lego

Kategória

Kategória
  • ESG
  • Vállalatoknak

Címkék

Címkék
  • CSR
  • ESG
  • fenntarthatóság
  • kkv
  • vállalatok
#Jógyakorlatok #Környezeti ügyek

A Lego-dilemma: Miért fontos, hogy a gyártás mellett az ellátási lánc is fenntarthatóan működjön?

A világ legnagyobb játékgyártója elképesztően komoly összegeket öl a fenntarthatóságba. A cég ESG-szakértői mégis úgy döntöttek, hogy elkaszálják az újrahasznosított műanyagból készült építőelemek gyártását – mert a “Bottles to Bricks” iniciatíva az ellátási lánc egészét tekintve jóval nagyobb környezetkárosítással járt volna, mint a hagyományos gyártási metódus. A Lego a világ legnagyobb játékgyártója, a dán Ole Kirk Christiansen által alapított vállalat 2023-ban 8,8 milliárd eurós bevételt ért el. A cég nem csak rendkívül népszerű játékairól ismert, hanem arról is, hogy jelentős összegeket öl a fenntarthatóságba: tavaly jelentették be, hogy a következő három évben közel 1,3 milliárd eurót költenek a karbonlábnyomuk csökkentésére, és határozott céljuk, hogy 2050-re teljesen karbonsemlegessé tegyék a működésüket. A Lego nem szimpla PR-húzásként tekint a környezetvédelemmel kapcsolatos vállalásaira. Vezetői tisztában vannak azzal, hogy legfontosabb ügyfeleik a gyerekek – és persze, a szülők –: a cég fennmaradása és prosperitása szó szerint attól függ, hogy milyen gazdasági-társadalmi körülmények között élnek majd a jövő nemzedékei. Ezért is volt olyan meglepő, amikor 2023 szeptemberében bejelentették, megszüntetik a korábban széles körben népszerűsített újrahasznosítási kezdeményezésüket, a “Bottles to Bricks” programot. Újrahasznosítás: nem mindig ez a megoldás A Bottles to Bricks program keretében a Lego újrahasznosított műanyag palackokból gyártott volna építőkockákat. A projektet azért kaszálták el, mert a cég ESG-szakemberei felmérték: a teljes ellátási láncot tekintve a plasztikhulladék újrahasznosítása jóval nagyobb környezeti terhelést okozna – hozzáadott anyagokat és nagyobb energiafelhasználást követelne –, mint a korábban alkalmazott gyártási metódus. Úgy látták, ez az átállás csak tovább növelné a vállalat széndioxid-kibocsátását, ezért szanálták az ötletet, és tovább keresik annak a módját, hogy környezetbarátabb megoldással váltsák ki a jelenlegi gyártási technológiájukat. A szakemberek szerint jól döntöttek – mi több, példát mutattak azzal kapcsolatban, hogy a fenntarthatóságot nem csak a gyártásnál, hanem az ellátási lánc egészében figyelembe kell venni. Annál is inkább, mivel – ahogy Tinglong Mai, a John Hopkins University professzora, Christopher S. Tang, a University of California ellátási láncokkal foglalkozó szakának vezetője és Hat L. Lee, a Stanford University IT-szakának vezetője írják a The Conversation-ön megjelent közös tanulmányukban – az Európai Unió és az Egyesület Államok ESG-szabályozása is egyre inkább erre ösztönzi a cégeket. Scope 3 kibocsátás: karbonlábnyom a gyártósortól a kukáig Az egyre szigorúbbá váló ESG-szabályozásnak köszönhetően a vállalatvezetők egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy környezeti és társadalmi szempontból fenntarthatóbbá tegyék az általuk irányított szervezetek működését. De a fenntarthatóság nem csak az előállítás, hanem egy termék teljes életciklusa szempontjából értelmezendő kérdés: a gyártáshoz szükséges nyersanyagok kitermelésétől és felhasználásától kezdve az adott produktum használatán át a leselejtezéséig. Ahhoz, hogy a maga teljességében felmérjük egy vállalat károsanyag-kibocsátását, három különböző faktort kell kiértékelnünk: ezek az első, a második és a harmadik hatókörbe tartozó (Scope 1, Scope 2, Scope 3) kibocsátások. A Scope 1 kibocsátások közvetlenül egy gyártó belső folyamataihoz kapcsolódnak. A Scope 2 kibocsátások a cég energiaigényének kielégítéséhez szükséges szennyezőanyag-kibocsátást takarják. A Scope 3 pedig a teljes ellátási lánc – a beszállítók, kereskedők és ügyfelek – által a cég termékei kapcsán generált kibocsátást jelenti. Jelenleg a globálisan működő cégek kevesebb mint harminc százaléka követi nyomon és jelenti a Scope 3 kibocsátását – részben azért, mert ezeket a mutatókat nagyon nehéz monitorozni, részben pedig azért, mert az ezzel kapcsolatos adatok publikálása rossz színben tüntetné fel őket. A jelenlegi becslések szerint globálisan a gyártók Scope 3 kibocsátása 11,4-szer nagyobb, mint a gyártással közvetlenül összefüggő Scope 1 kibocsátásuk. A greenwashing vége? A Lego ebből a szempontból is utat mutatott a többi gyártónak: a műanyagpalackok újrahasznosítására épülő új gyártási technológia ugyan komoly kommunikációs haszonnal járt volna a számukra, de fontosabbnak tartották, hogy – a teljes beszállítói lánc karbonkibocsátását alapul véve – a jó PR helyett a vállalatuk valós környezeti hatásának javítását tűzzék ki célul. Annál is inkább, mivel 2020-2021-ben a Covid-lezárásoknak is köszönhetően világszerte nagyon megugrott a kereslet a termékeik iránt, ami – a felpörgetett gyártás miatt – közel harminc százalékkal növelte a károsanyag-kibocsátásukat. “Minél több cég követi a Lego példáját, és kezdi monitorozni, jelenteni a Scope 3 kibocsátását, annál többen jönnek rá, hogy a karbonlábnyom csökkentése nem csak a gyártási folyamatok fenntarthatóbbá tételétől függ – hanem attól is, hogy hogyan menedzserei egy cég az ellátási lánca és a felhasználói okozta környezeti terhelést” – írja tanulmányában Mai, Tang és Lee. A szakemberek úgy látják, az EU és az USA egyre szigorodó követelményrendszere rákényszerítheti a vállalatokat arra, hogy a teljes életciklusukon keresztül végigkövessék az általuk gyártott termékek környezeti hatásait. “A Scope 3 kibocsátással kapcsolatos regulák kétségkívül növelni fogják a cégekre nehezedő nyomást” – értékelnek. De, mint írják, így van ez jól, hiszen a kiterjesztett jelentéstételi kötelezettség gátat vethet az olyan ártalmas gyakorlatoknak, mint a bújtatott greenwashing.