A fenntartható és felelős beszerzés témájával folytatódott a GBA Network szakmai reggelik egyre népesebb közönséget megszólító eseménysorozata. 2025. január 16-án reggel ismét fenntarthatósági menedzserek foglalták el a Corvin Dumaszínház nézőterét, hogy ezúttal a beszerzés témáját járják körül gyakorlati szakemberek segítségével és vállalati jógyakorlatok megismerésével.
A GBA Network szakmai vezetője, Lévai Gábor bevezetésében egy örömhírt is megosztott a Network tagjaival: a GBA stratégiai együttműködést kötött a KÖVET Egyesülettel, aminek köszönhetően a jövőben még több szakmai esemény és továbbképzési lehetőség áll nyitva a két szervezet tagjai számára.
Kockázat vagy hatás?
A szakmai reggeli első részében Fertetics Mandy (Alternate Tanácsadó Kft., a GBA Network Tanácsadó Testületének tagja) tartott rövid bevezetőt arról, hogy mit is értünk fenntartható beszerzési gyakorlat alatt. Kiemelte: az ő álláspontja szerint érdemes hatás (impact) alapon gondolkodni erről a területről is, és nem csupán a kockázatkezelés felől közelíteni meg a kérdést. Fertetics Mandy a fenntartható beszerzési gyakorlat előnyei közé sorolta a kockázatkezelés sikere mellett a megtakarítást, a folyamat- és termékinnováció lehetőségét, illetve a vállalati reputáció javítását. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a fenntarthatósági transzformáció során a terület képviselői számára nehézséget jelent a beszerzési folyamatok komplexitása.
Fenntartható Beszerzésért
Az esemény következő szakaszában két olyan vállalat mutatta be a gyakorlatát, amelyek nem az ESG-törvény hatására kezdtek foglalkozni a beszerzési folyamataik fenntarthatóbbá tételével. Mindkét cég évek óta fejleszti ezt a vállalati területet nem csupán a munkavállalók képzése és a beszállítók szemléletformálása, hanem a folyamatok, illetve a vállalati politikák felől egyaránt. A 2024-ben első alkalommal odaítélt Fenntartható Beszerzésért díj győztese a Grundfos volt. Vadas Tímea (Global Sourcing Sustainability Process Manager) mutatta be az 1945-ben alapított, többségi alapítványi tulajdonban lévő cég fenntartható beszerzési gyakorlatát. A dániai központú vállalat képviselője kiemelte prezentációjában a top menedzsment szintű elkötelezettséget. Arról is beszélt, hogy holisztikus szemlélet szükséges ahhoz, hogy a 90 országból összesen 30 ezer partnerrel együttműködő cég globálisan hatékony legyen a beszerzés fenntarthatósági transzformációja terén. Vadas Tímea kitért arra, hogy átfogó, kockázat alapú kiválasztási folyamatot vezetett be a Grundfos, amelynek során fenntarthatósági auditra kérik fel beszállítóikat. A cég dedikált fenntarthatósági csoportot hozott létre a beszerzési területen, amely összesen mintegy 250 beszerző kollégával dolgozik együtt, és kiemelt célja a munkavállalói elkötelezettség kialakítása. A fenntarthatóság állandóan változó terület, ezért elengedhetetlen a folyamatok folyamatos felülvizsgálata, illetve a munkatársak rendszeres belső képzése.
Körforgásosság és újrahasznosítás
A Fenntartható Beszerzésért díj különdíjasa 2024-ben a Budapest Airport lett. Beszerzési és raktározási vezetője, Soós Viktor néhány érdekes példát emelt ki a cég gyakorlatából a GBA Network eseményén. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a körforgásos gazdaság alapelveit követve kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy új létesítmény építésekor a legkisebb környezeti lábnyommal és a legkevesebb energiafelhasználással járó megoldást alkalmazza. Bontás esetén pedig az újrahasznosítás, illetve végső esetben a legkevesebb szennyezéssel járó elszállítás a célja. Soós Viktor kiemelte az értékmentő bontás mellett a megfelelő tárolási-kezelési rendszer kialakítását. Ez lehetővé teszi, hogy egy új beszerzési igény felmerülésekor hatékonyan lehessen áttekinteni az újrahasznosítási opciókat. A Budapest Airport munkatársa a beszállítói bázis kapcsán beszélt arról is, hogy fontos szempont a helyi szállítók helyzetbe hozása.
És a fenntarthatósági menedzserek?
A GBA Network szakmai reggelijén jelen volt Südy György, a Fenntartható Beszerzésért díj alapítója is, aki arról beszélt, hogy a beszerzők sikerét általában a megtakarítás felől mérik. A fenntarthatósági menedzserek feladatai közé tartozik egy olyan vállalati szemléletformálás, amelynek során a vállalatvezetők a „költségek mögé nézve” átértékelik a beszerzői feladatkört, és a jelenleginél nagyobb szerepet szánnak a fenntarthatósági szempontrendszernek. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a felsővezetői elkötelezettség és a vevői nyomás mellett fontos szerepet játszik a bónuszrendszerek átalakítása is abban, hogy a beszerzők erőfeszítéseket tegyenek és alternatívákat keressenek a bevett beszállítói megoldásokhoz képest. Gyakran kihívást jelent a beszerzői bázis mérete és sokszínűsége, viszont a partnerkapcsolatokon keresztül történő szemléletformálás és a közösség nyomása pozitív hatást képes elérni.
Fertetics Mandy hangsúlyozta: saját gyakorlata azt mutatja, hogy az elköteleződés jelenti a legnagyobb előrelépést, ugyanis a büntetések kilátásba helyezése nem lesz elég ahhoz, hogy egy komplex függőségi viszonyrendszerben jelentős változást érjünk el. Hozzátette azt is, hogy mindez kihat a beszerzők identitására, hiszen végrehajtói szerepből közreműködői szerepbe léphetnek át. Soós Viktor a Budapest Airport részéről kiemelte a beszerző munkatársak kitartó munkáját, amelynek során utánajárnak a lehetőségeknek, és amennyiben nem találnak megfelelő megoldást, akkor új ötletekkel, innovatív kezdeményezésekkel állnak elő.
Edukációval az elköteleződésért
A beszállítókkal való kapcsolatok terén Vadas Tímea arról beszélt, hogy egyszerre van szükség a kiválasztási folyamatok fejlesztésére és a beszállítók fejlesztésére. A Grundfos az idei évtől indítja el Supplier Academy programját, amelynek keretében fenntarthatósági képzést is biztosítanak a beszállítóiknak, azt az elvet vallva, hogy nem büntethetik meg őket a tudás hiánya miatt. Südy György azt emelte ki, hogy a legerősebb meggyőzési eszköz az ismerősök által mutatott jó példa, ennek jegyében indította útnak a Fenntartható Beszerzésért díjat is.
A GBA Network első idei szakmai reggelije kiscsoportos gyakorlati feladatokkal zárult, amelyeken keresztül Fertetics Mandy a rendezvény során felmerült gyakorlati kérdések megbeszélésére és (át)értékelésére kérte a résztvevőket. A szakmai reggeli háziasszonya saját gyakorlati tapasztalatára is alapozva úgy összegezte a válaszokat, hogy a három legnagyobb feladat a fenntarthatósági menedzser szakma előtt a szemléletformálás (amely során kétirányú kommunikációra van szükség), az érintettek edukációja és a szakmán belüli tudásmegosztás, illetve szervezetfejlesztés és kapacitásbővítés keretében orvosolni kell azt a kapacitáshiányt, amely akadályozza a beszerzői szakma fenntarthatósági transzformációját.
A GBA Network következő szakmai reggelije 2025. február 13-án lesz, amikor a körforgásosság lesz terítéken ezúttal gyakorlati szempontból megközelítve, és a javításhoz való jogról folyik majd a beszélgetés.