A Lego-dilemma: Miért fontos, hogy a gyártás mellett az ellátási lánc is fenntarthatóan működjön?

A világ legnagyobb játékgyártója elképesztően komoly összegeket öl a fenntarthatóságba. A cég ESG-szakértői mégis úgy döntöttek, hogy elkaszálják az újrahasznosított műanyagból készült építőelemek gyártását – mert a “Bottles to Bricks” iniciatíva az ellátási lánc egészét tekintve jóval nagyobb környezetkárosítással járt volna, mint a hagyományos gyártási metódus.

A Lego a világ legnagyobb játékgyártója, a dán Ole Kirk Christiansen által alapított vállalat 2023-ban 8,8 milliárd eurós bevételt ért el. A cég nem csak rendkívül népszerű játékairól ismert, hanem arról is, hogy jelentős összegeket öl a fenntarthatóságba: tavaly jelentették be, hogy a következő három évben közel 1,3 milliárd eurót költenek a karbonlábnyomuk csökkentésére, és határozott céljuk, hogy 2050-re teljesen karbonsemlegessé tegyék a működésüket.

A Lego nem szimpla PR-húzásként tekint a környezetvédelemmel kapcsolatos vállalásaira. Vezetői tisztában vannak azzal, hogy legfontosabb ügyfeleik a gyerekek – és persze, a szülők –: a cég fennmaradása és prosperitása szó szerint attól függ, hogy milyen gazdasági-társadalmi körülmények között élnek majd a jövő nemzedékei.

Ezért is volt olyan meglepő, amikor 2023 szeptemberében bejelentették, megszüntetik a korábban széles körben népszerűsített újrahasznosítási kezdeményezésüket, a “Bottles to Bricks” programot.

Újrahasznosítás: nem mindig ez a megoldás

A Bottles to Bricks program keretében a Lego újrahasznosított műanyag palackokból gyártott volna építőkockákat. A projektet azért kaszálták el, mert a cég ESG-szakemberei felmérték: a teljes ellátási láncot tekintve a plasztikhulladék újrahasznosítása jóval nagyobb környezeti terhelést okozna – hozzáadott anyagokat és nagyobb energiafelhasználást követelne –, mint a korábban alkalmazott gyártási metódus. Úgy látták, ez az átállás csak tovább növelné a vállalat széndioxid-kibocsátását, ezért szanálták az ötletet, és tovább keresik annak a módját, hogy környezetbarátabb megoldással váltsák ki a jelenlegi gyártási technológiájukat.

A szakemberek szerint jól döntöttek – mi több, példát mutattak azzal kapcsolatban, hogy a fenntarthatóságot nem csak a gyártásnál, hanem az ellátási lánc egészében figyelembe kell venni. Annál is inkább, mivel – ahogy Tinglong Mai, a John Hopkins University professzora, Christopher S. Tang, a University of California ellátási láncokkal foglalkozó szakának vezetője és Hat L. Lee, a Stanford University IT-szakának vezetője írják a The Conversation-ön megjelent közös tanulmányukban – az Európai Unió és az Egyesület Államok ESG-szabályozása is egyre inkább erre ösztönzi a cégeket.

Scope 3 kibocsátás: karbonlábnyom a gyártósortól a kukáig

Az egyre szigorúbbá váló ESG-szabályozásnak köszönhetően a vállalatvezetők egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy környezeti és társadalmi szempontból fenntarthatóbbá tegyék az általuk irányított szervezetek működését. De a fenntarthatóság nem csak az előállítás, hanem egy termék teljes életciklusa szempontjából értelmezendő kérdés: a gyártáshoz szükséges nyersanyagok kitermelésétől és felhasználásától kezdve az adott produktum használatán át a leselejtezéséig.

Ahhoz, hogy a maga teljességében felmérjük egy vállalat károsanyag-kibocsátását, három különböző faktort kell kiértékelnünk: ezek az első, a második és a harmadik hatókörbe tartozó (Scope 1, Scope 2, Scope 3) kibocsátások.

A Scope 1 kibocsátások közvetlenül egy gyártó belső folyamataihoz kapcsolódnak. A Scope 2 kibocsátások a cég energiaigényének kielégítéséhez szükséges szennyezőanyag-kibocsátást takarják. A Scope 3 pedig a teljes ellátási lánc – a beszállítók, kereskedők és ügyfelek – által a cég termékei kapcsán generált kibocsátást jelenti.

Jelenleg a globálisan működő cégek kevesebb mint harminc százaléka követi nyomon és jelenti a Scope 3 kibocsátását – részben azért, mert ezeket a mutatókat nagyon nehéz monitorozni, részben pedig azért, mert az ezzel kapcsolatos adatok publikálása rossz színben tüntetné fel őket. A jelenlegi becslések szerint globálisan a gyártók Scope 3 kibocsátása 11,4-szer nagyobb, mint a gyártással közvetlenül összefüggő Scope 1 kibocsátásuk.

A greenwashing vége?

A Lego ebből a szempontból is utat mutatott a többi gyártónak: a műanyagpalackok újrahasznosítására épülő új gyártási technológia ugyan komoly kommunikációs haszonnal járt volna a számukra, de fontosabbnak tartották, hogy – a teljes beszállítói lánc karbonkibocsátását alapul véve – a jó PR helyett a vállalatuk valós környezeti hatásának javítását tűzzék ki célul. Annál is inkább, mivel 2020-2021-ben a Covid-lezárásoknak is köszönhetően világszerte nagyon megugrott a kereslet a termékeik iránt, ami – a felpörgetett gyártás miatt – közel harminc százalékkal növelte a károsanyag-kibocsátásukat.

“Minél több cég követi a Lego példáját, és kezdi monitorozni, jelenteni a Scope 3 kibocsátását, annál többen jönnek rá, hogy a karbonlábnyom csökkentése nem csak a gyártási folyamatok fenntarthatóbbá tételétől függ – hanem attól is, hogy hogyan menedzserei egy cég az ellátási lánca és a felhasználói okozta környezeti terhelést” – írja tanulmányában Mai, Tang és Lee.

A szakemberek úgy látják, az EU és az USA egyre szigorodó követelményrendszere rákényszerítheti a vállalatokat arra, hogy a teljes életciklusukon keresztül végigkövessék az általuk gyártott termékek környezeti hatásait. “A Scope 3 kibocsátással kapcsolatos regulák kétségkívül növelni fogják a cégekre nehezedő nyomást” – értékelnek. De, mint írják, így van ez jól, hiszen a kiterjesztett jelentéstételi kötelezettség gátat vethet az olyan ártalmas gyakorlatoknak, mint a bújtatott greenwashing.

Hasonló cikkek

#Biodiverzitás #Jógyakorlatok #Környezeti ügyek #Sikersztorik #Vállalatoknak

Mindennapi kenyerünket – Magyar gazdák, molnárok és pékek összefogása újíthatja meg a gabonatermesztést Európában?

Az ESSRG nevű hazai nonprofit dokumentumfilmjéből kiderül, hogyan lehetne a hagyományos, nagy szárazságtűrő fajtákra és a rövid, személyes kapcsolatokra is építő ellátási láncokra alapozva fenntarthatóbbá tenni a mezőgazdaságot. Az Environmental Social Science Group (ESSRG) nevű, transzdiszciplináris – szociológiai, történeti és gazdasági – megközelítésű, a társadalmi igazságossággal és az ökológiai fenntarthatósággal kapcsolatos kutatásokkal foglalkozó magyar nonprofit nemrég tette közzé az “Élő kenyér” (True Bread) című félórás dokumentumfilmet. A filmben hazai biogazdálkodók és termelők, köztük gabonatermesztők, molnárok és pékek informális közösségét mutatják be: egy olyan csapatot, amelynek célja, hogy a nagyipari mezőgazdaságban használt vegyszerek – műtrágyák, növényvédőszerek – és az élelmiszeriparban alkalmazott adalékanyagok nélkül állítsanak elő egészséges és magas minőségű kenyeret, pékárukat. https://www.youtube.com/watch?v=XcR4U4fqd7M&t=1260s Az ESSRG filmjéből kiderül: a jövő fenntartható mezőgazdaságában kiemelt szerepet játszanak majd a rövid és lokális beszállítói láncok és az olyan szárazság- és kártevőtűrő “alternatív gabonafajták”, amelyek korábban hosszú évszázadokig a hagyományos, mai szóhasználattal “bio” mezőgazdasági termelés alapját képezték. A kenyér élettörténete Az Élő kenyér főszereplői azok a magyar gazdák, malomipari szakemberek és pékek, akik afféle “grassroots kezdeményezésként” felépítették a saját, a kenyér szeretetére, a fenntartható életmód iránti elkötelezettségre, a mezőgazdaság régóta gyűlő hagyományaira és tapasztalataira, valamint a legmodernebb külföldi jógyakorlatokra építő termelői hálózatukat. Az ESSRG szakértői kiemelik: az “alternatív gabonák” világszerte egyre fontosabbá válnak, ahogy a termelők és a fogyasztók is egyre inkább a biodirárzitást támogató, organikus és agroökológiai módszerekkel készült termékek felé fordulnak. A magyar termelők által létrehozott networkhöz hasonló társulások nagy előnye az is, hogy transzparenssé teszik a termelés és a feldolgozás folyamatát. “Ennek a kenyérnek az élettörténetét a születéstől a megevésig ismerjük” – fogalmazott Mendik Bálint, az Aranykéz utcai Pipacs pékség alapítója, a film egyik szereplője. Egyre fontosabb szerephez jutnak a territoriális hálózatok AZ ESSRG a RADIANT és a COACH projekt keretében a COVID19 járvány kirobbanása óta foglalkozik az Európai Unión belül működő kooperatív és dinamikus agrár-élelmiszerhálózatok kutatásával; ezen projektek keretében készült el az Élő kenyér című dokumentumfilm is. A kutatók igyekeztek felmérni, hogyan működnek a lokális élelmiszerláncok és beszállítói hálóztatok az EU-ban, nyomon követték, milyen gazdálkodási és gyártási metódusokat használnak, és hogyan alakul az így előállított, a közvélekedés szerint "drága bio-élelmiszereknek” az ára. Mint elemzésükben írják, a pandémia ideje alatt a globális ellátási láncok zavara miatt kiemelt jelentőséget kaptak a helyben termelt élelmiszerek – aminek fogyasztói szokásokra gyakorolt hatásai a mai napig érezhető. “A friss, tápanyagokban gazdag, ökológiailag fenntartható módon megtermelt, a helyi étkezési kultúrába illeszkedő, de mégis megfizethető árú élelmiszerek egyre inkább a territoriális élelmiszer-rendszerek részévé válnak, annak ellenére is, hogy az infrastruktúra-fejlesztéssel és döntéshozatallal foglalkozó szervezetek továbbra sem fordítanak kellő figyelmet rájuk” – írják az ARC 2020 oldalán megjelent jelentésükben.

#Környezeti ügyek #Környezetszennyezés

Ha a jövő üzleti vezetőin múlna, a kritikus határérték alatt tudnánk tartani a globális felmelegedés mértékét

Idén májusban százötven, a világ kilenc vezető üzleti iskolájából érkezett hallgató részvételével rendezték meg az év végi bakui COP29 klímakonferenciát “lemodellező” klímastratégiai szerepjátékot a budapesti Corvinus Egyetemen. A szimuláció érdekes tanulságokkal szolgált: úgy fest, ha a jövő szakemberein múlna, elkerülhetnénk a mindannyiunkat fenyegető klímakatasztrófát. Idén májusban közel százötven nemzetközi hallgató részvételével rendezték meg a Budapesti Corvinus Egyetemen a CEMS Model UNFCCC klímastratégiai szerepjátékot, amelynek keretében a résztvevő diákok az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményét (United Nations Framework Convention on Climate Change – UNFCCC) aláíró 53 országot, illetve négy civil szervezetet képviselve modellezték a COP 29 klímakonferenciát, amelyet az azerbajdzsáni Bakuban tartanak majd az idei év végén. Fotó: Polgár-Podonyi Krisztina A budapesti rendezvényt Dr. Botos Barbara, az Energiaügyi Minisztérium Európai Uniós Ügyekért és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságának klímaügyekért és klímadiplomáciáért felelős utazó nagykövete nyitotta meg, aki beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás elleni harcban minden nemzetnek közös felelősséget kell vállalnia, szem előtt tartva a gazdasági növekedés fenntartható határait. Botos Barbara (Fotó: Bielik István) Az utazó nagykövet szerint a klímaváltozást befolyásoló döntéseket alapvetően gazdasági érdekek mozgatják. Konszenzus csak minden érintett fél számára elfogadható kompromisszumok révén jöhet létre; a bakui COP29 pedig várhatóan a pénzügyi vállalások miatt lehet majd fontos. Mint mondta, az országok kibocsátás-csökkentéssel kapcsolatos vállalásai még messze vannak attól, ami a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5°C alatt tartásához szükséges lenne, pedig – mivel a következő öt év döntései határozzák meg a következő ezer év klimatikus viszonyainak alakulását – fontos lenne, hogy minél inkább visszafogjuk az ember által okozott felmelegedést. A tavaly Dubaiban elfogadott célok között szerepel a megújuló áramtermelési kapacitások megtriplázása (négyezer helyett 12 000 terrawattra), és 2030-ig az energiahatékonyság megduplázása, nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy mindezt csak a szociális szempontok figyelembe vételével lehet fenntarthatóan megoldani, ezért a döntéseknél figyelembe kell vennünk az energiaátmenet szociális vetületeit, köztük a munkanélküliség alakulását is. (A fosszilis erőforrások kitermelésének csökkentése például csak Brazíliában több millió bányászt és a családtagjaikat érintheti, ezért fontos, hogy átképzésekkel, új munkahelyek, karrierlehetőségek biztosításával segítsük őket – a szerk.). Az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását globálisan évi két tonna/fő szintre kellene szorítanunk, hogy tartani tudjuk az 1,5°C-os célkitűzést. Magyarország jelenlegi éves ÜHG-kibocsátása fejenként hat tonna, az Egyesült Királyságé 17 tonna, az Egyesült Arab Emírségeké pedig ötven tonna – miközben az afrikai kontinens átlaga alig 0,2 tonna. A Corvinuson rendezett szimuláció egy innovatív, kilenc európai egyetem részvételével rendezett kurzus záróeseménye volt. A kurzust a CEMS (The Global Alliance in Management Education) Master in International Management mesterképzés keretében rendezték meg. A résztvevő hallgatók átfogó ismereteket szerezhettek a klímaváltozásról, az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményének működéséről, a tárgyalásokat meghatározó szempontokról, érdekekről és formai keretekről. A kurzus magyar vezetői, Dr. Zsóka Ágnes akadémiai fejlesztésekért felelős rektorhelyettes és Dr. Széchy Anna egyetemi docens kiemelték: a Budapesti Corvinus Egyetemen a fenntarthatósági és környezet-gazdaságtani, valamint környezetpolitikai témák oktatása Dr. Kerekes Sándor kezdeményezésének köszönhetően már a kilencvenes években a közgazdaságtani és üzleti képzés részévé vált. Fotó: Bielik István A CEMS vezető üzleti iskolák, multinacionális vállalatok és civil szervezetek globális szövetsége, amely közös nemzetközi menedzsment-mesterképzést is indított. A budapesti rendezvényre kilenc egyetemről – Budapestről, Barcelonából, Bergenből, Rotterdamból, Varsóból, Stockholmból, Dublinból, Kölnből és St. Gallenből – érkeztek küldöttségek; a hallgatók feladatát különösen izgalmassá tette, hogy nem a saját országuk színeiben kellett részt venniük a szimulációban: egy Írországban mesterképzését végző indiai hallgató például Brazíliát képviselte, egy lengyel egyetemen tanuló japán diák Németországot, egy spanyol egyetem képzésén résztvevő chilei fiatal pedig Oroszországot. A szimulált tárgyalások során a hallgatók feladata az volt, hogy személyes elkötelezettségüket félretéve érveljenek a rájuk kiosztott országok fosszilis tüzelőanyagok kitermelésével és felhasználásával kapcsolatos nézőpontja és politikája mellett. Fotó: Bielik István A COP elnökségét két volt hallgató, Adele Grundmann (South Pole - vezető fenntarthatósági tanácsadó, Németország) és Weza Bombo (EY – fenntarthatósági tanácsadó, Africa Association – alapító és elnök, Svájc) képviselte. Grundmann hangsúlyozta: mivel a kormányokkal sokszor a velük együtt dolgozó szakértőket is lecserélik a választások után, a klímaváltozás elleni harc kulcstényezője az üzleti szereplők bevonása lehet. Fotó: Bielik István A Climate Action Tracker tavaly decemberi adatai szerint a 2023-as évet 1,3°C melegedéssel zártuk. Azt, hogy a Párizsi Egyezményben kitűzött 1,5°C-hoz képest milyen elköteleződést ért el a CEMS delegáció ebben a tanévben, a tizennyolc oldalas záródokumentum gyors elemzését követően Dr. Steve Kennedy egyetemi docens (Rotterdam School of Management, Erasmus University) értékelte. A professzor kiemelte: a valós egyezményekhez képest a hallgatók sokkal több erőteljes, kötelező vállalást jelentő terminológiát alkalmaztak. Ugyan a fosszilis tüzelőanyagok tekintetében kissé elmaradt a hétvégi konszenzus a korábbi COP eredményekhez viszonyítva, és a megújuló energiák tekintetében is valamivel ambiciózusabb célkitűzésekre van szükség az 1,5°C-os cél eléréséhez, a kibocsátás-csökkentés terén viszont kimagaslóak voltak a szimulált eredmények a dubaji COP28 képest.

#Környezeti ügyek #Vállalatoknak

MI és IoT technológiákkal pörgetné fel a klímaváltozás elleni harcot a Google és a Deloitte

A két cég közös jelentése szerint ha a kormányok időben lépnek, elérhető lehet a 2050-re tervezett “net-zéró” átállás. Az olyan modern technológiák rendszerbe állítása, mint a mesterséges intelligencia megoldások, a felhőtechnológia és az egymással kommunikálni képes, IoT-hálózatokba rendezett eszközök, főleg a feltörekvő piacokon erősíthetnék meg a klímaváltozás elleni védekezést. A közelmúltban adta ki a Google és a Deloitte éves digitális fenntarthatósági jelentését. A Digital Sprinters: The Road to Sustainability című riport készítői szerint a modern digitális technológiák – köztük a világszerte egyre szélesebb körben alkalmazott mesterséges intelligencia (MI) megoldások, az egymással egy internet-alapú hálózaton keresztül kommunikálni képes elektronikai eszközök, az “internet of things” (IoT) technológia és a modern, nagykapacitású felhőrendszerek – lehetnek az alapja annak, hogy 2050-re elérjük azt a nagyívű célt, amitől azt reméljük, világszerte elviselhető szinten tartja majd a klímaváltozás hatásait – a “net-zéró” átállást. “Legújabb jelentésünk legfőbb tanulsága az, hogy ezek a technológiák nagyban erősíthetik a klímaváltozás elleni harcot, hozzájárulhatnak a szennyező anyagok kibocsátásának csökkentéséhez és a fenntarthatóság széles körű elterjesztéséhez – méghozzá elsősorban a feltörekvő országokban” – írták a jelentés készítői. A digitális technológia önmagában nem elég A Google szakemberei elismerték: a digitális technológia önmagában nem elegendő ahhoz, hogy megoldjuk a klímaváltozás problémáját, de “ma már látható, milyen óriási potenciállal bír azzal kapcsolatban, hogy segítsen felgyorsítani a fenntarthatóságért folytatott harcunkat, miközben a gazdasági fejlődést is támogatja”. Mint írják, a Deloitte kutatóival közösen készített jelentés bemutatja, hogyan járulhatnak hozzá a digitális megoldások ahhoz, hogy lelassítsuk a klímaváltozás ütemét, visszavágjuk a globális szennyezőanyag-kibocsátást, és segítséget nyújtsunk a bolygó lakóinak abban, hogy alkalmazkodjanak a felmelegedés okozta változásokhoz. A szakemberek szerint az olyan megoldásokkal, mint az MI-alapú grid-optimalizáció és útvonaltervezés, már rövid távon is jelentősen vissza lehetne fogni a karbonkibocsátásunkat. A digitális technológiák a természeti katasztrófákat előre jelezni képes early warning rendszerek felállításában, és a “klímaálló” infrastruktúra felépítésében is fontos szerepet játszhatnak. Mint írják, mivel világszerte több mint 3,6 milliárd ember él a klímaváltozás hatásainak különösen kitett régiókban, ezen megoldások felállításának “a szabályozás egyik legfontosabb alapvetésévé kell válnia”. A riport szerzői szerint a digitális eszközök a fejlett adatgyűjtésnek és elemzésnek köszönhetően a korábbinál pontosabb környezeti hatásvizsgálatok készítését is lehetővé tennék. “Az MI és IoT-technológiák tovább gazdagítják a tudásunkat, és hozzájárulnak a döntéshozási folyamatok, az automatizáció, valamint az innováció fejlődéséhez” – írják. A döntéshozóknak is lépniük kell A Google és a Deloitte közös kutatásának szerzői szerint kiemelten fontos, hogy az új eszközök rendszerbe állítását kormányzati szintén is elősegítsék. A Google a Digital Spriinters keretrendszer kifejlesztésével is igyekszik segítséget nyújtani a döntéshozóknak a digitális átállást segítő szabályozások megalkotásában. Véleményük szerint a politikusoknak négy fő területen – így az infrastruktúrában, a képzésben, a technológiai fejlesztésben és a fenntarthatóságot támogató jogszabályok megalkotásában – kellene előrelépniük azért, hogy a lehető leghatékonyabban élhessünk a digitális technológiák nyújtotta lehetőségekkel. A kutatók szerint kiemelten fontos lenne, hogy a lehető legtöbb ember számára tegyük elérhetővé az internetet, így biztosítva, hogy minél többen értesüljenek arról, milyen eszközökkel küzdhetünk meg a klíacmválktozás hatásaival. Úgy látják, hogy a műholdas adatgyűjtő rendszerek és az IoT-megoldások fejlesztése nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a jelenleginél több és pontosabb adatot kapjunk a klímaváltozás hatásairól. Az oktatás fejlesztése lehetővé tenné, hogy a jelenleginél több és felkészültebb, a fenntarthatósággal és digitális technológiákkal foglalkozó szakembert képezzünk. A technológiai fejlődést előmozdító innovációs hubok felállításával új ötletek kibontakoztatására és formabontó új technológiák kifejlesztésére nyújtanánk lehetőséget. A klímaváltozással kapcsolatos információk kezelését egyszerűbbé és átláthatóbbá tévő keretrendszerek bevezetésével pedig hasznos segítséget nyújthatnánk a gyártóknak és a fogyasztóknak abban, hogy fenntartható termékeket dobjanak piacra és vásároljanak. Véleményük szerint a digitális eszközök nagyban hozzájárulhatnak a fenntarthatósági szabályok kidolgozásához, a rendelkezésre álló nyersanyag- és erőforrások fenntartható kiaknázásához, és a jól működő “klímaérzékeny piac” létrehozásához.