Egyre fontosabbá válik az ESG, komoly lépéseket tettünk a megújulók széleskörű adoptálása és a körforgásos
Egy fiatal hazai cég új fejlesztésének köszönhetően jelentősen egyszerűbbé és biztonságosabbá válik a konyhai munka
A játékgyártó napraforgós termékcsaládja a sokszínűség és a befogadás fontosságát igyekszik hangsúlyozni. A cég a
A University of New Orleans Kutatói olyan adatbázis felépítésén dolgoznak, ami megkönnyítheti az autizmussal élő
Egy új tanulmány egyértelmű összefüggést talált a városi közterületek zöldítése és az ott élők egészségi
Spanyol kutatók szerint az alacsony jövedelmű rétegek rossz lakhatási körülményeik és egészségügyi helyzetük miatt sokkal
A long covid komoly terhet róhat a kórházakra és az orvosokra, ami a hazai közegészségügy
Az ENSZ jelentése szerint az elmúlt években nem sikerült érdemben csökkenteni a kóros alultápláltságtól szenvedő
Nyolc éve két lelkes szülő kezdeményezéséből született – ma már hét súlyosan-halmozottan sérült gyerek oktatásáról
Sorozatsztárból lett ápoló, férjével egy, az egészségegyenlőségért küzdő nonprofit kommunikációs ügynökséget vezet. Több, fontos közfeladatokat