Együtt többet tehetünk.

Stratégiai együttműködés a fenntarthatóság szolgálatában

A hazai fenntarthatósági menedzserek szakmai közössége, a Hungarian Sustainability Professionals Network (korábban: GBA Network) és a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért 2025 januárjától stratégiai együttműködő partnerként folytatja a közös munkát. A megállapodás értelmében a két szervezet tagjai, illetve tagszervezetei részben ingyenesen, részben kedvezményesen látogathatják a partnerszervezet által meghirdetett szakmai eseményeket. Az együttműködés stratégiai szintre emelésével a HSP Network és a KÖVET Egyesület azt is szeretnék kinyilvánítani, hogy a fenntarthatóság terén elengedhetetlennek tartják a közös fellépést, az erőforrások hatékony megosztását és egymás céljainak támogatását. 

„A KÖVET Egyesülettel sokéves együttműködésre tekintünk vissza. Azért most, és azért velük kezdtük el a fenntarthatósági szakembereket összefogó közösségünk stratégiai partneri körének kialakítását, mert a tagjaink között már most is komoly átfedés van, miközben tevékenységeink és eseményeink nagyon jól kiegészítik egymást” ‒ fogalmazott a szakmai közösséget működtető Sustainable Business Academy Kft. ügyvezetője, Lévai Gábor.

Herner Katalin, a KÖVET Egyesület ügyvezető igazgatója szerint „az együttműködéssel jó példát mutatunk a szakmai szervezetek számára. A fenntarthatóság területén dolgozó szakemberek egy nagyon aktív közösséget alkotnak, mondhatjuk úgy is, hogy egy nagy család vagyunk, ahol tanítjuk, segítjük egymást közös célunkért, egy fenntarthatóbb világért”.

Hasonló cikkek