ügyek

A Szülői Hang 2016-ban, a “kockásinges” tiltakozások idején alakult néhány lelkes, a közoktatásért és a tanárok és diákok helyzetének jobbításáért tenni akaró szülő kezdeményezéséből. Közösségi oldalaikon keresztül ma már közel 1,9 millió embert érnek el; mégis nehéz körülmények között, folyamatos forráshiánnyal küzdve kell dolgozniuk. A Szülői Hang Közösség 2016-ban, az oktatási rendszer kormányzati átszabása ellen tiltakozó “kockás inges” tüntetéssorozat nyomán indult. Az évek során alaposan kinőtték magukat: ma már két Facebook-oldalukon közel nyolcvanezer követőjük van, és 2023-ban több mint 1,9 millió embert értek el a bejegyzéseikkel, akcióikkal. Mindezt komolyabb támogatás, dotáció és szponzorok nélkül, kizárólag a saját munkájukra és – amióta tavaly szeptemberben létrehozták az alapítványukat – egyéni adományozók felajánlásaira támaszkodva érték el. “Miután 2016 jaunárjában Pilz Olivér több, a miskolci Hermann Ottó Gimnáziumban tanító kollégájával együtt nyílt levélben hívta fel a figyelmet arra, milyen komoly problémákat okoz a közoktatásban a központosítás és az annak nyomán kialakult kaotikus állapotok – az állandó eszközhiány, a taníthatatlan tananyagokkal telerakott NAT (Nemzeti Alaptanterv – a szerk.), a pedagógusok megnövekedett munkaterhei és az azokhoz társuló alacsony bérek –, országos tiltakozási hullám indult el – mondja Miklós György, a Szülői Hang Közösség alapítója. – A tüntetéseken, demonstrációkon a pedagógusok mellett sok diák és szülő is részt vett; ekkor alakult meg a Tanítanék mozgalom, ekkor indult el egy szegedi anyuka, Puskás Krisztina kezdeményezésére a “Nem leszek suliban” akció, és ekkor döntöttünk úgy mi is pár lelkes tüntetésre járó szülőtársammal, hogy létrehozzuk a Szülői Hangot. Egy platformot, ahol megoszthatjuk egymással a véleményünket, kétségeinket, kérdéseinket és javaslatainkat az oktatás helyzetével, problémáival kapcsolatban – hiszen azok nemcsak a tanárokat, hanem a diákokat, a gyerekeinket is érintik, végső soron az ő bőrükre megy a játék.” ”Laikus civilekként” indultak A Szülői Hang honlapját gyorsan összerakták. “Az egyik tüntetés után leültünk hárman egy kávézóban, és megpróbáltuk kitalálni, mivel támogathatnánk a közoktatás »megreparálását«, hogyan járulhatnánk hozzá ahhoz, hogy a kormány átgondolja a sebtében, valódi egyeztetés nélkül bevezetett, rossz reformokat. Mind egyetértettünk abban, hogy kell egy olyan felület, ami alkalmas arra, hogy tájékoztassuk, információval lássuk el a szülőket: tudatosítsuk bennük, milyen problémákkal kell közösen szembenéznünk – magyarázza Miklós György. – Addigra rájöttünk, azok a gondok, nehézségek, amiket a saját gyerekeinknél tapasztalunk, nem egyediek, hanem országos szintűek. Szerettünk volna egyfajta hídszerepet betölteni a szülők, a tanárok és a közvélemény között – de arról, hogy hogyan vágjunk bele, akkor még fogalmunk sem volt. Nem volt köztünk tanár; én például kutatómérnökként dolgozom egy nagy távközlési cégnél, és bár elvégeztem pár oktatással foglalkozó kurzust az egyetemen, soha nem dolgoztam pedagógusként. Egyszóval »laikus civilekként« vágtunk bele ebbe a vállalkozásba: elindítottuk a weboldalt meg a Facebook-oldalunkat, és menet közben próbáltuk kitalálni, hogy hogyan, milyen irányba haladjunk tovább.” A Szülői Hang alapítói folyamatosan tartották a kapcsolatot a tüntetések, megmozdulások szervezőivel. "Addigra megalakult a Civil Közoktatási Platform, aminek az volt a célja, hogy összehangolja a különféle pedagógus, diák- és szülőszervezetek működését. Ugyan akkor még hivatalosan nem voltunk tagjai ennek a fórumnak – csak néhány hónappal az indulás után léptünk be –, de jó kapcsolatot ápoltunk velük, és a magunk eszközeivel mi is igyekeztünk népszerűsíteni, propagálni a pedagógusokat támogató megmozdulásokat. Akkoriban komoly tüntetések voltak, sokakat felháborított, hogy a KLIKK irányítása alatt álló, még a mostaninál is centralizáltabb rendszer mennyire működésképtelen volt: nem volt se kréta, se vécépapír, még a legkisebb beszerzéseket is a központnál kellett kérvényezniük az iskoláknak – és akkor a minősíthetetlenül rossz tananyagokról, a szabad tankönyvválasztás ellehetetlenítéséről, a pedagógusok egyre tarthatatlanabbá váló helyzetéről még nem is beszéltünk. Kiderült, hogy dilettánsok vezetik az oktatásügyet.” A szülők véleményét próbálják közvetíteni A Szülői Hang elindulására a sajtó is hamar felfigyelt. “Rájöttünk, hogy egy szimpla Facebook-oldal nem elég, ha valódi hatást szeretnénk elérni a szülők körében, meg kell próbálnunk bevonni őket a munkákba, valamilyen módon aktivizálnunk kell őket. Kitettünk néhány, az egyentankönyv-rendszerrel és a nyelvoktatással kapcsolatos online kérdőívet a felületeinkre; őszintén szólva magunk is meglepődtünk, milyen sokan töltötték ki őket, arról már nem is beszélve, hogy az így készült anyagokra a média is felkapta a fejét. Először a HVG közölt egy összegzést az egyik kutatásunkról, aztán az ATV reggeli műsorába és az RTL Híradójába is behívtak minket. Jó érzés volt, hogy valódi publicitást kaptunk, hogy országos tévék stúdiójában, élő adásban beszélhetünk a kezdeményezésünkről.” Miklósék egy-egy szakértő bevonásával maguk állították össze a kérdőíveket, és az azokból készült elemzéseket is ők írták. “Miután rájöttünk, hogy a sajtó – legalábbis annak a »függetlennek« mondott része – érdeklődik az iránt, amit csinálunk, tudatosan kezdtünk építkezni. Alaposabban végiggondoltuk, milyen, a számukra is valóban fontos témákról kérdezzük meg a szülőket, felvettük a kapcsolatot a nagyobb médiumokkal, sajtóanyagokat küldtünk ki – magyarázza Miklós. – A sajtóvisszhangnak köszönhetően egyre több embert tudtunk megszólítani, egyre többek véleményét tudtuk kikérni és megosztani a közvéleménnyel. Persze, nem voltak meg az eszközeink ahhoz, hogy olyan felméréseket készítsünk, mint egy profi közvéleménykutató cég, de azért elég alapos, előbb több száz, aztán több ezer válaszadó bevonásával készült, fajsúlyos anyagokat tudtunk letenni az asztalra. Fontosnak éreztük, hogy ahelyett, hogy csak a saját mondókánkat szajkóznánk, igyekezzünk rendszerezett és érthető módon megfogalmazni és közvetíteni a szülők véleményét. Odafigyeltünk arra is, hogy a számokat szöveges véleményekkel is alátámasszuk, mert rájöttünk, hogy így könnyebben értelmezhetőek a kutatásaink, és valóban jól felfoghatóvá válik, mit gondolnak a szülők a közoktatás állapotáról. Arról nem is beszélve, hogy míg a számokba mindig bele lehet kötni, egy jól megalapozott véleményt már sokkal nehezebb megcáfolni, eltagadni, idézőjelbe tenni.” Nem csak a nagyvárosi értelmiséget szeretnék megszólítani Miklóst és társait meglepte, milyen sok szöveges választ kaptak. “Először azt hittük, kevesen veszik majd a fáradtságot arra, hogy hosszú, kifejtő válaszokkal bíbelődjenek, de szerencsére tévedtünk, a kitöltők közel fele megírta a véleményét a kérdések kapcsán. Ezeket összegyűjtöttük, és attól fogva következetesen használtuk is az általunk kiadott anyagokban. Úgy láttuk, működik a dolog, mert ettől kezdve szinte minden kutatásunkat lehozta a sajtó." A Szülői Hang alapítója hangsúlyozta: annak ellenére, hogy igyekeztek jó kapcsolatot ápolni a médiával, soha nem volt saját PR-esük, sajtósuk. “A Civil Közoktatási Platform végig mögöttünk állt, tőlük kaptunk pár kontaktot, így összeállíthattunk egy újságíró-címlistát is, amit máig használunk, bővítgetünk, de profi kommunikációs szakemberünk nem volt; szerencsére, enélkül is be tudtunk kerülni a hírekbe. A Szülői Hang célja, hogy minél szélesebb rétegeket szólítson meg. Nem csak azokra az átlagnál tájékozottabb, többnyire a nagyvárosi értelmiség köreiből kikerülő szülőkre “lőnek”, akik amúgy is sokat foglalkoznak a közoktatás helyzetével. ”Szerencsére, sokféle ember csatlakozott hozzánk, hiszen nem csak a nagyvárosokban, hanem a kistelepüléseken is vannak olyan lelkiismeretes, okos emberek, akiket őszintén érdekel, mi történik az iskolákban, milyen oktatást kapnak a gyerekeik – húzza alá. – Persze, a tagjaink többsége az aktívabb, kritikusabb gondolkodású emberek közül kerül ki, de azért elég vegyes a társaság. És sajnos elég gyakran változik is; szerettünk volna egy igazán stabil közösséget felépíteni, de sokan vannak, akik csak egy-egy akció, kezdeményezés erejéig csatlakoznak hozzánk.” Mint mondja, bízik abban, hogy a munkájuk valós hatással van a közvéleményre. “Hisszük, hogy sokaknak felnyithatjuk a szemét. Persze, vannak olyanok is, akiket nem tudunk elérni: a kormányhoz közeli médiumok közönségét például aligha tudjuk megszólítani, ők legfeljebb egy-egy lejárató, karaktergyilkos cikkben találkozhatnak a nevünkkel. Ezeknek a sajtótermékeknek a szerkesztőit már meg keressük; felesleges házhoz menni a pofonért – mert bizony kaptunk már, az olyan médiumok, mint a Magyar Hírlap, a Magyar nemzet meg a többi propagandatermék, ha foglalkozik is velünk, csak azért, hogy hiteltelenítse, amit csinálunk. Az elmúlt években voltunk már »Soros-bérencek«, »az ellenzék szekértolói« és » a tankönyvkiadók lobbistái« is. Igaz, mivel mi nem vagyunk annyira szem előtt, mint a nagyobb szervezetek, csak kisebb füleseket kapunk, de azért kaptunk és kapunk bőséggel – és nem csak a propagandasajtóban, hanem a közösségi oldalainkon is. Ez van, lassan beláttuk, az, hogy közéleti szerepet vállalunk, az ezzel jár." A közoktatás javítása hosszútávú befektetés Az elmúlt években a Szülői Hang csapata is bővült. “Nem vagyunk nagyok, jelenleg huszonnégy-huszonöt önkéntessel dolgozunk, és ezek között is sokan vannak olyanok, akik csak alkalmanként tudnak besegíteni a munkánkba. Sajnos komoly erőforrás-problémákkal küzdünk, nehéz olyan embert találni, akiknek kedve és lehetősége lenne önkéntes munkát vállalni. A legtöbb szülő reggeltől estig dolgozik, hogy kitermelje, ami a család fenntartásához kell. Kevés a szabadidejük; ráadásul, ha azt a keveset a közoktatás színvonalának javítására fordítják, nemigen számíthatnak arra, hogy rövid távon komoly sikerélményeik lesznek. Ez egy nehezen megtérülő befektetés. Amikor idestova nyolc évvel ezelőtt megalapítottuk a Szülői Hangot, még azt hittük, ha keményen és elkötelezetten dolgozunk, talán már a mi gyerekeink is élvezhetik majd ennek a befektetésnek a hozadékait, de hamar be kellett látnunk, hogy ez egy naiv elképzelés volt: olyan küzdelmet vállaltunk, amiből a mi gyerekeink aligha profitálhatnak. Ettől függetlenül kitartunk, mert úgy érezzük, nemes ügyért küzdünk, és a munkánkkal talán mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egyszer, a ma még nem igazán látható jövőben valóban jó, a diákok érdekeit szem előtt tartó oktatási rendszere legyen az országnak. Ez egy frusztráló, sziszifuszi küzdelem. Mégis kötelességünknek érezzük, hogy megvívjuk; lelkiismeretes, felelős európai polgárként szeretnénk hozzátenni mi is a magunkét ahhoz, hogy elérjük ezt a célt.” Miklós hangsúlyozza: a nehézségek ellenére sikerélményeik is vannak. “Jó látni, hogy egyre fejlődik, bővül a közösségünk, hogy egyre szervezettebben, hatékonyabban tudunk dolgozni. Ahogy azt is, hogy számos olyan téma és ügy van, amit be tudtunk vinni a köztudatba, sőt olyanok is, amikben a tájékoztatás mellett konkrét segítséget is tudunk nyújtani a szülőtársainknak” – mondja. Példaként a köznevelési törvény 2019-es módosításában szereplő “kötelező beiskoláztatást”, pontosabban “az iskolaérettség megállapításának új eljárásrendjét” említi, amelynek értelmében ha egy szülő nem vagy nem megfelelően kérelmezi az Oktatási Hivatalnál, hogy a gyereke halaszthasson, hatéves korában kötelező elkezdenie az iskolát. “A központosított kérvényezési eljárással nagyon megnehezítették a szülők és a gyerekek helyzetét – mondja. – Megint hoztak egy törvénymódosítást, aminek semmi értelme – de legalábbis hasznos dolog még nem sült ki belőle. Miután bevezették, senki sem látta át, hogy működik a rendszer. Minket ostromoltak a szülők, hogy segítsünk értelmezni az új jogszabályt, megírni a halasztási kérelmeket. Végül úgy döntöttünk, indítunk egy külön ennek a témának dedikált Facebook-csoportot; pillanatok alatt ezrek csatlakoztak hozzá, máig is nagyon sikeresen működik, már több mint 24 ezren vagyunk benne.” ”Aki nekünk segít, a gyerekei jövőjébe invesztál” A Szülői Hang Közösség 2023 szeptemberében hozta létre az alapítványát. “Kénytelenek voltunk, hiszen súlyos forráshiánnyal küzdünk, módot kellett találnunk arra, hogy támogatást kérhessünk a mindennapi működésünkhöz. Nálunk csupa önkéntes dolgozik, sokszor a saját zsebünkből kell finanszíroznunk a költségeinket. Most, hogy alapítványi formában működünk, legalább fogadhatjuk az egyéni felajánlók mikroadományait; de nagy szükség lenne a nagyobb donorokra, támogatókra is – hangsúlyozza Miklós. – Sajnos, nehéz ilyet találni, hiszen – ahogy korábban is mondtam – ez egy hosszútávú, nehezen megtérülő befektetés, aminek csak évek-évtizedek múltán látszik majd a haszna.” Miklós úgy látja, a legfontosabb az lenne, hogy a szülők megértsék, alapvető szükségük van a közös, szervezett érdekvédelemre. “A pedagógusokkal szemben nekünk nincs »szakszervezetünk« – hangsúlyozza. – Pedig közös erővel létrehozhatnánk: ha minden szülő csak egy kicsit belerakna a pénzéből, idejéből, energiájából, együtt bármit elérhetnénk. Ehhez azonban az kellene, hogy tudatosítsuk bennük, mit jelent az érdekvédelem, milyen oktatásra lenne szüksége a gyerekeinknek, hogyan intézik az ügyeiket egy valóban demokratikus ország polgárai. Meg kellene értetnünk velük, hogy aki nekünk segít, az a gyerekei jövőjébe invesztál. A közoktatás rendbetételéhez először a szülőket kell megtanítani az összefogásra.”