civilek

Kategória

Kategória
  • B Corpok itthon és a világban
  • Digitalizáció
  • ESG
  • Jógyakorlatok
  • Környezeti ügyek
    • Biodiverzitás
    • Környezetszennyezés
  • Lakhatás
  • Nonprofitoknak
  • Partnerek
    • Szakértőink
    • Szerzőink
  • Sikersztorik
  • Társadalmi ügyek
    • Egészség
    • Leszakadó régiók
    • Oktatás
    • Társadalmi diverzitás
  • Társadalmi vállalkozás
  • Vállalatoknak

Címkék

Címkék
  • #civilek
  • #digitalizáció
  • #társadalmi vállalkozás
  • #Tippek/ jó gyakorlatok
  • adománygyűjtés
  • adománytaxi
  • ashoka
  • b corp
  • b lab
  • B-corp
  • bbm
  • brandépítés
  • chatgpt
  • civil szervezet
  • civilek
  • civilszervezetek
  • civl szervezetek
  • corporate citizenship
  • CSR
  • csr platform
  • design thinking
  • digitalizáció
  • e-learning
  • earthbound eco sneakers
  • edukáció
  • egészségügy
  • érdekvédelem
  • ESG
  • ételmentés
  • etikus működés
  • fejlesztés
  • fejlesztzés
  • felzárkóztatás
  • fenntarthatóság
  • fenntarthatság
  • fogyasztás
  • forprofit
  • forptofit
  • fundraiding
  • fundraising
#Nonprofitoknak #Sikersztorik #Társadalmi ügyek

„A rendszerszintű változás érdekében sokszor az egyes intézmények szerepkörén is változtatni, alakítani kell” – Interjú Cserjés Anikóval, az Ashoka Magyarország országfelelősével

Az 1980-ban alapított Ashoka 95 ország közel négyezer vezető társadalmi vállalkozóját fogja össze. Ma már Magyarországon is 36 tagjuk van, céljuk, hogy az egyedi ötleteket, megoldásokat kitaláló “changemakerek” támogatásával és összekapcsolásával rendszerszintű változásokat indítsanak el, és hatékony megoldásokat találjanak az egyre szorongatóbbá váló társadalmi problémákra.   Jövőre lesz harmincéves a világ vezető társadalmi vállalkozóit összekötő nemzetközi nonprofit szervezet, az Ashoka magyarországi tagszervezete. Az Ashokát 1980-ban alapította Bill Drayton amerikai szociális vállalkozó azzal a céllal, hogy felkutassa és támogassa azokat a “changemakereket”, akik egyedi ötleteik révén rendszerszintű változásokat indukálhatnak egy-egy szociális szempontból fontos területen: munkájukkal valódi változást hozhatnak a világba. Drayton – aki korábban menedzserként, illetve menedzser-tanácsadóként a világ egyik legnagyobb stratégiai és vezetési tanácsadócégének, a McKinsey & Company-nak is dolgozott, Jimmy Carter elnökségének ideje alatt pedig az Egyesült Államok környezetvédelmi ügynökségének helyettes vezetője volt – munkájáért az egyik legrangosabb amerikai elismerést, a “géniusz-díjként” emlegetett MacArthur-ösztöndíjat is elnyerte. “Az Ashoka tagjai, a »fellow-k« olyan társadalmi vállalkozók közül kerülnek ki, akik képesek azonosítani és újító, hatékony választ adni az olyan társadalmi szempontból fontos gyökérproblémákra, mint a fenntarthatóság, az emberi jogok, a biológiai sokszínűség megőrzése vagy az egyre súlyosabbá váló szociális egyenlőtlenségek – magyarázza Cserjés Anikó, az Ashoka Magyarország országfelelőse. – A szervezet ma már 95 országban képviselteti magát különféle, a pozitív társadalmi változást előmozdító programjaival. Magyarországon 36 tagunk van, köztük olyan széles körben ismert civilek, szociális vállalkozók, mint Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány alapítója, Tóthné Almássy Mónika, a KórházSuli vezetője, Léderer Sándor, a K-Monitor társalapító-ügyvezetője, L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója, vagy Udvarhelyi Tessza, a Közélet Iskolája megálmodója.” Magyarországon is vannak igazi changemakerek Az Ashoka tagjait egy szigorú, komoly környezettanulmánnyal, háttérmunkával és személyes interjúkkal megtámogatott folyamat során választják ki. “A fellow-k kiválasztásának öt kritériuma: az új, társadalmi szempontból hasznos, rendszerszintű változásokat elindítani képes ötlet, a kreativitás, az »entrepreneurial quality«, vagyis a vállalkozói szemléletmód, a társadalmi hatás és az »etikai szál«, vagyis az, hogy milyen szerepet tölt be az adott aspiráns a környezetében, hogyan tekintenek rá a közösségén belül – sorolja Cserjés Anikó. – Minket elsősorban azok az ötletek érdekelnek, amelyek extrapolálhatók: nem csak helyi vagy regionális, hanem bizonyos változtatásokkal, igazításokkal akár globális szinten is megvalósíthatók.” Az Ashoka országvezetője hazai példaként a Jakubinyi László vezette Szimbiózis Alapítványt hozta fel. “A Szimbiózis a fogyatékossággal élők munkaerőpiaci beilleszkedését támogatja, szociális farmjukon, a Miskolc közeli Baráthegyi majorságban számos megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak – mondja. – László igazi changemaker: nem véletlen, hogy az általa kidolgozott módszert már Moldáviában és Romániában is alkalmazzák. A munkájának köszönhetően tavaly a vonatkozó jogszabályt is átírták, így ma már a fejlesztő foglalkoztatást biztosító szervezetek is végezhetnek kistermelői tevékenységet.” A KórházSulit is hasonlóan fontos változást generáló szervezetnek tartja. “Mónikáék sokat tesznek a hosszú betegséggel küzdő gyerekek tanuláshoz való jogának biztosításáért, hatékony lobbytevékenységet végeznek, és a gimnazista korú diákokat, egyetemistákat is bevonják a munkájukba – mondja. – Oktatási anyagokat írnak, tanárokat képeznek tovább; még arra is van gondjuk, hogy felkészítsék a szülőket, az iskolákat és az egészségügyi intézményeket a gyerekek megfelelő ellátására. Egy tudásközpontot is létrehoztak, amely lehetővé teszi, hogy az általuk kidolgozott modellt bárki szabadon felhasználhassa. A munkájuk arra is rávilágít, hogy a rendszerszintű változás érdekében sokszor az egyes intézmények szerepkörén is változtatni, alakítani kell: ahhoz, hogy megfelelő módon biztosíthassák a beteg gyerekek oktatását, a kórházaknak kicsit iskolaként, az iskoláknak pedig kórházként kell működniük.”   ”A fenntarthatóság is társadalmi kérdés” Annak ellenére, hogy az Ashoka “papíron” a társadalmi problémákra fókuszál, számos olyan tagjuk is van, akik a környezeti fenntarthatóságért dolgoznak. “Nem véletlenül, hiszen végső soron a fenntarthatóság is társadalmi kérdés: mindannyiunk életére hatással van, hogy milyen természeti közegben, milyen körülmények között élünk, mennyire kell megszenvednünk az olyan negatív környezeti hatásokat, mint a globális éghajlatváltozás, a csökkenő biodiverzitás, vagy a vízhiány.”   A szervezetnek világszerte közel négyezer tagja van, köztük olyan nemzetközileg elismert újítók, mint Al Harris, a tengeri halászatot új, közösségi alapokra helyezni kívánó Blue Ventures alapítója, Jimmy Wales, a Wikipédia társalapítója, Casey Fenton, az Airbnb-nek is modellül szolgáló Couchsurfing ötletgazdája, a perui Albina Ruiz, aki Ciudad Saludable nevű nonprofit szervezetével a fenntartható hulladékgazdálkodásért, természeti és környezeti erőforrás-menedzsmentért dolgozik, vagy Muhámmad Iunúsz bangladesi közgazdász, akit a “mikrohitelezés atyjaként” tartanak számon. Cserjés Anikó hangsúlyozza: az Ashoka nem üzleti modelleket, hanem rendszerszintű megoldásokat keres. “Ennek ellenére van rá példa, hogy sikeres üzletembereket is a tagjaink közé választunk – elég csak Casey Fentonra vagy Muhhámad Iunúszra gondolni.”  Mint mondja, nem tartja ördögtől való dolognak, ha egy civil szervezet bevételtermelő tevékenységet végez. “Persze, félő, hogy ha csak kényszerűségből, az anyagi biztonságuk, függetlenségük fenntartásáért indítanak vállalkozást, könnyen »fókuszt vesztenek«, és nem marad elég idejük, energiájuk az alaptevékenységük fejlesztésére – mondja. – Vannak olyan kezdeményezések, amelyekről már a témaválasztásuk miatt is bajosan lehetne elképzelni, hogy vállalkozásként működjenek: mint az Udvarhelyi Tessza-féle Közélet Iskolája, amelynek az a célja, hogy erősítse a demokrácia kultúráját és a választók részvételére alapuló interaktív citizenshipet.” Társadalmilag felelős cégekkel a rendszerszintű változásért Az Ashoka vállalati partnerekkel is együttműködik, a Hello Europe program keretében például több multinacionális cég támogatásával igyekeznek megoldást találni az ukrajnai háború nyomán kirobban menekültválságra. “A Hello Europe-nak idén már a »második évada« fut. A program első etapjában feltérképeztük, hogy kik azok a regionálisan működő tagok, akik direkt vagy indirekt módon kapcsolatban állnak a menekültekkel – például részt vesznek az elszállásolásukban, élelmezésükben, segítik a gyerekek beiskolázását vagy a felnőttek elhelyezkedését –, a második etapban pedig igyekeztünk összehangolni, facilitálni a tevékenységüket, és felmérni, mik azok a potenciális problémák, hiányosságok, amelyekre még megoldást kell találnunk.” Mint mondja,  az ukrajnai menekültek körében is folyamatosan keresik a potenciális új tagokat. “Ők is olyan új megközelítést, ötleteket hozhatnak magukkal, amiket beépíthetünk a programba” – hangsúlyozza. Cserjés Anikó egy magyarországi partneri együttműködést is kiemel. “2022-ben – közösen a Scale Impact-tel – a Green Lab program keretében az akkor még erősen alulreprezentált zöld projektek, vállalkozások támogatására indítottunk egy fejlesztési programot, amelynek keretében 17-35 éves fiatalok bevonásával kerestük a megoldást egyes környezeti problémákra. Pszichológiai tény, hogy a fiatalok nagy része »changemaker-ként« határozza meg magát; készek rá, hogy »megváltsák a világot« – és mi ezt az attitűdöt szerettük volna kamatoztatni a pilotprogram során. Rendkívül sikeres kezdeményezés volt: a fiatalok amellett, hogy részt vehettek egy-egy környezeti kihívás megoldásában, olyan tapasztalatokkal, képességekkel is gazdagodhattak, amelyeknek a későbbiekben is hasznát vehetik.”
#Jógyakorlatok #Nonprofitoknak #Sikersztorik #Társadalmi ügyek

”Ha nem ment a lobbizás, nyeregbe pattantunk” – Interjú Kürti Gábor “Küküvel”, a Magyar Kerékpárosklub elnökével

Húsz évvel ezelőtt a Critical Mass “futárlázadással” indult – mára az ország egyik legbefolyásosabb, komoly lobbierővel rendelkező érdekvédelmi szervezetévé vált. A Magyar Kerékpárosklub sokat tett azért, hogy “bringásbarátabb” és ezzel élhetőbb legyen a főváros. Az önkormányzati választás előtt közzétett tizenkét pontjukban forgalomarányos költségvetési keretet, sebesség- és zajcsillapítást, a külvárosi kerékpárhálózat fejlesztését és egyéb, a budapestiek életminőségét nagyban javító intézkedéseket szorgalmaznak. Idén húszéves a Magyar Kerékpárosklub (MK) "2.0-ás változata". Az ország legnagyobb biciklis érdekvédelmi szervezete 2004 őszén, az első Critical Mass (CM) felvonulással indult. “Akkor még csak ezer-ezerötszázan voltunk. Javarészt futárok és notórius kerekezők; azért vonultunk utcára, mert a Demszky Gábor vezette önkormányzat szakítva a hagyományokkal, a szeptember 22-i napról hétvégére tette át az Autómentes Napot, hogy a bringások ne zavarják a forgalmat – emlékszik vissza Kürti Gábor “Kükü”, a Magyar Kerékpárosklub elnöke. – Gondoltuk, velünk nem tolnak ki: gyorsan összetrombitáltunk egy ad-hoc tüntetést, »Az igazi autómentes napot«, hogy megmutassuk, mindegy mit gondol a városháza, Budapesten is valódi, egyre combosodó tömegbázisa van a városi kerékpározásnak.” Budapesten egyre nagyobb tömegbázisa van a kerékpározásnak (Fotó: Magyar Kerékpárosklub) A második, 2005 tavaszán rendezett CM-re már jóval többen mentek el. “Tízezren tekertünk végig a városon; fantasztikus érzés volt látni, ahogy a biciklisek elözönlik az Andrássy utat. A felvonulások sikere más érdekvédelmi szervezeteket is felrázott: azon a nyáron többen, köztük bringás aktivisták, környezetvédők, közlekedéssel foglalkozó szakemberek is megkerestek minket azzal, hogy jó lenne összefogni, és együtt gondolkozni, dolgozni, tenni a budapesti kerékpáros infrastruktúra fejlesztéséért. 2005 nyarán pár aktivistával és szakemberrel összeültünk a Döbrentei téri Platánban – ott volt többek között Balogh Gábor, a 2002-ben alapított »ős-MKP« elnöke, Környei Balázs »zöld mozgalmár«, Lukács András, a Levegő Munkacsoport vezetője és az első CM óta velünk dolgozó László János, az MK örökös tiszteletbeli elnöke, aki 2006-tól 2015-ben bekövetkezett haláláig vezette a szervezetünket –, és megbeszéltük, hogy közös erővel rebootoljuk a Kerékpárosklubot.” Azon a nyáron már a Városházára is bejutottak. “Lackó (Géresi László – a szerk.), a Hajtás Pajtás tulajdonosa hozott össze minket Nyáry Krisztiánnal, aki akkoriban Demszky sajtófőnöke volt. Ő mutatott be minket Tiba Zsoltnak (dr. Tiba Zsolt ügyvéd, 1992 és 2010 között Budapest főjegyzője volt – a szerk.), akivel aztán már érdemben tárgyalhattunk az infrastruktúrafejlesztési javaslatainkról.” Komolyan megharcoltak a fejlesztésekért Az elszánt nyomulásnak hamar meglett az eredménye, 2005 decemberében átadták az első, az MK érdekvédői által kilobbizott kerékpárutat a Bajcsy-Zsilinszky út egy rövid, egy kilométeres szakaszán. “Éppen akkor futott egy nagyobb útfelújítási program, aminek keretében a Bajcsyt is felújították – magyarázza Kürti. – Szóltunk a főjegyzőnek, hogy ha már hozzányúlnak, mi lenne, ha rögtön kerékpárosbaráttá tennék ezt a sokak által használt, nagyforgalmú útvonalat. Egy ideig húzódoztak, mondván, más utaknál ez lehetséges, de itt az átadás már »a csőben van«, lassan kennék az új aszfaltot, de végül mégis elfogadták a javaslatunkat, és letették az asztalra a máig meglévő kerékpárút tervét. Kicsit hezitáltunk, mert igazából bringasávot szerettünk volna, és már az előzetes tervek alapján látszott, hogy ez a járdából lehasított kerékpárút nem a legjobb koncepció, ráadásul a gyalogosforgalomnak sem kedvez, de végül elfogadtuk az első piros aszfaltos, kicsit szűk megoldást. Afféle békepipa volt ez a főváros részéről, mert az első Critical Mass után egy ideig elég fagyos volt köztünk a viszony.” Kükü lenget (Fotó: Magyar Kerékpárosklub) A Bajcsy-Zsilinszky úti bicikliút átadása után lendületet kapott a budapesti kerékpáros hálózat kiépítése, az MK László János vezetésével sorban tárgyalta le az újabb és újabb fejlesztéseket. Kürti azt mondja, jó szívvel bízták rá a politikusokkal folytatott egyeztetést, mert “tudtuk, hogy elkötelezett bringás, ráadásul neki velünk, rövidgatyás bringásfutárokkal ellentétben jól állt az öltöny is”. A szemre gyors fejlődés ellenére az aktivistáknak sokszor nem várt nehézségeken kellett átverekedniük magukat, hogy kikilincseljék egy-egy új kerékpárosbarát útvonal létesítését a fővárosnál. “A Kiskörúti bringasáv tervét például csak komoly »meccselés« árán tudtuk átnyomni a döntéshozókon. Először a fővárossal kellett elfogadtatni a tervet, aztán a hatodik, a hetedik, a nyolcadik meg a kilencedik kerülettel – egyenként. – Magyarázza Kürti Gábor. – Nem volt könnyű dolgunk: ha az egyik bólintott, a másik elbizonytalanodott; amikor végre az összes érintett önkormányzat belement a buliba, a BKV húzta keresztbe az egészet. Évekig tartott a huzavona, tüntetnünk is kellett – de végül csak meglett.” Nem csak a kerékpárutakért kampányolnak Az MK az elmúlt években sokat tett a budapesti kerékpáros infrastruktúra fejlesztéséért. “Igyekeztünk politikai oldaltól függetlenül mindig korrekt viszonyt ápolni a városvezetőkkel, talán ennek is köszönhető, hogy az elmúlt években a Bajcsy meg a Kiskörút után az Andrássy úton, a Bartók Béla úton, a Nagykörúton, az Üllőin, a Szent István körúton, az Október 23-a utcában, a Lánchídon és még jó néhány bel- és külvárosi útvonalon komoly fejlesztések voltak – mondja a szervezet elnöke. – Szerencsére, a szimpatizánsainkra, a tömegbázisunkra is számíthattunk, ha nem ment a lobbizás, nyeregbe pattantunk, hogy egy-egy nagyobb demóval megtámogassuk kicsit a döntési folyamatokat.” Kürti azt mondja, szerencséjük volt, mert a politikusok hamar rájöttek, hogy a bringás fejlesztésekkel a saját népszerűségüket is növelhetik. “A politikusok imádnak átadni, avatni, szalagot átvágni. Részben ezért is találtuk ki a Happy Mass felvonulásokat: azt, hogy közösségi »örömtekeréssel« ünnepeljük meg egy-egy új kerékpárút átadását. Ez nekik is lehetőséget teremt arra, hogy több száz kerékpáros társaságában jelenjenek meg a sajtóban meg a közösségi oldalakon, és ezzel közelebb kerüljenek a bringás célcsoportjaikhoz” – fejtegeti. A Lánchíd bringázhatóvá tételét is kiharcolták (Fotó: Magyar Kerékpárosklub) Ahogy nőtt a Kerékpárosklub ismertsége és befolyása, az általuk képviselt ügyek is diverzifikálódtak: egyre mélyrehatóbb közlekedésszervezési és városfejlesztési változásokat próbálnak elérni. Egyik nagy sikerük a MOL Bubi 2014-es elindítása volt. “A budapesti közbringarendszer létrehozásáért még László János vezetésével kezdtünk lobbizni. A minta a párizsi Vélib Metropol volt; a politika is hamar ráharapott az ötletre – igaz, aztán elég sokáig rágódott rajta. A Bubi elindításáról már 2009-ben döntött a közgyűlés, de csak öt évvel később sikerült aszfaltra tenni az első zöld bicikliket. Lassan indult – és kicsit döcögősen: az első időkben még elég komoly hiányosságai, gyengeségei voltak a rendszernek – mondja az MK elnöke. – De mára beérett; olyannyira, hogy azt reméljük, az általunk régóta propagált kombinált közlekedés széles körű elterjedésének egyik fontos eszköze, »kapudrogja« lehet.” Kürti hangsúlyozza: szeretnék megértetni a városlakókkal, hogy a rugalmas – az autózás mellett a tömegközlekedés és a kerékpározás előnyeit is kamatoztató – kombinált közlekedés elterjedése mindenki számára előnyös lenne. “A kombinált közlekedés a legjobb választás. És nem csak a belvárosiaknak: ha egy külső kerületben vagy az agglomerációban laksz, akkor is sokkal gyorsabban beérsz a munkahelyedre, ha reggel felkapod a biciklidet, eltekersz a legközelebbi metrómegállóhoz vagy vasútállomásra, beülsz a kényelmes, légkondicionált kocsikba, bezötyögteted magad a városba, aztán besétálsz az irodába, vagy Bubira szállsz – mondja. – Így nem kell a dugóban ücsörögnöd, nem kell parkolóhelyre vadásznod, nem kell a gatyádat is ráfizetned az üzemanyagra meg a szervizre; arról már nem is beszélve, hogy ha sikerül ilyen módon átalakítani a közlekedési szokásokat, a város is kellemesebb, zöldebb, csendesebb, füstmentésebb, élhetőbb lesz. Ez lehet az »új bringabumm«.” ”Minden városban ugyanazok a változások érvényesülnek” A Kerékpárosklub a KRESZ módosítását is szeretné kiharcolni. “Sajnos, a szabályozás alig változott valamit a hetvenes évek óta. Nem számol a biciklikkel és a biciklisekkel, máig az ötven évvel ezelőtti autóközpontú szemléletmód érvényesül a reguláiban. Akkor az volt a divat, hogy »városi autópályákat« építsenek: elég megnézni, mi megy a Hegyalja úton, a Rákóczin vagy az Alkotáson ahhoz, hogy belássuk, mekkora károkat okozott ez a városfejlesztési megközelítés – fejtegeti Kürti Gábor. – De ez már adottság, rövid távon nehezen tudunk változtatni rajta. Ezért is lenne olyan fontos, hogy legalább a közlekedés szabályait gyorsan modernizáljuk, aktualizáljuk egy kicsit.” Az idei I Bike Budapestre tízezreket várnak (Fotó: Magyar Kerékpárosklub) Kürti bízik abban, hogy a városi közlekedés fejlődése megállíthatatlan. “Ahogy annak idején Széchenyi Angliából, úgy mi is külföldről importáljuk a példákat, a know-how-t, a jógyakorlatokat. A pesti rakpart megnyitása például nem valósulhatott volna meg, ha Párizsban nem nyitják meg a Szajna-partot. Szerencsére megtették, és nekünk más civil szervezetekkel közösen sikerült elérnünk, hogy nálunk is adoptálják ezt a megoldást – mondja. – Persze, ez még csak ideiglenes megoldás, de biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb egész évben a gyalogosoké meg a biciklizőké lesz a rakpart. Olyan ez, mint Csehov puskája: ha felbukkan a színpadon, el kell sülnie. Nem az a kérdés, hogy lesz-e sétány a rakparton, hanem az, hogy mikor. Minden városban ugyanazok a változások érvényesülnek, ez egyfajta urbanisztikai törvényszerűség.” Tizenkét pont a bringás Budapestért A Kerékpárosklub szakemberei bíznak abban, hogy a városvezetés közreműködéssel további változásokat tudnak elérni. Az idei önkormányzati választásra készülve megfogalmaztak egy tizenkét pontos javaslatcsomagot is: az “A Kerékpárosklub 12 pontja a bringás Budapestért” című dokumentumban többek között a Lánchíd megközelíthetőségének biztonságosabbá tételét, sebesség- és zajcsillapítást, a Bubi továbbfejlesztését, a kombinált közlekedés népszerűsítését, az adatalapú közlekedésfejlesztés meghonosítását és egy nyilvános baleseti adatbank felállítását, valamint a minden közlekedő számára biztonságos útfejlesztést szorgalmazzák. “Én mind közül az első pontunkat, a forgalomarányos kerékpáros költségvetési keret létrehozását tartom a legfontosabbnak – emeli ki a Kerékpárosklub elnöke. – A meg nem valósult fejlesztések jelentős része a forráshiány miatt úszik el; miközben a Városháza papíron azt szeretné, ha 2030-ra a mai kettőről tíz százalékra nőjön a kerékpáros közlekedés aránya Budapesten, a közösségi költségvetésnek csak elenyésző, nagyítóval is alig látható részét költik erre a területre. Pedig már akkor hatalmas előrelépést lehetne elérni, ha legalább azt a »statisztikai hibahatárnyi« két százalékot rászánnák a bringás fejlesztésekre, amit a most kerékpározók részaránya indokolttá tenne. Bízom benne, hogy ezt a fontos változtatást ki tudjuk majd szorítani az új városvezetésből: hogy ők is belátják, alapvető szükség van arra, hogy élhetőbbé, bringásbarátabbá tegyük a városunkat. Kedvező előjel, hogy mindhárom esélyes főpolgármester-jelölt azonnal reagált, és találkozót kezdeményezett a pontjainkról.” Április 20-án újra I Bike BudapestA Magyar Kerékpárosklub április 20-án tartja hagyományos tavaszi “örömtekerését és demonstrációját”, az I Bike Budapestet. A szervezők azt remélik, idén is sokan csatlakoznak majd a felvonuláshoz. “Tizenöt-húszezer észtvevőre számítunk. Fontos, hogy minél többen eljöjjenek, mert ezek a menetek azok, amelyek valódi súlyt, érdekvédelmi erőt biztosítanak a mozgalmunknak. Ha Budapest utcáin végigteker egy ekkora tömeg, akkor a politikusokban is tudatosul: megéri fejleszteni a várost, hiszen nagyon sok olyan lakója van, aki kiáll, összefog, megmutatja magát azért, hogy kiharcolja a számára fontos ügyek megvalósítását.”  A felvonulás délután 3 órakor indul a népligeti Sós Miksa sétányról. A felvonulók az Üllői út - Ferenc körút - Petőfi híd – Valdemar és Nina Langlet rakpart – Döbrentei tér – Attila út – Alagút – Széchenyi Lánchíd – Széchenyi István tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – érintésével a városligeti Napozórétre vonulnak, ahol délután 5-kor a szokásos bringaemeléssel zárul a rendezvény.Az I Bike Budapest felvonulásról további részleteket a Magyar Kerékpárosklub weboldalán találsz. (A borítóképet Fürjes Viktória készítette)
#Lakhatás #Társadalmi ügyek

”A jótékonyságban is van helye az innovációnak” – Interjú Havasi Zoltánnal, a Budapest Bike Maffia alapító-vezetőjével

Mi kell ahhoz, hogy egy civil szervezet sikeresen és fenntarthatóan működő, nagy társadalmi hatást indukáló társadalmi vállalkozássá nője ki magát? A Budapest Bike Maffia alapítója szerint elsősorban progresszív, újító gondolkodásmód, tudatos szervezetfejlesztés és brandépítés, valamint olyan termékek és szolgáltatások, amelyek vonzók a potenciális támogatók és partnerek számára. A Budapest Bike Maffia (BBM) sok más sikeres civil szervezethez hasonlóan, néhány lelkes, segíteni vágyó ember elhatározásából született. “Két héttel 2011 karácsonya előtt ültünk pár haverommal a kilencedik kerületi Tündérgyárban (Ma Élesztő – a szerk.), csupa futár meg bringásgyerek, akik a melóhelyüktől a csajuk lakásáig mindenhova kerékpárral jártak, és arról beszélgettünk, mennyi elesett, segítségre szoruló ember van az utcán. Hogy hányan vannak, akik lenézik, lesajnálják, sokszor szó szerint átlépik őket, mert úgy gondolják, a hajléktalan emberek csak lusta, részeges, menthetetlen vesztesek lehetnek, egy olyan réteg, ami »kolonc a társadalom nyakán«. Hogy szinte semmilyen lehetőségük nincs arra, hogy ha egyszer lecsúsztak, visszakapaszkodjanak a »polgári létbe« – mert a nagy segélyszervezeteken és azokon a lelkiismeretes magánembereken kívül, akik egyszer-egyszer csúsztatnak nekik pár forintot vagy egy adag ételt, szinte senki sincs, aki érdemben segíthetne nekik – meséli Havasi Zoltán, a szervezet alapító-vezetője. – Ültünk, beszélgettünk, és végül arra jutottunk, elég a szájtépésből, cselekedni kell. Jönnek az ünnepek, az utca tele éhező-fázó emberekkel, szólunk az ismerőseinknek, felplankolunk valami kaját, hozunk fenyőágakat, kerítünk pár ajándékot, takarót, meleg ruhát, aztán szenteste bringára pattanunk, és szétosztjuk a rászorulók között. Meglepjük őket; és ami a legfontosabb, az adományok mellett valami olyasmit is viszünk nekik, ami a legtöbbet jelenti a számukra: barátságot, emberséget, figyelmet. Mert ez volt a legfontosabb.” A BBM ma már több mint egy tucat fizetett munkatárssal, nyolcvan önkéntessel és több száz állandó közreműködővel dolgozó, komoly impactfaktorú projekteket vivő társadalmi vállalkozás. “Lassan akkorák vagyunk, mint egy multi – mondja nevetve Havasi. – Pedig nem volt könnyű az indulás. Van az a klasszikus népmesei sztori: a legkisebb királyfi elindul szerencsét próbálni, kiállja a próbákat, levágja a sárkányt, aztán viszi a kiskirálykiscsajt, a felekirályságot, meg a címlapokat. Mi nem voltunk ennyire janik, hosszú, nem egyszer tévedésekkel, hibákkal pettyezett építkezés kellett ahhoz, hogy a Bike Maffia valóban sikeres és jól működő szervezetté váljon.” ”Elképesztő flow-élményt adott az első osztás” Maga a szervezet néhány önkéntessel és egy Facebook-oldallal kezdődött. “Mielőtt kimentünk volna osztani, összeraktam a BBM oldalát, és kitettem egy posztot, amiben arra kértem az ismerősöket, ha tehetik, támogassanak minket pénzzel, alapanyagokkal, ruhával, legyen mit szétosztani az utcán élő emberek között. Nem kellett csalódnunk: sokan eljöttek, hoztak zsemlét, felvágottat, zöldséget, téli ruhákat. Aztán lementünk a közeli boltba, vettünk pár rúd párizsit, és megkértük az ott dolgozó hölgyeket, hogy szeleteljék fel, mert szendvicseket akarunk csinálni. »Mire kell maguknak szenteste ennyi szendvics? – kérdezte az egyik. – Fiatalok, a mamájuk biztos finom vacsorával várja magukat otthon.« Mondtuk neki, hogy mi ma este máshogy ünnepelünk, hajléktalan embereknek visszük a kaját. A néni annyira meghatódott, hogy jó félkiló párizsit hozzácsapott ahhoz, amit vettünk, »Legyen miből etetni szegénykéimet«. Jó volt látni, hogy a hétköznapi emberek is szívesen segítenek, ha alkalmuk van rá.” "Elképesztő flow-élményt adott az első osztás" (Fotó: BBM) Havasi azt mondja, az első osztás után mindannyian úgy érezték, meg kell ismételniük az akciót. “Elképesztő flow-élményt adott, ezért másnap megint összejöttünk, és szétosztottunk még egy adag adományt. Ami megmaradt, azt bevittük egy melegedőszállóra; szívesen vették: akkor jöttem rá, hogy a szervezett ellátás munkájában is elkell a civil segítség.” Társadalmilag hasznos, közösségteremtő erővel bíró projekteket indítottak A bringás osztások hamar rendszeressé váltak. "Sokaknak rokonszenves volt a kezdeményezés. Egyre többen csatlakoztak hozzánk, volt olyan, hogy egy, az Ellátó kertben rendezett főzésre több mint száz bringás jött el. Eszméletlen fíling volt, olyan sokan voltunk, hogy szinte mindenkinek csak egy-egy adag kivinni való kaja jutott.” A Tündérgyárból pár hónap után átköltöztek a Szimpla Kertbe. “Akkoriban indult a Szimpla háztáji piac; tökéletes hely volt az adománygyűjtésre: a bejáratnál elkezdtünk vászontáskákat osztogatni a piacozóknak, és megkértük őket, ha van kedvük, írjanak rá valami kedveset vegyenek bele egy kiló krumplit, pár zacskó zöldséget, sajtot, tojást, vagy amit akarnak, mi pedig vállaljuk, hogy még aznap délután elvisszük a rászoruló családoknak. Ez a projekt is remekül működött – ráadásul megmutatta, hogy a jótékonyságban is van helye az innovációnak, az újító ötleteknek.” Ahogy telt az idő, úgy szaporodtak a projektek, a biciklis osztás, a közös főzések és a jótékonysági piacozás mellett érzékenyítő kampányokat is szerveztek, túrával egybekötött adománygyűjtést tartottak állatmenhelyek számára, a hajléktalan embereket és az önkénteseiket, szimpatizánsaikat összehozó pikniket rendeztek a városban. “2015-ben a szíriai, 2022-ben pedig az ukrajnai háború menekültjeinek támogatásában is részt vettünk. Igyekeztünk csupa olyan programmal, kezdeményezéssel előrukkolni, amik amellett, hogy társadalmilag hasznosak, közösségteremtő erővel is bírnak; talán ennek is köszönhető, hogy gyorsan nőtt az önkénteseink köre” – vélekedik a BBM vezetője. Fontos a hatásfokozás és a hatásmérés Havasi hamar rájött, hogy a BBM-ben komoly lehetőségek vannak, megfelelő támogatással valódi társadalmi hatással bíró szervezetté fejleszthetik a lelkes civilekből álló kis csapatot. “Csak a tőke hiányzott. Folyamatosan dolgoztunk, fejlődtünk, de egy idő után be kellett látnunk, ha valóban hosszú távon szeretnénk a rászoruló emberek segítésével foglalkozni, támogatókat, stabil bevételi forrásokat kell találnunk: mert ha továbbra is saját zsebből próbáljuk finanszírozni a Bike Maffiát, előbb-utóbb felkopik az álunk. Akkoriban még »rendes polgári munkám« is volt, grafikusként dolgoztam. Már amikor tudtam, mert a »civilkedés« vitte-ette az időmet, energiámat: tudtam, előbb-utóbb el kell döntenem, melyik utat választom. Sajnos, a megrendelőim sem voltak mindig megértőek, emlékszem, 2013-ban, amikor kimentünk segíteni az árvízi védekezésben, iszonyatosan leszúrtak, mert másfél napot késtem egy munkával. Ott ültem egy csapat öltönyös üzletemberrel szemben, hulla fáradtan, mert a tárgyalás előtti napon még a gáton dolgoztunk, erre nekem estek, hogy miért csúszik a meló. Mondom, homokzsákokat raktam a gáton. »Azt hiszed, te fogod megmenteni a világot?« – kérdezte gúnyosan az egyik. Én meg felhúztam magam: »Elmész a fenébe. Tudod, mit? Igen«.” Ahogy telt az idő, úgy szaporodtak a projektek (Fotó: BBM) Havasi vezetésével lassan, de biztosan fejlődni kezdett a szervezet. “Eleinte nem törtük a fejünket olyan »fenszi« dolgokon, mint a szervezetfejlesztés, a toborzás, a fundraising, vagy a stratégiaalkotás, örültünk, ha annyi pénzt be tudtunk húzni, amiből vehettünk egy saját üstöt. Először 2015-ben, a diákokat célzó +1 szendvics projekt sikerét látva gondolkodtam el azon, hogy itt lenne az ideje profi alapokra helyezni a működésünket, de a valódi szervezetépítés és az átgondoltabb működésmenedzsment csak két-három évvel később kezdődött el. Felállt egy hozzáértő emberektől álló vezetőség, többek között ennek is köszönhető, hogy 2019-2020 környékén már tényleg tudatosan, a szakmai szempontokat maximálisan figyelembe véve tudtunk dolgozni. Ez sokkal hatékonyabbá tette a munkánkat: a projektek szervezésétől az önkéntesek rekrutálásán és az adománygyűjtésen át a kommunikációig és a márkaépítésig. A legfontosabbnak azt tartottuk, hogy olyan szisztémát alakítsunk ki, ami támogatja a hatásfokozást és a hatásmérést. Szerettünk volna a korábbinál nagyobb hatékonysággal dolgozni, miközben azt is fontosnak tartottuk, hogy folyamatosan nyomon kövessük az eredményeinket, hiszen ezek segítségével tovább optimalizálhatjuk a szervezet működését, »belső jó gyakorlatokat« alakíthatunk ki.” Formabontó akcióikkal váltak sikeressé Gyors fejlődésükhöz az is hozzájárulhatott, hogy a BBM addigra széles körben ismert, vonzó, a fiatalok körében is népszerű “brenddé” vált. “Volt néhány olyan formabontó, komoly közösségi és médiaérdeklődést kiváltó akciónk, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sokan megismerjék, kik vagyunk, mit csinálunk. Ilyen volt a pandémia idején végzett munkánk (a Covid-járvány kirobbanása után a BBM egy, a Táblás Átmeneti Szállás és Nappali Melegedő kertjében felállított adományponton gyűjtötte a felajánlásokat; az Egészségkonyhával és a Hokedli étteremmel közösen három hajléktalanszállót látott el meleg étellel; több ezer mosható-vasalható maszkot juttatott el az egészségügyi ellátórendszerbe; és a Magyar Vöröskereszttel is együttműködött – a szerk. ), a szíriai és ukrajnai menekülteket támogató akcióink, a +1 szendvics program, a Gerilla piknik vagy épp az egyik kedvencem, a 2016 augusztusában rendezett 100-as buli, egy felvonulás, amin ötven brazil szambát játszó dobos, egy komplett bateria vezetésével több százan sétáltunk-táncoltunk végig a Bartók Béla úton, hogy felhívjuk a figyelmet a hajléktalanság problémájára és adományokat gyűjtsünk. A meghívóban csupán annyit kértünk a résztvevőktől, hogy hozzanak magukkal egy százforintost; az így összegyűlt több mint tízezer forintot a buli végén odaadtuk egy hosszú ideje utcán élő embernek. Fantasztikus volt látni, milyen emocionális fröccsöt okozott neki ez az »égből pottyant segítség«, a mai napig nem tudom elfelejteni, hogy zokogott örömében.” Havasi azt mondja, annak ellenére, hogy a szakemberek szerint a BBM elsősorban a kommunikációs és marketing-tevékenysége révén emelkedett ki a hazai civil szervezetek közül, eleinte nem sokat törték a fejüket a márkaépítésen. “Én írtam és szerkesztettem a fő kommunikációs platformunkként szolgáló Facebook-oldalra kikerülő szövegeket, és a kreatívok többségét is én raktam össze. Nem akartam agyafúrt kampányokkal, hosszas brainstormingok során kiköltött arculattal »behúzni« az embereket; nem is volt idő, erőforrás hosszas strtatégiázásra, ezért úgy gondoltam, az a legjobb, ha azt írom, amit gondolok. Így akarva-akaratlanul magamra igazítottam a BBM stílusát – és ez azóta is így maradt, sőt, ma már tudatosan építünk arra a hangvételre, vizuális nyelvezetre, amit annak idején kitaláltam. Ha megnézed a grafikai anyagainkat, egyértelműen látszik rajtuk a »grunge-os« hatás, nem véletlenül: a kilencvenes években csupa rock, punk, hardrock meg indie zenét hallgattam, egyfolytában Nirvana, Pearl Jam meg Stone Temple Pilots szólt a lejátszóból. Szerencsére úgy fest, ezzel a stílussal sokan azonosulni tudtak. Saját lábra álltak A BBM vezetője hangsúlyozza, amikor elindultak, még nem nagyon voltak követni való példák előttük. “Annyit tudtam, hogy lazán, mindenféle pátosz nélkül, természetesen kell hozzáállni a civil munkához, bízva a progresszív, egyedi ötletekben. A Bike Maffia igazi grassroots-szerveződésként indult, kitaláltunk egy projektek, kipróbáltuk, hogy működik-e, aztán ha bevált, megtartottuk, ha nem, elengedtük, és csináltunk helyette valami mást. Viszonylag jó hatásfokkal működtünk, nem véletlen, hogy a valaha kifundált összes projektünk jó hetven százaléka ma is működik.” Külön programot indítottak a diákoknak (Fotó: BBM) Havasi fontosnak tartotta, hogy a szervezet az egyéni és vállalati adományozók támogatása mellett a saját maga termelte forrásokra is támaszkodhasson. “Nem akartuk pályázatokból, állami, fővárosi, vagy önkormányzati dotációkból finanszírozni a működésünket. Nem azt mondom, hogy ez nem egy járható út, de mi nem ezt választottuk, úgy gondoltuk, ha saját bevételeink vannak, akkor szabadabban, kötöttségek nélkül működhetünk.” Persze, ezeket a bevételeket eleinte nem volt könnyű kitermelni. “Akkoriban még a közösségi adományozásnak sem volt igazán divatja Magyarországon, nem hogy a céges CSR-együttműködéseknek. De nem adtuk fel: 2016-ban elindítottuk a csapatépítő tréningeinket, nem sokkal később pedig a webshopunkat, ahol a »sajátmárkás« termékek mellett e-könyveket és a rászorulóknak szánt élelmiszercsomagokra beváltható kuponokat is árulunk. Ez a két bevételi forrás a támogatásokkal együtt már elegendő ahhoz, hogy stabilan finanszírozni tudjuk a működésünket.” Tovább erősítenék a forprofit szférával való együtműködést A BBM határozott célja, hogy tovább erősítse és bővítse a magyarországi kis- és nagyvállalatokkal való együttműködéseit. Új szolgáltatásokat vezetnek be, nemrég a 11. kerület egyik zöldterületi részén egy jótékonysági farm fejlesztésébe is belevágtak. “Vannak rendszeres támogatóink, adományozóink, köztük olyanok is, aki pénzzel és olyanok is, akik alapanyagokkal, a főzések és a szendvicskészítés során felhasználható élelmiszerekkel segítik a munkánkat – fejtegeti Havasi Zoltán. – Az idén szeretnénk olyan hosszútávú partneri együttműködéseket is kialakítani, amik a következő két-három évre biztosítanák egy-egy kiemelt programunk anyagi hátterét. Ilyen a farm projekt is, ami új szintre emelheti a szervezet működését, ha úgy tetszik, ez lehet a Bike Maffia 3.0-ja.” Az újbudai farmon a BBM egyfajta “szociális oázist” alakított ki: egy művelés alatt álló terápiás kertet, ahol a rászorulók mellett a civilek, az érdeklődő, diákok, az önkéntesek, a szociális munkások és persze a szervezet támogató cégek munkatársai is pihenhetnek, kertészkedhetnek, rekreálódhatnak, ismerkedhetnek. “A farmban komoly lehetőségek vannak: egyrészt helyet biztosít arra, hogy a folytonos forráshiánnyal küzdő civil szervezetek egy térítésmentesen igénybe vehető, tágas és zöld környezetben tartsák meg a rendezvényeiket – másrészt a céges programoknak, csatépítőknek, tréningeknek is remek helyszínéül szolgálhat. Most épp olyan támogatói csomagok összeállításán dolgozunk, amelyek lehetővé tennék, hogy az érdeklődő vállalkozások bérbe vehessék és saját rendezvényeikre használhassák a kertet.”
#Társadalmi vállalkozás #Vállalatoknak

Nehéz helyzetben a hazai civil szervezetek – kitörési lehetőség a saját termék vagy szolgáltatás

Egy nemzetközi felmérés szerint egész Közép-Európában nálunk a legalacsonyabb a nonprofit szervezetek fenntarthatósági indexe. A vizsgált tizenegy országból Magyarországon a legkevésbé kielégítő a vállalatok és magánszemélyek adakozási kedve, ráadásul a “társadalmi hatáskeltést” célzó nonprofitokat komoly jelentéstételi kötelezettség is terheli. A Social Impact Alliance for Central & Eastern Europe nevű független nemzetközi think tank 2023 szeptemberében adta ki legújabb, a közép-európai térség tizenegy országában – Bulgáriában, Horvátországban, Csehországban, Észtországban, Magyarországon, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában – dolgozó nem kormányzati szervezetek (NGO-k) helyzetével és lehetőségeivel foglalkozó jelentését. Az Unlocking Private Capital for Social Good in Central & Eastern Europe című, a Google.org pénzügyi támogatásával és a Dentons, valamint a Country Partners ügyvédi irodák közreműködésével készült tanulmány alapjául egy átfogó, 2020 és 2023 között készült kutatás szolgált, amelynek során hétezer-hatszáz kvantitatív interjút készítettek, és több mint kétszázharminc találkozót tartottak az érintett országok vállalkozói, államigazgatási és civil szektorának szereplőivel. Van még mit javítani az adományozási kultúránkon A közép-európai országok többségében sem a cégek, sem a magánemberek nem tulajdonítanak kellő jelentőséget a társadalmi folyamatok alakításának. A tanulmány szerint ennek egyik fő oka az lehet, hogy mivel a régió gazdaságai viszonylag “fiatalok” – alig harminc-egynéhány éve, a rendszerváltást követő időszakban álltak át a szocialista tervgazdálkodásról a piacgazdasági működésre – a profitéhség jóval inkább jellemzi a piaci folyamatokat, mint a nyugati országokban. A vállalkozások és a befektetők elsődleges szempontja a nyereségesség – így jóval kevesebb idő, energia és odafigyelés jut arra, hogy a cégek működésének társadalmi-környezeti hatásait is érdemben mérlegeljék. A Social Impact Alliance elemzői ennek ellenére optimisták, mint írják, a közép-európai térség országaiban komoly fejlődési potenciál van. “A megfelelő ösztönzéssel a CEE-országok lakosai akár kétszer akkora összeget fordíthatnak adományozásra, mint jelenleg“ – írják a tanulmányban, hozzátéve, így évi 2,7 milliárd euróról 5,5 milliárd euróra ugorhat a hozzájárulásuk. A szakértők szerint egyre meghatározóbb adományozókká válnak a fiatal középosztálybeli polgárok, akik fontosnak tartják, hogy a társadalmi és környezeti ügyekre költött pénzük a lehető legjobban hasznosuljon. Sajnos, ahogy írják, jelenleg éppen ez a réteg az, amelyet a civil és kormányzati szervezetek a legkevésbé tudnak megcélozni, megszólítani. A belső motivációk helyett a külső nyomás hajtja a cégeket A Social Impact Alliance szerint jelentős probléma, hogy Közép-Európában ma elsősorban nem a belső meggyőződés, hanem a külső motivátorok – a törvényhozói követelmények, a nyugat-európai anyavállalatok gyakorlata és az ügyfelek, munkavállalók nyomása – hajtja a cégek CSR-tevékenységét. Emiatt kevés erőforrást fordítanak az átgondolt, valódi pozitív változást lehetővé tevő stratégiák kidolgozására. “Nem látják, milyen üzleti előnyeik származhatnak a társadalmi felelősségvállalásból” – írja a tanulmány. A kisebb vállalkozások (KKV-k) attól tartanak, hogy – különösen az elmúlt években tapasztalható csúcsinfláció okozta kockázatos pénzügyi környezetben – felesleges befektetés, “kidobott pénz” lenne, ha a fenntartható jövőbe fektetnének;  a hosszútávú jobbító kezdeményezések helyett inkább a napi működésre költik a pénzüket. Ez az egyik legfontosabb oka annak is, hogy bár a Közép-európai Régióban több mint 800 ezer - ebből 60.000 magyar - regisztrált nonprofit szervezet van, jó részük rendkívül kis költségvetésből működik – vagy egyenesen inaktív, “alvó állapotban” van (a KSH 2022-es adatai szerint a hazai szervezetek több, mint 60%-a gazdálkodik kevesebb, mint 5 millió forintból). Ahhoz, hogy hatékonyan végezhessék a munkájukat, a jelenleginél komolyabb finanszírozásra, forrásbevonásra lenne szükség, amit a piaci szereplők inaktivitása miatt csak rendkívül nagy nehézségek árán biztosíthatnak. Kevés nonprofitnak van saját bevételteremtő tevékenysége A kutatás kiemeli: a közép-európai térségben ma még csak kevés nonprofit szervezetnek van saját bevételtermelő képessége: pénzre, és ezáltal az állami, önkormányzati, vagy európai uniós támogatásoktól való függetlenségre váltható terméke, szolgáltatása. “Számos országban törvényileg is korlátozzák ezt a lehetőséget” – hangsúlyozzák. Pedig a civil szervezetek fenntartható társadalmi vállalkozássá fejlődése nagyban javíthatná ezeknek a csoportoknak a hatékonyságát – és így az általuk támogatott ügyek, társadalmi csoportok helyzetét is. A tanulmány készítői szerint a régiónkban különösen erős hatást gyakorol az állami szabályozás a nonprofitok működésére. Az adminisztrációnak nem csak a szabályozás kialakításában van komoly szerepe, hanem abban is, hogy hogyan ítélik meg a civilek szerepét az adott országban. Ebből a szempontból Magyarország különösen rossz helyzetben van, az állam sem az egyéni adományozókat, sem a társadalmi hatásba fektető cégeket nem honorálja érdemben – például adókedvezményekkel. Az Unlocking Private Capital for Social Good in Central & Eastern Europe szerkesztői kiemelik: az akadémiai közegnek fontos szerep juthat a pozitív társadalmi hatások elindításában. ”A jelenlegi helyzetben égető szűkség van a közvélemény érzékenyítésére, a nonprofit szervezetek menedzseléséhez szükséges tudás bővítésére, a rendelkezésre álló eszközök fejlesztésére, és a szakemberek kinevelésére. Az oktatási rendszernek kulcsszerepe lehet ezeknek a szükséges változásoknak az elindításában” – húzzák alá. A közép- és felsőoktatásnak nem csak a szakemberek képzésében, hanem a diákok érzékenyítésében, tájékoztatásában is kiemelt feladata lehet. Magyarország sereghajtó A Social Impact Alliance for Central & Eastern Europe elemzésében hangsúlyozza: a közép-európai nonprofitok helyzetét a külső tényezők – mint a törvényhozás és a szabályozás – mellett belső feszültségek is nehezítik. Sok szervezetnél hiányzik a mindennapi működés hatékony menedzseléséhez szükséges tudás, nehezen tudják észrevetetni magukat a potenciális önkéntesekkel és adományozókkal, és a kommunikáció, illetve a fundraising terén is komoly kihívásokkal küzdenek. A tapasztalt és elkötelezett szakemberek toborzása szintén nehéz; érezhető, hogy egyre több civil szervezet vezetője küzd a kiégéssel, és választja a kisebb megtérüléssel kecsegtető nonprofit szektor helyett a forprofit cégeket. A tanulmány konklúziója szerint Magyarországon különösen nehéz helyzetben vannak a nonprofitok. A 18 és 65 év közötti magyaroknak csak 36 százaléka költ adományozásra, ami a legalacsonyabb arány a régióban. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a hazai adózók csak a jövedelemadójuk (SZJA) egy plusz egy százalékát ajánlhatják fel valamilyen társadalmilag hasznos célra (egy százalékot valamelyik általuk választott egyházi státuszban lévő szervezetnek, egyet pedig egy civil szervezetnek adományozhatnak); ahogy az is, hogy az évi húszmillió forintnál magasabb bevétellel rendelkező civil szervezeteknek külön jelentéstételi kötelezettségük van. Ez az egyik legfőbb oka annak is, hogy a külföldi donorok egyre kisebb lelkesedéssel támogatják a hazai NGO-kat – ahogy annak is, hogy a felmérés szerint az egész közép-európai régióban nálunk a legalacsonyabb a civil szervezetek fenntarthatósági indexe.
#Leszakadó régiók #Nonprofitoknak #Oktatás #Társadalmi diverzitás

”Ezek szegregált sorsok, szegregált életek, szegregált lelkek”– Interjú Szénási Szilviával, az Uccu Alapítvány ügyvezető igazgatójával

Magyarországon egyre súlyosabb problémát jelent a munkaerőhiány, a tavalyi év harmadik negyedévében közel nyolcvanezer betöltetlen álláshely volt az országban. Az áldatlan helyzetet a kormány vendégmunkások behozatalával próbálja orvosolni; pedig itthon is vannak komoly tartalékok: a felmérések szerint a társadalom közel egytizedét kitevő romák húsz százaléka munkanélküli. Új cikksorozatunkban a hazai roma kissebséget érintő problémákkal foglalkozunk. Magyarországon – a fejlett országok jelentős részéhez hasonlóan – komoly gondokat okoz a munkaerőhiány, a KSH legutóbbi, a tavalyi év harmadik negyedévére vonatkozó adatai szerint közel nyolcvanezer betöltetlen álláshely van az országban. Munkaerőpiaci szakértők szerint félő, hogy ez a mutató csak tovább romlik majd; annál is inkább, mivel tavaly márciusban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági Évadnyitóján maga Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be: az iparpolitikai célok eléréséhez a következő egy-két évben közel ötszázezer új munkavállalóra lesz szükség. A hiányzó munkavállalók pótlását vendégmunkások felvételével próbálják megoldani; a gombamód szaporodó “humánerőforrás-kölcsönző” cégek főként a Fülöp-szigeteken, Mongóliában, Indonéziában és Kirgizisztánban toboroznak. Pedig itthon is vannak komoly tartalékok, a felmérések szerint a lakosság közel egytizedét kitevő “roma kötődésű” emberek húsz százaléka munkanélküli. “Vidéken rengeteg olyan munkanélküli roma ember él, akik, ha megfelelő képzést, támogatást, lehetőséget kapnának, minden gond nélkül betölthetnék az üres álláshelyeket – mondja Szénási Szilvia, a közösségfejlesztéssel, illetve a roma és nem roma fiatalok közötti párbeszéd, tapasztalatcsere ösztönzésével, előmozdításával foglalkozó Uccu Alapítvány ügyvezető igazgatója. – Sajnos, a hazai cégek többsége elzárkózik attól, hogy munkát adjon nekik: egyrészt azért, mert a döntéshozóikban is élnek azok a tudatlanságból, tájékozatlanságból, előítéletekből táplálkozó sztereotípiák, amelyek a társadalom nagy részét jellemzik – másrészt pedig azért, mert a romák kultúráját sokan összekeverik a »szegénység kultúrájával«. Félnek, idegenkednek tőlük, nem csoda, hogy – különösen a kistelepülésen élő romák esetében – a többségnek nemigen van más lehetősége, mint az, hogy jelentkezzen azokra a közmunka-programokra, amelyek egyfajta modern jobbágyságba taszítva őket, csak a szegénységet és a kiszolgáltatottságot konzerválják." ”A HR-es közli velük, hogy nincs felvétel, aztán mehetnek amerre látnak” Szénási Szilvia szerint ugyan eleinte számos szakember bízott abban, hogy a közmunka jó alapot, ugródeszkát jelent majd a nyílt munkaerőpiacra való belépéshez, ám ez sajnos tévedésnek bizonyult. “A közmunka valójában csak arra jó, hogy röghöz kösse, függő viszonyban tartsa az embereket, amelyből szinte lehetetlen kilépni – vélekedik. – Ráadásul az iskolapadból frissen kikerülő fiataloknak még ez a lehetőség sem adatik meg, többnyire fel sem veszik őket, mert mivel huszonöt éves korig mindenkinek jár a személyi jövedelemadó-jóváírás, többe kerülne a foglalkoztatásuk, mint idősebb társaiké." Az Uccu munkatársai nemrég egy Nyíregyháza melletti kistelepülésen jártak, ahol roma nőknek tartottak munkaerőpiaci képzést. “Megdöbbentő élmény volt látni, hogy annak ellenére, hogy szinte mindegyiküknek van iskolai végzettsége, szakképesítése, egyikük sem talál munkát – idézi fel az Uccu vezetője. – Van köztük eladó, cukrász, varrónő – egy sor piacképes végzettséggel rendelkező, okos és helyes nő, akik szeretnének dolgozni, előrejutni, hozzájárulni a család anyagi biztonságának megteremtéséhez, mégis kénytelenek otthon maradni a gyerekekkel, mert nem tudnak elhelyezkedni. Megrázó volt a felismerés: nekik nem arra van szükségük, hogy segítsünk önéletrajzot vagy motivációs levelet írni, mert el sem jutnak odáig, hogy bekérjék tőlük a papírjaikat. Legtöbbször már a nevük vagy a fényképük alapján kiszórják őket, a HR-es közli velük, hogy »nincs felvétel«, aztán mehetnek, amerre látnak.” Fontos a roma és nem roma fiatalok közötti párbeszéd A vidéki kistelepülésen élő roma emberek számára a társadalmi mobilitás lehetőségei alapvetően korlátosak. “Annak, aki egy nagyobb város közelében lakik, elméletben lenne rá lehetősége, hogy munkát találjon. De romaként ez így is nagyon nehéz, mert a »többség« azt gondolja, mi máshogy élünk, gondolkodunk, működünk, mint ők: nekünk nem fontos, hogy stabil és biztonságos körülményeket teremtsünk a családunknak, jobb lehetőségeket biztosítsunk a gyerekeinknek. Pedig ez tévedés: ugyanúgy szükségünk van az értelmes elfoglaltságra, a kihívásokra, a biztos és kiszámítható keresetre – a munkára –, mint bárki másnak. Tény, hogy köztünk is vannak olyanok, akik nem akarnak dolgozni, de ez nem egy »rasszjegy«; a közhiedelemmel ellentétben a romák között sincs több »mihaszna munkakerülő«, mint a többségi társadalom tagjai között” – hangsúlyozza Szénási. Szénási Szilvia (Fotó: Hello Nonprofit) A szakember szerint a közvéleményben a mai napig tartja magát a hangoskodó, gyerekeket potyogtató, lusta “lókupec cigány” képe. “Sok szülő a gyerekeiben is ezt az alapvetően hibás és megtévesztő képet plántálja el, nem véletlen, hogy akárhányszor egy új iskolában tartunk beszélgetést, olyan, mintha elölről kellene kezdenünk a munkát." Ennek ellenére a diákokkal sokkal könnyebben megtalálják a hangot, mint a felnőttekkel. "Általában nyitott, okos és érdeklődő fiatalokkal találkozunk, akik ha segítünk nekik, hamar ráébrednek, hogy tele vannak a társadalom által beléjük táplált hamis félelmekkel, sztereotípiákkal, transzgenerációs előítéletekkel.” Az Uccu ügyvezetője szerint ezért is fontos, hogy minél fiatalabb korban párbeszédet kezdeményezzenek a roma és nem roma gyerekek között. “A felnőttekben már nagyon átírni a beidegződéseket” – hangsúlyozza. Diplomával is nehéz elhelyezkedniük Magyarországon egyre több roma fiatal szerez diplomát, de általában nekik sem könnyű az elhelyezkedés. “Egyre többen tanulnak tovább, ma már minden túlzás nélkül beszélhetünk egy erős roma értelmiségi rétegről – hangsúlyozza Szénási Szilvia. – De hiába a papír, ők is nehezen boldogulnak; igaz ugyan, hogy Budapesten van néhány olyan nyitottabb szemléletmódot képviselő nagyvállalat, amelyek hajlandók munkát, lehetőséget adni nekik, de azért közel sem ez a jellemző – húzza alá. – Jó néhány olyan tanult, jó kvalitásokkal rendelkező, nyelveket beszélő roma fiatalt ismerek, akik hosszú ideje hiába kilincselnek a cégeknél.” A fővárosban tanuló roma egyetemisták jó része vidékről költözik a fővárosba. “Nincsenek könnyű helyzetben, a többségük kénytelen dolgozni az egyetem mellett, hogy el tudja tartani magát. Otthonról nem, vagy csak nagyon ritkán tudják pénzzel támogatni őket: még annak ellenére is, hogy a szüleik mindent megtesznek azért, hogy elvégezhessék az iskolát, és diplomásként könnyebb életük legyen. Sajnos sokszor ez a »könnyebb élet« is csak puszta ígéret, elérhetetlen álom marad; szokás mondani, hogy aki tanul és keményen dolgozik, az boldogul, de a valóságban ez közel sem ilyen egyszerű: egy roma fiatalnak akkor is nehéz bejutnia a munkaerőpiacra, ha nem nyolc általánost vagy szakmunkásképzőt végzett, hanem egyetemet. Ma mindenki az »önmegvalósítás fontosságát« hangsúlyozza, azt mondják, bármit elérhetsz, csak akarnod kell. De arról már elfeledkeznek, hogy az önmegvalósítás egyik alapfeltétele a stabil és kiegyensúlyozott élet, a biztos egzisztencia és a társadalmi-szociális beágyazottság – ami bizony gyakran hibádzik.” Kettészelt falvak A felmérések szerint a mélyszegénységben élő cigánygyerekek túlnyomó többsége szegregált iskolába jár, ami alapvetően behatárolja a továbbtanulással és munkavállalással kapcsolatos lehetőségeiket. “Az oktatáshoz való jog alapjog, de a szegregátumokban élő gyerekek számára ez elérhetetlen. Mostanában sokat beszélünk a tanárhiányról, cikkek garmadája jelenik meg arról, hogy már a fővárosi elitiskolákban is a technikatanár tartja a matekórákat, az angolszakos oktatja a magyar irodalmat, az informatikaórákat meg már meg sem tartják, mert csapatostul mondanak fel a pedagógusok. Tény, hogy nehéz a közoktatás helyzete, de ez korántsem újkeletű dolog, csak épp most ért el a városi középosztályhoz; a szegregált iskolák már évtizedek óta súlyos szaktanárhiánnyal küzdenek. Nincs, aki tanítsa a leszakadó térségekben, hátrányos helyzetű közösségekben élő gyerekeket, akik így óriási, sokszor szó szerint behozhatatlan hátrányból indulnak.” Sokan el sem tudják képzelni, mekkora elszigeteltségben élnek a szegregátumokban lakó vidéki romák. “Jártunk olyan faluban, ami szó szerint ketté van választva: az egyik felében laknak a romák, a másikban a nem romák. A két fél között szinte semmilyen együttműködés, kapcsolat, átjárás nincs, a szegregátumban élők többsége legfeljebb akkor találkozik a többségi társadalom tagjaival, ha bemegy az önkormányzathoz ügyet intézni. Ezek szegregált sorsok, szegregált életek, szegregált lelkek. Sok kistelepülésen olyan áttörhetetlen előítéletekből épített falak mögött élnek, hogy esélyük sincs arra, hogy a helyi kisközértben, kiskocsmában, dohányboltban dolgozhassanak.” A “munkaerőpiaci bevándorlás” is a romákat sújtja Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a közelmúltban megjelent hírek szerint egyre több romát szorítanak ki a munkaerőpiacról a vendégmunkások. “Nemrég arról cikkezett a sajtó, hogy a Continental makói gyárából ötven tapasztalt dolgozót, köztük roma nőket küldtek el, miután betanítatták velük a – többségükben Indonéziából érkezett – utódaikat. Nem véletlenül, mivel a vendégmunkások olcsóbban dolgoznak, mint a magyarok, a munkaadók számára kevesebb költséget jelent a foglalkoztatásuk – fejtegeti az Uccu ügyvezetője. – Megint azt látjuk, amit a rendszerváltás idején: a szegény, alulképzett romák isszák meg a levét a nagy gazdasági-társadalmi változásoknak, csak annyi a különbség, hogy míg a kilencvenes évek elején a privatizációval együtt járó gyárbezárások, most a »munkaerőpiaci bevándorlás« miatt vesztik el a munkájukat." Szénási hangsúlyozza, szeretnék felvenni a kapcsolatot a nagyvállalatokkal, hátha közös erővel enyhíteni tudnak az állástalan romák egyre súlyosabbá váló helyzetére. “Talán meg tudunk állapodni egy-két céggel; de sajnos ez is csak »felületi kezelés« lehet, a valódi változást az hozhatná el, ha alapvetően át tudnánk alakítani a többségi társadalom romákkal kapcsolatos megítélését. Hatszáz éve itt élünk, együtt, ebbe a szűkös kis medencébe zárva, mégis csak nagyon kevesen tudják, milyen komolyan hozzájárultak a hagyományaink, a szokásaink, a népművészetünk az ország kultúrájához, hogyan táplálta, építette, gazdagította egymást az itt élő cigány és nem cigány emberek együttműködése. Sajnos a roma kultúra máig nem épült be a széles körben elfogadott kulturális mátrixba, pedig akinek nem énekelt még szomorúszemű cigánylány lovári nyelven, az nem is élt igazán.” A valódi társadalmi súlyuknak megfelelő roma reprezentációra lenne szükség Az Uccu ügyvezetője szerint a legnagyobb baj az, hogy hazai közéletben, médiában nem vagy csak elvétve, többnyire negatív példaként jelennek meg a roma emberek. “Nagy szükség lenne olyan cikkekre, televíziós és rádióműsorokra, sorozatokra, amikben a romákkal, az ő értékeikkel és problémáikkal is komolyan foglalkoznak – fejtegeti. – Persze, most is van olyan nagy kereskedelmi tévében futó szappanopera, amiben roma karakterek is szerepelnek, de ők többnyire csak a »libatolvaj cigány« sztereotípiáját erősítik. Roma származású szakemberekre: műsorvezetőkre, híradósokra, reklámmodellekre lenne szükség – olyan emberek fel- és bemutatására, akik hitelesen tükrözik, milyen sokszínű, gazdag, értékekkel teli a mi világunk is. De ehhez az kéne, hogy közös erővel és elhatározással kitárjuk végre azokat a bizonyos »kiskapukat«, hogy a kisebbségi közösségekhez tartozó embereknek is lehetőséget adjunk a megszólalásra és a megmutatkozásra. Mert a miénk egy valóban sokszínű, gyönyörű kultúra, olyan, világszinten is ismert és elismert művészekkel, alkotókkal, gondolkodókkal, mint Bari Károly, Choli Daróczi József, Orsós József, Orsós Teréz, vagy Balázs János. És még számtalan kiváló, formátumos karakter, zenészek, képzőművészek, irodalmárok, szociológusok, aktivisták – cigány emberek, akik jobbá, szebbé, teljesebbé tették a közös kultúránkat.” Cikksorozatunk következő részében a roma fiatalok oktatásával, továbbtanulási és érvényesülési lehetőségeivel foglalkozunk.