Együtt többet tehetünk.

”Új szintre léptünk” – A Scale Impact és a CPI Hungary megállapodást kötött a Bábozd Zöldre Egyesület fejlesztésére

A 2022 őszén indult fejlesztési program máris látványos sikereket hozott, a környezeti neveléssel foglalkozó civil szervezet tavaly negyven százalékkal több intézménnyel tudott együttműködni, és ötven százalékkal több rendezvényt tartott, mint az azt megelőző évben.

A Bábozd Zöldre Egyesületet 2010-ben alapította néhány a környezeti nevelést fontosnak tartó pedagógus és kreatív szakember. Az egyesület mesekönyveket ad ki, bábelőadásokat, rendezvényeket, drámaszínházi foglalkozásokat szervez: céljuk, hogy felhívják a gyerekek, a szülők és a pedagógusok figyelmét a környezeti fenntarthatóság és az ökotudatos gondolkodás fontosságára. “A legfontosabb feladatunknak a szemléletformálást, az érzékenyítést, a jövő generáció megszólítását tartjuk, és azt, hogy különféle programjainkkal, szolgáltatásainkkal segítsünk azoknak a felnőtteknek – szülőknek, óvoda- és iskolapedagógusoknak –, akik sokat tehetnek azért, hogy ennek a generációnak a tagjai valóban felelős és környezettudatos felnőttekké cseperedjenek” – mondja Szűcs Krisztina környezetmérnök, az egyesület elnöke.

Krisztina sikeres karriert adott fel azért, hogy a környezeti neveléssel foglalkozhasson. “Egy multinacionális vállalatnál dolgoztam, és már nagyon fiatalon magas pozícióba kerültem. Az Egyesült Államokban többek között környezetirányítással, minőségirányítással, CSR-ral foglalkoztam; huszonöt évesen egy auditor csapat élén háromezer cég környezeti teljesítményének monitorozását, fejlesztését irányítottam. Aztán, miután megszületett a kisfiam, Bence, rájöttem, hogy a fenntartható jövőhöz vezető valódi út nem ez, hanem a környezeti nevelés, a legfiatalabbak megszólítása és szemléletformálása” – mondja.

Ötven-hatvanezer gyereket szólítottak meg

A Bábozd Zöldre Egyesület elindulását egy KEOP-pályázatból (Környezeti és Energia Operatív Program) finanszírozták. “A kreatív koncepciónk az volt, hogy meséken, játékokon keresztül szólítsuk meg a gyerekeket. Ekkor született az első, az egyesület két »főhőse«, Mimó és Csipek kalandjairól szóló mesekönyvünk is. Ez mára hétkötetes sorozattá bővült: a mesék olyan témákat dolgoznak fel, mint a megújuló energiaforrások, a légszennyezés, a zero waste, a csendes-óceáni hulladéksziget, a közösség szerepe, az elidegenedés, vagy az egyéni cselekvés fontossága” – sorolja Krisztina.

Az egyes témaköröknek saját “kabalafigurái” vannak. “Potyka béka a vízvédelmet, Berka bagoly a légszennyezést, Kupacs süni a hulladék problémáját személyesíti meg. A Bábozd Zöldre meseuniverzumában minden környezeti tudatossággal kapcsolatos témának külön felelőse van, őket a velünk együtt dolgozó bábszínészek keltik életre az előadásaink során” – magyarázza az egyesület elnöke.

A szervezet az elindulása óta eltelt évek során komoly eredményeket tudott felmutatni a környezeti nevelés terén. “Az elmúlt években legalább ötven-hatvanezer kisgyereket tudtuk megszólítani – fejtegeti Szűcs Krisztina. – Mivel azt tapasztaltuk, hogy a szülőket nagyon nehezen érjük el, a pedagógusokat céloztuk meg: az ő közreműködésükkel szervezzük a gyerekeknek szóló programjainkat. Igyekszünk más szervezetekkel is együttműködni, a természetvédelemről szóló könyvet például a Magyar Természetvédők Szövetségével, a természet és a zene harmóniájáról szóló zenés mesekönyvünket pedig a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen készítettük el.”

Jelentős hatékonyságnövelést hozott a CPI Hungary-val való együttműködés

A Bábozd Zöldre 2023-ban csatlakozott a Scale Impact kétéves komplex fejlesztési programjához, amelynek keretében a CPI Hungary támogatásával fejleszthetik tovább a szervezetüket, a tevékenységeiket és a programjaikat.

A CPI Hungary, Magyarország egyik meghatározó, legzöldebb portfólióval rendelkező ingatlanpiaci szereplője. A Bábozd Zöldre Egyesület a CPI Hungary üzletházaiban több családi napot is szervezett, és a cég vezetőségének egy érzékenyítő workshopot is tartott. “Folyamatosan keressük az együttműködés további lehetőségeit, CSR-szakemberként bízom abban, hogy még sok értékes és előremutató akciót indíthatunk majd együtt” – mondja a Bábozd Zöldre elnöke.

„A hazai piacra lépésünk óta, amely több, mint kilenc éve történt, minden erőnkkel és szaktudásunkkal azon vagyunk, hogy felhívjuk a piac és a bérlőink figyelmét a zöld és tudatos működés fontosságára. A felelősség közös abban, hogy lássuk, minden tettünk hatással van a gyermekeink jövőjére. Elsőként állítottunk fel ESG stratégiát a piacon, írtunk alá közös fenntarthatósági megállapodást bérlőinkkel az irodaportfóliónkon, tartunk edukációs és fenntarthatósági fórumot a házainkban. Abban hiszünk, hogy a jövő generációja, akikhez a Bábozd Zöldre Egyesület is hatékonyan eljut, már nemcsak papírra vetett kötelező formai megfelelésként fog tekinteni a fenntartható működésre, hanem egy természetes életforma lesz számukra” – tette hozzá Győri Gyula, a CPI Facility Management igazgatója.

“A Scale Impact szakértőinek köszönhetően új szintre léptünk: segítettek »áramvonalasabbá« tenni a stratégiánkat, javítani a kommunikációnkat, érdemben felmérni a hatásláncokat, és a hatásmérésben is komolyan közreműködtek. A CPI Hungary anyagi támogatása és az ő szakértelmük nagyban hozzájárult ahhoz, hogy stabilabbá, fenntarthatóbbá tegyük a működésünket. Nekik köszönhetően tavaly negyven százalékkal több intézménnyel tudtunk együttműködni, több mint hétezer kisgyereket – és rajtuk keresztül a családjaikat – értünk el, és ötven százalékkal több, összesen több mint százhatvan rendezvényt tarthattunk – sorolja az eredményeket Krisztina. – A szervezetfejlesztésre is jutott forrásunk: csatlakozott hozzánk egy új rendezvénykoordinátor, és azt is elértük, hogy tizenhárom évvel az indulás után elnökként végre bejelentett munkatársként dolgozhatom az egyesületben.”

Hasonló cikkek