Kordonok nem voltak. A gyülekező alatt szemerkélő eső és a maroknyi ellentüntető sem tudta elrontani az önfeledt-pezsgő hangulatot. Fényképes beszámoló.
Idén június 22-én tartották a Budapest Pride felvonulást. A 29. Pride jelmondata – ahogy immár harmadik éve, a “pedofiltörvény” 2021-es elfogadása óta mindig – a “Vedd vissza a jövőd!” volt; a délután két órára hirdetett gyülekező alatt szemerkélő eső és a meglehetősen visszafogott számban megjelenő ellentüntetők sem tudták elvenni a felvonulók kedvét attól, hogy megint rekordszámban sétálják és táncolják végig a felvonulást – a szervezők szerint évről-évre közel harmincötezer ember vesz részt az eseményen, és ezzel a Pride Magyarország legnagyobb emberi jogi tüntetése.
Az idei felvonulás a korábbi évekhez képest jóval nyugodtabb, felszabadultabb hangulatban zajlott. Annak ellenére is, hogy a “genderproblémát” a zászlajára tűző politika nyomása alig enyhült valamit Magyarországon: ahogy a 444.hu szerzője fogalmazott, inkább “átalakult”, a törvényhozók és a konzervatív honatyák a korábbinál kevésbé feltűnő eszközökkel igyekeznek korlátozni az LMBTQ-közösség jogait.
A rendezvényen több ellenzéki politikus is részt vett: Karácsony Gergely főpolgármester mellett David Pressman amerikai nagykövet is ott volt, a Kétfarkú Kutya Párt és a Momentum pedig saját teherautóval is jelen volt az eseményen.
Az idei Pride-on nem csak a szexuális kisebbségek jogaira, hanem az olyan rendszerszintű társadalmi problémákra is igyekeztek felhívni a figyelmet, mint a rasszizmus, a lakhatási válság, az ökológiai krízis, a demokráciába vetett hit válsága, a homofóbia, a transzfóbia vagy a szexizmus.
A jó hangulathoz nagyban hozzájárult, hogy a résztvevők szabadon, kordonok és beléptetés nélkül vonulhattak, a menet a Podmaniczky utca-Bajcsy-Zsilinszky út sarkáról az Andrássy úton át a Vajdahunyad Vára előtti füves területig tartott, ahol számos emberi jogi civil szervezet is képviseltette magát sátrakkal, programokkal, beszélgetésekkel. Az est házigazdája Karafiáth Orsolya író, költő volt.