A Kék Erdő azért jött létre, hogy támogassa a szenzoros feldolgozási zavarral élő gyerekeket és felnőtteket, hogy könnyebben illeszkedjenek be abba a közösségbe, amelyben barátokra, társakra szeretnének találni.
A Kék Erdő Alapítvány 2017-ben indult útjára, és azóta is dinamikusan növekszik.
SPD-vel és az ehhez kapcsolódó szenzoros foglalkozásokkal évek óta ismerkedünk, foglalkozunk, workshopjaink, ismeretterjesztő előadásaink óriási igényre leltek, amelyeket igyekszünk kielégíteni. Egyéni tanácsadásaink is egyre népszerűbbek. Kihívásként éljük meg, hogy minél több emberhez eljussunk, minél több iskolában el tudjuk fogadtatni, hogy a szenzoros gyerek nem neveletlen egyértelműen, hogy adnunk kell neki egy esélyt, hogy neki megfelelő környezetben működhessen.
A Kék Erdő pro bono szakembert keres, aki gazdasági területen (pénzügy-kontrolling) dolgozik és nyitott arra, hogy megossza tudását, mellyel segít megtanulni, hogyan működik jól egy szervezet pénzügyi rendszere. Emellett támogatja a szervezetet saját rendszerének, folyamatainak annak fejlesztésben. Nincsen konkrét kihívás, leginkább egy jó látást szeretne a csapat arra, hogyan kell jól működtetni ezt a területet.
Amit szeretnénk: fejleszteni a szervezet pénzügyi gondolkodásmódját, valamint megismerni az esetleges pénzügyi–jogi vakfoltokat. Az alapítvány bevétele ca. éves 15 mio alatti kategoriába esik. (közhasznúsági jelentés alapján)
Tapasztalat pénzügyi tervezésben, kontrollingban, tudásátadásban. Rendszerszemlélet.
Senior
nonprofit szektor ismerete
Jó kommunikáció, oktatási készség
1 főre
Az ideális jelentkező magabiztos gyakorlati tudással rendelkezik, inkább senior, aki coaching szemlélettel segít
Fő feladatok:
A szervezet pénzügyi működésének áttekintése
Meglévő pénzügyi folyamatok feltérképezése
Költségvetési és pénzügyi tervezési gyakorlat fejlesztése
Átlátható pénzügyi struktúrák kialakítása
Pénzügyi szemlélet és gyakorlati tudás átadása
Jogi és megfelelési kockázatokhoz kapcsolódó pénzügyi vakfoltok azonosítása
Pénzügyi folyamatok egyszerűsítése és egységesítése
A Scale Impact összeköti a fejlődni képes és akaró impact szervezeteket olyan vállalatokkal, amelyek szívesen támogatnak jó ügyeket. Részben ezekből a vállalati támogatásokból a nonprofit szervezet vagy társadalmi vállalkozás egy fejlesztési folyamatban vesz részt, melynek végén reziliensebbé válik, illetve világos képe lesz arról, hogyan tudja a pozitív hatását megsokszorozni.
Feladatunk, hogy támogassuk a társadalmi és környezeti hatás felerősítését, amelyet az impact szervezetek kifejtenek. A rendszerszintű változásban hiszünk, melyet a résztvevők együttműködésére alapozva lehet elérni.
Ha további kérdésed van a programmal kapcsolatban, vedd fel velünk a kapcsolatot!