Belső erő – Sikeres változásmenedzsment a gyakorlatban

A változás az egyetlen állandó – szoktuk mondani. De mit jelent ez a gyakorlatban a szervezetek számára? Hogyan tudunk vezetőként, szakemberként és munkatársként úgy jelen lenni a változásban, hogy az ne csak „átvészelhető” legyen, hanem valódi átalakulást hozzon? Erről szólt a HSP Network szeptember 11-i eseménye.

Dilemmák és libikóka-élmény a fenntarthatóságban

A témafelvető előadásban Fertetics Mandy (Alternate Tanácsadó Kft.) osztotta meg tapasztalatait arról, hogy fenntarthatósági menedzserként miért éppen a változásmenedzsment a legnagyobb kihívás. Képekkel és metaforákkal érzékeltette a helyzetet: a CSRD például olyan, mint egy libikóka – elindul a verseny, aztán lefújják, miközben van, aki szerint semmi sem változik, míg más szerint mégiscsak történik előrehaladás, és megint más úgy érzi, az ellentétes erők miatt csak egy helyben állunk.

Rávilágított arra is, hogy miközben sokat beszélünk szabályozásokról és erőforrásokról, kevés szó esik a hatalmi dinamikák átrendeződéséről, a mentális sémák újrarajzolásáról és a közös jövőkép hiányáról. A nagy kérdés Fertetics Mandy szerint az: vajon a meglévő szervezetek képesek lesznek átbillenni a fenntartható működés irányába, vagy új szereplők születnek, akik eleve így épülnek fel?

Fertetics Mandy felvezető előadása (fotó: Eördögh Lola)

Kifejtette azt is, hogy a fenntarthatósági átalakulás elkerülhetetlenül kényes kérdéseket vet fel a szervezeteketn belül:

  • miből származik az árbevételünk?
  • egyáltalán szükség van-e a termékünkre?
  • kiknek van helye a döntéshozatalban?
  • hogyan gondolkodunk a méltányosságról?

Előadóként Fertetics Mandy arra is felhívta a figyelmet, hogy a fenti dilemmák kimozdítanak a komfortzónából, és félelmeket szülnek – de épp ezek a félelmek lehetnek a tanulási zóna kapui.

Kerekasztal: változás és stabilitás egyensúlya

A szakmai reggeli második felében a kerekasztal-beszélgetés résztvevői – Kalmár Péter (Flow Csoport), Molnár Csaba (MagNet Bank), Molnár Attila (ProTeam Consulting) és Fertetics Mandy – saját tapasztalataik alapján bontották ki, hogyan valósul meg a változás a mindennapokban.

Kerekasztal-beszélgetés (fotó: Eördögh Lola)

Molnár Csaba kiemelte, hogy a változás nemcsak a jövőről szól, hanem arról a képességről is, hogy meg tudjunk állni. A jelenlét adja meg azt a minőséget, amelyből új irányok születhetnek.

Molnár Attila a szervezetek emberi oldalát hangsúlyozta. Rámutatott: a változás és a stabilitás jin és jang, elválaszthatatlanul összetartoznak. A menedzsment feladata, hogy megőrizze azokat az alapértékeket, amelyekhez a munkatársak kapaszkodhatnak – mert a változás csak így válhat biztonságos folyamattá.

Kalmár Péter felvetette, hogy a szervezeteknél sokszor a siker definíciójából hiányzik a fenntarthatóság. A változást nem lehet pusztán „felülről levezényelni”: a valódi mozgatórugók a szervezeten belüli informális hálózatok és véleményformálók. Ha ők nem nyerhetők meg, a formális vezetés erőfeszítései is könnyen kifulladnak.

Fertetics Mandy hozzátette: a stabilitás nem statikus állapot, hanem biztonságot nyújtó keret, amelyben a változás megtörténhet. Az ellenállásokat természetes reakciónak kell tekinteni, nem legyőzni, hanem megérteni érdemes őket.

A beszélgetés során Lévai Gábor moderátor felvetésére szó esett a kerékkötőkről is. A paneltagok rámutattak: az ellenállók gyakran értéket őriznek – valamit, ami fontos a szervezetben. Nem „akadályt” jelentenek, hanem jelzőtáblát: megmutatják, mi az, amivel foglalkoznunk kell a sikeres változásvezetés érdekében. A siker kulcsa az, hogy a vezetők képesek legyenek őszinte beszélgetéseket kezdeményezni velük, elismerni saját félelmeiket is, és így hitelesen képviselni a változást.

Példák a gyakorlatból

Van, amikor muszáj változni – például külső kényszerek, piaci nyomás miatt. Máskor viszont éppen a belső motiváció, a közösség ereje indítja el a transzformációt. Az igazi kérdés: elég érthető és vonzó-e az a jövőkép, ami felé haladunk?

A beszélgetés során konkrét történetek is előkerültek, amelyeknek közös tanulsága: a változás nem „levezényelhető” projekt, hanem kísérletezés, tanulás és folyamatos párbeszéd. A siker kulcsa az egyensúly a stabilitás és a kísérletezés, az előretekintés és a jelenre figyelés között.

Mit vihetünk haza?

Az esemény résztvevői számára világossá vált, hogy a változásban a belső erő – a közösség, az értékek és az emberi kapcsolatok – jelentik a legnagyobb támaszt. A fenntartható szervezeti működéshez nem elég a szabályozások követése: valódi kulturális és szemléletbeli átváltozásra (transzformáció) van szükség.

A HSP Network reggelije nemcsak szakmai tudást, hanem inspirációt is adott ahhoz, hogy bátran kísérletezzünk, beszélgessünk, és keressük azt az egyensúlyt, amelyben a változás valóban fenntarthatóvá válik.

A Hungarian Sustainability Professionals Network következő szakmai reggelije 2025. október 6-án délelőtt lesz: VSME – fenntarthatósági jelentés, ami a kkv-k nyelvén szól.