Ma Magyarországon minden hatvankilencedik gyerek nem a saját családjában, hanem az állam gondoskodásában nő fel. Nagy részük olyan intézményekbe kerül, amik nem tudnak számukra elég ölelést, gondoskodást, szociális és érzelmi biztonságot nyújtani, ennek hiányában pedig jó eséllyel a társadalom peremére sodródnak. Marton Kriszta, a Világszép Alapítvány vezetőjének cikke a társadalmi hatásmérésről.
A Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány gyerekotthonokban felnövő gyerekek köré fon programjaival védőhálót, így esélyt teremtve arra, hogy önálló, boldog életet tudjanak felépíteni felnőtt korukban. Kollégáik, önkénteseik a lehető legértékesebbet adják nekik: az idejüket, a szeretettel teli figyelmüket és a feltétel nélküli elfogadást. Jelenleg százkilencven olyan gyerek életében jelentenek biztos pontot, akik a saját családjuk nélkül kénytelenek felnőni. Mind a támogatóink, mind a tevékenységünket csak szimplán megismerni vágyók részéről jogosan merül fel a kérdés: hogyan lehet kimutatni a munkánk eredményét? Vannak-e számokkal is kifejezhető sikereink?
A kérdés jogos, húsz, az üzleti szférában eltöltött év után magam is, ahol csak lehet KPI-okban, megtérülésben és költséghatékonyságban gondolkodom. Az is természetes, hogy adományozó partnereink nem csak egy erős érzelmi impulzus hatására állnak egy ügy mellé, hanem pénzügyi támogatásukra kvázi befektetésként tekintve olyan kérdésekre is keresik a választ, mint hogy mennyit számít a segítségük; mik az esélyei a sikernek; vajon hány ember fog jobban járni és mennyivel, ha támogatnak minket; esetleg jobb helye lenne-e a pénzüknek máshol.
Számokban kifejezni az emberi kapcsolataink értékét elsőre szinte lehetetlen feladatnak tűnik. Vajon ki tudná megmondani, mennyit számít egy rokon támogatása, bátorító szava? Mennyit ér, amikor egy barátunk segít nekünk túllendülni egy nehéz korszakon, vagy visszatart minket egy nagyobb baklövéstől? Hogyan alakult volna az életünk, ha nem kapjuk meg szüleink és mentoraink – például tanítóink, főnökeink, keresztszüleink – segítségét? Én nem tudnám mindezt számokban kifejezni, de abban biztos vagyok, hogy nélkülük nem jutottam volna el idáig.
Így volt statisztika tanárom mondásából kiindulva – miszerint ami nem mérhető, az nem is létezik – mi mégis megpróbáltuk a “lehetetlent”: egy, az IFUA Nonprofit tanácsadóiból és a Corvinus Egyetem oktatójából álló csapat segítségével 2024 elején elindítottunk egy hatásmérés projektet.
A probléma, amiből kiindultunk
Öt programon keresztül dolgozunk a fiatalokkal, van, akinek akár húsz éven keresztül is fogjuk a kezét. A legvégső eredmény, amit el szeretnénk érni, egészen kézzelfogható és mérhető. Azt a célt, hogy könnyebben be tudjanak illeszkedni a társadalomba, testileg és lelkileg egészségesek legyenek, és képesek legyenek az önálló, boldogulásra, meg tudjuk fogalmazni úgy is, hogy legyen stabil munkahelyük, rendelkezzenek megfelelő iskolai végzettséggel, tudják saját erőből biztosítani a maguk lakhatását, megélhetését.
Igen ám, csakhogy az addig vezető út túl hosszú ahhoz, hogy köztes visszajelzést ne kapjunk, azaz köztes méréseket ne végezzünk. Ezek a köztes eredmények pedig rendkívül nehezen számszerűsíthetők, hiszen a fenti célhoz rengeteg nehezen megfogható képesség, kompetencia fejlesztésére van szükség; ráadásul minden gyerek fejlődési útja egyedi.
A másik nehézségünk abból adódik, hogy az öt program egy komplex rendszert alkot, mindegyik eltérő mértékben hat egy-egy gyerekre, egy-egy kompetenciára, miközben erősítik vagy néha akár gyengítik is egymás hatását. A kimenet így akár ezerféle különböző dolog is lehet. Ezért ha szeretnénk elkülöníteni egymástól a programjaink hatását, egészen pontosan láthatóvá szeretnénk tenni azt, hogy melyik mennyiben járul hozzá ahhoz a bizonyos „távoli célhoz”, akkor az eddigieknél sokkal komplexebb módon kell megmutatnunk, hogy honnan hová jutnak a segítségükkel a gyerekek. Erre azért van szükség, hogy el tudjuk dönteni, korlátozott erőforrásainkból melyik programra mennyit fordítsunk, melyik programunkat milyen módon és mértékben fejlesszük tovább.
Korábban ezeket a köztes méréseket, értékeléseket úgy végeztük, hogy évente egyszer összeültünk, mi úgy hívtuk “szülői értekezletre” – valójában nyolc-tíz igen hosszú szülői értekezletre –, és egy nagyon egyszerű, tíz-tizenöt tételből álló standard kérdéssor mentén minden egyes gyerek előző évét egyesével átbeszéltük. Az így kapott információkat nagyjából kétszázötven gyerekről gyűjtjük már hat éve. Ez a rendszer leginkább arra volt alkalmas, hogy megnézzük, kinek milyen igényei vannak, mivel tudunk neki a továbbiakban segíteni, és hogy nagyjából jó irányba haladunk-e. Arra viszont sajnos nem, hogy a külvilág számára is bemutatható, könnyen és gyorsan megérthető, összesített információkat tudjunk belőlük előállítani. Pedig ahogyan nőtt az alapítvány, és a finanszírozási cél, úgy nőtt az igénye annak is, hogy a kommunikációs eszköztárunkat bővítsük, és a munkánk eredményét olyan formában is bemutassuk, ami könnyebbé teszi, hogy támogatókat szereznünk, beszéljünk akár magánszemélyekről, akár vállalati partnerekről.
Így vágtunk bele a projektbe
A hatásmérés igénye valójában már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a fejünkben. Az első nekirugaszkodás az előbb említett “szülői értekezletek” elindítása volt 2018-ban, a második pedig 2021-ben, amikor szintén tanácsadók segítségével próbáltuk új szemléletben folytatni a munkát. Ugyan ez a projekt is hozott bizonyos eredményeket, de alapvetően sajnos kudarccal kellett lezárnunk. Odáig eljutottunk, hogy megértetsük, milyen lépésekből áll egy hatásméréssel kapcsolatos projekt, mik a legfontosabb keretei és milyen módszertani korlátokkal kell számolnunk, de odáig sajnos már nem, hogy hogyan lehetne egy ilyen rendszert bevezetni és elindítani.
Rájöttünk például arra, hogy nekünk az adatok megszerzése és felvétele a legnagyobb kihívás, mert nem tudjuk a gyerekek fejlődését, előrehaladását igazán jól mérni. Nem azért, mert nincsenek erre megfelelő módszertanok, hanem azért, mert olyan gyerekekről beszélünk akiknek nincsenek szüleik, a gyámoktól pedig biztosan nem kapunk hivatalos hozzájárulást a pszichológiai felmérésükhöz. De ugyanígy megnehezíti a munkát a kontrollcsoport hiánya is, így az összehasonlítás helyett idősoros vizsgálatokban kell gondolkodnunk. És amitől a leginkább tartottunk: ha lesznek is számszerű eredményeink, azokat biztosan nem tudjuk majd “forintosítani”, bármennyire szeretnék is ezt a vállalati támogatóink.
A kezdeti kudarc oka prózai volt: nem volt a projektnek olyan “belső bajnoka”, aki igazán szívből, kellő erőbedobással vitte volna azt, illetve azok a kollégák, akik részt vettek a projektben, nem tudtak erre megfelelő mennyiségű időt és energiát szánni, mert minden idejüket és erejüket lekötötte a gyerekprogramok megvalósítása. Azt hiszem, ez a működésmód minden civil számára ismerős: összes erőnket a gyerekek problémáira fordítjuk, hisz így sem tudunk eleget segíteni nekik, ezért nem fogunk az ő rovásukra olyan úri huncutságokkal foglalkozni, mint a hatásmérés. Pedig ezek azok az “úri huncutságok”, amikkel ha tetszik, ha nem foglalkoznunk kell. Nem csak a kommunikációs csapatnak, hanem a terepen dolgozó kollégáknak is, hiszen csak együtt, ilyen és ehhez hasonló tevékenységek révén tudunk megfelelő alapot és elég pénzt biztosítani ahhoz, hogy hosszú távon működhessünk.
2024-ben aztán újult erővel – illetve egy kinevezett bajnokkal, projekttagokkal, a feladatra dedikált munkaidővel és erős vezetői háttértámogatással – vágtunk neki a projektnek, és a tanácsadó csapattal együtt újra megfogalmaztuk annak céljait is.
Miután meghatároztuk a projekt hatókörét és kereteit, a legtöbb időt a munkánk során elért vagy elérni kívánt hatások megfogalmazásával és logikai kapcsolatok mentén történő rendezésével töltöttük. Az így elkészült hatástérkép minden egyes szavát és összefüggését addig finomítottuk, amíg egy átlátható, mégis minden részletre kiterjedő ábrát nem kaptunk, összekötve a tevékenységeinket az eredményeinkkel.
Következő lépésként minden így megfogalmazott hatáshoz megkerestük azt az egy vagy két indikátort, ami a lehető legjobban kifejezi a változást, és a mérése is viszonylag egyszerűen megoldható. Az indikátorok között voltak olyanok, amikhez már most rendelkezésre állnak adataink, de olyanok is, amik csak hosszabb idősoros összehasonlításban lesznek értelmezhetőek. Ez utóbbiak adatgyűjtését mielőbb el kell kezdenünk, hiszen a teljes mérési rendszer így is csak három-négy év múlva áll majd össze. Minden indikátorhoz értelmezést, adatforrást, mérésigyakoriságot, számítási módot és adatfelelőst rendeltünk, de kaptunk javaslatokat az adatok grafikai megjelenítésére is.
Készült egy „mesterkérdőív” is, ami minden olyan kérdést magába foglal, ami az adatok felvételéhez szükséges lehet. Ebből a kérdőívből születtek meg aztán azok a variációk, amik az egyes adatforrásokhoz, azaz az egyes programokhoz igazított releváns kérdéseket tartalmazzák.
Miközben a tanácsadó kollégák részletesen kidolgozták a rendszer elemeit, rengeteg időt töltöttek a már elérhető, szekunder adatok, elemzések, felmérések felkutatásával és értelmezésével is. Nem volt egyszerű dolguk, mert a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek hogylétéről alig vannak nyilvánosan is elérhető adatok, tanulmányok; olyan utánkövető felmérést pedig, ami a rendszerből kikerült fiatal felnőttek életkörülményeit vizsgálja, szinte lehetetlen találni. Pár hasznos információt szerencsére sikerült összegyűjtenünk, így a kontrollcsoport hiányában is lett alapunk az összehasonlító elemzéshez. A projektet az implementáció tervezésével zártuk, de a munka oroszlánrésze csak ezután kezdődött.
Bevezetés lépésről lépésre
Mivel a legtöbb, illetve a hatásmérés szempontjából legértékesebb időt a mentorprogram keretében töltjük a gyerekekkel, az adatgyűjtést is azoknál a fiatalokkal kezdtük, akiknek régebb óta aktív Világszép mentorkapcsolatuk van. A mentorok 2024 őszén töltötték ki először a mentorkérdőíveket. Első körben saját kollégáink kaptak oktatást a kérdőív használatához, aztán a soron következő szupervízió alkalmával az önkéntesmentor-csoportok tagjai is megismerkedhettek vele. Év végéig beérkeznek az első kitöltött kérdőívek, így az idei szülői értekezletek eredményét már ezekkel az információkkal is kiegészíthetjük majd.
Nagyon fontosnak tartom a rendszer fokozatos bevezetését, hisz nem lehet egyszerre túl nagy terhet tenni egy olyan szervezetre, aminek tagjai még csak most ismerkednek a hatásmérés fogalmával, működésével és hasznosságával, illetve ahol ez a fajta mérés-megtérülés alapú gondolkodás igen idegen a szervezeti kultúrától. Ha viszont az első pici eredményeket ügyesen használjuk, és a kollégák nem csak a rengeteg munkát látják, amit a rendszer táplálásába kell fektetniük, hanem a konkrét végeredmény is láthatóvá válik a számukra, amire büszkék is lehetnek, akkor sokkal hatékonyabban haladunk majd előre. Ráadásul az első próbaszakasz tapasztalatai után így még azelőtt lehetőségünk lesz a kérdéssor esetleges korrekciójára, mielőtt az egész alapítvány, és az összes gyerek esetében használatba vennénk azt.
A következő évben egymás után vezetjük be a többi programunkban is a rendszert. Az adatfelvétel alapja minden esetben a mesterkérdőív lesz, ennek releváns részeit fogjuk kitölteni. Természetesen mindenhol oktatással kezdünk majd, az eredményeket pedig a szülői értekezletek adatait összegző táblázatba importáljuk. Ha minden jól megy, két-három éven belül már az első idősoros elemzésekre is alkalmas lesz az adatbázisunk, de addig is folyamatosan elég muníciót szolgáltat majd a kommunikációhoz és a szakmai tervezéshez.
Az első eredmények
Több olyan hatást, illetve eredményt már most is számszerűsíteni tudunk, amik igen látványosan mutatják a munkánk eredményét.
A szekunder kutatás során találtunk olyan országos felmérésből származó adatokat, amik szerint az ellátás megszünése után az állami gondozásból kilépő fiatalok körülbelül negyven százaléka él át valamilyen formában hajléktalanságot hat hónapon, húsz százalékuk pedig két éven belül. Az utcán élő fiatal hajléktalanok harminc százaléka állami gondozott volt. (Forrás: Rubeus Egyesület, 2014 – M.K.)
Ez az egyike azoknak a súlyos problémáknak, amik megoldásán dolgozunk. Az eredmény: a támogatásunkkal nevelkedő fiatalok között jelenleg nincsenek állandó fedél nélkül élők. A tizennyolc-huszonöt év közötti Világszép fiatalok fele utógondozóban, negyven százaléka saját albérletben, hét százaléka szívességi lakhatásban, három százaléka pedig saját lakásban él.
Közgazdász vagyok, számomra a legkedvesebb eredmény nem meglepő módon az volt, hogy a kezdeti bizonytalanság ellenére végül még azt is számszerűsíteni tudtuk, hogy egy forint „befektetéssel” milyen mértékű társadalmi megtakarítás érhető el a Világszép programoknak köszönhetően. A számítás módjának részletes bemutatása szétfeszítené ennek a cikknek a kereteit, de egyebek mellett olyan hatásokkal számoltunk, mint a bejelentett munkával rendelkező, adófizető (tehát a társadalom számára bevételt teremtő) fiatalok és a munkanélküliként segélyen élő (azaz a társadalom számára kiadást jelentő) fiatalok számának összevetése. Az így kimutatott megtérülésünk (SROI) a konzervatív becslés szerint is 4,5-ös értéket adott, azaz minden száz forint, amit az alapítvány a gyerekek fejlesztésre fordít, négyszázötven forint hasznot eredményez a társadalom számára. Ez a megtérülés a nonprofit vállaltok körében is impresszív eredménynek számít, nem csoda, hogy különösen büszkék vagyunk rá.
A projekt tanulságai
A projekt legfontosabb eredményei közé tartozik, hogy amellett, hogy végre el tudtunk indítani egy teljes, minden részletében kidolgozott hatásmérő rendszert, a kollégáink is sok módszertani tudással gazdagodhattak. Az előbb említett SROI-modellből tanultak mellett például a korábbinál sokkal bátrabban és tudatosabban használjuk a szakértői becslést is, ami a közhiedelemmel ellentétben nem egyenlő a hasunkra csapással vagy a kuruzslással. A tanácsadók jelentette “külső szem” hatása is hatalmas segítség volt a számunkra, mert olyan megoldásokra is rámutattak, amik végig a szemünk előtt voltak ugyan, de mi valamiért mégsem vettük észre vagy nem tartottuk fontosnak őket. Miután rengeteg energiát tettek abba, hogy megértsék, mit miért csinálunk, másképp tudták tömören és röviden megfogalmazni a munkánk lényegét.
Biztos vagyok benne, hogy ezek a kezdeti sikerek és “aha-élmények”kellő energiát adnak a folytatáshoz, izgatottan várjuk, milyen a további eredményeket tudunk majd felmutatni. És hogy a többi nonprofit szervezet is segíthessük elindulni ezen az úton, szeretnénk a jövő év elején a projekt folyamatáról, illetve a rendszer részletes működéséről egy bővebb tanulmányt is közzétenni, ami reméljük, másnak is inspiráló példát mutat majd a számukra.
by 
