veszíti el a lakását” – hangsúlyozza. Az Utcajogász az ingyenes jogi tanácsadás és a precedensértékű ügyek képviselete mellett képzésekkel és adatszolgáltatással is igyekszik segíteni a lakhatási problémákkal küzdőket. “Évek óta minden hónapban összegyűjük és elérhetővé tesszük a fővárosi lakáspályázatokat; de korábban a szabálysértési joggal kapcsolatos órát is tartottunk joghallgatók számára, és az adósságkezelés, valamint a lakhatás témakörében rendeztünk tréninget több kerület, önkormányzat munkatársainak” – részletezi. Jogvédő szervezetek az igazságos lakhatásért Az Utcajogász legfontosabb célja a lakhatás és a szociális jogok igazságos és kielégítő szabályozásának elérése, a valós jogegyenlőség megteremtése, a hajléktalanság és a szegénység kriminalizácójának felszámolása, és az állampolgárok jogi ismereteinek, tájékozottságának erősítése, bővítése. A szervezet nemrég az Autonómia Alapítvánnyal, az Utcáról Lakásba! Egyesülettel, a Habitat for Humanity Magyarországgal, a Periféria Központtal és a Városkutatás Kft-vel közösen egy “Önkormányzati Lakhatási Minimumot” is megfogalmazott: a lakáspolitikai intézkedésekből összeállított javaslatcsomag célja, hogy felhívja a közelgő önkormányzati választásokon induló pártok és jelöltek figyelmét arra a több millió magyart érintő problémára, milyen fontos lenne a lakhatás egyenlőbbé és megfizethetőbbé tétele, a lakásminőség javítása, az energiaszegénység felszámolása, a hajléktalanság enyhítése, a sérülékeny csoportok lakhatásának támogatása és a lakáskiadási szektor hatékony szabályozása. A fenti szervezeteket összefogó Lakhatási Koalíció huszonegy pontban foglalta össze az általa javasolt szabályozási, működési és beruházási javaslatokat. Az érdekvédelmi tömörülés egyebek mellett a közérthető, átlátható és ügyfélbarát lakáspolitikai szabályok meghozatalát, a fogyatékossággal élő emberek életét megkönnyítő, célzott lakhatási programok elindítását, a roma lakhatási szegénység és a lakhatási szegregáció felszámolását, valamint a hajléktalanság megelőzését célzó közös erőfeszítést szorgalmazza. A Lakhatási Koalíció szerint fontos lenne, hogy azt önkormányzatok helyezzék hatályon kívül a hajléktalanság büntethetőségével kapcsolatos helyi jogszabályokat, és a hosszú távú lakáskiadást támogassák a rövid távú szálláshelykiadással (pl.: az AirBnB-ztetésssel) szemben. A civil szervezetek emellett a megfizethető árú bérlakásállomány gyors bővítését és a nonprofit bérlakásszektor szabályozási környezetének felülvizsgálatát is kezdeményezik; azt javasolják, hogy az önkormányzatok helyi szolgáltatásokkal tegyék átláthatóbbá és biztonságosabbá a magánbérleti szektort. Cikksorozatunk következő részében az A Város Mindenkié (AVM) munkáját mutatjuk be.

#Leszakadó régiók #Nonprofitoknak #Oktatás #Társadalmi diverzitás

”Ezek szegregált sorsok, szegregált életek, szegregált lelkek”– Interjú Szénási Szilviával, az Uccu Alapítvány ügyvezető igazgatójával

Magyarországon egyre súlyosabb problémát jelent a munkaerőhiány, a tavalyi év harmadik negyedévében közel nyolcvanezer betöltetlen álláshely volt az országban. Az áldatlan helyzetet a kormány vendégmunkások behozatalával próbálja orvosolni; pedig itthon is vannak komoly tartalékok: a felmérések szerint a társadalom közel egytizedét kitevő romák húsz százaléka munkanélküli. Új cikksorozatunkban a hazai roma kissebséget érintő problémákkal foglalkozunk. Magyarországon – a fejlett országok jelentős részéhez hasonlóan – komoly gondokat okoz a munkaerőhiány, a KSH legutóbbi, a tavalyi év harmadik negyedévére vonatkozó adatai szerint közel nyolcvanezer betöltetlen álláshely van az országban. Munkaerőpiaci szakértők szerint félő, hogy ez a mutató csak tovább romlik majd; annál is inkább, mivel tavaly márciusban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági Évadnyitóján maga Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be: az iparpolitikai célok eléréséhez a következő egy-két évben közel ötszázezer új munkavállalóra lesz szükség. A hiányzó munkavállalók pótlását vendégmunkások felvételével próbálják megoldani; a gombamód szaporodó “humánerőforrás-kölcsönző” cégek főként a Fülöp-szigeteken, Mongóliában, Indonéziában és Kirgizisztánban toboroznak. Pedig itthon is vannak komoly tartalékok, a felmérések szerint a lakosság közel egytizedét kitevő “roma kötődésű” emberek húsz százaléka munkanélküli. “Vidéken rengeteg olyan munkanélküli roma ember él, akik, ha megfelelő képzést, támogatást, lehetőséget kapnának, minden gond nélkül betölthetnék az üres álláshelyeket – mondja Szénási Szilvia, a közösségfejlesztéssel, illetve a roma és nem roma fiatalok közötti párbeszéd, tapasztalatcsere ösztönzésével, előmozdításával foglalkozó Uccu Alapítvány ügyvezető igazgatója. – Sajnos, a hazai cégek többsége elzárkózik attól, hogy munkát adjon nekik: egyrészt azért, mert a döntéshozóikban is élnek azok a tudatlanságból, tájékozatlanságból, előítéletekből táplálkozó sztereotípiák, amelyek a társadalom nagy részét jellemzik – másrészt pedig azért, mert a romák kultúráját sokan összekeverik a »szegénység kultúrájával«. Félnek, idegenkednek tőlük, nem csoda, hogy – különösen a kistelepülésen élő romák esetében – a többségnek nemigen van más lehetősége, mint az, hogy jelentkezzen azokra a közmunka-programokra, amelyek egyfajta modern jobbágyságba taszítva őket, csak a szegénységet és a kiszolgáltatottságot konzerválják." ”A HR-es közli velük, hogy nincs felvétel, aztán mehetnek amerre látnak” Szénási Szilvia szerint ugyan eleinte számos szakember bízott abban, hogy a közmunka jó alapot, ugródeszkát jelent majd a nyílt munkaerőpiacra való belépéshez, ám ez sajnos tévedésnek bizonyult. “A közmunka valójában csak arra jó, hogy röghöz kösse, függő viszonyban tartsa az embereket, amelyből szinte lehetetlen kilépni – vélekedik. – Ráadásul az iskolapadból frissen kikerülő fiataloknak még ez a lehetőség sem adatik meg, többnyire fel sem veszik őket, mert mivel huszonöt éves korig mindenkinek jár a személyi jövedelemadó-jóváírás, többe kerülne a foglalkoztatásuk, mint idősebb társaiké." Az Uccu munkatársai nemrég egy Nyíregyháza melletti kistelepülésen jártak, ahol roma nőknek tartottak munkaerőpiaci képzést. “Megdöbbentő élmény volt látni, hogy annak ellenére, hogy szinte mindegyiküknek van iskolai végzettsége, szakképesítése, egyikük sem talál munkát – idézi fel az Uccu vezetője. – Van köztük eladó, cukrász, varrónő – egy sor piacképes végzettséggel rendelkező, okos és helyes nő, akik szeretnének dolgozni, előrejutni, hozzájárulni a család anyagi biztonságának megteremtéséhez, mégis kénytelenek otthon maradni a gyerekekkel, mert nem tudnak elhelyezkedni. Megrázó volt a felismerés: nekik nem arra van szükségük, hogy segítsünk önéletrajzot vagy motivációs levelet írni, mert el sem jutnak odáig, hogy bekérjék tőlük a papírjaikat. Legtöbbször már a nevük vagy a fényképük alapján kiszórják őket, a HR-es közli velük, hogy »nincs felvétel«, aztán mehetnek, amerre látnak.” Fontos a roma és nem roma fiatalok közötti párbeszéd A vidéki kistelepülésen élő roma emberek számára a társadalmi mobilitás lehetőségei alapvetően korlátosak. “Annak, aki egy nagyobb város közelében lakik, elméletben lenne rá lehetősége, hogy munkát találjon. De romaként ez így is nagyon nehéz, mert a »többség« azt gondolja, mi máshogy élünk, gondolkodunk, működünk, mint ők: nekünk nem fontos, hogy stabil és biztonságos körülményeket teremtsünk a családunknak, jobb lehetőségeket biztosítsunk a gyerekeinknek. Pedig ez tévedés: ugyanúgy szükségünk van az értelmes elfoglaltságra, a kihívásokra, a biztos és kiszámítható keresetre – a munkára –, mint bárki másnak. Tény, hogy köztünk is vannak olyanok, akik nem akarnak dolgozni, de ez nem egy »rasszjegy«; a közhiedelemmel ellentétben a romák között sincs több »mihaszna munkakerülő«, mint a többségi társadalom tagjai között” – hangsúlyozza Szénási. Szénási Szilvia (Fotó: Hello Nonprofit) A szakember szerint a közvéleményben a mai napig tartja magát a hangoskodó, gyerekeket potyogtató, lusta “lókupec cigány” képe. “Sok szülő a gyerekeiben is ezt az alapvetően hibás és megtévesztő képet plántálja el, nem véletlen, hogy akárhányszor egy új iskolában tartunk beszélgetést, olyan, mintha elölről kellene kezdenünk a munkát." Ennek ellenére a diákokkal sokkal könnyebben megtalálják a hangot, mint a felnőttekkel. "Általában nyitott, okos és érdeklődő fiatalokkal találkozunk, akik ha segítünk nekik, hamar ráébrednek, hogy tele vannak a társadalom által beléjük táplált hamis félelmekkel, sztereotípiákkal, transzgenerációs előítéletekkel.” Az Uccu ügyvezetője szerint ezért is fontos, hogy minél fiatalabb korban párbeszédet kezdeményezzenek a roma és nem roma gyerekek között. “A felnőttekben már nagyon átírni a beidegződéseket” – hangsúlyozza. Diplomával is nehéz elhelyezkedniük Magyarországon egyre több roma fiatal szerez diplomát, de általában nekik sem könnyű az elhelyezkedés. “Egyre többen tanulnak tovább, ma már minden túlzás nélkül beszélhetünk egy erős roma értelmiségi rétegről – hangsúlyozza Szénási Szilvia. – De hiába a papír, ők is nehezen boldogulnak; igaz ugyan, hogy Budapesten van néhány olyan nyitottabb szemléletmódot képviselő nagyvállalat, amelyek hajlandók munkát, lehetőséget adni nekik, de azért közel sem ez a jellemző – húzza alá. – Jó néhány olyan tanult, jó kvalitásokkal rendelkező, nyelveket beszélő roma fiatalt ismerek, akik hosszú ideje hiába kilincselnek a cégeknél.” A fővárosban tanuló roma egyetemisták jó része vidékről költözik a fővárosba. “Nincsenek könnyű helyzetben, a többségük kénytelen dolgozni az egyetem mellett, hogy el tudja tartani magát. Otthonról nem, vagy csak nagyon ritkán tudják pénzzel támogatni őket: még annak ellenére is, hogy a szüleik mindent megtesznek azért, hogy elvégezhessék az iskolát, és diplomásként könnyebb életük legyen. Sajnos sokszor ez a »könnyebb élet« is csak puszta ígéret, elérhetetlen álom marad; szokás mondani, hogy aki tanul és keményen dolgozik, az boldogul, de a valóságban ez közel sem ilyen egyszerű: egy roma fiatalnak akkor is nehéz bejutnia a munkaerőpiacra, ha nem nyolc általánost vagy szakmunkásképzőt végzett, hanem egyetemet. Ma mindenki az »önmegvalósítás fontosságát« hangsúlyozza, azt mondják, bármit elérhetsz, csak akarnod kell. De arról már elfeledkeznek, hogy az önmegvalósítás egyik alapfeltétele a stabil és kiegyensúlyozott élet, a biztos egzisztencia és a társadalmi-szociális beágyazottság – ami bizony gyakran hibádzik.” Kettészelt falvak A felmérések szerint a mélyszegénységben élő cigánygyerekek túlnyomó többsége szegregált iskolába jár, ami alapvetően behatárolja a továbbtanulással és munkavállalással kapcsolatos lehetőségeiket. “Az oktatáshoz való jog alapjog, de a szegregátumokban élő gyerekek számára ez elérhetetlen. Mostanában sokat beszélünk a tanárhiányról, cikkek garmadája jelenik meg arról, hogy már a fővárosi elitiskolákban is a technikatanár tartja a matekórákat, az angolszakos oktatja a magyar irodalmat, az informatikaórákat meg már meg sem tartják, mert csapatostul mondanak fel a pedagógusok. Tény, hogy nehéz a közoktatás helyzete, de ez korántsem újkeletű dolog, csak épp most ért el a városi középosztályhoz; a szegregált iskolák már évtizedek óta súlyos szaktanárhiánnyal küzdenek. Nincs, aki tanítsa a leszakadó térségekben, hátrányos helyzetű közösségekben élő gyerekeket, akik így óriási, sokszor szó szerint behozhatatlan hátrányból indulnak.” Sokan el sem tudják képzelni, mekkora elszigeteltségben élnek a szegregátumokban lakó vidéki romák. “Jártunk olyan faluban, ami szó szerint ketté van választva: az egyik felében laknak a romák, a másikban a nem romák. A két fél között szinte semmilyen együttműködés, kapcsolat, átjárás nincs, a szegregátumban élők többsége legfeljebb akkor találkozik a többségi társadalom tagjaival, ha bemegy az önkormányzathoz ügyet intézni. Ezek szegregált sorsok, szegregált életek, szegregált lelkek. Sok kistelepülésen olyan áttörhetetlen előítéletekből épített falak mögött élnek, hogy esélyük sincs arra, hogy a helyi kisközértben, kiskocsmában, dohányboltban dolgozhassanak.” A “munkaerőpiaci bevándorlás” is a romákat sújtja Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a közelmúltban megjelent hírek szerint egyre több romát szorítanak ki a munkaerőpiacról a vendégmunkások. “Nemrég arról cikkezett a sajtó, hogy a Continental makói gyárából ötven tapasztalt dolgozót, köztük roma nőket küldtek el, miután betanítatták velük a – többségükben Indonéziából érkezett – utódaikat. Nem véletlenül, mivel a vendégmunkások olcsóbban dolgoznak, mint a magyarok, a munkaadók számára kevesebb költséget jelent a foglalkoztatásuk – fejtegeti az Uccu ügyvezetője. – Megint azt látjuk, amit a rendszerváltás idején: a szegény, alulképzett romák isszák meg a levét a nagy gazdasági-társadalmi változásoknak, csak annyi a különbség, hogy míg a kilencvenes évek elején a privatizációval együtt járó gyárbezárások, most a »munkaerőpiaci bevándorlás« miatt vesztik el a munkájukat." Szénási hangsúlyozza, szeretnék felvenni a kapcsolatot a nagyvállalatokkal, hátha közös erővel enyhíteni tudnak az állástalan romák egyre súlyosabbá váló helyzetére. “Talán meg tudunk állapodni egy-két céggel; de sajnos ez is csak »felületi kezelés« lehet, a valódi változást az hozhatná el, ha alapvetően át tudnánk alakítani a többségi társadalom romákkal kapcsolatos megítélését. Hatszáz éve itt élünk, együtt, ebbe a szűkös kis medencébe zárva, mégis csak nagyon kevesen tudják, milyen komolyan hozzájárultak a hagyományaink, a szokásaink, a népművészetünk az ország kultúrájához, hogyan táplálta, építette, gazdagította egymást az itt élő cigány és nem cigány emberek együttműködése. Sajnos a roma kultúra máig nem épült be a széles körben elfogadott kulturális mátrixba, pedig akinek nem énekelt még szomorúszemű cigánylány lovári nyelven, az nem is élt igazán.” A valódi társadalmi súlyuknak megfelelő roma reprezentációra lenne szükség Az Uccu ügyvezetője szerint a legnagyobb baj az, hogy hazai közéletben, médiában nem vagy csak elvétve, többnyire negatív példaként jelennek meg a roma emberek. “Nagy szükség lenne olyan cikkekre, televíziós és rádióműsorokra, sorozatokra, amikben a romákkal, az ő értékeikkel és problémáikkal is komolyan foglalkoznak – fejtegeti. – Persze, most is van olyan nagy kereskedelmi tévében futó szappanopera, amiben roma karakterek is szerepelnek, de ők többnyire csak a »libatolvaj cigány« sztereotípiáját erősítik. Roma származású szakemberekre: műsorvezetőkre, híradósokra, reklámmodellekre lenne szükség – olyan emberek fel- és bemutatására, akik hitelesen tükrözik, milyen sokszínű, gazdag, értékekkel teli a mi világunk is. De ehhez az kéne, hogy közös erővel és elhatározással kitárjuk végre azokat a bizonyos »kiskapukat«, hogy a kisebbségi közösségekhez tartozó embereknek is lehetőséget adjunk a megszólalásra és a megmutatkozásra. Mert a miénk egy valóban sokszínű, gyönyörű kultúra, olyan, világszinten is ismert és elismert művészekkel, alkotókkal, gondolkodókkal, mint Bari Károly, Choli Daróczi József, Orsós József, Orsós Teréz, vagy Balázs János. És még számtalan kiváló, formátumos karakter, zenészek, képzőművészek, irodalmárok, szociológusok, aktivisták – cigány emberek, akik jobbá, szebbé, teljesebbé tették a közös kultúránkat.” Cikksorozatunk következő részében a roma fiatalok oktatásával, továbbtanulási és érvényesülési lehetőségeivel foglalkozunk.

Scale Impact Nonprofit Kft.

SZÉKHELY:
1038 Budapest, Temes utca 11. E. ép. 1.

ADÓSZÁM:
29306972-2-41

TELEFONSZÁM:
+36 30 587 9054

EMAIL:
info@scaleimpact.hu

2024 © Hello Nonprofit | adatkezelés |

Powered by Scale Impact Kft.

Made with by WPViking Agency

Kiemelt támogatónk

Támogatóink