A „Sustainability at a Crossroads” (Fenntarthatóság válaszút előtt) című tanulmány egy 2025 májusában végzett, globális kutatás eredményeit összegezte. A kutatás a GlobeScan, az ERM Sustainability Institute és a Volans együttműködésében született, és benne több mint 840 fenntarthatósági szakértő véleményét gyűjtötték össze 72 országból.
A kutatás első, legélesebb üzenete egyszerű és kényelmetlen: csak a szakértők 6%-a gondolja, hogy a jelenlegi fenntarthatósági megközelítés működik. A túlnyomó többség újratervezést tart szükségesnek – 37% mérsékelt, 56% pedig radikális irányváltást sürget. Ez nem az újabb fenntarthatósági jelentések és szlogenek ideje, hanem fordulópont: a civil társadalom nyomása, a bolygóhatárok közelsége, a mesterséges intelligencia gyors térnyerése és a társadalmi-politikai polarizáció együtt zárják rövidre az „így szoktuk csinálni” logikáját.
A kérdés nem az, hogy kell-e nagyot lépni, hanem az, hogy merre és hogyan.
Ébresztő: a radikális változás iránti étvágy valós
A GlobeScan szerint most különösen termékeny időszak jön a kísérletezésre. Azok a megoldások, amelyek néhány éve még túl „diszruptívnak” tűntek, ma reális próbapályát kapnak – a technológia (különösen az AI) ugyanis olcsóbbá és gyorsabbá teszi az adatgyűjtést, a hatásmérést és az ellátási láncok átláthatóvá tételét. A „radikalizmus” itt nem szélsőséget jelent, hanem rendszerszintű bátorságot: átállást a projektszintű finomhangolásról az üzleti modellek, közpolitikai ösztönzők és társadalmi normák egyidejű alakítására.
Magyarországon ennek kézzelfogható terepei már körvonalazódnak. Az EPR és a betétdíjas visszaváltási rendszer (DRS) nemcsak kötelezettség, hanem adat- és infrastruktúraalap arra, hogy az ipari és kiskereskedelmi szereplők közösen mozdítsák el a gyűjtési és újrahasznosítási arányokat. A GVH zöld állításokat vizsgáló esetei új játékszabályt teremtenek a kommunikációban: a „zöld” ma már bizonyíték-műfaj. A nagyvárosi közlekedésben pedig a budapesti programok megmutatták, hogyan lehet a klímacélokat mindennapi döntésekké fordítani – sávkiosztásban, tarifapolitikában, közterület-használatban.
Fogy a bizalom az intézményekben – új legitimitásra van szükség
A kutatás második, sokkoló tanulsága a bizalom látványos eróziója. A válaszadók a nemzeti kormányok teljesítményét értékelték a leggyengébbre (pozitív minősítésük alig 5%), a magánszektor megítélése is mélyponton van (mindössze 14% értékelte jól), a ENSZ és az NGO-k pedig az elmúlt évekhez képest szintén jelentős visszaesést mutatnak.
Ez nem a „vég kezdete”, inkább pályakorrekció. A társadalom azt üzeni: a nagy ígéretek ideje lejárt, kézzelfogható teljesítményt, nyílt módszertant és független ellenőrzést kér. Magyarul: kevesebb PR, több bizonyíték.
Hazai fordításban ez úgy néz ki, hogy a nagyvállalatok akkor nyerik vissza a hitelességet, ha az SBTi-típusú (tudományos alapú) célok mellett a mérés módszertanát is megosztják, és az ellátási láncukat partnerek hálózataként kezelik, nem „beszállítói listaként”. A pénzügyi szektorban az MNB Zöld Programja és a piaci zöld kötvények azt jelzik: a tőke ismeri az irányt, de a bizalmat a valódi kockázatkezelés (stressztesztek, tőkekövetelmények, termék-KPI-k) építi. A civil oldalon a Maradék Nélkül programhoz hasonló, évek óta futó, adatvezérelt kezdeményezések mutatják, hogyan lehet a szemlélet-formálást rendszerszintű fogyasztói magatartásváltozássá fordítani.
Négy különböző „fejben futó” stratégia – és miért nem elég az egyszólam
A GlobeScan fejlett szegmentációs elemzése négy, egymástól markánsan eltérő mentalitást azonosított a fenntarthatósági szakértők körében:
- Traditionalisták (42%): a lépésenkénti, szabályozás-vezérelt előrehaladásban hisznek;
- Intézményesítők (9%): a technokrata, felülről szervezett megoldásokat preferálják;
- Radikálisok (26%): igazságosság-vezérelt, aktivista szemléletű átalakulást sürgetnek;
- Úttörők (23%): a piaci és technológiai innovációban látják a nagy ugrás lehetőségét.
Ezek a „fejben futó stratégiák” magyarázzák, miért beszélünk el gyakran egymás mellett. Ami az egyik csoportnak inspiráló, a másiknak gyanús vagy elégtelen. Vállalati oldalról ez azt jelenti, hogy többszólamú hitelességet kell építeni: a compliance (CSRD/ESRS, due diligence) csak alap, mellé kell az intézményi együttműködés (ágazati standardok, városi partnerségek), a társadalmi igazságosság (méltányos bér, munkavállalói hang, beszállítói környezetvédelem), és a piaci innováció (körforgásos üzleti modellek, új bevételi lábak, AI-alapú hatékonyság). A lényeg a koherencia: különböző elvárásoknak megfelelni nem ellentmondás, ha egy világos, összefüggő történetbe illeszkednek.
Magyar példákból ez már most kiolvasható. Az Audi Hungaria alumínium-zártciklus programja ipari méretben mutatja be a körforgásos logikát; a Magyar Telekom SBTi-jóváhagyott célokkal, beszállítói edukációval és ügyféloldali megoldásokkal köti össze a klímasemlegességi törekvéseket; az OTP és más piaci szereplők zöld jelzáloglevelei pedig a lakossági és vállalati szegmens felé fordítják le a fenntarthatóság pénzügyi nyelvét.
A fenntarthatóság üzleti oldala – ESG, CSR és a jövő cégei – a Fel vagy véve! podcast 66. adásában Illés József beszélgetett Lévai Gáborral, a Scale Impact és a Sustainable Business Academy alapítójával arról, hogyan lehet a társadalmi ügyeket üzleti modellekbe ágyazni, és miként válik a fenntarthatóság és az ESG nemcsak morális, hanem üzleti kérdéssé is.
Amiben van konszenzus: mi működhet a következő öt évben
A GlobeScan 64 beavatkozást értékelt hatás és megvalósíthatóság szerint. A térkép egyértelmű: a technológiai innováció és K+F egyszerre került a „legnagyobb hatás” és a „legnagyobb megvalósíthatóság” mezőbe. Mögötte sorakozik a fenntartható pénzügy, az AI-alapú megoldások, valamint a kötelező jelentéstétel – ezek együtt stabil infrastruktúrát adnak a gyors skálázáshoz. A másik oldalon a karbonárazás és a célzott adók/támogatások emelkednek ki, mint rendszerformáló eszközök: ha jól vannak beállítva, az egész piac egy irányba kezd mozogni.
Magyar fordításban ez nagyjából így hangzik: a zöld kötvények és az állami zöld programok a pénzügyi oldalon adják a „húrt”, amelyre a vállalati innováció „ráfog”. A DRS/EPR olyan univerzális infrastruktúra, amelybe az iparági szereplők differenciáltan, de összekapcsolhatóan tudnak bekapcsolódni. A kötelező jelentéstétel pedig – ha nem adminisztratív kipipálásként, hanem adat- és döntéstámogató rendszerként kezeljük – összeköti a stratégiát a mindennapi működéssel. Itt lép be az AI: az adatok tisztítása, a Scope 3 becslések, az anomáliadetektálás vagy a beszállítói kockázatok gyors feltérképezése nem „nice to have”, hanem a zsúfolt elváráshalmaz kezelésének kulcsa.
Miért pont most? – magyar perspektíva
A fenntarthatósági közgazdaságtan régóta mondja, hogy a külső költségek beárazása, az információs aszimmetria csökkentése és az intézményi koordináció tesz csodát. A különbség 2025-ben az, hogy műszakilag és intézményileg is közelebb kerültünk ehhez a három feltételhez. A betétdíj bevezetése és az EPR-rendszer működése a gyakorlatban rendezi az ösztönzőket; a GVH és a greenwashing elleni uniós irányelvek csökkentik a „zajszintet”; a zöld pénzügy és a jegybanki ösztönzők pedig a tőkeköltség oldaláról lendítenek mozgásba. Mindeközben a városi mobilitási és energiahatékonysági programok kiviszik a fenntarthatóságot a lakosság mindennapjaiba, az ipari körforgás (például Győrben) pedig bizonyítja, hogy a „zöld” termelési logika is lehet, nem csupán reputációs projekt.
Természetesen a kép nem rózsaszín: a bizalomhiány, a polarizáció és az ellátási láncok geopolitikai kitettsége lassíthatja a haladást. De épp ezért fontos a többszólamú hitelesség. A magyar közegben a vállalatok, az önkormányzatok és a nonprofit szervezetek nem egymással szemben versenyeznek, hanem egy közös narratíváért: hogyan lesz a fenntarthatóság üzemanyag új piacokhoz, jobb városi életminőséghez és kiszámíthatóbb beruházásokhoz.
Zárszó: radikális józanság és koherencia
A GlobeScan idei kutatása nem apokalipszist hirdet, hanem józanságra intő radikalizmust. A recept – ha szabad így nevezni – négy egyszerű összetevőből áll: kötelező minimumok (és azok következetes végrehajtása), technológiai-AI innováció, társadalmi igazságosság és piaci értékteremtés. Ezek nem egymás alternatívái, hanem egymást erősítő elemek.
Magyarországon mind a négyhez van kapaszkodó: jogszabályi és végrehajtási keret (EPR/DRS, greenwashing-ellenőrzés), pénzügyi eszköztár (zöld kötvények, MNB-ösztönzők), vállalati bizonyítékok (körforgás, SBTi, beszállítói együttműködés), valamint civil és közösségi programok (élelmiszerpazarlás-csökkentés, városi mobilitás). A feladat most az, hogy ezeket összehangolt portfólióvá rendezzük – és elhiggyük, hogy a „radikális” a gyakorlatban gyakran annyit jelent: következetes, átlátható és együttműködő.
Ha szeretnél része lenni Magyarország fenntarthatósági transzformációjának, nézz körül a Sustainable Business Academy aktuális képzései között!
by 
