Körforgásban – Kölcsönhatásban – Közösségben

A Telekom pályázata – nonprofit szervezetek számára

Telekom_logo

Mivel a klímavédelem, és ezen belül is a körforgásos gazdaság népszerűsítése, támogatása a Magyar Telekom ESG-stratégiájának egyik legfontosabb eleme, a vállalat úgy döntött, „Körforgásban – Kölcsönhatásban – Közösségben” címmel pályázatot hirdet magyarországi nonprofit szervezetek számára.

A pályázatot a következő három témakörben írják ki:

Milyen szervezetek pályázhatnak?

Pályázati információk

A Magyar Telekom a hazai hírközlési szolgáltatók közül elsőként kínál teljesen felújított (refurbished) készülékeket az ügyfeleinek.Azonban itt nem állnak meg, a használt készülékek életciklusának meghosszabbításába, valamint a körforgásos gazdaság gyakorlati alkalmazásába ügyfeleiket is bevonják a használt készülékek visszagyűjtésével. 
A Telekom gondoskodik róla, hogy megbízható és biztonságos folyamatok mentén visszakerüljenek a bennük rejlő értékes anyagok (pl. műanyag, alumínium, kobalt, lítium, réz, arany, stb), a körforgásba a megfelelő, szabályozott újrahasznosítási eljárások mentén. 

Annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a körforgásos gazdaság fontosságára, minden visszagyűjtött készülék után 500 forint adománnyal támogatja a klímaadaptációt. 

A Magyar Telekom a 2024-es évben a pályázat meghirdetéséig realizált visszagyűjtési eredmények alapján fixen 3 + 10 millió forint adományban részesíti a nyertes pályázót. A pályázat meghirdetésétől 2024. december 10-ig összegyűlt készülékszám függvényében pedig további maximum 3 millió forint adománnyal támogatja a nyertes szervezetet programja megvalósításában.

A zsűri a pályázaton egy nyertest hirdet, ugyanakkor egy pályázó több témakörben is pályázhat.

A kifizetés ütemezése

A nyertes szervezet célzott adományként, két fázisban, két részletben és két részcélra kapja meg az adományt:

1. fázis : a pályázat eredményének kihirdetését követően, az adományozási megállapodás megkötésekor.
1. 
részlet: 3 millió forint
1. részcél: a nyertes szervezet belső kapacitásfejlesztése, szervezetfejlesztése és ennek keretében a nyertes program megvalósítása során hatékonyságmérési, partneri együttműködési, kommunikációs stb. elemek beépítése

2. fázis: a készülékgyűjtési program 2024-es szakaszának lezárásakor
2.részlet: 10 + 3 millió forint (a készülékgyűjtési célok megvalósulásától függően
2.részcél: a program megvalósítása, hatásmérése 2025. december 31-ig

A pályázaton nem vehetnek részt:

Elbírálási szempontok

A pályázat folyamata

Jelentkezési időszak

2024.08.16. – 2024.09.22.

A jelentkezéshez kérjük, a jelentkezés gomb mögötti kérdőívet töltsd ki.

Résztvevők kiválasztása

2024.09.23. – 2024.10.04.

A leadott jelentkezések közül egy hét tagú zsűri választja ki a nyertes szervezetet.
A zsűri tagjai:
- Dr. Ürge-Vorsatz Diána – klímakutató, ENSZ Kormányközi Éghajlatvédelmi Testületének alelnöke, CEU Környezetvédelmi tanszékének professzora
- Ferenczi Attila Maxim - Reco Waste Management, hulladék szakértő
- Dr. Buzási Attila - városi fenntarthatóság és klímaadaptáció szakértő, BME környezetgazdaságtan tanszékvezető
- Litkai Gergely - fenntarthatósági menedzser és oktató, humorista, a Dumaszínház vezetője
- Várkonyi Diána - Magyar Telekom Capital Market Relations Hub és ESG Squad Lead
- Polgár-Podonyi Krisztina - Magyar Telekom, Certified sustainability manager, Device ESG expert
- Tarczay Klára - Magyar Telekom, ESG expert
Eredményhirdetés, szerződéskötés
2024.10.07 - 2024.10.11

A nyertes szervezettel a támogatási szerződés megkötése

Támogatási összeg első részének folyósítása
2024.10.15-ig

A kapacitásfejlesztésre fordítandó 3 millió forint összegű támogatás folyósítása

Kapacitásfejlesztés megvalósítása
2024.10.15 - 2024.12.10.
A nyertes szervezet az általa választott külső szakértők bevonásával elkészíti a program hatásmérési és kommunikációs tervét
Támogatási összeg második részének folyósítása
2024.12.15-ig
A projekt megvalósításra fordítandó 10 millió, vagy 13 millió forint összegű támogatás folyósítása
Projekt megvalósítása
2024.12-15 - 2025.12.31-ig
A projekt megvalósítása, hatásmérése

Jelentkezési feltételek, részvétellel kapcsolatos információk

Milyen hosszú a program?

Az eredményhirdetést követően várhatóan 2024. október közepétől 2025. 12. 31-ig tart az együttműködés. 

A programban való részvétel ingyenes.

Körforgásban – Kölcsönhatásban – Közösségben program szervezői

A Scale Impact összeköti a fejlődni képes és akaró impact szervezeteket olyan vállalatokkal, amelyek szívesen támogatnak jó ügyeket. Részben ezekből a vállalati támogatásokból a nonprofit szervezet vagy társadalmi vállalkozás egy fejlesztési folyamatban vesz részt, melynek végén reziliensebbé válik, illetve világos képe lesz arról, hogyan tudja a pozitív hatását megsokszorozni.

Feladatunk, hogy támogassuk a társadalmi és környezeti hatás felerősítését, amelyet az impact szervezetek kifejtenek. A rendszerszintű változásban hiszünk, melyet a résztvevők együttműködésére alapozva lehet elérni.

A Magyar Telekom Magyarország egyik legnagyobb távközlési szolgáltatója, amely a telekommunikációs és infokommunikációs  szolgáltatások teljes skáláját nyújtja magánszemélyek, valamint kis-, közép és nagyvállalati ügyfelek részére beleértve a vezetékes- és mobiltelefonos, adatátviteli és nem hangalapú, valamint az informatikai és rendszerintegrációs szolgáltatásokat egységesen Telekom márka alatt.

A Magyar Telekom régen felismerte a fenntartható fejlődés jelentőségét és a tényt, hogy ez a jövő üzleti tevékenységéhez alapvető fontosságú, ezért továbbra is elkötelezett, hogy működését, vállalatirányítását, tevékenységeit ennek szellemében végezze. A vállalat 2021-ben kezdte meg az ötödik, tíz évre szóló (2021-2030) fenntarthatósági stratégiai időszakát. A fenntarthatósági stratégiát három alappillér mentén határozta meg: Klímavédelem, Digitalizáció, Sokszínűség és befogadás.  

Ha további kérdésed van a programmal kapcsolatban, vedd fel velünk a kapcsolatot!