Oktatás

Kategória

Kategória
  • Digitalizáció
  • ESG
  • Jógyakorlatok
  • Környezeti ügyek
    • Környezetszennyezés
  • Lakhatás
  • Nonprofitoknak
  • Sikersztorik
  • Társadalmi ügyek
    • Egészség
    • Leszakadó régiók
    • Oktatás
    • Társadalmi diverzitás
  • Társadalmi vállalkozás
  • Vállalatoknak

Címkék

Címkék
  • #civilek
  • #digitalizáció
  • #társadalmi vállalkozás
  • #Tippek/ jó gyakorlatok
  • adománygyűjtés
  • adománytaxi
  • brandépítés
  • chatgpt
  • civil szervezet
  • civilek
  • civilszervezetek
  • civl szervezetek
  • CSR
  • csr platform
  • design thinking
  • digitalizáció
  • e-learning
  • edukáció
  • egészségügy
  • érdekvédelem
  • ESG
  • ételmentés
  • fejlesztés
  • fejlesztzés
  • felzárkóztatás
  • fenntarthatóság
  • forprofit
  • forptofit
  • fundraiding
  • fundraising
  • hatásmérés
  • healing communications
  • hintalovon gyermekjogi alapítvány
  • hr
  • impact
  • informatika
  • innováció
  • iskolarendszer
  • it
  • jalosvszky ügyvédi iroda
#Jógyakorlatok #Nonprofitoknak #Oktatás #Sikersztorik #Vállalatoknak

A Klippe Learning korszerű e-learning rendszerekkel és elektronikus tananyagokkal segíti a KórházSuli munkáját

A példaértékű együttműködés az elektronikus tananyagok fejlesztése mellett az önkéntesek képzését is könnyebbé teszi. A nonprofit szervezet tíz éve dolgozik azért, hogy az iskolából kimaradó, tartós gyógykezelés alatt álló gyerekeknek se kelljen lemondaniuk a tanulásról. A KórházSuli szakemberei és önkéntesei hosszú évek óta éve dolgoznak azért, hogy önkéntes középiskolások és egyetemisták bevonásával segítsék a tartós gyógykezelésre szoruló fiatalokat a tanulásban. A szervezet munkáját szinte az elindulástól kezdve támogatja a digitális tananyagok fejlesztésével és a modern e-learning rendszerek bevezetésével foglalkozó Klippe Learning. “Nagyon régóta támogatják a munkánkat, az évek során igazi baráti kapcsolat alakult ki köztünk – mondja Tóthné Almássy Mónika kórházpedagógus, a KórházSuli vezetője. – Minden rendezvényünkön ott vannak; cégként és magánemberként is követik a munkánkat, segítenek, támogatnak minket, az adománygyűjtéstől a közösségi programjainkig mindenben számíthatunk rájuk.” “Tanévenként legalább háromszáz-háromszázötven önkéntes segíti a munkánkat” A KórházSuli önkéntesei olyan gyerekekkel tanulnak együtt, akik szomatikus betegségük vagy mentális zavaraik miatt hosszabb időre kiesnek az iskolai oktatásból. “A Covid nagyon komolyan megviselte a gyerekeket, nem túlzás azt mondani, hogy mentális pandémiát okozott a körükben – mondja Tóthné Almássy Mónika. – Sajnos, azt látjuk, hogy a nagy rendszerek nem tudják érdemben kezelni ezt a helyzetet: csak futnak a probléma után; a közoktatás betegségének valamennyi súlyos tünete kiütközik azon, ahogy ezt a helyzetet próbálják kezelni.” A szervezet jelentős önkéntes bázisra támaszkodhat. “Tanévenként legalább háromszáz-háromszázötven önkéntes segíti a munkánkat. Az egyetemisták mellett középiskolások is, akik a Mexikói úti Mozgásjavító Általános Iskolában tanuló gyerekek felzárkóztatásával foglalkoznak. Vannak kórházi tanulószobáink is, ezeket főleg gyerekpszichológiákon indítottuk; és van egy bázisunk Debrecenben is” – sorolja a KórházSuli alapítója. Az alaptevékenységükkel tanévenként körülbelül kétszázötven gyereknek tudnak segíteni. “De ez messze van a rendszerszintű megoldástól – hangsúlyozza Mónika. – Talán nem szerénytelenség azt állítani, hogy az oktatási rehabilitációval kapcsolatban nekünk van a legnagyobb tapasztalatunk az országban: ezért elhatároztuk, hogy megosztjuk a tudásunkat másokkal is – egyetemi kurzusaink vannak, pedagógus akkreditált képzésünk, és olyan könyveket is kiadunk, amelyek a tankönyvellátó rendszerbe is bekerültek. Igyekszünk megosztani a tudásunkat, hogy ezzel is erősítsük a társadalmi hatásunkat. Egy workshop-sorozatba is belekezdtünk, miután megnyertük a Richter Anna Díjat, elhatároztuk, hogy megosztjuk a tapasztalatainkat a tantestületek tagjaival azzal kapcsolatban, hogy mit tehetnek a pedagógusok akkor, ha mentális zavarral küzdő gyerekek vannak az osztályukban.” “Mindig öröm elhivatott emberekkel dolgozni” Mónika kiemeli: a szakemberhiány csak még értékesebbé teszi azt a segítséget, amit a Klippe Learningtől kapnak. “Mind a tudásmegosztást, mind a hálózatépítést nagyban segíti a támogatásuk.” “Az e-learning már diákkoromban is érdekelt, olyan területnek láttam, ahol valóban értékes munkát lehet végezni: tanítani másokat, tudást átadni, attitűdöt formálni izgalmas feladat – mondja Balkányi Péter, a Klippe Learning ügyvezető igazgatója, e-learning szakértő. – Péter cége hazai és külföldi nonprofit szervezetekkel is gyakran dolgozik együtt. – A jobbító kezdeményezésekre szívesen áldozunk az időnkből, ezért működünk együtt a KórházSulival is – mondja. – Nincs ebben semmi stratégailag átgondolt indíttatás: egyszerűen úgy érezzük, vannak ügyek, amiket támogatnunk kell.” A Klippe Learning szakemberei pro bono munkával segítik a nonprofit szervezet munkáját. “Nagyon megtetszett nekünk az a modell, hogy középiskolások készítenek digitális tartalmakat, és egyetemisták tanítják a gyerekeket – mondja Péter. – Magával sodort minket az a szeretet és lelkesedés, ahogy dolgoznak: ehhez biztosítottunk egy platformot nekik. Ez egy régi kapcsolat; nagyon szívesen segítünk nekik, mert mindig öröm elhivatott emberekkel dolgozni.” (Péterék egyébként nem csak a Korházsulival dolgoznak együtt, többek között a Scale Impact munkáját is támogatják egy komplex e-learning megoldás pro bono biztosításával - a szerk.) A beteg gyerekek beilleszkedését is segítik A KórházSuli szakpolitikai lobbitevékenységet is végez. “Sikerült jogszabályi változást is elérnünk; jó kapcsolatot ápolunk az Oktatási Hivatallal – emeli ki Mónika. – Folyamatosan dolgozunk azon, hogy jobbá tegyük a közoktatási rendszert. Nekünk az a legfontosabb, hogy a beteg gyerekek megkapják a megfelelő ellátást.” Mint mondja, független szervezetként erre különösen büszke. “Jó kapcsolatot építettünk ki a döntéshozókkal, ami nagyban megkönnyíti a munkánkat.” Mónika hangsúlyozza: az általuk támogatott gyerekeknek bizony elkell a segítség. “Sokszor annyi a kapcsolatuk a tanítványainkak az iskolával, hogy az év végén leosztályozóvizsgáztatják őket; ha felgyógyultak, elképesztően nehéz visszatérniük a suliba, mert teljesen elvész a szociális hálójuk, elveszítik az életvezetési képességeiket, idegenként mennek vissza az iskolába, azok közé az osztálytársaik közé, akikkel akár évekig nem találkoztak. Ebben is igyekszünk segíteni nekik: abban, hogy visszatálaljanak a régi életükhöz, hogy újra beilleszkedhessenek a kortárs közösségeikbe.” Mint mondja, a visszailleszkedés sokszor komoly stresszt okoz a hosszú betegségből felgyógyult fiataloknak. “Fontos, hogy megértessük a társaikkal: nem kivételezés, ha egy szívtranszplantált gyerek lifttel megy fel az emeletre. Sokan titkolják a betegségüket, és inkább duplán próbálnak teljesíteni, csak hogy elfogadják őket.”
#Egészség #Nonprofitoknak #Oktatás #Társadalmi diverzitás

”Minden gyereknek szüksége van a rendszeres, kortárs közösségben történő fejlesztésre”

Nyolc éve két lelkes szülő kezdeményezéséből született – ma már hét súlyosan-halmozottan sérült gyerek oktatásáról gondoskodik. A Völgyzugolyház Alapítvány remek példája annak, hogy az elkötelezett civilek a helyi önkormányzatokkal és oktatási intézményekkel összefogva képesek az állami ellátórendszert feladatait is átvállalni. Somlai Zsuzsanna a saját bőrén tapasztalta meg, milyen nehéz ma, Magyarországon egy súlyosan-halmozottan sérült gyereket nevelni. Fia, a tizennégy éves Nimród születését követően súlyos idegrendszeri károsodást szenvedett: segítség nélkül sem járni, sem enni nem tud, beszéd- és alvászavarai vannak, és rendszeres epilepsziás rohamok gyötrik. “Egy ilyen gyereket nevelni nagy kihívás és nagy felelősség. Teljes figyelmet követel; olyan feladat, ami tulajdonképpen lehetetlenné teszi, hogy az ember »normális életet« éljen: munkát vállaljon, baráti társaságokba járjon – úgy éljen, ahogy a hozzá hasonló korú felnőttek” – mondja Zsuzsanna a Hello Nonprofitnak nyilatkozva. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy kevés az olyan, megfelelő oktatást, fejlesztést, szolgáltatásokat nyújtó intézmény, ahol el lehet helyezni egy ilyen nehezen ellátható gyereket. “Az állami intézmények túlzsúfoltak és alulstafírozottak, nincs megfelelő kapacitásuk az összes halmozottan sérült gyerkőc ellátására – magyarázza Zsuzsa. – Nimródot legfeljebb egy olyan intézménybe adhattam volna be, ahol egész nap fektetik, nem is álmodhattunk volna arról, hogy érdemi fejlesztést kapjon.” A nyolcadik tanévüket kezdték Zsuzsanna úgy döntött, kesergés helyett inkább megoldást keres erre a nehéz, sok sorstársát gúzsba kötő problémára. 2016-ban egyik szülőtársával, Horváthné Borbély Katalinnal közösen megalapították a Völgyzugolyház Alapítvány a Kacifántosokért nevű szervezetet, amelynek célja, hogy oktatást, fejlesztést és nappali ellátást nyújtson a súlyos-halmozott fogyatékossággal élő iskoláskorúak számára. Ma már egy, a 17. kerületi önkormányzattól kapott épületben hét gyerek heti húszórás oktatásáról gondoskodnak, munkájukban a rákosmentei Gyurkovics Tibor Általános Iskola és a kilencedik kerületi Dió Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon – mindkettő az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények (EGYMI-k) közé tartozik – is közreműködik, akik utazó pedagógusokat küldenek a Zugolyda Suliba. Az alapítvány saját forrásból gyógytornászt, gyógy masszőrt és gyógypedagógiai asszisztenseket is foglalkoztat. “Hamarosan lesz egy AAK-s szakemberünk is (az AAK, vagyis az augmentatív és alternatív kommunikáció a gyógypedagógia egyik speciális területe, amelynek célja a beszédképtelenség kompenzálása, és az azzal együtt járó intellektuális, szociális és érzelmi nehézségek enyhítése – a szerk. ), aki kommunikációs szempontból igyekszik majd továbbfejleszteni a gyerekeinket” – mondja Zsuzsanna. Fotó: Völgyzugolyház Alapítvány Az évek során a Völgyzugolyház Alapítvány egy olyan magánkezdeményezésből született, fontos szolgáltatásokat kínáló kezdeményezéssé vált, amely tulajdonképpen állami feladatokat vesz át – hiszen törvény mondja ki, hogy tizenhat éves koráig minden Magyarországon élő gyereknek joga és kötelessége, hogy iskolába járjon –, miközben számos, rendkívül súlyos problémákkal megküzdeni kénytelen gyerek és szülő számára is pótolhatatlan segítséget nyújt. “Ez a nyolcadik tanévünk, büszkék vagyunk rá, hogy tulajdonképpen önerőből, civil kezdeményezésként el tudtuk érni, hogy a helyi önkormányzat és néhány EGYMI-s iskola segítségével fent tudjuk tartani ezt az intézményt” – mondja Zsuzsanna. A súlyosan-halmozottan sérült gyerekek minőségi oktatása sokszor csak minimális óraszámban valósul meg A Völgyzugolyház alapítója hangsúlyozza: minden gyereknek szüksége van a rendszeres, kortárs közösségben történő fejlesztésre. “Amikor elkezdtük ezt a munkát, még nálunk, a gyerekszobában folyt az oktatás. Szerencsénk van, hogy az önkormányzat a rendelkezésünkre bocsátotta ezt az épületet” – emeli ki. Mint mondja, sokat segített az, hogy nagy elszántsággal és önbizalommal, nyitottan fordultak az illetékes szervek felé. “Mi találtuk ki azt a kísérleti modellt, amivel meg tudtunk keresni egy intézményvezetőket, hogy a segítségüket kérjük.” Ezzel a hozzáállással sikerült elérniük, hogy a Zugolyda suliba járó gyerekeket tanító pedagógusokat az alapítvánnyal együttműködő anyaintézmények utazó pedagógusként biztosítsák – ami nagy segítség a számukra, tekintve, hogy a többi szakember bérét, díjazását nekik kell előteremteniük. Márpedig ez nem könnyű feladat, hiszen ezeknek a speciális igényű gyerekeknek az ellátása – az etetéstől a pelenkázáson át a mozgatásukig – komoly stábot igényel. Zsuzsanna szerint a súlyosan-halmozottan sérült gyerekek minőségi oktatása sajnos sokszor csak minimális óraszámban valósul meg. “Az iskolaköteles korú gyerekek jó kétharmada nem kapja meg a heti minimum 20 óra fejlesztő oktatást, ők otthoni ellátásba kényszerülnek a szüleikkel, akik csak súlyos érzelmi és anyagi áldozatok révén tudják biztosítani a fejlesztésüket” – magyarázza, hozzátéve: ezek a számok nem légből kapottak, néhány évvel ezelőtt Márkus Eszter egyetemi docens, az ELTE Gyógypedagógiai Módszertani és Rehabilitációs Intézetének oktatója is publikált egy tanulmánykötetet ebben a témában. Zsuzsanna azt mondja, tény, hogy a súlyosan-halmozottan sérült gyerekek oktatásátért felelős intézmények mindent megtesznek azért, hogy az adott körülmények között és a rendelkezésükre álló lehetőségeken belül ellássák ezeket a kiemelt figyelemre szoruló gyerekeket, de ez sajnos nem elég. "Az általános pedagógushiány mellett a gyógypedagógusok utánpótlása is nehézségekbe ütközik” – állapítja meg. Hosszú várólisták vannak Somlai Zsuzsanna és Horváthné Borbély Katalin az alapítvány kurátoriaként ingyen, önkéntes munkában menedzselik a szervezet működését. Szerencsére, az elmúlt években egy lelkes kis csapatot is sikerült maguk köré építeniük. “Most már fizetett alkalmazottunk is van – mondja Zsuzsanna. – Többek között ez tette lehetővé, hogy a hozzánk járó gyerekekkel heti öt nap, napi hat órában foglalkozzunk. Komplex fejlesztést kapnak, és közösségben, a sorstársaik között tölthetik a napjaikat, ami nagyon megnyugtató érzés a számunkra. Én is szabadabban dolgozhatom – persze, csak bizonyos keretek között, hiszen bármikor kaphatok egy telefont, hogy gond van, és akkor ugranom kell.“ Fotó: Völgyzugolyház Alapítvány A Völgyzugolyház nagy népszerűségnek örvend, számos súlyos akadályozottsággal élő gyereket szeretnének itt elhelyezni a szüleik. Sajnos, a kapacitásuk egyelőre nem elég ahhoz, hogy mindenkit fogadhassanak. "Van egy hosszú várólistánk, onnan választjuk ki az új gyerekeinket, ha üresedés van – fejtegeti Zsuzsanna. – Arról, hogy ki csatlakozhat a csoporthoz, a szakemberek, a pedagógusok döntenek: természetesen Nyolc éve két lelkes szülő kezdeményezéséből született – ma már hét súlyosan-halmozottan sérült gyerek oktatásáról gondoskodik. A Völgyzugolyház Alapítvány remek példája annak, hogy az elkötelezett civilek a helyi önkormányzatokkal és oktatási intézményekkel összefogva képesek az állami ellátórendszert feladatait is átvállalni.szigorúan szakmai alapon, ilyenkor azt mérlegelik, hogy milyen problémái vannak egy adott gyereknek, megvan-e a kellő szaktudásuk ahhoz, hogy megfelelően ellássák, hogyan tud beilleszkedni ebbe a közösségbe.” Zsuzsannáék elsősorban pályázatokból és adományokból finanszírozzák a szervezet működését. “Vannak vállalati szponzoraink is, de épp az idén határoztuk el, hogy igyekszünk még szorosabb együttműködéseket kiépíteni az üzleti szférával. Bízunk benne, hogy találunk olyan donorokat, támogatókat, akik elég fontosnak találják majd a kezdeményezésünket ahhoz, hogy anyagilag is segítsék a munkánkat.”
#Környezeti ügyek #Nonprofitoknak #Oktatás #Sikersztorik #Vállalatoknak

”Új szintre léptünk” – A Scale Impact és a CPI Hungary megállapodást kötött a Bábozd Zöldre Egyesület fejlesztésére

A 2022 őszén indult fejlesztési program máris látványos sikereket hozott, a környezeti neveléssel foglalkozó civil szervezet tavaly negyven százalékkal több intézménnyel tudott együttműködni, és ötven százalékkal több rendezvényt tartott, mint az azt megelőző évben. A Bábozd Zöldre Egyesületet 2010-ben alapította néhány a környezeti nevelést fontosnak tartó pedagógus és kreatív szakember. Az egyesület mesekönyveket ad ki, bábelőadásokat, rendezvényeket, drámaszínházi foglalkozásokat szervez: céljuk, hogy felhívják a gyerekek, a szülők és a pedagógusok figyelmét a környezeti fenntarthatóság és az ökotudatos gondolkodás fontosságára. “A legfontosabb feladatunknak a szemléletformálást, az érzékenyítést, a jövő generáció megszólítását tartjuk, és azt, hogy különféle programjainkkal, szolgáltatásainkkal segítsünk azoknak a felnőtteknek – szülőknek, óvoda- és iskolapedagógusoknak –, akik sokat tehetnek azért, hogy ennek a generációnak a tagjai valóban felelős és környezettudatos felnőttekké cseperedjenek” – mondja Szűcs Krisztina környezetmérnök, az egyesület elnöke. Krisztina sikeres karriert adott fel azért, hogy a környezeti neveléssel foglalkozhasson. “Egy multinacionális vállalatnál dolgoztam, és már nagyon fiatalon magas pozícióba kerültem. Az Egyesült Államokban többek között környezetirányítással, minőségirányítással, CSR-ral foglalkoztam; huszonöt évesen egy auditor csapat élén háromezer cég környezeti teljesítményének monitorozását, fejlesztését irányítottam. Aztán, miután megszületett a kisfiam, Bence, rájöttem, hogy a fenntartható jövőhöz vezető valódi út nem ez, hanem a környezeti nevelés, a legfiatalabbak megszólítása és szemléletformálása” – mondja. Ötven-hatvanezer gyereket szólítottak meg A Bábozd Zöldre Egyesület elindulását egy KEOP-pályázatból (Környezeti és Energia Operatív Program) finanszírozták. “A kreatív koncepciónk az volt, hogy meséken, játékokon keresztül szólítsuk meg a gyerekeket. Ekkor született az első, az egyesület két »főhőse«, Mimó és Csipek kalandjairól szóló mesekönyvünk is. Ez mára hétkötetes sorozattá bővült: a mesék olyan témákat dolgoznak fel, mint a megújuló energiaforrások, a légszennyezés, a zero waste, a csendes-óceáni hulladéksziget, a közösség szerepe, az elidegenedés, vagy az egyéni cselekvés fontossága” – sorolja Krisztina. Az egyes témaköröknek saját “kabalafigurái” vannak. “Potyka béka a vízvédelmet, Berka bagoly a légszennyezést, Kupacs süni a hulladék problémáját személyesíti meg. A Bábozd Zöldre meseuniverzumában minden környezeti tudatossággal kapcsolatos témának külön felelőse van, őket a velünk együtt dolgozó bábszínészek keltik életre az előadásaink során” – magyarázza az egyesület elnöke. A szervezet az elindulása óta eltelt évek során komoly eredményeket tudott felmutatni a környezeti nevelés terén. “Az elmúlt években legalább ötven-hatvanezer kisgyereket tudtuk megszólítani – fejtegeti Szűcs Krisztina. – Mivel azt tapasztaltuk, hogy a szülőket nagyon nehezen érjük el, a pedagógusokat céloztuk meg: az ő közreműködésükkel szervezzük a gyerekeknek szóló programjainkat. Igyekszünk más szervezetekkel is együttműködni, a természetvédelemről szóló könyvet például a Magyar Természetvédők Szövetségével, a természet és a zene harmóniájáról szóló zenés mesekönyvünket pedig a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen készítettük el.” Jelentős hatékonyságnövelést hozott a CPI Hungary-val való együttműködés A Bábozd Zöldre 2023-ban csatlakozott a Scale Impact kétéves komplex fejlesztési programjához, amelynek keretében a CPI Hungary támogatásával fejleszthetik tovább a szervezetüket, a tevékenységeiket és a programjaikat. A CPI Hungary, Magyarország egyik meghatározó, legzöldebb portfólióval rendelkező ingatlanpiaci szereplője. A Bábozd Zöldre Egyesület a CPI Hungary üzletházaiban több családi napot is szervezett, és a cég vezetőségének egy érzékenyítő workshopot is tartott. “Folyamatosan keressük az együttműködés további lehetőségeit, CSR-szakemberként bízom abban, hogy még sok értékes és előremutató akciót indíthatunk majd együtt” – mondja a Bábozd Zöldre elnöke. „A hazai piacra lépésünk óta, amely több, mint kilenc éve történt, minden erőnkkel és szaktudásunkkal azon vagyunk, hogy felhívjuk a piac és a bérlőink figyelmét a zöld és tudatos működés fontosságára. A felelősség közös abban, hogy lássuk, minden tettünk hatással van a gyermekeink jövőjére. Elsőként állítottunk fel ESG stratégiát a piacon, írtunk alá közös fenntarthatósági megállapodást bérlőinkkel az irodaportfóliónkon, tartunk edukációs és fenntarthatósági fórumot a házainkban. Abban hiszünk, hogy a jövő generációja, akikhez a Bábozd Zöldre Egyesület is hatékonyan eljut, már nemcsak papírra vetett kötelező formai megfelelésként fog tekinteni a fenntartható működésre, hanem egy természetes életforma lesz számukra" – tette hozzá Győri Gyula, a CPI Facility Management igazgatója. “A Scale Impact szakértőinek köszönhetően új szintre léptünk: segítettek »áramvonalasabbá« tenni a stratégiánkat, javítani a kommunikációnkat, érdemben felmérni a hatásláncokat, és a hatásmérésben is komolyan közreműködtek. A CPI Hungary anyagi támogatása és az ő szakértelmük nagyban hozzájárult ahhoz, hogy stabilabbá, fenntarthatóbbá tegyük a működésünket. Nekik köszönhetően tavaly negyven százalékkal több intézménnyel tudtunk együttműködni, több mint hétezer kisgyereket – és rajtuk keresztül a családjaikat – értünk el, és ötven százalékkal több, összesen több mint százhatvan rendezvényt tarthattunk – sorolja az eredményeket Krisztina. – A szervezetfejlesztésre is jutott forrásunk: csatlakozott hozzánk egy új rendezvénykoordinátor, és azt is elértük, hogy tizenhárom évvel az indulás után elnökként végre bejelentett munkatársként dolgozhatom az egyesületben.”
#Leszakadó régiók #Nonprofitoknak #Oktatás #Társadalmi diverzitás #Társadalmi ügyek

”A szegregáció az ország teljesítményére is rossz hatással van” – Interjú Berényi Eszter oktatásszociológussal

A kilencvenes évek vége-kétezres évek eleje óta folyamatosan romlik a magyar gyerekek tanulmányi eredménye. A PISA-teszteken is rendre gyenge eredményeket produkálunk: a szakember szerint nem kis részben azért, mert az egyre erősödő szegregáció és a tanárhiány miatt sok kisdiák az alapvető készségeket sem tudja elsajátítani. A felmérések siralmas képet festenek a magyar kis- és középiskolások tanulmányi eredményéről. A legutóbbi, 2022-es PISA-felmérés szerint matematikából és szövegértésből is sokat romlott a hazai diákok teljesítménye; jelenleg a középmezőnyben vagyunk, de ez valószínűleg csak annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány miatt alaposan bezuhant az OECD-országok átlaga. Berényi Eszter oktatásszociológus, az ELTE Társadalomtudományi karának oktatója szerint a romló teljesítmény legfontosabb okai a tanárhiány és az egyre súlyosabbá váló iskolai szegregáció. "Az elmúlt években nagyon megerősödött a szegregáció, egyre több olyan település van, ahol többségében mélyszegénységben élő romák laknak – mondja a szakember. – Ez nem újkeletű dolog; a rendszerváltás után sok, korábban az államszocializmus gyáraiban, téeszeiben dolgozó roma vesztette el a munkáját: ez a tömeges munkanélküliség ágyazott meg a nagyobb városokban a hajléktalanságnak, és annak, hogy a cigány népesség jelentős részének leszakadó kistérségek szegregátumaiba, cigánytelepeire kellett visszahúzódnia. Olyan körülmények közé, amelyek nem teszik lehetővé, hogy versenyképes oktatást biztosítsanak a gyerekeiknek, akiknek így egyre inkább olyan »csupacigány« iskolákba kell járniuk, amelyekben már hosszú évek óta súlyos problémát jelent a forrás- és szaktanárhiány, így nem képesek átadni a diákoknak azokat az alapvető ismereteket és képességeket, amelyek a továbbtanuláshoz és – hosszabb távon – a sikeres elhelyezkedéshez, egzisztenciaépítéshez, a többségi társadalom keretein belüli érvényesüléshez, az integrációhoz kellenének.” Évtizedek óta komoly probléma Berényi Eszter hangsúlyozza: a szegregációnak sok évtizedes hagyománya van Magyarországon. “A hatvanas-hetvenes évekig az oktatáspolitika egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy a roma gyerekek nemigen jártak iskolába – fejtegeti az oktatásszociológus. – Ennek elsősorban kulturális okai voltak; az intézményes tanulás sokáig a középosztály kiváltsága volt, a javarészt súlyos mélyszegénységben és a többségi társadalométól eltérő családmodellben élő cigányság másfajta oktatási modellben képezte a saját gyerekeit: apáról fiúra örökítették az olyan jellegzetesen »cigány szakmákkal« kapcsolatos tudást, mint a fa- és fémművesség, a vályogvetés, vagy éppen a zenélés.” A szakember szerint amikor a hatvanas-hetvenes évek egalitárius oktatáspolitikájának köszönhetően végül megjelentek az iskolákban a roma gyerekek, szinte azonnal berobbant a szegregáció. “Ekkor kezdődött el az, amit osztályok közötti szegregációnak nevezünk. A legtöbb iskolában egy-egy évfolyamon belül párhuzamos osztályokat alakítottak ki, volt “A”, “B” és “C” osztály: az utóbbiba kerültek azok a – többségükben roma származású – gyerekek, akiket a tanárok a »futottak még« kategóriába soroltak – állítja Berényi. – Ekkoriban indították az első »kisegítő osztályokat« is: ezekbe az enyhe szellemi fogyatékosnak minősített gyerekeket tették – és a tapasztalat azt mutatta, hogy a roma gyerekeket előszeretettel sorolták ebbe a kategóriába. Nem feltétlenül direkten a származásuk miatt: inkább azért, mert, mivel a cigány családokban nem volt hagyománya annak, hogy intézményes keretek között taníttassák a gyerekeket, sokuknak hiányoztak az alapvető készségeik is ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani jobb, középosztálybeli körülmények közül jövő társaikkal. Ráadásul akkoriban még nem számoltak az olyan enyhe képességzavarokkal, mint a diszlexia, a diszgráfia, vagy az ADHD, így azokat a gyerekeket, akik tanulási nehézségekkel küzdöttek, a gyógypedagógusok, iskolapszichológusok szinte automatikusan az »enyhe értelmi fogyatékosok« közé sorolták.” A “szeretetteli szegregáció” romboló hatásai Berényi szerint a szegregáció problémájával érdemben csak a rendszerváltás után kezdett el foglalkozni a szakma. “Ez a kérdés igazából csak a kétezres évek elején ütötte át az oktatáspolitikai véleményformálók ingerküszöbét, részben azért, mert bár már a nyolcvanas években voltak komolyabb romakutatások, de a szélesebb szakmai és társadalmi közvéleményt nem igazán érdekelte ez a téma.” Mint mondja, a szegregáció kérdése a rendszerváltás után, a demokratizálódó oktatási rendszerrel vált igazán láthatóvá. “A szabad iskolaalapításnak köszönhetően az állam mellett más fenntartók – egyházak, alapítványok – is megjelentek a »piacon«. Ennek és a szabad iskolaválasztásnak köszönhetően egyre érezhetőbbé vált a szegregáció; az új iskolák megjelenése jelentősen erősítette a diákok, tanintézmények közötti megkülönböztetést, nem véletlen, hogy ma már sok olyan falu, község, kisváros van, ahol az iskolai szegregáció sokkal erősebb, mint a roma és nem roma lakosságot elválasztó települési szegregáció.” Az oktatásszociológus szerint az iskolák egyházi kézbe adásának különösen káros következményei voltak. “Ez az elmúlt tíz-tizenkét évben nagyban hozzájárult az iskolai szegregáció erősödéséhez – és szerintem ezt már az egyházi fenntartók sem tagadják. Ezt támasztja alá Balog Zoltán volt »emberminiszter« elhíresült bon-motja is a »a szeretetteli szegregációról«, amit 2013-ban annak a törvénymódosításnak a kapcsán sütött el, amely lehetővé tette, hogy Magyarországon újra törvényessé tette a csak és kizárólag roma diákokat oktató iskolák elindítását.” Mint mondja, annak ellenére az egyházi iskolákban nem az a jellemző, hogy roma diákokat oktatnának. “A trend az, hogy ezeket az – az állami iskoláknál gyakran jóval előnyösebb helyzetben lévő, több pénzből, nagyobb forrásokból gazdálkodó, nagyobb autonómiával bíró – iskolákat gyakorlatilag »megszállják« a tehetősebb, középosztálybeli szülők, akik abban bíznak, ha egyházi intézménybe járatják a gyerekeiket, jobb oktatást, nagyobb tudást kapnak – magyarázza. – Ez aztán indirekt módon tovább táplálja a szegregációt.” Berényi Eszter úgy látja, szükség lenne a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek felzárkóztatására. “Sajnos, a túlterhelt tanároknak sokkal könnyebb homogén osztályokat tanítaniuk, nem jut erejük, idejük arra, hogy a lemaradozó gyerekekkel külön foglalkozzanak. A megoldás talán az a »streamingnek« nevezett módszer lenne, amivel az Egyesült Államokban már jó ideje kísérleteznek, amikor egy osztályon belül úgy osztják el a gyerekeket, hogy a képességeiknek megfelelő oktatást kapják: a gyenge matekosok a gyenge matekosokkal tanulnak együtt, egy olyan tanár felügyelete mellett, aki külön figyelmet fordít a felzárkóztatásukra, a gyenge angolosok a gyenge angolosokkal és így tovább – miközben az olyan tantárgyakat, amikben erősek, a többi »haladó szintű« diáktársukkal együtt tanulják. Így nem szegnegálódnak, mégis megkapják azt a plusz fejlesztést, amire szükségük van.” A szegregációnak nem csak az egyén, hanem a társadalom szintjén is súlyos következményei vannak Az elmúlt években már a budapesti iskolákban is egyre komolyabb gondot okoz a szaktanárhiány. Főleg nyelv-, matematika- és informatika-tanárból van kevés; de ez a tendencia már évtizedek óta érezteti a hatását a vidéki iskolákban. “Nagy gond, hogy a tanárhiány miatt a hátrányos helyzetű gyerekek épp azt a tudást nem kapják meg, ami segíthetne nekik kitörni a származásuk, családi körülményeik miatti »társadalmi karanténból« – húzza alá az oktatásszociológus. – Az utóbbi időben sokat cikkeznek arról a lapok, hogy már több budapesti iskolában is a szülőket kérik meg arra, hogy tartsák meg a matek- vagy az informatikaórát, mert nincs elég tanár. Ez elszomorító; de sajnos Ózd környékén vagy egy zsákfaluban még ennél is rosszabb a helyzet, hiszen ezeken a helyeken az alacsony iskolázottság miatt olyan szülőt is nehezen találhatnak az iskolák, aki alkalmas lenne ezekre a feladatokra.” Baranyi Eszter szerint a jobb anyagi helyzetben lévő családoknak még megvannak a lehetőségei arra, hogy ideig-óráig orvosolják az iskolarendszer leromlásával kapcsolatos problémákat. “A magyar iskolarendszer régóta erősen támaszkodik a szülői részvételre, nem véletlen, hogy arra is van példa, hogy ők dobják össze a pénzt egy-egy szaktanár fizetésére. Igen ám, csakhogy egy olyan iskolában, ahová javarészt szegény, munkanélküli vagy épp közmunkán, idénymunkán tengődő családok gyerekei járnak, még ez a megoldás sem jöhet szóba: nekik marad az alacsony színvonalú, hézagos képzés, a szegregált oktatás” – húzza alá. A szegregációnak nem csak az egyénre, hanem a társadalomra és az ország gazdasági teljesítményére nézve is negatív hatásai vannak. “Ha a kellő oktatás híján tömegek szorulnak ki a munkaerőpiacról, az egyrészt komoly kiadásokat jelent az államnak – hiszen kénytelen valamilyen módon segélyezni, támogatni őket –, másrészt pedig jelentős bevételkiesést is jelent, mert a munkanélküliek nem termelnek GDP-t, nem fizetnek adót, járulékokat, és így nem tudnak hozzájárulni az ország gazdasági teljesítményéhez sem” – emeli ki a szakember.
#Nonprofitoknak #Oktatás #Társadalmi diverzitás

”A közoktatás rendbetételéhez először a szülőket kell megtanítani az összefogásra” – Interjú Miklós Györggyel, a Szülői Hang Közösség alapítójával

A Szülői Hang 2016-ban, a “kockásinges” tiltakozások idején alakult néhány lelkes, a közoktatásért és a tanárok és diákok helyzetének jobbításáért tenni akaró szülő kezdeményezéséből. Közösségi oldalaikon keresztül ma már közel 1,9 millió embert érnek el; mégis nehéz körülmények között, folyamatos forráshiánnyal küzdve kell dolgozniuk. A Szülői Hang Közösség 2016-ban, az oktatási rendszer kormányzati átszabása ellen tiltakozó “kockás inges” tüntetéssorozat nyomán indult. Az évek során alaposan kinőtték magukat: ma már két Facebook-oldalukon közel nyolcvanezer követőjük van, és 2023-ban több mint 1,9 millió embert értek el a bejegyzéseikkel, akcióikkal. Mindezt komolyabb támogatás, dotáció és szponzorok nélkül, kizárólag a saját munkájukra és – amióta tavaly szeptemberben létrehozták az alapítványukat – egyéni adományozók felajánlásaira támaszkodva érték el. “Miután 2016 jaunárjában Pilz Olivér több, a miskolci Hermann Ottó Gimnáziumban tanító kollégájával együtt nyílt levélben hívta fel a figyelmet arra, milyen komoly problémákat okoz a közoktatásban a központosítás és az annak nyomán kialakult kaotikus állapotok – az állandó eszközhiány, a taníthatatlan tananyagokkal telerakott NAT (Nemzeti Alaptanterv – a szerk.), a pedagógusok megnövekedett munkaterhei és az azokhoz társuló alacsony bérek –, országos tiltakozási hullám indult el – mondja Miklós György, a Szülői Hang Közösség alapítója. – A tüntetéseken, demonstrációkon a pedagógusok mellett sok diák és szülő is részt vett; ekkor alakult meg a Tanítanék mozgalom, ekkor indult el egy szegedi anyuka, Puskás Krisztina kezdeményezésére a “Nem leszek suliban” akció, és ekkor döntöttünk úgy mi is pár lelkes tüntetésre járó szülőtársammal, hogy létrehozzuk a Szülői Hangot. Egy platformot, ahol megoszthatjuk egymással a véleményünket, kétségeinket, kérdéseinket és javaslatainkat az oktatás helyzetével, problémáival kapcsolatban – hiszen azok nemcsak a tanárokat, hanem a diákokat, a gyerekeinket is érintik, végső soron az ő bőrükre megy a játék.” ”Laikus civilekként” indultak A Szülői Hang honlapját gyorsan összerakták. “Az egyik tüntetés után leültünk hárman egy kávézóban, és megpróbáltuk kitalálni, mivel támogathatnánk a közoktatás »megreparálását«, hogyan járulhatnánk hozzá ahhoz, hogy a kormány átgondolja a sebtében, valódi egyeztetés nélkül bevezetett, rossz reformokat. Mind egyetértettünk abban, hogy kell egy olyan felület, ami alkalmas arra, hogy tájékoztassuk, információval lássuk el a szülőket: tudatosítsuk bennük, milyen problémákkal kell közösen szembenéznünk – magyarázza Miklós György. – Addigra rájöttünk, azok a gondok, nehézségek, amiket a saját gyerekeinknél tapasztalunk, nem egyediek, hanem országos szintűek. Szerettünk volna egyfajta hídszerepet betölteni a szülők, a tanárok és a közvélemény között – de arról, hogy hogyan vágjunk bele, akkor még fogalmunk sem volt. Nem volt köztünk tanár; én például kutatómérnökként dolgozom egy nagy távközlési cégnél, és bár elvégeztem pár oktatással foglalkozó kurzust az egyetemen, soha nem dolgoztam pedagógusként. Egyszóval »laikus civilekként« vágtunk bele ebbe a vállalkozásba: elindítottuk a weboldalt meg a Facebook-oldalunkat, és menet közben próbáltuk kitalálni, hogy hogyan, milyen irányba haladjunk tovább.” A Szülői Hang alapítói folyamatosan tartották a kapcsolatot a tüntetések, megmozdulások szervezőivel. "Addigra megalakult a Civil Közoktatási Platform, aminek az volt a célja, hogy összehangolja a különféle pedagógus, diák- és szülőszervezetek működését. Ugyan akkor még hivatalosan nem voltunk tagjai ennek a fórumnak – csak néhány hónappal az indulás után léptünk be –, de jó kapcsolatot ápoltunk velük, és a magunk eszközeivel mi is igyekeztünk népszerűsíteni, propagálni a pedagógusokat támogató megmozdulásokat. Akkoriban komoly tüntetések voltak, sokakat felháborított, hogy a KLIKK irányítása alatt álló, még a mostaninál is centralizáltabb rendszer mennyire működésképtelen volt: nem volt se kréta, se vécépapír, még a legkisebb beszerzéseket is a központnál kellett kérvényezniük az iskoláknak – és akkor a minősíthetetlenül rossz tananyagokról, a szabad tankönyvválasztás ellehetetlenítéséről, a pedagógusok egyre tarthatatlanabbá váló helyzetéről még nem is beszéltünk. Kiderült, hogy dilettánsok vezetik az oktatásügyet.” A szülők véleményét próbálják közvetíteni A Szülői Hang elindulására a sajtó is hamar felfigyelt. “Rájöttünk, hogy egy szimpla Facebook-oldal nem elég, ha valódi hatást szeretnénk elérni a szülők körében, meg kell próbálnunk bevonni őket a munkákba, valamilyen módon aktivizálnunk kell őket. Kitettünk néhány, az egyentankönyv-rendszerrel és a nyelvoktatással kapcsolatos online kérdőívet a felületeinkre; őszintén szólva magunk is meglepődtünk, milyen sokan töltötték ki őket, arról már nem is beszélve, hogy az így készült anyagokra a média is felkapta a fejét. Először a HVG közölt egy összegzést az egyik kutatásunkról, aztán az ATV reggeli műsorába és az RTL Híradójába is behívtak minket. Jó érzés volt, hogy valódi publicitást kaptunk, hogy országos tévék stúdiójában, élő adásban beszélhetünk a kezdeményezésünkről.” Miklósék egy-egy szakértő bevonásával maguk állították össze a kérdőíveket, és az azokból készült elemzéseket is ők írták. “Miután rájöttünk, hogy a sajtó – legalábbis annak a »függetlennek« mondott része – érdeklődik az iránt, amit csinálunk, tudatosan kezdtünk építkezni. Alaposabban végiggondoltuk, milyen, a számukra is valóban fontos témákról kérdezzük meg a szülőket, felvettük a kapcsolatot a nagyobb médiumokkal, sajtóanyagokat küldtünk ki – magyarázza Miklós. – A sajtóvisszhangnak köszönhetően egyre több embert tudtunk megszólítani, egyre többek véleményét tudtuk kikérni és megosztani a közvéleménnyel. Persze, nem voltak meg az eszközeink ahhoz, hogy olyan felméréseket készítsünk, mint egy profi közvéleménykutató cég, de azért elég alapos, előbb több száz, aztán több ezer válaszadó bevonásával készült, fajsúlyos anyagokat tudtunk letenni az asztalra. Fontosnak éreztük, hogy ahelyett, hogy csak a saját mondókánkat szajkóznánk, igyekezzünk rendszerezett és érthető módon megfogalmazni és közvetíteni a szülők véleményét. Odafigyeltünk arra is, hogy a számokat szöveges véleményekkel is alátámasszuk, mert rájöttünk, hogy így könnyebben értelmezhetőek a kutatásaink, és valóban jól felfoghatóvá válik, mit gondolnak a szülők a közoktatás állapotáról. Arról nem is beszélve, hogy míg a számokba mindig bele lehet kötni, egy jól megalapozott véleményt már sokkal nehezebb megcáfolni, eltagadni, idézőjelbe tenni.” Nem csak a nagyvárosi értelmiséget szeretnék megszólítani Miklóst és társait meglepte, milyen sok szöveges választ kaptak. “Először azt hittük, kevesen veszik majd a fáradtságot arra, hogy hosszú, kifejtő válaszokkal bíbelődjenek, de szerencsére tévedtünk, a kitöltők közel fele megírta a véleményét a kérdések kapcsán. Ezeket összegyűjtöttük, és attól fogva következetesen használtuk is az általunk kiadott anyagokban. Úgy láttuk, működik a dolog, mert ettől kezdve szinte minden kutatásunkat lehozta a sajtó." A Szülői Hang alapítója hangsúlyozta: annak ellenére, hogy igyekeztek jó kapcsolatot ápolni a médiával, soha nem volt saját PR-esük, sajtósuk. “A Civil Közoktatási Platform végig mögöttünk állt, tőlük kaptunk pár kontaktot, így összeállíthattunk egy újságíró-címlistát is, amit máig használunk, bővítgetünk, de profi kommunikációs szakemberünk nem volt; szerencsére, enélkül is be tudtunk kerülni a hírekbe. A Szülői Hang célja, hogy minél szélesebb rétegeket szólítson meg. Nem csak azokra az átlagnál tájékozottabb, többnyire a nagyvárosi értelmiség köreiből kikerülő szülőkre “lőnek”, akik amúgy is sokat foglalkoznak a közoktatás helyzetével. ”Szerencsére, sokféle ember csatlakozott hozzánk, hiszen nem csak a nagyvárosokban, hanem a kistelepüléseken is vannak olyan lelkiismeretes, okos emberek, akiket őszintén érdekel, mi történik az iskolákban, milyen oktatást kapnak a gyerekeik – húzza alá. – Persze, a tagjaink többsége az aktívabb, kritikusabb gondolkodású emberek közül kerül ki, de azért elég vegyes a társaság. És sajnos elég gyakran változik is; szerettünk volna egy igazán stabil közösséget felépíteni, de sokan vannak, akik csak egy-egy akció, kezdeményezés erejéig csatlakoznak hozzánk.” Mint mondja, bízik abban, hogy a munkájuk valós hatással van a közvéleményre. “Hisszük, hogy sokaknak felnyithatjuk a szemét. Persze, vannak olyanok is, akiket nem tudunk elérni: a kormányhoz közeli médiumok közönségét például aligha tudjuk megszólítani, ők legfeljebb egy-egy lejárató, karaktergyilkos cikkben találkozhatnak a nevünkkel. Ezeknek a sajtótermékeknek a szerkesztőit már meg keressük; felesleges házhoz menni a pofonért – mert bizony kaptunk már, az olyan médiumok, mint a Magyar Hírlap, a Magyar nemzet meg a többi propagandatermék, ha foglalkozik is velünk, csak azért, hogy hiteltelenítse, amit csinálunk. Az elmúlt években voltunk már »Soros-bérencek«, »az ellenzék szekértolói« és » a tankönyvkiadók lobbistái« is. Igaz, mivel mi nem vagyunk annyira szem előtt, mint a nagyobb szervezetek, csak kisebb füleseket kapunk, de azért kaptunk és kapunk bőséggel – és nem csak a propagandasajtóban, hanem a közösségi oldalainkon is. Ez van, lassan beláttuk, az, hogy közéleti szerepet vállalunk, az ezzel jár." A közoktatás javítása hosszútávú befektetés Az elmúlt években a Szülői Hang csapata is bővült. “Nem vagyunk nagyok, jelenleg huszonnégy-huszonöt önkéntessel dolgozunk, és ezek között is sokan vannak olyanok, akik csak alkalmanként tudnak besegíteni a munkánkba. Sajnos komoly erőforrás-problémákkal küzdünk, nehéz olyan embert találni, akiknek kedve és lehetősége lenne önkéntes munkát vállalni. A legtöbb szülő reggeltől estig dolgozik, hogy kitermelje, ami a család fenntartásához kell. Kevés a szabadidejük; ráadásul, ha azt a keveset a közoktatás színvonalának javítására fordítják, nemigen számíthatnak arra, hogy rövid távon komoly sikerélményeik lesznek. Ez egy nehezen megtérülő befektetés. Amikor idestova nyolc évvel ezelőtt megalapítottuk a Szülői Hangot, még azt hittük, ha keményen és elkötelezetten dolgozunk, talán már a mi gyerekeink is élvezhetik majd ennek a befektetésnek a hozadékait, de hamar be kellett látnunk, hogy ez egy naiv elképzelés volt: olyan küzdelmet vállaltunk, amiből a mi gyerekeink aligha profitálhatnak. Ettől függetlenül kitartunk, mert úgy érezzük, nemes ügyért küzdünk, és a munkánkkal talán mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egyszer, a ma még nem igazán látható jövőben valóban jó, a diákok érdekeit szem előtt tartó oktatási rendszere legyen az országnak. Ez egy frusztráló, sziszifuszi küzdelem. Mégis kötelességünknek érezzük, hogy megvívjuk; lelkiismeretes, felelős európai polgárként szeretnénk hozzátenni mi is a magunkét ahhoz, hogy elérjük ezt a célt.” Miklós hangsúlyozza: a nehézségek ellenére sikerélményeik is vannak. “Jó látni, hogy egyre fejlődik, bővül a közösségünk, hogy egyre szervezettebben, hatékonyabban tudunk dolgozni. Ahogy azt is, hogy számos olyan téma és ügy van, amit be tudtunk vinni a köztudatba, sőt olyanok is, amikben a tájékoztatás mellett konkrét segítséget is tudunk nyújtani a szülőtársainknak” – mondja. Példaként a köznevelési törvény 2019-es módosításában szereplő “kötelező beiskoláztatást”, pontosabban “az iskolaérettség megállapításának új eljárásrendjét” említi, amelynek értelmében ha egy szülő nem vagy nem megfelelően kérelmezi az Oktatási Hivatalnál, hogy a gyereke halaszthasson, hatéves korában kötelező elkezdenie az iskolát. “A központosított kérvényezési eljárással nagyon megnehezítették a szülők és a gyerekek helyzetét – mondja. – Megint hoztak egy törvénymódosítást, aminek semmi értelme – de legalábbis hasznos dolog még nem sült ki belőle. Miután bevezették, senki sem látta át, hogy működik a rendszer. Minket ostromoltak a szülők, hogy segítsünk értelmezni az új jogszabályt, megírni a halasztási kérelmeket. Végül úgy döntöttünk, indítunk egy külön ennek a témának dedikált Facebook-csoportot; pillanatok alatt ezrek csatlakoztak hozzá, máig is nagyon sikeresen működik, már több mint 24 ezren vagyunk benne.” ”Aki nekünk segít, a gyerekei jövőjébe invesztál” A Szülői Hang Közösség 2023 szeptemberében hozta létre az alapítványát. “Kénytelenek voltunk, hiszen súlyos forráshiánnyal küzdünk, módot kellett találnunk arra, hogy támogatást kérhessünk a mindennapi működésünkhöz. Nálunk csupa önkéntes dolgozik, sokszor a saját zsebünkből kell finanszíroznunk a költségeinket. Most, hogy alapítványi formában működünk, legalább fogadhatjuk az egyéni felajánlók mikroadományait; de nagy szükség lenne a nagyobb donorokra, támogatókra is – hangsúlyozza Miklós. – Sajnos, nehéz ilyet találni, hiszen – ahogy korábban is mondtam – ez egy hosszútávú, nehezen megtérülő befektetés, aminek csak évek-évtizedek múltán látszik majd a haszna.” Miklós úgy látja, a legfontosabb az lenne, hogy a szülők megértsék, alapvető szükségük van a közös, szervezett érdekvédelemre. “A pedagógusokkal szemben nekünk nincs »szakszervezetünk« – hangsúlyozza. – Pedig közös erővel létrehozhatnánk: ha minden szülő csak egy kicsit belerakna a pénzéből, idejéből, energiájából, együtt bármit elérhetnénk. Ehhez azonban az kellene, hogy tudatosítsuk bennük, mit jelent az érdekvédelem, milyen oktatásra lenne szüksége a gyerekeinknek, hogyan intézik az ügyeiket egy valóban demokratikus ország polgárai. Meg kellene értetnünk velük, hogy aki nekünk segít, az a gyerekei jövőjébe invesztál. A közoktatás rendbetételéhez először a szülőket kell megtanítani az összefogásra.”
#Leszakadó régiók #Nonprofitoknak #Oktatás #Társadalmi diverzitás

”Ezek szegregált sorsok, szegregált életek, szegregált lelkek”– Interjú Szénási Szilviával, az Uccu Alapítvány ügyvezető igazgatójával

Magyarországon egyre súlyosabb problémát jelent a munkaerőhiány, a tavalyi év harmadik negyedévében közel nyolcvanezer betöltetlen álláshely volt az országban. Az áldatlan helyzetet a kormány vendégmunkások behozatalával próbálja orvosolni; pedig itthon is vannak komoly tartalékok: a felmérések szerint a társadalom közel egytizedét kitevő romák húsz százaléka munkanélküli. Új cikksorozatunkban a hazai roma kissebséget érintő problémákkal foglalkozunk. Magyarországon – a fejlett országok jelentős részéhez hasonlóan – komoly gondokat okoz a munkaerőhiány, a KSH legutóbbi, a tavalyi év harmadik negyedévére vonatkozó adatai szerint közel nyolcvanezer betöltetlen álláshely van az országban. Munkaerőpiaci szakértők szerint félő, hogy ez a mutató csak tovább romlik majd; annál is inkább, mivel tavaly márciusban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági Évadnyitóján maga Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be: az iparpolitikai célok eléréséhez a következő egy-két évben közel ötszázezer új munkavállalóra lesz szükség. A hiányzó munkavállalók pótlását vendégmunkások felvételével próbálják megoldani; a gombamód szaporodó “humánerőforrás-kölcsönző” cégek főként a Fülöp-szigeteken, Mongóliában, Indonéziában és Kirgizisztánban toboroznak. Pedig itthon is vannak komoly tartalékok, a felmérések szerint a lakosság közel egytizedét kitevő “roma kötődésű” emberek húsz százaléka munkanélküli. “Vidéken rengeteg olyan munkanélküli roma ember él, akik, ha megfelelő képzést, támogatást, lehetőséget kapnának, minden gond nélkül betölthetnék az üres álláshelyeket – mondja Szénási Szilvia, a közösségfejlesztéssel, illetve a roma és nem roma fiatalok közötti párbeszéd, tapasztalatcsere ösztönzésével, előmozdításával foglalkozó Uccu Alapítvány ügyvezető igazgatója. – Sajnos, a hazai cégek többsége elzárkózik attól, hogy munkát adjon nekik: egyrészt azért, mert a döntéshozóikban is élnek azok a tudatlanságból, tájékozatlanságból, előítéletekből táplálkozó sztereotípiák, amelyek a társadalom nagy részét jellemzik – másrészt pedig azért, mert a romák kultúráját sokan összekeverik a »szegénység kultúrájával«. Félnek, idegenkednek tőlük, nem csoda, hogy – különösen a kistelepülésen élő romák esetében – a többségnek nemigen van más lehetősége, mint az, hogy jelentkezzen azokra a közmunka-programokra, amelyek egyfajta modern jobbágyságba taszítva őket, csak a szegénységet és a kiszolgáltatottságot konzerválják." ”A HR-es közli velük, hogy nincs felvétel, aztán mehetnek amerre látnak” Szénási Szilvia szerint ugyan eleinte számos szakember bízott abban, hogy a közmunka jó alapot, ugródeszkát jelent majd a nyílt munkaerőpiacra való belépéshez, ám ez sajnos tévedésnek bizonyult. “A közmunka valójában csak arra jó, hogy röghöz kösse, függő viszonyban tartsa az embereket, amelyből szinte lehetetlen kilépni – vélekedik. – Ráadásul az iskolapadból frissen kikerülő fiataloknak még ez a lehetőség sem adatik meg, többnyire fel sem veszik őket, mert mivel huszonöt éves korig mindenkinek jár a személyi jövedelemadó-jóváírás, többe kerülne a foglalkoztatásuk, mint idősebb társaiké." Az Uccu munkatársai nemrég egy Nyíregyháza melletti kistelepülésen jártak, ahol roma nőknek tartottak munkaerőpiaci képzést. “Megdöbbentő élmény volt látni, hogy annak ellenére, hogy szinte mindegyiküknek van iskolai végzettsége, szakképesítése, egyikük sem talál munkát – idézi fel az Uccu vezetője. – Van köztük eladó, cukrász, varrónő – egy sor piacképes végzettséggel rendelkező, okos és helyes nő, akik szeretnének dolgozni, előrejutni, hozzájárulni a család anyagi biztonságának megteremtéséhez, mégis kénytelenek otthon maradni a gyerekekkel, mert nem tudnak elhelyezkedni. Megrázó volt a felismerés: nekik nem arra van szükségük, hogy segítsünk önéletrajzot vagy motivációs levelet írni, mert el sem jutnak odáig, hogy bekérjék tőlük a papírjaikat. Legtöbbször már a nevük vagy a fényképük alapján kiszórják őket, a HR-es közli velük, hogy »nincs felvétel«, aztán mehetnek, amerre látnak.” Fontos a roma és nem roma fiatalok közötti párbeszéd A vidéki kistelepülésen élő roma emberek számára a társadalmi mobilitás lehetőségei alapvetően korlátosak. “Annak, aki egy nagyobb város közelében lakik, elméletben lenne rá lehetősége, hogy munkát találjon. De romaként ez így is nagyon nehéz, mert a »többség« azt gondolja, mi máshogy élünk, gondolkodunk, működünk, mint ők: nekünk nem fontos, hogy stabil és biztonságos körülményeket teremtsünk a családunknak, jobb lehetőségeket biztosítsunk a gyerekeinknek. Pedig ez tévedés: ugyanúgy szükségünk van az értelmes elfoglaltságra, a kihívásokra, a biztos és kiszámítható keresetre – a munkára –, mint bárki másnak. Tény, hogy köztünk is vannak olyanok, akik nem akarnak dolgozni, de ez nem egy »rasszjegy«; a közhiedelemmel ellentétben a romák között sincs több »mihaszna munkakerülő«, mint a többségi társadalom tagjai között” – hangsúlyozza Szénási. Szénási Szilvia (Fotó: Hello Nonprofit) A szakember szerint a közvéleményben a mai napig tartja magát a hangoskodó, gyerekeket potyogtató, lusta “lókupec cigány” képe. “Sok szülő a gyerekeiben is ezt az alapvetően hibás és megtévesztő képet plántálja el, nem véletlen, hogy akárhányszor egy új iskolában tartunk beszélgetést, olyan, mintha elölről kellene kezdenünk a munkát." Ennek ellenére a diákokkal sokkal könnyebben megtalálják a hangot, mint a felnőttekkel. "Általában nyitott, okos és érdeklődő fiatalokkal találkozunk, akik ha segítünk nekik, hamar ráébrednek, hogy tele vannak a társadalom által beléjük táplált hamis félelmekkel, sztereotípiákkal, transzgenerációs előítéletekkel.” Az Uccu ügyvezetője szerint ezért is fontos, hogy minél fiatalabb korban párbeszédet kezdeményezzenek a roma és nem roma gyerekek között. “A felnőttekben már nagyon átírni a beidegződéseket” – hangsúlyozza. Diplomával is nehéz elhelyezkedniük Magyarországon egyre több roma fiatal szerez diplomát, de általában nekik sem könnyű az elhelyezkedés. “Egyre többen tanulnak tovább, ma már minden túlzás nélkül beszélhetünk egy erős roma értelmiségi rétegről – hangsúlyozza Szénási Szilvia. – De hiába a papír, ők is nehezen boldogulnak; igaz ugyan, hogy Budapesten van néhány olyan nyitottabb szemléletmódot képviselő nagyvállalat, amelyek hajlandók munkát, lehetőséget adni nekik, de azért közel sem ez a jellemző – húzza alá. – Jó néhány olyan tanult, jó kvalitásokkal rendelkező, nyelveket beszélő roma fiatalt ismerek, akik hosszú ideje hiába kilincselnek a cégeknél.” A fővárosban tanuló roma egyetemisták jó része vidékről költözik a fővárosba. “Nincsenek könnyű helyzetben, a többségük kénytelen dolgozni az egyetem mellett, hogy el tudja tartani magát. Otthonról nem, vagy csak nagyon ritkán tudják pénzzel támogatni őket: még annak ellenére is, hogy a szüleik mindent megtesznek azért, hogy elvégezhessék az iskolát, és diplomásként könnyebb életük legyen. Sajnos sokszor ez a »könnyebb élet« is csak puszta ígéret, elérhetetlen álom marad; szokás mondani, hogy aki tanul és keményen dolgozik, az boldogul, de a valóságban ez közel sem ilyen egyszerű: egy roma fiatalnak akkor is nehéz bejutnia a munkaerőpiacra, ha nem nyolc általánost vagy szakmunkásképzőt végzett, hanem egyetemet. Ma mindenki az »önmegvalósítás fontosságát« hangsúlyozza, azt mondják, bármit elérhetsz, csak akarnod kell. De arról már elfeledkeznek, hogy az önmegvalósítás egyik alapfeltétele a stabil és kiegyensúlyozott élet, a biztos egzisztencia és a társadalmi-szociális beágyazottság – ami bizony gyakran hibádzik.” Kettészelt falvak A felmérések szerint a mélyszegénységben élő cigánygyerekek túlnyomó többsége szegregált iskolába jár, ami alapvetően behatárolja a továbbtanulással és munkavállalással kapcsolatos lehetőségeiket. “Az oktatáshoz való jog alapjog, de a szegregátumokban élő gyerekek számára ez elérhetetlen. Mostanában sokat beszélünk a tanárhiányról, cikkek garmadája jelenik meg arról, hogy már a fővárosi elitiskolákban is a technikatanár tartja a matekórákat, az angolszakos oktatja a magyar irodalmat, az informatikaórákat meg már meg sem tartják, mert csapatostul mondanak fel a pedagógusok. Tény, hogy nehéz a közoktatás helyzete, de ez korántsem újkeletű dolog, csak épp most ért el a városi középosztályhoz; a szegregált iskolák már évtizedek óta súlyos szaktanárhiánnyal küzdenek. Nincs, aki tanítsa a leszakadó térségekben, hátrányos helyzetű közösségekben élő gyerekeket, akik így óriási, sokszor szó szerint behozhatatlan hátrányból indulnak.” Sokan el sem tudják képzelni, mekkora elszigeteltségben élnek a szegregátumokban lakó vidéki romák. “Jártunk olyan faluban, ami szó szerint ketté van választva: az egyik felében laknak a romák, a másikban a nem romák. A két fél között szinte semmilyen együttműködés, kapcsolat, átjárás nincs, a szegregátumban élők többsége legfeljebb akkor találkozik a többségi társadalom tagjaival, ha bemegy az önkormányzathoz ügyet intézni. Ezek szegregált sorsok, szegregált életek, szegregált lelkek. Sok kistelepülésen olyan áttörhetetlen előítéletekből épített falak mögött élnek, hogy esélyük sincs arra, hogy a helyi kisközértben, kiskocsmában, dohányboltban dolgozhassanak.” A “munkaerőpiaci bevándorlás” is a romákat sújtja Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a közelmúltban megjelent hírek szerint egyre több romát szorítanak ki a munkaerőpiacról a vendégmunkások. “Nemrég arról cikkezett a sajtó, hogy a Continental makói gyárából ötven tapasztalt dolgozót, köztük roma nőket küldtek el, miután betanítatták velük a – többségükben Indonéziából érkezett – utódaikat. Nem véletlenül, mivel a vendégmunkások olcsóbban dolgoznak, mint a magyarok, a munkaadók számára kevesebb költséget jelent a foglalkoztatásuk – fejtegeti az Uccu ügyvezetője. – Megint azt látjuk, amit a rendszerváltás idején: a szegény, alulképzett romák isszák meg a levét a nagy gazdasági-társadalmi változásoknak, csak annyi a különbség, hogy míg a kilencvenes évek elején a privatizációval együtt járó gyárbezárások, most a »munkaerőpiaci bevándorlás« miatt vesztik el a munkájukat." Szénási hangsúlyozza, szeretnék felvenni a kapcsolatot a nagyvállalatokkal, hátha közös erővel enyhíteni tudnak az állástalan romák egyre súlyosabbá váló helyzetére. “Talán meg tudunk állapodni egy-két céggel; de sajnos ez is csak »felületi kezelés« lehet, a valódi változást az hozhatná el, ha alapvetően át tudnánk alakítani a többségi társadalom romákkal kapcsolatos megítélését. Hatszáz éve itt élünk, együtt, ebbe a szűkös kis medencébe zárva, mégis csak nagyon kevesen tudják, milyen komolyan hozzájárultak a hagyományaink, a szokásaink, a népművészetünk az ország kultúrájához, hogyan táplálta, építette, gazdagította egymást az itt élő cigány és nem cigány emberek együttműködése. Sajnos a roma kultúra máig nem épült be a széles körben elfogadott kulturális mátrixba, pedig akinek nem énekelt még szomorúszemű cigánylány lovári nyelven, az nem is élt igazán.” A valódi társadalmi súlyuknak megfelelő roma reprezentációra lenne szükség Az Uccu ügyvezetője szerint a legnagyobb baj az, hogy hazai közéletben, médiában nem vagy csak elvétve, többnyire negatív példaként jelennek meg a roma emberek. “Nagy szükség lenne olyan cikkekre, televíziós és rádióműsorokra, sorozatokra, amikben a romákkal, az ő értékeikkel és problémáikkal is komolyan foglalkoznak – fejtegeti. – Persze, most is van olyan nagy kereskedelmi tévében futó szappanopera, amiben roma karakterek is szerepelnek, de ők többnyire csak a »libatolvaj cigány« sztereotípiáját erősítik. Roma származású szakemberekre: műsorvezetőkre, híradósokra, reklámmodellekre lenne szükség – olyan emberek fel- és bemutatására, akik hitelesen tükrözik, milyen sokszínű, gazdag, értékekkel teli a mi világunk is. De ehhez az kéne, hogy közös erővel és elhatározással kitárjuk végre azokat a bizonyos »kiskapukat«, hogy a kisebbségi közösségekhez tartozó embereknek is lehetőséget adjunk a megszólalásra és a megmutatkozásra. Mert a miénk egy valóban sokszínű, gyönyörű kultúra, olyan, világszinten is ismert és elismert művészekkel, alkotókkal, gondolkodókkal, mint Bari Károly, Choli Daróczi József, Orsós József, Orsós Teréz, vagy Balázs János. És még számtalan kiváló, formátumos karakter, zenészek, képzőművészek, irodalmárok, szociológusok, aktivisták – cigány emberek, akik jobbá, szebbé, teljesebbé tették a közös kultúránkat.” Cikksorozatunk következő részében a roma fiatalok oktatásával, továbbtanulási és érvényesülési lehetőségeivel foglalkozunk.