Együtt többet tehetünk.

B Corp-hónap: A B Corp mozgalom jelentőségéről, a környezeti és társadalmi felelősségvállalás fontosságáról és a stakeholdereket célzó programokról is szó esett a Scale Impact webinárján  

Az izgalmas, számos érdeklődőt vonzó online beszélgetésen Várkonyi Beáta, a Danone közép-kelet-európai vállalati ügyekért felelős igazgatója, Zima Zsófia, a Bonduelle közép-európai és dél-kelet európai HR-igazgatója és Lévai Gábor, Magyarország első B Corpja, a Scale Impact Kft. társalapító-ügyvezetője is részt vett.

Magyarország első B Corp-minősítést szerzett vállalata, a Scale Impact március 31-én rendezte első, a B Corp-mozgalommal és a környezeti-társadalmi-vállalatirányítási szempontból felelős, fenntartható módon működő magyarországi cégek kihívásaival, lehetőségeivel, problémáival foglalkozó webinárját. Az ESG a riportkészítésen túl – B Corpok Magyarországon címmel megtartott esemény apropója a márciusi B Corp-hónap volt: ilyenkor világszerte cégek ezrei ünneplik azt a kollektív pozitív hatást, amit az összefogásuk és együttgondolkodásuk gyakorol a világra. A beszélgetésen Várkonyi Beáta, a Danone közép-kelet-európai vállalati ügyekért felelős igazgatója, Zima Zsófia, a Bonduelle közép-európai és dél-kelet európai HR-igazgatója és az esemény házigazdájaként Lévai Gábor, a Scale Impact társalapító-ügyvezetője is részt vett

A beszélgetés felvezetőjében Lévai Gábor röviden vázolta, hogy mi is valójában a B Corp-mozgalom. “Ez egy közel húsz évre visszatekintő kezdeményezés, ami arról szól, hogy hogyan tehetik a vállalatok a »business as a force for good« szellemiség jegyében társadalmi és környezeti szempontból jobbá a világot.” A B Corp-családnak ma már 102 országban közel 9600 tagja van; ezek a környezeti és társadalmi felelősségvállalást a zászlajukra tűző cégek több mint 160 különféle iparágban tevékenykednek – a cipőgyártástól a kisipari sörfőzésen át a nagyüzemi élelmiszer-termelésig. 

Az első B Corp-hónapot 2016-ban rendezték. “Azóta minden márciusban számos szakmai eseményt, konferenciát, beszélgetést tartanak világszerte, amelyeken a minősítést már megszerzett cégek képviselői részletesen is beszélnek arról, hogy miért fontos ehhez a kezdeményezéshez csatlakozni; hogy milyen előnyei vannak a csatlakozásnak, és hogyan lehet a kapcsolódó struktúrákat hatékonyan működtetni.”

Lévai hangsúlyozta, 2025 közepétől megváltozik a minősítési rendszer. “De az alapfilozófia nem változik. Számomra talán az a legizgalmasabb a B Corp rendszerével kapcsolatban, hogy a munkavállalókkal és a tágabb közösségekkel is foglalkozik, és van egy úgynevezett »impact-modelje«, ami arról szól, hogy a cégek hogyan tudnak egy-egy társadalmi vagy környezeti problémát a saját működésükön keresztül orvosolni.”

B Corp: sokkal több, mint ESG-megfelelés

A B Corp-minősítést odaítélő B Lab igyekezett úgy összeállítani a minősítési rendszerét, folyamatait, hogy a kisebb és nagyobb, különféle iparágakban, piacokon tevékenykedő cégeknek egyenlő esélyeik legyenek a certifikáció megszerzésére. Várkonyi Beáta szerint a B Corp-mozgalom tágabban értelmezi a vállalat felelősségvállalást, mint a cégek életébe mindinkább beépülő ESG-szabályozás. “Azoknak a vállalatoknak, amelyek B Corp-minősítést szeretnének kapni, nem csak a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási fenntarthatóságot, hanem az etikus működést, a fenntartható beszerzési gyakorlatot, a munkavállalói jólétet és a közösségi befektetéseket is szem előtt kell tartaniuk – mondta a Danone közép-kelet-európai vállalati ügyekért felelős igazgatója. – A B Corp-szemléletmód egy tágabb fogalom, aminek csak egy része az ESG-megfelelés.” (A Danone Magyarország 2023 decemberében szerezte meg a B Corp-minősítést, Várkonyi Beáta tavaly márciusban a Hellononprofit.hu-nak is interjút adott a sikeres audit kapcsán, a szerk.)  

Várkonyi véleményével Zima Zsófia, a Bonduelle közép-európai és dél-kelet európai HR-igazgatója is egyetértett. (A Bonduelle tavaly vágott bele a B Corp auditálási folyamatba, aminek keretében 2025-re komoly környezeti és társadalmi vállalásokat tettek, a szerk.) “A B Corp az ESG-vel szemben önkéntes dolog: önként vállaljuk, hogy nem kevés időt, energiát fektessünk abba, hogy megfeleljünk a szigorú minősítési rendszernek – fejtegette Zima Zsófia, hozzátéve: HR-igazgatóként úgy látja, a B Corpoknak mind a munkavállalók, mind a helyi közösségek felé sokkal komolyabb, átfogóbb vállalásokat kell tenniük, mint más cégeknek. 

Fókuszban: misszió, értékek és együttműködés

Várkonyi Beáta szerint nagy előny, hogy a B Corp-metodológia lehetővé teszi, hogy számszerűsíteni lehessen azt, hogy mi egy vállalat missziója, hitvallása és mindez hogyan kapcsolódik a vállalati értékekhez. “Ez nagyon fontos, mert segít nekünk abban, hogy felmérjük, hol tartunk a kitűzött céljaink megvalósításában.” 

A Danone vezetője részletesen mesélt a minősítési folyamatról is. “A B Corp-minősítést háromévente meg kell újítaniuk a cégeknek. A minősítés megszerzéséhez legalább nyolcvan pontot kell megszereznie egy vállalatnak; fontos, hogy a B Impact Assesment nem csak a termékekre, szolgáltatásokra, hanem az egész értékláncra kiterjed” – magyarázta. 

Zima Zsófia elmondta, a Bonduelle azért döntött úgy, hogy végigmegy a rendkívül bonyolult és fáradságos értékelési folyamaton, mert a cég megalapítása óta a legfontosabb értékeik közé tartozik a fenntarthatóság. “Ez mind a cégcsoportnak, mind a Bonduelle-családnak fontos (a Groupe Bonduelle, dacára annak, hogy egy közel száz országban működő, több mint tízezer munkavállalót foglalkoztató és közel 2800 beszállítóval rendelkező multinacionális cégcsoport, mind a mai napig családi vállalkozás, a szerk.); a missziónkhoz, értékeinkhez szorosan hozzátartozik, hogy egészséges növényi alapú élelmiszereket forgalmazunk, és igyekezzünk a fogyasztókat is arra buzdítani, hogy egészségesen étkezzenek, éljenek – tegyenek meg mindent a maguk és a bolygó egészségéért.” 

Lévai Gábor hozzátette: világszerte körülbelül 350 ezer cég használja önértékelésre a B Corp-rendszert, de csak kevesen tudják megugrani a minősítéséhez szükséges nyolcvan pontot. “Most alakul át a rendszer: eddig öt területen összesen nyolcvan pontot kellett elérniük azoknak a vállalatoknak, amelyek szerették volna elnyerni a minősítést, mostantól azonban az alapminősítés mellett hét impact-területen is meg kell majd felelniük a szigorú teljesítmény-követelményeknek” – magyarázta.

B Corp a gyakorlatban

Az egyórás webinár során számos további téma is szóba került, köztük:

  • az, hogy Magyarországon mit jelent a cégek és a fogyasztók számára a B Corp-minősítés
  • a B Corp-filozófia és az employer branding kapcsolata
  • a munkavállalói jóllét és a szervezeten belüli sokszínűség, esélyegyenlőség és befogadás (DEI) fontossága
  • a tudás és a jógyakorlatok közösségen belüli cseréjének, átadásának jelentősége
  • a képzések, a társadalmi felelősségvállalás, az önkéntes programok és a pro bono-munkavégzés teremtette lehetőségek és értékek
  • és a fogyasztókat célzó, a fenntartható életmód, a tudatos fogyasztás és az újrahasznosítás fontosságát propagáló vállalati programok.

A beszélgetés végén Lévai Gábor elmondta, a vállalatoknak egyre több információ áll a rendelkezésükre arról, hogy a tevékenységük milyen hatással van másokra: a munkavállalóikra, a fogyasztóikra, a közösségükre, a környezetükre – szűkebb és tágabb értelemben vett stakeholdereikre. “A B Corp-mozgalom épp ezt a stakeholder-fókuszú megközelítést tartja a legfontosabbnak. Határozott célja, hogy felhívja a vállalatok vezetőinek, döntéshozóinak figyelmét: nem érdemes külön munkavállalói vagy ügyfél-elköteleződésben, »renoméjavító« CSR-akciókban gondolkodniuk – sokkal hasznosabb, ha ezeket a területeket integráltan, a különböző célcsoportok valós érdekeit és értékeit figyelembe véve, velük szoros együttműködésben kezelik. A B Corp-mozgalom ebben tud értékes segítséget nyújtani nekik.”

A március 31-i webinárról videofelvétel is készült, amit itt tudsz megnézni.

(Magyarországon a Hello Nonprofitot is kiadó Scale Impact a B Lab hivatalos partnere. Ha szeretnél többet megtudni a felelős cégek globális hálózatáról, olvasd te is az ezzel kapcsolatos cikkeinket.)

Hasonló cikkek