Amerikai tudósok egy új közösségi projekt keretében olyan, a házunk, lakásunk eldugott zugaiban tenyésző “karbonzabáló” mikrobák után kutatnak, amelyek segíthetnek az üvegházhatású gázok semlegesítésében. Mint mondják, a vulkanikus kürtőkhöz, termálforrásokhoz, sarkkörön túli tavakhoz hasonlóan a hűtőnk, a mosogatógépünk, vagy a légkondicionálónk csepegtetője is egész extrém körülményekhez alkalmazkodott ökoszisztémákat rejthet.
Érdekes kezdeményezésről számol be Sachi Kitajima Mulkey klímaváltozással foglalkozó szakíró a Grist.org-on. Mint írja, hétköznapi háztartási berendezéseinkben – mint a hűtőnk, a vízforralónk, a mosogatógépünk, vagy a légkondicionálónk – olyan “apró biológiai csodák”: extrém körülményekhez alkalmazkodott mikróbák tenyészhetnek, amelyek nagyban hozzájárulhatnak az üvegházhatású gázok semlegesítéséhez – és ezzel a klímaváltozás elleni harchoz.
A kutatók az elmúlt években komolyan érdeklődni kezdtek a szélsőséges feltételekhez alkalmazkodni képes mikroorganizmusok, az ún. “extremofilek” iránt. Nem véletlenül, hiszen az ilyen, a biológiai létformák túlnyomó többsége számára élhetetlen közegben is szaporodni képes baktériumok olyan egyedi tulajdonságokat fejleszthetnek ki magukban, amelyek révén segíthetnek nekünk semlegesíteni az emberi tevékenység okozta környezeti ártalmakat; mint a tavaly novemberben, a szicíliai partvidék vulkáni kürtőiben felfedezett cianobaktérium, a “Chonkus”, amely szó szerint falja a széndioxidot.
A tudósok szerint ilyen extremofilek nem csak a sivatagokban, az óceánok mélyén, a sarkkörön túli jégmezőkön, a vulkáni kürtőkben, vagy a termálforrásokban telepedhetnek meg. Ott lehetnek a háztartásokban is: az otthonainkban, amelyeket a tudomány hosszú évszázadokig túlságosan mondénnek, sterilnek, “hétköznapinak” tartott ahhoz, hogy érdemben tanulmányozza az ökoszisztémájukat. De most végre elindult egy ilyen adatgyűjtés: a mikrobiális élet kutatásával foglalkozó nonprofit, a Two Frontiers Project nemrégiben jelentette be, Extromophiles: In Your Home nevű programját, amelynek keretében önkéntes “amatőr mikrobavadászok” segítségével szeretnék feltérképezni, milyen, az emberiség szempontjából hasznos parányok fészkelhetnek a konyhánkban, a fürdőszobánkban, a pincénkben, vagy az ereszcsatornánkban.
A “trutyiban rejtőző” ökoszisztémák
Robb Dunn mikrobiológus, akit a Guardiann egy 2019-es cikkében “a háztartások David Attenborough-jának” nevezett, állítja, alig tudunk valamit arról, hogy milyen izgalmas mini-élővilágokkal osztjuk meg az otthonunkat. “Történelmileg úgy alakult, hogy a lakóhelyeinket nem tanulmányoztuk olyan alapossággal, mint más élőhelyeket” – húzta alá. Dunn szerint ennek elsődleges oka az, hogy az ökológusok kezdetben az ember által nem befolyásolt, érintetlen természeti világ tanulmányozására fókuszáltak. Így annak ellenére, hogy az elmúlt években egyre többen foglalkoznak az emberi környezet kutatásával, “még mindig többet tudunk a pacsirtákról, mint a humán patogénekről”. Mint mondja, a kutatók korábban főként azért tanulmányozták a háztartásokban élő baktériumokat, az élelmiszereket és a rovarokat, hogy steril környezetet teremthessenek – nem azért, hogy mélyebben megismerhessék a “házi ökoszisztémákat”.
Dunn véleményét James Henriksen, a Colorado State University mikrobiológusa, a Two Frontiers Project társalapítója is osztja, aki szerint “nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy egy körömnyi, a mosogatógép aljáról felkapart trutyiban is egész ökoszisztémák rejtőzhetnek”.
A mikorbális karbonmegkötés korunk egyik legígéretesebb technológiája lehet
Mulkey cikkében a Thermus aquaticus nevű baktériumot említi példaként arra, milyen kutatási szempontból fontos mikróbák laknak a lakásunkban. Ezt a baktériumot, amelynek enzimjei nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy kifejleszthessük a modern génszekvenáló technológiát és így a COVID-19 azonosítására szolgáló PCR-teszteket, eredetileg a Yellowstone Park termálkútjaiban fedezték fel – pedig a saját vízforralónkban is rábukkanhattunk volna, ha keressük.
Braden Tierney mikrobiológus, a Two Frontier Project másik társalapítója szerint a mikróbák “a természet alkimistái”, hiszen milliárdnyi olyan génjük van, amelyek legfőbb feladata, hogy lehetővé tegyék számukra a túlélést a saját, sokszor nem éppen barátságos környezetükben. Ha például olyan közegben élnek, ahol nagy mennyiségben található széndioxid, egy részük nagy valószínűséggel úgy fejlődik majd, hogy képes legyen tápanyagként hasznosítani azt. Márpedig egy CO2-zabáló baktériumnál keresve sem találhatnánk jobb szövetségest ahhoz, hogy semlegesítsük azokat az üvegházhatású gázokat, amiket mindennapi életünk során – a gyártással, a fogyasztással, a közlekedéssel, a szállítmányozással, a folytonos okostelefonálásunkkal etc. – a levegőbe pumpálunk.
Tierney hangsúlyozza: a mikrobális élet emberi “bátorítás” nélkül is a légkörbe jutó CO2-ekvivalens gázok jelentős részét köti meg – képzeljük el, milyen segítséget nyújthatnak nekünk ebben, ha a modern technológiával is megtámogatjuk őket. “Mindez azt jelenti, hogy vannak olyan természetes módon fejlődő mikorbális mechanizmusok, amelyek kivételesen jók a környezet tisztán tartásában” – fejtegeti. Véleményét a Világgazdasági Fórum állásfoglalása is megerősíti, amely szerint a mikrobális karbonmegkötés korunk egyik legígéretesebb technológiája lehet.
by 
