Jöttem is, meg nem is, hoztam is, meg nem is. Annak ellenére, hogy az ENSZ bakui klímacsúcsán a nagyfogyasztó-nagykibocsátó fejlett országok – látszólag – komoly pénzügyi vállalást tettek, a feltörekvők szerint ez alig több, mint “optikai illúzió”. Úgy érzik, az okos lány meséjébe csöppentek: a most megszavazott, évi 300 milliárd dolláros támogatásnál jóval nagyobb befektetésre volna szükség ahhoz, hogy a szegényebb országok gazdaságát fenntartható pályára állítva megálljt parancsoljunk a klímaváltozás katasztrofális folyamatainak.
November 22-én zárult az ENSZ idei éghajlatváltozással foglalkozó konferenciája, a COP29 az azerbajdzsáni Bakuban. Az eseményen közel kétszáz ország képviseltette magát, köztük olyan fejlett ipari és gazdasági nagyhatalmak, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, vagy Németország, és olyan feltörekvő országok, mint Brazília, Indonézia, vagy India. Meg persze Kína, amely – bár az ENSZ még mindig a feltörekvők közé sorolja őket –, az aktuális elemzések szerint a GDP-t tekintve 2040-re akár az USA-t is lekörözheti. Magyarország is egészen magas szinten képviseltette magát, az MTI tudósítása szerint maga Orbán Viktor miniszterelnök is ellátogatott Bakuba – igaz, arról nem kaptunk hírt, hogy komoly javaslatokat vagy vállalásokat tett – tettünk – volna.
A COP29 zárónapján új és látszólag igen nagyvonalú pénzügyi megállapodást kötöttek. A fejlett országok – úgy is, mint a bolygó legnagyobb fogyasztói és szennyezőanyag-kibocsátói – vállalták, hogy 2035-től évi 300 milliárd dollárral támogatják a szegényebb országok gazdaságának fenntartható pályára állítását. “Szép summa” – gondolhatnánk, de a fejlődők szerint csak aprópénz: ennél sokkal jelentősebb kontribúcióra lenne szükség ahhoz, hogy a klímatudósok konszenzusos véleménye szerint kritikus fordulópontnak, “tipping point-nak” számító 1,5 fok alatt tartsuk a globális felmelegedést.
A feltörekvők és a „rövidlátó nyugat”
A fejlett országok képviselői közül sokan meglepve fogadták, hogy a fejlődő országok kevesellték az újonnan elfogadott támogatást. Elvégre eddig csak évi 100 milliárd dollárt kaptak a klímabarát gazdaságra való átállásra – hát miért háborognak, ha az új megállapodásnak köszönhetően tíz éven belül megháromszozódik a dotáció összege? “Fair point” – bólogathatnánk, de aligha lenne igazunk; Csandi Rajna, az indiai delegált szerint valójában “piti összegről” van szó. “Ez a dokumentum alig több, mint optikai illúzió. Nem lesz elég ahhoz, hogy érdemben kezeljük az előttünk álló, hatalmas kihívást” – vélekedett.
Rajna véleményét alátámasztani látszik, hogy a fejlődők képviselői jóval nagyobb dotációért lobbiztak Bakuban. Sokan úgy érezték, a támogatás összege ahhoz sem lesz elegendő, hogy “a felszínt megkapargassák”; az pedig különösen bosszantotta őket, hogy a “tehetősek” egészen a konferencia utolsó napjáig vártak azzal, hogy kicsapják az asztalra a kártyáikat.
Elemzők szerint a fejlődő országok végül csak azért mentek bele az alkuba, mert “megijesztették őket”: a gazdagabb államok képviselői azzal riogattak, hogy miután jövőre megint a klímatagadó Donald Trump ül be az Ovális Irodába, aligha számíthatnak ennél kedvezőbb deal-re. Végül kényszerűen aláfirkantották a megállapodást, de képviselőik közül sokan elmondták, mennyire “rövidlátóan viszonyul” a gazdag nyugat a problémához. Mint hangsúlyozták, ahhoz, hogy megóvhassuk a világot a felmelegedéstől, a tehetősebbnek segíteniük kell a szegényebbeket, hiszen épp náluk, az outsourcing által leginkább célzott országokban nőtt a legnagyobb mértékben a kibocsátás az elmúlt években. (A felmérések szerint az utóbbi tíz évben a kibocsátás-növekedés 75 százaléka a fejlődő országokban keletkezett, a szerk.)
Fontos lenne, hogy egységesen lépjünk fel a klímaváltozással szemben
A COP-országok a tervek szerint jövő tavasszal teszik közzé, hogy milyen módszerekkel, milyen stratégia mentén igyekeznek visszafogni a globális felmelegedést okozó üvegházhatású gázok kibocsátását a következő évtizedben. Egy nagyobb készpénzinjekció minden bizonnyal ezen törekvéseikre is ösztönző hatással lett volna. Annál is inkább, mivel ahogy a szakértők – a klímatudósoktól a közgazdászokon át a védelmi szakemberekig – túlnyomó többsége is szajkózza, a jelenlegi konfliktusokkal, háborúkkal terhelt geopolitikai közegben kritikusan fontos lenne, hogy a világ országai egységesen lépjenek fel egy olyan mindannyiunkat egyaránt fenyegető ellenféllel szemben, mint a klímaváltozás. Sajnos, a COP29-en megkötött alku nem erről a törekvésről tanúskodott: a kapzsi “pénzezés” megint csak mélyítette a gazdag és szegény országok közötti, régóta tátongó szakadékokat.
Matt McGrath, a BBC bakui tudósítója szerint maga a COP is veszélybe került. Mint írja, kétszáz országot rávenni arra, hogy érdemben kezeljenek egy olyan összetett és sokrétű problémát, mint a klímaváltozás, már önmagában komoly nehézséget jelent. Hát még, ha az ezt célzó konferenciát egy olyan országban rendezik, mint Azerbajdzsán, amelynek gazdasága igen komolyan támaszkodik az olajiparra – és amelynek elnöke, Ilham Aliyev házigazdaként egyenesen “isten ajándékának” titulálta az azeri olaj- és földgázmezőket. Aliyev nem fukarkodott a fenntarthatóságot zászlajára tűző “nyugati fake news média”, a környezetvédő szervezetek és a “megtévesztő információkat terjesztő politikusok” ekézésével, ami – ahogy erre számos független megfigyelő is felhívta a figyelmet, nem segítette az egységes, mindenki számára kielégítő álláspont kidolgozását.
Feltűnő, hogy az elmúlt években olyan országok látták vendégül az ENSZ klímacsúcsának résztvevőit, amelyek – mint Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, vagy most Azerbajdzsán – autodidakta berendezkedésű államok – ráadásul háromból kettő az olaj- és gázexportra alapozta a egész gazdaságát. “Ez komoly kétségeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy hogyan választják ki a szervező országokat” – érvel bakui összefoglalójában McGrath.
A BBC tudósítója szerint az informális beszélgetések során több küldött is “minden idők legrosszabb COP-jaként” emlegette az idei rendezvényt. Senior tárgyalók egy nyílt levelet is aláírtak, amelyben kiemelték, hogy a klímacsúcs “nem éri el a célját”, és azonnali reformot sürgettek.
Kína a surranópályán
Miután sokan kételkednek abban, hogy Trump megválasztása után az Egyesült Államok továbbra is képes lesz betölteni a klímaváltozások zászlóvivőjének szerepét, azonnal megindultak a találgatások arról, hogy ki tölthetné be az így keletkező űrt. A legvalószínűbb aspiráns sokak szerint Kína lehet. Annak ellenére is, hogy a világ legnagyobb széndioxid-kibocsátójának mandarinjai javarészt csendben ülték végig a tárgyalásokat: csak hogy a drámai fináléban előkaphassák a – minden bizonnyal gondosan megírt – partitúrát, és eldalolhassák, milyen komoly összegekkel hajlandók támogatni a fejlődő országok klímavédelmi törekvéseit. Tették mindezt úgy, hogy lévén papíron maguk is “fejlődők”, elvben sem az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével, sem a szegényebb országok kizöldítésével kapcsolatban nem köti őket semmiféle vállalás vagy regula. De hajlandók beszállni: ráadásul önkéntes alapon, ami csak tovább erősítheti majd a világ egyik legkomolyabb, ha nem a legkomolyabb problémájának megoldásában vállalt vezető szerepüket. Okos és jól időzített húzás. ”Kína egyre transzparenssebben kommunikál a globális dél pénzügyi támogatásával kapcsolatban” – emelte ki Li Suó, az Asia Society Policy Institute szakértője.
A klímahelyzet “Trump-mentesítése”
Annak ellenére, hogy Donald Trump személyesen nem vett részt a COP29-en, a résztvevők szerint a jelenléte végig érezhető volt. A résztvevők egyik legfontosabb törekvése az volt, hogy valahogy bebiztosítsák, hogy a jövő januárban hivatalba lépő második Trump-admininisztráció “ne barmolja össze” sok év óvatos tárgyalásainak eredményét. Ez volt az egyik fő oka annak is, hogy a tehetős országok igyekeztek megemelni a szegényebbek támogatását; abban bíznak, hogy a 2035-ös céldátum lehetővé teszi, hogy egy, a fenntarthatóság iránt elkötelezett elnök megválasztása után Amerika megint visszataláljon a “harsányzöld útra”.
A Trump-elnökség fenyegető árnyéka a a napos oldalra terelte a fenntarthatóság mellett elkötelezett országokat. A résztvevők szerint az, hogy Kína a korábbinál komolyabb szerepet vállalt a globális dél támogatásában, jól mutatja, hogy a COP-hoz hasonló fórumoknak még mindig komoly szerepük van a világ jövőjének alakításában. “Senki sem bízik abban, hogy Trump fehér házi redebütálása a lehető legkisebb mértékben is elősegítené a multilaterális klímaagendát – fejtegette Michael Jacobs professzor, az ODI Global nevű think tank vezető munkatársa. – De ezzel a mostani megállapodással igyekeztünk a lehető legnagyobb mértékben enyhíteni a károkat.”
by 
