Keresési eredmények erre: net zero

Kategória

Kategória
  • Digitalizáció
  • ESG
  • Jógyakorlatok
  • Környezeti ügyek
    • Környezetszennyezés
  • Lakhatás
  • Nonprofitoknak
  • Sikersztorik
  • Társadalmi ügyek
    • Egészség
    • Leszakadó régiók
    • Oktatás
    • Társadalmi diverzitás
  • Társadalmi vállalkozás
  • Vállalatoknak

Címkék

Címkék
  • #civilek
  • #digitalizáció
  • #társadalmi vállalkozás
  • #Tippek/ jó gyakorlatok
  • adakozás
  • adatvédelem
  • adománygyűjtés
  • adománytaxi
  • ashoka
  • birkózás
  • brandépítés
  • caf
  • chatgpt
  • civil szervezet
  • civilek
  • civilszervezetek
  • civl szervezetek
  • crm
  • CSR
  • csr platform
  • design sprint
  • design thinking
  • digitalizáció
  • donorok
  • e-learning
  • edukáció
  • egészségügy
  • előadástechnika
  • érdekvédelem
  • ESG
  • ételmentés
  • fejlesztés
  • fejlesztzés
  • felzárkóztatás
  • fenntarthatóság
  • forprofit
  • forptofit
  • fundraiding
  • fundraising
  • google
#ESG #Környezeti ügyek #Vállalatoknak

Net-zero jövő: A KKV-k hozhatják el az igazi változást?

Az ötszáz főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató kis- és középvállalkozások a globális gazdaság piaci szereplőinek kilencven százalékát adják. Nélkülük nincs fenntartható, élhető jövő – de csak akkor tehetnek a pozitív változásért, ha megfelelő törvényhozói, szabályozói segítséget kapnak. A kis-és középvállalkozások (KKV-k) a gazdaság gerincét adják. Világszinten az összes piaci szereplő kilencven százaléka az ötszáz főnél kevesebb munkavállalót foglalkozó KKV-k közül kerül ki, ezek a vállalkozások alkalmazzák az összes munkavállaló hetven százalékát és termelik ki a globális GDP felét. A szakemberek szerint összgazdasági jelentőségük, agilitásuk és innovációs potenciáljuk miatt ők lehetnek azok, akik átvezetik a gazdaságot a fenntartható, net-zero jövőbe. A kutatások szerint a lokális ügyfélkörrel és beszállítói rendszerrel rendelkező, a nagyvállalatoknál jóval bizonytalanabb anyagi hátterű KKV-knak különösen fontos lenne, hogy fenntarthatóbb irányba fejlődjenek. Már csak azért is, mert kevésbé válságállóak, mint multinacionális versenytársaik, és sokkal inkább érzik a saját bőrükön a klímaváltozás negatív hatásait – a vízhiánytól a csökkenő termésátlagokon át a ritka, nehezen beszerezhető nyersanyagok elapadásáig. Gazdasági és kormányzati szempontból is fontos lenne a támogatásuk – hiszen nélkülük tömegek kerülnének az utcára, és a feje tetejére állna a globális gazdaság egyensúlya. A KKV-k lehetnek a globális gazdaság motorja A felmérések szerint ma világszinten körülbelül 400 millió KKV működik. Az Európai Unióban ők adják a munkahelyek kétharmadát és a piaci szervezetek által előállított értéktöbblet több mint felét. Az Egyesült Államokban is hasonló a helyzet: ott közel 300 millió KKV van, amelyek az összes álláshely kétharmadát tartják fent. A szakértők szerint a KKV-k már globális gazdasági súlyuknál fogva is kritikus szerepet játszhatnak a tiszta energiára való átállásban, és komolyan hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a világ ökonómiai szempontból új, fenntarthatóbb pályára álljon. Annál is inkább, mivel a saját jól felfogott érdekük is ez: a We Mean Business Coalition 2024-es éves Climate Hub jelentése szerint az idén 44 százalékkal több kis- és középvállalkozás vezetői látják úgy, hogy kiemelten fontos feladat a szennyezőanyag-kibocsátásuk csökkentése, mint tavaly. A klímatudatosság kifizetődő is lehet. A felmérésben résztvevő vezetők 62 százaléka szerint a kibocsátásuk csökkentésének köszönhetően jelentősen javult a piaci megítélésük, 53 százalékuk szerint pedig a klímatudatos intézkedések miatt nagyobb a fogyasztói elfogadottságuk, mint a versenytársaiké. Harminc százalékuk egyenesen úgy látta, hogy új ügyfeleket szereztek azzal, hogy környezettudatosabban és fenntarthatóbban igazgatják a vállalkozásukat. Nem csak piaci, kormányzati befektetésekre is szükség van Ahogy a fenti adatokból is látszik, a legtöbb KKV döntéshozói tisztában vannak azzal, milyen versenyelőnyt jelenthet a számukra a környezettudatos gazdálkodás. Ahhoz azonban, hogy ezek a cégek a “netz-zero” átállás valódi motorjává váljanak, arra is szükség lenne, hogy a kormányok, szabályozó testületek olyan ösztönzőket vezessenek be, amelyek rövid távon is rentábilissá tehetik számukra a fenntartható működéshez szükséges befektetéseket. María Mendeluce, az SME Climate Hub szerzője szerint a KKV-kat elsősorban kormányzati támogatásokkal, adókedvezményekkel, kedvező kamatozású kölcsönökkel, fejlesztési programokkal, a kibocsátás mérésére és nyomorkövetésére szolgáló, széles körben elérhető metódusok és technológiák bevezetésével, illetve tanácsadással lehetne arra ösztönözni, hogy a “net-zero” gazdaság irányába fejlődjenek.
#Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Vállalatoknak

Az ISO a 2025-ös COP30 konferencián mutatja be a világ első átfogó „net-zéró” szabványait

A Nemzetközi Szabványügyi szervezet 170 ország több ezer szakemberét vonta be a “net-zéro átállással” kapcsolatos új szabályrendszer kidolgozásába. A szabványcsomag nagyban megkönnyítheti a cégek fenntarthatósági törekvéseinek monitorozását; mivel az ISO-megfelelést Magyarországon is komolyan veszik a cégek, az új sztenderdek bevezetése új lendületet adhat a hazai vállalatok “kizöldítésének”. Noelia Garcia Nebra, a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (International Organization for Standardization – ISO) fenntarthatósági vezetője július 1-én, a londoni Climate Action Week-en jelentette be, hogy az ENSZ 2025-ös, a brazíliai Belémben tartott Éghajlatváltozási konferenciáján, a COP30-on mutatják be első zéró kibocsátással kapcsolatos nemzetközi szabványcsomagjukat. “Az ISO komolyan veszi a net-zéro átállás támogatásával kapcsolatos feladatait. Climate Commitment programunk keretében elkötelezetten dolgozunk azon, hogy olyan, a piac által rég várt nemzetközi szabványokat adjunk ki, amelyek mérettől, szektortól és földrajzi helytől függetlenül jól szolgálják majd a szervezetek igényeit” – mondta Noel Garcia Nebra. A net zero szabványok kidolgozásában 170 ország szabványügyi hivatalának szakemberei vesznek részt. A szervezet 2025 második felében nyilvános konzultációt is indít az új irányelvekkel kapcsolatban, hogy “valóban átfogó globális visszajelzést” kaphasson. Itthon is irányadó lehet Az új szabványcsomag alapjául az ISO 2022-es COP27-en bemutatott Net Zéró Irányelvei szolgálnak, amelyek célja az volt, hogy segítsék a nemzetközi vállalatokat a hatékony kibocsátási stratégiák kidolgozásában. A hétfőn bejelentett sztenderdekkel kapcsolatban azt ígérik, hogy olyan szilárd iránymutatásokat és követelményeket fogalmaznak majd meg, amelyek nagymértékben megkönnyíthetik a greenwashing elleni harcot is. Mivel az Európai Unió piaci elvárásainak való megfeleléshez nagyon sok területen fontos, hogy a cégek rendelkezzenek ISO minőségbiztosítási tanúsítvánnyal, és az EU-s pályázatokon is komoly előnnyel indulnak azok a szervezetek, amelyek rendelkeznek ilyen minősítéssel, a szakemberek szerint joggal bízhatunk abban, hogy a bemutatása utáni években az új net zéró szabványok is széles körben elterjednek majd itthon. Szükség is lenne erre, hiszen, ahogy egy korábbi anyagunkban írtuk, a klímaváltozásnak súlyosan megfizetjük az árát, a dubaji COP28 óta eltelt fél évben világszerte mintegy 41 milliárd dolláros kárt okozott a "klímakáosz", és az extrém időjárási jelenségek többezer ember életét követelték.
#Környezeti ügyek #Vállalatoknak

Körforgásos gazdaság az Európai Unióban: Az elmúlt években alig volt előrelépés

Szűk tíz év telt el azóta, hogy az EU szakpolitikai célként fogalmazta meg a körforgásos gazdaságra való átállást, de azóta sajnos nem sok eredményt sikerült elérni. Az alábbi cikk a körforgásos gazdaság – már sokszor és mégsem elégszer kitárgyalt – alapelvei mellett azt is bemutatja, hogy hol mentek félre a dolgok. “Az út a fontos, nem a cél” – tanítja a keleti filozófia. A körforgásos gazdaság kapcsán viszont mintha kicsit túl sok figyelmet fordítanánk az útra – miközben azt sem igazán tudjuk, valójában hova szeretnénk eljutni. Kezdjük azzal, hogy mit szeretne elérni az Európai Unió (EU): a „(…) körforgásos gazdaságra való átállást annak érdekében, hogy Európa tisztábbá és versenyképesebbé váljon”. Na de mit is jelent a gyakorlatban egy teljes mértékben körforgásosan működő gazdaság? A teljes körforgás ideája sajnos kevésbé megfogható, mint a karbonsemlegességi klímacél. Az üvegházhatású gázok kérdése „könnyű”, hiszen tudjuk, hogy csökkentenünk kell őket. Ahogy azt is tudjuk, milyen arányban kell csökkenniük, és miként „semlegesítsük” a fennmaradó mennyiséget. A teljes körforgás mentén működő gazdaság definíciójában viszont még ma sincs szakmai konszenzus; igazság szerint eddig maga az EU sem javasolt rá egyértelmű értelmezést. Érdekes, hogy egy olyan célt tűztek ki maguk – magunk – elé, amelynek gyakorlati jelentését még csak nem is definiálták az érintett szereplők számára. Teljes körforgást! (Vagy valami olyasmit) A fenti kijelentésre válaszul sokan bizonyára rögvest elkezdenék sorolni a 2025-ig vagy 2030-ig megvalósítandó hulladékgazdálkodási célokat, hogy mekkora újrahasznosítási részarányt kell elérnünk az egyes anyagokból keletkező hulladékok esetében. Ezt a gondolatmenetet folytatva pedig eljutnának oda, hogy 2050-re ideálisan már nem keletkezik majd hulladék az EU-ban, mert minden anyagot újrahasznosítunk. Ezt nevezhetjük „hulladékfókuszú” megközelítésnek, ami a körforgásos gazdaság értelmezésének egyik meghatározó iskolája. De csak az egyik: a másik, hasonlóan meghatározó irányzat azt vallja, hogy a hulladékgazdálkodás nem a központi kérdés, csupán egy része, komponense a körforgásos gazdaság ideájának. Ez az iskola a termelési és fogyasztási rendszerek dinamikáját helyezi központba, miközben a gazdaság anyagigényének csökkentését tartja igazán fontosnak. Ennek az iskolának a hívei szerint a felesleges termelés, illetve a túlzott fogyasztás csökkentése, valamint a szükséges termékek hosszú élettartamra való legyártása és a fogyasztó által minél hosszabb ideig való használata is kiemelkedően fontos eleme a körforgásos gazdaságnak; a termékek anyagában történő újrahasznosítása pedig csak hasznos élettartamuk végén következhet. Az ezen elv mentén gondolkodók csoportja nevezhető a „paradigmaváltó iskolának”. Az ő hierarchiájukat képezi le a 10R (vagy más néven a „Körforgás Létrája”) rendszere, ami az anyag- és energiaveszteségek minimalizálásának elve mentén rangsorolja a körforgásos gazdaságban használt tevékenységeket (1. ábra). 1. ábra. A körforgás létrája (Cramer, 2017) Ezzel persze még nem válaszoltunk arra a kérdésre, hogy mit is jelent a teljesen körforgásos gazdaság a gyakorlatban. Azt már tudjuk, hogy túlmutat azon a korábban is leírt értelmezésen, amely szerint egy ilyen gazdaságban minden anyagáramot „bezárunk” – azaz minden elfogyasztott terméket újrahasznosítunk a használat végén. Párhuzamot vonva a klímacélokkal, arra már a karbonsemlegesség terén is rájöttünk, hogy nem elegendő a kibocsátások puszta mérése és azok semlegesítése: szükségünk van a kibocsátott mennyiség csökkentésére is, ami után csak a fennmaradó hányadot kell semlegesítenünk. Ez az az elvi és módszertani szakadék, amelyet a klímaharc a „Net Zero” irányzattal meg tudott ugrani. A körforgásos gazdaság viszont még mindig egy helyben, az elvi viták szintjén toporog, az anyagcsökkentés meghatározására irányuló módszertanról – vagy szakpolitikai elköteleződésről – pedig szinte szó sincs. Hollandiát sokan úttörőnek tartják ezen a téren, hiszen 2016-ban elsőként köteleződött el szakpolitikai szinten gazdasága körforgásos átalakítása mellett. Az ország körforgásos anyaghasználati mutatója (Circular Material Use) – amely azt mutatja meg, hogy egy gazdaság összes anyagfelhasználásából mekkora hányadot tesznek ki az újrahasznosított anyagok – a maga harminc százalék közeli teljesítményével dominánsan vezeti az európai mezőnyt. Hollandia a gazdasága körforgásos átalakításának céldátumát az EU-hoz hasonlóan 2050-re időzíti. Komoly lépéseket is tesznek ebbe az irányba: bár a teljes körforgás koncepciójának értelmezése még náluk sem teljes, sikerült meghatározniuk egy könnyen értelmezhető és mérhető célt. Az ország 2030-ra meg akarja felezni a gazdasága által felhasznált elsődleges nyersanyagok (azaz a frissen kitermelt nyersanyagok) mennyiségét. Sok más tényező mellett ez az a pont, ami igazán különlegessé teszi a holland szakpolitikát, hiszen a világon szinte egyetlenként sikerült áthidalniuk a körforgásos gazdaság terén uralkodó elvi és módszertani kérdések közötti szakadékot. (Tév)úton a körforgásos gazdaság felé A holland Circle Economy nevű szervezet 2018 óta minden évben kiadja az úgynevezett „Circularity Gap” jelentést, amely a világgazdaság körforgásos átalakításának tendenciáit vizsgálja. Az idei jelentés kimutatta, hogy a világgazdaság körforgásos anyaghasználati mutatója 2023-ban mindössze 7,2% vol, és így folyamatos csökkenést mutat a 2018-ban először mért – és szintén meglehetősen alacsony – 9,1%-hoz képest. Főleg annak fényében, hogy az emberiség ebben az ötéves periódusban több mint 500 milliárd tonna nyersanyagot termelt ki, ami közel a harmada az 1900 óta felhasznált összes anyagmennyiségnek (2. ábra). 2. ábra. A globális gazdaság anyagfelhasználási tendenciái 1900-tól napjainkig (Circle Economy, 2024) Maga a körforgás gazdaság koncepciója ezzel szemben mondhatni virágzott a tudományos és a szélesebb szakmai közösségben. A témában folytatott diskurzus mértéke megháromszorozódott a szakcikkek és szakmai események számát tekintve. Kijelenthető tehát, hogy a körforgásos gazdaságról napjainkban nagyon sokan és nagyon sokat beszélnek, ám ennek a gyakorlati haszna sajnos még közel sem látható. Ezen a ponton érdemes kifejteni azt, hogy minek is köszönhető ez a dinamika. Az még magában ugyanis nem nagy felfedezés, hogy egy viszonylag új koncepció kapcsán gyorsan felfut az elméleti értekezések száma, miközben a gyakorlati hasznosulás még várat magára. Ennél sokkal fontosabb kérdés, hogy egyáltalán milyen mutatószámokkal szeretnénk mérni a megvalósítást. Az igazság az, hogy az elmúlt több mint kétszáz évben kialakított gazdasági struktúrában, a fenntarthatóság mérőszámai nem feltétlenül tükrözték a rendszer valós fenntarthatóságát. Ha példát kellene mondani az ilyen indikátorokra, a legtöbben valószínűleg a „hatékonyságot” említenék először. Kérdés persze, hogy ezt a fogalmat milyen kontextusban értelmezzük. A hatékonyság-paradoxon kétszáz éve Közgazdasági értelemben véve a "hatékonyság" kétségkívül pozitív dolog. A definíciója szerint egy rendszer akkor hatékony, ha a korábbiaknál kevesebb erőforrásra van szüksége a korábbiaknál több termék előállításához. Ezen az elven alapul az egyik legfontosabb makrogazdasági mérőszámunk, az „erőforrás-termelékenység” is: ennek értéke egy ország gazdaságában felhasznált alapanyagok mennyiségét veti össze az ott megtermelt GDP-vel. A fejlett országokban ez a mutató jellemzően magas, mert viszonylag kevés alapanyag felhasználásával állítanak elő magas gazdasági értéket. A közgazdaságtan az ilyen trenden alapuló gazdasági növekedést nevezi intenzívnek. A fejlődő országok gazdasága pedig jellemzően extenzíven növekszik, azaz sok erőforrást kell felhasználniuk a GDP relatíve kismértékű növelése érdekében. A tanulság egyértelmű: minden országnak olyan hatékony, intenzív növekedésre kell törekednie, amelyben egy egység gazdasági növekedéshez alacsony erőforrás-szükséglet társul. Azt azonban érdemes észben tartani, hogy az erőforrás-termelékenység indikátora egy arányszám. Az ipari forradalom kezdete óta pedig megdönthetetlen tévhitté vált, hogy ezen arányszám javulásával a gazdasági teljesítmény értéke növekszik, az ahhoz felhasznált erőforrás-mennyiség pedig csökken – ez viszont nem feltétlenül igaz. A termelékenység ugyanis úgy is növekedhet, hogy közben a GDP és a felhasznált erőforrások mennyisége is növekszik. Ehhez mindössze annyi szükséges, hogy a gazdasági növekedés arányaiban nagyobb legyen, mint az erőforrások felhasználásáé. Mi több, az elmúlt bő két évszázadban valójában ez jellemezte az ipari társadalmakat. Újabb technológiák segítségével, arányaiban minden kis gazdasági termelőegység kevesebb anyagot használt fel nagyobb gazdasági érték előállításához, így viszont az adott tevékenység egyre költséghatékonyabbá vált, és egyre több gazdasági szereplő kezdett bele - ami makroszinten tovább növelte a felhasznált anyagok abszolút értékét. A tudományos világban már a 19. század közepén felfedezték ezt az összefüggést, amelyet először „Jevons-paradoxon”-nak neveztek, majd a 20. század másik felében „visszapattanó hatás” néven vált egyre szélesebb körben ismertté. Igaz, még mindig nem elég széles körben, ahogy azt a fent vázolt gondolatmenet is alátámasztja. Hogyan kommunikáljunk a hulladéktermelésünkről? Végül nézzünk meg egy hasonló példát, most az alapanyagok felhasználásáról visszaugorva a hulladékok kérdésére. A hulladékok kapcsán a legfontosabb mérőszámok a termelésük mértéke és az összes mennyiségből újrahasznosításra kerülő mennyiség aránya. Az előbb bemutatott abszolút érték vs. arányszám dinamikából kiindulva talán már senkit nem lep meg, hogy ezek a mutatószámok is adnak lehetőséget a „kreatív” értelmezésre. Az elvi kereteken túl most használjunk egy gyakorlatiasabb megközelítést. Tegyük fel, hogy egy cég az egyik évben száz tonna hulladékot termel, amelyből öt tonnát hasznosít újra. A rákövetkező évben pedig kétszáz tonna lesz az összes hulladék mennyisége és ebből húsz tonna az újrahasznosított mérték. Ezt a tendenciát három különféle módon is kommunikálhatja a vállalat (3. ábra): Az első, hogy sikerült megnégyszereznie az újrahasznosított hulladék mennyiségét, ami igen pozitív. A második mód annak a kiemelése, hogy 5%-ról 10%-ra növelte az újrahasznosított hulladékmennyiség arányát az összesen termelt hulladék mennyiségéhez képest. Ez szintén pozitív fényben tünteti fel a céget. A harmadik opció pedig a lineáris hulladékmennyiség 85 tonnával való növekedésének a kommunikációja. Ez a mutató az előző kettőhöz képest már sokkal kevésbé tüntetné fel jó színben a céget. 3. ábra. Hulladéktermelési indikátorok összehasonlítása Merre tovább? A körforgásos gazdaság szakpolitikai megjelenésének közel tíz éve kapcsán kijelenthetjük, hogy nem sok minden változott az eddig eltelt időben. Persze, ezzel önmagában még nem is lenne gond, hiszen – ahogyan azt korábban is hangsúlyoztuk – a gyakorlati eredmények sokszor váratnak magukra a szabályozások megjelenése után. Ennek a cikknek sokkal inkább az volt a célja, hogy olyan hiányosságokra világítson rá, amelyek feloldásával már szakpolitikai szinten is foglalkoznunk kell. A körforgásos gazdaság kérdése sajnos még mindig a háttérben van a klímaváltozás tematikájával szemben, nemcsak népszerűségben, hanem a megvalósítás megfelelő szakmai megalapozottságának tekintetében is. Ennek talán az is oka lehet, hogy a fennálló gazdasági rendszer a klímaharcot már lefordította a saját keretrendszerére. Ha valaki klímatudatos akar lenni, zöld megoldások sora áll rendelkezésére megvásárolható termékként: kezdve az alacsony karbonlábnyomú napi fogyasztási cikkekkel, az elektromos autókon át egészen a napelemekig. A körforgásos gazdaságból viszont nehéz "belőle "terméket csinálni", hiszen magát a kommodifikáció elvét veti el. Az értelmezéséből fakadó viták alapját is ez szolgáltatja: a konformista álláspont szerint egy körforgásos gazdaságban nyugodtan fenntarthatjuk a jelenlegi fogyasztásunkat, csupán az anyagáramok újrahasznosítására kell odafigyelnünk, a radikális értelmezés viszont a fogyasztói társadalom alapelveit kérdőjelezi meg. Utóbbi szemlélet beemelését kell megugrania az EU szakpolitikájáért felelős döntéshozóinak. Felhasznált források: https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/00139157.2017.1301167https://www.circularity-gap.world/
#ESG #Környezeti ügyek #Társadalmi ügyek #Vállalatoknak

Felelőtlen imidzsmosdatás: miért káros a greenwashing és a social washing?

A környezeti és társadalmi tudatosságot hirdető cégek egy része csak papíron működik felelősségteljesen, számos nemzetközi példa bizonyítja, hogy sokuk az ügyfelek és a befektetők megtévesztésére használja a “társadalmi és környezeti felelősségvállalást”. Pedig a tartalmatlan és megtévesztő üzenetek, a be nem tartott vállalások rájuk nézve is ártalmasak lehetnek. Az amerikai székhelyű, népszerű kávézóláncot, a Starbucksot sokáig a környezeti és társadalmi felelősségvállalás bajnokának tartották világszerte. A cég büszkén hirdette, hogy “száz százalékig etikus forrásból” szerzi be az alapanyagait, nagyvonalú juttatásokat ad a dolgozóinak, és támogatja a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását. Egészen addig, amíg két évvel ezelőtt ki nem derült, hogy régi-új vezérigazgatója, Howard Schultz visszatérése után komoly pénzt és erőforrásokat öltek abba, hogy megnehezítsék Buffalo-i és New York-i munkavállalóik szakszervezetbe tömörülését. Rossz húzás volt: miután több dolgozó is a közösségi médiában “teregette ki a szennyest”, a Starbucks részvényértéke 13 százalékot zuhant, és több befektetési tanácsadó cég is visszaminősítette a besorolását. Idén újabb botrány rázta meg a vállalatot. Egy fogyasztóvédelmi szervezet beperelte őket, mondván félrevezetik a vásárlóikat, amikor azt állítják, hogy kizárólag etikus, fenntartható forrásból szerzik be a kávét és teát. A National Consumers League keresete szerint a Starbucks olyan farmokkal is szoros beszállítói kapcsolatban áll, ahol “súlyos emberi és munkajogi visszaélések történtek, köztük a gyerekmunkások dolgoztatása mellett erőszakos és égbekiáltó szexuális zaklatások és támadások is”. A Starbucks sellője, ami sokáig a felelős, fenntartható vállalati működés emblémájának számított, mára a greenwashing és a social washing jelképévé vált. De nem ők az egyetlen globális nagyvállalat, ami az elmúlt években hasonló botrányokba keveredett: olyan cégóriásokat is tetemre hívtak megtévesztő kommunikációjuk miatt, mint a Disney, vagy a Coca-Cola. Figyelemelterelés és a felelősség áthárítása a fogyasztókra A greenwashing (magyarul “zöldre festés” vagy “zöldre mosdatás”) viszonylag régóta ismert fogalom a környezettudatos vállalatok, szakemberek és fogyasztók körében. Egyik legtöbbet emlegetett példája a British Petroleum (BP) olajcég 2004-es kampánya, amelynek keretében a vállalat PR-esei megismertették a világgal a “karbonlábnyom” kifejezést. Mint kiderült, a fogalmat – amit ma már széles körben használnak az egyes fogyasztók környezeti hatásainak mérésére – egy, a BP-nek dolgozó reklámcég, az Ogilvy & Mather kreatívjai alkották meg azzal a céllal, hogy az egyszeri vásárlókra kenjék a klímaváltozás felelősségét. A cég olyannyira komolyan vette a kampányt, hogy még egy – ma már nem működő – “karbonlábnyom-számlálót” is elindított, hogy ezzel is presszionálja: nem ők, hanem mi, telhetetlen magánemberek tehetünk a folyamatosan emelkedő átlaghőmérsékletről, az egyre súlyosabbá váló aszályokról, a pusztító áradásokról, az erdőtüzekről és a többi, mindannyiunk életét egyre inkább megnehezítő környezeti extremitásról. A sellő a greenwashing és social washing jelképévé vált (Fotó: Nadine Shaabana/Unsplash) A greenwashing lényege, hogy a Starbuckshoz (Disney-hez, Coca-Cola-hoz, BP-hez stb.) hasonló cégek megpróbálják "zöld álca" mögé rejteni környezetkárosító tevékenységüket: hangzatos, de tartalmatlan kampányokkal, üres, vagy valójában elhanyagolható hatást elérő vállalásokkal elterelni a figyelmet arról, milyen károkat okoz – milyen komoly nyersanyag- és energiapazarlással, károsanyag-kibocsátással, a biodiverzitás veszélyes visszavágásával stb. jár – az üzletmenetük. Ilyenek azok a cégek is, amelyek tíz-tizenöt-húsz éven belül “zéró kibocsátást ígérnek”, de ezt azzal szeretnék elérni, hogy miközben töretlenül folytatják a fosszilis üzemanyagok kitermelését és elégetését, látványos erdőtelepítési projekteket indítanak – amelyek aztán tíz esetből kilencszer lényegében kudarcba fulladnak. A zöldre mosdatás hét főbűne 2007-ben a TerraChoice nevű (ma már az UL vállalatcsoportba tartozó) környezetvédelmi marketingcég hét pontban szedte össze a greenwashing “legfőbb bűneit”: azokat a tipikus módszereket, amelyekkel a vállalatok igyekeznek elkendőzni ellentmondásos gyakorlatukat. A Seven Sins of Greenwashing című kutatás szerint ezek: Rejtett trade-off: olyan bújtatott kompromisszumok, amelyek keretében egyes környezeti problémák egy részét orvosolják, miközben a többit változatlanul hagyják (pl.: a fenntartható módon gondozott erdők fájából alacsony energiahatékonyságú berendezésekkel klórral fehérített papírt készítenek) No-proof: olyan, nagy dérrel-dúrral beharangozott “környezetterhelés-csökkentési programok”, amelyek létezését és állítólagos hatásait valójában semmilyen bizonyíték nem támasztja alá (pl.: amikor egy cég bejelenti, hogy “az elmúlt két évben harminc százalékkal csökkentette a karbonlábnyomát”, de az ezzel kapcsolatos független vizsgálatokat, aduitokat, elemzéseket nem hozza nyilvánosságra) Bizonytalanság: az általános, agyonhasznált és kvázi bizonyíthatatlan megfogalmazások használata egy-egy céggel, termékkel, vagy szolgáltatással kapcsolatban (pl.: “zöld”, “fenntartható”, “természetes”, “etikus” stb.) Hamis védjegyek: a greenwashing egyik legextrémebb példája, amikor a cégek valójában nem létező vagy obskúrus minősítő szervezetek logót biggyesztik a termékeikre, hogy megtévesszék a fogyasztóikat Lényegtelenség: olyan valós állítások hangoztatása, amelyek valójában a környezeti ártalmak csökkentése szempontjából irrelevánsak (pl.: egy olyan összetevő kivonása egy cég termékeiből, amelyet korábban már betiltottak; vagy ha azzal dicsekszik egy vállalat, hogy csökkentette bizonyos káros anyagok kibocsátását, miközben a vonatkozó törvényi szabályozás miatt nem is lett volna más választása) Kisebbik rossz: olyan “környezetbarát intézkedések” bevezetése, amelyeknek ugyan lehetnek pozitív hatásai, de azok jelentősége elhanyagolható (pl.: amikor egy gyártó bejelenti, hogy évről-évre több műanyagot reciklál, miközben azt is megtehette volna, hogy környezetbarát anyagokkal váltja ki azok használatát) Nyilvánvalóan hamis állítások: minden greenwashing-bűnök legnagyobbika – amikor egy vállalat egész egyszerűen hazudik, megtévesztő, hamis állításokat tesz a kommunikációja során Képmutatás helyett példamutatást A RepRisk adatelemző cég 2023-as kutatása szerint azon cégek közel harmada, amelyek hajlamosak a greenwashinigra, a social washingtól (magyarul kb. “társadalomtudatosra fürdetés” – a szerk.) sem riadnak vissza. Ez egy viszonylag újkeletű fogalom: lényegében azt takarja, amikor egy vállalat a greenwashing mintájára eltúlozza, elferdíti, meghamisítja a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos tevékenységét. Színleg kiáll bizonyos társadalmi-szociális kérdések mellet – mint a gyerekjogok, a munkavállalói jogok, a gendersemlegesség, vagy a kisebbségek támogatása –, de valójában nem vagy csak alig tesz valami ezeknek az ügyeknek az előmozdításáért. Nem elég kommunikálni (Fotó: Gilles Lambert/Unsplash) A social washing többféle formában – mint a félrevezető vállalati üzenetek terjesztése vagy hamis, öncélú márkaaktivizmus – manifesztálódhat. Lényegét talán a közkedvelt amerikai humorista, Bo Burnham fogalmazta meg a legfrappánsabban egy, a corporate engagement-videókat kifigurázó szkeccsében: “A kérdés ma már nem az, hogy »szeretnél-e Wheat Thins-t« vásárolni például, hanem az, »támogatod-e a Wheat Thins-t a lyme-kór elleni elkötelezett harcában«.” A Guardian 2022 augusztusában megjelent cikkében több találó példát is hozott a social washingra: A Marks & Spencer kiskereskedelmi élelmiszerlánc a Pride-hónap alatt piacra dobott egy “LGBT-szendvicset”, amit az olyan országokban nem forgalmazott, ahol az azonos neműek kapcsolatát tiltják vagy szankcionálják. Az Audi a Super Bowl híres reklámblokkjában sugárzott hirdetésében bátran kiállt a nemek közötti egyenlőség mellett – miközben alig dolgoztak nők a menedzsmentjében, az igazgatótanácsában pedig egyetlen nő sem kapott helyet. A megoldás az átláthatóság A greenwashing és a social washing terjedése komoly veszélyeket rejt magában. És nem csak a természeti környezetre vagy a társadalomra nézve: a megtévesztő kommunikációs módszerekkel operáló vállalatok maguk is jelentős károkat szenvedhetnek a saját ártó gyakorlatuk miatt. A “rajtakapott” cégeknek gyakran azzal kell szembesülniük, hogy súlyosan megrendül bennük az ügyfeleik, a munkavállalóik és a befektetőik bizalma. Ilyen volt például a Volkswagen esete a meghamisított emissziós adatokkal. A kapcsolódó botrányok nyomán – ahogy a Starbucks korábban említett példája is mutatja – jelentősen veszthetnek a piaci értékükből. A munkavállalói jogok visszavágása, a sokszínűség, méltányosság és befogadás (Diversity, equity and inclusion – DEI) követelményeinek figyelmen kívül hagyása komolyan növelheti a működési költségeiket, ronthatja a termelékenységüket, és növekvő fluktuációt okozhat. A greenwashinggal és social washinggal “hírbe hozott” cégekre komoly bírságokat szabhatnak ki a szabályozó testületek, és a fogyasztóvédelmi szervezetek is a bíróság elé citálhatják őket. A szakértők egyetértenek abban, hogy ezeknek a káros gyakorlatoknak csak nagyobb átláthatósággal, hatásméréssel, széles körben elfogadott minőségbiztosítási sztenderdek bevezetésével, és nem utolsósorban szabályozással lehet gátat szabni. Egyre fontosabbá válik az auditálás, a hiteles tanúsító, akkreditációs rendszerek bevezetése, és az érdekeltek, a stakeholderek elköteleződésének erősítése.
#Jógyakorlatok #Nonprofitoknak #Sikersztorik #Társadalmi ügyek

”Ha nem ment a lobbizás, nyeregbe pattantunk” – Interjú Kürti Gábor “Küküvel”, a Magyar Kerékpárosklub elnökével

Húsz évvel ezelőtt a Critical Mass “futárlázadással” indult – mára az ország egyik legbefolyásosabb, komoly lobbierővel rendelkező érdekvédelmi szervezetévé vált. A Magyar Kerékpárosklub sokat tett azért, hogy “bringásbarátabb” és ezzel élhetőbb legyen a főváros. Az önkormányzati választás előtt közzétett tizenkét pontjukban forgalomarányos költségvetési keretet, sebesség- és zajcsillapítást, a külvárosi kerékpárhálózat fejlesztését és egyéb, a budapestiek életminőségét nagyban javító intézkedéseket szorgalmaznak. Idén húszéves a Magyar Kerékpárosklub (MK) "2.0-ás változata". Az ország legnagyobb biciklis érdekvédelmi szervezete 2004 őszén, az első Critical Mass (CM) felvonulással indult. “Akkor még csak ezer-ezerötszázan voltunk. Javarészt futárok és notórius kerekezők; azért vonultunk utcára, mert a Demszky Gábor vezette önkormányzat szakítva a hagyományokkal, a szeptember 22-i napról hétvégére tette át az Autómentes Napot, hogy a bringások ne zavarják a forgalmat – emlékszik vissza Kürti Gábor “Kükü”, a Magyar Kerékpárosklub elnöke. – Gondoltuk, velünk nem tolnak ki: gyorsan összetrombitáltunk egy ad-hoc tüntetést, »Az igazi autómentes napot«, hogy megmutassuk, mindegy mit gondol a városháza, Budapesten is valódi, egyre combosodó tömegbázisa van a városi kerékpározásnak.” Budapesten egyre nagyobb tömegbázisa van a kerékpározásnak (Fotó: Magyar Kerékpárosklub) A második, 2005 tavaszán rendezett CM-re már jóval többen mentek el. “Tízezren tekertünk végig a városon; fantasztikus érzés volt látni, ahogy a biciklisek elözönlik az Andrássy utat. A felvonulások sikere más érdekvédelmi szervezeteket is felrázott: azon a nyáron többen, köztük bringás aktivisták, környezetvédők, közlekedéssel foglalkozó szakemberek is megkerestek minket azzal, hogy jó lenne összefogni, és együtt gondolkozni, dolgozni, tenni a budapesti kerékpáros infrastruktúra fejlesztéséért. 2005 nyarán pár aktivistával és szakemberrel összeültünk a Döbrentei téri Platánban – ott volt többek között Balogh Gábor, a 2002-ben alapított »ős-MKP« elnöke, Környei Balázs »zöld mozgalmár«, Lukács András, a Levegő Munkacsoport vezetője és az első CM óta velünk dolgozó László János, az MK örökös tiszteletbeli elnöke, aki 2006-tól 2015-ben bekövetkezett haláláig vezette a szervezetünket –, és megbeszéltük, hogy közös erővel rebootoljuk a Kerékpárosklubot.” Azon a nyáron már a Városházára is bejutottak. “Lackó (Géresi László – a szerk.), a Hajtás Pajtás tulajdonosa hozott össze minket Nyáry Krisztiánnal, aki akkoriban Demszky sajtófőnöke volt. Ő mutatott be minket Tiba Zsoltnak (dr. Tiba Zsolt ügyvéd, 1992 és 2010 között Budapest főjegyzője volt – a szerk.), akivel aztán már érdemben tárgyalhattunk az infrastruktúrafejlesztési javaslatainkról.” Komolyan megharcoltak a fejlesztésekért Az elszánt nyomulásnak hamar meglett az eredménye, 2005 decemberében átadták az első, az MK érdekvédői által kilobbizott kerékpárutat a Bajcsy-Zsilinszky út egy rövid, egy kilométeres szakaszán. “Éppen akkor futott egy nagyobb útfelújítási program, aminek keretében a Bajcsyt is felújították – magyarázza Kürti. – Szóltunk a főjegyzőnek, hogy ha már hozzányúlnak, mi lenne, ha rögtön kerékpárosbaráttá tennék ezt a sokak által használt, nagyforgalmú útvonalat. Egy ideig húzódoztak, mondván, más utaknál ez lehetséges, de itt az átadás már »a csőben van«, lassan kennék az új aszfaltot, de végül mégis elfogadták a javaslatunkat, és letették az asztalra a máig meglévő kerékpárút tervét. Kicsit hezitáltunk, mert igazából bringasávot szerettünk volna, és már az előzetes tervek alapján látszott, hogy ez a járdából lehasított kerékpárút nem a legjobb koncepció, ráadásul a gyalogosforgalomnak sem kedvez, de végül elfogadtuk az első piros aszfaltos, kicsit szűk megoldást. Afféle békepipa volt ez a főváros részéről, mert az első Critical Mass után egy ideig elég fagyos volt köztünk a viszony.” Kükü lenget (Fotó: Magyar Kerékpárosklub) A Bajcsy-Zsilinszky úti bicikliút átadása után lendületet kapott a budapesti kerékpáros hálózat kiépítése, az MK László János vezetésével sorban tárgyalta le az újabb és újabb fejlesztéseket. Kürti azt mondja, jó szívvel bízták rá a politikusokkal folytatott egyeztetést, mert “tudtuk, hogy elkötelezett bringás, ráadásul neki velünk, rövidgatyás bringásfutárokkal ellentétben jól állt az öltöny is”. A szemre gyors fejlődés ellenére az aktivistáknak sokszor nem várt nehézségeken kellett átverekedniük magukat, hogy kikilincseljék egy-egy új kerékpárosbarát útvonal létesítését a fővárosnál. “A Kiskörúti bringasáv tervét például csak komoly »meccselés« árán tudtuk átnyomni a döntéshozókon. Először a fővárossal kellett elfogadtatni a tervet, aztán a hatodik, a hetedik, a nyolcadik meg a kilencedik kerülettel – egyenként. – Magyarázza Kürti Gábor. – Nem volt könnyű dolgunk: ha az egyik bólintott, a másik elbizonytalanodott; amikor végre az összes érintett önkormányzat belement a buliba, a BKV húzta keresztbe az egészet. Évekig tartott a huzavona, tüntetnünk is kellett – de végül csak meglett.” Nem csak a kerékpárutakért kampányolnak Az MK az elmúlt években sokat tett a budapesti kerékpáros infrastruktúra fejlesztéséért. “Igyekeztünk politikai oldaltól függetlenül mindig korrekt viszonyt ápolni a városvezetőkkel, talán ennek is köszönhető, hogy az elmúlt években a Bajcsy meg a Kiskörút után az Andrássy úton, a Bartók Béla úton, a Nagykörúton, az Üllőin, a Szent István körúton, az Október 23-a utcában, a Lánchídon és még jó néhány bel- és külvárosi útvonalon komoly fejlesztések voltak – mondja a szervezet elnöke. – Szerencsére, a szimpatizánsainkra, a tömegbázisunkra is számíthattunk, ha nem ment a lobbizás, nyeregbe pattantunk, hogy egy-egy nagyobb demóval megtámogassuk kicsit a döntési folyamatokat.” Kürti azt mondja, szerencséjük volt, mert a politikusok hamar rájöttek, hogy a bringás fejlesztésekkel a saját népszerűségüket is növelhetik. “A politikusok imádnak átadni, avatni, szalagot átvágni. Részben ezért is találtuk ki a Happy Mass felvonulásokat: azt, hogy közösségi »örömtekeréssel« ünnepeljük meg egy-egy új kerékpárút átadását. Ez nekik is lehetőséget teremt arra, hogy több száz kerékpáros társaságában jelenjenek meg a sajtóban meg a közösségi oldalakon, és ezzel közelebb kerüljenek a bringás célcsoportjaikhoz” – fejtegeti. A Lánchíd bringázhatóvá tételét is kiharcolták (Fotó: Magyar Kerékpárosklub) Ahogy nőtt a Kerékpárosklub ismertsége és befolyása, az általuk képviselt ügyek is diverzifikálódtak: egyre mélyrehatóbb közlekedésszervezési és városfejlesztési változásokat próbálnak elérni. Egyik nagy sikerük a MOL Bubi 2014-es elindítása volt. “A budapesti közbringarendszer létrehozásáért még László János vezetésével kezdtünk lobbizni. A minta a párizsi Vélib Metropol volt; a politika is hamar ráharapott az ötletre – igaz, aztán elég sokáig rágódott rajta. A Bubi elindításáról már 2009-ben döntött a közgyűlés, de csak öt évvel később sikerült aszfaltra tenni az első zöld bicikliket. Lassan indult – és kicsit döcögősen: az első időkben még elég komoly hiányosságai, gyengeségei voltak a rendszernek – mondja az MK elnöke. – De mára beérett; olyannyira, hogy azt reméljük, az általunk régóta propagált kombinált közlekedés széles körű elterjedésének egyik fontos eszköze, »kapudrogja« lehet.” Kürti hangsúlyozza: szeretnék megértetni a városlakókkal, hogy a rugalmas – az autózás mellett a tömegközlekedés és a kerékpározás előnyeit is kamatoztató – kombinált közlekedés elterjedése mindenki számára előnyös lenne. “A kombinált közlekedés a legjobb választás. És nem csak a belvárosiaknak: ha egy külső kerületben vagy az agglomerációban laksz, akkor is sokkal gyorsabban beérsz a munkahelyedre, ha reggel felkapod a biciklidet, eltekersz a legközelebbi metrómegállóhoz vagy vasútállomásra, beülsz a kényelmes, légkondicionált kocsikba, bezötyögteted magad a városba, aztán besétálsz az irodába, vagy Bubira szállsz – mondja. – Így nem kell a dugóban ücsörögnöd, nem kell parkolóhelyre vadásznod, nem kell a gatyádat is ráfizetned az üzemanyagra meg a szervizre; arról már nem is beszélve, hogy ha sikerül ilyen módon átalakítani a közlekedési szokásokat, a város is kellemesebb, zöldebb, csendesebb, füstmentésebb, élhetőbb lesz. Ez lehet az »új bringabumm«.” ”Minden városban ugyanazok a változások érvényesülnek” A Kerékpárosklub a KRESZ módosítását is szeretné kiharcolni. “Sajnos, a szabályozás alig változott valamit a hetvenes évek óta. Nem számol a biciklikkel és a biciklisekkel, máig az ötven évvel ezelőtti autóközpontú szemléletmód érvényesül a reguláiban. Akkor az volt a divat, hogy »városi autópályákat« építsenek: elég megnézni, mi megy a Hegyalja úton, a Rákóczin vagy az Alkotáson ahhoz, hogy belássuk, mekkora károkat okozott ez a városfejlesztési megközelítés – fejtegeti Kürti Gábor. – De ez már adottság, rövid távon nehezen tudunk változtatni rajta. Ezért is lenne olyan fontos, hogy legalább a közlekedés szabályait gyorsan modernizáljuk, aktualizáljuk egy kicsit.” Az idei I Bike Budapestre tízezreket várnak (Fotó: Magyar Kerékpárosklub) Kürti bízik abban, hogy a városi közlekedés fejlődése megállíthatatlan. “Ahogy annak idején Széchenyi Angliából, úgy mi is külföldről importáljuk a példákat, a know-how-t, a jógyakorlatokat. A pesti rakpart megnyitása például nem valósulhatott volna meg, ha Párizsban nem nyitják meg a Szajna-partot. Szerencsére megtették, és nekünk más civil szervezetekkel közösen sikerült elérnünk, hogy nálunk is adoptálják ezt a megoldást – mondja. – Persze, ez még csak ideiglenes megoldás, de biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb egész évben a gyalogosoké meg a biciklizőké lesz a rakpart. Olyan ez, mint Csehov puskája: ha felbukkan a színpadon, el kell sülnie. Nem az a kérdés, hogy lesz-e sétány a rakparton, hanem az, hogy mikor. Minden városban ugyanazok a változások érvényesülnek, ez egyfajta urbanisztikai törvényszerűség.” Tizenkét pont a bringás Budapestért A Kerékpárosklub szakemberei bíznak abban, hogy a városvezetés közreműködéssel további változásokat tudnak elérni. Az idei önkormányzati választásra készülve megfogalmaztak egy tizenkét pontos javaslatcsomagot is: az “A Kerékpárosklub 12 pontja a bringás Budapestért” című dokumentumban többek között a Lánchíd megközelíthetőségének biztonságosabbá tételét, sebesség- és zajcsillapítást, a Bubi továbbfejlesztését, a kombinált közlekedés népszerűsítését, az adatalapú közlekedésfejlesztés meghonosítását és egy nyilvános baleseti adatbank felállítását, valamint a minden közlekedő számára biztonságos útfejlesztést szorgalmazzák. “Én mind közül az első pontunkat, a forgalomarányos kerékpáros költségvetési keret létrehozását tartom a legfontosabbnak – emeli ki a Kerékpárosklub elnöke. – A meg nem valósult fejlesztések jelentős része a forráshiány miatt úszik el; miközben a Városháza papíron azt szeretné, ha 2030-ra a mai kettőről tíz százalékra nőjön a kerékpáros közlekedés aránya Budapesten, a közösségi költségvetésnek csak elenyésző, nagyítóval is alig látható részét költik erre a területre. Pedig már akkor hatalmas előrelépést lehetne elérni, ha legalább azt a »statisztikai hibahatárnyi« két százalékot rászánnák a bringás fejlesztésekre, amit a most kerékpározók részaránya indokolttá tenne. Bízom benne, hogy ezt a fontos változtatást ki tudjuk majd szorítani az új városvezetésből: hogy ők is belátják, alapvető szükség van arra, hogy élhetőbbé, bringásbarátabbá tegyük a városunkat. Kedvező előjel, hogy mindhárom esélyes főpolgármester-jelölt azonnal reagált, és találkozót kezdeményezett a pontjainkról.” Április 20-án újra I Bike BudapestA Magyar Kerékpárosklub április 20-án tartja hagyományos tavaszi “örömtekerését és demonstrációját”, az I Bike Budapestet. A szervezők azt remélik, idén is sokan csatlakoznak majd a felvonuláshoz. “Tizenöt-húszezer észtvevőre számítunk. Fontos, hogy minél többen eljöjjenek, mert ezek a menetek azok, amelyek valódi súlyt, érdekvédelmi erőt biztosítanak a mozgalmunknak. Ha Budapest utcáin végigteker egy ekkora tömeg, akkor a politikusokban is tudatosul: megéri fejleszteni a várost, hiszen nagyon sok olyan lakója van, aki kiáll, összefog, megmutatja magát azért, hogy kiharcolja a számára fontos ügyek megvalósítását.”  A felvonulás délután 3 órakor indul a népligeti Sós Miksa sétányról. A felvonulók az Üllői út - Ferenc körút - Petőfi híd – Valdemar és Nina Langlet rakpart – Döbrentei tér – Attila út – Alagút – Széchenyi Lánchíd – Széchenyi István tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – érintésével a városligeti Napozórétre vonulnak, ahol délután 5-kor a szokásos bringaemeléssel zárul a rendezvény.Az I Bike Budapest felvonulásról további részleteket a Magyar Kerékpárosklub weboldalán találsz. (A borítóképet Fürjes Viktória készítette)
#ESG #Társadalmi ügyek #Vállalatoknak

A társadalmi egyenlőtlenségek enyhítése üzleti érdek

Nem elég környezeti szempontból fenntartható módon működni: ha a vállalatok nem veszik ki a részüket a társadalmi-szociális problémák megoldásából, a saját jövőjüket is veszélybe sodorhatják. A növekvő elszegényedés komolyan erodálhatja a fogyasztói bázisukat, megbéníthatja a beszállítói láncaikat, és nagyban megnehezítheti a tehetséges fiatalok belépését a munkaerőpiacra. A kétszázötven multinacionális vállalat vezető menedzsereit tömörítő World Business Council for Sustainable Development (Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért) jelentése szerint az üzleti vállalkozások vezetőinek fontos megérteniük, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek enyhítése nem a kormányok felelősége csupán: nekik is ki kell venniük a részüket az olyan problémák megoldásából, mint a növekvő elszegényedés vagy a leszakadó rétegek egyre mélyülő egzisztenciális válsága. Caroline Rees, a Shift társalapító-elnöke szerint az üzleti szektor az elmúlt évtizedekben túlságosan el volt foglalva azzal, hogy a költséges tevékenységek kiszervezésével maximalizálja a nyereségét. Mint mondja, az outsourcing-mánia lenyomta a béreket és tovább növelte a vagyoni egyenlőtlenségeket. “Ennek a gondolkodásmódnak a negatív hatásai az alacsony keresetű munkavállalókat és a marginalizált közösségeket sújtották a leginkább. Természetes és magától értetődő dolog, hogy a vállalatok részt vegyenek ennek a problémának a megoldásában” – írja a jelentésben. Morális felelősség és jól felfogott üzleti érdek Rees szerint a cégeknek nem csak morális kötelessége, hanem jól felfogott üzleti érdeke is a társadalmi egyenlőtlenségek enyhítése. “Ez már csak kockázatkezelési szempontból is fontos – hangsúlyozza. – Ahogy a Covid-járvány tanulságai is megmutatták, a mesterségesen alacsonyan tartott költségek miatt a beszállítói láncok sérülékennyé váltak, számos iparágban a beszállítóknak arra is alig van pénzük, hogy a munkavállalóikat megfizessék, nem hogy a fenntartható működésbe invesztáljanak. Nem csoda, hogy amikor beütött a járvány, komplett ellátási láncok omlottak össze.” Rees hangsúlyozza: a morális és működési kérdések mellett a vállalatoknak az egyre szigorúbbá váló ESG-szabályozás miatt is foglalkozniuk kell a társadalmi felelősségvállalás kérdésével. ”Európában a szabályozó testületek egyre komolyabban veszik az emberi jogokkal kapcsolatos átláthatóság kérdését. Észak-Amerikában olyan jogszabályokat hoztak, amelyek csak akkor engedik a cégek számára, hogy magas kockázatfaktorú országokból importáljanak, ha bizonyítani tudják, hogy az általuk behozott termékek előállításában nem alkalmaztak kényszermunkát” – húzza alá, hozzátéve: fontos, hogy a cégek az emberi jogi szempontokat is “ugyanolyan rigorózusan monitorozzák és menedzseljék, mint bármely más üzleti folyamatot”. A “net-zéró jövőre” való átállás közben az emberekről sem feledkezhetünk meg Gerbrand Haverkamp, a World Benchmarking Alliance ügyvezető igazgatója szerint “a »net-zéró jövőre« és a környezeti fenntarthatóságra való felkészülés “magától értetődő folyamat. A vállalkozások nem működhetnek sikeresen egy összetört bolygón.” Mint mondja, mindennek ellenére fontos szem előtt tartani azt is, hogy a környezetei fenntarthatóság biztosításának negatív hatásai is lehetnek. “Ha a cégek elhatározzák, hogy »x« millió tonnával csökkentik a karbon-kibocsátásukat, és »Y« millió hektár tönkretett termőföldet helyreállítanak, de közben nem törődnek azzal, hogy ennek milyen tovagyűrűző hatásai lehetnek az emberekre nézve, komoly problémákba szaladhatnak bele” – hangsúlyozza. Haverkamp szerint fontos, hogy a “nature-positive” gazdálkodásra való átállás közben az emberek érdekeiről sem feledkezzünk el. “A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a cégeknek kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a munkavállalóikra, a közösségeikre és a beszállítóikra.” Példaként az élelmiszeripart hozza fel. “Az elmúlt években egyre több nagy élelmiszertermelő és kereskedő jelentett be ambíciózus fenntarthatósági terveket. Miért? Azért, mert rájöttek, hogy a klímaváltozás miatt jóval kevesebb és rosszabb minőségű terméket tudnak piacra dobni. A klímaváltozás hatásainak enyhítése azonban komoly terheket ró a beszállítóikra is: ahhoz, hogy új, klímatudatosabb termelési módszereket vezessenek be, tudásra, erőforrásokra és tőkére van szükségük.” Haverkamp szerint a multinacionális nagyvállalatoknak kutya kötelességük, hogy segítsék a beszállítóikat az átállásban. “Ez nekik is érdekük, hiszen – mivel nem valószínű, hogy egyik pillanatról a másikra át tudják szervezni a beszállítói láncukat –, súlyos termékhiánnyal szembesülhetnek, ha nem segítenek nekik abban, hogy adoptálják az új fenntarthatósági céloknak megfelelő módszereket. Az a cég, amelyik az oktatásba invesztál, a saját jövőjébe invesztál Laurent Freixe, a Nestlé latin-amerikai divíziójának vezetője szerint a cégeknek a leszakadó rétegek oktatásába is invesztálniuk kell. “Azt, hogy milyen súlyos következményei vannak annak, ha emberek tömegei esnek ki a munkaerőpiacról először jó egy évtizeddel ezelőtt tapasztaltuk meg – írja. – Akkoriban a Nestlé Europe ügyvezető igazgatója voltam, és első kézből tapasztaltam meg, hogyan hatott a gazdaságra a 2008-as válság nyomán kialakult 25 százalék körüli munkanélküliség.” Frexie hangsúlyozza, a munkanélküliség nem csak az egyes emberek életét keseríti meg: magára a gazdaságra is ártalmas hatással van. “Azok az emberek, akik nem dolgoznak, kevesebbet költenek, ami visszaeső fogyasztást és csökkenő befektetési kedvet eredményez” – fejtegeti. Mint írja: minden üzletember tisztában van azzal, versenyképességi szempontból mennyire fontos a tehetséges és jól képzett munkaerő. “A digitális technológiák elterjedése és klímaváltozás okozta kihívások miatt a világ egyre gyorsuló változásban van. Olyan problémákkal kell szembenéznünk, amelyekre a fiatal munkavállalók tudnak igazán hathatós választ adni. Tisztában vannak azzal, milyen fontos, hogy elhárítsuk a minket fenyegető veszélyeket, és megvan az »étvágyuk« hozzá, hogy a változás élére álljanak” – emeli ki. Frexie szerint ezért is különösen fontos, hogy a vállalatok a hatékony, jó minőségű és mindenki számára elérhető oktatásba fektessenek. “Ha a fiatalok nem tudnak belépni a munkaerőpiacra, a cégek komoly lehetőségektől esnek el. Ahelyett, hogy agilissá és innovatívvá válnának, lemaradhatnak az egyre erősebbé váló versenyben.”
#ESG #Vállalatoknak

Nagyvállalati úri muri?! – ESG KKV Special – 1./10. rész

Az ESG ellen az egyik legfőbb ellenérv, hogy a nagyvállalatok irányítási struktúrájához, működési módjához és erőforrásaihoz igazodik elvárásrendszerében. Mit kezdhet ezzel egy mikro-, kis- vagy közepes vállalkozás? 10 részes cikksorozatunk az ESG-t járja körbe KKV-méretben és értelmezésben. Mert bizony az ESG már nem csak nagyvállalati úri muri!  Egy újabb betűszó Minden aktuális ESG konferencián elhangzik a vád, hogy nem tudják az emberek, mi is az az ESG. De hát miért is kellene egy szakmai betűszót mindenkinek ismernie?! – tehetnénk fel jogosan a kérdést. Hiszen az ESG egy pénzügyi szakmának szóló terminológiaként indult, ami a vállalatok környezeti, társadalmi és irányítási kockázatait és hatásait hivatott pénzügyi elemzésekbe integrálható formára és nyelvre lefordítani. Amit ESG alatt értünk, sokan vállalati fenntarthatóságnak és felelős vállalatirányításnak hívnak. Nem újkeletű arról beszélni, hogy mit jelent kevesebb erőforrást felhasználni, hatékony hulladékgazdálkodást vagy energiafelhasználást megvalósítani, betartani a munkavállalói jogszabályokat, képzés és fejlesztés során segíteni a munkatársak elégedettségét és felkészültségét, biztosítani a biztonságos és egészséges munkakörülményeket, vagy szabályok és utasítások mentén biztosítani, hogy minden munkatárs tudja a vállalat értékeit, elveit, működésrendjét és feladatát a jogszerű működésben. Ha a fenntartható és felelős vállalati működés is ezt jelenti, mégis miért van szükség az ESG-re? Vegyünk hát sorra néhány okot:  Egységes, sztenderdizált, objektivizálható nyelvezet és számadatrendszer kell az üzleti szektor környezeti és társadalmi hatásairól annak érdekében, hogy jól mérhessük a teljesítményt, a javulást és hatékonyan lehessen szakpolitikában vagy finanszírozásban beavatkozni. Annak érdekében, hogy a gazdaság valóban átálljon egy zöld transzformációra, szükség van a gazdaságot mozgató pénzáramok tudatos zöld irányba terelésére: ehhez pedig tudni kell, hogy mely iparágak, cégek, technológiák, ellátási láncok tesznek eleget a fenntarthatósági célokért, kiknek a teljesítmény-adatai érdemlik meg a jövőbeni finanszírozást.  A potyautasok és zöldrefestők (greenwashing alkalmazók) minimalizálása érdekében egyre szélesebb körben és egyre mélyebb szinten kell elvárni a nyilvános adatszolgáltatást és az információk és adatok tanúsítását, minősítését. A zöld fókusz és sürgető intézkedések ugyanakkor nem eredményezhetik a társadalmi egyenlőtlenségek újragenerálódását, figyelnünk kell rá, hogy senkit ne hagyjunk hátra és közben sokszínű, befogadó társadalmat építsünk, így a környezeti, társadalmi és etikai pillért egyszerre kell értékelni és a köztük lévő függőségeket, trade-off-okat (átváltásokat és ellentmondásokat) is kezelni kell.  Minderre hivatott az ESG, a betűszó által képviselt átvilágítás, mérés és beszámolás. Hiszen nézzünk a tükörbe és valljuk be magunknak: az üzleti szektor kudarcot vallott. Évtizedek óta bizonyíték van rá, hogy elégtelenül működnek az üzleti folyamatok, és nem elég hatékonyak az intézkedések a káros környezeti és társadalmi hatások és kockázatok kezelésében, mégsem történtek valódi elköteleződések és hatásos változtatások. Az 1990-es években felháborodást keltett a Nike gyermekmunkásokkal kapcsolatos botránya és jogszabályok hada született azóta (pl. az Egyesült Királyságból eredeztethető Modern Slavery Act), mégis 2019-ben a Samsung, 2020-ban a H&M, 2022-ben a Hyundai, 2024-ben pedig az Armani vagy a Temu szerepel gyermek- és kényszermunka vádjával a médiában. De a foglalkoztatási kérdések mellett a klímaváltozás is hasonló trendet mutat: bár 2016-ban megszületett az aláírás a Párizsi Klímaegyezményen és az egyértelmű célkitűzés, mégis látjuk, hogy messze elmaradnak a zöld technológiák, a körforgásos gazdaság a várthoz képest, a karbonkibocsátás pedig továbbra is túl magas. A biodiverzitás állapotáról már ne is beszéljünk! S biztosan sokat szenved az Olvasó is a szélsőséges időjárástól vagy az aszálytól, ami csak fokozódik, ha folytatódnak a jelenlegi trendek. A Fenntartható Fejlődés Célok (Sustainable Development Goals – SDGs) éves haladási jelentésében pedig szomorúan olvashatjuk, hogy bizony a legtöbb terén csak toporgunk. Emiatt a jogszabályalkotók és általuk/velük együtt a finanszírozói szektor is szigorodik, hiszen szeretnénk, ha minden munkabér, beszerzési költség, beruházás, projekt a fenntarthatósági célokhoz járulna hozzá mostantól.  A globális iránymutatásoknak, jelentéstételi keretrendszereknek, sztenderdeknek és szabályozásoknak nem csak a transzparencia a célja, hanem az elszámoltathatóság növelése a cégek teljes értékláncára. Mit jelent ez? Nem csak adatok és információk publikussá tételét, de azokkal kapcsolatos véleményezés, kérdezés, számonkérés, felelősségre vonás lehetőségét is – a közös tanulás és fejlődés céljából.  KKV érintettség A jogszabályok többsége a nagyvállalatokat regulázza először: óriáscégek, tőzsdei cégek, közérdeklődésre számot tartó cégek vannak a fókuszban. De már egy, két, három év alatt eljutunk akár a 250 vagy 150 fős cégekhez bizonyos témákban, így senki sem várakozhat tétlenül, a felkészülés versenyképességi kérdés lesz. Miért? Mert nemzetközi és nagyvállalati vevők, fenntarthatóság iránt elkötelezett cégek beszerzési tendereiben, ajánlatkéréseiben alapelvárás lesz az ESG szerinti adatszolgáltatás. Aki készen áll, ringbe szállhat, aki nem, kinn ragad. Piacvédésnek hívhatjuk ezt.  Mert a bankok, pénzügyi intézetek átvilágítják a vevőiket, a vállalati ügyfeleket és a projekteket, valamint számos klímaváltozással és társadalmi kihívásokkal kapcsolatos információt és adatot kérhetnek. Hívhatjuk ezt is piacvédésnek.  Mert az EU-s és egyéb vállalatfinanszírozást szolgáló pályázatokban előnyt jelent, ha valakinek bizonyítéka lesz környezettudatos, társadalmilag felelős vagy antikorrupciós erőfeszítéseire vonatkozóan. A piaci helyzet erősítése ez.   Mert egyre nagyobb szerepe lesz a tanúsítványoknak, minősítéseknek, és akinek hamarabb és/vagy jobb eredménye lesz, előnyt élvezhet döntési helyzetekben. A piaci helyzet erősítése ez is.  Mert olyan komplex problémákkal néz szembe az emberiség, amelyeket csak innovációk és újszerű megoldások révén tud kezelni, ha ez egyáltalán lehetséges. Ehhez pedig elengedhetetlenek az új termékek, szolgáltatások és üzleti modellek, együttműködések, amelyek bárhol megszülethetnek, kis- és közepes vállalatoknál még hamarabb is, mint a lomhább nagyvállalatoknál. Hívjuk ezt piac építésnek vagy piacteremtésnek.  Csak, hogy néhány mozgatórugót említsünk. S mely KKV ne szeretné megvédeni vagy erősíteni a piaci helyzetét, netán új piacokra betörni vagy azokat megalkotni?  Mi tehát a feladat? Minden szervezet, mérettől, iparágtól és életciklustól függetlenül jó, ha elvégzi a következő öt alapvető lépést:  Hatásvizsgálat: hogyan hatok a környezetre, emberekre, üzleti kultúrára? Vagyis az aktuális és potenciális pozitív és negatív környezeti, társadalmi, etikai hatásokat kell azonosítani, felmérni a vállalat teljes működésében, értékláncában.  Jövőelemzés: milyen kockázatokkal és lehetőségekkel kell szembenéznem? A gazdasági (pl. várható geopolitikai konfliktusok, növekedési vagy inflációs várakozások), környezeti (pl. növekvő erőforráshiány, zöld szabályozások növekedése, elérhetőbb zöld technológiák), társadalmi (pl. elszegényedés növekedése, közöny erősödése, új generációs elvárások megjelenése, szükségszerű klímavándorlás , atipikus foglalkoztatás iránti igény növekedése) és etikai (pl. korrupciós érzékelés és kockázatfelmérés javulása, döntéshozatali formák sokrétűsége, erősödő érintetti bevonás igénye és szabálya) trendek kapcsán felmérni és számszerűsíteni, hogy melyek milyen mértékben befolyásolhatják a cég pénzügyi sikerességét rövid, közép és hosszú távon. Önvizsgálat: mi végre létezem? Önvizsgálatot kellene tartani, hogy a szervezetem milyen célokat szolgál, mennyire méltányosan részesülnek az értékteremtésből az érintettjeim, milyen ügyet szolgál a gazdasági tevékenységem és eredményem? Összességében mennyire támogatják a klímasemleges, erőforrásfüggetlen és inkluzív növekedést a céljaim?  ESG vállalatirányítás: felelősen működöm? Ki kell tűzni konkrét, elérhető, de ambiciózus környezeti, belső és külső társadalmi és etikai célokat, s azok elérését támogató akcióterveket kell kidolgozni és megvalósítani, majd az ezzel kapcsolatos eredményeket és hatásokat mérni.  ESG adatszolgáltatás és beszámolás: őszintén elmondom? Ki kell alakítani azt a jogszabálynak megfelelő és akár azon is túlmutató önkéntes ESG adatszolgáltatást és beszámolást, amely mind az érintettek számára biztosítja a felelős, fenntarthatóságot támogató döntéshozatalt, mind a vállalat számára a folyamatos fejlődés és megújulás lehetőségét.  Ezeket a feladatokat a cikksorozatban kifejtjük és gyakorlati példákon keresztül végigvesszük a KKV méretre és erőforrásokra szabva. A KKV-k szerepe és felelőssége Talán az Olvasó is úgy látja, de bizonyosan vannak még jó páran, akik úgy gondolják mikro-, kis- vagy közepes vállalatot vezetve, hogy „de hát nem rajtam múlik ”, hiszen az én hatásaim elenyészőek. De ez tévedés!  A mikro, kis- és közepes vállalkozások a káros kibocsátás 60-70%-áért felelnek. 2023-ban az OECD országokban a KKV-k az üzleti szektor CO2 kibocsátásának 50%-áért felelősek, miközben csak 10%-uk méri saját és értékláncának kibocsátását, és 22%-uk nem tudja mi az a „net-zero”.  2022-ben az EU-ban a KKV-k a vállalati CO2 kibocsátás 62%-áért feleltek: globálisan a KKV-k a hulladékkibocsátás 70%-áért felelősek (30.8 millió tonna hulladék).  Az KKV-k azösszes hazai vállalat 90%-át teszik ki, a foglalkoztatottak 60-70%-a dolgozik nekik, és a hozzáadott érték 50%-át termelik meg Magyarországon.Ezz az arány egyébként az EU-ban is hasonló.Így hát ne csak kötelességből vagy üzleti érdekből vágjon bele minden KKV a fenntartható és felelős működés megerősítésébe, hanem azért is, mert sok kicsi sokra megy és együttesen jelentős pozitív hatást tudunk elérni. A fenntartható és felelős beszerzés tematikájú cikksorozat az Alternate Tanácsadó Kft. támogatásával készült, a cikkek szerzői a vállalkozás munkatársai. Jelen cikk szerzője Fertetics Mandy, nemzetközi felelős beszerzés szakértő és számos országban végzett beszállítói auditokat is személyesen. www.alternate.hu 
#Digitalizáció #Jógyakorlatok

Etikus influenszerek: A felelős gondolkodású közösségi médiasztárok fontos szerepet játszhatnak a fenntartható életmód népszerűsítésében

A közösségi médiaplatformokon egyre több olyan tartalomgyártó jelenik meg, akik igyekeznek edukálni a követőiket, felhívni a figyelmet a takarékos fogyasztás és fenntartható életmód fontosságára. Egy közelmúltban megjelent kutatás szerint nincs könnyű dolguk: a paraszociális interakciók szigorú normái mellett a social media oldalak algoritmusainak sajátságai is megnehezíti a munkájukat. Ha az influenszerekre gondolunk, általában olyan, a közösségi oldalakon népszerű újmédia-személyiségek jutnak eszünkbe, akik folyamatosan tartalmakkal bombáznak minket: és minél ismertebbek, annál valószínűbb, hogy egy-egy cég, márka szponzorált “arcaiként” különféle termékeket, szolgáltatásokat ajánlgatnak nekünk – a bőrápoló termékektől a biztosításokig. A vállalatok hamar felismerték a – főleg a kereskedelmi szempontból kiemelten fontosnak számító 18-49 éves célcsoport körében népszerű – közösségi média-sztárokban rejlő potenciált; nem csoda, hogy igyekeznek marketing szempontból hasznosítani az elérésüket. Az internet telis-tele szponzorált terméktesztekkel, bemutatókkal, termékelhelyezésekkel, shopping guide-okkal és étteremajánlókkal. Szerencsére, az elmúlt években egy új, jóval felelősebben gondolkodó influenszer réteg is megjelent az online közéletben: ők az etikus influenszerek, akik a fogyasztás túlpörgetése helyett a fenntartható életmód fontosságára igyekeznek felhívni a követőik figyelmét. A paraszociális interakciók és a kíméletlen algoritmusok között Aya Aboleneien, a HEC Montréal marketingszakának professzora és Aj Ming Csau, a University of Melbourne posztdoktori kutatója friss tanulmányukban részletesen elemezték, milyen hatással van az etikus influenszerek tevékenysége a követőik gondolkodására és életvitelére, milyen módszerekkel tudják népszerűsíteni a fenntartható, egészséges és etikus életformát a közösségi médiában. Vannak köztük vegán aktivisták, akik a húsmentes életmód fontosságára hívják fel a figyelmet és fenntarthatósági influenszerek, akik a fogyasztásuk visszafogására, a hulladéktermelésük csökkentésére, az újrahasznosítás előnyeire próbálják sarkallni a rajongóikat. A kutatók szerint az etikus influenszereknek komoly nehézségekkel kell megküzdeniük az online elérésük felépítése során. Egyrészt, mivel a leghatékonyabban úgy tudják felhívni a figyelmet a fenntartható életvitel fontosságára, ha maguk is példát mutatnak, kénytelenek kitárulkozni a közönségük előtt: ahelyett, hogy egy sokak számára vonzó, de sokszor alapvetően hamis perszónát mutatnának a külvilág felé, őszintén kell kommunikálniuk. Az etikus influenszerek legerősebb eszköze az, ha nyitottan és személyesen nyilvánulnak meg a közösségi médiában – ami sebezhetőbbé teszi őket, mint az átlagos véleményvezéreket. Másrészt az etikus influenszerek általában szélesebb közönséget igyekeznek megszólítani, így szükségszerűen olyan felhasználókhoz is eljutnak a bejegyzéseik, akik kevésbé nyitottak az üzeneteikre: ritkábban reagálnak, kommentelnek, osztanak meg ilyen posztokat, ritkábban kerülnek aktív kapcsolatba az ilyen tartalmakkal. Ez negatív hatással lehet az etikus tartalomgyártók elérésére: hiszen a paraszociális interakciók törvényszerűségei mellett a közösségi médiatartalmak terjedését menedzselő algoritmusok beállításai is abba az irányba hatnak, hogy a hasonló érdeklődési körű, életfelfogású emberek között terjesszék az egyes anyagokat. A példamutatástól az evangelizációig Aboleneien és Csau szerint ennek ellenére vannak olyan technikák, amelyek segíthetnek az etikus influenszereknek abban, hogy minél nagyobb közönséget érjenek el. Ezek a véleményvezérek alapvetően öt, egymástól jól elkülöníthető módszert stratégiát használnak, ezek: a személyes példamutatás a humanizálás a keretezés az ösztönzés és figyelemfelhívás és az evangelizáció A személyes példamutatás különösen hatékony eszköz lehet a kezükben: hiszen lehetővé teszi, hogy egyszerű, jól követhető módszereket osszanak meg a követőikkel azzal kapcsolatban, hogy hogyan, milyen szokások, módszerek, megfontolások szerint tudnak fenntarthatóbban, kisebb környezetterheléssel élni. Lauren Singer, az egyik legismertebb amerikai “zeró waste influencer” például rendszeresen ír arról, hogyan tudja a minimálisra csökkenteni az általa termelt hulladékot. Singer egy olyan posztjával vált világszerte ismertté, amelyben bemutatta: két évnyi hulladéktermelése belefér egy félliteres befőttesüvegbe. A humanizálás ebben a kontextusban a személyes történetek megosztását jelenti. A kommunikációs- és marketingipar régóta hangsúlyozza a “storytelling” fontosságát – ez a módszer az etikus influenszerek számára is lehetővé teszi, hogy indirekt módón, történetekbe ágyazva juttassák el fenntarthatósággal kapcsolatos üzeneteiket a követőikhez. Valódi paraszociális kapcsolatokat építsenek ki velük: így kevésbé “agresszív” módon – például egy jól sikerült “zöld csapatépítőről” szóló beszámolóval, egy erdei túrázásról készült fotósorozattal, vagy egy vegán sütemény receptjének megosztásával – hassanak a követőik gondolkodásmódjára – és ezen keresztül a viselkedésükre, életfelfogásukra. A keretezés lehetővé teszi, hogy az influenszerek fenntartható szemszögből mutassanak be egy-egy, a mindennapi fogyasztási szokásainkkal kapcsolatos, kevesek által ismert tényt. Felhívhatják például a figyelmet arra, hogy a műanyag flakonokban forgalmazott kémiai tisztítószerek milyen ártalmasak a környezetre nézve; hogy a kozmetikai cégek terméktesztelése milyen felesleges szenvedésnek teszi ki a kísérleti állatokat; hogy milyen hatalmas mennyiségű vízre van szükség egy fast fashion márkák által kínált ruhadarab előállításához. Az ösztönzés és figyelemfelhívás egy olyan módszer, amelynek használatával az influenszerek az etikusan működő vállalkozások irányába terelhetik a követőiket, lehetővé téve, hogy olyan cégek termékeit, szolgáltatásait ismerjék meg, amelyek a konkurens piaci szereplőkhöz képest fenntarthatóbb stratégiát visznek. Ez etikus választási lehetőséget ad a közönségnek: megmutatja, hogy olyan termékekkel és szolgáltatásokkal is kiválthatják megszokott “go-to product-jaikat”, amelyek kevésbé károsítják a környezetet. Az utolsó - és talán legerőteljesebb – módszer az evangelizáció. A kutatók szerint ennek a kommunikációs metódusnak a használatával az etikus influenszerek valódi közösségeket építhetnek maguk köré, amelyek az összetartozás ész folyamatos megerősítés, motiváció révén könnyebbé teszik a tagjaik száma, hogy érdemben változtassanak az életmódjukon, fogyasztói szokásaikon. Mint írják, az igazán sikeres szereplők a fent említett öt módszert kombinálva tudnak valós és értékelhető hatást tenni a követőikre. Aboleneien és Csau hangsúlyozzák: a klímaváltozás és a szociális egyenlőtlenségek növekedése miatt az etikus influenszerek száma világszerte nő. Erőfeszítéseik értékes “katonákká” teszik őket a fenntartható jövőért vívott harcban.
#Környezeti ügyek #Vállalatoknak

MI és IoT technológiákkal pörgetné fel a klímaváltozás elleni harcot a Google és a Deloitte

A két cég közös jelentése szerint ha a kormányok időben lépnek, elérhető lehet a 2050-re tervezett “net-zéró” átállás. Az olyan modern technológiák rendszerbe állítása, mint a mesterséges intelligencia megoldások, a felhőtechnológia és az egymással kommunikálni képes, IoT-hálózatokba rendezett eszközök, főleg a feltörekvő piacokon erősíthetnék meg a klímaváltozás elleni védekezést. A közelmúltban adta ki a Google és a Deloitte éves digitális fenntarthatósági jelentését. A Digital Sprinters: The Road to Sustainability című riport készítői szerint a modern digitális technológiák – köztük a világszerte egyre szélesebb körben alkalmazott mesterséges intelligencia (MI) megoldások, az egymással egy internet-alapú hálózaton keresztül kommunikálni képes elektronikai eszközök, az “internet of things” (IoT) technológia és a modern, nagykapacitású felhőrendszerek – lehetnek az alapja annak, hogy 2050-re elérjük azt a nagyívű célt, amitől azt reméljük, világszerte elviselhető szinten tartja majd a klímaváltozás hatásait – a “net-zéró” átállást. “Legújabb jelentésünk legfőbb tanulsága az, hogy ezek a technológiák nagyban erősíthetik a klímaváltozás elleni harcot, hozzájárulhatnak a szennyező anyagok kibocsátásának csökkentéséhez és a fenntarthatóság széles körű elterjesztéséhez – méghozzá elsősorban a feltörekvő országokban” – írták a jelentés készítői. A digitális technológia önmagában nem elég A Google szakemberei elismerték: a digitális technológia önmagában nem elegendő ahhoz, hogy megoldjuk a klímaváltozás problémáját, de “ma már látható, milyen óriási potenciállal bír azzal kapcsolatban, hogy segítsen felgyorsítani a fenntarthatóságért folytatott harcunkat, miközben a gazdasági fejlődést is támogatja”. Mint írják, a Deloitte kutatóival közösen készített jelentés bemutatja, hogyan járulhatnak hozzá a digitális megoldások ahhoz, hogy lelassítsuk a klímaváltozás ütemét, visszavágjuk a globális szennyezőanyag-kibocsátást, és segítséget nyújtsunk a bolygó lakóinak abban, hogy alkalmazkodjanak a felmelegedés okozta változásokhoz. A szakemberek szerint az olyan megoldásokkal, mint az MI-alapú grid-optimalizáció és útvonaltervezés, már rövid távon is jelentősen vissza lehetne fogni a karbonkibocsátásunkat. A digitális technológiák a természeti katasztrófákat előre jelezni képes early warning rendszerek felállításában, és a “klímaálló” infrastruktúra felépítésében is fontos szerepet játszhatnak. Mint írják, mivel világszerte több mint 3,6 milliárd ember él a klímaváltozás hatásainak különösen kitett régiókban, ezen megoldások felállításának “a szabályozás egyik legfontosabb alapvetésévé kell válnia”. A riport szerzői szerint a digitális eszközök a fejlett adatgyűjtésnek és elemzésnek köszönhetően a korábbinál pontosabb környezeti hatásvizsgálatok készítését is lehetővé tennék. “Az MI és IoT-technológiák tovább gazdagítják a tudásunkat, és hozzájárulnak a döntéshozási folyamatok, az automatizáció, valamint az innováció fejlődéséhez” – írják. A döntéshozóknak is lépniük kell A Google és a Deloitte közös kutatásának szerzői szerint kiemelten fontos, hogy az új eszközök rendszerbe állítását kormányzati szintén is elősegítsék. A Google a Digital Spriinters keretrendszer kifejlesztésével is igyekszik segítséget nyújtani a döntéshozóknak a digitális átállást segítő szabályozások megalkotásában. Véleményük szerint a politikusoknak négy fő területen – így az infrastruktúrában, a képzésben, a technológiai fejlesztésben és a fenntarthatóságot támogató jogszabályok megalkotásában – kellene előrelépniük azért, hogy a lehető leghatékonyabban élhessünk a digitális technológiák nyújtotta lehetőségekkel. A kutatók szerint kiemelten fontos lenne, hogy a lehető legtöbb ember számára tegyük elérhetővé az internetet, így biztosítva, hogy minél többen értesüljenek arról, milyen eszközökkel küzdhetünk meg a klíacmválktozás hatásaival. Úgy látják, hogy a műholdas adatgyűjtő rendszerek és az IoT-megoldások fejlesztése nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a jelenleginél több és pontosabb adatot kapjunk a klímaváltozás hatásairól. Az oktatás fejlesztése lehetővé tenné, hogy a jelenleginél több és felkészültebb, a fenntarthatósággal és digitális technológiákkal foglalkozó szakembert képezzünk. A technológiai fejlődést előmozdító innovációs hubok felállításával új ötletek kibontakoztatására és formabontó új technológiák kifejlesztésére nyújtanánk lehetőséget. A klímaváltozással kapcsolatos információk kezelését egyszerűbbé és átláthatóbbá tévő keretrendszerek bevezetésével pedig hasznos segítséget nyújthatnánk a gyártóknak és a fogyasztóknak abban, hogy fenntartható termékeket dobjanak piacra és vásároljanak. Véleményük szerint a digitális eszközök nagyban hozzájárulhatnak a fenntarthatósági szabályok kidolgozásához, a rendelkezésre álló nyersanyag- és erőforrások fenntartható kiaknázásához, és a jól működő “klímaérzékeny piac” létrehozásához.
#Környezeti ügyek #Környezetszennyezés #Társadalmi ügyek

Párizs 2024: Fenntarthatóvá lehet-e tenni egy, az olimpiához hasonló monstre eseményt?

Az idei párizsi játékokat “minden idők legzöldebb olimpiájaként” harangozták be. Tény, hogy a rendezők sokat tettek azért, hogy visszavágják az esemény karbonlábnyomát, de sok szakértő mégis úgy látja, nem több és a nagyvállalatok és az elit érdekeit kiszolgáló, felesleges és pazarló rongyrázásnál. A 2024-es Párizsi Olimpiát “minden idők legzöldebb olimpiai játékaiként” hirdetik – és az első olyanként, amely már megfelel a 2015-ben, szintén a francia fővárosban aláírt klímaegyezményben lefektetett elvárásoknak. Az Olimpiai Rendezőbizottság (Organising Committee for the Olympic Games – OCOG) illetékesei már 2021 óta szeretnének környezetbarát játékokat rendezni; egy ideig arról is szó volt, hogy az idei rendezvény teljesen karbonsemleges lesz – de ezt később szép csendben elengedték. Adja magát a kérdés: lehet-e egyáltalán fenntartható olimpiát rendezni? Ezt a témát járja körül a The Conversation-ön megjelent cikkében Anna de Bortoli, a kanadai kormány net-zéró tanácsadó testületének és az Iceberg Data Lab tudományos testületének tagja. Fele sem igaz? A 2024-es Párizsi Olimpiát – legalábbis papíron – fele akkora üvegházhatású gáz-kibocsátással bonyolítják le, mint a 2016-os riói vagy a 2012-es londoni játékokat. Ez első hallásra meggyőzően hangzik – igaz, némileg árnyalja a képet, hogy a maga 3,5 millió tonna széndioxidnak megfelelő kibocsátásával mind a riói, mind a londoni a valaha volt legkörnyezetszennyezőbb olimpiák közé tartozott. Ráadásul a szakértők közül korábban többen is kritizálták a szervező Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) a kibocsátás kiszámításához használt módszertan miatt, ami végül arra sarkallta őket, hogy egy egységes karbonlábnyom-számítási keretrendszert is kidolgozzanak. Az előzetes tervek szerint az idei olimpia maximális karbonlábnyoma 1,58 millió tonna széndioxidnak megfelelő kibocsátás lehet. “Ambíciózus célkitűzés – írja de Bortoli –, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a 2020-as Tokiói Olimpia – amelyet a pandémia ideje alatt, helyszíni nézők nélkül bonyolítottak le – megrendezése is kétmillió tonna CO2-ekvivalens szennyező anyagot termelt.” Transzparens adatokra van szükség A szakember szerint az olimpiákhoz hasonló magaesemények által termelt szennyezés általában három fő forrásból származik, ezek: A résztvevők és a nézők utaztatása (előbbieké akár a teljes kibocsátás negyedét, utóbbiaké kb. 9 százalékát teszi ki) Az olimpiai létesítmények felhúzása (ezek közül a később is használni kívánt épületek felépítése általában a kibocsátás 25 százalékát, az ideiglenes épületek és energiarendszerek – pl.: generátorok – telepítése pedig 8-8 százalékát teszi ki) A rendezvény lebonyolítása (catering, szállás, logisztika, biztosítás stb., ami a maradék 25 százalékért felel) De Bortoli hangsúlyozza: az idei olimpia pontos kibocsátási számait csak a rendezvény után ismerhetjük meg; egyelőre azt sem tudjuk biztosan, hogy pontosan mennyi és milyen forrásból származó építőanyagot használtak fel az építkezések során, ahogy azt sem, hogy hány néző látogat el a helyszínekre (utóbbit jelenleg 13 millió főre teszik). Mint írja, a párizsi olimpia “karbonegyenletének” legnagyobb ismeretlenje a közlekedés: a megnövekedett légiforgalom mellett, a fenyegető vasúti sztrájkok és a párizsi metróvonal bővítésének elhúzódása is jelentősen növelheti a kibocsátást. Ahogy az is, hogy az olimpia kedvéért egy új autópálya-csomópontot is átadtak, ami hosszútávon jelentősen növelheti a forgalmat a francia fővárosban és környékén. A NOB azt ígéri, hogy az olimpia pontos karbonlábnyomát még idén ősszel nyilvánosságra hozzák. De Bortoli azt reméli, hogy átlátható és ellenőrizhető módon teszik majd közzé a számokat, amelyeket így független third party-k is auditálhatnak majd. Zöldkarikás játékok? Az idei olimpia szervezői számos olyan módszert bevetettek amelyek révén visszavághatják a szennyezőanyag-kibocsátást – igaz, hogy, ahogy a szakértő írja, egyik módszer sem teljesen hibátlan. 
Elsőként az infrastruktúra-fejlesztést káros hatásait igyekeztek minimalizálni. A játékok 26 helyszínének 95 százaléka már meglévő vagy ideiglenesen felállított építmény, ráadásul az újonnan felhúzott létesítményeket is úgy tervezték meg, hogy alacsonyabb legyen a kibocsátásuk, mint egy átlagos épületé. “Az új, ökidizájn szempontok szerint felépített helyszínek jó példája a vízisport-központ épülete, amelyet favázra építettek fel, a tetőt napelemekkel borították, a nézőtér székeit pedig újrahasznosított műanyagból készítették” – sorolja de Bortoli. Mint írja, az újrahasznosított műanyag használata ugyan nem különösebben lényeges tétel a létesítmény karbonlábnyoma szempontjából – lévén relatíve jóval kisebb a tömege, mint a többi felhasznált anyagnak: fémnek, betonnak stb. –, de “a műanyaghulladék mennyiségének csökkentése és a beruházás helyi gazdaságra gyakorolt pozitív hatásai miatt így is dícséretes kezdeményezés”. A szakértő a 14 500 olimpikon és kilencezer paralimpikon befogadására tervezett olimpiai falut is a jó példák között említi: a Párizs északi peremén felállított komplexum karbonlábnyoma az előzetes tájékoztatás szerint harminc százalékkal kisebb, mint egy hasonló volumenű átlagos beruházásé. “Azért itt is van egy kis bökkenő: az előzetesen megállapított benchmark – négyzetméterenként egy tonna CO2 – a vonatkozó tanulmányok szerint jóval magasabbnak tűnik, mint a 2022-ben felhúzott európai épületek teljes életciklusukra számított négyzetméterenként 210 kilogrammos átlagos karbonlábonyoma” – hívja fel a figyelmet. De Bortoli azt is aggályosnak tartja, hogy a NOB nem közölte, csak az építkezés alatt kibocsátott, vagy az esetleges további felhasználás során keletkező szennyezőanyagok mennyiségéét is figyelembe vették-e a benchmark kiszámításakor. Az olimpia energiaigényét elvileg teljes mértékben megújuló források – nap- és geotermikus erőművek, biodízellel működő generátorok stb. – biztosítják. A catering is fenntarthatóbb lett: a nézőknek kínált ételek 75, a kiszolgáló személyzetnek és az önkénteseknek felszolgáltaké pedig ötven százalékban vegetáriánus lesz, ráadásul a felhasznált élelmiszerek negyedét is helyi termelőktől szerzik be. Az OCOG a kármentésre is hangsúlyt fektet: ígéreteik szerint a következő években jelentős erdőtelepítési és erdőmegóvási programokat, megújuló energetikai beruházásokat finanszíroznak majd Franciaországban és másutt, hogy ellentételezzék a játékok kibocsátását. Az olimpiákhoz hasonló “megarendezvények” nem csak problémát, hanem lehetőséget is jelenthetnek De Bortoli hangsúlyozza: a nemzetközi kutatói közösség rendkívül megosztott azzal kapcsolatban, hogy ki lehet-e “zöldíteni” az olimpiákhoz hasonló monstre eseményeket. Sokan úgy gondolják, hogy már a puszta méreteik miatt sem lehetnek fenntarthatók, csupán azért van szükség rájuk, hogy a nagyvállalatok és az elit érdekeit, szórakozását szolgálják. Mások viszont úgy látják, remek lehetőséget biztosítanak az innovációra: a fenntartható fejlesztések kidolgozására és a fenntarthatóság eszményének népszerűsítésére. A szakember szerint az idei olimpia várható karbonlábnyoma 13-16 millió nézővel számolva nagyjából 1,6 millió tonna széndioxidnak megfelelő kibocsátás lehet. Ez fejenként 100-125 kilogramm CO2-ekvivalens szennyezés, ami “relatíve kis mennyiség, figyelembe véve, hogy egy átlagos európai évente 7,8 tonnának megfelelő kibocsátást termel”. Igen ám, csakhogy – hívja fel a figyelmet a szerző – ahhoz, hogy a párizsi klímaegyezményben kitűzött 1,5-2 fok alatt tudjuk tartani a globális felmelegedést, drasztikusan, nagyjából évi két tonnára kellene csökkentenünk a bolygó összes lakójának karbonlábnyomát. “Méltányos lenne, ha a kibocsátás legnagyobb részéért felelős fejlett országok oroszlánrészt vállalnának annak csökkentésében is” – húzza alá. De Bortoli úgy látja, itt lenne az ideje, hogy újragondoljuk az olimpiákhoz hasonló, nagy volumenű eseményeket, és összhangba hozzuk azokat a globális klímacélokkal. “Mi több, a játékok komoly segítséget nyújthatnak abban is, hogy felgyorsítsák az őket befogadó régiók energetikai- és klímaátállását, előmozdítsák a városi terek regenerációját. A rendező városok felhasználhatnák az ilyen magarendezvények teremtette lehetőséget arra, hogy energiahatékonyabbá tegyék az épületeiket, megújuló forrásokra támaszkodó energetikai infrastruktúrát építsenek ki, vagy vonzóbbá tegyék a hétvégente vidékre menekülő lakosok számára a városokat."