újrahasznosítás

Kategória

Kategória
  • Digitalizáció
  • ESG
  • Jógyakorlatok
  • Környezeti ügyek
    • Környezetszennyezés
  • Lakhatás
  • Nonprofitoknak
  • Sikersztorik
  • Társadalmi ügyek
    • Egészség
    • Leszakadó régiók
    • Oktatás
    • Társadalmi diverzitás
  • Társadalmi vállalkozás
  • Vállalatoknak

Címkék

Címkék
  • #civilek
  • #digitalizáció
  • #társadalmi vállalkozás
  • #Tippek/ jó gyakorlatok
  • adakozás
  • adatvédelem
  • adománygyűjtés
  • adománytaxi
  • ashoka
  • birkózás
  • brandépítés
  • caf
  • chatgpt
  • civil szervezet
  • civilek
  • civilszervezetek
  • civl szervezetek
  • crm
  • CSR
  • csr platform
  • design sprint
  • design thinking
  • digitalizáció
  • donorok
  • e-learning
  • edukáció
  • egészségügy
  • előadástechnika
  • érdekvédelem
  • ESG
  • ételmentés
  • fejlesztés
  • fejlesztzés
  • felzárkóztatás
  • fenntarthatóság
  • forprofit
  • forptofit
  • fundraiding
  • fundraising
  • google
#Környezeti ügyek #Vállalatoknak

Körforgásos gazdaság az Európai Unióban: Az elmúlt években alig volt előrelépés

Szűk tíz év telt el azóta, hogy az EU szakpolitikai célként fogalmazta meg a körforgásos gazdaságra való átállást, de azóta sajnos nem sok eredményt sikerült elérni. Az alábbi cikk a körforgásos gazdaság – már sokszor és mégsem elégszer kitárgyalt – alapelvei mellett azt is bemutatja, hogy hol mentek félre a dolgok. “Az út a fontos, nem a cél” – tanítja a keleti filozófia. A körforgásos gazdaság kapcsán viszont mintha kicsit túl sok figyelmet fordítanánk az útra – miközben azt sem igazán tudjuk, valójában hova szeretnénk eljutni. Kezdjük azzal, hogy mit szeretne elérni az Európai Unió (EU): a „(…) körforgásos gazdaságra való átállást annak érdekében, hogy Európa tisztábbá és versenyképesebbé váljon”. Na de mit is jelent a gyakorlatban egy teljes mértékben körforgásosan működő gazdaság? A teljes körforgás ideája sajnos kevésbé megfogható, mint a karbonsemlegességi klímacél. Az üvegházhatású gázok kérdése „könnyű”, hiszen tudjuk, hogy csökkentenünk kell őket. Ahogy azt is tudjuk, milyen arányban kell csökkenniük, és miként „semlegesítsük” a fennmaradó mennyiséget. A teljes körforgás mentén működő gazdaság definíciójában viszont még ma sincs szakmai konszenzus; igazság szerint eddig maga az EU sem javasolt rá egyértelmű értelmezést. Érdekes, hogy egy olyan célt tűztek ki maguk – magunk – elé, amelynek gyakorlati jelentését még csak nem is definiálták az érintett szereplők számára. Teljes körforgást! (Vagy valami olyasmit) A fenti kijelentésre válaszul sokan bizonyára rögvest elkezdenék sorolni a 2025-ig vagy 2030-ig megvalósítandó hulladékgazdálkodási célokat, hogy mekkora újrahasznosítási részarányt kell elérnünk az egyes anyagokból keletkező hulladékok esetében. Ezt a gondolatmenetet folytatva pedig eljutnának oda, hogy 2050-re ideálisan már nem keletkezik majd hulladék az EU-ban, mert minden anyagot újrahasznosítunk. Ezt nevezhetjük „hulladékfókuszú” megközelítésnek, ami a körforgásos gazdaság értelmezésének egyik meghatározó iskolája. De csak az egyik: a másik, hasonlóan meghatározó irányzat azt vallja, hogy a hulladékgazdálkodás nem a központi kérdés, csupán egy része, komponense a körforgásos gazdaság ideájának. Ez az iskola a termelési és fogyasztási rendszerek dinamikáját helyezi központba, miközben a gazdaság anyagigényének csökkentését tartja igazán fontosnak. Ennek az iskolának a hívei szerint a felesleges termelés, illetve a túlzott fogyasztás csökkentése, valamint a szükséges termékek hosszú élettartamra való legyártása és a fogyasztó által minél hosszabb ideig való használata is kiemelkedően fontos eleme a körforgásos gazdaságnak; a termékek anyagában történő újrahasznosítása pedig csak hasznos élettartamuk végén következhet. Az ezen elv mentén gondolkodók csoportja nevezhető a „paradigmaváltó iskolának”. Az ő hierarchiájukat képezi le a 10R (vagy más néven a „Körforgás Létrája”) rendszere, ami az anyag- és energiaveszteségek minimalizálásának elve mentén rangsorolja a körforgásos gazdaságban használt tevékenységeket (1. ábra). 1. ábra. A körforgás létrája (Cramer, 2017) Ezzel persze még nem válaszoltunk arra a kérdésre, hogy mit is jelent a teljesen körforgásos gazdaság a gyakorlatban. Azt már tudjuk, hogy túlmutat azon a korábban is leírt értelmezésen, amely szerint egy ilyen gazdaságban minden anyagáramot „bezárunk” – azaz minden elfogyasztott terméket újrahasznosítunk a használat végén. Párhuzamot vonva a klímacélokkal, arra már a karbonsemlegesség terén is rájöttünk, hogy nem elegendő a kibocsátások puszta mérése és azok semlegesítése: szükségünk van a kibocsátott mennyiség csökkentésére is, ami után csak a fennmaradó hányadot kell semlegesítenünk. Ez az az elvi és módszertani szakadék, amelyet a klímaharc a „Net Zero” irányzattal meg tudott ugrani. A körforgásos gazdaság viszont még mindig egy helyben, az elvi viták szintjén toporog, az anyagcsökkentés meghatározására irányuló módszertanról – vagy szakpolitikai elköteleződésről – pedig szinte szó sincs. Hollandiát sokan úttörőnek tartják ezen a téren, hiszen 2016-ban elsőként köteleződött el szakpolitikai szinten gazdasága körforgásos átalakítása mellett. Az ország körforgásos anyaghasználati mutatója (Circular Material Use) – amely azt mutatja meg, hogy egy gazdaság összes anyagfelhasználásából mekkora hányadot tesznek ki az újrahasznosított anyagok – a maga harminc százalék közeli teljesítményével dominánsan vezeti az európai mezőnyt. Hollandia a gazdasága körforgásos átalakításának céldátumát az EU-hoz hasonlóan 2050-re időzíti. Komoly lépéseket is tesznek ebbe az irányba: bár a teljes körforgás koncepciójának értelmezése még náluk sem teljes, sikerült meghatározniuk egy könnyen értelmezhető és mérhető célt. Az ország 2030-ra meg akarja felezni a gazdasága által felhasznált elsődleges nyersanyagok (azaz a frissen kitermelt nyersanyagok) mennyiségét. Sok más tényező mellett ez az a pont, ami igazán különlegessé teszi a holland szakpolitikát, hiszen a világon szinte egyetlenként sikerült áthidalniuk a körforgásos gazdaság terén uralkodó elvi és módszertani kérdések közötti szakadékot. (Tév)úton a körforgásos gazdaság felé A holland Circle Economy nevű szervezet 2018 óta minden évben kiadja az úgynevezett „Circularity Gap” jelentést, amely a világgazdaság körforgásos átalakításának tendenciáit vizsgálja. Az idei jelentés kimutatta, hogy a világgazdaság körforgásos anyaghasználati mutatója 2023-ban mindössze 7,2% vol, és így folyamatos csökkenést mutat a 2018-ban először mért – és szintén meglehetősen alacsony – 9,1%-hoz képest. Főleg annak fényében, hogy az emberiség ebben az ötéves periódusban több mint 500 milliárd tonna nyersanyagot termelt ki, ami közel a harmada az 1900 óta felhasznált összes anyagmennyiségnek (2. ábra). 2. ábra. A globális gazdaság anyagfelhasználási tendenciái 1900-tól napjainkig (Circle Economy, 2024) Maga a körforgás gazdaság koncepciója ezzel szemben mondhatni virágzott a tudományos és a szélesebb szakmai közösségben. A témában folytatott diskurzus mértéke megháromszorozódott a szakcikkek és szakmai események számát tekintve. Kijelenthető tehát, hogy a körforgásos gazdaságról napjainkban nagyon sokan és nagyon sokat beszélnek, ám ennek a gyakorlati haszna sajnos még közel sem látható. Ezen a ponton érdemes kifejteni azt, hogy minek is köszönhető ez a dinamika. Az még magában ugyanis nem nagy felfedezés, hogy egy viszonylag új koncepció kapcsán gyorsan felfut az elméleti értekezések száma, miközben a gyakorlati hasznosulás még várat magára. Ennél sokkal fontosabb kérdés, hogy egyáltalán milyen mutatószámokkal szeretnénk mérni a megvalósítást. Az igazság az, hogy az elmúlt több mint kétszáz évben kialakított gazdasági struktúrában, a fenntarthatóság mérőszámai nem feltétlenül tükrözték a rendszer valós fenntarthatóságát. Ha példát kellene mondani az ilyen indikátorokra, a legtöbben valószínűleg a „hatékonyságot” említenék először. Kérdés persze, hogy ezt a fogalmat milyen kontextusban értelmezzük. A hatékonyság-paradoxon kétszáz éve Közgazdasági értelemben véve a "hatékonyság" kétségkívül pozitív dolog. A definíciója szerint egy rendszer akkor hatékony, ha a korábbiaknál kevesebb erőforrásra van szüksége a korábbiaknál több termék előállításához. Ezen az elven alapul az egyik legfontosabb makrogazdasági mérőszámunk, az „erőforrás-termelékenység” is: ennek értéke egy ország gazdaságában felhasznált alapanyagok mennyiségét veti össze az ott megtermelt GDP-vel. A fejlett országokban ez a mutató jellemzően magas, mert viszonylag kevés alapanyag felhasználásával állítanak elő magas gazdasági értéket. A közgazdaságtan az ilyen trenden alapuló gazdasági növekedést nevezi intenzívnek. A fejlődő országok gazdasága pedig jellemzően extenzíven növekszik, azaz sok erőforrást kell felhasználniuk a GDP relatíve kismértékű növelése érdekében. A tanulság egyértelmű: minden országnak olyan hatékony, intenzív növekedésre kell törekednie, amelyben egy egység gazdasági növekedéshez alacsony erőforrás-szükséglet társul. Azt azonban érdemes észben tartani, hogy az erőforrás-termelékenység indikátora egy arányszám. Az ipari forradalom kezdete óta pedig megdönthetetlen tévhitté vált, hogy ezen arányszám javulásával a gazdasági teljesítmény értéke növekszik, az ahhoz felhasznált erőforrás-mennyiség pedig csökken – ez viszont nem feltétlenül igaz. A termelékenység ugyanis úgy is növekedhet, hogy közben a GDP és a felhasznált erőforrások mennyisége is növekszik. Ehhez mindössze annyi szükséges, hogy a gazdasági növekedés arányaiban nagyobb legyen, mint az erőforrások felhasználásáé. Mi több, az elmúlt bő két évszázadban valójában ez jellemezte az ipari társadalmakat. Újabb technológiák segítségével, arányaiban minden kis gazdasági termelőegység kevesebb anyagot használt fel nagyobb gazdasági érték előállításához, így viszont az adott tevékenység egyre költséghatékonyabbá vált, és egyre több gazdasági szereplő kezdett bele - ami makroszinten tovább növelte a felhasznált anyagok abszolút értékét. A tudományos világban már a 19. század közepén felfedezték ezt az összefüggést, amelyet először „Jevons-paradoxon”-nak neveztek, majd a 20. század másik felében „visszapattanó hatás” néven vált egyre szélesebb körben ismertté. Igaz, még mindig nem elég széles körben, ahogy azt a fent vázolt gondolatmenet is alátámasztja. Hogyan kommunikáljunk a hulladéktermelésünkről? Végül nézzünk meg egy hasonló példát, most az alapanyagok felhasználásáról visszaugorva a hulladékok kérdésére. A hulladékok kapcsán a legfontosabb mérőszámok a termelésük mértéke és az összes mennyiségből újrahasznosításra kerülő mennyiség aránya. Az előbb bemutatott abszolút érték vs. arányszám dinamikából kiindulva talán már senkit nem lep meg, hogy ezek a mutatószámok is adnak lehetőséget a „kreatív” értelmezésre. Az elvi kereteken túl most használjunk egy gyakorlatiasabb megközelítést. Tegyük fel, hogy egy cég az egyik évben száz tonna hulladékot termel, amelyből öt tonnát hasznosít újra. A rákövetkező évben pedig kétszáz tonna lesz az összes hulladék mennyisége és ebből húsz tonna az újrahasznosított mérték. Ezt a tendenciát három különféle módon is kommunikálhatja a vállalat (3. ábra): Az első, hogy sikerült megnégyszereznie az újrahasznosított hulladék mennyiségét, ami igen pozitív. A második mód annak a kiemelése, hogy 5%-ról 10%-ra növelte az újrahasznosított hulladékmennyiség arányát az összesen termelt hulladék mennyiségéhez képest. Ez szintén pozitív fényben tünteti fel a céget. A harmadik opció pedig a lineáris hulladékmennyiség 85 tonnával való növekedésének a kommunikációja. Ez a mutató az előző kettőhöz képest már sokkal kevésbé tüntetné fel jó színben a céget. 3. ábra. Hulladéktermelési indikátorok összehasonlítása Merre tovább? A körforgásos gazdaság szakpolitikai megjelenésének közel tíz éve kapcsán kijelenthetjük, hogy nem sok minden változott az eddig eltelt időben. Persze, ezzel önmagában még nem is lenne gond, hiszen – ahogyan azt korábban is hangsúlyoztuk – a gyakorlati eredmények sokszor váratnak magukra a szabályozások megjelenése után. Ennek a cikknek sokkal inkább az volt a célja, hogy olyan hiányosságokra világítson rá, amelyek feloldásával már szakpolitikai szinten is foglalkoznunk kell. A körforgásos gazdaság kérdése sajnos még mindig a háttérben van a klímaváltozás tematikájával szemben, nemcsak népszerűségben, hanem a megvalósítás megfelelő szakmai megalapozottságának tekintetében is. Ennek talán az is oka lehet, hogy a fennálló gazdasági rendszer a klímaharcot már lefordította a saját keretrendszerére. Ha valaki klímatudatos akar lenni, zöld megoldások sora áll rendelkezésére megvásárolható termékként: kezdve az alacsony karbonlábnyomú napi fogyasztási cikkekkel, az elektromos autókon át egészen a napelemekig. A körforgásos gazdaságból viszont nehéz "belőle "terméket csinálni", hiszen magát a kommodifikáció elvét veti el. Az értelmezéséből fakadó viták alapját is ez szolgáltatja: a konformista álláspont szerint egy körforgásos gazdaságban nyugodtan fenntarthatjuk a jelenlegi fogyasztásunkat, csupán az anyagáramok újrahasznosítására kell odafigyelnünk, a radikális értelmezés viszont a fogyasztói társadalom alapelveit kérdőjelezi meg. Utóbbi szemlélet beemelését kell megugrania az EU szakpolitikájáért felelős döntéshozóinak. Felhasznált források: https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/00139157.2017.1301167https://www.circularity-gap.world/