Keresési eredmények erre: rabszolgaság

Kategória

Kategória
  • Partnerek
    • Szerzőink

Címkék

Címkék
  • #civilek
  • ESG
  • fenntarthatóság
  • vállalatok
#ESG #Vállalatoknak

Változó ESG-stratégiák: A környezeti fenntarthatóság mellett a társadalmi problémákra is egyre inkább odafigyelnek a cégek

Egy közelmúltban megjelent jelentés szerint egyre több európai és amerikai vállalat ismeri fel: ha szeretnének hosszú távon is fenntarthatóan és nyereségesen működni, a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos programjaikba is invesztálniuk kell. Szimpla "befektetés" helyett a vállalatirányítási stratégiájuk integráns részeként kell kezelniük az ESG-t. A világ egyik legnagyobb vállalati adatelemzéssel és kiberbiztonsággal foglalkozó tanácsadó cége, az S-RM a közelmúltban adta ki 2024-es ESG jelentését. Az 550 brit, francia, német, holland és amerikai vállalat, valamint kétszáz befektető bevonásával készült kutatás érdekes eredményeket hozott: az adatok szerint a cégek a környezeti fenntarthatóság mellett egyre inkább a társadalmi problémákra – mint az emberi jogok helyzete, a modernkori rabszolgaság, a sokszínűség, egyenlőség és befogadás (diversity, equity and inclusion – DE&I) feltételeinek biztosítása, a közösségi programok támogatása stb. – is odafigyelnek ESG-stratégiájuk kialakítása során. Az ESG Report 2024: The rise of social sutainability című jelentés készítői szerint az idei év komoly változást hozott a vállalatok ESG-vel kapcsolatos gondolkodásmódjában. Mint írják, a befektetők és a vállalati döntéshozók és a szakemberek egyaránt úgy látják, hogy az eddig legfontosabb szempontnak tartott környezeti fenntarthatóság mellett a cégeknek egyre többet kell költeniük ESG-büdzséjük “középső lábára”: a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos programokra is. “Miközben a környezeti fenntarthatóság továbbra is meghatározza a cégek stratégiáját, mind többen gondolják úgy, hogy a változó törvényi szabályozásnak, az erősödő stakeholder-nyomásnak és a emberi jogokkal, felelős beszerzéssel, egyéb szociális problémákkal kapcsolatos közérdeklődésnek köszönhetően a társadalmi felelősségvállalás is egyre fontosabbá válik.” Sok cég aggódik a CSDDD miatt A jelentés fő tanulságai szerint: a megkérdezett cégek 66 százaléka úgy látja, hogy a következő öt évben várhatóan jelentősen megemelkedik majd az ESG-költése, és ezen belül a társadalmi fenntarthatóságra is nagyobb összeget fordít majd 74 százalékuk úgy érzi, hogy “még nem egészen megfelelő” az ESG-érettsége az európai befektetők és vállalatok több mint 80 százaléka gondolja úgy, hogy nincs teljesen felkészülve a várhatóan tovább szigorodó ESG-szabályozásra és a vállalatok 77 százalékának nem szerepel az ESG-programjaiban a felelős beszerzés Az európai cégek közel egynegyede (23 százalék) a modernkori rabszolgaság elleni tagállami törvények és a környezeti, valamint emberi jogi kockázatok szigorú átvilágításáról szóló, tavaly decemberben elfogadott szabályozás (Corporate Sustainability Due Diligence Directive – CSDDD) miatt aggódik a leginkább. A jelentés szerzői szerint ez is azt támasztja alá, hogy a társadalmi felelősségvállalás egyre fontosabb szempont a számukra. A cégeknek is érdeke, hogy a vállaltirányítási stratégiájuk részévé tegyék az ESG-t Az S-RM jelentésének tanúsága szerint a befektetők és a vállalatok egynegyede (24, illetve 26 százalék) nem rendelkezik kellő tudással arra nézvést, hogy milyen, az iparágukra jellemző tipikus társadalmi és munkavállalói problémákkal kell szembenézniük. Ez komoly tudáshiányt mutat, amelyet hosszabb távon mindenképpen kezelni, orvosolni kell. Mint hangsúlyozzák, az ESG-vel kapcsolatos kétségek jelentős része épp abból származik, hogy sok cég szimpla befektetésként kezeli ezt a területet – ahelyett, hogy vállaltirányítás szerves és integráns részeként tekintene rá. Mint hangsúlyozzák, ez a szemléletmód komoly működési kockázatot jelenthet azoknak a vállaltoknak a számára, amelyek nincsenek tisztában azzal, milyen hatással lehet a reputációjukra, a stakeholder-karcsolataikra és a hosszútávú fenntarthatóságukra, ha nem mérik fel helyesen, hogyan vélekednek a tevékenységükről, politikájukról az ügyfeleik, a munkavállalóik, a befektetőik és a szélesebb értelemben vett közvélemény.
#ESG #Vállalatoknak

Ha a jéghegy alját is látjuk a beszállítói láncban… 1./10. rész

Az új jogszabályok beszállítói és beszállítói lánc átvilágítást várnak a nagy és felelősen működő cégektől, s minderről publikus és átlátható információkat, amelynek célja a környezeti és társadalmi kockázatok feltérképezése és menedzselése a teljes értékláncban. Cikksorozatunkban körbejárjuk vevői és beszállítói oldalról is az ESG szabályozásokból eredeztethető kötelezettségeket és egyben lehetőségeket is, és érzékeltetjük az ESG átvilágítás és a fenntartható beszerzés közötti összefüggéseket, valamint az ezzel kapcsolatos mindennapi gyakorlatokat. Értéklánc szemlélet Egy gazdasági, kereskedelmi értéklánc számos szereplőből, jogi személyiségből áll, amely mindegyikének megvan a saját jogi felelőssége és önszabályozása a fenntarthatósággal kapcsolatban. Hogy lehetek én felelős egy másik jogi személyiség döntéséért, környezeti hatásáért, foglalkoztatási kérdéseiért vagy elégtelen kockázatmenedzseléséért? Jogos kérdés lehet ez egy jogásztól vagy vállalatvezetőtől, hiszen a szerződéseink mindent szabályoznak és elvárják minden jogi személyiségtől az aktuális környezeti, társadalmi és etikai jogszabályok betartását. Miért nem elég ez?  Sajnos az értékláncon keresztül számos negatív hatást outsourcoltunk, hallgatólagosan tudomásul vettünk, s olyan kockázatokat is integráltunk, amelyek nincsenek összhangban a nemzetközi egyezményekkel. Megtakarítást, versenyképes árat úgy elérni, hogy valahol a dolgozók nem kapják meg nem hogy a méltányos, de a jogi minimálbért sem, messze a megengedett maximális óraszám felett dolgoznak és kiszolgáltatottságukkal visszaélnek a gazdasági szereplők – nem ritka a globális értékláncokban, nem csak a fejlődő országokban. A világban jelenleg 28 millió embert foglalkoztatnak a modern rabszolgaság keretein belül, amelyben az életünket behálózó iparágak, mint az elektronika, autóipar vagy textilipar szervesen érintett.  De nem kell messze, határokon túl menni, szimplán a hazai beszállítói láncokban is tapasztalhatunk szürke- vagy fekete foglalkoztatást, zaklatásra utaló gyakorlatot, elégtelen hulladékkezelést vagy emissziós-, szennyezési határérték túllépését, vagy korrupciót. A karbonlábnyom jelentős része jelentkezik  a beszállítói láncban számos iparágnál, például a gépgyártás területén akár 80%-ra is tehető ez az arány. Más iparágakban lehet, hogy éppen a termék/szolgáltatás használatához kötődik ez a kritikus kibocsátási arány. De a lényeg: karbonsemlegességet vagy karbonlábnyom csökkentést nem tudunk hatásosan elérni az üzleti partnereink és a termékeink fejlesztése nélkül.  A pénzünkkel pedig szavazunk. Ahogy a fogyasztó a boltban, amikor egy márka vagy termék mellett dönt, ahogy egy munkavállaló, amikor egy munkáltatót választ, úgy egy üzleti vásárló, vevő, megrendelő is szavaz a beszerzési költésével, így akarva, akaratlanul „finanszíroz” akár káros környezeti, társadalmi és etikai üzleti gyakorlatokat. Éppen ezért megnő a felelősségünk a jogi értelemben vett hatáskörön túl is.  Sok vállalat az asztal két oldalán is helyet foglal: vevőként, termék vagy szolgáltatás vásárlójaként, s amennyiben B2B üzletben tevékenykedik, úgy beszállítóként is érintett. Törekszünk cikksorozatunkban mindkét oldal szemszögéből megközelíteni a témát. Beszállítói lánc átvilágítás – gondos eljárás A nemzetközi jogszabályokban és folyamat leírásokban gyakran használják a „due diligence” kifejezést, ami hatékony átvilágításra épít, de többet jelent annál. Milyen egy jó due diligence rendszer, ha a beszállítói lánc fenntarthatóságára gondolunk?  Azonosítsuk és ismerjük a beszállítói láncban jelenlévő aktuális és potenciális környezeti, társadalmi és etikai kockázatokat és hatásokat! Izgalmas kérdés: mennyi az elégséges erőfeszítés és kiterjedtség ebben a kellő gondosság bizonyításához? Milyen eszközök, módszerek állnak rendelkezésre és hogyan lehet rávenni a beszállítókat, hogy megosszák ezeket az információkat? Beszállítóként mit tehetek, hogy a valós teljesítményem és működésem alapján értékeljenek, releváns elvárásokat támasszanak a vevők? Építsünk fel hatékony megelőző intézkedéseket az azonosított kockázatok és hatások eredményes menedzselésére! Milyen olyan szerződésbéli, képzés-fejlesztési, átvilágítási eszközeink lehetnek, amelyek a megelőzést szolgálják? Hogyan lesznek ezek win-win fókuszúak?  Ha tudomást szerzünk egy incidensről, azonnal és hatékonyan reagáljunk! Végezzünk gyökérok elemzést, hogy megakadályozzuk ezek ismétlődését! De hogyan szerezhetünk ezekről tudomást és milyen válaszreakcióink lehetnek, figyelembe véve a függőségeket, összefonódásokat, zökkenőmentes üzletmenetet és folyamatos fejlődést? Beszállítóként milyen lehetőségem van korrekciós intézkedésekre? Várjuk el a beszállítóktól, hogy ők is fordítsák le és követeljék meg saját beszállítóiktól és azok a sajátjaiktól a fenntarthatósági elvárásokat! Milyen felelősségünk van a tier-1 alatti beszállítók esetében és hogyan lehet biztosítani, ellenőrizni, hogy megfelelően továbbításra kerülnek-e az elvárások közvetlen beszállítóinktól?  Vezessünk be olyan intézkedéseket, akciókat, amelyek a beszállítói láncban jelen lévő kockázatok és hatások javulását irányozzák és ellenőrizzük azok valódi hatékonyságát és hatásosságát!  Legyen felelőse a fenntartható beszállítói lánc kialakításának, monitoringozásának és fejlesztésének, s megfelelően, transzparensen dokumentáljuk ne csak az elköteleződést, de az eredményeket és hatásokat is! Milyen ESG riporting elvárások vannak ezzel kapcsolatban? Miképp lehet az emberi jogokat helyi viszonylatban vizsgálni?  Cseréljük le azt, aki nem képes vagy hajlandó fejlődni! Ha nem-megfelelést veszünk észre, tegyünk egyértelmű, határidőhöz kötött elvárásokat a korrekciós intézkedésre vonatkozóan, segítsük a beszállítót a fejlődésben, javulásban. A beszállítófejlesztés nem csak üzleti, de társadalmi érdek is. Amennyiben a partner nem képes vagy hajlandó a fejlődésre, a törvény előírása szerint is, meg kell válnunk tőle!  Fenntartható és felelős beszerzés Bonyolultan hangozhat egy jól működő fenntartható beszállítói lánc due diligence rendszer kialakítása, működtetése vagy abban való részvétel. De közben három egyszerű kérdés mentén is összeállíthatjuk rendszerünket vagy éppen értékesítési anyagunkat a tenderhez:  Mit? Kitől? Hogyan? Erre a három kérdésre kell hatékony választ adni mindkét oldalnak. Alábbi táblázatunk röviden összefoglalja, hogy milyen szempontokat takarhatnak ezek, de cikksorozatunk további részeiben ezeket górcső alá vesszük egyenként is.  A fenntartható és felelős beszerzés tematikájú cikksorozat az Alternate Tanácsadó Kft. támogatásával készült, a cikkek szerzői a vállalkozás munkatársai. Jelen cikk szerzője Fertetics Mandy, nemzetközi felelős beszerzés szakértő és számos országban végzett beszállítói auditokat is személyesen. www.alternate.hu 
#ESG #Jógyakorlatok #Társadalmi diverzitás #Társadalmi ügyek #Vállalatoknak

Egy mindenkiért, mindenki egyért! – ESG KKV Special – 3./10. rész

A vállalatvezetők hajlamosak megfeledkezni az ESG ,,S” lábáról, ami a cégek társadalmi felelősségvállalásról és kötelezettségeiről szól. Többségük a környezeti kihívásokra koncentrál: talán azért, mert ezt gondolják sürgetőbb problémának – talán azért, mert a politika és finanszírozás ezt jelölte ki fő transzformációs területnek. Cikksorozatunk mai részében igyekszünk megmutatni, hogy egyik terület sem fontosabb a másiknál, legfeljebb más és más szempontból fontosak. Szó lesz az induló lépésekről, a szabályozásról, a munkavállalók jólétéről, a szervezeti sokszínűség fontosságáról, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek kezelésének jelentőségéről is. Az univerzálisan elfogadott emberi jogok Ebben az alcímben kicsit hazudunk. Így hívják, de a kihívások többsége pont abból ered, hogy nem egyetemesek és nem mindenki fogadja el őket ugyanúgy.  Az iparosodással jelentősen felerősödtek a társadalmi egyenlőtlenségek (ahogy a klímaváltozás hatásai is). A gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegényeknek pedig még rosszabbul ment a soruk, mint korábban. A gyárakban gyatra munkakörülmények között dolgoztak az emberek, sokan súlyos sérüléseket, maradandó egészségkárosodást szenvedtek a mérgező anyagok használata és a szabályozatlan környezet miatt. Az ipari mellett a tömegtermelésre épülő mezőgazdaságról sem lehet túl sok jót mondani. A háborúk nyomán tovább súlyosbodott a helyzet; aztán 1948. december 10-én elfogadták az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, ami nem kevesebb, mint harminc cikkelyben részletezi az emberhez méltó életkörülményeket, többek között szót ejt az egyenlőséghez való jogról, a tulajdonhoz való jogról, a békés gyülekezéshez és egyesüléshez való jogról és az oktatáshoz való jogról is. Ezeket a jogokat most az Európai Unió és számos más ország, több nemzetközi egyezmény, kormányközi vagy civil szervezet is a politikája, programalkotása középpontjába helyezte: hogy emlékeztessük és szembesítsük magunkat azzal, milyen áron érjük el a gazdasági sikereket, eredményeket, a folyamatos gazdagodást. Érdemes tudatosítani magunkban őket újra.  Persze ez a gondolkodásmód azt a paradigmát feltételezi, hogy a gazdaságnak az embereket jólétét, az élhető társadalmakat kellene szolgálnia. Ez egy olyan paradigma, amiben nem mindenki hisz: gyakran hallani üzleti, értékesíti környezetben a “farkastörvényekről”, a félreértelmezett “evolúciós szabályokról” és hasonló “alapigazságokról”, amelyekkel legitimizálni igyekeznek a gazdasági (és politikai) döntések negatív hatásait, kárait – a szegénységet, az elnyomást, a kizsákmányolást.  Sokan még ma is egy korlátlan, végtelen ideig megújuló kapacitástömegként tekintenek a természeti és emberi “erőforrásokra” – ahelyett, hogy úgy gondolkodnának róluk, mint olyan egyetemes értékről, amikre mindannyiunknak vigyáznia kell, hogy egy jobb, fenntarthatóbb irányba fejlődhessünk. Az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) ezeket az általános emberi jogokat igyekszik adaptálni a munkahelyi környezetre és a foglalkoztatással kapcsolatos kérdésekre. A szervezetkormányoknak ad ajánlásokat; de egyre több vállalat is magáévá teszi ezeket, és ennek megfelelően vizsgálja át a HR-folyamatait és hatásait.  Az ILO az ábrában látható témák mellett konkrét ajánlásokat is ad: például azt, hogy minden munkavállalónak biztosítani kell legalább heti egy pihenőnapot; hogy a túlórákat csak önkéntes alapon lehet kiosztani, és kompenzálni kell; hogy mi a munkavállalás minimum életkora, és hogy a kell megóvnunk, stb. A rendelkezések egy része furcsának hathat a fejlettnek mondott nyugati világban, egy másik fele pedig a fejlődőben – mert globálisan szeretné sztenderdizálni a körülményeket, annak érdekében, hogy ne a hátrányos helyzetű országok kizsákmányolása váljon a nemzetközi vállalatok HR-stratégiájának alapjává. A fejlett országokban többnyire természetesnek vesszük ezeket a jogokat (sokszor tévesen, mert nagyon sok sérül errefelé is), de sajnos a világ más részein még közel sem “lefutott ügy” ezek biztosítása: a modern rabszolgaság (kényszermunka, személyi iratok elkobzása, gyermekmunka) például még ma is 50 millió embert érint, nem kis részben azért, mert a fejlett országokban virágzó iparágak szereplői szemet hunynak felette. De nem csak a világ “boldogtalanabbik felén” vannak kérdéses foglalkoztatási gyakorlatok, ha a teljes értékláncot vizsgáljuk, egyértelműen látszik, hogy Európában – és benne Magyarországon – is volna még javítani való. A munkahelyi sokszínűség és esélyegyenlőség például egy olyan kérdés, ami világszerte mindenhol kihívást jelent. A sokszínű ESRS jelentéstételi szabvány A társadalmi oldal fontosságát mutatja, hogy az ESRS európai jelentéstételi sztenderden  és ehhez kapcsolódó törvényben belül már négy tematikus “társadalmi szabványt” is megfogalmaztak, amelyek egyre több társadalmi jellegű törvénnyel és direktívával egészülnek ki.  Látható, hogy az ESRS az egész értékláncra kiterjeszti a jelentéstételi kötelezettséget, de a társadalmi sztenderdeket  (sajnos) specifikusan bontotta ki, nem pedig tematikusan. Igaz, így talán sokaknak könnyebb megértenie és menedzselnie ezeket a területeket.  A társadalmi felelősség, a kockázatok és hatások azonosítása, a teljesítmény és hatás mérése, illetve fejlesztése az alábbi altémákra terjed ki:  A vállalatok társadalmi kötelezettség- és hatásrendszere nagyon szerteágazó. Működésük az összes érintettre nézve aktuálisan és potenciálisan is negatív vagy pozitív hatást gyakorol. Ezeket kell az ESG-ben azonosítani, értékelni és elemezni. Kitalálni, hogy melyik pozitív hatás hogyan tartható fenn vagy növelhető, például a foglalkoztatási stabilitás, a sokszínűség, az anyagi és testi-szellemi jólét, a beszállító-fejlesztés, az innováció, a valós társadalmi hatással bíró közösségi szerepvállalás, stb. Vagy hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre további pozitív hatások indukálására, köztük a hátrányos helyzetű csoportokba tartozó potenciális munkavállalók bevonása; az inkluzív beszerzéssel a hátrányos helyzetűek és helyi termelés támogatása; a KKV –szektor fejlesztése, erősítése; az empátián, szolidaritáson, elszámoltathatóságon és más fenntarthatóságot támogató értékeken és elveken alapuló vállalati kultúra és működés építése, a korrupció ellen hatékonyabb fellépés, az önkéntes munka és közösségi adományozás támogatása, stb. Ugyanilyen fontos, hogy megismerjük a negatív hatásokat (aktuálisakat vagy az üzleti tervekből fakadó potenciálisakat), és annak elemzése is, hogy ezek a negatív hatások hogyan kerülhetőek el vagy minimalizálhatók, és ha már elkerülhetetlenek, milyen kárpótlási folyamatokat kell a cégeknek (vagy néha az iparágaknak) kialakítaniuk. Potenciális negatív hatások lehetnek: Káros, egészségre ártalmas vegyi anyagokkal kénytelenek értintkezni a beszállítók és/vagy vevők munkavállalói. Előre le nem egyeztetett módon tartósan túlórázniuk kell a beszállítók munkavállalóinak.  Nincsenek női vezetők. A megváltozott munkaképességű potenciális munkavállalók nem kapnak esélyt a toborzási-kiválasztási folyamatokban.   A kisgyermeket nevelők hátrányt szenvednek a karrierfolyamatokban. A társadalomban egyes munkaerőpiaci, társadalmi folyamatok eszkalálódnak (kirekesztés, elvándorlás stb.). (Az értéklánc munkavállalóira vonatkozó hatásokkal egy külön “Fenntartható beszerzés és beszállítók” című cikksorozat foglalkozik – a szerk.) Aggályok és kérdések, lehetőségek és kötelezettségek Sok vállalatvezető, ha megismeri a társadalmi problémákat és kihívásokat a világban vagy saját üzleti-társadalmi környezetében, rájön, hogy egy feneketlen kúttal néz szembe, mert annyi probléma van, amelyek megoldására pénzt, tudás és figyelmet kellene fordítani. Hogyan és merre érdemes elindulni? Mennyit illik erre fordítani? Mi van, ha a versenytársaim nem követik a példámat?  Néhány jó tanács a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos stratégia és tevékenységek kialakítására vonatkozóan ESG szempontból: Ami a jelenléteddel, működéseddel, termékeddel/szolgáltatásoddal összefüggően történik, azért felelős vagy! Te, személyesen vállalatvezetőként és mindenki, aki közreműködik. Ha egyedül nem tudod megoldani az adott problémát, keress szövetségeseket, partnereket, jó példákat máshol! Biztos, hogy valahol, valaki előállt már egy inspiráló jógyakorlattal, amiből tanulhatsz, erőt meríthetsz.  Ha az emberi erőforrásra, mint kizsákmányolható tényezőre tekintesz, emlékeztesd magad: így fog gondolkodni valaki rólad, a gyermekedről, az unokádról is! Ezt akarod? Most te vagy döntéshozói, hatalmi helyzetben, de mi lesz holnap vagy egy év múlva? Az ember = érték. Az emberekbe, közösségekbe és társadalomba történő befektetés meghálálja magát, nem csak a vállalat, hanem az egész társadalom és a gazdaság virágzásához is elengedhetetlen. Az egészséges és erős társadalom a jól működő gazdasági reziliencia alapfeltétele. Ha attól félsz, hogy a versenytársaidhoz képest hátrányt fog jelenteni a számodra a társadalmi felelősségvállalás, kezdeményezz iparági vagy régiós összefogást, klasztert, klubot, önszabályozást!  Ha azon kapod magad, hogy egy ismeretlen, távoli, más kultúrájú beszállító problémáira csak legyintesz, gondolj arra, hogy bármikor fordulhat a kocka, és a te vevőd, fogyasztód, végfelhasználód, szabályozód ugyanígy legyinthet a te érdekeidre, nehézségeidre, kihívásaidra.  Ha azt hiszed, amit te tehetsz csak “csepp a tengerben”, ami nem elegendő a társadalmi problémák megoldásához, csatlakozz üzleti közösségek vagy civil szervezetek közös programjaihoz, kezdj el hatást mérni és hosszú távú programokban gondolkodni! Ne feledkezz meg a pillangóhatásról, hiszen sok kicsi sokra megy! Ha úgy érzed, hogy a túlélésért küzdesz nap mint nap, és nincs energiád mások jóllétére is figyelni, akkor fontold meg, hogy nincs-e szükség radikális változásra a szervezetedben vagy az életedben.  Ha azt hiszed, ez puszta filantrópia, rossz hírünk van: önös érdekünk, hogy élhető és működő társadalmaink, gazdaságunk legyen. A jó HR-hez, a jó beszerzéshez, a jó vevői kapcsolatokhoz, a jó hatósági viszonyhoz ezek egyre fontosabbá válnak. Elkötelezett, jól teljesítő munkavállalókat akarunk? Szem előtt kell tartanunk a jogaikat, az érdekeiket: az emberi méltóságukat.  Te milyen pontokkal egészítenéd ki a fenti felsorolást? Milyen akadályokat látsz azelőtt, hogy maximáld a pozitív társadalmi hozzájárulásod és minimalizáld a kárt, amit a szervezeted okoz?   A cikksorozat szerzői az Alternate munkatársai. Jelen cikk szerzője Fertetics Mandy, a vállalkozás ügyvezetője, több mint 20 éves tapasztalattal bír a vállalati fenntarthatóság és felelősségvállalás terén. Missziója, hogy organikus szervezetfejlesztés és vezetői transzformáció révén segítse a cégeket a fenntarthatóság útján. Társzerző Király Dorottya, fenntarthatósági gyakornok. www.alternate.hu 
#Társadalmi ügyek

Kiszervezett krízis: Az offshoring komoly emberi jogi következményekkel járhat

Egyre több gazdag ország igyekszik “kiszervezni” a menekültek és menedékkérők elhelyezését, ellátását, felügyeletét. Az elmúlt években az EU is több ilyen megállapodást kötött: szakértők szerint az ez a gyakorlat nem csak képmutató és pazarló, hanem az elnyomó, antidemokratikus berendezkedésű országok kormányait és a szélsőjobb térnyerését is erősítheti. Az elmúlt években, elsősorban a Közel-Keleten és Ukrajnában dúló háborúk, fegyveres konfliktusok, valamint az egyre súlyosabbá váló víz- és élelmiszerszegénység miatt komoly menekülthullám indult el Európa felé. Az ennek nyomán kitört politikai válságot több gazdag ország és államszövetség is a menekültek elhelyezésének, ellátásának és felügyeletének kiszervezésével gondolta megoldani. Nagy-Britannia például egy ideig komolyan fontolgatta, hogy a nemzetközi politikában csak “offshoring-ként” emlegetett, méltán rosszhírű gyakorlatnak megfelelően Ruandába küldje a menedékkérőket – igaz, ezt az ötletet végül hazai és nemzetközi nyomásra elvetették. Ukrajnából érkező menekültek a Nyugati-Pályaudvarnál (Fotó: Dávid Imre) Ugyan a fenti tervnek köszönhetően Rishi Sunak – nemrég megbukott – kormánya vált az offshoring rosszarcú plakátfiújává, nem a brit konzervatívok voltak az elsők, akik hasonlóan drasztikus megoldásban gondolkodtak. Az Európai Unió (EU) is több afrikai és közel-keleti országgal kötött megállapodást arról, hogy még jóval a határai előtt feltartóztassák a menekülőket: 2017-ben Líbiával, 2023-ban Tunéziával, idén márciusban pedig Mauritániával írtak alá ilyen szerződést. Ezeknek a megállapodásoknak a megkötésére az EU Új migrációs és menekültügyi paktuma (EU Pact on Migration and Asylum) biztosított lehetőséget, amely részletesen vázolja az unió “migránskiszervezési stratégiáját”. Az offshoring gyakorlatának élharcosa Ausztrália volt: ők már 2012-ben egy csendes-óceáni kis szigetországba, Naurura “exportálták” a menedékkérőket. Mégis a brit “Ruanda-terv” vált ennek a sokat vitatott stratégiának a szimbólumává: nem kis részben azért, mert 2022-ben az akkor még Boris Johnson vezette konzervatív kormány nem kevesebb, mint 50 ezer menekültet akart kizsuppolni az országból. Emberi lények helyett árucikkek? A kritikusok szerint a brit terv emberi lények helyett egyszerű árucikkeként kezelte volna a menedékkérőket, akiket, akár egy bála ruhát, országról országra lehet szállítani. Ali Bhagat és Genevive LeBaron, a Simon Frasier University kutatói közelmúltban megjelent tanulmányukban épp emiatt a kétes megközelítés miatt döntöttek úgy, hogy nem csak emberi jogi és politikai, hanem logisztikai szempontból is megvizsgálják a nyugati országok menekültpolitikáját. Mint írják, ezek az országok “újfajta menekültpolitikát” honosítottak meg: ahogy kiszervezték a termelést, az elektronikai hulladék elhelyezését, vagy a műanyag-újrahasznosítást, úgy igyekeznek a menedékkérők elhelyezését is outsource-olni. Véleményük szerint ez a gyakorlat alapvetően hibás: nem elég, hogy növeli az emberi jogi visszaélések esélyét, de az autokratikus rezsimek “feltőkésítéséhez”, pénzügyi megerősítéséhez is nagyban hozzájárul, ráadásul nagyon drága is. Fotó: Dávid Imre A klímaváltozás negatív hatásai, az egyre erősödő politikai elnyomás, a növekvő társadalmi-gazdasági bizonytalanságok és az egyes vallási, etnikai csoportok rendszerszintű üldöztetése miatt a gazdag országoknak évről-évre több menekültre kell számítaniuk. Folyamatosan nő a menekültellenesség is; nem véletlen, hogy világszerte egyre több kormány gondolkodik az offshoring valamilyen változatának bevezetésén: idén májusban egy közös nyilatkozatban az EU huszonhét tagországa közül tizenöt is azt szorgalmazta, hogy “szervezzük ki” a menedékkérők kezelését. Bhagat és LeBaron szerint az sem véletlen, hogy a Ruanda-terv komoly népszerűségre tett szert az európai szélsőjobb politikusainak körében – hiszen a menekültek jó része Afrikából vagy a Közel-Keletről érkezik, így befogadásuk remek apropót kínál a rasszista retorika csúcsra járatásához. “Véleményünk szerint a menekültek kiszervezése embertelen, hatékonyatlan és általánosságban véve rossz politika” – húzzák alá. Az emberi jogi visszaélésektől az elnyomó rezsimek feltőkésítéséig A kutatók cikkükben részletesen elemzik az offshoring veszélyeit. Az első és legfontosabb problémának az emberi jogi visszaéléseket tartják. Mint írják, ez a módszer tulajdonképpen megtagadja a menekülőktől a menedékjogot, teret ad a túlságosan szigorú és ártalmas migrációs politikák terjedésének, az embereket pedig szimpla árucikké silányítja. A más országba delegált menekülteknek gyakran komoly nehézségekkel kell megküzdeniük az előállításuk és elszállításuk – tulajdonképpen kitoloncolásuk – ideje alatt is; az offshoring egyik legnagyobb problémája, hogy gyakorlatilag semmilyen biztosítékot nem nyújt az emberi jogi visszaélésekkel szemben. Bhagat és LeBaron az EU Líbiával kötött alkuját említi példaként: mint írják, 2017 óta a tagországok 59 millió eurót költöttek a líbiai partiőrség kiképzésére és felszerelésére, miközben számos, az észak-afrikai ország partvidékén feltartóztatott menekültekkel szembeni visszaélésről, köztük fizikai és szexuális erőszakról, kényszermunkáról, zsarolásról kaptunk híreket. Fotó: Dávid Imre A kutatók az elnyomó rezsimek feltőkésítését is komoly problémának tartják. Mivel a nyugat az offshoring keretében pénzt ad a menekültek elhelyezéséért a befogadó országoknak, szó szerint finanszírozza ezeknek a gyakran antidemokratikus politikai berendezkedésű államoknak a hatalmi elitjét. Mint írják, ezek az összegek többnyire korrupt politikusok és a migráció logisztikai támogatását intéző magáncégek zsebében kötnek ki. Idén márciusban az EU például azzal a Mohamed Oul Ghazouani kormánya vezette Mauritániával kötött 210 millió eurós offshoring-alkut, ahol emberi jogi szervezetek, köztük a Humán Rights Watch jelentése szerint a mai napig tolerálják a rabszolgaság bizonyos formáit. Bhugat és LeBaron szerint az offshoring nem csak drága, de kudarcra is van ítéltetve. A Ruanda-terv például nem kevesebb, mint 1,8 millió fontba került volna a brit adófizetőknek – menekültenként; az ausztrál kormány pedig 2023-ban 485 millió ausztrál dollárt fizetett huszonkét menedékkérő Naurura szállításáért. Ezek az intézkedések nem csak embertelenek, de pazarlóak is – figyelmeztetnek, hozzátéve: az offshoring alapvetően alkalmatlan a menekülthullám megállítására, tulajdonképpen csak arra jó, hogy politikai üzemanyagot szolgáltasson a szélsőjobb pártok számára. Le kell állítanunk a “menekültbizniszt” A kutatók szerint az “új menekültbizniszt”, vagyis az offshoring egyre terjedő gyakorlatát mihamarabb le kell állítanunk. “Miközben a gazdag országok komoly összegeket fizetnek a szegényebbeknek azért, hogy levegyék a vállukról a menekültek elhelyezésének és ellátásának terhét, gyakran szemet hunynak a súlyos emberi jogi visszaélések felett, és ami még rosszabb, visszariaszthatják az embereket attól, hogy egy biztonságos országban kérjenek védelmet” – fejtegetik. Fotó: Dávid Imre Úgy látják, az EU menekültpaktumja is ezt a rossz gyakorlatot erősíti, nem véletlen, hogy több mint ötven nemzetközi nonprofit nemrég közös nyilatkozatban hívta fel a figyelmet arra, hogy ez az új szabályozás katasztrofális következményekkel járhat a menekültek emberi jogaira nézve.