social washing

A környezeti és társadalmi tudatosságot hirdető cégek egy része csak papíron működik felelősségteljesen, számos nemzetközi példa bizonyítja, hogy sokuk az ügyfelek és a befektetők megtévesztésére használja a “társadalmi és környezeti felelősségvállalást”. Pedig a tartalmatlan és megtévesztő üzenetek, a be nem tartott vállalások rájuk nézve is ártalmasak lehetnek. Az amerikai székhelyű, népszerű kávézóláncot, a Starbucksot sokáig a környezeti és társadalmi felelősségvállalás bajnokának tartották világszerte. A cég büszkén hirdette, hogy “száz százalékig etikus forrásból” szerzi be az alapanyagait, nagyvonalú juttatásokat ad a dolgozóinak, és támogatja a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását. Egészen addig, amíg két évvel ezelőtt ki nem derült, hogy régi-új vezérigazgatója, Howard Schultz visszatérése után komoly pénzt és erőforrásokat öltek abba, hogy megnehezítsék Buffalo-i és New York-i munkavállalóik szakszervezetbe tömörülését. Rossz húzás volt: miután több dolgozó is a közösségi médiában “teregette ki a szennyest”, a Starbucks részvényértéke 13 százalékot zuhant, és több befektetési tanácsadó cég is visszaminősítette a besorolását. Idén újabb botrány rázta meg a vállalatot. Egy fogyasztóvédelmi szervezet beperelte őket, mondván félrevezetik a vásárlóikat, amikor azt állítják, hogy kizárólag etikus, fenntartható forrásból szerzik be a kávét és teát. A National Consumers League keresete szerint a Starbucks olyan farmokkal is szoros beszállítói kapcsolatban áll, ahol “súlyos emberi és munkajogi visszaélések történtek, köztük a gyerekmunkások dolgoztatása mellett erőszakos és égbekiáltó szexuális zaklatások és támadások is”. A Starbucks sellője, ami sokáig a felelős, fenntartható vállalati működés emblémájának számított, mára a greenwashing és a social washing jelképévé vált. De nem ők az egyetlen globális nagyvállalat, ami az elmúlt években hasonló botrányokba keveredett: olyan cégóriásokat is tetemre hívtak megtévesztő kommunikációjuk miatt, mint a Disney, vagy a Coca-Cola. Figyelemelterelés és a felelősség áthárítása a fogyasztókra A greenwashing (magyarul “zöldre festés” vagy “zöldre mosdatás”) viszonylag régóta ismert fogalom a környezettudatos vállalatok, szakemberek és fogyasztók körében. Egyik legtöbbet emlegetett példája a British Petroleum (BP) olajcég 2004-es kampánya, amelynek keretében a vállalat PR-esei megismertették a világgal a “karbonlábnyom” kifejezést. Mint kiderült, a fogalmat – amit ma már széles körben használnak az egyes fogyasztók környezeti hatásainak mérésére – egy, a BP-nek dolgozó reklámcég, az Ogilvy & Mather kreatívjai alkották meg azzal a céllal, hogy az egyszeri vásárlókra kenjék a klímaváltozás felelősségét. A cég olyannyira komolyan vette a kampányt, hogy még egy – ma már nem működő – “karbonlábnyom-számlálót” is elindított, hogy ezzel is presszionálja: nem ők, hanem mi, telhetetlen magánemberek tehetünk a folyamatosan emelkedő átlaghőmérsékletről, az egyre súlyosabbá váló aszályokról, a pusztító áradásokról, az erdőtüzekről és a többi, mindannyiunk életét egyre inkább megnehezítő környezeti extremitásról. A sellő a greenwashing és social washing jelképévé vált (Fotó: Nadine Shaabana/Unsplash) A greenwashing lényege, hogy a Starbuckshoz (Disney-hez, Coca-Cola-hoz, BP-hez stb.) hasonló cégek megpróbálják "zöld álca" mögé rejteni környezetkárosító tevékenységüket: hangzatos, de tartalmatlan kampányokkal, üres, vagy valójában elhanyagolható hatást elérő vállalásokkal elterelni a figyelmet arról, milyen károkat okoz – milyen komoly nyersanyag- és energiapazarlással, károsanyag-kibocsátással, a biodiverzitás veszélyes visszavágásával stb. jár – az üzletmenetük. Ilyenek azok a cégek is, amelyek tíz-tizenöt-húsz éven belül “zéró kibocsátást ígérnek”, de ezt azzal szeretnék elérni, hogy miközben töretlenül folytatják a fosszilis üzemanyagok kitermelését és elégetését, látványos erdőtelepítési projekteket indítanak – amelyek aztán tíz esetből kilencszer lényegében kudarcba fulladnak. A zöldre mosdatás hét főbűne 2007-ben a TerraChoice nevű (ma már az UL vállalatcsoportba tartozó) környezetvédelmi marketingcég hét pontban szedte össze a greenwashing “legfőbb bűneit”: azokat a tipikus módszereket, amelyekkel a vállalatok igyekeznek elkendőzni ellentmondásos gyakorlatukat. A Seven Sins of Greenwashing című kutatás szerint ezek: Rejtett trade-off: olyan bújtatott kompromisszumok, amelyek keretében egyes környezeti problémák egy részét orvosolják, miközben a többit változatlanul hagyják (pl.: a fenntartható módon gondozott erdők fájából alacsony energiahatékonyságú berendezésekkel klórral fehérített papírt készítenek) No-proof: olyan, nagy dérrel-dúrral beharangozott “környezetterhelés-csökkentési programok”, amelyek létezését és állítólagos hatásait valójában semmilyen bizonyíték nem támasztja alá (pl.: amikor egy cég bejelenti, hogy “az elmúlt két évben harminc százalékkal csökkentette a karbonlábnyomát”, de az ezzel kapcsolatos független vizsgálatokat, aduitokat, elemzéseket nem hozza nyilvánosságra) Bizonytalanság: az általános, agyonhasznált és kvázi bizonyíthatatlan megfogalmazások használata egy-egy céggel, termékkel, vagy szolgáltatással kapcsolatban (pl.: “zöld”, “fenntartható”, “természetes”, “etikus” stb.) Hamis védjegyek: a greenwashing egyik legextrémebb példája, amikor a cégek valójában nem létező vagy obskúrus minősítő szervezetek logót biggyesztik a termékeikre, hogy megtévesszék a fogyasztóikat Lényegtelenség: olyan valós állítások hangoztatása, amelyek valójában a környezeti ártalmak csökkentése szempontjából irrelevánsak (pl.: egy olyan összetevő kivonása egy cég termékeiből, amelyet korábban már betiltottak; vagy ha azzal dicsekszik egy vállalat, hogy csökkentette bizonyos káros anyagok kibocsátását, miközben a vonatkozó törvényi szabályozás miatt nem is lett volna más választása) Kisebbik rossz: olyan “környezetbarát intézkedések” bevezetése, amelyeknek ugyan lehetnek pozitív hatásai, de azok jelentősége elhanyagolható (pl.: amikor egy gyártó bejelenti, hogy évről-évre több műanyagot reciklál, miközben azt is megtehette volna, hogy környezetbarát anyagokkal váltja ki azok használatát) Nyilvánvalóan hamis állítások: minden greenwashing-bűnök legnagyobbika – amikor egy vállalat egész egyszerűen hazudik, megtévesztő, hamis állításokat tesz a kommunikációja során Képmutatás helyett példamutatást A RepRisk adatelemző cég 2023-as kutatása szerint azon cégek közel harmada, amelyek hajlamosak a greenwashinigra, a social washingtól (magyarul kb. “társadalomtudatosra fürdetés” – a szerk.) sem riadnak vissza. Ez egy viszonylag újkeletű fogalom: lényegében azt takarja, amikor egy vállalat a greenwashing mintájára eltúlozza, elferdíti, meghamisítja a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos tevékenységét. Színleg kiáll bizonyos társadalmi-szociális kérdések mellet – mint a gyerekjogok, a munkavállalói jogok, a gendersemlegesség, vagy a kisebbségek támogatása –, de valójában nem vagy csak alig tesz valami ezeknek az ügyeknek az előmozdításáért. Nem elég kommunikálni (Fotó: Gilles Lambert/Unsplash) A social washing többféle formában – mint a félrevezető vállalati üzenetek terjesztése vagy hamis, öncélú márkaaktivizmus – manifesztálódhat. Lényegét talán a közkedvelt amerikai humorista, Bo Burnham fogalmazta meg a legfrappánsabban egy, a corporate engagement-videókat kifigurázó szkeccsében: “A kérdés ma már nem az, hogy »szeretnél-e Wheat Thins-t« vásárolni például, hanem az, »támogatod-e a Wheat Thins-t a lyme-kór elleni elkötelezett harcában«.” A Guardian 2022 augusztusában megjelent cikkében több találó példát is hozott a social washingra: A Marks & Spencer kiskereskedelmi élelmiszerlánc a Pride-hónap alatt piacra dobott egy “LGBT-szendvicset”, amit az olyan országokban nem forgalmazott, ahol az azonos neműek kapcsolatát tiltják vagy szankcionálják. Az Audi a Super Bowl híres reklámblokkjában sugárzott hirdetésében bátran kiállt a nemek közötti egyenlőség mellett – miközben alig dolgoztak nők a menedzsmentjében, az igazgatótanácsában pedig egyetlen nő sem kapott helyet. A megoldás az átláthatóság A greenwashing és a social washing terjedése komoly veszélyeket rejt magában. És nem csak a természeti környezetre vagy a társadalomra nézve: a megtévesztő kommunikációs módszerekkel operáló vállalatok maguk is jelentős károkat szenvedhetnek a saját ártó gyakorlatuk miatt. A “rajtakapott” cégeknek gyakran azzal kell szembesülniük, hogy súlyosan megrendül bennük az ügyfeleik, a munkavállalóik és a befektetőik bizalma. Ilyen volt például a Volkswagen esete a meghamisított emissziós adatokkal. A kapcsolódó botrányok nyomán – ahogy a Starbucks korábban említett példája is mutatja – jelentősen veszthetnek a piaci értékükből. A munkavállalói jogok visszavágása, a sokszínűség, méltányosság és befogadás (Diversity, equity and inclusion – DEI) követelményeinek figyelmen kívül hagyása komolyan növelheti a működési költségeiket, ronthatja a termelékenységüket, és növekvő fluktuációt okozhat. A greenwashinggal és social washinggal “hírbe hozott” cégekre komoly bírságokat szabhatnak ki a szabályozó testületek, és a fogyasztóvédelmi szervezetek is a bíróság elé citálhatják őket. A szakértők egyetértenek abban, hogy ezeknek a káros gyakorlatoknak csak nagyobb átláthatósággal, hatásméréssel, széles körben elfogadott minőségbiztosítási sztenderdek bevezetésével, és nem utolsósorban szabályozással lehet gátat szabni. Egyre fontosabbá válik az auditálás, a hiteles tanúsító, akkreditációs rendszerek bevezetése, és az érdekeltek, a stakeholderek elköteleződésének erősítése.