Egy friss jelentés szerint 2019 óta a felére csökkentették üzleti repülőútjaik kibocsátását a világ vezető technológiai vállalatai. Paradox módon épp a két legnagyobb, a Google anyavállalata, az Alphabet és az Apple nem kötelezte el magát hivatalosan az emisszió-csökkentés mellett – pedig ők azok, akik a leghangosabban hirdetik magukról, hogy fontosnak tartják a fenntartható jövőt.
A T&E vezette Travel Smart kampány közelmúltban kiadott elemzése szerint a világ 26 vezető technológiai vállalata 2019 óta átlagosan 49 százalékkal csökkentette az üzleti repülőútjaik nyomán keletkező emissziót. Meglepő módon a vizsgált vállalatok közül csak hét rendelkezik hivatalos kibocsátás-csökkentési céllal; az elemzés készítői szerint félő, hogy a két legnagyobb: a Google anyavállalata, az Alphabet és az Apple – kommunikációjukban mindkét cég a fenntartható jövő élharcosa – lassan “visszasettenkedik” a Covid-járvány előtti kibocsátási szintre.
A Travel Smart elemzése szerint az Alphabet 23, az Apple pedig 31 százalékkal csökkentette üzleti repülőútjai kibocsátását. Önmagában ez is impozáns mutatónak tűnhet – de ha figyelembe vesszük, hogy nem tettek hivatalos vállalást a repülőutakkal kapcsolatos emisszió-csökkentésről, és hogy az indiai Wipro például ugyanennyi idő alatt a saját targetjét messze meghaladva 71 százalékos csökkenést ért el, már messze nem tűnik annyira előremutatónak.
A kutatás eredményei összhangban vannak a T&E egyik korábbi, júliusban kiadott elemzésének megállapításaival: akkor a nagy tanácsadócégek – mint a PwC, az EY, vagy a Deloitte – üzleti repülőútjainak kibocsátását vizsgálták, amelyeknek átlagosan 46 százalékkal sikerült visszavágniuk az emissziójukat.
Denise Auclair, a T&E vállalati utazásért felelős menedzsere szerint a felmérés eredményei jól mutatják, milyen fontos, hogy a nagy vállalatok jól meghatározott emissziós céllal rendelkezzenek. “A techcégek régóta azt hirdetik magukról, hogy ők a klímaváltozás elleni küzdelem élharcosai, és sokuk valóban jelentősen visszavágta a repülőútjaikkal kapcsolatos kibocsátást, de ha tényleg hitelesek akarnak lenni, elengedhetetlen, hogy pontos és ellenőrizhető tarheteket tűzzenek ki – hangoztatja. – Hogyan mondhatja Sundar Pichai, hogy a Google a fenntartható jövő irányába tart, ha közben az utazással kapcsolatos emisszióik épp ennek ellenkezőjét mutatják?”