Társadalmi ügyek

#ESG #Jógyakorlatok #Társadalmi diverzitás #Társadalmi ügyek #Vállalatoknak

Egy mindenkiért, mindenki egyért! – ESG KKV Special – 3./10. rész

A vállalatvezetők hajlamosak megfeledkezni az ESG ,,S” lábáról, ami a cégek társadalmi felelősségvállalásról és kötelezettségeiről szól. Többségük a környezeti kihívásokra koncentrál: talán azért, mert ezt gondolják sürgetőbb problémának – talán azért, mert a politika és finanszírozás ezt jelölte ki fő transzformációs területnek. Cikksorozatunk mai részében igyekszünk megmutatni, hogy egyik terület sem fontosabb a másiknál, legfeljebb más és más szempontból fontosak. Szó lesz az induló lépésekről, a szabályozásról, a munkavállalók jólétéről, a szervezeti sokszínűség fontosságáról, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek kezelésének jelentőségéről is. Az univerzálisan elfogadott emberi jogok Ebben az alcímben kicsit hazudunk. Így hívják, de a kihívások többsége pont abból ered, hogy nem egyetemesek és nem mindenki fogadja el őket ugyanúgy. Az iparosodással jelentősen felerősödtek a társadalmi egyenlőtlenségek (ahogy a klímaváltozás hatásai is). A gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegényeknek pedig még rosszabbul ment a soruk, mint korábban. A gyárakban gyatra munkakörülmények között dolgoztak az emberek, sokan súlyos sérüléseket, maradandó egészségkárosodást szenvedtek a mérgező anyagok használata és a szabályozatlan környezet miatt. Az ipari mellett a tömegtermelésre épülő mezőgazdaságról sem lehet túl sok jót mondani. A háborúk nyomán tovább súlyosbodott a helyzet; aztán 1948. december 10-én elfogadták az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, ami nem kevesebb, mint harminc cikkelyben részletezi az emberhez méltó életkörülményeket, többek között szót ejt az egyenlőséghez való jogról, a tulajdonhoz való jogról, a békés gyülekezéshez és egyesüléshez való jogról és az oktatáshoz való jogról is. Ezeket a jogokat most az Európai Unió és számos más ország, több nemzetközi egyezmény, kormányközi vagy civil szervezet is a politikája, programalkotása középpontjába helyezte: hogy emlékeztessük és szembesítsük magunkat azzal, milyen áron érjük el a gazdasági sikereket, eredményeket, a folyamatos gazdagodást. Érdemes tudatosítani magunkban őket újra. Persze ez a gondolkodásmód azt a paradigmát feltételezi, hogy a gazdaságnak az embereket jólétét, az élhető társadalmakat kellene szolgálnia. Ez egy olyan paradigma, amiben nem mindenki hisz: gyakran hallani üzleti, értékesíti környezetben a “farkastörvényekről”, a félreértelmezett “evolúciós szabályokról” és hasonló “alapigazságokról”, amelyekkel legitimizálni igyekeznek a gazdasági (és politikai) döntések negatív hatásait, kárait – a szegénységet, az elnyomást, a kizsákmányolást. Sokan még ma is egy korlátlan, végtelen ideig megújuló kapacitástömegként tekintenek a természeti és emberi “erőforrásokra” – ahelyett, hogy úgy gondolkodnának róluk, mint olyan egyetemes értékről, amikre mindannyiunknak vigyáznia kell, hogy egy jobb, fenntarthatóbb irányba fejlődhessünk. Az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) ezeket az általános emberi jogokat igyekszik adaptálni a munkahelyi környezetre és a foglalkoztatással kapcsolatos kérdésekre. A szervezetkormányoknak ad ajánlásokat; de egyre több vállalat is magáévá teszi ezeket, és ennek megfelelően vizsgálja át a HR-folyamatait és hatásait. Az ILO az ábrában látható témák mellett konkrét ajánlásokat is ad: például azt, hogy minden munkavállalónak biztosítani kell legalább heti egy pihenőnapot; hogy a túlórákat csak önkéntes alapon lehet kiosztani, és kompenzálni kell; hogy mi a munkavállalás minimum életkora, és hogy a kell megóvnunk, stb. A rendelkezések egy része furcsának hathat a fejlettnek mondott nyugati világban, egy másik fele pedig a fejlődőben – mert globálisan szeretné sztenderdizálni a körülményeket, annak érdekében, hogy ne a hátrányos helyzetű országok kizsákmányolása váljon a nemzetközi vállalatok HR-stratégiájának alapjává. A fejlett országokban többnyire természetesnek vesszük ezeket a jogokat (sokszor tévesen, mert nagyon sok sérül errefelé is), de sajnos a világ más részein még közel sem “lefutott ügy” ezek biztosítása: a modern rabszolgaság (kényszermunka, személyi iratok elkobzása, gyermekmunka) például még ma is 50 millió embert érint, nem kis részben azért, mert a fejlett országokban virágzó iparágak szereplői szemet hunynak felette. De nem csak a világ “boldogtalanabbik felén” vannak kérdéses foglalkoztatási gyakorlatok, ha a teljes értékláncot vizsgáljuk, egyértelműen látszik, hogy Európában – és benne Magyarországon – is volna még javítani való. A munkahelyi sokszínűség és esélyegyenlőség például egy olyan kérdés, ami világszerte mindenhol kihívást jelent. A sokszínű ESRS jelentéstételi szabvány A társadalmi oldal fontosságát mutatja, hogy az ESRS európai jelentéstételi sztenderden és ehhez kapcsolódó törvényben belül már négy tematikus “társadalmi szabványt” is megfogalmaztak, amelyek egyre több társadalmi jellegű törvénnyel és direktívával egészülnek ki. Látható, hogy az ESRS az egész értékláncra kiterjeszti a jelentéstételi kötelezettséget, de a társadalmi sztenderdeket (sajnos) specifikusan bontotta ki, nem pedig tematikusan. Igaz, így talán sokaknak könnyebb megértenie és menedzselnie ezeket a területeket. A társadalmi felelősség, a kockázatok és hatások azonosítása, a teljesítmény és hatás mérése, illetve fejlesztése az alábbi altémákra terjed ki: A vállalatok társadalmi kötelezettség- és hatásrendszere nagyon szerteágazó. Működésük az összes érintettre nézve aktuálisan és potenciálisan is negatív vagy pozitív hatást gyakorol. Ezeket kell az ESG-ben azonosítani, értékelni és elemezni. Kitalálni, hogy melyik pozitív hatás hogyan tartható fenn vagy növelhető, például a foglalkoztatási stabilitás, a sokszínűség, az anyagi és testi-szellemi jólét, a beszállító-fejlesztés, az innováció, a valós társadalmi hatással bíró közösségi szerepvállalás, stb. Vagy hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre további pozitív hatások indukálására, köztük a hátrányos helyzetű csoportokba tartozó potenciális munkavállalók bevonása; az inkluzív beszerzéssel a hátrányos helyzetűek és helyi termelés támogatása; a KKV –szektor fejlesztése, erősítése; az empátián, szolidaritáson, elszámoltathatóságon és más fenntarthatóságot támogató értékeken és elveken alapuló vállalati kultúra és működés építése, a korrupció ellen hatékonyabb fellépés, az önkéntes munka és közösségi adományozás támogatása, stb. Ugyanilyen fontos, hogy megismerjük a negatív hatásokat (aktuálisakat vagy az üzleti tervekből fakadó potenciálisakat), és annak elemzése is, hogy ezek a negatív hatások hogyan kerülhetőek el vagy minimalizálhatók, és ha már elkerülhetetlenek, milyen kárpótlási folyamatokat kell a cégeknek (vagy néha az iparágaknak) kialakítaniuk. Potenciális negatív hatások lehetnek: Káros, egészségre ártalmas vegyi anyagokkal kénytelenek értintkezni a beszállítók és/vagy vevők munkavállalói. Előre le nem egyeztetett módon tartósan túlórázniuk kell a beszállítók munkavállalóinak. Nincsenek női vezetők. A megváltozott munkaképességű potenciális munkavállalók nem kapnak esélyt a toborzási-kiválasztási folyamatokban. A kisgyermeket nevelők hátrányt szenvednek a karrierfolyamatokban. A társadalomban egyes munkaerőpiaci, társadalmi folyamatok eszkalálódnak (kirekesztés, elvándorlás stb.). (Az értéklánc munkavállalóira vonatkozó hatásokkal egy külön “Fenntartható beszerzés és beszállítók” című cikksorozat foglalkozik – a szerk.) Aggályok és kérdések, lehetőségek és kötelezettségek Sok vállalatvezető, ha megismeri a társadalmi problémákat és kihívásokat a világban vagy saját üzleti-társadalmi környezetében, rájön, hogy egy feneketlen kúttal néz szembe, mert annyi probléma van, amelyek megoldására pénzt, tudás és figyelmet kellene fordítani. Hogyan és merre érdemes elindulni? Mennyit illik erre fordítani? Mi van, ha a versenytársaim nem követik a példámat? Néhány jó tanács a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos stratégia és tevékenységek kialakítására vonatkozóan ESG szempontból: Ami a jelenléteddel, működéseddel, termékeddel/szolgáltatásoddal összefüggően történik, azért felelős vagy! Te, személyesen vállalatvezetőként és mindenki, aki közreműködik. Ha egyedül nem tudod megoldani az adott problémát, keress szövetségeseket, partnereket, jó példákat máshol! Biztos, hogy valahol, valaki előállt már egy inspiráló jógyakorlattal, amiből tanulhatsz, erőt meríthetsz. Ha az emberi erőforrásra, mint kizsákmányolható tényezőre tekintesz, emlékeztesd magad: így fog gondolkodni valaki rólad, a gyermekedről, az unokádról is! Ezt akarod? Most te vagy döntéshozói, hatalmi helyzetben, de mi lesz holnap vagy egy év múlva? Az ember = érték. Az emberekbe, közösségekbe és társadalomba történő befektetés meghálálja magát, nem csak a vállalat, hanem az egész társadalom és a gazdaság virágzásához is elengedhetetlen. Az egészséges és erős társadalom a jól működő gazdasági reziliencia alapfeltétele. Ha attól félsz, hogy a versenytársaidhoz képest hátrányt fog jelenteni a számodra a társadalmi felelősségvállalás, kezdeményezz iparági vagy régiós összefogást, klasztert, klubot, önszabályozást! Ha azon kapod magad, hogy egy ismeretlen, távoli, más kultúrájú beszállító problémáira csak legyintesz, gondolj arra, hogy bármikor fordulhat a kocka, és a te vevőd, fogyasztód, végfelhasználód, szabályozód ugyanígy legyinthet a te érdekeidre, nehézségeidre, kihívásaidra. Ha azt hiszed, amit te tehetsz csak “csepp a tengerben”, ami nem elegendő a társadalmi problémák megoldásához, csatlakozz üzleti közösségek vagy civil szervezetek közös programjaihoz, kezdj el hatást mérni és hosszú távú programokban gondolkodni! Ne feledkezz meg a pillangóhatásról, hiszen sok kicsi sokra megy! Ha úgy érzed, hogy a túlélésért küzdesz nap mint nap, és nincs energiád mások jóllétére is figyelni, akkor fontold meg, hogy nincs-e szükség radikális változásra a szervezetedben vagy az életedben. Ha azt hiszed, ez puszta filantrópia, rossz hírünk van: önös érdekünk, hogy élhető és működő társadalmaink, gazdaságunk legyen. A jó HR-hez, a jó beszerzéshez, a jó vevői kapcsolatokhoz, a jó hatósági viszonyhoz ezek egyre fontosabbá válnak. Elkötelezett, jól teljesítő munkavállalókat akarunk? Szem előtt kell tartanunk a jogaikat, az érdekeiket: az emberi méltóságukat. Te milyen pontokkal egészítenéd ki a fenti felsorolást? Milyen akadályokat látsz azelőtt, hogy maximáld a pozitív társadalmi hozzájárulásod és minimalizáld a kárt, amit a szervezeted okoz? A cikksorozat szerzői az Alternate munkatársai. Jelen cikk szerzője Fertetics Mandy, a vállalkozás ügyvezetője, több mint 20 éves tapasztalattal bír a vállalati fenntarthatóság és felelősségvállalás terén. Missziója, hogy organikus szervezetfejlesztés és vezetői transzformáció révén segítse a cégeket a fenntarthatóság útján. Társzerző Király Dorottya, fenntarthatósági gyakornok. www.alternate.hu

#Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Társadalmi ügyek

Két év alatt több mint 175 ország kibocsátásával terhelte meg a környezetet az orosz-ukrán háború

Egy friss jelentés szerint az orosz invázió két év alatt legalább 175 millió tonna széndioxidnak megfelelő üvegházhatású gázzal szennyezte a légkört. A harcok mellett a tüzek, a repülőjáratok elterelése, a kényszerű migráció és a támadásokban megrongálódott olaj- és földgázvezetékek is komoly problémát okoznak. Az Initiative on Greenhouse Gas Accounting of War (IGGAW) kutatócsoport közelmúltban publikált jelentése szerint a 2022 februárjában kirobbant orosz-ukrán háború két év alatt több szennyezőanyaggal terhelte meg a környezetet, mint 175 ország teljes kibocsátása. Szakértők szerint a háború az emberéletek és a gazdasági kár mellett a klímaváltozás hatásait is jelentősen súlyosbítja. A háború a harcok mellett a nagy kiterjedésű tüzek, a kereskedelmi repülőjáratok elterelése, a megtámadott területekről eredő menekülthullámok, és az energetikai infrastruktúrát – elsősorban a kőolaj- és földgázvezetékeket – ért támadások okozta szivárgások miatt is szennyezi a környezetet. Az újjáépítés karbonlábnyoma is jelentős lesz: a számítások szerint nagyobb károsanyag-kibocsátással járhat, mint maga a háború. Kilencvenmillió autó éves kibocsátása A harcok miatt légkörbe jutó szennyezőanyagok között a széndioxid mellett jelentős mennyiségű dinitrogén-oxid és kén-hewafluorid is van – utóbbit a legpotensebb üvegházhatású gáznak tartják. A háború alatt keletkezett kibocsátás mennyisége egészen elképesztő: kilencvenmillió benzinüzemű autót kellene egy éven keresztül megállás nélkül járatnunk ahhoz, hogy ekkora mértékű szennyezést produkáljunk. A jelentés szerzői megjegyzik: a háborúzó országok mindezidáig nem tartották számon, mekkora klímaköltsége van a hadviselésnek – és általában a hadseregek fenntartásának. A hivatalos adatokat már csak azért is nehéz megismerni, mert sok esetben hadititoknak számítanak, és a kutatók csak ritkán juthatnak el a frontvonalakra. Azt, hogy milyen gazdasági ára van a háborúk okozata kibocsátásnak, érdemben eddig senki sem vizsgálta. Márpedig komoly ára van: a részben a német és svéd kormányok támogatta IGGAW számításai szerint az orosz kormánynak a háború első két éve után csak a klímakárok után 32 milliárd dollárt kellene fizetnie Ukrajnának. Az ENSZ közgyűlése az Európai Bizottsággal (EB) közösen úgy döntött, hogy Oroszországnak jóvátételt kell fizetnie Ukrajnának a háború miatt. Ennek összegébe a klímakárokat is beleszámítják: a jelenlegi számítás szerint minden tonna, a harcok következtében kibocsátott üvegházhatású gáz 185 dollárnyi társadalmi kárt okoz. Globális méretű probléma Lenard de Klerk, az IGGAW-csoport vezető kutatója szerint Oroszország nem csak Ukrajnát, hanem a globális klímahelyzetet is veszélybe sodorja a háborúval. “Ez a »karbon-konfliktus« jelentős, és világszerte éreztetni fogja a hatásait. Oroszországnak fizetnie kell azért, hogy ekkora károkat okoz: nem csak Ukrajnának, hanem a többi országnak is, amelyek kénytelenek lesznek elszenvedni a klímakárok hatásait.” Az IGGAW jelentésének készítői a világon elsőként becsülték meg egy háború klímaköltségét. Elemzésük szerint: A kibocsátás harmada közvetlenül a harci cselekményekből származik. Második harmada a háború lezárultát követő újjáépítés során fog keletkezni. A harmadik harmada pedig a támadások miatt kitört tüzek, a kereskedelmi légijáratok átirányítása, az energetikai infrastruktúrát ért károk és a menekülthullám miatt termelődik meg.

#Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Társadalmi diverzitás #Társadalmi ügyek

Mi az a “degrowth”, és tényleg megmenthetjük-e a bolygót a kapitalizmus újragondolásával?

Újító szemléletű közgazdászok egy csoportja szerint itt az ideje a “demokratikus alapokon szerveződő globális gazdaság” felépítésének: a profit helyett a társadalmi és ökológiai hasznot hajtó beruházásokra kell fókuszálnunk, hogy kivédhessük a klímaváltozás legsúlyosabb hatásait. Egyre többet hallani egy új, a globális kapitalizmus és a gazdaság újragondolását szorgalmazók körében gyorsan népszerűvé váló fogalomról, a “degrowthról”. A kormányok és a gazdasági szereplők szinte kivétel nélkül a gazdasági növekedést tartják a prosperitás legfontosabb indikátorának: a választásokra készülő politikusoktól a befektetőket, részvényeseket meggyőzni igyekvő vállalatvezetőkig mindenki “töretlen gyarapodásról” beszél. Kérdés, hogy lehetséges és kívánatos-e ez egyáltalán; számos ökológiai gazdaságtannal és klímaváltozással foglalkozó szakember szerint a növekedés hajszolása helyett a jelenlegi rendszer ésszerűsítése és a fogyasztás visszafogása lenne a valódi megoldás. “Ez nem csak rossz közgazdaságtan, hanem tudománytalan is – mondja Jason Hickel gazdaságantropológus, a Less Is More című könyv szerzője. – Az embereknek meg kell érteniük, hogy a »növekedés« nem egyenlő a társadalmi haladással.” Hickel a “post-growth” vagy degrowth-mozgalom egyik vezéralakja. Támogatói szerint a gazdasági siker valójában nem mérhető a bruttó hazai termék (GDP) nyers adataival: ahhoz, hogy valóban sikeres globális gazdaságot építsünk, a szabályozott formában vissza kell fognunk a növekedést a legnagyobb széndioxid-kibocsátást produkáló “karbon-intenzív” országokban és iparágakban. “A növekedés egyszerűen szólva az aggregált termelés növekedését jelenti, piaci árakban mérve – magyarázza az antropológus. – Eszerint, ha a GDP-növekedést vesszük alapul, egymillió font értékű könnygáz előállítása pontosan ugyanakkora értéket teremt, mint egymillió font értékű megfizethető lakhatásé vagy egészségügyi ellátásé.” Hickel szerint, ha a GDP-növekedés helyett a társadalmi fejlődést, a “közös jót” vennénk alapul, nem az aggregált termelést növelnénk, hanem olyan termékek és szolgáltatások előállítására koncentrálnánk, amelyek szükségesek ahhoz, hogy javítsunk az emberek életkörülményein, és elérjük az ökológiai céljainkat – miközben csökkentjük a növekedést a nagykibocsátású országokban és szektorokban. “Minden alkalommal, amikor egy politikus azt mondja, hogy támogatja a gazdasági növekedést, meg kell kérdeznünk tőle: pontosan milyen és kinek az érdekeit szolgáló növekedésre gondol” – húzza alá. Fenntarthatóbb termékekre és szolgáltatásokra van szükség A Hickel és társai által képviselt degrowth-filozófia ellenzői többnyire azzal érvelnek, hogy a gazdaság “lesoványítása” társadalmi feszültségeket szülne: növelné a munkanélküliséget, csökkentené az adóbevételeket, és így óhatatlanul a közszolgáltatások folyamatos elsorvadását okozná. Mindez – érvelnek – csak tovább fokozná azokat a nehézségeket és nyomort, ami ma is terheli a marginalizált közösségeket. A degrowthista közgazdászok szerint a "károgók" tévednek: ők úgy látják, egy átgondolt, tervszerű reorganizáció az emberek jelentős többségének hasznára válna. Véleményük szerint a városi terepjáróktól a fegyvereken és a fast fashion ruhadarabokon át a nagyipari eszközökkel előállított marhahúsig valamennyi olyan termék termelését vissza kellene fognunk, amelyek forgalmazása ugyan nyereséges a tőke számára – de szociális és környezeti szempontból destruktív. Ezek helyetti inkább olyan termékekbe, szolgáltatásokba és ágazatokba kellene fektetnünk, amelyek – mint az egészségügy, a közösségi közlekedés, a megújuló energia, a megfizethető lakhatás, vagy a megújuló mezőgazdaság – ugyan a szó klasszikus értelmében kevésbé “profitábilisak”, de jóval fenntarthatóbbak. ”Ez a katasztrófa receptje” Hickel szerint az olyan gazdag országokban, mint Nagy-Britannia, “abszolút magas az aggregált termelés”. “De ez a termelés jórészt olyan területekre koncentrálódik, amelyek a tőke szempontjából nyereségesek – és a magas státuszú fogyasztókat szolgálják –, ahelyett, hogy a hétköznapi polgárok jólétét javítanák. Így aztán a kiemelkedő termelés ellenére is sok a nélkülöző. Több mint négymillió gyerek él szegénységben, elég körülnézni az utcán, hogy lássuk, mekkora a nyomor.” A közgazdász-antropológus szerint tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a gazdag országok “a közelében sincsenek annak”, hogy teljesítsék a Párizsi Megállapodásban lefektetett vállalásaikat, így a jelenlegi tempó mellett a legjobban teljesítő gazdaságoknak is több mint kétszáz évre lesz szükségük ahhoz, hogy nullára csökkentsék a károsanyag-kibocsátásukat. “Ez a katasztrófa receptje. Sokkal hatékonyabb intézkedések kellenek a klímaváltozás megfékezéséhez. A gazdag országoknak csökkenteniük kell az energiafelhasználásukat, és jelentős állami beruházásokra van szükség a megújuló energiaforrások fejlesztéséhez” – fejtegeti. Hickel szerint annak ellenére, hogy a megújulók sokkal olcsóbbak, mint a fosszilis energia, a magánbefektetők még mindig a szükségesnél kevesebb tőkét ölnek a kiaknázásukba, mert nem hoznak akkora nyereséget, mint kőolaj vagy a földgáz. “Állami beruházásokra van szükség, és olyan szabályozásra, ami visszafogja a fosszilis energiába való befektetést, és ösztönzi a zöld átállást. Ez egy alapvető iparpolitikai tény, amit ha tetszik, ha nem, el kell fogadnunk.” Észak dél ellen Miközben a degrowth-mozgalom meglehetős elfogadottságra és népszerűségre tett szert az észak félteke közgazdászai és ökológusai között, a déli féltekén élő kollégáik közül sokan szkeptikusan fogadják a megállapításaikat. Úgy látják, Hickelék ötletei csak az olyan fejlett gazdaságokban valósíthatók meg, amelyek már ma is képesek arra, hogy kielégítsék a lakóik alapvető igényeit. A fejlődő országokban más a helyzet: ezekben továbbra is szükség van a felpörgetett fejlődésre és növekedésre, hogy ellensúlyozhassák évszázadok kizsákmányolásának hatásait. Morena Hanbury Lemos brazil ökológus-közgazdász szerint lassan ez is megváltozik. Az Universitat Autònoma de Barcelona tudósa úgy látja, míg kezdetben a degrowth-mozgalom elsősorban a kényszeres növekedés Európában, illetve a “globális északon” tapasztalható negatívumaira fókuszált, ma már univerzálisabb megoldásokon dolgoznak. “Az anti-imperializmus alapjai mindig is megvoltak, de számos ember munkájának köszönhetően az elmúlt években előtérbe is kerültek. Mindez azt jelenti, hogy délen is egyre több ember figyel fel az ebben rejlő lehetőségekre” – mondja. Lemos szerint egyre több poszt-növekedéspárti szakember ismeri fel: számos déli országban szükség van olyan újfajta, fenntartható növekedési modellekre, amelyek lehetővé teszik az emberek alapvető szükségleteinek kielégítését, és hogy az északi gazdasági expanzió mindig is a – jellemzően déli – emberek kizsákmányolására és a nyersanyagok lerablására épült. “Ami északon a »degrowth«, az délen a »delinking«: a kialakult gazdasági függőségektől való elszakadás, függetlenedés – magyarázza. Mint mondja, ideje lenne, hogy a szegényebb országok kitörjenek végre a globális gazdasági rendszer csapdájából, abból az “alárendelt viszonyból”, amit a fejlett országok tőkéseinek való megfelelés jelent. ”Ácsoljunk mentőtutajt magunknak” A degrowth-ideológia növekvő népszerűsége ellenére sokan attól tartanak, hogy globális kapitalizmus “újrahuzalozása”, és az elitek érdekeivel való megküzdés nem lesz könnyen-gyorsan végigvihető feladat. James Medway közgazdász, a Macrodose Podcast házigazdája például arra figyelmeztet, hogy az egyre súlyosabbá váló klímaváltozás miatt nincs időnk “harminc éven belül megvalósítani kívánt utópiákat építeni”: ehelyett inkább olyan azonnal megtehető, praktikus lépésekben kellene gondolkodnunk, amik hosszabb távon vezetnek el a kívánt változásokig. “Ma nem az a kérdés, hogyan építsük meg a tökéletes társadalmat, hanem az, hogy hogyan ácsoljunk mentőtutajt magunknak” – hangoztatja. Medway szerint egy megfelelően feltőkésített, globális megállapodások szerint koordinált adórendszer segítségével “elkezdhetnénk orvosolni az egyre nagyobbá váló társadalmi egyenlőtlenség és az ökológiai pusztítás káros hatásait”. Mint mondja, minél súlyosabbá válnak a klímaváltozás negatív hatásai, annál sérülékenyebbek lesznek az olyan, a létfenntartáshoz szükséges piaci rendszerek is, mint az élelmiszertermelés, az energetika, vagy a vízellátás – ezek rendbetételéhez állami beavatkozásra lesz szükség. “Olyan közösségi hatóságokat kell felállítanunk, amelyek elkezdhetik átalakítani ezeket a rendszereket, amelyek klímaállóbbá tehetik őket, és ezzel megalapozhatják egy olyan fenntartható társadalom építését, amilyet szeretnénk.” A termelés visszafogása önmagában nem elég Hickel szerint balgaság azt állítani, hogy a növekedés tervezett, célzott visszavágása fantazmagória lenne. “Az a fantazmagória, ha azt hisszük, hogy a mai, szociális és ökológiai szempontból is kudarcos gazdasági rendszer egyszer csak varázsütésre megoldja majd a krízist” – hangoztatja. Ennek ellenére egyetért azzal, hogy a déli féltekén további növekedésre van szükség, és azt is elismeri, hogy a gazdaság “összezsugorítása” önmagában nem elég a problémák megoldásához. Hickel úgy látja, olyan biztos megélhetést szavatoló “garantált munkahelyekre” lenne szükség, amelyeket az emberek életminőségének javítását és a kibocsátás csökkentését célzó állami beruházások révén hozunk létre. Mint mondja, az olyan gazdag országokban, mint Nagy-Britannia vagy az Egyesült Államok ez könnyen megoldható lenne, hiszen megvan a kellő pénzügyi függetlenségük ahhoz, hogy finanszírozzák az ilyen befektetéseket. “Minden olyan kormány, amely kellő monetáris szuverenitással rendelkezik, képes arra, hogy közvetlenül mozgósítsa a közjavak termelését, egyszerűen azáltal, hogy közpénzt szán rá – érvel. – Ahogy Keynes is rámutatott (John Maynard Keynes angol matematikus-közgazdász, a modern makroökonómia megteremtője – a szerk.): lényegében mindent, amit a termelő kapacitás szempontjából meg tudunk tenni, finanszírozni is tudunk.” Hickel szerint átgondolt gazdaságpolitikával az infláció is kivédhető, “egyszerűen vissza kell skálázni a felesleges termelést”. Radikális gazdasági demokrácia kell Hickel úgy látja, újfajta “radikális gazdasági demokráciára” lenne szükség. “Sokunk olyan demokratikus politikai rendszerekben él, amelyek lehetővé teszik, hogy időről-időre magunk válasszuk meg a képviselőinket. De ha a közgazdaságról, a termelési rendszerekről van szó, szóba sem kerül a demokrácia” – húzza alá. Érvelése szerint a termelés “túlnyomórészt a tőke irányítása alatt áll, a nagy befektetési cégek, kereskedelmi bankok, óriásvállalatok és az elitek döntik el, mit termelünk, hogyan hasznosítjuk a kollektív munkaerőnket és forrásainkat, és hogyan osztjuk el az általunk termelt javakat.” Hickel szerint ha a munkavállalóknak és a fogyasztóknak nagyobb beleszólásuk lenne abba, hogy mit termeljünk, nagyon másképp állnának a dolgok. “Több empirikus kutatás is bizonyítja, hogy demokratikus keretek között az emberek a közösségi és környezeti célokat preferálják” – hangoztatja. Kérdés, hogy míg a politikusok és a nagybefektetők jelentős része továbbra is az örökkön növekvő GDP-t tartja a legfontosabb szempontnak, hogyan lehet egy olyan, a globális gazdaságot alapjaiban megreformáló változást elindítani, amilyet a “hickeliánusok” szeretnének. Mit tehetünk azért, hogy elkerüljük a klímaváltozás legsúlyosabb következményeit? “A jó hír az, hogy ezek az elképzelések elképesztően népszerűek az állampolgárok között – bíztat Hickel. – Egyre több felmérés mutatja, hogy az emberek többsége olyan gazdaságot akar, amely a jólét és nem a növekedés, a tőkefelhalmozás köré szerveződik.” A gazdaságantropológus tisztában van azzal, hogy a degrowth-szemlélet széles körű elterjesztéséhez meg kell küzdeniük “az uralkodó osztály tagjaival, akik óriási hasznot húznak a fennálló status quo-ból”. De szerinte nem reménytelen a helyzet: az első lépés az lehet, ha “jó kapcsolatokat építünk ki a környezetvédők és a szakszervezetek között, és így olyan »környezettudatos munkásosztályt« alakítunk ki, amelynek megvan a befolyása hozzá, hogy jó irányba billentse a mérleg nyelvét.” “Olyan nagy tömegbázissal rendelkező mozgalmat kell létrehoznunk, ami elég erőteljes ahhoz, hogy komoly változásokat érjen el. Ez a feladatunk” – összegez.

#Egészség #Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Lakhatás #Társadalmi ügyek

Tavaly ötvenezer ember halt meg az extrém hőhullámok miatt Európában, a legszegényebbek a legveszélyeztetettebbek

Spanyol kutatók szerint az alacsony jövedelmű rétegek rossz lakhatási körülményeik és egészségügyi helyzetük miatt sokkal inkább megszenvedik a hőhullámok hatását, mint a tehetősebbek. Fontos lenne, hogy a döntéshozók termék helyett közszolgáltatásként tekintsenek a klimatizálásra. A globális felmelegedés okozta extrém hőhullámok az elmúlt években több tízezer ember életét követelték Európa-szerte. Évről-évre nő az áldozatok száma; spanyol kutatók szerint az átlagosnál alacsonyabb jövedelemből élő rétegnek a legkiszolgáltatottabbak. “Nincs ebben semmi különös. A hőhullámokat sokkal nehezebb átvészelnie annak, akinek egy légkondicionálás nélküli szobán kell megosztoznia három másik lakóval, mint annak, aki egy medencés, klimatizált villában él” – nyilatkozta a The Guardian-nek Julio Díaz Jiménez, a madridi III. Károly Egyetem egészségügyi karának professzora. Jimenez egy kutatócsoport tagjaként 2020-ban elsőként publikált tanulmányt arról, hogy milyen hatással vannak a nyári hőhullámok a Madrid tizenhét kerületében lakók egészségére. Mindössze három olyan kerületet találtak, ahol a meleg jelentősen növelte a mortalitást – ezek a spanyol főváros legszegényebb negyedei voltak. A kutatócsoport később egész Spanyolországra kiterjesztette a vizsgálatát. “Hasonló eredményekre jutottunk – emelte ki a professzor. – Amikor a hőség egészségügyi hatásairól van szó, a legfontosabb tényező az egzisztenciális helyzet.“ A hőség a gyerekeket is veszélyezteti A kutatók szerint az alacsony keresetűek elsősorban azért vannak jobban kiszolgáltatva a hőhullámoknak, mert nem engedhetik meg maguknak a megfelelő színvonalú lakhatást: sokan olyan túlzsúfolt, rossz szellőzésű lakásokban laknak, amelyek kevés védelmet kínálnak a kánikulával szemben. Egy részük az egészségügyi szolgáltatásokhoz is korlátozottan fér hozzá, így könnyen előfordulhat, hogy nem kap megfelelő kezelést olyan krónikus betegségeire, amelyek hatásait felerősítheti a hőség; míg mások olyan munkahelyeken – például a mezőgazdaságban vagy az építőiparban – dolgoznak, ahol folyamatosan ki vannak téve az extrém melegnek. A hőség a gyerekek egészségét is veszélyezteti. A Save the Children gyerekvédelmi szervezet adatai szerint Spanyolországban minden harmadik gyerek hűtetlen lakásban él, ami “komoly befolyással lehet” több mint kétmillió kiskorú mentális és fizikai egészségére. A hűtés, mint közszolgáltatás Az Egyesült Államokban már régóta foglalkoznak a hőstressz és a szegénység összefüggéseivel: ahogy a National Public Radio és a University of Maryland 2019-es közös kutatásából is kiderült, az alacsony jövedelmű emberek által lakott területeken jó eséllyel nagyobb a hőség, mint a gazdagabb környékeken. Annak ellenére, hogy Európát jóval nagyobb mértékben sújtja a globális felmelegedés, mint a világ többi részét, itt még alig készült hasonló kutatás – emelte ki a The Guardian-nek nyilatkozva Jamina Saheb, a párizsi Sciences Po kutatója, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change – ICCP) legutóbbi jelentésének vezető szerkesztője. A kutató egy idén augusztusban megjelent kutatásra hivatkozva azt mondta: tavaly Európában közel ötvenezer ember halálát okozta a széndioxid-szennyezés fűtötte felmelegedés. “Itt az ideje, hogy megkongassuk a vészharangot. Nem engedhetjük, hogy a hőség emberéleteket követeljen” – emelte ki. Az elmúlt években kontinens-szerte megszaporodtak a hőhullámok. “A globális felmelegedés embereket öl meg – húzta alá Saheb. – A kérdés az, hogy hány emberéletbe kerül, mire a döntéshozók és a szakemberek is belátják, hogy a nyári energiaszegénység valós probléma.” A szakértő szerint az egyetlen megoldás a légkondicionálás közművesítése lenne. “Garantálnunk kell a hűtéshez való jogot, nem szabad termékként tekintenünk a légkondicionálásra, hiszen ezzel csak tovább növeljük a társadalmi egyenlőtlenségeket” – hangoztatta. Betonteknőkbe szorult városlakók Saheb véleményét Alby Duarte Rocha, a Berlini Műszaki Egyetem kutatója is osztja. Rocha nemrég egy kutatócsapat tagjaként Berlintől Budapestig tizennégy európai városban vizsgálta meg, milyen hatással van az életminőségre a klímaváltozás az alacsony és magas jövedelműek által lakott lakóövezetekben. A kutatás egyértelműen alátámasztotta: a “zöld gentrifikáció” miatt a szegényebb rétegek gyakran kiszorulnak az egészségesebb körülményeket biztosító zöldövezeti területekről, és aszfaltkatlanba zárva kell leélniük az életüket. Ez kiszolgáltatottabbá teszi őket a hőhullámok ártó hatásainak is, hiszen a vegetáció hűtőhatásai nélkül konstans forróságban kell átvészelniük a nyarakat. Rocha szerint a döntéshozóknak és a politikusoknak olyan közszolgáltatásként kellene tekinteniük a hűtésre, mint a tömegközlekedés vagy az utcák takarítása. Ahogy a zöldítésre is: az új közparkok létesítésére és a zöld homlokzatok kiépítésére. Mint mondja, ezek az intézkedések apró, de fontos lépést jelentenének a “környezeti igazságtalanság” orvoslása felé. “Fel kell tennünk magunknak a kérdést, miért azokkal a csoportokkal fizettetjük meg a klímaváltozás árát, akik a legkevésbé tehetnek róla.”

#Nonprofitoknak #Társadalmi ügyek

”Az emberek készek segíteni”: Egy friss felmérés szerint a világ felnőtt lakosságának közel háromnegyede jótékonykodik

A CAF jelentése szerint 2023-ban közel 4,3 milliárd ember adakozott, önkénteskedett, támogatta valamilyen módon a rászorulókat. Ez a Covid-járvány kirobbanása óta új rekord; Magyarország a vizsgált 142 ország között a 49. helyen áll. A Charities Aid Foundation (CAF) augusztus 27-én adta ki legújabb, a Gallup közvéleménykutató intézet felmérése alapján készült jelentését. A World Giving Index 2024 Global Trends in Generosity elkészítése során 142 ország 145 ezer lakóját kérdezték meg a jótékonysági és adakozási szokásairól; az adatok szerint 2023-ban a Covid-járvány kirobbanása óta nem látott számban, közel 4,3 milliárdnyian önkényeskedtek, adakoztak, segítettek valamilyen módon általuk nem ismert rászoruló embereknek. Ez a világ felnőtt lakosságának közel háromnegyede – emelik ki a jelentés készítői. A CAF riportja szerint a jótékonyságban az ázsiai és afrikai országok lakói a legaktívabbak: Indonézia már hetedik éve a “legnagylelkűbb ország”, ahol a megkérdezettek 90 százaléka nyilatkozott úgy, hogy pénzadománnyal támogatta valamelyik jótékonysági szervezet működését, 65 százalékuk pedig önkéntes programokban is részt vett. A második helyen Kenya, a harmadik helyen pedig Szingapúr áll, őket Gambia, Nigéria, az Egyesült Államok, Ukrajna, Ausztrália, az Egyesült Arab Emirátusok és Málta követik. Magyarország a 142 vizsgált ország közül a 49. helyen áll, megkérdezett honfitársaink 76 százaléka nyilatkozott úgy, hogy segített már rászoruló idegeneknek, 38 százalékuk pénzadományokkal támogatta jótékonysági szervezetek tevékenységét, 17 százalékuk pedig önkéntes munkát is vállalt. A jelentés készítői kiemelik, hogy a világ leggazdagabb, legnagyobb gazdasági potenciállal rendelkező országai közül csupán kettő – Indonézia és az Egyesült Államok – fért be a top 10-be. A legnagyobb előrelépést Görögország mutatta a listán: itt elsősorban a fiatalok növekvő szerepvállalása volt szembetűnő. Az elmúlt tíz év során Ukrajnában, Indonéziában, Csádban, Oroszországban és Kínában nőtt a legnagyobb mértékben a segítő tevékenységet végző felnőttek száma. “A CAF legújabb World Giving Indexéből egyértelműen kiderül, milyen sok segítőkész ember él a világban, a vizsgált országok egyesített pontszáma (global index store – a szerk.) csak a pandémia idején volt ilyen magas – nyilatkozta Neil Heslop, a CAF ügyvezető igazgatója. – A kutatás eredményei azt igazolják, hogy az emberek kontinenstől és kulturális háttértől függetlenül készek segíteni a szükséget szenvedőknek, még egy olyan, komoly humanitárius és gazdasági nehézségeket hozó évben is, mint amilyen a tavalyi volt. A kormányok sokat tanulhatnak egymástól arról, hogy hogyan erősíthetik meg az adakozási kedvet és a közösségi elköteleződést a polgáraikban.”

#Környezeti ügyek #Társadalmi ügyek

Nap-, szél, víz és biogáz-erőművekkel erősítené meg a háborúban megrongálódott energetikai infrastruktúráját Ukrajna

Az orosz támadások miatt rendszeresek az áramkimaradások. A háború dúltra ország 2030-ig húszmilliárd dollárt költene a megújuló energiaszektor fejlesztésére. Ukrajna 2030-ig húszmilliárd dollárt szeretne költeni megújuló energiainfrastruktúrája fejlesztésére – jelentette be augusztus 13-án Denisz Smihal miniszterelnök. Ezzel a befektetéssel az ország 27 százalékra növelné a zöld energia részarányát az energiamixében. A korszerűsítésre már csak azért is komoly szükség lenne, mert a háború alaposan megtépázta Ukrajna energetikai infrastruktúráját: az orosz rakétatámadások és dróncsapások az ország energiatermelő kapacitásának felét tönkretették. Ukrajna a nemrég bejelentett Nemzeti Megújuló Energia Akcióterv keretében tervezi összhangba hozni energiastratégiáját az európai sztenderdekkel. “Ez a terv egyértelműen igazodik az európai elvárásokhoz és szabványokhoz” – húzta alá Smihal. A beruházás során összesen 10 ezer megawatt áram megtermelésére alkalmas új infrastruktúrát építenének ki; a megújuló forrásoknak az áramtermelés mellett a fűtési és hűtési rendszerek táplálásában és a közlekedési szektorban is komoly szerepet szánnak. Jelentős külföldi befektetésekre van szükség Ahhoz, hogy sikerüljön megvalósítani a beruházást, Ukrajnának jelentős külföldi befektetésekre lesz szüksége: a becslések szerint csak a megújuló kapacitás kiépítésére közel 20 milliárd dollárt kell majd fordítaniuk. Az ország elsősorban nap-, szél-, víz és biogáz-erőműveket szeretne építeni. “Ukrajnának 20 milliárd dolláros tőkére lesz szüksége ahhoz, hogy továbbfejlessze megújuló energia-infrastruktúráját, amelynek a teljes energiamixből való részesedését 2030-ra 27 százalékra szeretnénk növelni” – mondta a kormány egyik szóvivője. Nemzetbiztonsági szempontból is fontos befektetés Az orosz offenzíva jelentősen felgyorsította Ukrajna átállását a megújuló energiatermelésre. Miután a hagyományos erőművek jó része megrongálódott, komoly áramkimaradások voltak az országban: a támadásokban olyan kulcsfontosságú létesítmények is megsérültek, mint a Tripillya-i hőerőmű vagy a dnyiprói vízerőmű. Az IMF becslése szerint az orosz támadások idén júliusig mintegy 56,5 milliárd dolláros kárt okoztak az ukrán energetikai hálózatban. A legnagyobb magánkézben lévő ukrán energetikai cég, a DTEK a jelentések szerint termelési kapacitásának közel 90 százalékát elvesztette. A vállalat vezetői októberig szeretnék újra 60-70 százalékosra növelni a kapacitást; tavaly decemberben jelentették be, hogy a Vestas dán turbinagyártóval közösen Kelet-Európa legnagyobb szélerőmű-parkját fogják felépíteni. Ukrajna megújuló energiaprogramja a szakértők szerint nem csak környezeti, hanem nemzetbiztonsági szempontból is fontos beruházás, hiszen jelentősen erősítheti az ország energiafüggetlenségét.

#Jógyakorlatok #Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Sikersztorik #Társadalmi ügyek

Az élelmiszerbankoknak köszönhetően tavaly 1,8 millió tonnával csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása

Az élelmiszerbankok “dupla hasznot” hajtanak a társadalomnak: amellett, hogy élelemmel látják el az egyre nagyobb számú rászorulókat, értékmentő munkájukkal a klímaváltozás hatásait is mérsékelni tudják. A világszerte több mint ötven ország élelmiszerbankjait tömörítő Global Foodbanking Network (GFN) közelmúltban kiadott éves hatásjelentése szerint a nonprofit hálózat tagszervezetei tavaly több mint 1,7 milliárd adag ételt osztottak szét közel 40 millió rászoruló között. Az így megmentett élelmiszer nagy része termelőktől és nagykereskedőktől származott; a hatékony redisztribúciónak köszönhetően a GFN a becslések szerint cca. 1,8 tonnával csökkentette a globális széndioxid-kibocsátást. (A GFN a European Food Banks Federation-nel, a FEBA-val is szorosan együttműködik, amelynek egyik tagja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület; a szervezet külső kapcsolatokért felelős igazgatójával, Nagygyörgy Andrással nemrég a Hello Nonprofit is interjút készített – a szerk. ) A jelentésből egyértelműen kiderül, mekkora szükség van az élelmiszerbankokra: a szervezet tavaly közel annyi embernek nyújtott segítséget, mint 2020-ban, a Covid-19 járvány nyomán kirobbant súlyos élelmiszer-ellátási problémák idején. Azért, hogy teljesíteni tudják a növekvő igényeket, a GFN számos tagszervezete döntött úgy, hogy “mezőgazdasági értékmentésbe” kezdenek, és egyenesen a termelőktől veszik át a kidobásra ítélt, de fogyasztásra teljesen alkalmas termékeket. A GFN kezdeményezése jól példázza, hogyan tudnak az élelmiszerbankok “dupla hasznot hajtani” a társadalomnak: amellett, hogy komoly szerepet játszanak az éhezés visszaszorításában, segítő tevékenységük révén a klímaváltozás hatásait is enyhíthetik. “Mindig lesz feleslegesen kidobott étel” – hangsúlyozza Emily Brad Leib, a Harvard Law School élelmiszerjoggal foglalkozó fakultásának alapítója. Mint mondja, minél több az elpazarolt élelmiszer, “annál nagyobb szükség van az élelmiszerbankok és ételmentő kezdeményezések bővítésére, fejlesztésére”. Minden harmadik falat Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (United Nations Environment Programme – UNEP) friss elemzése szerint 2022-ben a globálisan megtermelt élelmiszer közel 13 százaléka ment veszendőbe azalatt az idő alatt, amíg eljuthatott volna termelőktől a kiskereskedőkig, és a kereskedők, az éttermek, illetve a háztartások is elpazaroltak további 19 százalékot. A pazarlás megdöbbentő mértékűvé vált az elmúlt években: az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (Food and Agricultural Organization of the United Nations – FAO) 2011-ben kiadott jelentésében azt írta, csak a háztartások napi egymilliárd adag ételt pocsékolnak el, és a világszerte megtermelt élelmiszer közel egyharmada – minden harmadik falat étel – veszendőbe megy. Az elképesztő élelmiszer-pazarlásnak globális léptékű hatásai vannak. Ha élelmiszert dobunk ki, feleslegesen terheljük a környezetet azzal a károsanyag-kibocsátással, ami a megtermelése, a feldolgozása és a szállítása során keletkezik. Ráadásul a hulladéklerakókban felhalmozott bomló élelmiszer nagy mennyiségű metánt is termel, ami húsz éves időtávon mérve közel nyolcvanszor akkora üvegházhatást generál, mint a széndioxid. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatalának (United States Envioronmental Protection Agency – EPA) tavaly kiadott jelentése szerint az amerikai szemétlerakókban keletkező metán 58 százaléka a kidobott élelmiszerek bomlása miatt termelődött. Becslések szerint világszinten az üvegházhatású gázok 8-10 százaléka az élelmiszerhulladék miatt kerül a légkörbe; ennek a kibocsátásnak a csökkentése alapvető feltétele annak, hogy elérhessük a közösen meghatározott klímacélokat. Hatékony új módszer lehet a “virtuális élelmiszerbakolás” A GFN jelentésének szerzői hangsúlyozzák, az élelmiszerbankok különleges szerepet játszhatnak ezeknek az emisszióknak a visszaszorításában: minél több ételt mentenek meg és juttatnak el a rászorulókhoz, annál jobban védik a bolygót is. “A tagjaink nagyon nagy erőfeszítéseket tettek az újraelosztási kapacitásuk növeléséért. Azt hiszem, ez volt a legnagyobb kihívás a számunkra: hogyan reagáljunk a folyamatosan növekvő igényekre, szervezetként hogyan tudunk még több utánpótlást begyűjteni” – mondta Lisa Moon, a GFN elnök-vezérigazgatója. A megoldás végül a termelőkkel való szorosabb együttműködés lett, az élelmiszerbankoknak sikerült megoldaniuk, hogy a lehető legtöbb “felesleges élelmiszert” mentsenek meg a szemétlerakókból. (A GFN definíciója szerint a felesleges élelmiszer olyan emberi fogyasztásra tökéletesen alkalmas termék, amely valamilyen okból nem értékesíthető – például a “csúnya”, “selejtesnek” tekintett zöldségek, amelyek külsejük miatt nem kerülhetnek a boltok polcaira – a szerk.) A GFN szakértői a redjsztribúciós láncot is lerövidítették – sokszor például úgy, hogy magát az élelmiszerbankot, mint közvetítőt kivették az egyenletből. Ilyenkor az élelmiszerbankok egyenesen a termelőkhöz irányították a felhasználókat (pl.: a jótékonysági konyhák önkénteseit), akik maguk mentek el a felajánlott termékekért ahelyett, hogy azok előbb a raktárakba majd az újraelosztási központokba kerültek volna. A szervezet ezt a megoldást “virtuális élelmiszerbankolásnak” nevezi. Ennek az újfajta megközelítésnek – a “mezőgazdasági értékmentésnek” – köszönhető, hogy tavaly a GFN által újra elosztott élelmiszerek legnagyobb részét, közel 40 százalékát már a zöldségek és gyümölcsök tették ki. Moon szerint ez az arány bármikor tovább növelhető, egyelőre “csak a felszínt kapargatják”, ennél jóval több friss terméket lehetne megmenteni.

#Egészség #Társadalmi ügyek

Egy új kutatás szerint a long covidnak legalább olyan katasztrofális következményei lehetnek, mint a 2008-as hitelválságnak

A long covid komoly terhet róhat a kórházakra és az orvosokra, ami a hazai közegészségügy sanyarú helyzetét ismerve különösen nyugtalanító lehet. Szakértők szerint ez a rendkívül makacs, alacsony felgyógyulási rátával bíró betegség hosszabb távon akár a globális fenntarthatósági célok elérését is veszélybe sodorhatja. Egy friss tanulmány szerint a long covid legalább olyan negatív hatással lehet a globális gazdaságra – és így az emberek általános életkörülményeire, közérzetére, jólétére – nézve, mint a 2008-as hitelválság – írja a Candid.org. “A Nature Medicine-ben közzétett tanulmány az eddigi legteljesebb elemzés, ami a pandémia kirobbanása óta készült, és az első olyan, amely rávilágít: a long covid nem csak az egyénekre és a közösségekre van pusztító hatással, hanem a közegészségügyi rendszereket is túlterhelheti, és súlyos gazdasági hatásai is lehetnek” – írja a lap Denis Naughtent, az ír parlament egyik alsóházi képviselőjét idézve. Naughten kiemelte: a betegség különösen nagy terhet róhat az egészségügyre. “A long covidban szenvedő páciensek gyógyítása gyakran hosszadalmas kórházi kezelést igényel, és olyan specialisták bevetését, akik képesek kezelni a komplex tüneteket.” A páciensek pénztárcája mellett az egészségügyi rendszereket és az államok költségvetését is megterhelheti “Ez a megnövekedett terhelés tovább súlyosbítja az olyan sérülékeny egészségügyi rendszerekre nehezedő nyomást, mint amilyen az ír is, amely már ma is csak komoly nehézségek árán tudja ellátni a feladatait. Ez hosszabb várakozási időkhöz, az alapvető rákkezelések elodázásához, és megnövekedett költségekhez vezethet az egész szektorban” – hangsúlyozta a politikus. Naughten szerint a long covid nem csak a páciensek pénztárcáját, hanem egyes országok költségvetését is nagyon megterhelheti. “A Nature Medicine-ben megjelent összefoglaló szerint a jelentős közvetlen költségek mellett az utógondozással és a szociális támogatással foglalkozó szervezetekre, illetve a rokkantnyugdíj-rendszerre is komoly financiális teher nehezedhet” – hangsúlyozta. A jelentés szerint a long covidban szenvedő páciensek közel háromnegyede úgy érzi, állapota enyhébb vagy súlyosabb mértékben rontja az általános közérzetét, és minden negyedik válaszadó nyilatkozott úgy, hogy kénytelen visszafogni a munkaidőn túli tevékenységeit csak azért, hogy meg tudja tartani a munkáját. “Mivel nagyon sokan kieshetnek a munkából, ez a betegség hosszútávon súlyos munkaerőhiányt is okozhat” – húzta alá az ír politikus. Naughten aláhúzta: a jelentésből egyértelműen kiderül, hogy a long covid hosszan elhúzódó hatásai komolyan ronthatják a munkaképességet, a produktivitást, és veszélyesen túlterhelhetik az egészségügyi dolgozókat is. A magyar egészségügyre is veszélyt jelenthet A jelentés kiemeli, hogy a long covid veszélye minden egyes újabb fertőzéssel nő. Sajnos, a gyógyulási arány viszont igen alacsony, az elmúlt két évben a betegek alig 7-10 százaléka épült fel teljesen. “Ez komoly egészségügyi veszéllyé teszi a long covidot, ami hosszú távon nem csak a nemzeti egészségügyi rendszereket és a gazdaságot, hanem a globális fenntarthatósági célok elérését is veszélybe sodorhatja” – hangsúlyozta Naughten. A Nature Medicine-ben megjelent tanulmány következtetései már csak azért is nagyon aggasztóak, mert – ahogy az elmúlt években számos cikk és kutatás is rámutatott – a magyar közegészségügy továbbra is rendkívül rossz állapotban van: egyre romlik az infrastruktúra, egyre hosszabbak a várólisták, számos intézmény napi finanszírozási gondokkal küzd, ráadásul – ahogy idén májusban megjelent cikkében a G7 szakírója is kiemelte –, hosszú távon az állami adósságkonszolidáció sem oldhatja meg ezt a problémát.

#Nonprofitoknak #Sikersztorik #Társadalmi ügyek

Jótékony célra ajánlotta fel az olimpiai helyezésért járó 15,7 millió forintos jutalmát a magyar birkózó

Losonczi Dávid világbajnoki címvédőként ötödik helyet szerzett Párizsban. A bronzmérkőzést elvesztette, de emberségből példát mutatott. Jótékony célra ajánlotta ajánlotta fel az ötödik helyért járó 15,7 millió forintos jutalmát Losonczi Dávid birkózó olimpikon – írja a 444.hu. Losonczi csütörtök este a Párizsi Olimpián a kötöttfogású birkózás 87 kg-os súlycsoportjának bronzmeccsén meglepetésre 2-1-re kikapott a dán színekben versenyző Turpal Biszultanovtól. A magyar sportoló világbajnoki címvédőként utazott ki az olimpiára. Abszolút aranyesélyesnek számított, előbb a 82 kilós súlycsoportban világ- és Európa-bajnok, 77 kilóban olimpiai bronzérmes Rafig Huszejnovot, majd a szerbek orosz származású klasszisát, az idei Eb-csőztes Alekszandr Komarovot verte az elődöntőbe jutásért. A legjobb négy között aztán kikapott a bolgár Szemen Novikovtól, így a harmadik helyért mérkőzhetett Biszultanovval – aki végül sajnos jobbnak bizonyult nála. Losonczi a bronzmeccs után csalódottan nyilatkozott az MTI-nek. “Nem vagyok jól, elsősorban lelkileg – mondta. – Én rontottam el, mert vezettem, aztán egy pillanatra kihagytam és eldobott. Én kaptam ki, nem ő vert meg engem.” A sportoló elmondta, elődöntős veresége után nagyon mélyre került lelkileg, a nulláról kellett újraépítenie magát. “Egyértelműen a tegnap esti meccsem nyomta rá a bélyegét a mostani teljesítményemre, mert úgy jöttem ide, hogy döntőbe akarok kerülni és olimpiai bajnok akarok lenni, de valahogy nem jött össze az egész" – jelentette ki. A mérkőzés után Módos Péter szövetségi kapitány is szomorúan nyilatkozott, mint mondta, nagyon megérintette Losonczi veresége. "Előzetesen nem tudtuk, hogy fog a versenyzőinkre hatni az olimpia, ráadásul egy olyan érzelmi hullámvasúton mentünk át a tegnapi vereség óta, ami abszolút rányomta a bélyegét a mai mérkőzésre. A második menetben volt egy koncentrációs hibája, nem mozdult meg, amikor kellett volna, de nem tudom hibáztatni ezért sem. Nagyon sajnálom, mert Dávid profin készült, mindent megtett a sikerért."

#Társadalmi diverzitás #Társadalmi ügyek

A rasszizmus és a diszkrimináció felgyorsíthatja az öregedést

Amerikai neurológusok szerint a hátrányos megkülönböztetéssel együtt járó stressznek olyan sejtszintű negatív hatásai vannak, amelyek évekkel rövidíthetik meg a rasszizmus elszenvedőinek életét. Negar Fani, a Georga állambeli Emory University és Nathatniel Harnett, a Harvard University neurológusai szerint a rasszizmus és a diszkrimináció felgyorsíthatja az öregedést – és ezzel szó szerint éveket vehet el a zaklatásnak kitett áldozatok életéből. A kutatók a JAMA Network Open orvosi folyóiratban publikált tanulmányukban azt írják: a faji vagy etnikai megkülönböztetést elszenvedő emberek olyan stresszoroknak vannak kitéve, amelyek – mint a folyamatos tipródás és az állandó kiélezett figyelmen, óvatosság – sejtszinten befolyásolhatnak egyes agyi folyamatokat, és ezzel jelentősen felpörgethetik a biológiai öregedést. A szerzők az önbevalláson alapuló adatok elemzése mellett klinikai vizsgálatokat – köztük agyi képalkotó eljárásokat – is bevetettek annak érdekében, hogy megértsék a rasszizmus okozta stressz egészségügyi hatásait. Mint írják, azok, akiknek a stressz miatt az átlagosnál gyorsabban ketyeg a biológiai órájuk, fokozottan ki vannak téve az olyan, az idősödéssel gyakran együtt járó betegségeknek, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, vagy a demencia. A kirekesztés az agy működésére is hatással van Epidemiológiai kutatások szerint az Egyesült Államok fekete populációjának tagjai már fiatalabb korban hajlamosabbak az öregedéssel összefüggő betegségekre, mint a fehér népesség tagjai. Ennek egyik fontos oka az lehet, hogy a rasszizmus okozta stresszre adott érzelmi válaszreakciók nagyon megterhelik az agy egyes területeit; most elsőként tudták konkrét adatokkal is alátámasztani hogyan gyorsítja fel az öregedést ez a folyamat. Fani és Harnett szerint tovább rontja a helyzetet, hogy a faji diszkrimináció olyan bújtatott, mégis az amerikai társadalom szinte teljes szövetét átszövő jelenség, amivel élete során szinte minden fekete állampolgárnak szembesülnie kell. Olyan állandó stresszforrás, ami sokak életlét már gyerekkorukban megkeserítheti. A szakértők szerint az agy stresszválaszért felelős területeinek folyamatos stimulálása nagyon sok energiát emészt fel, és ennek megvan a maga nagyon is kézzelfogható “biológiai költsége”. Kutatásaik során fekete nők agyi aktivitását vizsgálták: mint írják, egyértelmű bizonyítékot találtak arra, hogy a faji megkülönböztetés áldozatainál jelentősen megnőtt két kulcsfontosságú agyi régió, a stresszválaszért felelős locus coeruleus és az érzelmek feldolgozásában szerepet játszó neutrális csomópont, a precuneus közötti kapcsolat aktivitása, ami közvetlen összefüggésbe hozható a sejtszintű öregedés felgyorsulásával. Felpörgő epigenetikus óra A kutatók az ún. “epigenetikus óra” segítségével mérik, hogy a külső hatások milyen genetikai változásokat indukálnak a szervezetünkben. Minél “gyorsabban jár” ez az óra, annál valószínűbb, hogy egy vizsgált személy biológiai kora magasabb, mint a kronológiai kora – vagyis a szervezete gyorsabban öregszik, mint szerencsésebb sorsú kortársaié. Annak ellenére, hogy Fani és Harnett amerikai fekete nők körében vizsgálta a rasszizmus öregedésre gyakorolt hatásait, szakértők szerint megállapításaik valószínűleg valamennyi faji, etnikai, vagy kulturális diszkriminációnak kitett népcsoportra érvényesek. Köztük a magyarországi romákra is, akik túlnyomó többségének – ahogy egy korábbi cikkünkben is írtunk – rendkívül súlyos nehézségekkel kell megküzdeniük, ha ki akarnak törni abból a kulturális és társadalmi szegregációból, amelyben élnek.

#Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Lakhatás #Társadalmi ügyek

Szakértők szerint itt az ideje, hogy az EU felkészüljön a klímamenekültek fogadására

A pusztító aszályok, hőhullámok, viharok és más, a globális felmelegedéssel együtt járó extrém természeti jelenségek miatt emberek tíz- és százmilliói veszíthetik el az egzisztenciájukat. Egy friss tanulmány szerint, ha el akarjuk kerülni a világméretű humanitárius krízist, át kell gondolnunk a menekültek jogállását szabályozó genfi konvenciót. A klímaváltozás nem csak környezeti, hanem emberi jogi kérdés is. A globális felmelegedés katasztrofális hatásai már ma is érezhetők: világszerte egyre több térségből érkeznek jelentések pusztító aszályokról, árvizekről, erdőtüzekről, tájfunokról és más extrém időjárási jelenségekről. A klímaváltozásnak komoly szociális hatásai vannak, amelyek paradox módon nem a legnagyobb kibocsátónak számító, fejlett iparral rendelkező országokban – hanem épp ellenkezőleg, a jóval kisebb karbonlábnyommal bíró, szegényebb országokban éreztetik leginkább a hatásukat, ezzel is tovább mélyítve a súlyos társadalmi egyenlőtlenségeket. A klímaváltozás cseppet sem “demokratikus" folyamat, hiszen éppen azokat az embereket, közösségeket sújtja leginkább, akik a legkiszolgáltatottabbak – és akik a legkevésbé tehetnek erről a mindannyiunkat érintő problémáról. Ők azok, akiket Theodota Nantsou, a WWF Görögország stratégiai vezetője és Konstantinos Vlachopoulos, a Görög Menekültügyi Bizottság kutatója a Social Europe-on megjelent közös cikkükben a klímaváltozás “láthatatlan áldozatainak”neveznek. ”Bibliai mértékű exodusra” készülhetünk A klímaváltozás még viszonylag alacsony átlaghőmérséklet-emelkedés mellett is világszerte emberek tíz- és százmilliónak megélhetését veszélyeztetheti. A szakemberek szerint a következő években tömeges klímamigrációra kell számítanunk: ahogy António Gueterres ENSZ-főtitkár fogalmazott “biblia mértékű exodusra” készülhetünk. Közelmúltban megjelent közös jelentésükben a WWF Görögország és a Görög Menekültügyi Bizottság szakértői azt írják, az Európai Uniónak fel kell készülnie a közelgő bevándorlási hullám fogadására, és olyan egységes jogszabályi keretet kell teremtenie, amely megfelelő védettséget biztosít a klímakatasztrófák elől menekülő tömegeknek. Nantsou és Vlachopoulos szerint az EU-nak ezekre az emberekre is ki kell terjesztenie a menekültjogot, és ezzel “humanitárius alapelveihez híven” példát mutatnia a világ fejlett országainak. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change – IPCC) 2023-as jelentése szerint már az ipari forradalom előttihez viszonyított 2-4 fokos globális átlaghőmérséklet-emelkedés is elkerülhetetlenül nagyarányú menekülthullámhoz vezethet: akár egymilliárd, főként Afrikában, Ázsiában lés Észak-Amerika egyes területein élő ember kényszerülhet rá, hogy a klímaváltozás miatt elhagyja az otthonát. A szakértők felhívják a figyelmet: ezek az emberek nem jobb lehetőségeket, stabilabb egzisztzenciát keresve döntenek majd a költözés mellett, hanem puszta kényszerűségből, azért, mert a lakóhelyükön olyan katasztrofálissá válnak a körülmények, ami már a puszta túlélésüket fenyegetheti. A genfi konvenció kiterjesztését javasolják A genfi konvenció értelmében a “migránsok” és a “menekültek” más jogi elbírálás alá esnek, jelenleg csak azok részesülnek nemzetközi védelemben, akik “faji, vallási okok, nemzeti hovatartozásuk, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozásuk, vagy politikai meggyőződésük” miatt kénytelenek elhagyni a lakóhelyüket. Nantsou és Vlachopoulos szerint itt az ideje, hogy a döntéshozók újragondolják ezt a szabályozást, és azokra is kiterjesszék a nemzetközi menekültstátuszt, akiknek a klímaváltozás extrém hatásai miatt kell elmenekülniük a lakóhelyükről; ezzel megelőzhetővé válna, hogy globális méretű humanitárius krízis alakuljon ki. A szakértők kiemelik, egyes európai országokban – köztük Cipruson, Olaszországban és Finnországban – már ma is jogszabály tiltja, hogy kiutasítsák azokat, akik környezeti katasztrófák miatt voltak kénytelenek elmenekülni a hazájukból. Mint írják, ez az a jogi szemléletmód, amit egységesíteni és európai szinten is adaptálni kellene. A jelentés szerzői szerint a genfi egyezmény kiterjesztését az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezetnek (IOM) kellene kezdeményeznie. Ezt követhetné az EU-s szintű szabályozás megváltoztatása, amely az ukrán-orosz háború elől menekülő emberek átmeneti befogadását szabályozó, 2022-ben elfogadott keretrendszerre épülhetne. Mint írják, kiemelten fontos, hogy a klímamenekültek számára is biztosítsák a tanuláshoz, munkavállaláshoz, szociális és egészségügyi ellátáshoz való jogot. “A klímakrízis okozta veszteségek és károk enyhítése a fejlett országok kötelessége és morális felelősége” – írják a jelentés szerzői, hozzátéve: a várható "klíma-exodus" csak komoly nemzetközi összefogással lehet kezelhető.

#Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Nonprofitoknak #Társadalmi ügyek #Vállalatoknak

”Nem szabad a hétvégi legénybúcsús turizmusra alapozni” – Interjú Adriány Csengével, az Innotime Hungary fenntartható turizmussal foglalkozó szakértőjével

Egy friss kutatás szerint a megfelelő fejlesztésekkel néhány éven belül duplájára nőhet a Budapestre látogató turisták száma. Kérdés, hogy lehet-e kezelni a megnövekedett forgalmat, van-e valódi esély arra, hogy a magyar főváros elkerülje a Barcelonához hasonlóan népszerű turistaparadicsomok sorsát, és a lakói számára is élhető, környezeti szempontból is fenntartható város maradjon. A McKinsey & Company kutatócég idén júliusban közzétett jelentése szerint átgondolt és következetesen végigvitt fejlesztésekkel 2030-ra a jelenlegi duplájára nőhet a Budapestre érkező turisták és az általuk itt töltött vendégéjszakák száma. A Budapest Awaits: Fulfilling the city’s tourism potential című kutatásban azt írják, ezzel egyidejűleg az idelátogatók költése is jelentősen, akár két-háromszorosára nőhet; a magyar főváros egyedi lehetőségeit kamatoztató “turisztikai reneszánsz” 23-49 ezer új munkahelyet teremhet és éves szinten 1,5-2 százalékkal növelheti a hazai GDP-t. A szakértők szerint a jelenlegi évi 3,2 millióról 2030-ra “konzervatív becslés szerint” ötmillióra, progresszív becslés szerint pedig akár 7 millióra nőhet az idelátogató utazók száma. Ezzel a vendégéjszakákat tekintve is felzárkózhatnánk az európai listavezetőkhöz: Bécshez, Prágához, Berlinhez, Milánóhoz, Lisszabonhoz vagy Barcelonához. Szép törekvés; kérdés, hogy hogyan lehet egy ilyen mértékű turisztikai fejlesztést környezeti szempontból is fenntartható módon megoldani, ráadásul úgy, hogy közben az itt élők számára is élhető maradjon a város. Egyre többen szeretnének fenntarthatóan utazni Adriány Csenge, az Innotime Hungary Kft. szakértője szerint az utazással óhatatlanul együtt járó környezetkárosítás, károsanyag-kibocsátás ellenére is van fenntartható, pontosabban mérsékelten környezetszennyező turizmus. “Ha a »fenntartható turizmusról« beszélünk, akkor tulajdonképpen a »low-impact turizmusról« beszélünk: az utazásna olyan formáiról, amelyek során a turisták a súlyosan környezetszennyező légi vagy közúti közlekedés helyett inkább az alacsony kibocsátású közlekedési formákat – köztük a közösségi közlekedést, a kerékpározást, vagy a túrázást – választják" – mondja. Adriány Csenge szerint a turizmus környezetbarátabbá tételéhez az kell, hogy mind az állami szervek, mind a vállalkozók, mind a fogyasztók megértsék, mennyire fontos, hogy a fenntarthatóságot szem előtt tartva gondolkodjanak. Lévén keresleti piacról van szó, a legfontosabbak, persze, maguk a turisták. “Ma már bárki dönthet úgy, hogy környezetkímélő módon utazik, hogy olyan helyekre látogat el, ahol a fejlesztések és a szolgáltatások terén is komolyan veszik a fenntarthatóságot, ahol a helyi lakosok, vállalkozók által előállított termékeket vásárolhatják meg, ahol valódi betekintést nyerhetnek az ott élők kultúrájába – sorolja. – Nem kell messzire menni, a szomszédos Szlovéniában például közel tíz éve indították el a Slovenia Green-programot, aminek köszönhetően ma már a vendégéjszakák közel kilencven százalékát fenntartható desztinációkban töltik a turisták." A szakember úgy látja, a fogyasztók részéről is egyre nagyobb az igény, hogy fenntartható módon utazhassanak. “Az emberek többsége ma már Magyarországon is azt mondja, szeretne környezetbarátabb módon kikapcsolódni – fejtegeti – Igaz, ebből a szempontból még kicsit »kétlelkűek« vagyunk, az igazán elkötelezett környezetvédőkön kívül alig találni valakit, aki komolyan utánanézne annak, hogy hova, milyen feltételekkel és milyen módon utazhat el, ha kímélni szeretné a bolygót.” Az Innotime Hungary fenntartható turizmus szakértője szerint éppen ezért fontos, hogy az önkormányzatok, a szállásadók, a helyi szolgáltatók aktívan kommunikáljanak a potenciális fogyasztóikkal. “Fel kell hívni a figyelmüket arra, milyen fenntartható utazási, kikapcsolódási lehetőségeket tudnak kínálni a számukra, mert akkor nagyobb valószínűséggel fogják azt választani” – emeli ki. Repülő helyett vonat Adriány Csenge szerint annak ellenére, hogy a Covid-járvány utáni “bosszú-turizmus” már véget ért, továbbra is túlterhelt az európai légiforgalmi rendszer. “Az elmúlt hetekben-hónapokban sorra jöttek a hírek a törölt járatokról, a komoly késésekről. Ez is azt támasztja alá, hogy muszáj csökkentenünk a légi közlekedés arányát” – hangsúlyozza. Adriány a Stay Grounded nevű globális aktivista szervezettel is együttműködik. “Ők azért lobbiznak, hogy világszerte növeljék a fenntartható közlekedés, azon belül is elsősorban a vasúti közlekedés részarányát. Ez már csak azért is fontos, mert ha nem kínálunk nekik élhető alternatívát, az emberek továbbra is repülővel fognak utazni – mondja. – Ezt csak úgy lehet ellensúlyozni, ha más, hasonlóan kényelmes, gyors és persze megfizethető utazási módokat ajánlunk nekik – vagy pedig úgy, ha az államok közös döntéssel szigorítanak a szabályozáson, és keményen visszafogják a légijáratok, a repülőutak számát.” A szakember kiemeli: a komoly lobbierővel bíró légitársaságoknak értelemszerűen nem áll érdekében a repülés korlátozása. “Ennek ellenére vannak bíztató tendenciák, az elmúlt években például Franciaországban és Spanyolországban is jelentősen csökkentették a belföldi légjáratok számát. És ezzel párhuzamosan komolyan támogatták a magán-vasúttársaságokat, ami szintén jótékony hatással bír, hiszen versenyhelyzetet teremt, aminek köszönhetően jelentősen csökkenhetnek a vonatjegy-árak – olcsóbbá és így népszerűbbé válhat a vasúti közlekedés.” Fontos szerep jut a “helyi őrülteknek" Adriány korábban Hollandiában, a fenntartható úticélok, vállalkozások támogatásával és certifikációjával foglalkozó Green Destinations munkatársaként dolgozott, ma ő a nemzetközi szervezet magyarországi képviselője. “Azután csatlakoztam hozzájuk, miután Portugáliában elvégeztem egy fenntartható turizmussal foglalkozó mesterszakot. Nagyon szimpatikusnak találtam őket, mert tiszta és átlátható fenntarthatósági elveket képviselnek, és egy olyan, a Global Sustainable Tourism Council által kidolgozott szabvány alapján minősítik a turisztikai desztinációkat Ausztráliától Brazíliáig, amit a világon mindenhol elismernek – mondja. – Rengeteg tapasztalatot szereztem náluk, és egy idő után úgy gondoltam, ezt a programot érdemes lenne itthon, a hazai adottságokra igazítva is megcsinálni.” A szakember és kollégái az Innotime Hungary-nál elsősorban komplex, fenntartható alapokon nyugvó desztinációfejlesztéssel foglalkoznak. “Dolgozunk önkormányzatokkal, régiókkal, nemzeti parkokkal és vállalkozókkal is – magyarázza. – Ez egy nagyon komplex, szerteágazó feladatkör: igyekszünk a turisztikai célpontok mellett a hozzájuk kapcsolódó helyi hálózatokat is fejleszteni, megerősíteni, a helyi termelőket, vendéglátósokat, kezdeményezéseket is bevonni, becsatornázni a közös munkába. Ez sajnos nem mindig egyszerű feladat: az önkormányzatok például csak különféle projekteken keresztül – mint amilyen például egy látogatóközpont felépítése vagy egy termálfürdő korszerűsítése – tudnak igazán hatékonyan forrásokra pályázni – ilyenkor sajnos előfordul, hogy »a gombhoz kell varrnunk a kabátot«, nem az a legfontosabb kérdés, hogy milyen világmegváltó ötlettel állunk elő, hanem az, hogy hogyan lesz pénz a fejlesztésre.” Az Innotime Hungary szakemberinek célja, hogy profi módon, a szakmai szempontokat a lehető leginkább szem előtt tartva segítsék az ügyfeleiket az útcélok fejlesztésében. “Mi képviseljük azt a szakmaiságot, ami ahhoz kell, hogy hatékonyan tudjanak szolgáltatásokat, programokat, infrastruktúrát fejleszteni – lehetőleg úgy, hogy az adott település, régió egyedi értékeit, különlegességeit is kihangsúlyozzák – mondja Adriány. – Ha van egy termálfürdőjük, hogyan vegyék rá a vendégeket, hogy a közeli múzeumba is elmenjenek; ha van egy szép arborétumuk, hogyan tudják felkelteni az érdeklődést a közeli strand iránt is. Igyekszünk holisztikus szempontból vizsgálni a turizmus kérdését, nem csak egy-egy helyszínre, attrakcióra koncentrálva, hanem az adott település, környék egyébb értékeire is kiterjesztve kidolgozni a fejlesztési javaslatainkat. Fontosnak tartjuk azt is, hogy felvegyüli a kapcsolatot a helyi vállalkozókkal, hogy közösen gondolkozva, ötletelve együtt találjuk ki, milyen új termékekre, szolgáltatásokra lehet igény az odautazó turisták részéről, milyen irányokban és milyen módokon érdemes terjeszkedniük, milyen új vállalkozásokat érdemes elindítaniuk.” Mint mondja, a desztinációk fejlesztésében fontos szerep jut a “helyi őrülteknek”. “Folyamatosan keressük azokat a lelkes, a saját településük, környékük iránt elkötelezett embereket, akik jó helyismerettel, beágyazottsággal bírnak, és nem félnek bátor és újító ötletekkel előállni. Ez már csak azért is fontos, mert végső soron az a cél, hogy a turisták minél több időt töltsenek egy-egy helyen.” Az igényes turistákat kell megszólítanunk A szakember szerint alapvetően nem ördögtől való elképzelés, hogy növelni kellene Budapest turisztikai látogatottságát. “A valódi kérdés az, hogy milyen turistákat tudunk megszólítani. A fenntartható turizmus egyik legfontosabb alapfeltétele, hogy olyan embereket, szegmenseket célozzunk meg, akiket valóban érdekel az a hely, ahova elutaznak, akik nyitottak és kíváncsiak arra, hogy milyen történelemmel, hagyományokkal, szokásokkal bír az az ország, ahova ellátogatnak – hangsúlyozza. – Az is fontos, hogy ha lehet, rávegyük őket, ne csak egy-egy hétvégére, hanem hosszabb időre jöjjenek el hozzánk, és ha már itt vannak, a fővároson kívül más helyeket, településeket, látványosságokat is felkeressenek. Az igényes, minőségi élményekre vágyó utazókat kellene megszólítanunk; nem szabad tovább erősíteni Budapest »elprostituálódását«, nem szabad a hétvégi legénybúcsús turizmusra alapozni a helyi gazdaságot.” Adriány szerint az is fontos lenne, hogy a döntéshozók a budapestieket is bevonják a turisztikai fejlesztésekkel kapcsolatos döntéshozatalba. “A közösségi tervezés, stratégiaformálás fontos dolog. Ha elhanyagoljuk, itt is az fog történni, mint Barcelonában, ahol a helyiek már a fenébe kívánják a turistákat: mert túlzsúfolttá válik a város, az egekbe szöknek az árak, mert kiszorulnak a saját tereikből."

Továbbiak betöltése

Scale Impact Nonprofit Kft.

SZÉKHELY:
1038 Budapest, Temes utca 11. E. ép. 1.

ADÓSZÁM:
29306972-2-41

TELEFONSZÁM:
+36 30 587 9054

EMAIL:
info@scaleimpact.hu

2024 © Hello Nonprofit | adatkezelés |

Powered by Scale Impact Kft.

Made with by WPViking Agency

Kiemelt támogatónk

Támogatóink