A Hatásvadász podcast tizedik epizódja nem „csak” egy újabb beszélgetés: tudatos megállás és visszatekintés. Az évadzáró epizód vendége Lévai Gábor, a Scale Impact alapító-ügyvezetője, aki arra vállalkozott, hogy összegzi a korábbi adások vendégeinek gondolatait, dilemmáit és tapasztalatait. Ezekből egy olyan kép rajzolódik ki, amely túlmutat a klasszikus társadalmi felelősségvállalás fogalmán. A fókusz egyre inkább az értékteremtő, hosszú távú együttműködésekre és a valódi stakeholder-elköteleződésre helyeződik.
Kapcsolódások, amelyek nem véletlenek
Az adás egyik legerősebb motívuma maga a kapcsolódás. Nem kampányok, nem egyszeri akciók, hanem személyes és szervezeti találkozások sora: egy otthon felejtett ágycsavar, egy mesefüzet vagy épp egy marék tulipánhagyma válik szimbólummá. Ezek a történetek azt mutatják meg, hogy a nonprofit-forprofit együttműködések ritkán lineárisak – inkább organikusan épülnek, idővel erősödnek, és gyakran váratlan irányokat vesznek.
Miért nem elég már a CSR?
A beszélgetés egyik központi állítása, hogy a CSR sok esetben kommunikációs vagy HR-eszközzé vált, miközben a valódi kérdés az: hogyan lehet egy szervezet működését stabilabbá, válságállóbbá és értékvezéreltté tenni. A stakeholder-elköteleződés logikája itt fordulópontot jelent: nem „adunk”, hanem kapcsolatokat építünk, amelyek mindkét fél számára költséget csökkentenek, kockázatot mérsékelnek és hosszú távon értéket teremtenek.
Pro bono: prémium önkéntesség, nem „ingyenmunka”
Az adás világosan elhelyezi a pro bono tevékenységet az önkéntesség spektrumán. Ez nem egy egyszeri faültetés, hanem magas szintű, tudásalapú hozzájárulás, amely akkor működik jól, ha illeszkedik a vállalat alaptevékenységéhez. A nonprofit oldal számára viszont ez komoly kihívás: projektesíthető feladatok, világos igények és projektmenedzsment-kapacitás nélkül a pro bono könnyen kudarcba fulladhat.
Hosszú táv vagy FOMO?
A beszélgetés egyik legfontosabb tanulsága a „vállalati FOMO” kritikája. Miközben az üzleti működésben a cégek ritkán ugrálnak stratégiák között, a társadalmi felelősségvállalás területén gyakran mégis ezt teszik. Pedig a tapasztalat azt mutatja: a hosszú távú, kiszámítható partnerségek nemcsak hatékonyabbak, hanem kevesebb energiát is igényelnek, és messzebbre visznek, mint az évente újrainduló együttműködések.
Hatásmérés mint közös nyelv
A pénzügyi támogatásokkal szembeni óvatosság egyik fő oka a bizalom és az átláthatóság hiánya. A hatásmérés itt fordítási eszközzé válik: segít a nonprofit szervezeteknek megérteni és megfogalmazni saját céljaikat, majd ezeket lefordítani a vállalatok számára releváns – sokszor ESG-alapú – kockázatokra és lehetőségekre. Nem egyszerű adatgyűjtésről van szó, hanem stratégiai önismeretről és piacismeretről.
Reziliencia, bevonódás, megtartás
Az önkéntesség és a pro bono nemcsak társadalmi értéket teremt, hanem a munkavállalók szintjén is mérhető hatással bír. A beszélgetésben felbukkanó kutatások és vállalati tapasztalatok szerint a bevonódás erősíti a rezilienciát, csökkenti a kiégést, és hozzájárul a munkaadói márka hitelességéhez. Amikor a kollégák látják, hogy a cégük valóban „jót csinál”, az a mindennapi működésben is érezhető változást hoz.
Egy mozgalom körvonalai
A Hatásvadász tizedik adása nem zár, hanem irányt mutat. Egy olyan jövő felé, ahol a nonprofit és a forprofit szektor nem külön világként működik, hanem egy közös spektrumon. A cél nem kevesebb, mint egy olyan keretrendszer és közösség létrehozása, amelyben jó érzés részt venni – és amelyben az értékteremtés nem kivétel, hanem alapértelmezés.
