Egyre több gazdag ország igyekszik “kiszervezni” a menekültek és menedékkérők elhelyezését, ellátását, felügyeletét. Az elmúlt években az EU is több ilyen megállapodást kötött: szakértők szerint az ez a gyakorlat nem csak képmutató és pazarló, hanem az elnyomó, antidemokratikus berendezkedésű országok kormányait és a szélsőjobb térnyerését is erősítheti.
Az elmúlt években, elsősorban a Közel-Keleten és Ukrajnában dúló háborúk, fegyveres konfliktusok, valamint az egyre súlyosabbá váló víz- és élelmiszerszegénység miatt komoly menekülthullám indult el Európa felé. Az ennek nyomán kitört politikai válságot több gazdag ország és államszövetség is a menekültek elhelyezésének, ellátásának és felügyeletének kiszervezésével gondolta megoldani. Nagy-Britannia például egy ideig komolyan fontolgatta, hogy a nemzetközi politikában csak “offshoring-ként” emlegetett, méltán rosszhírű gyakorlatnak megfelelően Ruandába küldje a menedékkérőket – igaz, ezt az ötletet végül hazai és nemzetközi nyomásra elvetették.
Ugyan a fenti tervnek köszönhetően Rishi Sunak – nemrég megbukott – kormánya vált az offshoring rosszarcú plakátfiújává, nem a brit konzervatívok voltak az elsők, akik hasonlóan drasztikus megoldásban gondolkodtak. Az Európai Unió (EU) is több afrikai és közel-keleti országgal kötött megállapodást arról, hogy még jóval a határai előtt feltartóztassák a menekülőket: 2017-ben Líbiával, 2023-ban Tunéziával, idén márciusban pedig Mauritániával írtak alá ilyen szerződést. Ezeknek a megállapodásoknak a megkötésére az EU Új migrációs és menekültügyi paktuma (EU Pact on Migration and Asylum) biztosított lehetőséget, amely részletesen vázolja az unió “migránskiszervezési stratégiáját”.
Az offshoring gyakorlatának élharcosa Ausztrália volt: ők már 2012-ben egy csendes-óceáni kis szigetországba, Naurura “exportálták” a menedékkérőket. Mégis a brit “Ruanda-terv” vált ennek a sokat vitatott stratégiának a szimbólumává: nem kis részben azért, mert 2022-ben az akkor még Boris Johnson vezette konzervatív kormány nem kevesebb, mint 50 ezer menekültet akart kizsuppolni az országból.
Emberi lények helyett árucikkek?
A kritikusok szerint a brit terv emberi lények helyett egyszerű árucikkeként kezelte volna a menedékkérőket, akiket, akár egy bála ruhát, országról országra lehet szállítani. Ali Bhagat és Genevive LeBaron, a Simon Frasier University kutatói közelmúltban megjelent tanulmányukban épp emiatt a kétes megközelítés miatt döntöttek úgy, hogy nem csak emberi jogi és politikai, hanem logisztikai szempontból is megvizsgálják a nyugati országok menekültpolitikáját. Mint írják, ezek az országok “újfajta menekültpolitikát” honosítottak meg: ahogy kiszervezték a termelést, az elektronikai hulladék elhelyezését, vagy a műanyag-újrahasznosítást, úgy igyekeznek a menedékkérők elhelyezését is outsource-olni. Véleményük szerint ez a gyakorlat alapvetően hibás: nem elég, hogy növeli az emberi jogi visszaélések esélyét, de az autokratikus rezsimek “feltőkésítéséhez”, pénzügyi megerősítéséhez is nagyban hozzájárul, ráadásul nagyon drága is.
A klímaváltozás negatív hatásai, az egyre erősödő politikai elnyomás, a növekvő társadalmi-gazdasági bizonytalanságok és az egyes vallási, etnikai csoportok rendszerszintű üldöztetése miatt a gazdag országoknak évről-évre több menekültre kell számítaniuk. Folyamatosan nő a menekültellenesség is; nem véletlen, hogy világszerte egyre több kormány gondolkodik az offshoring valamilyen változatának bevezetésén: idén májusban egy közös nyilatkozatban az EU huszonhét tagországa közül tizenöt is azt szorgalmazta, hogy “szervezzük ki” a menedékkérők kezelését.
Bhagat és LeBaron szerint az sem véletlen, hogy a Ruanda-terv komoly népszerűségre tett szert az európai szélsőjobb politikusainak körében – hiszen a menekültek jó része Afrikából vagy a Közel-Keletről érkezik, így befogadásuk remek apropót kínál a rasszista retorika csúcsra járatásához. “Véleményünk szerint a menekültek kiszervezése embertelen, hatékonyatlan és általánosságban véve rossz politika” – húzzák alá.
Az emberi jogi visszaélésektől az elnyomó rezsimek feltőkésítéséig
A kutatók cikkükben részletesen elemzik az offshoring veszélyeit. Az első és legfontosabb problémának az emberi jogi visszaéléseket tartják. Mint írják, ez a módszer tulajdonképpen megtagadja a menekülőktől a menedékjogot, teret ad a túlságosan szigorú és ártalmas migrációs politikák terjedésének, az embereket pedig szimpla árucikké silányítja. A más országba delegált menekülteknek gyakran komoly nehézségekkel kell megküzdeniük az előállításuk és elszállításuk – tulajdonképpen kitoloncolásuk – ideje alatt is; az offshoring egyik legnagyobb problémája, hogy gyakorlatilag semmilyen biztosítékot nem nyújt az emberi jogi visszaélésekkel szemben. Bhagat és LeBaron az EU Líbiával kötött alkuját említi példaként: mint írják, 2017 óta a tagországok 59 millió eurót költöttek a líbiai partiőrség kiképzésére és felszerelésére, miközben számos, az észak-afrikai ország partvidékén feltartóztatott menekültekkel szembeni visszaélésről, köztük fizikai és szexuális erőszakról, kényszermunkáról, zsarolásról kaptunk híreket.
A kutatók az elnyomó rezsimek feltőkésítését is komoly problémának tartják. Mivel a nyugat az offshoring keretében pénzt ad a menekültek elhelyezéséért a befogadó országoknak, szó szerint finanszírozza ezeknek a gyakran antidemokratikus politikai berendezkedésű államoknak a hatalmi elitjét. Mint írják, ezek az összegek többnyire korrupt politikusok és a migráció logisztikai támogatását intéző magáncégek zsebében kötnek ki. Idén márciusban az EU például azzal a Mohamed Oul Ghazouani kormánya vezette Mauritániával kötött 210 millió eurós offshoring-alkut, ahol emberi jogi szervezetek, köztük a Humán Rights Watch jelentése szerint a mai napig tolerálják a rabszolgaság bizonyos formáit.
Bhugat és LeBaron szerint az offshoring nem csak drága, de kudarcra is van ítéltetve. A Ruanda-terv például nem kevesebb, mint 1,8 millió fontba került volna a brit adófizetőknek – menekültenként; az ausztrál kormány pedig 2023-ban 485 millió ausztrál dollárt fizetett huszonkét menedékkérő Naurura szállításáért. Ezek az intézkedések nem csak embertelenek, de pazarlóak is – figyelmeztetnek, hozzátéve: az offshoring alapvetően alkalmatlan a menekülthullám megállítására, tulajdonképpen csak arra jó, hogy politikai üzemanyagot szolgáltasson a szélsőjobb pártok számára.
Le kell állítanunk a “menekültbizniszt”
A kutatók szerint az “új menekültbizniszt”, vagyis az offshoring egyre terjedő gyakorlatát mihamarabb le kell állítanunk. “Miközben a gazdag országok komoly összegeket fizetnek a szegényebbeknek azért, hogy levegyék a vállukról a menekültek elhelyezésének és ellátásának terhét, gyakran szemet hunynak a súlyos emberi jogi visszaélések felett, és ami még rosszabb, visszariaszthatják az embereket attól, hogy egy biztonságos országban kérjenek védelmet” – fejtegetik.
Úgy látják, az EU menekültpaktumja is ezt a rossz gyakorlatot erősíti, nem véletlen, hogy több mint ötven nemzetközi nonprofit nemrég közös nyilatkozatban hívta fel a figyelmet arra, hogy ez az új szabályozás katasztrofális következményekkel járhat a menekültek emberi jogaira nézve.
by 
