A potenciális fogyasztókat olcsó divatdarabokkal elárasztó fast fashion ipar szó szerint divatot csinált a túlfogyasztásból. A 2022-ben már százmilliárd dollárosra taksált piac szereplői nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy alig másfél évtized alatt duplájára nőtt a ruhaipari gyártók termelése, és ezzel a hulladék-, illetve mikroműanyag-szennyezés mellett az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke is alaposan megugrott.
A high-end divatmárkák legnépszerűbb darabjait koppintó fast fashion cégek hatalmas népszerűségre tettek szert az elmúlt években. Termékeik minden bevásárlóközpontban megvásárolhatók, az interneten és a közösségi médiában pedig reklámok garmadája és influenszerek hada népszerűsíti az olcsó, de rossz minőségű, legfeljebb néhány alkalommal viselhető ruhadarabokat – és ezzel a túlfogyasztás modern bacchanáliáját.
A fast fashion ipar lényege, hogy minél rövidebb idő alatt minél több termékkel árasszák el a piacokat. Innen a név is, “gyors divat”; a filléres alapanyagból legyártott ruhadarabok népszerűsége ma már az igényes márkák stratégiájára is hatással van, nem véletlen, hogy néhány szuperexklúzív, főként az egyedi gyártású haute couture-ra szakosodott cégen kívül mára már szinte minden nagyobb divatház beszállt a buliba, és legyártotta a maga “megengedhető árú” vonalait. A fast fashion alaposan felpörgette a trendek “örök körforgását”; ma már sajnos kevesen ismerik Yves Saint Laurent legendás bonmotját: “A divat elmúlik, a stílus örök.”
A nagy fast fashion márkák – mint a Zara vagy a Shein (utóbbi naponta kétezer új terméket visz fel a webáruházába) – egyetlen célja: a profit. A piaci szegmens értékét már 2022-ben is százmilliárd dollárra becsülték, és ez az összeg exponenciálisan nő. Paula M. Carbone, a University of Southern California professzora szerint mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a ruhagyártók outputja 2000 és 2014 között a duplájára nőtt. “Ennek a játéknak az igazi nyertesei a vállalatok” – írja a The Conversation-ön megjelent elemzésében.
A munkavállalók kizsákmányolásától a bolygó lassú felforralásáig
A fast fashion ipar környezeti és társadalmi fenntarthatósággal kapcsolatos track recordja a legjobb indulattal sem nevezhető “patyolattisztának”. Az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériumának (U.S. Department of Labor) 2023-as jelentése szerint a textiliparban dolgozókat még a „fejlett nyugaton” is kizsákmányolják: 2022-ben a nagy cégek amerikai beszállítóinak közel nyolcvan százaléka sértette meg a minimálbérrel és a túlóráztatással kapcsolatos előírásokat. Az ellenőrök olyan gyárat is találtak, ahol a törvényben kikötött 15 dolláros (kb. 6000 forintos) helyett 1,58 dolláros (624 forintos) órabérért dolgoztatták a munkásokat. A nagy ruhamárkák rengeteg szennyezőanyagot bocsátanak ki, és elképesztő mennyiségű hulladékot termelnek, ráadásul rossz minőségű, gyorsan tönkremenő termékeikkel és agresszív reklámozási gyakorlatukkal folyamatos vásárlási spirálba hajszolják a fogyasztóikat.
A fast fashion ipar a klímaváltozás hatásainak súlyosbodásához is nagyban hozzájárul: a becslések szerint jelenleg a globális üvegházhatású gázkibocsátás nyolc-tíz százalékáért ez a szektor a felelős. A szakértők attól tartanak, hogy a jövőben ez csak tovább súlyosbodni fog, hiszen világszerte egyre többen vásárolnak ezeknek a cégeknek a termékeiből. Az iparág növekedése megállíthatatlannak látszik – de Carbone szerint okos törvénykezéssel és a fogyasztók tájékoztatásával ma még érdemben mérsékelhetjük ennek az expanziónak a negatív hatásait.
A műszálas termékek komoly egészségügyi problémákat okozhatnak
A fast fashion ipar által forgalmazott termékek cca. hatvan százaléka szintetikus anyagokból készül. Olyan műszálból, olyan kezelő- és színezőanyagok felhasználásával, amelyeket szinte kivétel nélkül kőolaj-származékokból állítanak elő. A szintetikus kelmék mosáskor, vagy miután kidobtuk őket, a szemétlerakókban rohadva nagy mennyiségű mikoriműanyagot juttatnak a környezetbe, olyan szennyezőket, amelyek tele vannak az egészségre káros kemikáliákkal: köztük ftalátokat, amelyek a kutatások szerint amellett, hogy meddőséget, pubertáskori zavarokat, koraszülést, elhízást, diabéteszt, immunbetegségeket, kardiovaszkuláris és légzőszervi problémákat okozhatnak, bizonyos rákbetegségek, illetve neurológiai problémák kialakulásában is szerepet játszhatnak, illetve biszfenol A-t (BPA), amely rossz hatással lehet a fertilitásra, súlyos szemproblémákat, bőrallergiát és légzőszervi tüneteket indukálhat, és a hormonrendszer működését is megzavarhatja.
De nem csak a műszálból, hanem a természetes anyagokból készült ruhák előállítása is komoly terhet ró a környezetre. A pamut előállításához szükséges gyapot termesztése például hatalmas mennyiségű vizet követel, a kórokozók megfékezésére használt növényvédőszerek pedig könnyen beszivároghatnak az élővizekbe, ami jelentős fapusztulást és a biodiverzitás elsorvadását okozhatja. A ruhagyártásban használt anyagok kémiai kezelése, festése során is nagymennyiségű vizet használnak fel; az ENSZ 2005-ös jelentése szerint egyetlen pamutpóló legyártása a gyapottermeléstől a kiskereskedelmi forgalomba kerülésig közel 2 650 liter vizet emészt fel.
A kelmék kémiai kezelése és festése nyomán keletkezett szennyvízben olyan káros anyagok is felhalmozódnak, mint a nehézfémek (pl. kadmium és ólom) vagy a rendkívül ártalmas festékanyagok. Márpedig ezt a szennyvizet számos helyen egyenesen az élővizekbe engedik, ami rendkívüli mértékben károsíthatja az élővilágot és a környezetet.
A fast fashion márkák mesterségesen felpörgetett termelése szó szerint szeméthegyeket emel. Egy 2021-ben publikált tanulmány szerint a textilipar évente nem kevesebb, mint 90 millió tonna hulladékot termel, amelynek nagy része a szemétlerakókban végzi, komolyan hozzájárulva ezzel az üvegházhatású gázok kibocsátásához. Carbone hangsúlyozza: tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a kidobott ruhadaraboknak csak rendkívül kis részét hasznosítják újra.
Az angyal Patagóniát visel
Az öltözködésnek számos kultúrában – köztük a magyarban is – kiemelt szerepe van az emberek önértékelésében, társadalomban betöltött szerepének alakulásában, szociális státuszuk megalapozásában, megszilárdításában és kommunikálásában. Magyarországon – talán a negyven-egynéhány “szocializmusban”, közös piacban, terv- és hiánygazdálkodásban, kokomlistás szorongásban eltöltött, rendszerváltás előtti évnek is köszönhetően – különösen érezhető ez a hatás: elég csak a nyolcvanas-kilencvenes évek gorenjeturizmusát említeni, vagy azt a tényt, hogy a városi lakótelepeken már a nyolcvanas években is Németországból ilyen-olyan ügyeskedések révén behozott BMW-k, Audik, Mercedesek parkoltak, olyan autók, amelyek értéke jóval meghaladta annak a lakásnak az értékét, ami elé letették őket. Nálunk a “divatozásnak” is nagy szerepe van, honfitársaink ma is tömegével zarándokolnak el a pandorfi outletekbe shoppingolni – gyakran még akkor is, ha a mindennapi megélhetésüket veszélyeztető, szorongató problémákkal kell megküzdeniük.
Az akkut vásárlási kényszer több forrásból táplálkozik. Ott van a sokszor megénekelt FOMO-hatás (Fear Of Missing Out, a szerk.) és az olcsón beszerezhető termékek gerjesztette impulzusvásárlás jelensége is. A vonatkozó kutatások szerint a shoppingolásnak direkt pszichológiai hatásai is lehetnek: az új tárgyak beszerzése kielégülést, örömérzetet, sok esetben akár eufóriát válthat ki az erre fogékony emberekből. A szakértők szerint a fast fashion agresszív marketingmódszerei olyan elhárító mechanizmusokat aktiválhatnak az agyban, amelyek miatt a fogyasztók a szokásosnál hamarabb megunják-megutálják azokat darabokat, amiket korábban vásároltak, és ez arra ösztönzi őket, hogy egyre újabbakat szerezzenek be.
Az influenszereknek komoly szerepük és felelősségük van abban, hogy a nagy márkák vásárlási kényszerbe tudták szorítani a vásárlókat. De azért jó példák is vannak: nem véletlen, hogy szó szerint felrobban az internet, ha Michelle Obama vagy Kate Middleton nagy nyilvánosság előtt kétszer is ugyanazt a ruhát veszi fel – ahogy az sem, hogy sorra alakulnak az olyan mozgalmak, amelyek, mint a #30wearschallenge, arra bíztatják a követőiket, hogy a rossz minőségű, hamar elrongyolódó darabok helyett inkább a jobb és tartósabb, lehetőség szerint fenntartható módon gyártott divatcikkeket vásárolják.
A textiltermékek újrahasznosítását és a hosszabb ideig hordható, jó minőségű termékek vásárlását az ENSZ is támogatja; ahogy olyan iparági szövetségek is, a melyek fontosnak tartják, hogy újra fenntartható pályára állítsák a divatipart. Egyre több az olyan környezettudatos social media influenszer is, akik arra bíztatják a követőiket, hogy a fenntartható divatmárkák termékeit vásárolják. Vannak előremutató folyamatok: bíztató például, hogy a fast fashion legnagyobb fogyasztórétegét kitevő fiatalok – közülük is elsősorban a 12-27 éves “zoomerek” (más néven a “Z generáció” tagjai, a szerk.) – közül egyre többen aggódnak a klímaváltozás miatt.
A végén mindannyiunknak fizetnie kell
Carbone hangsúlyozza, a kormányok között is egyre több az olyan, amely igyekszik “hatalmi szóval” gátat vetni a hiperfogyasztás okozta környezetkárosításnak, az Európai Unió szakemberei például egy olyan új szabályozás kidolgozásán fáradoznak, amely rászorítaná a gyártókat, hogy a jelenleginél tartósabb, hosszabb életciklusú termékeket dobjanak piacra, és megtiltaná, hogy hulladéklerakókba temessék az eladatlan árucikkeiket. Franciaországban épp a felsőház előtt van egy törvényjavaslat, amely betiltaná a fest fashion márkák és termékeik reklámozását, kötelezővé tenné a számukra, hogy nyilvánosságra hozzák a működésükkel együttjáró környezeti hatásokat, és súlyos bírsággal sújtaná őket, ha nem felelnek meg az előírásoknak.
Carbone azt reméli, hogy a fogyasztói szokások változása, az új, környezetbarát technológiák megjelenése és a kormányzati intézkedések előbb vagy utóbb gátat vethetnek a fast fashion fenntarthatatlan menetelésének. De ehhez az is kell, hogy mindannyian végiggondoljuk, milyen, az egész ökoszisztémánkat terhelő költségei vannak annak, ha olcsó ruhákat vásárolunk.
by 
